Pest Megyi Hírlap, 1981. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-19 / 194. szám
ß PEST MEGYEI HÍRLAP CEGLÉDI JÁRÁSI ÉS CEGLÉD VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXV. ÉVFOLYAM, 194. SZÁM 1981. AUGUSZTUS 19., SZERDA Központi napközi iskola lesz Sürgetnek a múló nyári napok Éberen őrködik a KÖJÁL Egészségünk védelmét szolgálják Üzletben, üzemben van még tennivaló Ha az emberek tudnák, mennyi veszély, alattomos kór leselkedik az egészségükre, valószínű egycsapásra megnőne a képzelt betegek száma. Szerencsére háborítatlanul megmaradhatunk viszonylagos tudatlanságunkban, mert a jól működő, szervezett egészségügyi hálózat éberen strázsál, és időben elejét veszi a komolyabb bajoknak. Nyugodtan hagyatkozhatunk hát a szakemberek lelkiismeretességére, ám a játékszabályok szerint nekünk is meg kell tennünk, amit elvárnak tőlünk, mert rajtunk is múlik, sikerül-e elkerülni a különféle nyavalyákat. Az oktatásügy vezetőit a demográfiai hullám alakulása nagy fejtörésre késztette ebben az évben is. Gondban vannak, hiszen az 1981—82-es tanévben az általános iskolások száma tovább növekszik, a tanteremhiány így még égetőbb. Végleges megoldást egy új általános iskola építése jelentene. de addig is segíteni kell. tantermek átcsoportosításával. alakításával, átszervezésével. A központi napköziből is iskola lesz. Erkélyből szertár Fülöp Imre, a városi tanács művelődésügyi osztályának gazdasági előadója elmondta, hogy oly rövid idő telt el a végrehajtó bizottság feladatot megjelölő határozata óta hogy kivitelezőt igen nehezen találtak. Végül a Ceglédi Járási Építőipari Szövetkezet sietett segítségükre. Két irodahelyiségből tantermet az első és második emeleti erkély befalazásával szertárakat alakítanak ki. Ahol szükséges, ott az ablakokat a meglevőnél nagyobbra cserélik ki. Augusztus végére miár csak a festés. mázolás, rendteremtés marad. Az így kialakuló iskolaépületbe a Földváry Károly Általános Iskola néhány osztálya kerül. A Földváry iskolában egyébként a festés-mázolással augusztus közepéig öt tanterem kivételével elkészültek. A napokban fejeződött be a torS2ép hagyományt ápol Cegléden a Május 1. Ruhagyár, az ÉVIG és a Kossuth Tsz kollektívája, továbbá a velük kapcsolatot tartó katonai alakulat. Alkotmányunk ünnepét baráti találkozóval teszik emlékezetessé. Minden évben más a vendéglátó. A napokban az EVIG-ben Tankó Zoltán igazgató köszöntötte őket, majd üzemlátogatásra invitálta a munkás—paraszt—katona találkozó résztvevőit. Modern gépek A séta a szerszámműhelyben kezdődött, ahol a fordulatszabályzó kapcsolóval ellátott fúrógép is készül. A néma szemlélődést hamar felváltotta a kérdezősködés, a beszélgetés a szalag mellett dolgozókkal. Az egyik csendes csarnokba is eljutottak, ahol most még a próbaüzem folyik. A teljesen automatizált gépsoron — mint Bállá József . gépbeállító . elmondta — még a csavart is helyére teszi a szerkezet, s a majd itt dolgozó hatvan munkásnőnek csak a gép kiszolgálása lesz a feladata. Rekordidő, alig néhány hónap alatt beindul a gyártás, és jövőre már 200 ezer darab keringető szivattyút gyártanak, valamennyit exportra. Az első kérdést Lakos László tette fel, aki maga is műszaki szakember a Kossuth Tízben. Mennyiben tér el, s mennyivel korszerűbb ez a típus a hagyományos szivaty- tyúknál? Balázs Sándor, a gyár szb-titkára válaszolt, öt kérdezte Morvái Zoltánná is, a Május 1. Ruhagyár szak- szervezeti bizottságának titkára, aki a bérekről és a gyártmányok minősége felől érdeklődött. — Nálunk itt ismeretlen a másodosztályú termék fonateremben a parkettacsere. Hat burkoló 120 négyzetméter parkettát fektetett le. A csiszolással. lakkozással szeptember 1-itg végeznek. Hasznos segítség Erre a határidőre valószínű, hogy a Mészáros Lőrinc Általános Iskolában is frissen festett, tiszta termek várják a gyerekeket. Augusztus 10-ig ott csak a munka felével végeztek, mert időközben a ktsz festőit a gimnáziumba irányították, ahol a homlokzatot tatarozzák serényen. De ígérik, hogy a megkezdett munkálatokat az általános iskolában is időben elvégzik. A Mészáros iskola udvari épületébe, ahol a tanári szoba kapott helyet, már beköltözhetnek. A villanyszerelést, parkettázást, külső festést a posta dolgozói, a DÁV szocialista brigádja és katonák végezték, társadalmi munkában. A DÁV brigádja és a honvédség a belső szerelésből is feladatot vállalt ebben az iskolában. Ígéretüket beváltották, mégsem biztos, hogy a pedagógusok az oktatáshoz a ma már szinte elengedhetetlen technikai eszközöket, az írásvetítőt, magnetofont s más fontosat használni tudják, ugyanis a külső földkábel még nem készült el. Ennek első átadási határidejét egyébként tavaszra, a módosítottat augusztus 15-re tűzték ki. Az igazság, hogy augusztus elegalma, minden darab első osztályú minőségben hagyja el a gyárat — mondták a vendéglátók. Egy másik műhelyben a szalagrendszerű anyag- mozgatást, raktározást mutatták be. Ez, továbbá a számítógép-vezérlésű univerzális szerszámgép még at iparban járatosokat is meglepte. Hát, hogyne lett volna ez az ismerkedés nagy élmény Mucsányi Sándornénak, aki életében először járt gyárban. — Emlékezetes nekem ez a látogatás — mondotta. — Mindig kinn dolgoztam a földeken, most a Kossuth Tsz éjszakai portása vagyok. Láthattam, hogy fedél alatt, szalag mellett milyen jó körülmények között dolgoznak az EVIG-ben, Szüretkor a tsz-ben Bódizs Antal, a Kossuth Tsz elnöke elmondta, hogy ennek a hagyománynak egymás megismerése és segítése a célja. A szüreten ott voltak náluk mindkét gyárból és mentek a katonák is. Barátként, régi ismerősként köszöntötte a látogatás végén a Putrisarki erdőben az ÉVIG hétvégi házának teraszán a munkás—paraszt—katona találkozó küldötteit, akik zömmel a kiváló dolgozók köAil kerültek ki. A fehér asztal mellett sem fogytak ki a kérdések. Elég szabadságot kapnak-e a katonák? Mit hoz a szőlő? Hogyan oldják meg a gyárakban az ötnapos munkahétre való átállást? Hazafelé tartva, amikor a ruhagyár előtt megállt az autóbusz, és leszállt a vidám asszonycsapat, abban állapodtak meg, hogy legközelebb a termelőszövetkezetben találkoznak. Gy. A. jére hozzá sem fogtak a néhány száz méter vezeték cseréjéhez. Jó hír viszont, hogy a Mészáros iskolában is az új szabványnak megfelelően készültek a gázvezeték-csatlakozások. A Táncsics Mihály Általános Iskola teljes külső és belső tatarozásáért, amelyet társadalmi munkában készítettek el, a honvédségnek jár köszönet. Becsületes, szép munkát adtak ki a kezükből. Virág és beton A Várkonyi István Általános Iskola Széchenyi úti épületében elkészült az elektromos vezeték teljes felújítása, cseréje befejeződött, hamarosan megtörténik a műszaki átadás is. A festéssel augusztus 20-ig valószínű, végeznek. Bizonytalan még az új, a Rákóczi úti iskolaépületben a garanciális javítások sorsa. A határidő igen sürgetne és a BÁCSEP emberei még sehol. Pedig munka akad majd, a redőnyök cseréjétől az alakzáró szerkezetek javításáig. Sok helyen hibás a mennyezeti elemek rögzítése, az aula üvegfala elől a beton virágtartók, amelyeket védőkorlát, torlaszként terveztek, még hiányoznak. (Kérdés viszont, hogy az ilyen beton szerkezetek, ajtóközelbiin a gyerekek testi épségét nem veszelyez- tetik-e?) A külterületi iskolák nyári tatarozása, festése még nem fejeződött be. A Budai úti iskolában akkor foghatnak hozzá, amikor a nyári napközis tábor bezárt. A kámáni gyerekek is így majd tiszta tantermekben gyürkőzhetnek neki a tanulásnak. Győrffy Annamária megszámolják a csillagokat Még javában tombol a nyár, a ceglédi Kossuth Művelődési Központban már elkészült az őszi-téli teremíog- lalkozások tervezete. Eszerint hét művészeti csoport, nyolc- télé tanfolyam, tizenhét klub, baráti kör és szakcsoport indul, javarészt törzsközönséggel, ám szívesen látják az új jelentkezőket, érdeklődőket is. A művészeti csoportok közt a szülők körében érdeklődésre tarthat számot a zeneóvoda. Biztosan népszerű lesz a makramé készítésével megismertető tanfolyam, a szakkörök közül pedig a csillagász-szakkör. Jelentkezni, érdeklődni a művelődési központ irodájában lehet. Csütörtök Labdarúgás: Augusztus 20- án befejeződik a városi sportfelügyelőség által rendezett kispályás labdarúgótorna. Az Alkotmány Kupa döntőjébe került csapatok a közgazdasági szakközépiskola udvarán levő pályán délelőtt 10 órától mérik össze erejüket. A Ceglédi VSE pályáján délután négy órától CVSE— Iklad mérkőzés az Alkotmány Kupában a 7—8. helyért Szombat Lövészet: A Törteli úti lőtéren 9 órától lövészverseny. A résztvevők — szintén az Alkotmány Kupáért — légA közegészségügyi és járványügyi helyzet városunkban nem ad súlyos aggodalomra okot, bár kétségtelen, hogy az évek során sikerrel megoldott feladatok mellett vannak még sürgősen orvoslandó ügyek, bajok. Erről adott számot a minap a közegészségügyi-járványügyi szolgálat a városi tanács végrehajtó bizottsága előtt Fény és árnyék Az e témakörben felvázolt panorama meglenetósen változatos, díszen a bizakodás derűs színei mellett ott vannak az aggodalom sötétebb árnyalatai is. Iskoláink helyezete es allapota köztudott. A zsúfoltságon valamelyest enyhített a Várkonyi iskola új épületének elkészülése, továbbá a Táncsics iskola a két tanteremmel való bővítése. A Kossuth Gimnázium felújítása — a külső tatarozással — befejező szakaszához érkezett, s ezzel enyhült a helyszűke a Török János szakközépiskolában. A szakmunkástanulók a Dél-Pest megyei Tanácsi Építőipari Vállalatnál és a Lenin Tsz-ben, továbbá az EVIG-ben korszerű tanműhelyt vehettek birtokba. Az alsótagozatosok nyári napközis tábora zavartalanul működik, s nem volt baj a három ifjúsági építőtáborral sem. Bár az óvodák és a bölcsődék az optimálisnál több gyereket vesznek fel, megfelelnek a közegészségügyi és járványügyi előírásoknak. Tiltott édességek Az élelmiszerboltok általános gondja a szűk raktár és eladótér, a polcok, gondolák, üvegek, dobozok kétes tisztasága, az önkiszolgáló üzletek műanyag kosarainak szennyezettsége. Hiányosak a hűtés láncszemei, a mélyhűtő berendezések csekély számáról nem beszélve. Ilyen körülmények között a romlandó élelmiszer- félék gyors minőségcsökkenésnek vannak kitéve. A tej- és kenyérszállítás továbbra is korszerűtlen. Nyitásig a boltok bejárata, raktára előtt sínylődik az áru a szabadban. Három húsboltunkba a folyóvíz mind a mai napig nincs beve. zetve. Az élelmiszert termelő legnagyobb üzemek közül a konzervgyárral és a PENOMAH vágóhídiéval nincs különösebb baj, ám a ceglédi tejüzemben mielőbb javítani kell a körülményeken. A vendéglátóipari vállalat cukrászüzeme sem felel meg mindennek, amit a nagy könyv előír, éppen ezért néhány termék előállítását — érthető óvatosságból — megtiltották nekik. A Magyar—Szovjet Barátság Tsz húsfeldolgozójában azóta javult a helyzet, amióta higiénikus állatorvost rendeltek ki az üzemorvosi feladatkörre. Talán a leginkább szembetűnő és sokak mindennapi beszélgetésében napirenden szereplő téma a környezet-egészpuskában, légpisztolyban, standardpisAolyban és kispuskában mérik össze ügyességüket. Labdarúgás: A megyei bajnokság első fordulójában a Vasutas-sporttelepen délután négy órától Ceglédi VSE— Sülysáp összecsapás. Élőitekét órakor az ifjúságiak találkoznak. Vasárnap Labdarúgás: Az NB II. második fordulójában a Bem SE gerjei sporttelepén Bem SE —Kazincbarcika találkozó délután öt órakor. U, U ségügy helyzete. Szerencsére a vezetékes ivóvízhálózat mincl- ínkábD kiépül, s ma már a 8 ezer köbméteres napi víz- mennyiség még a Kánikula napjaiban is kizárja a komolyabb vízhiányt A szennyvíz- csatorna-halózat csupán a lakások egy töredékét érinti, s a szennyvíztisztító-telep is most bővül. A szemétszállítás rendszeres. am a közterületeken elhelyezett konténereket főként ilyenkor nyáron kellene sűrűbben kiüríteni. Bár az utcák, terek tisztasága még nem kielégítő, már láthatók a javulás nyomai. A levegőt egyetlen üzem sem szennyezi. A vasútállomáson pöfögő mozdony keseríti csak a környező lakótelepen élők mindennapjait. A fülsértő zajjal túráztatott, benzinfüstöt pufogtató kismotorok ugyancsak a bűnlistán szerepelnek. A megnövekedett állattartási kedv több helyen — érthető okok miatt — komoly konfliktusokat szül, amelyeket csak a meglevő tanácsrendelet ésszerű módosításával lehet feloldani. Kellő eréllyel Az üzem- és munkaegészségügy fokozatosan javul. Űj festőműhelyt létesítettek a KÖZ- GÉP-ben, az EVIG-ben, korszerűsítették a Dél-Pest megyei Mezőgazdasági Társulásét (korábban talajjavító), elszívó berendezéseket szereltek fel. A PEVDI üzemének zsúfoltságát enyhítette, hogy a szabászat új épületbe költözött. A Nívó Ruházati Szövetkezetben megfelelő szociális létesítményeket építették és áttértek a központi fűtésre. A követelményeknek nem megfelelő körülmények között dolgozik még a vasipari Élénk színű, földszintes épületet kerülgetnek nagy érdeklődéssel, várakozással Cegléden a Károlyi Mihály lakótelepiek. Ott, ahol a Reggel utca átszeli a házsort, a Barátság pince nevű szórakozóhely és a tömbfűtőmű szomszédságában létesítették a város második szolgáltatóházát. Nagy szükség van rá, hiszen Cegléd lakóinak 20 százaléka itt él a lakótelepen, s bizony akik ide költöztek, nem állták meg szó nélkül, hogy az ellátás és a szolgáltatás részben megoldatlan. Ám sorra rendeződnek a nagyobb gondok, az útépítés és parkosítás után a kérelmek listájáról a szolgáltatóházat, s nemsokára az új ABC kisáruházat is törölni lehet, elkészül mind. A 2. számú szolgáltatóház költségeinek felét a Pest megyei Tanács állta, hozzájárult a városi tanács és készpénzzel, kölcsönökkel azok a szövetkezetek — a KISZÖV és OKISZ támogatásával — amelyek részleget üzemeltetnek itt A kivitelező — a Vasipari, Elektromos és Műszerész Szövetkezet gesztorsága mellett — a Ceglédi járási Építőipari Szövetkezet volt. FORFA- technológiával készült az ezer négyzetméter alapterületű éoü- let, az elemeket (az eddigi gyártmányoknál fejlettebb technológiával) soproni vállalat gyártotta. A lakótelepi szolgáltatóházban helyet kap a vasipari szövetkezet javító részlege. Háztartási kisgépek javításával foglalkoznak, kiköltözik ide a lakásszerviz is. Megrendelést bejelentést emellett a Szabadság téri munkahelyen is felvesznek. A Dél-Pest megyei Cipész Szövetkezet gyorsjavító részleget működtet itt és méretes, valamint gyógylábbelire megrendelést felvesznek, tanműhelyt is berendeznek. A szolgáltató szövetkezet férfi é' női fodrászatot, kozmetikai szalont nyit. Mivel ilyen niné3 a cipőipari szövetkezet, a takarmánykeverő üzem, a téglagyár, a Vízkutató és Fúró Vállalat. Az utóbbi és a vasipari szövetkezet új telephely kialakításán munkálkodik, amelyet már türelmetlenül várnak az ott dolgozók. A KÖJÁL megalapozott szakmai tevékenységére vall, hogy az ellenőrök közül többen munkájuk mellett főiskolai végzettségre tettek szert, mások most tanulnak. Hatósági jogkörükből eredő feladatainknak kellő eréllyel tesznek eleget, ennek ellenére a velük kapcsolatban álló állami vállalatok és szövetkezetek egyre kevésbé érzik zaklatásnak az ellenőrzéseket. Tamasi Tamás Helyben javítják A KÖZGÉP ceglédi gyára látja el a hazánkban levő Volvo rakodógépek szervizszolgálatát és javítását. Mivel nagy teljesítményű, drága üzemórá- jú gépekről van szó, az a céljuk, hogy a jövőben minél több hibát a helyszínre utazva, gyorsan elhárítsanak szerelőik. Irodától irodáig Kevesebbet leveleznek A ceglédi Városi Tanácsnál most, hogy az államigazgatási munka gyakorlatban sokkal könnyebb lesz, mint eddig volt, sok változás lép életbe, nemcsak az ügyfélforgalommal kapcsolatban, hanem a tanács osztályai között is. Foglalkoznak a gondolattal, hogy a felesleges adminisztrációt megszüntetve a házon belüli levelezés helyett más módszert alkalmaznak. Olyat, ami az elintézésre váró ügyek fontosságát figyelembe véve segít a kapcsolattartásban. csen a közelben, bizonyára lesz forgalma a lakótelepen. Itt üzemeltetik a tanműhelyt is. A NIVÖ Ruházati Szövetkezet női ruha készítő szalont nyit, a Pest megyei Szolgáltató és Csomagoló Vállalat gyorstisztító és mosó szalont létesít. Egyelőre csak felvevőhely működik, a gépek betelepítéséről ezután gondoskodnak. Ha figyelembe vesszük, hogy a Károlyi Mihály lakótelepen hány ezer ember él, s a közelben most épülő: emeletes házakban hány család kap otthont. nem kell ecsetelni, milyen fontos szolgálatot teljesít majd ez a vidám színű, csupa üvegfalú szolgáltatóház. E. K. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Köszünetünket fejezzük ki mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik szeretett édesapánk, nagyapánk, HORTI IMRE temetésén megjelentek, mély gyászunkban velünk osztoztak. Külön köszönetét mondunk a kórház sebészeti- és intenzív osztályán dolgozóknak áldozatos és lelkiismeretes munkájukért, mellyel életét egészségét megmenteni igyekeztek^ A GYÁSZOLÓ CSALÁD. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Hálás köszönetét mondunk minden kedves jó rokonnak, barátnak, szomszédnak, ismerősöknek, akik felejthetetlen jó férj, imádott ódesana, szeretett testvér, GALL AI JöZSEF temetésén megjelentek, sírjára szeretetük jeléül koszorúikkal emlékeztek, mély fájdalmunkban egyaránt osztoztak. Megtisztelő köszön etünk a ceglédi KÖZGÉP vezetőségének és kollektívájának, akik munkásságáról, életéről . elismerően és megtisztelőén búcsúbeszéddel, koszorúikkal emlékezve utolsó útján elkísérték. Köszönetét mondunk a ceglédi III. f>z. AFIT dolgozóinak a megtisztelő megjelenésükért és a küldött koszorúkért. Külön kösz ön et fin két, feiezzük ki a szolnoki MAV-kórház seb. osztályán dolgozó főorvos úrnak és orvosnőnek, és az osztályos nővéreknek, bogy élete megmentéséért fáradhatatlanul munkálkodtak és fájdalmait enyhíteni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALÁD. ISSN 013J—2500 (Ceglédi Hírlap) Nem fogytak ki a kérdések Megismerkedtek a gyárral Két sportág mérkőzései Alkotmány Kupa — kispályán Régi óhaj teljesül Fél tucat műhely, szalon