Pest Megyi Hírlap, 1981. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-20 / 195. szám
1981. AUGUSZTUS 20., CSÜTÖRTÖK PEST MEGYEI HÍRLAP 9 „Az igazat mondd, ne csak a valódit” Berepülés a magánélet szféráiba Az újságírás önpusztító alkotómunka. Néhány statisztikai állítás szerint az újságírók átlagéletkora és megbetegedési típusai azonosak a berepülő-pilótákéval. Végülis egy- egy produkciónkba idegrendszerünk érzékenységét és néha a bőrünket is yásárra visszük. Bár igaz, hogy kiválasztott hivatali embereink — riportalanyaink — néha felségterületük elleni berepülésnek tekintik megjelenésünket. És az is igaz: tetemes honi yáltozások- nak kellett bekövetkezni ahhoz, hogy országos népszerűségre tehessenek szert olyan riporterek, mint Szilágyi János, Chrudinák Alajos, vagy Bajor Nagy Ernő. Miért is pont a * — Szervusz. Mit csinálsz? — könyököltem. a rádió büféjének asztalára. — Portréműsort Ferjáncz Attiláról és Drapál Jánosról, meg előkészítek egy beszélgetéssorozatot a régi idők sportvilágáról. Van ebben tanulság. Meg fogsz lepődni... — mintha szüksége volna rá, azonnal győzködni kezdett az igazáról, néha mindent átfogni akaró mozdulatokkal, néha pedig összehúzódz- kodva és csaknem lecsúszva a székről. — Most jobb? Visszaadtad a Rádiónak a hűtlenséget, hogy kiléptél? — Persze, jobban érfem magam. De a hűtlenség az más. Igazuk volt húsz évvel ezelőtt a főnökeimnek, amikor kidobtak a Rádiótól. Rengeteg balhét szedtem össze. És nekem is jól jött az ijedtség, hajtani kezdtem. Elmentem vidékre, megyei lapos lettem a Kisalföldnél. Csak három év múlva kezdhettem újra külsőzni a Rádiónak, aztán 1967- ben visszavettek az ifjúsági rovatba, később sikerült átkerülnöm a szórakoztató osztályra. Most azért léptem ki, mert úgy éreztem, nem becsülnek meg eléggé. Elmentem az Adám című laphoz, interjúkat, portrékat írok. — Ez a megoldás üzletnek sem rossz, hiszen az összes műsorodat megtartottad. Furcsa, hogy nem lehet meghatározni a szakterületedet, mert készítesz művészeti adásokat, belekóstolsz a népgazdaság ügyeibe, vetélkedőket találsz ki és vezetsi Ebből úgy tűnik, mintha mindenhez értenél. — Ne verd nagydobra, de lelkem mélyén nem hiszek az újságírói specializálódásban, mert ez egyben beszűkülést is jelent. Én a konkrét témától már-már függetlenül mindig az igaz. emberi szituációkat keresem. Például rettentően szerettem a Kettesben című műsoromat. Megnyilatkoztak a partnerek, saját maguk által mérettek meg gondolataik és tetteik alapján. AZ ilyesmi érdekel. — Minden Szilágyi-műsor úgy kezdődik, hogy elcsattan egy gondolati pofon és kifeszül a konfliktus, akár politikus, művész, vagy munkás a beszélgetőtárs. Vallod-e, hogy a jó riport mindig dráma? — Színháznak szoktam nevezni, amelyben a szereplők írott szöveg nélkül végszavadnak egymásnak. Én mindig jó színházat akartam csinálni, a Táskarádióban is, meg a többi műsorban is. Egyszer kipróbáltuk a mikrofon hatalmát: egy kolfenti hármast választottam magánéleti berepüléseim célpontjául? Újságírók tucatjai váltak „közéleti személyiségekké”, ez jelzi: a politikában, a társadalmi életben egyre inkább megteremtődnek azok a feltételek, amelyek között — József Attilával — kiimondhatóbbá válik az igazság és nemcsak a pillanatnyi valóság. S ezen közéleti újságírók sorában, számos hasonlóan kimagasló tehetségű kortárs írástudó között talán — mostani publikációik jellegéből adódóan is — éppen e három felé fordult leginkább a közvélemény érdeklődése. Ezért esett hát reájuk a — nem könnyű — választás. ==, Szilágyi János legám megszólított embereket az utcán, majdnem megverték. Aztán ugyanazokat a kérdéseket mikrofonnal a kézben tettük fel és mindenki szívesen nyilatkozott. Az. kétségtelen, hogy a feszültséget meg kell teremteni, különben lapos, szürke dolog kerekedik ki. — Extravagánsnak tart a közönség, Végülis kévésünknek jutna eszébe megkérdezni egy kisiparost, hogy befestené-e a lovadat zöldre; a sztriptíz-lánytól, hogy mezítelenül milyen a közérzete; és az Operaháztól, hogy megnézhetnél-e egyedül egy előadást, ha megfizetnéd. Persze, nem is elsősorban ezek a magánéleti berepüléseid voltak a fontosak, hanem, amikor közérdekű kérdésekben voltál erőszakos. — Hát tényleg voltak kellemetlenségeim, konfliktusaim, de sohasem a beszélgetőpartnereimmel... Bánmit is kérdezek, mindig tiszteletben tartom a riportalanyt. Az embert! Csak így tudom kibontani azokat aZ igaz, őszinte szituációkat, £ Chrudinák Alajos külpolitikai fő- szerkesztő zsúfolt és pici szobájában gyakran szakítja meg a telefon a beszélgetésünket. Az afrikai, közel- keleti harcmezőkről ismert Chrudinák itthon harminchat tagú kommandót parancsnokol. Arra büszke, hogy sikerült kialakítani az igazi közösséget, a szellemi műhelyt. — Hogyan kezdődött a pályád? — Nem gondoltam, hogy újságíró lesZek, tudós, egyetemi tanár akartam lenni: orientalisztikát, sémi filozófiát tanultam az ELTE-n, később ugyanott tanítottam összehasonlító irodalmat; a Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének ösztöndíjasaként törökül is megtanultam, és írtam egy arab nyelvtankönyvet. Az. arabban az a nehéz, hogy hiába tanulod meg Európában az irodalmi nyelvet, mert ott aZ emberek 80 százaléka írástudatlan és nem is érti, hogy mit mondasz, ki-ki a saját nyelvjárását beszéli, hát ezekből is meg kellett tanuljak néhányat. — Mikor keresni kezdtelek, bíztam benne, hogy itthon vagy, mert a Közel-Keleten jobbára a régi huzavona folyik. Újdonság alig, tehát te elérhető vagy Budapesten. — Könnyen tévedhettél volna, mert a mi szerkesztőségünknek nem célja, hogy a napi eseményekhez kapcsolódjon. Ez a Híradó és a Hét feladata. Mi elsősorban akkor készítünk riportokat, amikor már hogy úgy mondjam: beértek a jelenségek, amikor már a nyilvánvaló és a tartós tendenciákat lehet rögzíteni. Ez a tájékoztatási forma alaposabb, átfogóbb ismereteket ad a nézőnek, segítségével könnyebben tájékozódnak a nani politikában. — Honnan merítitek gazdag in- formác lóitokat ? — Hozzávetőlegesen hatvan külföldi újság és folyóirat jár szerkesztőségünknek. Valamennyit szorgalmasan átböngésszük, aZtán a mű- he'vbeszélgetések során még a személyes tapasztalatoklzal is gazdagodik az ismeretanyag. U«y érzem, elegendő az információ. És megítélésem szerint megfelelő lehetőséget kapunk a televíziótól, hogy mindenütt ott legyünk, ahol a világpolitika erővonalai találkoznak. — Téged kemény fiúnak tartanak a hazai néZők és gondolom, a riportalanyaid is. Kerekedett ebből konfliktusod’ — Időnként. De nem ez a fontos, ezt bekalkulálja az ember. Hiszen arra vállalkoztam, hogy az amelyek érdekesek és talán valamit hozzá is tesznek dolgainkhoz. Sőt, ez megfordítva is igaz. — Ha egyszer egy másik riporter azt mondaná a Rádióban: Halló, tessék, itt vagyok! — felhívnád telefonon? — Soha az életben, legföljebb játékból: blőd történeteket mesélnék és sületlenségeket kérdeznék. Ennek ellenére nagyon élvezném az adás felvételét. Ismeretlenek hívnak fel. és nekem rövid idő alatt meg keli találnom, hogy milyen valóságos gondok feszítik, ráadásul közösen valami kiutat is kell találnunk. — Szeretsz játszani? — Nagyon. Például teniszezek, tudók veszíteni is, de ha nagyon sokat hibázok, bizony földhöz vágom aZ ütőt, meg cirkuszolok. De ilyen vagyok a legszokványosabb társasjátékokban is, még a gyerekemmel szemben is. Nekem a játék vérre megy mindig! — Az újságíró nem diplomata, mégis gyakran képviselned kell hazánk külpolitikáját. ■ Hogy érzed magad ebben a szerepkörben? Nagyon jól! Nyugaton is tekintélye van. a realitások figyelembe vételével kialakított magyar külpolitikának, a tisztességes törekvéseknek. Újságíróként persze az is fontos, hogy számon tartják a Magyar Televíziót, a politikusok, velünk általában szívesen sZóba állnak, mert nem kell félniük, hogy meghamisítjuk nyilatkozataikat. Amerikában is figyelemmel kísérik például a Nemzetközi Stúdió című műsorunkat, amelyet a helsinki nyilatkozat úgynevezett harmadik kosarába tesznek, a szabad vélemény- cserék megvalósulásának tekintenek. Ebbe a kategóriába sorolható többek között a Szemtől szemben és a Külpolitikai fórum is. Chrudinák Alajos igazságnak megfelelő tájékoztatást segítem. Tehát nem engedhetem el a fülem mellett, ha valaki mellébeszél, mert úgyis megérzi a néző. Nekem musZály újra rákérdeznem. Meg keli teremtenem azt a hangulatot, hogy a riportalany le tudja vetkőzni a szerepléssel természetszerűen együttjáró pózt El kell érnem, hogy az igazat mondja. Ezt persze csak a körülmények jó ismeretében lehet megtenni, mert így partnerként tárgyalunk egymással. Véleményem szerint ebben rejlik az a feszültség, amely érdekessé teszi a műsort. Űjabb bocsánatkérés, merthogy cseng a telefon. Aztán eljutottunk az utolsó kérdáspárig. — Mit csinálsz szabad idődben? — Ha van szabad időm? Olvasok és a Külker SC igazolt röplab- dázója vagyok. — Szerinted milyen a jó téves riport? — Amelyik olyan dolgokról mondja ki az igazságot, a lényeget, amely az embereket foglalkoztatja. Mégpedig akkor, amikor eZ a nézők többségét érdekli. Okos érvekkel, elvszerű viták sorozatával kell részt venni az emberek tájékoztatásában. Ilyen műsorokat szeretnénk csinálni. Még sokat. Jelenleg interjút tervezek Szadat elnökkel és egy riportot őszre — az iraki—iráni hadszíntérről, Illyés Gyula: Terjed a falu „Rég elhúzták már az esteli harangszőt. KI az, aki még mostan is barangol?” Petőli Félsor csak a faluvégi utca — Nyúlik a nap s messzibb napnyugatra. Viszonozza hálásan a Napnak búcsúfényét sorra minden ablak. Szemközt, haza, újra. Haza? Múltba, hova viszed a vént, ifjú utca? Itt kihuny, ott kigyúl egy-egy ablak. Régi hangot csak a kutyák adnak. Se kolompszó, se csordás, se kondás. Minden más lett! Én nem vagyok csak más? ÁH a falu, — s lám, rohanvást lépdel. Villanyfény küzd benne a sötéttel. — Csöng — röviden — még esti harangszó. >yKi az, aki,.. szól?” „Csak nem haragszol?”' „Ezt akartuk!” A közel homályból friss hangon cseng-bong Petőfi Sándor!... Aprócska szoba a szerkesztőségi irodám alatt egy emelettel. Ha egyszer visszagondolok majd rá: úgy fogok emlékezni, mint egy levéltári tudományos kutató cellájára. Bajor Nagy Ernő hellyel kínál. Akkor vesszük észre fotós kollégámmal, hogy az íróasztal mögöttin. kívül csak egy ülőalkalmatosság van a helyiségben. A portré is csak azért sikerülhetett, mert átrendeztük a cellát. Hiányzik az íróasztal sarkáról vagy ezer levél, a háttérben pedig valamilyen műanyag kosár volt, abban is levelek tornyosultak, sőt a könyvespolcon, is. De az asztalára egyszerűen nem emlékszem. Nem tudom, milyen színű a lapja, biztosan azért, mert mindenütt papírok, kéziratok, felbontásra váró és már elolvasott postai küldemények. Ö meg csak belekönyökölt mindennek a közepébe. "Mondom jövetelem célját, róla szeretnék írni. Rám mered: miért, hát mennyi helyet adott neked a szerkesztőd? Ahogy rám nézett, csak az igazat tudtam mondani: az, kérem ez esetben attól függ, hogy jó-e, vagy rossz a cikk, amit megírtam. És nem tudtam válaszolni Bajor Nagy Ernőnek, hogy hol kezdje a saját történetét. Mert szinte hihetetlen, hogy valaha vézna, testi mutatványokra alkalmatlan kisfiú volt. AZ meg talán nem is fontos, hogy mióta világ a világ, mindig újságíró akart lenni. Az lett, hajdan, 25 évesen. Aztán mindent kipróbált, amit végig lehet szenvedni a szakmánkban. Dolgozott a Szabad Szónál, a Friss Újságnál, a Béke és Szabadságnál, a Nők Lapjánál és a Hétfői Híreknél, most a Szabad Föld rovatvezetője és állandó kommentátora a televíziónak, 33 éve újságíró, élete nagyobbik felében. Bajor Nagy a csendesszavú bíráló. Sütnek a szavai, miközben sohasem bánt, legfeljebb a lelkünkre beszél: mindig több volt benne az emberek iránti részvét, mint a harag. Ügy mondja, hogy sohasem írt azokról az évekről, amikor egészen fiatalon hét évet dolgozott olyan beosztásokban, amelyek a kétkeziekhez kötötték, ez az időszak minden mai riportjának ott bujkál a háttéré ben.'Hősei mindig a szegény, az elesett, vagy a megbántott emberek közül kerülnek ki. Minden írásával tagadja a társadalmi álszemérmet, amely néha megpróbál nem tudomást venni a zátonyra futott életekről. Hirtelen újra rám vetette vizsgálódó tekintetét: azt mondod, hogy augusztus 20? És hogy fogod ezt a beszélgetést az alkotmánnyal ósz- s/lekötni? De. ha akarod, beszélhetünk az alkotmányról is.. Csak azt jegyezd meg, hogy a törvény kevés. még a jó törvény is semmi, tisztességes közszellem, nyitott közélet nélkül. Szükségünk van rá, hogy kockázat nélkül kimondhassuk az igazságot, akár egy ember életéről, Bajor Nagy Ernő akár valamilyen társadalmi jelenségről. Persze, értem én. Nem neki, nem nekünk újságíróknak elsődleges érdekünk az igazság szabadsága, hanem a társadalomnak, és az egyéneknek. Pedig Bajor Nagy Ernő is belekeveredett jó néhány konfliktusba, főként a hivatalos intézményekkel. Az is megesett vele, hogy tévedett. De meg kell tanulni annak kimondását: tévedtünk. Jogunk van hozzá. -És szerzett jogunk: vereséget szenvedni. Hallgatom, amint Tóth Árpádot idézi, hogy Ez a nap is elment végre... hogy csatát vesztve is lehet nyugodtan pihenni, ha a cselekvés nyugtat. És az olvasói levelek ... Számolatlanok maradnak, de sohasem olvasatlanok. Mindegyiknek következménye van, legalábbis válasz születik, legalább visszhang jön a panasz-szókra. S a tanácsok mögött ott a meggyőződés: lehet úgy élni, hogy minden zátonyról le- vomtassuk a köZös csónakot. — Mit mondanál el magadról, amit nem kérdeztem, de fontosnak • tartasz? — Egyszer utaztam egy olyan liftben, ahol a hátam mögött is tükör volt. Szörnyűség! Felfedeztem, hogy hátul is kopaszodom! Szilágyi, Chrudinák, Bajor Nagy. Jelenségek az újságírásban. Figyelnek szavukra. Ok csak akkor beszélnek, ha van mondanivalójuk. És az aZ érdekes: minden jelenségben megtalálják azt, ami lényeges, általános, közérdekű. Szószólói a humánumnak. az értelemnek. Mondják: nem létezhetnének, nem létezhetünk „tisztességes közszel'em”, nyitott közélet nélkül, és eZek függvényei a törvény szellemében funkcionáló politikának. Ezt a politikát szolgálják. KRISZT GYÖRGY i I