Pest Megyi Hírlap, 1981. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-10 / 212. szám

"xMrlap 1981. SZEPTEMBER 10., CSÜTÖRTÖK Kétszázegy alkotás Kép, ékszer, érem A HÓM Szakasits Árpád Művelődési Házában meg­nyílt a BÁV szeptember 15- én és 16-án sorra kerülő kép-, ékszer- és numizmatikai ár­verésének anyagából rende­zett kiállítás. A tárlatot szep­tember 13-ig tekinthetik meg az érdeklődők. A képaukció bemutatóján 201 alkotás került közönség elé. A XIX. századi magyar tájképfestészet európai ran­gú képviselőinek néhány al­kotása mellett a XVII. száza­di flamand festészet és a XIX. századi német-osztrák piktú- ra kiváló alkotásai is meg­találhatók közöttük. Az auk­ció egyik főszereplőjének Paál László Erdei tisztás című al­kotása ígérkezik. Az ékszeraukcióra össze­gyűjtött anyag zömmel a múlt század közepéről származik. Harminckét elárverezésre ke­rülő értékes ékszert állítottak ki. A Bizományi Áruház nu­mizmatikai anyagot is bemu­tat. A gyűjtemény változatos eredetű; a görög városállamok pénzérméi mellett az Árpád­házi királyok középkorban kiadott és az utókor számára fennmaradt pénzei keltenek várhatóan nagy figyelmet. A gyűjtők egyebek között az erdélyi tallérokkal egészíthe­tik ki gyűjteményüket HERNADON, UJHARTYANBAN Miért nincs peda A dabasí járásban 1976. óta fokozatosain csökkent a képe­sítés nélküli és a szakképzet­teket helyettesítő pedagógusok aránya, nemkülönben az üre­sen maradó nevelői állásoké. Most Zsadányi László, a já­rási hivatal művelődési osz­tályának vezetője mégis így beszél: — Meglepetésünkre idén a folyamat megállt. Augusztus elsején még hét tanítót, 19 ta­nárt, 5 gyógypedagógust ke­resték a járás iskolái. S mivel a tanévkezdésig a meglévők közül is jó néhányan — Gyá- lon például öten — elhagyták az iskolát budapesti állásért, így a tanév elején 32 munka­helyre újonnan felvett, képe­sítés nélkülieket szerződtettek az igazgatók. Persze, nem min­den iskolában. Kivétel példá­ul az újhartyáni, s annak te­kinthetjük a hernádit is, ahol pedig esztendőkön át igen nagy gond volt a nevelőhiány. Lakást adtak Az iménti kép aligha isme­retlen a Pest megyei Hírlap olvasói előtt. Esztendők óta krónikus kórja megyénk ok­tatásügyének a pedagógushi­ány, cikkek sora szólt erről. Talán ezért is érdekes lehet, s tanulságot kínáló, a kivétel. Elsőként a hernádi általános iskolába látogattunk. A szó Sükösdi László igazgatóé: — A hatvanas éves közepén csak 22U—230 tanulónk volt, s elegendő pedagógusunk. A Március 15. Termelőszövetke­zet fejlődése hatalmas léptek­kel haladt előre, sok fiatalt, kisgyermekes családokat von­zott ide. Most 390 gyermek ta­nul az iskolában. Így nem cso­da, ha a pedagógusok létszá­ma elmaradt attól, amit a ta­nulóké megkívánt volna. Pél­dának okáért, tavaly betöltet­len maradt két oktatói állás az iskolában, s heten nevel­tek képesítés nélkül gyerme­keket. — Azt hiszem, a gond meg­oldásának kulcsa a lakás. Her- nád kis település, kevés a mű­velődési, szórakozási lehetőség, Budapest, Kecskemét is vagy ötven kilométernyi távolság­ban van. A nagyközségi közös tanács vezetői is belátták: ah­hoz. hogy nálunk telepedjenek le a pedagógusok, lakást kell adni nekik. Segített ebben a termelőszövetkezet is, s ez év­re kétlatorészes, szolgálati iker­ház épült. Így, a tanév elején Kétszer a remetei magányban SZÁZ ÉVE SZÜLETETT DUTKA ÁKOS Holnap ünnepeljük Dutka Ákos születé­sének százesztendős évfordulóját. Ez alka­lomból holnap délelőtt 11 órakor a Magyar írók Szövetsége koszorúzási ünnepséget rendez urnahelyénél, a Farkasréti temető­ben. Dutka Ákos pályafutása Nagyváradon ívelt magasra. Élete utolsó éveit Máriare- metén töltötte. Kilencvenegy éves volt, amikor örökre lehunyta szemét. Késő öreg­korában is fáradhatatlanul dolgozott. Ver­sei rendszeresen jelentek meg a Pest me­gyei Hírlap hasábjain is. Baráti, személyes szálak fűzték a szerkesztőséghez. Az évfor­duló alkalmából, két látogatás emlékével hadd idézzem fel a költő emberi alakját. o A remetei kis ház alig látszott a harsogóan zöld lombok közt. Csupán a veranda egyik ablakszeme kukucskált a kapuhoz vezető út­ra. A kilincs fölötti tábla óvatos lépésre kész­tette a belépőt: „Vigyázz, a kutya harap!” A veranda egyik szögletében ülő költő dö­cögő nevetéssel fogadott. — Csak nem félsz a Mukitól? — Hát hogyne, ki van írva: harap! — Ugyan, azzal csak az ő renoméját akarom növelni. Hellyel kínált, a vaslábas kerti asztal mel­lett. Rajta viseltes házi köpeny, ölében az egyik kedvenc, a Zsuzsi cica, a nyitott ajtón pedig időnként a másik, a Kati sündörgött ki-be. Évekkel ezelőtt találkoztam vele utoljára egy vidéki költő esküvőjén, azóta szinte sem­mit sem változott, talán csak dús szakállába csavart több fehéret az idő. — Rémségesen egyedül maradtam, 84 éves koromra. Esztendeje elment a hitvesem is, örökre. A magány csöndje zárult fölém. Rit­kán kopognak rám mostanában. A televízió volt itt utoljára, annak is már jó ideje. Levelek, újságkivágatok, képeslapok közt matatva elém tett egyet, Szabó Pál jellegzetes kézírásával. Kedves sorok a nagyváradi a Holnap kiemelkedő alakjához, a „hét magyar” egyikéhez, aki annak idején a maga módján szintén hozzájárult szép szavú lírájával, nem­zete sorsáért érzett felelősségével a forradalmi magvak elvetéséhez. A századforduló után hat évvel tért vissza Amerikából. A tengerentúlra tántorgott ma­gyarok tragédiájának mély döbbenetét hozta a szívében. Sorsukban osztozott, maga is átél­te. A nyugtalanság, mint költőt is feszítette. Érezte, hogy abban a társadalomban népe jö­vője több mint kérdéses. A Pece-parti Párizsnak becézett Nagyvárad­ra ekkortájt került Juhász Gyula, a premont­rei gimnáziumba világi tanárnak. Együtt kezdték törni a fejüket, hogy mit is kéne csi­nálni. Majd, amikor „a pacsirta-álcás sirály”, Ady Endre ismét visszajött Váradra, közösen találták ki a Holnapot, azt a költői antológiát, amely oly hatalmas vihart kavart a közvéle­ményben. Maga Rákosi Jenő, a hivatalos köz­vélemény irányítója, öles cikkben fakadt ki a Holnap újat követelő hangja miatt. — Pedig mindössze hatvan példányban fo­gyott el, mégis óriási riadalmat keltett a fel­sőbb körökben. Ebben jelent meg Ady Endré­től a Fölszállott a páva, hirdetve: „Üj harcok, új szemek kacagnak az égre.” Ez, majd a má­sodik gyűjtemény volt az első robbanás, amely a forradalmakat megelőzte. S beszélt a forradalomról, Kun Béláról, akit még Váradon ismert meg, mint újságírót, „aki nemcsak kedves, kedélyes kolléga, hanem ra­jongó híve és lelkesedő tanúja volt A holna- posok tömörülésének”. Azóta fél évszázad telt el. Az első, a ;Vállo­mások könyve után, a felszabadulás előtt öt verseskötete jelent meg. A német megszállás­kor inkább hátat fordított a napilap főszer­kesztői székének, minthogy tollával áruló le­gyen. Tíz év csönd következett. A tisztán megőr­zött toll ezt követően új remekeket vetett pa­pírra. A Holnap városa, A nagy kaland em­lékezéseit és verseket, amelyekben az érzelem szépsége, az ember szeretete énekelte tovább dalát. S most? Talán megint valami kényszerű magány lopózott köréje? — Egyedül vagyok, az igaz. De nem felejtet­tek el, készül új verseskönyvem, a Fél évszá­zad viharában című gyűjtemény után most rendezem a legutóbb született írásaimból a Vénség szárnyai-t. A kézirat egy példánya előttünk, az asztalon. Benne lapozva, az egyiket megkapta a láto­gató. Saját kézírásával rótt sorok nyomtatás­ban akkor még nem jelentek meg. © Mikor évek múlva ismét felkerestem a re­metei kis ház körül mintha kihalt volna min­den. A veranda kulcsra zárva. A másik olda­lon, az előszobában, a manzardhelyiségbe fel- kapaszkodó falépcső háta mögötti kuckóban találom egy heverőn a költőt. A törpe cserép­kályha ontotta a meleget. A fekhely felett a sa­rokba szorulva könyvek, régi iratok és leg­újabb orvosságok. A kerti ablakokon dúsan be­ömlő fény felerősítette a szobanövények zöld színeit. A test ereje már kihagyóban, szelleme azon­ban friss és eleven volt, beszélgetés közben bőven kijutott a tréfás szóból is. Mikor egész­sége felől érdeklődtem, először elhárította a kérdést. Azután mégiscsak arról beszélt. — Bizony, már nem tudok felkelni. Pedig nagyon várom a tavaszt. Az orvosom váltig bíztat, hogy menjek ki a kertbe, az minden­képpen jót tenne. De ha egyszer nem megy. Jó, ha elérem a karosszéket és az ablakon át beköszöntő napban fürdetem meg az arcomat. Fölírnak nekem mindenféle maszlagot, vita­minokat, csak győzzem őket szedni — mutat a polcon sorakozó skatulyákra. — Hála istennek, a fejem nem romlott el. Magányossága tehát nem oldódott. Állandó társai csupán a cicák, akiknek kijutott a szerető kéz símogatásából. A szomszédból Erzsiké gon­doskodott róla. Reggel begyújtott, délben meg­jött az ebéddel, este a vacsorával. A napok szürke egyhangúsággal peregtek. Kilenc éve aludt el, csöndben, örökre. De a Holnap szelleme velünk maradt. / Szombathelyi Ervin négy szakképzett tanárt kap­hattunk, egyszerűen a pályá­zat útján. A Martel házaspár és a Szegedi házaspár — az utóbbiak frissen diplomáztak — nálunk telepedtek le. Szol­gálati férőhelyet adhattunk Wéber Annának is, aki ugyan­csak most szerezte tanítói ok­levelét. így iskolánkban most nincs üres állás, viszont dol­gozik nálunk két képesítés nél­küli másodéves tanítójelölt, s helyettesítőket szerződtettünk egy gyesen lévő és egy kato­nai szolgálatát teljesítő szak­képzett nevelő átmenetileg megüresedett munkahelyére. Visszatértek a katedrára Űjhartyán. Lauter Jánosné, az iskola igazgatója: — A tanév elején teljes a testület, minden nevelő szak­képzett az iskolánkban, csak két tanító — egyikük gyesen, a másik beteg — helyetteseit kellett szerződtetnünk. Ez a helyzet nem új a számunkra. A pedagógushiány itt évék óta ismeretlen fogalom, utol­jára több mint egy évtizede kellett pedagóguslakást építe­nünk. — S, hogy mi a dolog nyit­ja? A tizenöt tagú tantestület két kivétellel helybeliekből áll, a többség itt" született, eb­ben az iskolában tanult, in­nen ment gimnáziumba, főis­kolára, egyetemre, s ide tért vissza — tanítani, nevelni. Tanító leszek Kiss Zoltánné tanítónőt idén véglegesítették állásában, az újhartyáni iskolában. Inárcs- ról tért haza: — Tavaly fejeztem be ta­nulmányaimat a budai tanító­képzőben. A munka mellett ta­nultam, képesítés nélküliként oktattam közben. Mindvégig Űjhartyánban laktunk, 1978- ban fogtunk az építkezéshez, ma már áll a házunk, a kerí­tés készül most. Természetesen mindezt pedagógus lakásépíté­si kölcsönnel... __________V. G. P. Ar anydukát, ezüsttallér Pénzleletek Egy építkezést megelőző te- repegyengetés során értékes pénzérmelelet került felszín­re Csongrádban: egy cserép­edényben 1442 aranyat, ezüs­töt, találtak. Tisztításukat és értékelésüket megkezdték a szegedi muzeológusok. Az ed­digi megállapítás szerint az érmék többsége 20 krajcáros ezüst, van köztük huszonhat aranydukát és huszonöt ezüst­tallér is. Az érmék a XVII. század vége, a XIX. század kö­zepe között készültek, többsé­gükben az egykori Habsburg- birodalom területén szolgál­tak fizetőeszközül. Néhány pénzérmét Bajorországban, va­lamint a német fejedelemsé­gekben, püspökségekben és városok bocsátottak ki. A pénzérmalel etet a mú­zeumi hónap alkalmából ki­állításon mutatják be a város­ban. A megtaláló ez alkalom­mal kapja majd meg jutal­mát is. HETI FILMJEGYZET Zsaru vagy csirkefogó? Jean-Paul Belmondo a Zsaru vagy csirkefogd egyik jelenetében Megható kesergések szokták körbesajnálkozni a (némelyek szerint) helytelen útra tévedt tehetségeket: írókat, képzőmű­vészeket, színészeket. Főként tálán az utóbbiakat, hiszen leginkább ők élnek reflektor- fényben (szó szerint). Mostan­ság az egyik divatos körbe- sajnált Jean Paul Belmondo. De kell-evőt sajnálnunk? A kesergések akörül forog­nak, hogy J. P. B. valamikor, pályája kezdetén, egy nagy­szerű új francia filmművé­szeti korszak (a francia új hullám) markáns alakja volt, neve összeforrt e filmekkel, rendezőikkel. Felemlegetik, hogy Godard remekművében, a Kifulladásigban egy nemze­dék arculatát sikerült megfo­galmaznia, s azt remélték, olyan hőse lesz ennek a kor­szaknak, nemzedéknek, film- stílusnak, mint volt James Dean egy hasonlóan markáns amerikai filmkorszaknak és nemzedéknek. Felemlegetik, hogy aztán hamarosan átnyer­gelt a kalandfilmekre (Car- toucíie-sorozat), a modern bűn­ügyi filmekre, a könnyed és érzelmes -vígjátékokra (A fér­fi, aki tetszik nekem). Szóval — mondják — eladta magát a sikernek, a kommersznek. így is lehet jellemezni J. P. B. karrierjét...— de a kesergés, sajnálkozás még több tucat filmsztárral kap­csolatban legalább ennyire jo­gos lenne. Bizonyára kár, hogy J. P. B. nem készíteti több olyan filmet, mint pél­dául a nemrég a tévében is látott Egy asszony meg a lá­nya. Nem vitás: ilyen szere­pekben is a legjobbak közé tartozott volna (s tartozna ma is), öt azonban — s ezt kü­lönböző interjúkban, nyilatko­zatokban sokszor elmondta — ellenállhatatlanul vonzzák a szórakoztató célzattal készült filmek. És ez nem baj. J. P. B. ugyanis olyan szinten műveli a szórakoztatás fiimi műfaját, amely szint a maga kategó­riájában éppoly elismerésre méltó, mint volt annak idején a Kifulladásig. Az ő kalandos, bűnügyi, érzelmes vagy va­gány tónusú filmjei ugyanis a műfaj java termésébe tartoz­nak (még a gyengébbek is). S nem utolsó (sőt: első) sor­ban épp J. P. B. miatt. Le­het, hogy sok filmjében ha­sonló figurákat alakít, lehet, hogy néhány alapvonását — a svádáját, a vagányságát, a vakmerőségét, a humorát — mindig vastagon aláhúzva kell eljátszania. Lehet, hogy DABASON KÉSZÜLT Egyetemi Szemle — 1981 (2) Szeptember első napjaiban — szokottnál nagyobb terje­delemben — megjelent az Egyetemi Szemle idei, második száma. A Marx Károly Köz­gazdaságtudományi Egyetem tekintélyes folyóirata (csere­példányok kapcsán) ma már öt világrész számos országába eljut. A vezető írás Nyers Rezső­nek, az MTA Közgazdaságtu­dományi Intézet igazgatójá­nak előadása: Gazdaságpoliti­kánk és a marxista társada­lomelmélet. Dr. Szarvas László adjunktus, az egyetem pártbizottságának a titkára tanulmányában azt fej­tegeti, hogy mit tett az MSZMP 1956—1968. között az üzemi de­mokrácia széles körű kibonta­koztatásáért, Dr. Stark Antal, az egyetem Népgazdaság Tervezési Intéze­tének igazgatója a közgazdász- képzés fejlesztésével kapcso­latban tesz érdekes javaslato­kat. Tudományos jellege mellett olvasmányos, színes dr. Rosto- ványi Zsolt beszámolója egyip­tomi tanulmányútjának ta­pasztalatairól. Dr. Halmi Gábor a gazdasá­gi tevékenység társadalmi ér­tékelését elemzi és boncolja a felelősségi rendszer kérdését. Az Egyetemi Szemle új szá­ma is sok segítséget ad me­gyénk gazdasági vezetőinek. A Dabasi Nyomda-munkáját el­ismerés illeti a gondos tipog- rafizálásért. P. R. a forgatókönyvek harmatosak, a rendezők rutinból dolgoz­nak. Mindez lehet. Csak egy valami nem lehet: hogy J. P. B. „dobná" ezeket a sze­repeit. Hogy lazsálna. Hogy megelégedne a jelzésekkel, a rutinnal. Bármit csinál, teljes erőbedobással, szívvel és lé­lekkel csinálja, s ez olyan tu­lajdonság, ami már nemcsak művészi, hanem emberi ka­rakter kérdése is. Sorolhat­nánk ugyanis igen híres sztá­rokat, akik gyakorta elegen­dőnek tartják, ha pusztán je­len vannak a filmen, a kame­rák előtt. J. P. B. halálosan komolyan veszi a bolondozás, a szóra­koztatás műfaját. Nemcsak az­zal, hogy a legvakmerőbb fi­zikai cselekvéseket igénylő bravúrokat is maga hajtjá végre (kevés színész van vi­lágszerte, aki bármennyire akarná is, képes lenne J. P. B, akrobatamutatványait utána csinálni — de nem is akarják, mert erre ott vannak a kasz­kadőrök, a dublőrök). E mu­tatványoknál fontosabb az, hogy mindig a legtöbbet adja, amit adni tud, mindig szín­vonalasan és mindig elbűvö­lően. Alighanem ő az egyet­len, akinek bűnöző figuráira sem lehet haragudni. „A leg­rokonszenvesebb gengszter, aki valaha a filmvásznon megjelent” — mondotta róla Georges Sadoul, a jeles fran­cia filmtörténész. Nos, mindezt legújabb film­je kapcsán nem ártott elmon­dani. A Zsaru vagy csirkefogó nem a legjobb filmje J. P. £- nek, de az egyik legbrilián- sabb figurát formálja meg benne, amit eddig tőle lát­tunk. Ez a zsarunak nehézfiú, nehézfiúnak zsaru rendőrfel­ügyelő a maga extravagáns bolondériáival, a gátlástalan­ságával és a lehengerlő charme-jával igazi J. P. B.- alakítás. Ismét csak nagyon jól csinálja, amit csinál, ami a dolga. És ez nem is olyan gyakori — úgy általában az életben, meg a filmek világá­ban sem. J. P. B.-t tehát nem kell sajnálni — ha csak azért nem, hogy hamarosan ötven- esztendős lesz, és lassacskán elmúlnak tőle ezek a szere­pek. Bár amilyen fizkiai kon­dícióban van, ez a hamarosan alighanem még nagyon soká következik be. Libuskák A libuskák egy textilgyári munkásszállás vagy iparita- nuló-otthon leány lakói ter­mészetesen. S ami azt illeti, akad köztük nem egy valóban libuska kislány is. De van méla, mulya, dagi, szekszis, okos, buta, könyvmoly, duma­franci, jószívű, gonoszka — és még sokféle. Ez a csehszlo­vák film — rendezője KareI Smyczek — arra tesz kísérle­tet, hogy teljes körképet ad­jon a tizenéves munkáslá- I nyok, ipari tanulók világáról. Rokonszenves nagyotakarás — de az eredmény nincs arány­ban a szándékkal. A film ugyanis többnyire csak ismert — és eléggé felületes — té­nyeket tud sorakoztatni, is­mert és eléggé érdektelen konfliktusokat sorakoztat fel (nem ritkán eléggé erőltetett konfliktusokat), s bár kísérle­tet tesz a dokumentarista módszer alkalmazására is, e törekvés is inkább csak a szándék szintjén van jelen. A film legértékesebb vonása egy fiatal színésznő, Yvetta Kornová játéka az egyik fő­szereplő, Maria alakjában. Takács István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents