Pest Megyi Hírlap, 1981. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-06 / 183. szám
4 Sr *áfir w KTunap A JÁTÉK KOMOLY DOLOG! Birtokba veszik a valóságot — Dehogyis. Kincsesház. Bent van a földben jó mé) ' Úttörők csereüdülése Olvasótábor Lassah tíz éve már, ^ogy minden évben megrendezik a váci járásban az általános iskolai diákok számára a szlovák nyelvű olvasótábort. Az idén azonban nem a szokásos helyen, a gödi úttörőtáborban került rá sor, hanem rendhagyó módon Selmecbányán rendezték meg. Megérkezett Vácra az a 40 kisgyerekből álló szlovák úttörőcsapat, amelyet ezúttal csereüdültetésre küldtek ide. Az idei csereüdültetés a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének segítségével, másrészt a váci és a dabasi járási hivatal művelődési osztályainak együttműködésével jöhetett létre. A Selmecbányái úttörőház vendégeként szintén 40 kisgyerek utazott, és üdült Szlovákiában többek között Dabasról, Gal- gagyörkről, Püspökhatvanból, Ácsáról és Vácrátótról. A dabasi járás révfülöpi úttörőtábora szlovák olvasótáborrá alakul át. A 20 Pest megyei szlovák anyanyelvű, valamint 60 kiváló úttörője értékes 10 napot tölt a magyar tenger partján 40 szlovák pionírral. A mindennapi nyelvgyakorláson, egymás dalainak, játékainak bemutatásán és tanulásán kívül gazdag program részesei lehetnek a gyerekek. Bár ezúttal a honi úttörőolvasótábor helyett, külföldön jártak az úttörők, külön költség nem terheli a szülőket. Továbbra is csak azt a 41 forintot fizetik, amit eddig, a fennmaradó összeget pedig a Hazafias Népfront megyei vezetősége és a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetsége fedezte, ezzel segítve az anyanyelv magasabb szintű megismerésének szép ügyét. Esztergomban Gitárfesztivál Szerdán ünnepélyes külsőségek között megnyitották Esztergomban az V. nemzetközi gitárfesztivált és szemináriumot. Huszonhét országból 400 gitáros — köztük előadóművészek, zenetanárok és tanárjelöltek — érkezett a rangos zenei eseményre. Az első esztergomi fesztiválnak mindösz- sze 100 részvevője volt, azóta megsokszorozódott a jelentkezők száma, s most helyhiány miatt számos gitárművészt már nem tudott fogadni a város. Elküldte gitárművészetének képviselőit szinte valamennyi európíü állam, s első ízben vesznek részt az esztergomi fesztiválon brazil, belga, dán, indiai, kanadai, norvégiai, svájci, szíriai és svéd gitárosok. A Ráckevéról Budapestre iparkodó HÉV-járat egyik kocsijában ülve figyelek föl az alábbi beszélgetéstöredékre: — Igen, anyám dunaha- rasztit lakosként van bejelentve. ezért a harasztii tanácstól kell kémünk az igazolást ... Sikítanak a megkettőzött i-k a helységnéven, bántják a fülemet, mint a vágóhídra vonszolt 'malac visítása. (Igaz, ez a szerelvény is éppen a Közvágóhíd végállomás felé igyekszik...) Lám, akadnak, akik még a beszélt nyelvben is elkövetik ezt a hibát, amellyel írásban sajnos még gyakrabban találkozunk. Pedig minden általános iskolában tanítják: „Az -i végű helységnevekből való -i képzős. kis kezdőbetűs származékok végén egy i-t írunk: almádi, némedi, oroszi, tamási." A magyar helyesírás szabályai című (mindenki könyvespolcára odakívánkozó) akadémiai kézikönyv nem említi ugyan a példák között a D unaharaszti — dunaharaszti alakpárt. de a szabály természetesen erre a helységnévre is vonatkozik. S az i megkettőzése szóban talán még bán- tóbb. mint írásban. A vonatkocsiban folytatódik — Mit rajzolsz? — Nem látod? — néz rám komolyan a kis szőke vasgyúró — ez körte, ez meg alma. — És miért fogják egymás kezét? — Mert vásárolni mennek, csokoládét — Szereted a csokoládét? — Nagyon — és pisze orra körül apró ráncok szaladnak, ahogy rámnevet Fáradt szülők — Es ti, mit csináltok, ml ez a gyönyörű épület? Tomi és Norbi — mert ahogy odaguggolok hozzájuk a földre, azonnal közűik nevüket — elmerülten rakják egymás tetejére az építőköveket és közben magyaráznak. — Tudod, a bankrablóknaK óriási sok a pénzük, és most palotát építenek magúiknak. — Ti vagytok a bankrablók? — Hát persze. — És a katona itt a palota tetején? — Ez nem katona, ez szobor — és szemrehányóan néznek rám, hogy még ezt sem tudom. — Ez meg a garázs? — faggatom őket tovább egy alacsony kockahalmazra mutatva. n társalgás. Idézett utastársam beszélgetőpartnere így teszi fel a kérdést: — Maga most Keviben lakik. ugye? A Kevi alakot ma már viszonylag ritkán hallani. Használata népnyelvi, táj nyelvi színezetet ad a beszédnek, valójában pedig régies alak. Eredetileg — a 15. század közepétől. vagyis a rácok ottani megtelepedésétől egy ideig — a miai Ráckevét hivatalosan is Kernnek nevezték. Ámulnd lehet a beszélt nyelv, múlt- megőrző erején. A választékosabb nyelvhasználatban ma már a Keve, illetve Ráckeve alakot illik ejteni, az egészen közvetlen, mindennapi társalgásban azonban a régi sem kifogásolható. Számomra sajátos hangulatot ad ennek a formának az is. hogy felidézi bennem Arany János Népdal című versének a sorait: Duna vizén lefelé úsz a ladik, / A ladik, / Róla muzsikaszó, guzlicaszó, csimpolya- szó / Hallatik; / Juhaj! viszik a piros almát, barackot, I Juhaj! Kertbe Szent-Endréröl menyasszont! A verssorokkal játszva elfelejtem az előbbi malacsiví- tást. Elnézegetem elsőként idézett utastársam négy év körüli kisfiát, aki dicséretes lyen, és a kincseket mind ide dugják a rablók. — Sokat nézitek a tévét7 — Ühüm. Budakeszin, a lakótelep új óvodájában vagyok. A nagy- csoportosok tágas, napfényes szobájában, mint egy teli méhkasban, zsongó lárma, a kis asztalok körül, a földön, mindenütt komoly foglalatosságba merült gyermekek. Két kislány éppen egy nagy Lego-s doboz tartalmát önti ki maga elé. — Mit csináltok? — Villanyvonatat. Elutazunk a Balatonra. — Jó itt az óvodában? — Jó hát Lehet sokat játszani, az óvónéni mindig mesél. — És otthon? — Áh, anyu nem ér rá, tanulni kell neki, apu meg mindig olvas. A következő asztalnál a csupaszeplő, kerek képű kis kölyök egymagában ül, teljes odaadással rajzol. A papír egyik szélén apró, csenevész fa, a másikon, óriási ház, kéményéből vastag füst bodro- zódik. A nyelve hegyét is kidugja, ahogy nagy igyekezettel satírozza sötétbarnára az egész rajzlapot. Kérdőn nézek rá. magatartást tanúsítva üldögél apja mellett. Nem sokkal késeibb azonban én szeretnék visítani, amúgy istenáigazáI han. A férfi ugyanis arra a kérdésre, hogv most éppen hova utazik, ilyen példás — azaz példátlan — világossággal válaszol: — Viszem a gyereket a vágóhídra. persze, tudom én, hogy ' mire gondol (a fentebb mondott. Közvágóhíd nevű végállomásra, ahol majd — mint aztán kiderül a szavaiból — egy rokonukkal találkoznak), de a mondat elhangzásának pillanatában azonnal felötlik a másik, képtelen jelentése is. Annál is inkább, mivél régóta nem tetszik nekem ez az álkwnásnév. Nem tetszik, hogy naponta ezreket utaztatnak — „a vágóhídra”. í«v kérik az utasok a jegyet is az állomások pénztáránál. (Persze, úgy mondva, hogy a vágóhídig, már valamicskével elfogadhatóbb helymagjelölés.) őszintén szólva, nem nagyon bízom benne, hogy az arra illetékesek ..pusztán nyelvészeti okokból” hajlandók lennének átkeresztelni a végállomást. (Bár: ki tudja?...) De ha már — vagy ameddig — ezt a nevet kell használnunk, legalább mi — haraszti, rác- kevi, illetve ráckevei) lakosok és máshová valók — vigyázzunk a mondatainkra! Kiskun Farkas László — Tatabánya. Tudod, ott lakik a nagymamám. — Hogy hívnak? — Zsolti. — Zsolti, anyu, apu szokott játszani veled? —■ Nemigen. Anyu fáradt, apu meg nem ér rá. Hasznos és káros Időközben, majdnem \ valamennyien körém gyűlnek, ott tolongnak az asztal körül, egymás szavába vágnak, rángatják a karomat, hogy felhívják magukra a figyelmet. Megtudom, hogy a legjobb, amikor a nagyihoz lehet menni, hogy az a jó, ha anyu szombaton nem dolgozik, mert akkor van ideje játszani is, hogy álcád olyan, akivel az édesapja villany vonatozik. De általában a mese helyett ott az esti Tv-maci. Bárkányi Jánosné óvónő: — A játék a legfontosabb élet- tevékenység a gyerek számára, amivel öntevékenyen és komplex módon sajátítja el, éli át a valóságot. Éppen ezért nem mindegy, mit és hogyan játszik. A tv-nek sajnos elég nagy szerepe van. A sajnost azért mondom, mert legtöbb helyen a szülők nem elég körültekintőek, nem gondolják át, mi az, ami a négy-öt-hatéves korosztály számára hasznos és mi az, ami káros a műsorokban. — Norbi és Tomi ma éppen bankrablók! De vajon a .mai gyermek játszik-e mást és másképp? — Vannak általános szituációk, melyeket, azt hiszem, mindig, minden korban ugyanúgy éltek meg, vagyis játszottak végig a gyerekek, mint ma. Ilyen a papás-mamás, a családot-játszás, és ami érdekes, mindig idealizálva. Volt egy kisgyerekem, akinél tudtam, hogy a szülők elváltak, de amikor azt a feladatot kapták, hogy rajzolják le a családjukat, akkor ez a kislány a képen nem a valóságot \ jelenítette meg, hanem a vágyát vetítette ki. Ott állt a rajzlapon apu, anyu kézenfogva. Mellettük ő, meg az öcsi, szintén kézenfogva. Élmények helyett — Ma alig-alig játszanak a gyerekek tanító nénit, orvost. Általánosabb a konstruktív, tárgyakat alkotó tevékenység, robotgépet készítenek, villanyvonatokat, hidat, utat építenek, még a lányok is. • — Mindannyiunk előtt nyilvánvaló, a családban megélt valamennyi szituáció mélyen meghatározó a gyermek' személyiségének fejlődésében. Sajnos, megnyilatkozásaikban túl sokszor előfordul az a mondat: anyu, apu fáradt; anyu, apu nem ér rá. Erről mi a véleménye? — Bizony, kiütközik a különbség, értelmi-érzelmi síkon. egyaránt, a gyerekek között. Akikkel a szülők rendszeresen és intenzíven foglalkoznak, együtt játszanak — és ez a legfontosabb! — azok a gyerekek nyílt esznek, il- leszkedöek, kiegyensúlyozottak. De ahol csak a rohanás van, idegesség, és például vetítés, tv-nézés a mesélés személyes élménye helyett, ott a gyermek könnyen visszahúzó- dóvá, vagy éppenséggel agresszívvá és nagyon sérülékennyé válhat. « A játék tehát komoly dolog. A gyermek számára a valóság birtokbavételének egyik módja. Amilyen a játéka, olyan lesz felnőttként viszonya a világhoz. Amint Bárkányi Jánosné befejezésül említette, éppen ezért nagyon örvendetes, hogy az országban egyre több munkahelyen bevezetik az ötnapos munkahetet. Fel- í tétlenül sokat fog segíteni a családoknak abban, hogy megnövekedett szabad idejüket jobban gyermekeiknek szentelhessék. hogy a nem érek rá, fáradt vagyok állapotot az önfeledt együttjátszás válthassa fel, aminek igazi nyertesei, reméljük, maguk a gyermekek lesznek! s. n. k. Történelmi színtereken A nyári szünet jó alkalom arra, hogy kis- és nagydiákok ismerkedjenek hazánk tájaival, történelmi helyeivel, népünk életével. Egy-egy kirándulás sorsdöntő hajdani csaták színterére, s máris jobban rögződik mindaz, amit év közben a történelemkönyvben olvastak. Képünkön: országjáró középiskolások egy Árpád-kori műemléktemplom tövében. Nyelvészkedés útközben 1981. AUGUSZTUS 6., CSÜTÖRTÖK HETI FILMJEGYZET Majmok bolygója Kim Hunter és Charlton Heston a Majmok bolygója című filmben Nem történt tévedés: a fenti kép nem egy Tarzan-filmből való. Pedig nagyon olyan. Mint ahogyan nagyon olyanná sikeredett annak idején — potom huszonkét évvel ezelőtt — az a film is, amely a más munkáiból (például az igazán élvezetes Híd a Kwai folyón című könyvéből) nálunk is ismert francia író, Pierre Boulle tudományos-fantasztikus regényéből készült Hollywoodban, a 20th Century Fox műtermeiben. Ez a sci-fi ősmű került most el hozzánk, s mint általában, ezúttal is erősen káros volt ez a hosszú késlekedés. Nem csak azért, mert ez a Majmok bolygója technikailag, a fényképezés vagy a makettek trükkjeit tekintve ma már gyermetegnek, itt-ott szinte a műfaj karikatúrájának tűnik. Alig lehet nevetés nélkül nézni a majom-bolygó majom-lakóinak maszkjait, építményeik fantasztikusnak szánt, de inkább csak egy fantáziaszegény sci-fi képregényrajzoló fáradt skicceit idéző formáit, vagy a lovakat nagyonis embermódra — mert hogyan másképp? — megülő majomkatonák ugra- bugrálásait. Szomorúbb dolog kevés található egy elöregedett scl-finél, melynek alapkövetelménye az újnál is újabb technika, a jövő, a fantázia megmutatása. De károsnak bizonyult a bő kétévtizedes késés azéit is, mert ezalatt már lényegesen eltolódott a sci-fi filmek, könyvek tematikája attól a körtől, amely Boulle eredeti művét is jellemezte, s amire Robert Merle Állati elmék című könyve volt talán az iskolapélda. Nevezetesen: ma már sokkal kevésbé érdekel bennünket (nézőket, olvasókat) az, hogy miképpen sikerül ésszel felruházni az állatokat, vagy hogy miképp ruházzák fel ok magukat a gondolkodás Képességével. Két évtizeddel ezelőtt erről még lehetett olyan izgalma? könyvet írni, mint Merle, főként, hogy a dolognak nemcsak a tudományos, de a társadalmi vonatkozású fantasztikumaira is kipillantott. Akár csak Boulle, aki a Majmok bolygójában nem is annyira a tudományos-fantasztikus jövőeszméket akarta taglalni, hanem ironikus, gúnyosan szellemes stílusban inkább arról beszélt, hogy milyen, nagyképűek tudunk lenni mi emberek a tudományos kutatásainkban, a világ megismerésének kérdéseiben, mennyire önhittek, irigyek, ösztöneinkben mennyire primitívek vagyunk gyakran, bármennyire büszkélkedünk is azzal, hogy az ember agyvelejének súlya háromszorosa a legfejlettebb majoménak. A Majmok bolygója. tulajdonképpen megfordított egy vulgáris képletet, mely szerint a majomból lett az ember. Boulle, nem kevés gúnnyal, azt mondja el, miképp lett az emberből majom. Nos, Hollywood mindezt természetesen a maga képére és hasonlatosságára gyúrta át, így lett a hibernált állapotban évszázadokat átrepülő űrhajós parancsnok Taylorból amolyan rettenthetetlen dzsun- . gelhős, Tarzan a majmok bolygóján, aki mellé még egy igen csinos leányt is oda kellett tenni, szakasztott ahogyan Tarzan mellett is kellett mindig egy női sztár. Ez a majmok bolygóján lejátszódó, Love storyba oltott Tarzan-sri- fi bizony nagyon halvány művé gyöngült az idők során — a műfaj kedvelőinek nem kij szomorúságára. Benzinkutasok az Aranypatkónál Az Aranypatkó egy motel, valahol Prága peremén. E kiváló — s a nevével bizonyos érték-asszociációkat is keltő — motel mellett helyezkedik el az a benzinkút, melyről a történet szól. Pontosabban: e benzinkút kezelőiről van szó. Es itt mindjárt el is árulhatjuk, amit egyébként a néző az első öt perc után maga is megtud, ha egy kicsit figyel: e kutasok a legszemérmetlenebb módokon csalnak-lopnak-feketéz- nek-valutáznak, s ebből úgy élnek, mint egy közepesen tehetős nyugati tőkés. Valamint: a kúthoz érkező új fiú nem nyughatatlan ifjonc, aki gyorsan és sokat akar keresni, hanem nyomozó. Ezt a néző azonnal felfedezi. 4 kutasoknak másfél órára van ehhez szükségük: (Ennyi ideig tart ugyanis a film.) Ha nem vakok, rögtön gyanút fognak, és kellő óvintézkedéseket tesznek, s nem is buknak le, mivel ez a nyomozó fiú olyan ügyetlen, kétbalkezes, fantáziátlan, mint- egy üres olajoskanna, tehát nem lenne nagy észtorna átejteni. De. ha a kutasok szimatot kapnak, s le sem buknak, akkor a film az első negyedóra után be is fejeződhet. Ez sajnos, nem történik meg. így aztán hosszasan bizonygatja előttünk a film szerzőgárdája: a forgatókönyvíró Vojtech Mestan és az ebben is társrendező. Otakar Fuka, hogy egy jól menő benzinkút Prágában maga az aranybánya, s aki nem szégyellős — a kutasokból annak idején kihagyta a Teremtő ezt a tulajdonságot — gennyesre lophatja magát, s építhet kacsalábon forgó házikót, kitarthat két — egyébként roppant gusztusos — iker-leányzót, járhat hetente más kocsin (nem Skodán!), vedelheti a nyugati italokat, satöbbi, satöbbi. Szóval, kutasnak lenni ott is több, mint egy ötös a lottón. Ami lehet, hogy igaz, lehet, hogy nem. S akár igaz, akár nem, lehetne belőle érdekes, izgalmas, jó humorú, gúnyos, kritikai élű stb. filmet is csinálni. Ha ehhez megfelelő művészi színvonal és mondandó jönne össze. Jelen esetben egyikről sem beszélhetünk — így marad az a sóhajunk, hogy Prágában még érdemes kutasnak lenni. (Miután — mint ezt honi kutasaink a főeskü letétele mellett vallják — nálunk ez a szakma már teljes nyomor és kész tönkremenés.) Mindössze arra kell ügyelnünk, hogy ha új fiú jön a kúthoz dolgozni, legyünk legalább annyira gyanakvóak vele szemben, mintha már legalább az újságban olvastunk volna arról, hogy a rendőrségnek nem kifejezetten tetszenek a seftelő, csaló-lopó benzinkutasok, és néha még el is csípik őket. (Ha, szerencsére, nem is olyan gyermeteg módszerekkel. mint ebben a filmben.) Takács István A 4 i
