Pest Megyi Hírlap, 1981. július (25. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-30 / 177. szám
1981. JÚLIUS 39., CSÜTÖRTÖK FÓKUSZ Madridi szünet 1/étségek között vergődik a xv hírmagyarázó: miről szóljon a madridi szünet kapcsán? A hat esztendővel ezelőtt lezajlott európai biztonsági és együttműködési értekezletről, amelyen a helsinki záróokmányt írták alá vagy a mostani utótanácskozás eddigi sikertelenségéről? A kettő ugyanis összefügg. A mostani nehézségek felvázolása nélkül túlságosan rózsaszínűnek látnánk a múltat, a régebbi eredmények ismerete hiányában reménytelennek a jelent Szóljunk hát előbb az évfordulóról, annál is inkább, mert szombaton lesz hatéves a helsinki záróokmány. A finn fővárosban 1975. augusztus 1- én harminchárom európai és a két észak-amerikai állam legfőbb vezetői szentesítették ezt a terjedelmes dokumentumot amely a politikai ügyektől a gazdaságon át a kulturális kapcsolatokig átfogja és hosszú időre elősegíteni szándékozik az együttműködést Ünnepélyes start volt ez, az európai enyhülés csúcspontja, s nem is hatástalan. Nézzük csak Magyarország példáját Bővült gazdasági együttműködésünk a földrész szinte minden országával; fejlődtek az emberi kapcsolatok: turisták milliói utaznak Keletről Nyugatra és viszont; soha annyi politikus nem látogatott a partnerfővárasckba, s jött ide, mint ezekben az esztendőkben. De hát az európai biztonság és együttműködés, valamint ennek foglalatja, a százoldalas helsinki záróokmány nem mindentől független, önmagától biztosítottan megvalósuló parancs. Pontosabban szólva a történelem és a józan ész parancsa lenne, de függ a nemzetközi körülményektől. Márpedig az európai állapotok a múlt két esztendőben különösen leromlottak: az új amerikai kormány politikája élésen szovjetellénes fordulatot vett, o fegyverkezés felgyorsult, a nyugat-európai kormányok is többé-kevésbé belekerültek ebbe a baljós sodrásba. Ilyenformán nem várhattuk, hogy a madridi találkozó zavartalanul és derűlátóan végezze munkáját, zökkenőmentesen folytassa a földrész államainak kapcsolatépítését. Minden igazi és valóban időszerű kérdésekkel foglalkozó nemzetközi értekezlet olyan, amilyen az adott nemzetközi helyzet Megváltozott körülmények között ültek össze tavaly ősszel Madridban a harmincöt kormány küldöttei, megvizsgálandó: mit hajtottak végre a helsinki záróokmány ajánlásaiból, ösztönző tételeiből, és mélyek legyenek a következő lépések. Voltaképpen egy fontos és eredetileg a Varsói Szerződés államai által megfogalmazott gondolat állt a több hónapos ví' középpontjában: az európai katonai enyhülési és leszerelési értekezlet terve. Maga a cél általános helyeslést váltott ki, de a hogyan tekintetében már eltérnek, sőt ütköznek az álláspontok. Lényegében most is az a megegyezés akadálya, ami másutt és mindenütt gátolja a tárgyalások folyamatát: a nyugatiak egyoldalú engedményeket követelnek a Szovjetuniótól. A merev magatartás — elsősorban az amerikaiak részéről —. a bizalom hiánya, a nemzetközi légkör lehűlése megmutatkozott a madridi kongresszusi palotában is. Bár eredetileg március 5-re tervezték a tanácskozás lezárását. a megbeszélések máig nem értek véget, most éppen szünetelnek. A madridi tanácskozás voltaképpen — tükör. Amilyenek lesznek a nemzetközi állapotok ősszel, úgy haladhatnak majd a harmincötök tárgyalásai a spanyol fővárosban októberben. Az azonban már most vitathatatlan: józan párbeszédre, ésszerű, kölcsönös erőfeszítésekre van szükség ahhoz, hogy a madridi találkozó végül eredményesen — Helsinki szelleméhez híven — tudja befelezni munkáját. T. L fi gazdasági reformmal nem lehet várni Operatív intézkedések keltenek A csütörtökön kezdődő kétnapos szejm ülést előkészítendő (a parlament fontos döntéseket hivatott hozni a gazdasági válság megoldása érdekében), kedden Jaruzelski kormányfő elnökletével ülést tartott a lengyel kormány. A lengyel lapok szerdal részletes beszámolói szerint a minisztertanács megvizsgálta az ország gazdasági helyzetét, és megvitatta, milyen sürgős intézkedéseket kell tenni a válság megfékezésére. Mint arról a napokban közzétett féléves statisztikai jelentés is tanúskodik, a gazdasági helyzet súlyos. A kormány ebben a helyzetben elengedhetetlennek tartja a gazdasági reform mielőbbi bevezetését, de addig is konkrét, operatív lépéseket kell tenni a gazdasági aránytalanságok elmélyülésének megakadályozására. A legfontosabb feladat a minisztertanács véleménye szerint azoknak a vállalatoknak a nyersanyaggal való ellátása, amelyeknek kulcsszerepük van az élelmiszer-termelésben és a mezőgazdaság ipari termékekkel való ellátásában. A lengyel gazdasági reformnak az a feladata, hogy biztosítsa a gazdasági tevékenység magas fokú hatékonyságát, elősegítse a gazdasági egyensúly helyreállítását. A reform pillérei a következők: A népgazdasági szintű tervezés társadalmasítása, a vállalati önállóság és a gazdaság- politika gazdasági eszközökkel való megvalósítása. A reform szerinti gazdasági tevékenység alapegysége az önigazgató és önelszámoló vállalat, amely minden költséget Az SKP kongresszusának második napján Vita a beszámoló felett A Spanyol Kommunis .a Párt X. kongresszusának szerdai teljes ülésén a küldöttségek szóvivői ismertették álláspontjukat a központi bizottság beszámolójáról, amelyet a keddi megnyitó ülésen Santiago Carrillo főtitkár terjesztett elő. Néhány küldöttségnek a kisebbségi véleményt képviselő szóvivői bírálták azt, hogy a beszámolóban nem kielégítő a vezetőség által elkövetett hibák elemzése. Az Andalúziái Kommunista Párt kisebbségének képviselői azt hangoztatták, hogy elemezni keil: miért vesztett a párt az előző kongresszus óta 60 ezer párttagot és miért vallott kudarcot a Mundo Obrero napilapként való megjelentetéséneK terve. Francisco Frutos Gras, az Egyesült Katalán Szocialista Párt főtitkára a katalán kommunista többség nevében szóvá tette a part nemzetközi politikájának egyes kérdéseit. Hangoztatta, hogy többet kellene bírálni az imperialista országok politikáját, és óvatosabban állást foglalni a szocialista országok problémáit illetően. Adolfo Clemente, a katalán kommunisták kisebbség énért nevében azt hangoztatta, ho^ nem bírálni kell a szociaiista országok politikáját, hanem szolidaritást kell vele vállalni. A kongresszus külföldi vendégeit, közöttük Győri Imre. az MSZMP Központi Bizottság tagja, az MSZMP KB agitáció® és propagandacsztá- lyának vezetője által vezetett magyar küldöttséget szerdán délben fogadta Enrique Tier- no Gatvan, Madrid szocialista polgármestere. Ok: a nagyarányú munkanélküliség Összecsapások Liverpoolban Liverpool főleg színesbő- rűek lakta Toxteth városrészében kedden éjszaka ismét súlyos összecsapások voltak a rendőrség és fiatal tüntetők között. A mintegy háromszáz fiatal késő este barikádokat kezdett építeni, majd a kivonuló rendőröket kövekkel, gyújtópalackokkal dobálta meg. A legfrissebb jelentések szerint hajnali órákig tartó zavargások során a tüntetők közül többen megsebesültek és több mint 20 rendőrt kórházba kellett szállítani. A fiatalok közül tizenhetet letartóztattak. A lieverpooli rendőrparancsnok keddi sajtóértekezletén azt fejtegette, hogy oű- nöző elemek felelősek a hónap elején kezdődött és azóta ismétlődő zavargásokért. Az angol belpolitikai helyzet elemzői azonban egyetértenek abban, hogy különösen a körükben nagyarányú munka- nélküliség és a rendőri erőszak tüzeli újabb akciókra a fiatalokat. Belfast: Növekszik a feszültség — Szerdán 69., illetve 68. napja folytatja az éhség- sztrájkot az ulsteri Maze börtönben Kieran Doherty és Kevin Lynch. Az előbbi az IRA, a másik pedig az INLA nevű katolikus szélsőséges szervezet elítélt aktivistája. A két fiatalember a halálán van. A tartományban a helyzet pattanásig feszült. A katolikusok lakta negyedekben fekete zászlók lengenek a házakon, miközben a protestánsok petárdás népünnepéllyel ünnepelték kedd éjjel brit trónörökös szerdai esküvőjét. Belfastban kedd éjszaka három terrorcselekmény történt, de ezek halálos áldozatot nem követeltek. Fegyveresek tüzet nyitottak egy katonai járőrre, egy katonai bázisra és a protestáns ulsteri védelmi hadsereg protestáns félkatonai szervezet egyik őrjáratára. Az első két akciót az Ír Köztársasági Hadsereg vállalta magára. Az ír határ közelében fekvő Fermanagh grófságban kedd este a brit katonaság egy csaknem kétmázsás időzített bombát talált meg, és hatástalanított. A pokolgép állítólag szerdán robbant volna — egy katonai járőr alatt saját pénz jövedelméből fedez. A gazdasági tevékenység a központi tervezés alapján, a piaci mechanizmusok felhasználásával történik. A központi terv a nemzetvédelmi feladatokból és a fontos államközi szerződésekből fakadó feladatok kivételével nem tartalmaz közvetlen direktívákat. Alapvetően korlátozni fogják az állami dotációt, legfeljebb a társadalmi szempontból fontos termékek, például gyermekek számára készülő cikkek gyártását fogják támogatni. A béreket a minimálbér, valamint a bérek közötti legnagyobb megengedett különbözet megállapításával fogják szabályozni. Az állam az új gazdasági reform bevezetése után is köteles biztosítani a munkaképes és dolgozni kívánó lakosság teljes foglalkoztatottságát. A reformot négy jól meghatározható fázisban fogják végrehajtani. Az első ez év első fele: a reform irányainak kidolgozása és társadalmi megvitatása, a második szakasz ez év harmadik negyedéve: törvényalkotás a vállalatokról, az önigazgatásról, az adminisztratív szervek, a bankok, a szövetkezetek jogairól, a mezőgazdasági önigazgatásról, a gazdasági döntőbíráskodásról. A harmadik fázisban, amelyre az év utolsó negyedévében kerül sor, minden vállalatnál és minisztériumnál megfelelő belső strukturális változtatásokat hajtanak végre. Végül a negyedik szakasz 1982-vel veszi kezdetét, amikor is életbe lép az árreform, s utána kezdik alkalmazni az új gazdasági irányítás eszközeit. ★ A varsái bíróság kedden bejegyezte a varsói vajdasági gazdakörök és egyéb mező- gazdasági szervezetek, szövetkezetek független szövetségét, amelyben ágazati mező- gazdasági tömörülések is vannak. Lengyel távirat A Lengyel Népköztársaság vezetői Leonyid Brezsnyevhez és Nyikolaj Tyihonovhoz intézett táviratban köszönetét mondtak azért a baráti üdvözletért, amelyet a szovjet vezetők küldtek Lengyelország nemzeti ünnepe alkalmából. „Meggyőződésünk — hangzik a távirat —, hogy egész népünk együttes erőfeszítéseivel kivezetjük országunkat a mély válságból. A LEMP IX., rendkívüli kongresszusa megerősítette a lengyel kommunistáknak azt a szilárd akaratát, hogy leküzdik a nehézségeket és megteremtik a stabilizációt Lengyelország szocialista fejlődésének útján. A marxizmus—lenini zmus szilárd elvei alapján továbbra is erősítjük a LEMP és az SZKP testvéri együttműködését, fejlesztjük a két párt, a két ország és népeink barátságát és sokoldalú együttműködését.” Menedékjogot knpa’l a volt iráni elnök Baniszadr Franciaországban Baniszadr volt iráni elnök Franciaországba érkezése után újságíróknak nyilatkozik Aboihasszan Baniszadr volt iráni államfő szerdán hajnalban Franciaországba érkezett, és politikai menedékjogot kért a francia kormánytól. Az AFP legfrisebb jelentése szerint a francia külügyminisztérium hajlandó megadni Baniszadmak a politikai menedékjogot azzal a feltétellel, hogy semmiféle politikai tevékenységet nem folytat francia földön. Jól értesült források szerint szerdán, helyi idő szerint 4 óra 30 perckor szállt le az iráni gép a francia evreux-i katonai repülőtéren. Bani- szadrot az iráni légierő Boeing 707 típusú gépe hozta Franciaországba. A repülőgép egyébként Ciprus felől érkezve átrepült Görögország fölött. Mint az athéni repülésirányító torony munkatársai elmondták, a gép személyzete közölte velük, hogy a repülőgép légikalózok hatalmába került. .. A török külügyminisztérium bejelentette, hogy az iráni légierő Boeing 707-es repülőgépe szerda hajnalban áthaladt Törökország területe felett. és . leszállási enggdíéjyt kért. A török hatóságok ’ ezt megtagadták. A Pars iráni hírügynökség ugyanakkor hírt adott arról, hogy kedden este eltérítették az iráni légierő egyik gépét. A jelentés nem említi Baniszadr nevét az eset kapcsán. A hírügynökség hozzátette, hogy az iráni légierő megpróbálta elfogni az említett gépet, de nem tudta megakadályozni, hogy az elhagyja az ország légterét. A francia hadügyminisztérium már jelezte, hogy a Boeing 707-est visszaszolgáltatják Iránnak. Teherán azonban Baniszadr kiadatását is követeli, mivel a volt elnök ellen körözést adtak ki országában. Így Baniszadr megérkezése — azt követően, hogy már Bakhtiar, a sah utolsó miniszterelnöke is Francia- országot választotta menedékül — előreláthatóan a két ország közötti kapcsolatok rosszabbodására vezethet. Az ex-elnök gépén tartózkodó többi iráni személyiséggel kapcsolatban hamarosan döntést hoz a párizsi kormány. Nem ismeretes, kik ezek a személyek és menedékjogot kértek-e a volt elnökhöz hasonlóan. Irán ügyvivőjét szerdán reggel behívták a francia külügyminisztériumba és tájékoztatták a helyzetről, valamint a francia kormány által az ügyben hozott döntésekről. Baniszadr két lánya — az egyik 18, a másik 16 éves — Valamint az ex-elnök nővére már hosszabb ideje Franciaországban tartózkodnak, abban a Párizs környéki lak ás ten élnek, amely Baniszadr otthona vőlt'—áríiikoh a sah rendszere idején volt emigrációban. Párizs környéki otthona előtt szerdán délelőtt rövidíen nyilatkozott az újságíróknak Baniszadr volt iráni elnök. Kijelentette: mindaddig Franciaországban marad, amíg az iráni nép ,,megnyitja az utat a demokrácia felé”. Az ex-elnök „Khomeini terrorizmusát,” ostorozta, és azt mondotta, hogy az iráni nép szerinte „kész azzal szembeszállni és tovább haladni a forradalom útján”. A Dál-nMkai Kommunista Fárt ünnepén 60 küzdelmes esztendő Hatvan évvel ezelőtt alakult meg Afrikában az első marxista—leninista párt, a Dél-afrikai Kommunista Párt, amely három évtizede illegalitásban folytatja harcát a társadalmi igazságosságért, a kapitalizmus és a faj üldözés ellen. A párt 1962-ben fogadlégi csata Libanon légterében Ellentmondó jelentések Szíriái repülőgépek szerda délelőtt légi csatába bocsátkoztak a Libanon légterébe Több mint egymillió kíváncsi Fényes királyi esküvő Londonban a Szent Pál Székes- egyház környékét és az oda vezető hosszú útvonalat több mint 1 millió kíváncsi özönlötte el, hogy tanúja lehessen a századok óta legpompásabb királyi esküvőnek Károly walesi herceg, a trónörökös és Lady Diana Spencer esküvőjén koronás fők, elnökök, miniszterelnökök, atelnökök, nagykövetek fényes serege jelent meg. A század esküvője, mondják róla a hetek óta királyi esküvő lázában égő angolok, és csakugyan nem volt és a században aligha is lesz ilyen grandiózusán megrendezett királyi nász a szigetországban. A népünnepély kedd este a Hyde parkban rendezett szinpom- pás tűzijátékkal kezdődött. 1719 óta nem volt ekkora szabású tűzijáték Angliában. Arra a királyi alkalomra Händel írt tüzijáték- zenét, most ugyanannak a tervei szerint építették fel az egyórás tüzparádét. Kettő éa fél tonna színes robbanóanyagot pufogtattak el Előtte az ünnepelt Károly herceg ünnepi máglyát gyújtott, amelyet a brit szigetek széliében, hor«-*. ban még több tucatnyi máglya fcllobbanása követett az éjszakában. A hosszú várakozás tegnap dél előtt tfz órakor ért végett ekkor gördült ki a Buckingham-palotábó! az esküvői menet első hintája a Szent Pál Székesegyház felé. A brit televízió két csatornája reggel fél nyolc óta követte az eseményeket. behatolt izraeli repülőgépekkel és megsemmisítettek egy ellenséges gépet. Egy sziriai gép könnyebben megsérül; de visszatért támaszpontjára — jelentette be szerdán egy katonai szóvivő a damaszkuszi rádióban. Tel-Avivban ezzel szemben azt állítják, hogy a légi csatában egy sziriai repülőgép zuhant le és valamennyi izraeli' gép sértetlenül hazatért. A tel-avivi katonai jelentés szerint az izraeli gépek megtámadták a velük szembenálló sziriai repülőket, és az egyiket rakétával eltalálták. Szíria kedden jelezte, hogy „kész szembeszállni az izraeli légierővel, ha az továbbra .s behatol Libanon légterébe’". Damaszkusziban a tűzszünet megsértésének tekintik az izraeli berepüléseket, még :ia azokat felderítő céllal hajtják is végre. ta el „A Dél-Afrika szabadságának útja” elnevezésű programját, amelyben kidolgozta a dél-afrikai nemzeti felszabadító forradalom stratégiáját. A dél-afrikai nemzeti kongresszussal együttműködve következetesen küzd a népi erők egységért, a pretoriai kormány terrorista fajüldöző politikája ellen. A 60. évforduló alkalmából kiadott nyilatkozatában a párt rámutat: „a nemzetközi imperializmus erői a pekingi hegemonistákkal együtt fel akarják tartóztatni a világ szocialista és nemzeti-forradalmi erőinek előrehaladását, így most minden korábbinál nagyobb szükség van a világ összes forradalmi erejének szolidaritására”. Róma Újabb áldozat? A „Vörös Brigádok” terrorszervezet szerdán délelőtt telefonüzenetben közölte egy római és egy nápolyi ’ap szerkesztőségével, hogy „kivégezte” egyik túszát. Roberto Pecit, és holttestét a Vico- tóba dobta. Az olasz hatóságoknak eddig nem sikerült megállapítaniuk, hogy az üzenet tartalma megfelel-e a valóságnak. ♦ ) i I