Pest Megyi Hírlap, 1981. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-11 / 187. szám

1981. AUGUSZTUS 11., KEDD Sláger a strandholmi Ennyiért a varrónő rá se néz... Boltról boltra, az engedményes vásár félidejében Bár nem gondolunk rá, lo­gikus: a nyár végi kiárusí­tás is szorosan összefügg az időjárással. Legalábbis erre esküszik Terék Attila, a nagy- kátai Áfész-áruház igazgatója: — Ha tízszer ennyi srand- holmink, fürdőruhánk és sor­tunk lenne, akkor is elfogyna az utolsó szálig ebben a hő­ségben — mondja, majd gyor­san hozzáteszi: — igaz, egyéb­ként sincs okunk a panaszra, a tavalyival szinte forintra egyező az idei forgalmunk, jól­lehet ebben az esztendőben félmillióval kevesebb volt a készlet. Mi lehetett az oka, hogy a nagykesereskedelmi vállalatok kisebb árualappal „neveztek be” az idei akcióra — nem tudom. Tény, hogy fő­leg szandálból és más könnyű cipőféleségekből Nagykátán a kereslet meghaladja a kínála­tot. Ebben a pillanatban — két hét elteltével — 2 millió fo­rintot forgalmaztunk, és min­den remény megvan arra, hogy a hátralevő időszak — égy hét — is hoz majd újabb egymilliót az Áfész konyhájára. Háziasszony tűnődik Az áruház emeletén vásár­hoz illő a zsúfoltság. Kö­tényruhát próbál egy anya leányára, „ez hosszú” felkiál­tással visszaakasztja a többi közé. Háziasszony tűnődik a földig érő tükör előtt: „Vajon mennyit megy össze a karton otthonka a mosásban? Ez lesz a jó vagy keressek egy na­gyobbat?” Bár már túl vagyunk az en­gedményes vásár kétharmad részén, még mindig kielégítő a választék. Lánykaruha 113 fo­rint helyett 67,80-ért kapható, van kékfestő kétrészes bakfis- ruha 409 helyett 245,40-ért. A pamutjersey ára 181-ről 108,60­Vásár Nagykátán: ez a trikó éppen jó lesz . . vagy inkább a blúzt válasszam? Bozsán Péter felvételei Lotz János-emlékérmek Megkezdődik a hungarológiai kongresszus Tegnap ünnepélyes külsősé­gek között megkezdődött az első nemzetközi hungarológiai kongresszus Budapesten, a Magyar Tudományos Akadé­mián. A négynapos tanácsko­zásra 22 országból mintegy 150 külföldi szakember érkezett: Európán kívül az Amerikai Egyesült Államokból, Kana­dából, Japánból, Vietnamból is jöttek tudósok. A magyar szakembereket is több mint 150-en képviselik. A kongresszuson két fő té­mában — a Magyarországon kívül filológiai oktatásról és a magvar versről — mintegy másfélszáz előadást tartanak. Szabolcsi Miklós Skadémikus elnöki köszöntője után Bo Wickman, az uppsalai egye­tem professzora, a Nemzetkö­zi Magyar Filológiai Társa­ság elnöke mondott megnyi­tó beszédet. A Művelődési Minisztérium képviseletében Tóth Dezső miniszterhelyettes köszöntötte a kongresszus résztvevőit. Rá­mutatott: örülünk annak, hogy nemzeti tudományaink iránt szerte a világon fokozódik az érdeklődés. A Magyar Tudo­mányos Akadémia nevében Szentágothai János elnök üd­vözölte a kongresszus külföldi és hazai résztvevőit. A kongresszuson adták át első ízben a Lotz János nyelv­tudós emlékére alapított ér­met a hungarológiában kima­gasló érdemeket szerzett tu­dósoknak. Az ünnepélyes meg­nyitót követően sor került a plenáris ülésre, amelyen Klara Maityinszkaja, a Moszkvai Nyelvtudományi Intézet pro­fesszora a magyar filológia, a hungarológia szovjetunióbeli oktatásáról számolt be. A konferencia délután szekció­ülésekkel folytatódott. Szent­ágothai János este az Akadé­mia várbeli kongresszusi ter­mében fogadást adott a ta­nácskozáson résztvevők tisz­teletére. ra esett, és a lenvászon szok­nya is fogy 306 helyett 183,60- ért. A 250 forintos hosszú ujjú férfiing új ára 132,60 és az egykoron 593 forintért kínált női divatszandálból még akad egy-két pár 355 forint ellené­ben. Nyári töizsvendégek — A strandcikkek mellett sláger a karton nyáriruha — folytatja az áruszemlét Terék Attila. — A legszebb és legolcsóbb darabokat már az akció első napjaiban szétkapkodták ugyan, de tévedés lenne azt hinni, hogy ami megmaradt, az bóvli! Igaz, a különlegessé­gekből ezekben a napokban már csak a nagyon nagy mé­retűek vagy csak a legvéko­nyabbak találnak magukra va­ló kollekciót. Hosszú évek tapasztalata, hogy vanak kimondottan nyá­ri törzsvendégeink: ők egy tel­jes esztendőn keresztül vár­nak ezekre a nyár végi napok­ra. Ilyenkor szerzik be ugyan­is az egész éven át használa­tos otthonkaszükségletüket és a munkábajáráshoz, bevásár­láshoz hordható, úgynevezett „szaladó” ruhatárukat. Iga­zuk is van! Ilyenkor szinte fillérekért megkaphatják — 200-ért akár kettőt is — any- nyiért, amennyiért a varrónő rá se néz! — Az előbb cipőválaszték­hiányról beszéltem — utal sza­vaira az igazgató. — Szeren­csére azért nem vészes a hely­zet, nemcsak az Áfész-áruház, a környéken jó néhány üzlet, szakbolt is kiárusítja készleteit és a szomszédos községek — SzentmártonkátaK. Sülysáp és még további hét — elsősorban lábbelivel látja el a lakosságot. Fogyóban a kínálat Nagy érdeklődést keltett a nyári vásár Cegléden is. Az Áfész-áruház igazgatója, Bíró Ferencné szavaiból az derül ki, hogy a fogyasztási szövet­kezetek kínálata igazodott is a várható vevőhadjárathoz: — Mintegy 4,5—5 millió fo­rint értékű árut bocsátottunk a vásárlók rendelkezésére. Eddig — eredeti áron számolva — egymilliónyolcszázezer érték­ben kelt el vásári portéka. A tétel nagy többsége 40 százalék­kal lett olcsóbb az eredeti árá­nál. Mindössze 700 ezer forint értékű árunak szállítottuk le 30 százalékkal fogyasztói árát. A slágercikkek itt is első­sorban a konfekcióáruk, cipők, női, férfi- és gyermekszandá­lok voltak. Cegléden — akár az ország többi pontján — el­fogyott már a kínálat színe- java, de az áruház vezetői még hozzávetőlegesen 1 milliós ár­bevételre számítanak. Külön nagy örömet okozott a vevők­nek, hogy ebben az esztendő­ben vásári áruként kínáltak jó néhány fajta kötöttárut is, mely tavaly még leárazási ti­lalom alatt állt. Láng Zsuzsa Tiszthelyetteseknek Avató ünnepség A Magyar Néphadsereg hi­vatásos tiszthelyetteseinek nyilvános avatóünnepségét va­sárnap tartották meg Salgó­tarjánban, a Tanácsköztársa­ság téren. Az ünnepség megte­kintésére mintegy 10 ezer fő­nyi közönség sereglett össze a városból és környékéről. El­jöttek a felavatott tiszthelyet­tesek hozzátartozói is. A katonai díszpompával megrendezett avatáson Feke­te György alezredes vezénylő parancsnok jelentette Pacsek József altábornagy, honvédel­mi miniszterhelyettesnek, hogy az ország 14 tiszthelyettes­képző iskoláján végzett hall­gatók felsorakoztak az ünne­pélyes fogadalomtételre. A honvédelmi miniszternek az avatás alkalmából kiadott pa­rancsát Sárvári István ezredes olvasta fel, majd Gabora Fe­renc törzsőrmester mondta el a fogadalom szövegét, s a fel­avatott tiszthelyettesek által aláírt fogadalmat átnyújtotta Pacsek József altábornagy- nak, aki ezt követően köszön­tötte a felavatott tiszthelyette­seket. Rézhuzalok a fémműben A Csepel Művek gyárainak egyik legfontosabb célkitűzése a VI. ötéves tervben is, hogy a korábban létrehozott beruhá­zásokat, új berendezéseket minél nagyobb kapacitással üze­meltessék. Halaszthatatlan feladatnak tartják a gazdaságosan gyártható és jól értékesíthető termékek arányának javítását. Az átlgosnál nagyobb ütemben nüvelik például a gépgyártást, valamint a színesfémkohászati termékek előállítását, és ezek exportját is. A képen: a Fémműben készülnek a rézhuzalok. r Távfűtőművek karbantartása Vártál Erdig A tét a meleg víz és a fűtés Sok helyen a lakóknak is föl kellene készülni Köztudott, hogy a — lakóte­lepeket meleg vízzel és távfű­téssel ellátó — fűtőművek évi renkonstrukciójára, karban­tartására a nyári hónapokban kerül sor. Vajon mennyi idő­re kellett leállni, hány napig nem kaptak a lakók meleg vizet, értesítették-e őket idő­ben, befejezték-e már a mun­kálatokat, s ha nem, mikor TéSZ 'újra meleg Víz? Ezekre a kérdésekre kértünk választ több fűtőmű — illetve tanácsi költségvetési üzem — vezető­jétől. Ellopott műszert helyettesítve — Dunakeszin július ne­gyedikén fejeztük be a normál leállás munkálatait — mondja Raff László üzemvezető. — Azért mondom így: „normál”, mert nálunk inkább a tavalyi év végén átadott új fűtőmű­vel van sok baj. Télen és ta­vasszal több üzemzavar volt, részben a kivitelezők nem fe­jezték be a munkát, részben tervezési hibák jöttek elő. Most az újabb (dátum szeptem­ber harmincadika, de ez szá­munkra elfogadhatatlan, mert csak három hónapunk marad a még garanciális hibák felfe­désére. Ennek ellenére meg­nyugtathatom a lakókat, hogy nem lesz fennakadás a meleg­víz-ellátásban. A gyakran elő­forduló vízkövesedést úgy igyekszünk elhárítani, hogy esetenként csak az egyik hő­cserélővel állunk le. A fűtés­sel is inkább nekünk lesz gon­dunk; néhány ellopott mű­szert kell majd emberekkel helyettesíteni. Kriminális helyzet A váci fűtőmű 75 százalék­ban készült el a munkával. A negyedik kazán leállása már csak két lakóépületet érint, de ott is legfeljebb egy hétig szü­netel a melegvíz-szolgáltatás. Fűtési gondokról azonban Csendes Csaba is szólt: — Az állami tulajdonú há­zak fűtési karbantartása meg­felelő, csak a lépcsőházak többségében kitörték az üve­geket, így mi hiába fűtünk. Az egyéb tulajdonban levő há­zakban viszont, ahol nekik kellene karbantartani; krimi­nális a helyzet. Mi fűtünk, de ki tudja, eljut-e a meleg a rendeltetési helyére? Pillanat­nyilag — ha nincs műszaki meghibásodás — el tudjuk lát­ni a feladatokat, de ha kiesik egy kazán — vagy ha később nagy hidegek jönnek —, ak­kor melegvízkorlátozásra kell számítani. Szerencsénkre ed­dig egyszer fordult elő mű­szaki hiba, de azt jóformán észre sem vették a lakók. De csak a szerencsére nem szá­míthatunk, ezért tartalékal­katrészeket raktározunk. Ezenkívül bővítés is lesz; a jövő évben elkészülő új to­ronyházak kiszolgálásra egy újabb kazánt építtetünk. Az Megállás nélkül dolgoznak a kutak Vízfogyasztási rekord Továbbra is érvényben van a korlátozás Rendkívüli napokat élnek át a Pest megyei Víz- és Csa­tornamű Vállalat dolgozói — 'tájékoztatott Bartha Antal igazgató. A szokásos 18 óra helyett megszakítás nélkül, inaszakadtáig 24 órán keresz­tül pumpálja a vizet minden kút — mégsem elegendő az ivóvíz. A tavalyi 60 ezer köb­méteres napi fogyasztás he­lyett ezen a hét végén 71—72 ezer köbméter volt a csúcs. És mégis, teljes locsólási, autómosási tilalmat kellett el­rendelni a következő települé­seken: lkiad, Isaszeg, Jászka­irajenő, Kartal, Kerepestarcsa, Pécel, Tápiószele, Törtei, Tök, Perbál, Törökugrató, Zsám- ibék, Törökbálint, Érd, Do- mony, Bag, Aszód, Abony. Részleges a tilalom, azaz általában csak a nappali órákra szól Cegléden, Rácke­vén, Szigetszentmiklóson és Vecsésen. A vállalat igazgatója sze­rint 7 lajtkocsi járja azokat a !településeket, és azokat az utcákat, ahol egyáltalán nem liolyik víz a csapokból. Azt azonban a vállalat szakembe­rei is jól tudják, hogy nem ez ja megnyugtató megoldás. Új [kutakra lenne szükség, ezek Imegépítésére, a hálózat kor­szerűsítésére a vállalat saját Ierejéből azonban nem képes. (Az idei nyár még inkább fel­ihívja rá a figyelmet, hogy özek a beruházások nem tűr- mek halasztást. Megkérdeztük a vállalat igazgatójától, vajon meddig tarthat ez a rendkívüli álla­pot? Vasárnap az ellátási terü­letükhöz tartozó több mint 60 település mindegyikén esett az eső, s ez mindenképpen könnyebbség. Hét közben ke­vesebben töltik idejüket a ví- kendházakban, így a vízfel­használás is csökken. A kor­látozó intézkedések azonban továbbra is érvényben van­nak. átadást 1982. október elsejére ígérik; addigra készen is lesz­nek. Betartják-e a határidőt? A szentendrei fűtőműbe rosszkor érkezem; a legna­gyobb munka kellős közepén. A Prométheusz Tüzeléstechni­kai Vállalat és a fűtőmű dol­gozói uralják a — most csen­des — kazánházat. Szűcs György üzemvezetőt a lakos­ság türelméről kérdezem. — Időben értesítettünk min­denkit, s azt mondhatom, na­gyon megértőén fogadták a hírt: augusztus 3—15-ig nem lesz meleg víz. Megkérdezték néhányan, hogy miért nem le­het csak egy-egy kazánnal le­állni, de elmondtuk, hogy az egész rendszerből ki kellett ereszteni a vizet, így ők is megnyugodtak. Az időpontokat az óvodával és a bölcsődével is egyeztettük. Ezért is igyek­szünk annyira, tudjuk, hogy a kicsiknek meleg víz kell. A fűtés felülvizsgálatát szep- teber 15-ig befejezzük. A túl­terhelés enyhítésére egy újabb kazánt épít a Prométheusz, a Láng Gépgyár és a KIPSZER; szeptember végén jöjjön el megnézni, hogy betartják-e a már többször módosított ha­táridőt ... Kellemetlen meglepetés A gödöllői lakótelep ellátá­sáért felelős egyes fűtőmű kilenc napra állt le, július 15-én fejezték be a karban­tartást. Budaörsön kétheti szü­net után, augusztus hetedikén indult újra a melegvíz-szol­gáltatás; már csak a fűtési rendszer biztonsági ellenőrzé­se van hátra ... Érden is idő­ben értesítették a lakókat a július 2—8-ig tartó melegvíz­hiányról. Százhalombattán a hőerőmű szakemberei min- össze három nap alatt — augusztus 24—26-ig — szeret­nék befejezni a munkát. Ke- repestarcsán azonban kelle­metlen meglepetés is érte a lakótelepieket: — Értesítettek minket ar­ról, hogy augusztus 5—15-ig nem lesz meleg víz, de már harmadikén hideg vízben' kel­lett lecsutakolni a gyerekeket — mondja Farkas Imre. — De ez még a kisebbik baj. Ta­valy ugyanis erre a két hétre is felszámolták a meleg víz díját. Csak remélhetjük, hogy az idén már nem így lesz. Kolossá Tamás %

Next

/
Thumbnails
Contents