Pest Megyi Hírlap, 1981. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-20 / 221. szám
1981. SZEPTEMBER 20., VASÁRNAP PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN Csendországi cseppek A hol ösvénnyé szűkülnek a sztrádák, ahol megszakad a villany- ■r*' oszlopok sora; ott kezdődik csendőr szag — a tanyavilág. Meglódulhat a tekintet, de huzatossá válik az üresség: ide-oda sodorja az embereket a léghuzat. Távlatból ponttá zsugorodnak az apró házak, könnyen elsiklik telettük a figyelem. Időnként és visszatérően a figyelem középpontjába kerül a tanyai életmód, a tanyai sors. Tudományos értekezések, dokumentumfilmek és riportok születnek a külterületi településekről. Cseppek a felületen. Az apró hullámokat periodikusan csend követi, miközben az arányokat tekintve alig történik valami. Pedig a Hazafias Népfront Országos Tanácsa által 1978 közepén készített felmérés jelezte: a nyolcvanas évek elejére Pest megyében várhatóan 15 százalékkal emelkedik a tanyán, külterületen élők száma. A valóság igazolta a jóslatot: a megye lakói közül több mint százezren tartoznak ebbe a kategóriába. Igaz, sokan költöztek időközben a közeli falvakba, városokba, de náluk többen érkeztek más megyékből, sőt, számottevő a centrális településekről kiáramlók aránya is. Ez sem véletlen. Két évtizede funkció nélküli településformának minősítették a tanyarendszert. Csakhogy a háztáji gazdaságok kínálta lehetőség felfedezésével új és fontos szerepet kaptak a tanyák. Egyetlen példa: a közös tulajdonú gazdaságok szarvasmarha-állományánk mintegy 40 százalékát a tanyákon nevelik fel. És Pest megyében további szerepkört is betöltenek a tanyák: lakásként szolgálnak. Néhány évvel ezelőtt körülbelül 25—30 évre taksálták e településforma fennmaradási idejét. Jelenleg a tudományos elemzések alapján 2040-ig tekintik szükségesnek szűkebb hazánkban e szórványtelepülés létezését. S az ott élők sem szegény embereik, rég megszűnt a tanya nyomor fogalma. Pontosabban csak félig szűnt meg. A tanyaiak tehetős emberek: van pénzük, személygépkocsijuk, kerti traktorjuk, boruk és nincsenek tisztességes életfeltételeik. Megannyi rendelet korlátozza az új ház építését, mi több: a régi bővítését is. Ha fizetnék, se jönnének közelebb a villanyoszlopok és a bekötőutak. A társadalmi felismerést lomhán követi a jogi szabályozás. Konzerválódik a jövő századra a pillanatnyilag fél évszázados elmaradottság. Közben új nemzedékek nőnek fel a tanyákon. Pillanatnyilag a 18 év alatti lakosság száma 30 ezer körül mozog Pest megyében. A fennmaradó rész nagyobbik fele az idősebb korosztályból tevődik ki. Egy oldalról kétségtelenül tapasztalható a tanyai lakosság elöregedése, de ezzel párhuzamosan a beáramlás együtt jár a gyerekek számának növekedésével is. Szélső pólusok mutatkoznak. S a vitatható eredményeket hozó iskolai körzetesítésből inkább a negatív jelenségek éreztetik hatásukat ebben a kétségtelenül átmeneti településformában. Az iskolák megszűnésével eltűntek a művelődés utolsó bázisai, tökéletesen kilúgozódott a szellem, a kulturálódás jelenléte s mind ami van: csak pótszer. Ideges, ingerült választ kapunk a kérdésre: közművelődés ügyben is várjuk meg, míg végleg megszűnnek a tanyák? Nem, persze, hogy nem! A recept úgy fest, mintha karácsonyfát díszítenénk. A dolog lényegétől idegen formákat kísérlünk meg életben tartani. Pedig a tanyai közművelődésben is rengeteg a kihasználatlan lehetőség, az olyan kínálkozó alkalom, amely nem kívánna különösebb anyagi befektetést a társadalomtól. Nem tudunk élni ezekkel, mert a tanyáknak nincs igazi gazdájuk, tehertételként rakódnak Abony- hoz, Albertijához, Örkényhez vagy Nagykátához. A tanyai közművelődésben bázist jelenthetnének a megszűnt oktatási intézmények épületei. Csakhát, ha elmegy az utolsó tanító is, akkor ki töltse be a szellemi erjesztő szerepet? Az Abony melletti Muszály-erdő dűlőben többen is nosztalgiával gondolnak arra, hogy míg ott volt a tanító néni, addig be lehetett járni az iskolába hímezni, beszélgetni, meg válaszoltak is egy-két kérdésre, volt kit megkérni egy kérvény megírására, egy szakközépiskolai matematika házi feladat megoldására. Most csend van csendországban. Szerencsételen példa volt Abony környéke. Hiszen Pest megye három tipikusan tanyás körzete — ceglédi, dabasi, nagykátai járás — közül a tanyai közművelődésben legtöbbet a ceglédi járásiak tettek: jó példa lehet a Törtei környéki Ludas-dűlő, ahol éppen a belső hagyományok ébrentartásával sikerült megteremteni a közművelődés bázisát. Persze hasonló példát — kizárólag — könyvtári vonatkozásban mondhatnánk a nagykátai járásból is. A megoldás útja mindenképpen az, hogy a tanyasorok, tanyabokrok lakosságának helyi, néprajzi, szokáshagyományainak továbbéléséhez a volt tanyai iskolák hasznosításával teremtsünk életteret. Ha nincs pedagógus, akkor az illetékes tanács és a járás közművelődéséért felelős vezetők keressék meg a helybenlakók közül azt az embert, aki hajlandó és képes az összekötő kapocs szerepének betöltésére. Legalább ennyire fontos, hogy a bázisközségben dolgozó népművelő ne tekintse másodlagos feladatának a tanyai közművelődést, mert csak erre a tevékenységre alapozható minden. LI a nincs ilyen bázis, akkor hiába jelennek meg időnként a járási művelődési autók, akkor gyakran feleslegesen mennek a Moziüzemi Vállalat vándorgépészei. Akkor hiába lesznek — ha lesznek az Országos Közművelődési Tanács jóvoltából — bibliobuszok a megyében és sikertelen próbálkozásnak tűnik majd továbbra is, hogy a termelőszövetkezetek autóbusszal próbálják a tanyai lakosságot beszállítani a közeli nagy településre. Mert, s ez a lényeg: a közművelődés nem szakadhat el az adott terület lakosságának életformájától, hogy a tanyákon reggel négykor kelnek, hogy este hét óra előtt nem érnek rá beszélgetni sem, hiszen a gazdálkodás leköti az idejüket, hogy a tanyákon másképpen szakad fel a szabad idő, mint az íróasztaltól felálló embereknek. KRISZT GYÖRGY Boglyák Marosi Ilona alkotása Négynél több gyerek — felelőtlenség? Beszélgetés Ferge Zsuzsa szociológussal Családpolitikánk céljairól, további feladatairól, a nagy családok helyzetéről beszélgettünk Ferge Zsuzsával, a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutató Intézetének osztályvezetőjével. Egy olyan témáról, mely nemcsak jelenünket foglalkoztatja, vetülete o jövönkre sem elhanyagolható. Sőt! • Ml lehet a feladata, célja ma a családpolitikának? — Még nem alakult ki pontosan körvonalazott családpolitikai koncepció. Egyelőre csak a főbb elemek rajzolódtak ki, s ezek azt sejtetik, hogy két nagy feladatkört kelL rneg- . különböztetnünk: az egyiket nevezzük általános, a másikat speciális családpolitikának. Az előbbi főként a társadalompolitikához, az utóbbi inkább a szociálpolitikához kapcsolódik. Ismeretes, hogy a társadalom- politika alapvető feladata a társadalmi viszonyokat a szocialista célokkal, értékekkel összhangban, azok érvényesülése érdekében befolyásolni. Az általános családpolitika célja — ehhez kapcsolódva — olyan feltételek megteremtése, amelyek között csökkenhet a család szerepe a társadalmi egyenlőtlenségek átörökítésében, a család jobban eleget tehet a rá háruló feladatoknak — a gyerekek nyugodt légkörben történő nevelésének, a családtagok biológiaitársadalmi regenerálásának stb. — és elősegítik a családon belüli viszonyok demokratizálódását. • Miben gyökereznek a társadalmi egyenlőtlenségek a mi társadalmunkban, amelyben a magántulajdon, s az ennek talaján keletkező osztályellentétek már nem jellemzőek? — Egy sor történelmi örökségben — például a falu és a város közötti különbségben —, s jórészt a munka mai társadalmi szervezetében, ami jelentős mértékben meghatározza az élet objektív feltételeit is, az életmódot is. A különböző anyagi és kulturális feltételek közé érkező gyermekek helyzete, lehetőségei és várható életpályájuk is lényegesen Hegyek karéjában. Révész Napsugár tusrajza különbözik egymástól. A szociológiai kutatások bebizonyították, hogy ezeket az otthonról hozott különbségeket az iskola inkább felerősíti, mint gyengíti. Ezért az általános családpolitika feladata <—sommásan —il,a családok ; anyagi és kulturális feltételeinek javítása, szerepük gyengítése a társadalmi hátrányok átadásában, annak elősegítésében, hogy a gyerekek jobban startoljanak az életben, mint a szüleik. Ez azt igényli, hogy a családon belüli viszonyok a mainál szimmetrikusabbak legyenek, csökkenjen a tekintélyelv érvényesülése, egyesek kiszolgáltatottsága. A családon belüli viszonyok demokratizálódásának természetesen a családon kívüli viszonyok ilyen irányú fejlődése is feltétele. • Szocialista államunk egy sor feladatot magára vállalt a családoktól, és sokféleképpen igyekszik segíteni őket. ön a Valóság 1980 augusztusi számában megjelent, A gyermekes családok jövedelmi helyzete című cikkében azt írta, hogy felmérések szerint 1977-ben a háromgyermekes családok jövedelemszintje 67, a négy- és több gyermekeseké 48 százalékát érte el csupán a gyermektelenekének. Az azóta kibocsátott 24/1980. (VI. 27.) MI számú rendeletnek a családi pótlékra vonatkozó módosítása — úgy tetszik — ezt a különbséget nem ellensúlyozta ... — A gyermektelen családokhoz képest a gyermekesek helyzete — általában — valamelyest javult. A gyermekes családok közötti különbségek azonban valószínűleg inkább növekedtek, a nagyobb családok rovására. A családi pótlék gyermekenkénti összege négy gyermekig 660 forint, öt gyermek után viszont gyermekenként 630 forintra, hat és minden további gyermek után pedig 610 forintra csökken! • Engedjen meg egy kényes kérdést: nem azt sugallja ez, hogy a négynél nagyobb gyermekszámot nem kívánatosnak tekintik? — Van ilyen probléma. A népesedéspolitikai határozat kimondta, hogy a népesség számának fenntartásához — esetleg lassú növekedéséhez — legalább háromgyermekes családmodellre van szükség. Ekkoriban az egy- és kétgyermekes családok hátrányba is kerültek a három- gyermekesekkel szemben. Aztán többféle ok miatt — például, mert sokhelyütt állami lakásépítkezés nincs vagy alig folyik — a nagy családok lakáshoz juttatása nem haladt a kívánt ütemben. Később a legalább három gyerek, legfeljebb hármat kezdett jelenteni. Végül olyan hangok is hallatszottak — és ebben számos társadalmi előítélet közrejátszott —, hogy négynél több gyerek egy családban felelőtlenség, a családok képtelenségét jelzi a racionális életvitelre, mert ha a szülők belegondolnának gyerekeik jövőjébe, akkor nem hoznának annyi gyereket a világra. Nem tagadható, hogy vannak családok, ahol azért van annyi gyerek, mert nem ismerik a születésszabályozás korszerű eszközeit. Ám igazságtalanság lenne ezért egyedül a szülőket hibáztatni. És nincs is any- nyi nagy cs.alád, hogy aggódnunk kellene, ellenkezőleg: arányuk egyre csökken! Egy-két nemzedékkel ezelőtt még elterjedt volt társadalmunkban a 6—8—10 gyerekes család; 1975-ben a családoknak már csak 4,3 százaléka kapott négy vagy több gyermek után családi pótlékot, 1978-bail pedig mindössze 3,5 százalék. Nincsenek tehát olyan sokan, hogy szűkös lakásviszonyaik javításáról, anyagi terheik csökkentéséről le kellene mondanunk. • A családok jövedelmi helyzetét, persze, nemcsak a családnagyság, hanem a társadalmi hovatartozás és a munkamegosztásban elfoglalt helyük is befolyásolja ... — Feltétlenül, hiszen az alacsonyabb képzettséggel, kisebb felelősséggel járó.munkát végzőknek a keresete is alacsonyabb, ugyanakkor külön jövedelmi lehetőségekhez is nehezebben jutnak. A kisgyermekeseknek egyéb nehézségeid is vannak; ha sok a gyermek azért, ha fiatal családokról van szó azért, mert az anya többnyire gyesen van. A keresetük is általában alacsony, hiszen pályakezdők. Felmérések tanúsága szerint a több gyermekesek nálunk természetesnek tartják, hogy három-négy vagy még több gyerek mellett állandósulnak a gondok a családban, és a felnőtteknek sok mindenről le kell mondaniuk. Ez is olyan múltbeli „örökség”, mint a többi. Ráadásul indokolatlan és méltánytalan a szűkkeblűség éppen azokkal szemben, akik a legtöbbet teszik a következő generáció létéért. • Nem beszéltünk még a speciális családpolitikáról. — A speciális családpolitika a problémák utólagos megoldásával foglalkozó, komplex családsegítő szolgálat kellene> hogy legyen. Létrejöttek nálunk különböző szakhálózatok, illetőleg juttatási formák; itt több figyelmet fordítanak az állami gondozott fiatalokra, ott az alkoholistákra; az egyik helyen s^ép eredményei vannak a házi szociális gondozásnak, amott a börtönviseltek utógondozásának; itt nagyszerű nevelési tanácsadók működnek, ám elhanyagolják a rehabilitációt, másutt több szocialista brigád is törődik a mozgássérültekkel, de nincs napközi otthonuk az öregeknek. Ezek az intézmények, hálózatok többnyire egymástól függetlenül működnek és különböző főhatóságok alá tartoznak. A problémák azonban rendszerint összefüggenek, s megoldásuk is összehangolt, szervezett intézkedéseket, komplex családsegítő szolgálatot igényel. Sok, megfelelő szakképzettséggel, emberismerettel, tapintattal és türelemmel rendelkező munkatárssal, aki illetéktelen beavatkozás és erőszak nélkül képes rávezetni az érdekelt családokat az igényesebb életvitelre, s arra, hogy egyre kevésbé szoruljanak külső segítségre. NYÍRI ÉVA
