Pest Megyi Hírlap, 1981. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-06 / 209. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 1981. SZEPTEMBER 6., VASÁRNAP Vonzóbbá válhat a mozgalom Megrántani a szekeret... ín médiás res? Ha dr. Husti Istvánnal, a KISZ Pest megyei Bizottságának első titkárával folytatott beszélgetésünkből a következő kijelentést emelem ki: Minden területen jobban kell dolgoznunk, vonzóbbá kell válnunk, akkor valóban a dolgok közepébe vágok. S az előzményeket is elhallgatom, hiszen nyilvánvaló, hogy amikor fölkerestem, nem ez volt az első mondat, ami a forró nyárvégi délutánon valósággal katlanná változott irodájában elhangzott. Ám ez volt az egyik legfontosabb. E jelszónak is fölfogható meghatározás szellemében állítják össze, dolgozzák ki az elkövetkezendő öt évre szóló feladattervet, segítendő á KISZ X. kongresszus, illetve a megyei küldöttgyűlés határozatainak gyakorlatba plántálását. Ne csak kipipáljuk E tervezetet (ismertetésére a későbbiekben visszatérünk) természetesen nem kell kőbe vésett irománynak tekintenti. Hiszen azt á mindennapok, az előttünk lévő esztendők gazdasági, társadalmi konstellációja formálhatja még. Ennek ellenére — vagy talán éppen ezért? — az elképzelések papírra fektetése, a tervezet végső formába öntése nem kis felelősség. Hogy miért nem? Erről hallgassuk meg dr. Husti István véleményét: — A koncepciót ugyan mi dolgoztuk ki, de az már mások napi munkájának lesz az alapja. Az ok egészen egyszerű, mindnyájan öregszünk, újak lépnek majd helyünkbe. A fiatalítás elkerülhetetlen, sőt, szükségszerű. Meggyőződésem, hogy KISZ-vezetői poszton 4—5 évnél többet nem szabad eltölteni. Hiszen könnyen mechanikussá válhat a tevékenység, elszürkülhet a munka. — És azon mit értsünk: vonzóbbá kell válnunk? — Ennek előfeltétele, hogy minden területen friss szellemben dolgozzunk. Ügy érzem, hatalmas tartalékaink vannak. Sok helyütt ösz- szejöhet a fiatalokból egy olyan kis csapat, melynek tagjai tényleg meg akarják rántani a szekeret. Ám elsősorban a rossz beidegződésekkel kell szakítani. Például a kipipálós szemlélettel. Tehát azzal, hogy végeztem x óra társadalmi munkát, egyszer elmentem színházba, egy kicsit sportoltam, gyűlésen , is voltam, azaz eleget tettem bizonyos előírt kötelezettségeknek, tehát jó KISZ-tag vagyok. Jobb programokat — Persze ahhoz, hogy ez másképpen legyen, az is szükséges, hogy jobb programokat kínáljunk a fiataloknak. Vegyük csak a fiatal házasokat. Miért várjuk el, hogy a szervezethez tartozzanak, ha nem nyújtunk nekik vonzó elfoglaltságokat? Hiszen éppen ez az egyik oka annak, hogy sok fiatal házas távolodik el a KISZ-tőI. De ha már itt tartunk, hadd említsem meg azt is: tudatosabbá kell tenni tagépítő munkánkat. A KISZ-ben minúén jószándékú, tenniakaró fiatalnak helye van. Megyénkben az utóbbi két évben egyébként hétezerrel nőtt a KISZ-tagok száma. Ez igen szép eredmény. Ebben persze az egész apparátusnak, így a KISZ Pest megyei Bizottsága 31 éves első titkárának is része van. E rövidke beszélgetésmorzsák közzététele után úgy gondolom, nem árt, ha egy kicsit közelebbről is megismerkedünk vele. Tudományos karrier Baranya megyében, Dunaszecskőn született, ott is nőtt fel, mint mondja, parasztgyerekként. A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen végzett 1973-ban, gépészkaron. Nyilván kitűnő államvizsgája is hozzájárult ahhoz, hogy fölajánlották neki: maradjon az egyetemen. Az 1973 és 1975 közötti éveket vallja élete egyik legtermékenyebb időszakának. Mint ösztöndíjas és gyakornok sokat tudott dolgozni, kísérletezni. Aztán 1975-ben tanársegéddé nevezték ki. Ez az év más szempontból is jelentős forduló volt az életében: megházasodott, s egy aprócska szolgálati lakást kapott az egyetemen. Három év múlva adjunktus lett, aztán 1979-ben a KISZ Pest megyei bizottságának élére került. Azóta elkészítette kandidátusi dolgozatát, könyvei, egyetemi jegyzetei jelentek meg. S mindez napi háromórás utazgatás — Gödöllőről jár be a HÉV-vei — s alapos spórolás — lakásra gyűjtenek — mellett. Sorolhatnám még tovább, de úgy hiszem, annyi, hogy gondjai azonosak a hasonló korú fiatalok többségének gondjaival — éppen elegendő. KÖNYVBUTIK Egy meleg tavaszi estén, az alkonyat órájában, a Patriarsije Prudin két férfiú jelent meg... Ha ezt a mondatot idézem és te olvastad A Mester és Margaritát, akkor egyre kell, hogy járjon az agyunk. Akkor mindkettőnknek — szinte törvényszerűen — valami nagyon hasonlóra kell gondolnunk. Olyannyira, hogy abban a pillanatban, mely a végtelenséggel is felérhet, még titkunk is lehet. Ha pedig nem olvastad a könyvet, ne lepődj meg azon, hogy többen vagyunk, akiknek ezek a látszatra soványka jelentést hordozó mondatok nagyon sokat mondanak. Nemcsak azért, mert a XX. század — sokáig méltatlanul mellőzött — egyik legnagyobb regénye kezdődik így, s nemcsak azért, mert írójának kivételes atmoszférateremtő képessége az első oldalon épp olyan erős, mint a több századikon, hanem azért is, mert a világban sok Patriarsije Prudi volt már, és még lesz is. Ha Mihail Bulgakov élne, tavasz- szal ünnepeltük volna kilencvenedik születésnapját. De már negyven éve halott. Kemény sors méretett rá. Hogy mennyire sebződött meg a személyi kultusz idejében, azokban az években, amikor hallgatásra ítélték, csak sejtem lehet. Azt viszont tudjuk, hogy remekműveket hagyott ránk. Köztük legnagyobb alkotását: A Mester és Margaritá-t. A három — fantasztikus, reális, filozófiai — síkon játszódó, a szereplőket, hol megértő iróniával, hol gyilkos szatírával életre keltő, jóságot és gonoszságot ütköztető mű — nem könnyű olvasmány. Hogy mégis miért ajánlom? Főképp a hatalom és jóság konfliktusának rajzáért. Leginkább akkor vedd hát kezedbe, ha a már régebben felépített és masszívnak hitt értékrendszered megingatják a mindennapok. S ha elolvasod A Mester és Margaritá-t, sokkal inkább érezni fogod, hogy hol a helyed. A könyv nemrégiben ismét megjelent a hazai könyvesboltokban. A Sanda Ciklon születése IENESARO(C)K Csak semmi nosztam!- mondja Fenyő Miklós, a Hungáriából A szomszédos presszóban a Neonparádét játsszák, > közeli téren jam- pis szerelésben, azaz: csőnadrágban, kockás zakóban és fehérkeretes szemüvegben feszítenek a srácok, s bár a limbó-hintó hiányzik a parkolóból, azért sejteni lehet: valahol itt lakik a Hungária-íőnök. Aki nemregiben a táncdalfesztivál nagy díjáért ballagott fel a színpadra, amikor be- mondták: zenéjét szerezte Fenyő Miklós... — Solcan — miután elolvasták a Hungária-versenydal valóban frappáns címét —, előre fogadtak a rock and roll-csapat győzelmére — kezdtük a beszélgetést. — A sikerben az együttes is ugyanilyen biztos volt? — Korántsem — válaszolta Fenyő Miklós —, hiszen még arról is viták dúltak közöttünk, hogy egyáltalán elinduljunk-e a fesztiválon? Mindannyian tudtuk: az elsőséget garantálni nem lehet, s hogy ez mennyire így van, azt bizonyítja: sok márkás együttes nem is kockáztatta hírnevét. Végül — mint közismert — beneveztünk, s a történtek után persze, hogy azt mondom: jól tettük, hogy így tettünk... — A Rock And Roll Partyval tavaly március óta hódít az együttes, és nem túlzás: e programmal rekordidő alatt jutott a csúcsra. De mi ez a műsor? Nosztalgia-show? Múló divat? Vagy netán: üzlet? — őszintén mondom: egyik sem! Ha egyszerű múltidézésről lenne szó, miért rajonganának értünk a tinédzserek? Sikerünk kulcsa — úgy hiszem —, az, hogy minden korosztálynak mást jelent a műsorunk. Ha eljátsszuk— mondjuk — a Micsoda bulit, a harmincon túliak Bill Haley zenéjére emlékeznek, a húszévesek pedig a Speedy Gonzalesre. Ebből persze, kitetszik, hogy kapcsolatban állunk a múlttal, de csak annyiban, amennyiben a rock and roll-muzsi- ka egy több évtizedes műfaj! — S miért éppen ezzel rukkolt ki másfél esztendővel ezelőtt a Hungária? — Számomra a rock and roll — örök szerelem. Az első igazi rockkorszakról személyes emlékeim is vannak, hiszen gyerekkoromban egy évet az Egyesült Államokban éltem. Nos, tízegynéhány hónappal korábban (nem tudom, hogyan) megérez- tem, hogy egy rock-show-val ismét meg lehet nyerni a közönséget. De csak úgy, ha nem csupán lemásoljuk az egykori slágereket, hanem új dalokat írunk, és a színpadra varázsoljuk a hamisítatlan rockhangulatot. Ehhez hozzátartozik a csőnadrág, a Cadillac-díszlet, a hátrafésült haj, a sok-sok gag ugyanúgy, mint a vo- kál, a szaxofon, avagy a visszhango- sított gitár. De még egyszer mondom: nem egyszerű nosztalgiázásról van szó, hiszen — régebbi elemeket is felhasználva — mai érzéseket közvetítünk, mai divatot teremtünk. — Nem félsz attól, hogy a közönség ráun a „Hungi”-show-ra? — Nem, ez még eszembe sem Jutott. Különben is, műsorunk állandóan változik, októberben pedig „elővezetjük” az új Hungária-nagy- lemezt. A címe egyelőre maradjon titok, de annyit hadd jegyezzek meg: ha a második albumnak is olyan sikere lesz, mint az elsőnek, már nem jártunk rosszul. Sem mi, sem a közönség... HEGYI IVÄN Egy igazi M it felel'az ember, ha egy egyébként normálisnak induló nyári délelőttön megszólítják az úton, és arra kérik: árulja el három kívánságát? Mármint azt a bizonyos hármat, melynek a mese illemszabályai szerint teljesülnie kell. Nos, hogy az ember, úgy általában, mit felel, azt pontosan nem tudom — bár gyanítom, széles a skála —, -Péter válaszát viszont ismerem. Péterét, akivel Dabas határában találkoztam, az országúton poroszkált, néha kinyújtotta a karját egy-egy közeledő autó felé, ujjúval jelezte az irányt, Pest irányába bökött. Szóval Péter elmondta. Változatos fintorokat vonultatott föl az arcán, úgy közölte első kívánságát: azt, hogy ne áruljam el senkinek a másodikat. Mitagadás, megnevettetett. Méghozzá alaposan. Hálából humoráért — no, meg az autóstoppos etika iránti tiszteletből — megőrzőm második kívánságát. A harmadikat viszont, az egykori hippimozgalom virágoskorszakára emlékeztetőt, közzéteszem. Már csak azért is, mert szívem szerint szólt. Igaz, óhaja óriási. Emberre szabottnak, őszintének, tisztának szeretné tudni a világot. Olyannak, melyben fölöslegesek az ő tizenhat évének tetteit simít- gató fölnött-bölcsességek. Olyannak, melyben nem a középszer arat diadalt. Aztán reméli, hogy megmaradhat lázadása teljében-, s par év múlva, amikor kikerül a gimnáziumból, nem lép a rossz példát mutató, gyáva, már-már eltorzult jellemű ismerősei nyomába. Hát ennyi. Aki meséből kölcsönzi kérdéseit, pórul járhat. Nekem szerencsém volt. A sors ugyanis nem kényeztetett el az őszinte, nyitott emberekkel váló találkozásokkal. Remélem, Péternek is szerencséje lesz. Sikerül megőriznie azt, ami a legfontosabb. Tizenhat éves önmagát. Ki mehet a erosspályára? — Nyúlszívűek ne menjenek crosspályára! — Demeter János e megjegyzése hangos morfondírozá- somat követi. Ugyanis enyhe célzást tettem a bátorságról, mármint arról, hogy nem árt, ha ebből a tulajdonságból egy kicsit több szorult azokba, akik crossautóba ülnek.-.-y-yHiszen a hozzáértők szerint a fiatal sportág művelői gyakran repülnek, szaltóznak, bukfenceznek kocsijaikkal, s egyéb — az úthoz kifejezetten ragaszkodó autóvezetőkből némi ódzkodást kiváltó — galibák eshetnek meg velük. A szentendrei Vas- és Kazánipari Szövetkezet egyik irodájában Sanda Ciklonról beszélgetünk Kató Károllyal, a rajzfilmből kölcsönzött nevű, most készülő crossautó tulajdonosával, Demeter János művezetővel és Molnár Csaba lakatossal. ők és még néhányan, ha vége a munkaidőnek, a szomszédos műhelybe vonulnak, ahol autót építenek. Egy használt 1200-as VW-t alakítanak át saját terveik, elképzeléseik szerint crossparipává. A nagy méta, a harc az anyaggal: az acéllal, a géppel, még áprilisban kezdődött. Akkor határozta el Kató Károly, hogy autót épít, s versenyezni fog. — Még 1974-ben, 19 éves koromban, versenyeztem motorral. Abból az időből maradhatott valami bennem, ami nem hagyott nyugodni — magyarázza. — Ügy éreztem, ki kell próbálnom az autócrosst is. Vettem egy roncs kocsit, gondoltam, otthon majd átalakítom. Nem ment. Aztán a fiúk mondták, szívesen segítenek. A főnökség is beleegyezett, így munka után mienk a műhely: Egyetlen kikötésük volt, egy vezető maradjon itt velünk. — Elvállaltam — szól Demeter János —, valamikor én is pályán voltam a motorommal. Szeretem a gépet. Mert ez a legfontosabb. Másképpen nem lesz senkiből sem versenyző. Megszállottnak kell lenni, ez az első. nem is annyira a bátorság. No, meg a szakmát is szeretni kell. Hogy ha törik, ha szakadtakkor is megcsinálok egy olyan gépet, amilyet elképzeltem. Ezek a gyerekek már hónapok óta bütykölik a masinát. Aztán az is lehet, amikor Karcsi kimegy ,vele a pályára, kiderül, rossz az egész. Kezdheti elölről... — Hát ez könnyen megeshet — így Kató Károly —, ám ezzel számolok is. Bár az lenne a jó, ha már ott tartanánk, a pályánál! De mi minden van még addig hátra! Sanda Ciklonból jó és megbízható kocsit kell varázsolni. Olyat, amelyik remekül veszi az éles kanyarokat, bírja a lejtőket, a buktatókat, a sáros, nehéz terepet — magyarázza, miközben elindulunk, hogy a gyárudvaron átvágva abba a csarnokba' menjünk, ahol szemügyre vehetjük a sokat emlegetett autót. Útközben felkészítenek: egy szörnyeteget fogok látni. Egy olyan torzszülöttet, mely annyira csúnya, hogy már szép. Ráadásul ebbe még lelket is kell lehelni: a motorja élettelen, aztán a tűzfala is hiányzik. Ez utóbbi arra való, hogy megvédje a benneülőt, ha kigyullad a motor. Míg a csarnokig érünk, olyan kedves szavakkal ecsetelik a masina tulajdonságait, hogy lassan-las- san már én is szeretni kezdem. Egyébként Sanda Ciklon meg is érdemli. Mint egy előkelő idegen, úgy terpeszkedik a terem közepén. Törött szárnyaival: kerekei fölé hajló hatalmas sárvédőivel; kacifántos vonalú bukócsöveivel; sűrű fonású védőrácsaival igazán sajátos látvány. — Remélem, biztonságos kis autó lesz — paskolja meg a gép elejét gazdája —, mire elkészül, 40 ezer forint is elmegy rá. Persze, ez még nem is sok, a legjobbakat 100 ezer alatt nem lehet kihozni. Szóval már nagyon várom, hogy föltehessem a bukósisakot, bekapcsolhassam a négypontos biztonsági övét, aztán irány a pálya! Szerencsére Szentendrén van az ország legjobb autó- crosspályája, lesz hol gyakorolnom! Félelem? Majd, ha már buktam, mert egy párszor biztos fölborulok. Hiszen volt olyan verseny, ahol tíz gép közül csak három futott végig. Majd meglátjuk... \ . Az biztos, Károlynak bőven lesznek szurkolói. Fancsak Dénes, Bosz- nai Jenő és azok a szakmunkások, akik segítettek, segítenek neki, hogy mihamarabb elkészüljön álma, a crossparipa, elkísérik az első versenyére. S miért is ne? Ahol ilyen jó csapat verődik össze fiatalokból, ez a legtermészetesebb. Az oldalt írta és összeállította: KOFFÄN ÉVA
