Pest Megyi Hírlap, 1981. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-25 / 198. szám
1981. AUGUSZTUS 25., KEDD Bezárták kapuikat a nyá ri táborok. A Pest megyei gyerekeknek idén is élményekben gazdag programot nyújtott a vakáció. A szentendrei járásban például, ahol több nemzetiség lakik, három nyelvművelő és egy munkásmozgalmi tábort szerveztek. Dunabog- dányban a német nemzetiségű gyerekek júniusban 30-an gyakorolhatták anyanyelvűket. Pilisszentkcresz- ten a hagyományoknak megfelelően szlovák cseretábor működött. A járásban lakó gyerekek Szlovákiában, az ottaniak pedig nálunk ismerkedtek a nemzeti irodalom alkotásaival. Leányfalun szintén már hagyomány, szerb- horvát nyelvművelő tábor nyilt, ugyancsak 30 résztvevővel. A Vörös Meteor Sportegyesület szigetmonostori telepén a munkásmozgalmi olvasótáborban Bencsik Erzsébet, Jékely András és Cseke László pedagógusok vezetésével ismerkedtek meg a gyerekek a mozgalom múltjával, sok regényes epizódjával. Major János rendőr alezredes, a Pest megyei KBT munkatársától kaptuk a hírt. hogy a Pest megyei pajtások idén második alkalommal mintegy 120-an vettek részt Mátrafürcden közlekedési szaktáborozáson. A program megvalósítását elősegítették a megyei Üzemek, intézmények anyagi támogatással is. A szaktáborban olyan pajtások vehettek részt, akik eredményesen szerepeltek a nemzetközi iskolakupa versenyein. Az itt töltött 10 napon a pihenés mellett számos szakmai program is szerepelt. Például a kerékpárosok és segédmotorosok közlekedési ismeretei, javítási és szerelési tudnivalók, ügyességi feladatok kerékpárral és segédmotorkerékpárral, a legjobbak vetélkedője. Mindemellett gyalogtúra, autóbusz-kirándulás és múzeumlátogatás is szerepelt a programban. A továbbiakban egy Ba- laton-parti úttörőtábor mindennapi életéből mutatunk be néhány pillanatképet. izét esztendeje — nemzet- közi gyermekév alkalmából — széles körű társadalmi összefogással három hónap alatt épült fel a budai járási úttörők balatonfenyvesi tábora. Azóta csaknem két és fél ezer gyerek töltötte itt a nyári vakáció egy részét, élvezve a Balaton menti nyár és a táborozás örömeit. Idén, ottjártunkkor őrsvezetőket találtunk a motelnek is beillő épületben. Csepregl István és Bajkó Andrea, valamint Kovács Zoltán Budaörsről, Baritz Bálint Telkiből, Pető Zoltán és Zelenai Hedvig Pi- lisvörösvárról, Magyar Árpád és Csősz Zsuzsanna Tárnokról, Korbai Zoltán és Stehlik Krisztina Diósdról, Guba László és Bodnár Enikő Perbálról, Vakán Zoltán Biator- bágyról érkezett kiváló munkája elismeréseként ide a Balaton mellé. Amint Huszár Piroska járási úttörőelnök, táborparancsnok elmondta — a gyerekek az itt töltött tíz nap alatt csak „mellesleg” nyaralnak. Felfedezve a romantikát, szívesen vesznek részt a játékos továbbképzésen, ahol megtanulják a sátorverést, a tűzgyújtást, az egyszerű ételek főzését éppúgy, mint az éves őrsi munka tervezését. Ez utóbbit persze nem ilyen hivatalos formában, hanem például az őrsi pecsét, a jelvény és csatakiáltás, valamint a rajzos naptár megalkotásán keresztül. De ugyanígy a napi programba tartoznak a vetélkedők, melyek az úttörőélet tudnivalóit, és a művészeteket éppúgy felkarolták, mint az ügyességet a különböző sportágakban. A daltanulás is szerepelt a napirendben. Először nehezen ment, de rövidesen megérezték az ittlévők a közös éneklés örömét. Legalább 20 új dallal gazdagabban térnek vissza csapatukhoz. Kutasi János pilisborosjenői csapatvezetőtől, ha kellett, a gitárjáték sem volt idegen, Debreczy Györgyi, a zsámbé- ki Tanítóképző Főiskola hallgatója pedig a faliújságok és a dekoráció tervezésében segített. Végül is a gyerekekben az Veres József köszöntése Veres Józsefet, az MSZMP Központi Bizottságának tagját, nyugalmazott minisztert 75. születésnapja alkalmából az MSZMP KB nevében köszöntötte dr. Korom Mihály, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára. Egyidejűleg eredményes munkásmozgalmi tevékenysége elismeréseként átadta a Népköz- társaság Elnöki Tanácsa által adományozott Szocialista Magyarországért érdemrendet. Jelen volt Rácz Sándor, a Központi Bizottság osztályvezetője. Az MIHSZ országos tanácskozása Hazafiság és nemzetköziség Hét ország küldöttei Gödöllőn Augusztus 29—30-án Gödöllőn tartják az MHSZ-vezetpk IV. országos tanácskozását — jelentették be hétfőn a Magyar Honvédelmi Szövetség országos központjában tartott sajtótájékoztatón. A tanácskozáson az országos központ, a megyék, a járások, a városok, a kerületek, a klubok függetlenített vezetői vesznek részt, és jelen lesznek a szövetséggel együttműködő állami és társadalmi szervek képviselői is. Első alkalommal vesznek részt a testvérszervezeteknek a Szovjetunióból, Bulgáriából, az NDK-ból, Csehszlovákiából, Lengyelországból, Kubából, Romániából érkező küldöttségei. A tanácskozás mintegy 600 résztvevője értékeli az elmúlt öt évben végzett munkát, s meghatározza a tennivalókat. Az ifjúság nevelése A sajtótájékoztatón Bódi János ezredes, az MHSZ főtitkárának első helyettese elmondta, hogy a beszámolóban nagy hangsúlyt kapnak a lakosság, elsősorban az ifjúság hazafias és internacionalista nevelésének feladatai, a hon- ősdeiroi.,0kt«í4?,.g . „honvédelmi felkészítés főbb tennivalói. Külön figyelmet fordítanak a fiatalok honvédelmi oktatása, katonai szolgálatra való felkészítése érdekében végzett munka értékelésére. Tömegsport Részletesen szólnak a tömegsport és a versenysport eredményeiről, s megvitatják az ezzel kapcsolatos további tennivalókat. A tanácskozás második napjának befejező programjaként az értekezlet résztvevői megtekintik a Pest megyei honvédelmi és sportnap programját a gödöllői repülőtéren. Látványos földi és légi parádénak ígérkezik a vasárnap délután fél háromkor kezdődő eseménysorozat; az érdeklődők láthatnak majd motoros és vitorlázó egyéni műrepülést, motoros kötelékműrépülést, sárkányrepülő-, és hőlégballon-bemutatót. Az MHSZ ejtőernyősei is bemutatják ügyességüket, technikai tudásukat. A földön segédmotorkerékpárosok, motorkerékpárosok, illetve gokartosok ügyességi versenyeken mérik össze tudásukat. Megbeszélés az árnyas fák alatt élmények nyomot hagytak, megalapozva ezzel is a következő úttörőév sikerét. M. J. Barcza Zsolt képriportja SMÉ&T“*'’ . Xi. «<**«*,& Az ebéd mindennap jóízű volt A takarítás az ügyeletesek dolga Jut idő levélírásra U Clasp, betonyp, ÉTI Pest megyében is Könnyűszerkezetes építés Sikerrel zárait a program A komplex könnyűszerkezetes központi fejlesztési program befejezése alkalmából tegnap ünnepséget tartottak az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumban. Ábrahám Kálmán építésügyi és városfejlesztési miniszter méltatta az új építési eljárások meghonosítóinak az érdemeit és több kitüntetést, illetve emlékplakettet adott át a kiemelkedő munkát végző szakembereknek. Az Állami Tervbizottság és kormány elé terjesztett — és általuk tudomásul vett — jelentéssel sikerrel zárult az a program, amelyet 1974. decemberében hagyott jóvá a Minisztertanács. A központi fejlesztési program alapján — a hazai tervezési, gyártási és kivitelezési bázisok létrehozásával — 11 könnyűszerkezetes építési rendszert valósítottak meg. Alkalmazásukkal évente átlag 500—600 ezer négyzet- méter alapterületen létesítettek különböző rendeltetésű épületeket. Az országban kiépített gyár-, tóbázisok, egyebek között Kiskunlacházán, az ÉGSZÖV központi telepén, mintegy 85 százalékban csarnok jellegű építmények késeit és éré alkalmasak. A Clasp-féle építési rendszerrel azonban így is a múlt év végéig 250 tantermet és több mint 1700 óvodai, bölcsődei helyet létesítettek. Pest megyében is sikerrel alkalmazták az új építési módokat. Könnyűszerkezetes eljárásokkal épült — gyermekintézmények során kívül — a ceglédi nyolctantermes általános iskola; beton yp- szerkezetek felhasználásával bővítették a pécelj iskolát; Erden pedig ugyancsak nyolctantermes iskola készült. Pa- nelvázelemekkel hozták létre Nagykőrösön is az új iskolát, Halásztelken viszont most vizsgázik a legújabb módszer: az ETI-könnyűszerkezet. A gyakorlat jól igazolta at elméletet — állapították meg a szakemberek. Az építők a gyakorlatban bizonyították be a beruházóknak, hogy gazdaságosságban is felveszi a versenyt a könnyűszerkezetes építési mód — hagyományos társaival. Kitűnt, hogy a műszaki-gazdasági normákhoz viszonyítva csaknem 5 millió forinttal olcsóbban építhetnek egy 16 tantermes iskolát, de a bővítés is olcsóbb és gyorsabb. Az is sokat nyom a latban, hogy az építőiparnak új és egyik alapvető exportterméke is lett a könnyűszerkezetes épület. Ugyanis a szállítás, még nagy távolságra is, kifizetődő. Egyebek között hazai könnyűszerkezetekből építették föl a Szovjetunióban at uszty-ilimszki cellulózkombinátot, és nagy sorozatban szállítanak a KGST-országok- nak korszerű hűtőházakat. Rekordidő alatt készült Irakban könnyűszerkezetes iskola, Algériában pedig malom és kenyérgyár. A központi fejlesztési program befejeződött ugyan, napirenden marad azonban továbbra is a könnyűszerkezetes építésmédok fokozott felhasználása és a gyártóbázisok eddiginél jobb kihasználása. Mert jelenleg az ország ösz- szes építési feladatának mindössze 45 százalékát valósítják meg iparosított, korszerű módon. 1 t