Pest Megyi Hírlap, 1981. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-03 / 206. szám
1981. SZEPTEMBER 3., CSÜTÖRTÖK Egészségnevelő füzetek Négy új kiadvánnyal gyarapodott a Pest megyei egészségnevelés Kiskönyvtára, s ezzel a sorozat füzeteinek szánta 21-re növekedett. Miről is szólnak a kiadványok? Az egyik például az idős korról. Az olvasó megtudhatja mi a gerontológia, célja, miként növekszik az átlagos életkor, olvashat az idősekkel kapcsolatos egészségügyi és társadalmi kérdésekről. Azután itt a másik füzet, amelyből sokat megtudhatunk a Jcáüénövényről, a kávézás történetéről, megismerhetjük a kávéfogyasztás adatait, s a gyógyszertani és orvosi ösz- szefüggésekről is szólnak a sorok. Bizonyára nemcsak az egészséges életmódot propagáló szakemberek érdeklődésére tarthat számot ez a kiadvány, nem úgy, mint a következő kettő, amelyekben az üzemi, illetve az üdülői egészségnevelésről esik szó, s nem is akárhogyan, hisz az elvi tudnivalókon túl, számos gyakorlati tanácsot, hasznos apróságot — például vetélkedő-forgatókönyvet, s ötletet — lel az olvasó. Nem vitás: dr. Vértes László, a Pest megyei KÖJÁL egészségnevelési osztályának vezetője, a négy füzet szerzője, hasznos és lényeges tudnivalókat ad közre. S ami az ilyen füzeteknél szintén nem haszontalan: rendkívül gazdag irodalomjegyzéket' is. KIALLÍTÓTEREM LESZ Freskókat rejtett Tokajban megkezdték a hajdani görög kereskedöház helyreállítását. A városka főterén álló, tizennyolcadik században épült emeletes ház valamikor a görög származású Százsáról borkereskedő család tulajdonában volt. A helyreállítást megelőző építészeti feltárások során megállapították, hogy az évtizedes meszelések alatt értékes freskók konzerválódtak. A Borsod megyei Tanács az épületet megvásárolta, és abban a hegyaljai borvidék történetét, borászatát, szőlészetét bemutató kiállítást rendeznek be. Helyet kap a kiállításon a Hegyaljához tatozó egykori mezővárosok kézmű- és kisipara, valamint népművészete. KÉT KISKÖZSÉG Ápolják a szlovák hagyományokat Kosztolányi Dezső tér. Volán-pályaudvar. Beállsz a sor végére az 5. kocsiállásnál. Ha fölférsz a buszra, tizenkét forintértfkérsz jegyet. Háromnegyed óra az út a sóskúti iskoláig. Onnan néhány száz métert mész előre, s a főutca jobb oldalán megtalálod a községi tanácsot. Felmért igények Bencsik Antal tanácselnök hellyel kínál, s készséggel mutatja be a területet: — A két község, Sóskút és Pusztazámor 1969-ben egyesült. Zámoron hétszázötvenen laknak 194 családban, említ több mint háromszor annyian, sőt a családok száma 874. A munkaképes lakosság 75 százaléka bejáró: Érden, Diósdon és főleg a fővárosban dolgoznak. A helybeli munkavállalók a Sasad téesznél, a Törökbálinti Állami Gazdaságban, a kő- és az ásványbányában vannak állásban. De mindenkinek adnak munkát a zártkertek, a gyümölcsösök: a szőlő, a barack meg a ribizli. Az értékesítés persze megélhetést, sőt, jólétet is jelent. Csak Sóskú- ton több száz személygépkocsi- tulajdonos van. A két községben élőkhöz kell fokozatosan emelni a szintet, valóságos igényeikből kiindulva megtalálni az ízlésformálás, az életmódkialakítás megfelelő módozatait. Éppen a következő tanácsülésen kerül majd napirendre Sóskút és Pusztazámor közművelődési helyzete. Készülünk egy statisztikai felmérésre is: ősszel kérdőíveket adunk ki a kulturális, közművelődési igények fölbecsülése céljából. Szokásokhoz igazodva A főút bal oldalán, szemben az iskolával és a kétszáz éves, gyönyörű freskójáról híres templommal, új művelődési otthon. Hivatalosan klub- könyétár, de külseje alapján többre is hivatott. Helyet ad kiállításoknak, vásároknak, hirdet szakköri foglalkozásokat, nyugdíjas jklubot, ifjúsági táncesteket..., de többnyire zárva van. Főleg nyáron. Tíz esztendeje épült — egy időben még az évenkénti tüdőszűréseknek is otthont adott. Ma már működik az új egészségház, de ez nem oldott meg egycsapásra minden gondot. — Meg kell érteni az itt lakók életformáját — hangsú- lyozta Bencsik Antal —, igazodni kell szokásaikhoz. Szerintem helyes az a vb-állás- foglalás, hogy a közművelődés fő szezonjának az ősztől tavaszig tartó időszakot tekintsük. Amikor nem kell minden időt és energiát a gyümölcsös, a kert gondozására, a termény betakarítására és értékesítésére fordítani. Intenzívebb támogatást kaphatunk olyankor a helyi általános iskola, sőt az óvoda pedagógusaitól, a Pest megyei Moziüzemi Vállalattól, a népművelőktől is. Sőt Zámor arra is példa, hogy jó filmekkel mindig be lehet csalogatni a közönséget a kultúrterembe. Tavaly óta a tv egyik műsorvezetője jár le oda szombatvasárnaponként rendszeresen, s olyan mozit csinál, amely iránt a sóskútinál sokkal nagyobb az érdeklődés. Neki hobby — nekünk dupla öröm. Segít a lakosság Először rendszeres kultúr fogyasztóvá kell tenni az embereket ahhoz, hogy később fokozatosan követhesse ezt az ízlésformálás, a művészeti nevelés. Ebben egyébként a helyi üzemek szocialista brigádjaira szintén nagyon számítunk. A Sasad tsz például 150 milliós tavalyi nyereségének jelentős részét fordítja kulturális célokra, az itteni közművelődés támogatására is. De az itt lakók összefogásával ugyancsak számolhatunk, például a 7 millió forint értékű, 1975-ben átadott, új óvoda építési költségeinek felét megtakarította a helybeliek társadalmi munkája. A hatodik ötéves tervben új, nyolctantermes iskola felépítését tervezik a faluban. A régi hat tanterem mellett ezzel egyműszakossá lehet tenni az általános iskolai oktatást. Bázis pávakört — Építünk a saját nevelésű fiatalok tudásvágyára, segítőkészségére — mondja a tanácselnök. — Sóskút és Zámor tudvalevőleg nemzetiségi terület, s a fiatalok a szlovák kulH ÉTI FILM JEGYZET turális hagyományok tovább- vivői lehetnek. A két faluban még ma is sokan beszélnek e nyelven — különösen az idősebbek —, ám kevesen olvasnak. Pedig klubkönyvtárunknak külön szlovák részlege van. Óvodai, iskolai, pedagógusaink közt is akad, aki ilyen nyelvet oktat, segíti az alapok elsajátítását, vagy az otthon hallott szavak, kifejezések helyes használatát. Érdekes módon újabban olyan gyerekeket íratnak be a szlovák csoportba, akiknek a szülei nem tartoznak e nemzetiséghez. Van aztán egy szlovákul éneklő pávakörünk is, 1970 óta; baráti cserelátogatásokat szerveznek a szomszédos ország hasonló együtteseivel. Részt vesznek a megyei minősítő találkozókon, igyekeznek tapasztalatokat cserélni más pávakörökkel. Mostanában 8—10 fiatal is velük énekel, és ez jó jel. Szeretném, ha egyfajta népviseleti, népszokásokat felélesztő gyűjtőmunka indulna ki ebből a pávakörből. Egy- csokorba szednénk a helyi nemzetiségi hagyományokat, érdekességeket, egy kis hely- történeti bemutatót állítanánk össze szlovák jellegű tárgyakból, emlékekből. Az iskolánk kapcsolata egy Garam menti szlovák iskolával szintén jó alap lehet ehhez a munkához. Fontos lépés volt idén augusztusban a sóskúti szlovák nyelvű olvasótábor szervezése Résztvevői bizonyára lelkes támogatói lesznek e tervek megvalósításának. Egy zseni, két haver, egy balek ígéretes jövő A klubkönyvtár előtt található a visszafelé induló busz megállója. Amíg felszálisz, amíg visszaérsz Budapestre, van idő gondolkozni. Most már nem csak azt tudod Sós- kútról, hogy híres-szép templommal büszkélkedhet; hogy az itt bányászott kövekből épült a Parlament, azokból faragták a Lánchíd oroszlánjait; hogy valaha a falu barlang- rendszere rejtegette a helybeli parasztasszonyokat a törökök elől. Sóskútnak, Pusztazá- mornak jelene is, jövője is van. Várkonyi Ferenc íj • V M ■ Meghökkenést vált ki szá- mos köztéri szobor, ha eltorzítva ábrázolja az emberi testet. Az alkotó művész ugyan azzal szokta ilyen esetben csillapítani az ellenszenvet, hogy ő igen is tudatosan változtatta meg a test természetes arányait, mert úgy vélte kifejezhetőbbnek a mondanivalóját. Csakhogy lehet-e gondolatot és érzelmet sugá- roztatni, és főként elfogadtatni tömegekkel — márpedig a köztéri szobrok tömegek számára készülnek —, ha azok formai megjelenítése már eleve taszító? E meditációra az ad ürügyet, hogy most két olyan szoborról szólhatunk, amely az ember szépségének hű és pontos megjelenítésével gyönyörködtet, ébreszt gondolatokat, kelt érzelmeket. így ezek az alkotások kétszeresen is be- tölthetik a becses ajándék szerepét. Egyrészt azért, mert alkotójuk, Pándi Kiss János ajándékozta azokat szülőfalujának, Pándnak; másrészt azért, mert kellemükkel, szépségükkel ajándékozzák meg mindazokat, akik a pándi művelődési ház előtt elhaladnak. XJájuk tekint arcán bujkáló mosolyával, kedvességével a két nőalak. A Korsós lány a művelődési ház feljárójának baloldali falán _ ül, s pihenve támaszkodik kinyújtott' jobb kezével. Bal térdén nyugtatja a teli korsót, s félig elfordulva merengő pillantást vett a szemközti domboldal felé, mintha arra akarná rábírni az utcán járókelőket; hogy fedezzék fel a zöldbe borult természet örök szépségeit. Lenge ruházatának eleganciája, az ülő alakból áradó nyugalom egyrészt a rnűvésj- nek az anyaggal való bánni- tudásáról, másrészt a klasszikus ókor művészetéből fogant ihletettségéről ad fényes bizonyítékot. Pándi Kiss János, az egykori parasztfiú több mint egy évtizeden át élt Itáliában, magába olvasztotta a görög és római művészet értékeit, hogy aztán kivételes képességeinek maradandó emlékeztetőjeként odaadja az őt kibocsátó közösségnek, Pánd lakosságának kedves meglepetésül. E szobrokat felavató beszédében Bihari József, a Pest j megyei Múzeumok főigazgató- j ja hívta fel a jelenlevő szá- j zak figyelmét arra, hogy az \ Integető nő című alkotásé- ' nak rendezett harmóniája, mozgásának eleganciája, gazdagsága, szeretetet, megértést árasztó kompozíciója az antik tragédiák szereplőinek sorsát idézik emlékezetünkbe. Ám hozzátehetjük ehhez a helytálló értékeléshez azt is: a művész erre úgy volt képes, hogy alakjának megmintázásához modellként választhatta szülőhelyének valamelyik szép leányát is. Hiszen e bronzalakból áradó szépség, jóság, szeretet sajátja lehet a község bármely nőlakosának. Nincs ezen a lányon semmi idegenszerűség, semmi másországbeli jelleg, mondanivalója, embertársai iránti kedvessége mégis egyetemes érvényű. Ezért állíthatjuk teljes hittel: jelentős művész volt Pándi Kiss János. VJ olt, mondjuk, hiszen ham* vait július 24-én helyezték örök nyugalomra a pándi temetőben. Nagy alakja volt a magyar szobrászatnak — vallja róla egybehangzóan a műértők tábora. De annak hiszik, tudják, állítják a pán- ddak ezrei is. Mert ők is értették és értik — ahogy nevezték: — János bátyánk gondolatának szépségét, hiszen azok számukra is érthetőek a szobrok nyelvén. A művészet jelenségeit a ; valósággal összefüggésben vizsgálta és észrevette, hogy a kor és a környezet miként motiválja az alkotótevékenységet, de azt is, hogy a re♦ mekmű és a szuggesztív egyéniség mennyire alakítja a közösséget, az emberek közfelfogását, egymásra következő nemzedékek világnézetét: — mondotta említett beszédében Bihari József. Tehát a közérthető kifejezésmód következetesen végigvitt művészi program volt a mester munkásságában. Ezért zárta őt szívébe az általa hűséggel szolgált közösség, ezért nem halkulhat szavának súlya, jövő nemzedékeknek szóló üzenete, s ezért nem halványulhat emberségből felmutatott példaadása haló poraiban sem. Az emberi jóság, az ember- központú művészet legyőzhetetlenségét hirdetik ezek a szobrok is Pándon. Joggal mondotta hát Bódi József tanácselnök, amikor e műalkotásokat jelképesen átvette: örökbecsű értékekké] lett gazdagabb községünk! Cseri Sándor Terence Hill, az Egy zseni, két haver, egy balek cimü film egyik jelenetében Sergio Leone, az olasz ú. n. spagetti-western legjelesebb rendezője (később e westernek producere) 1986-ban (tehát két évvel korábban a legjobb munkájának tartott Volt egyszer egy vadnyugatnál) forgatta az A Jó, a Rossz és a Csúf című westernjét. A film (mely megkésve került hozzánk, de egyes mozikban még most is vetítik) éppúgy alapfilmnek számít az olasz westernek között, mint mondjuk John Ford most televíziós sorozatban is látható filmjei (de azok persze egy teljesen más westerntípus- ban). Amint az alapművekkel történni szokott, Leone filmjeit is számos (vagy inkább számtalan) újabb film utánozta. Mi is részesültünk ezekben, még abban a szerencsében is részünk volt,- hogy néhány hete egy olyan Leone-utánzatot láthattunk, mely egyben a Leo- ne-filmek enyhe parodizálása volt, s maga Leone volt a producere (Nevem: Senki). Az utóéletnek most újabb fejezete kerül a mozikba: Damiano Damiani rendezésében, olasz— francia—NSZK koprodukcióban készült az Égy zseni, két haver, egy balek. Már a címadás is idézi, hangzásában is, az A Jó, a Rossz és Csúfot. S méginkább maga a film. De idézi a Nevem: Senkit is, mert mint annak, ennek is az olasz származású, de jól hangzó amerikai nevet viselő Terence Hill a főszereplője, ö természetesen a zseni, aki a legravaszabb öt-ó leteket agyalja ki barátja, az indián származású, de a fehér ember világához mindenképp — főleg a fehérek életmódjában: a csalásban, kártyázásban, lopásban, rablásban, nőkergetésben — asszimilálódni akaró Lokomotív Bili, és ellenfele, a korrupt indiánügyi tiszt, Cabot őrnagy rovására. (Bili persze a haver, és Cabot a balek, talán mondani sem kell). E felállásból rengeteg fordulat és sok humoros pillanat következik, s épp ezekben nyújtja Damiani a Leone-féle filmtípus karikatúráját. Á pisztolypárbajok itt már lét- renntanb, a produkció végén kalapozással járó mutatvány- nyá korcsosulnak; az üldözések a Chaplin- vagy Stán és Pan-filmek kergetózési jeleneteire emlékeztetnek; magasztos érzelmekről, a spagetti- western jobb darabjaira jellemző bosszúmotívumrol (volt egyszer egy vadnyugat!) szó sincs; minden egy-két fokkal lejjebb kerül, minden snasz- szabb, pitibb. Hogy ezt az indokolja esetleg, ami a filmből kiderül, hogy t.i. a sztori időpontja már a századforduló körűire tehető, az is elképzelhető. Ekkorra már valóban lejárt a klasszikus vadnyugat kora, a magányos hősök vagy eltűntek, vagy talajukat vesztették, nagyjából rendeződött az indiánok ügye (nagyin rosszul, igazságtalanul, kegyetlenül rendezték, mint tudjuk), A revolverhős fölött eljárt az idő, anakronisztikus figurává vált (ezt a Nevem: Senki öreg hőse, Beauregard jól illusztrálja). Joe Thanks, Damiani filmjének cirkuszi mutatványok szintjén revolvernőskö- dő főhőse, már inkább a Buffalo Bill vadnyugati cirkuszának mutatványossá züllött mesterlövészeire emlékeztet, S ezen a leértékelődésen már az sem segít, hogy Joe végül is egy nemes gesztussal Bilinek adja a Cabottói elvett, • az indiánokat illető nagy ösz- szeget, meg Lucyt, a nagyszájú, vagány, ám csupaszív vadnyugati vadvirágot. E gesztus előtt a film már minden nemességet, hitelt, eszményt kiforgatott, megtagadott, nevetségessé tett, igy ez a boldog befejezés is inkább gúnyos, mint boldog. Persze lehet ezt a filmet úgy is nézni, hogy nem gondolunk a műfaj összefüggéseire, az ezekből következő tanulságokra, nem elméleties- kedünk, hanem csak átadjuk magunkat a sztori pergő (itt- ott épp hogy nem pergő) fordulatainak, a humoros bekö- péseken nevetünk, a (kevés) izgalmas jeleneten izgulunk. Ennyi szórakozás is valami.., / Csatár a pácban Mondjuk ki azonnal: nagyon rossz film. Oly leplezetlenül, oly nyíltan az, hogy ez már- már tiszteletre méltó. Hogy miért az? Főként azért, mert minden ízében hamis, minden porcikájában előregyártóit elemekből építkezik, s mert mindezek tetejébe még a társadalombírálat szándékával is fellép. Pedig ebben a francia filmben a jelenleg egyik legnépszerűbb fiatal színész, Patrick Dewaere játszik; pedig a sztori a futball körül forog, ami szintén népszerű; pedig még valamiféle humora is van. És mégis: amikor például a korábban a vidéki csapat teljhatalmú menedzsere által sittre vágott csodacsatárt (Perrint, 'akit Dewaere játszik) a döntő meccsre kihozzák a dutyiból, majd a győztes gólokat rúgó Perrint ünnepük, aztán az ünnepi vacsorán, melyet ő ad, azt látjuk, hogy ez a szakadt vagabund Perrin úgy beolvas a fejeseknek, mint valami marxizmuson iskolázott baloldali politikus, akkor egy kicsit meglepődünk. Nem az egyébként jogos leleplezéssel van baj, hanem azzal, hogy ez a figura, ilyen múlttal, ilyen magatartással nem leplezhet senkit. Emberileg, erkölcsileg és tudatilag ez a fickó erre olyan alkalmatlan, mint egy 1. se oportos óvodás az Akadémia elnöki tisztére. A film mégis el akarja hitetni a nézővel, hogy Perrin maga az erkölcsi Grál-lovag. Tovább rontja a filmet a nagyon rossz magyar szinkron. Á Dewaeret szinkronizáló Koltai Róbert pongyola beszédtechnikája néhol egyenesen érthetetlen mondatokat eredményez. A szinkronizálás kegyetlen dolog: egyébként jeles színművészekről (mint amilyen Koltai is) kiderítheti, mennyi probléma van a beszédtechnikájukkal. A szinkronizálás leleplez, kiemel és — adott esetben — dezilluzionál. De — s erre sok, gyakran szinkronizáló színész esküszik — nagyszerű gyakorlat és önkontroll is. Takács István 4 Pándi szobrok gyönyörűsége
