Pest Megyi Hírlap, 1981. július (25. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-29 / 176. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA VIII. ÉVFOLYAM, 176. SZÁM 1981. JÜLIUS 29., SZERDA Lati Közös Vállalat Külföldön is régóta jegyzik Annak idején, a 60-as évek elején nem sok vita volt ar­ról hogy hazánkban is szüksé­ges egy olyan intézmény, amely a gyógyszerekkel és más kémiai anyagokkal kutatáso­kat végző szakembereket, il­letve kutatóhelyeket ellátja kí­sérleti állatokkal. A kísérle­teknek ugyanis gátja lett, hogy nem volt elég laborállat. Áz ügyben az Egészségügyi és az akkori Nehézipari Miniszté­rium, a Magyar Tudományos Akadémia és nem utolsósor­ban az Országos Műszaki Fej­lesztési Bizottság fogott ösz- sze. Így jött létre Gödöllőn, a Laboratóriumi Törzsállatte­nyésztő Intézet, amelynek épí­tését 1966-ban kezdték el, 1970-ben pedig már a kísérle­ti állatok első csoportjait is előállították. Kutatóhelyek — A laborállatok tenyészté­sén és forgalmazásán kívül egyéb feladata is van intéze­tünknek — tájékoztat dr. Tő- zsér Béla igazgató. — A labo­ratóriumi és egyéb kísérleti állatok részére élettanilag meg­felelő abrakkeverékeket is elő­állítunk, továbbá oktatás és szaktanácsadás is folyik inté­zetünkben. Mindez azt jelen­tette régebben, hogy évente mintegy 125 ezer kísérleti ál­latot és körülbelül 70 vagon táoot bocsátottunk ki. Kezdetben nem volt könnyű dolguk a termékek értékesí­tésével, hiszen a már említett igények ellenére, sok kutatót meg kellett győzni arról, hogy a kisüzemi módszerekkel, má­sutt padlásokon, pincékben, háztáji istállókban tenyésztett, ismeretlen származású állatok nem jelelhetnek meg a kuta­tások céljainak. A kiterjedt felvilágosító munka növelhette csak az ér­deklődést a Lati állatai, ta­karmányai iránt. A háztáji la- borállat-nevelés valóban ke­vésbé volt ellenőrizhető, ami­kor ez kiderült, illetve tért hó­dított az intézet munkája, már nem 125. hanem 700 ezer kisállatot igényeltek a külön­féle kutatóhelyek ettől a gö­döllői intézménytől. Káros hatás Ráradásul náluk is sokat fejlődött a laboratóriumi álla­tok tartás- és neveléstechno­lógiája, s még magasabb kö­vetelményeknek is megfelel­tek. 1979-ben a tenyésztés még korszerűbb vitele, az anyagiak előteremtése érdekében a Lati, immár jól ismert márkanév megtartása mellett, hiszen kül­földön is így jegyzik régóta, a Chinoin és a Kőbányai Gyógyszerárugyár közös válla­latává szerveződött, eredeti feladatai azonban változatla­nul megmaradtak. Néhány éve foglalkoztatja az a gondolat a Lati munkáját irányítókat, hogy a termelést nemcsak minőségileg, mennyi­ségileg is fokozzák. Az MTA különbizottsága által végzett felmérés kiderítette, hogy 1983-tól kezdve mintegy más­fél millió laboratóriumi állat­ra lesz szükség. Mmdez per­sze nagyobb beruházást igé­nyel. amely már el is kezdő­dött. Ami a takarmányok, a tá­pok előállítását illeti, ez sem olyan egyszerű, hiszen az ab­rakkeverékeket csakis jó mi­nőségű alapanyagokból tudják előállítani. A táokészítő üze­mük képes rá, hogy 5-től 50 kilogrammos kiszerelésben megfelelő összetételű, idegen szennyező anyagoktól mentes keveréket állítson elő. Ez rész­ben a saját állataik szükség­leteit fedezi, és persze az érté­kesített jószágokat is ezzel etetik a kutatóhelyeken. Ma már természetesen nem­csak a gyógyszergyárak, az egészségügy más intézményei hanem a mezőgazdaság; kemi- zálással foglalkozó laborató­riumok is felhasználják kis állataikat. Mielőtt egy-egy vegyszert forgalomba hoznak, esetleges káros hatásukat az egerek, patkányok, tengerima­lacok vagy más kisállatokkal végzett kísérletekkel szűrik ki. Nemcsak az embert, hanem környezetét is védik ezzel. Kevesebb ember A Lati Közös Vállalat idei tervében csaknem 574 ezer laboratóriumi állat előállítását tűzték célul. Fél év alatt 217 ezer 400 egeret, 90 ezer kísér­leti patkányt és 4 ezer 300 tengeri malacot adtak át a megrendelőknek, ami éves ter­vük több mint ötvenhat szá­zalékos teljesítését jelenti. Be­vételük meghaladja a 15 mil­lió forintot. Takarmánykészítő üzemükből csaknem 240 vagon speciális abrak került ki, amelyből 224 vagonnal értéke­sítettek, csaknem húszmillió forint volt az árbevételük. Noha a múlt év hasonló idő­szakához képest is emelkedett a termelésük, hozzá kell ten­ni, hogy létszámuk nyolccal kevesebb volt most. Mindez jó helytállást, dicséretes munkát jelent. Dolgozóik csaknem het­ven százaléka nő. Fehér István Szerdán táboroznak Huszonöt, a járás iskoláiból delegált pajtás is megérkezik szombaton a szadai Székely Bertalan képzőművészeti tá­borba. A bábos és a játákké- szítő szakkörök legjobbjainak kilencnapos tábora minden bi­zonnyal kellemes elfoglaltsá­got jelent az úttörőknek. Kellett a segítség A szövetkezeti kereskedelem, a felvásárlás, a termeltetés így első hallásra igencsak nagy komolysággal hangzó fo­galmak, még akkor is, ha megszokottak. Csakhogy ez­úttal arról van szó, hogy a túrái Galgavidéke Áfész né­hány hónappal ezelőtt meg­hirdetett gyermekrajz-pályaza- tának éppen ezek voltak a té­mái. A kicsik persze nam ijed­tek meg a feladatoktól, ezt a napokban megnyitott kiállítás sikere is bizonyítja. Nekik a kereskedelem például a bolti bevásárlás örömét, a felvásár­lás viszont talán azt jelenti, hogy az apuka, az anyuka vagy éppen a nagyszüleik ba­bot, borsót, nyuszit, paprikát, paradicsomot visznek a felvá­sárlótelepre eladni. A gyer­meki fantázia a termeltetést sem úgy ismeri még, mint mi. Kellett tehát az iskolai, szülői segítség, főleg a kiseb­beknél, hiszen a rajzpályázatot nemcsak a felső, hanem az alsó tagozatosoknak, sőt, az óvodásoknak is meghirdették. Ez a szép akció a szövetkeze­tek ősszel tartandó IX. kong­resszusa tiszteletére született. A pályázatra 389 gyermek- rajz érkezett az Afészhez, amely a legjobbakból rendez­te a kiállítást. Az egyéni mun­kák közül Sallai Tibor, túrái általános iskolás nyújtotta be a legjobbat, ő a gyümölcssze­dést választotta rajza témá­jául. Nyereménye egy kam- pingkerékpár. A második he­lyezett Berzei Márta, vérségi tanuló élelmiszerbolti jelene­tet ábrázolt rajzán, s ezerfo­rintos fényképezőgép lett a jutalma. Két harmadik díjat adott ki zsűrijük: Meleg Zol­tán és Kele József túrái paj­tások a felvásárlótelepek éle­tét, illetve paprilcaszüreti je­lenetet rajzoltak. Még továb­bi húsz gyereket részesítettek elismerésben és tárgyjutalom­ban. Nemcsak a gyerekek, hanem iskoláik is részt vettek a ver­senyben: a legtöbb rajzot az ikladi általános iskolából küld­ték el Túrára, ezért ez az,in­tézmény hordozható tévékészü­léket kapott. A csapatmunkát illetően a túrái általános isko­la szerepelt a legjobban, a legnívósabb rajzok onnan ér­keztek. A.z óv"dák közül a valkói, az ikladi, a bagi, a do- monyi és az aszódi szerepelt a legjobban, a kicsik mimiká­ját 1000—1000 forintos juta­lommal honorálta a túrái Gal­gavidéke Áfosz. Érdekessége a gyermekrajz- kiállításnak, hogy a zsürielnö­ki tisztet Somogyi István fes­tőművész látta el, aki a gye­rekek egy csoportját, a leg­jobb rajzokat benyújtó pajtá­sokat egynapos kirándulásra, látogatásra hívta meg galga- mácsai alkotóházához. F. I. Juttatás vagy járandóság? Minden korosztálynak meg­vannak a maga szociális igé­nyei és gondjai, s a szociál­politika egész rendszeréből csupán azok érdeklik igazán, amelyek rájuk vonatkoznak. Csak módjával érvelhet a szociálpolitikus azzal, hogy például a nyugdíjasok mellett másokra, mondjuk a gyerme­kes családokra is gondolni kell. Mindenkinek egyformán so­kat adni lehetetlenség. Min­denkinek jogos igényeit ma­radéktalanul kielégíteni ugyancsak lehetetlenség, ha egyszer annyi az elosztható pénz, amennyi. S a szociálpo­litikus legnagyobb dilemmá ja: hogyan rangsoroljon, kiket és milyen gondokat vegyen — mások rovására — előbbre? Nemcsak a nyugdíjasok és a családellátás prioritásában kell döntenie, mert ez csak két tétel a pénzbeni társadal­mi juttatások hatalmas töme­gében. Nyugdíjas ország Tény: 1960-ban az aktív keresők számához képest mindössze 16 százalék volt a nyugdíjasok aránya, s már akkor is használtuk a kifeje­zést: Magyarország — nyug­díjas ország ... Mit mond­junk ma, amikor 41 száza­lékra (!) emelkedett a nyug­díjasok aránya, s persze ez­zel . együtt nőtt az átlagnyug­díj, s természetesen a nyugdí­jakra kifizetett összeg is. A statisztikusok számításai szerint, legalább az évtized közepéig lényegében hasonló ütemű növekedésre kell fel­készülni. 1985 körül a nyugdí­jasok aránya — az aktív ke­resők számához képest — el­éri a 45 százalékot, az átlag­nyugdíj pedig az átlagkerese­tek mai 51 százalékáról 80 százalékra emelkedik. További adatok és tények idézése nélkül is nyilvánvaló, hogy a nyugdíjasok gondja az egyik legfontosabb társa­dalompolitikai kérdés. A megoldás kézenfekvőnek tű­nik: tessék a reálérték figye­lembevételével emelni a nyugdíjakat! De miből, ho­gyan? A szociálpolitikai jut­Cyalogos-aluljáró Hfadás mú részlegesen Közeleg az átadási határ­idő Gödöllőn, a művelődési központ Szabadság téri alul­járójának építésénél. Július 30-ra készen kell lennühk — mondotta Braun Mihály épí­tésvezető. Az aluljáróban már az utat aszfaltozzák, lépcső­ket burkolnak. Szénási István művezető irányításával az elektromos vezetékeket és a lámpatesteket szerelik. Fenn Bozsó Ferenc az új peron alapját hengerli a KKMV gépével. tatások drasztikus átcsoporto­sításával? De honnan, kiktől és mennyit vegyenek el? S amit esetleg elvesznek, azt honnan pótolják? 20 év múlva A nyugdíjügyet minden­áron meg kell oldani, de nem feltétlenül mások kárára. Mert például mitől függ a ma középkorú aktív keresők 20— 25 év múlva fizetendő nyug­díja? Nyilván az akkor dol­gozó emberek munkájának hatékonyságától. S hogy ők hányán lesznek, egyáltalán lesznek-e annyian, amennyi múlhatatlanul kell a zavarta­lan társadalmi munkameg­osztáshoz, a szükséges meny- nyiségű nemzeti jövedelem létrehozásához, az — a mű­szaki fejlődéstől eltekintve — végső soron a mai családpoli­tikától függ. Sajnos, itt is paradox hely­zet állt elő: miközben — a költségvetést jócskán megter­helő — pénzbeni társadalmi juttatások meglepően gyors ütemben növekednek (1969- ban még 5,2 százalék, 1979- ben 7,9 és tavaly már 13,8 százaléka volt a nettó nem­zeti termelésnek), a családei- látás éppoly’ súlyos tehertétel az államnak, mint a nyugdíj. A családi pótlék — a csa­lád jövedelméből — a gyer­mekekkel kapcsolatos kiadá­soknak mintegy a negyedét fedezi. A családok reakciói pedig egyértelműek. Olyany- nyira, hogy néhány éve még népszerűsített háromgyerme­kes családmodell szükségessé­géről mostanában jóval keve­sebb szó esik. A KSH „Életszínvonal 1960 —1980” című kötetében erről a következők olvashatók: „Jelenleg és a következő években, amikor a várható demográfiai hullámvölgy tom­pítása érdekében is az eddi­gieknél nagyobb szükség len­ne a gyermekesek nagyobb anyagi támogatására, válto­zatlan reálbérek és a csa­ládi pótlék változatlan (vagy az 1—2 gyermeke­seknél csökkenő) reálérté­ke esetén a gyermeknevelő családok szükségletkielégítési lehetőségei romlanak. Ez kö­vetkezik abból, hogy a gyer­mekek fogyasztása korukkal együtt jelentősen emelkedik, ezért a családi pótlék összege, amely a gyermek korától nem függ, egyre kisebb hányadát fedezi növekvő fogyasztásuk­nak.” Az egyetlen garancia A korábban jelzett szociál­politikai dilemma tehát majd­hogynem megoldhatatlan, _ '1- letve kényszerű kompromisz- szumokkal lényegében megke­rülendő. Legalábbis mindad­dig, amíg nálunk az a szem­lélet uralkodik, hogy a nyug­díj: társadalmi juttatás. Téve­dés! A nyugdíj: járandóság. Következésképpen nem a juttatás apránként! emelésé­nek módszerein kellene gyöt­rődni, hanem egy járandóság­típusú, s lényegében önfinan­szírozó nyugdíjrendszer meg­teremtésének feltételein kel­lene gondolkodni. S hogy egy ilyesfajta rend­szer megteremtése nem lehe­tetlenség, az kiolvasható az újabban megélénkült szakmai vitából. E vitának persze, vol­tak előzményei, s csak ideig­lenesen fog elcsendesülni. Vi­takészségünk töretlen, s már az is biztató, hogy a vita­partnerek — levonva a cse­lekvésképtelenség konzekven­ciáit —, nem vonulnak visz- sza. Pillanatnyilag ez ez egyetlen garancia arra, hogy előbb-utóbb, valahol, valakik — netán, valaki! — jobb be­látásra jut és dönt: a magyar nyugdíjrendszer nem a létező rendszerek legjobbika, követ­kezésképpen változtatni kell rajta. Esetleg: gyökeresen. Vértes Csaba a korlátok beépítése, a vasúti peron készítése és járdaépítés folyik. A 30-as fő közlekedési út elzárt szakaszának átadására várhatóan csak az év végén kerülhet sor. A felszíni mun­kálatok egy részét gátolja a közvilágítási hálózat és a te­lefonkábel áthelyezésének el­maradása. Kép és szöveg: Csiba József Az örömökkel könnyebb ff annak eseményeink: ' családiak és társadal­miak, amelyeket már most kiválóan meg tudunk szervezni, s vannak persze olyanok, amelyekről a résztvevők nem mindig tá­voznák elégedetten. Az elégedettségen itt termé­szetesen inkább a rendez­vények emberi oldalának megfelelő megvalósulását érthetjük. Hiszen mindig és mindenben az a fontos, hogy az eseményekben sze­replő, résztvevő ember hogyan érzi magát. A lehetőségek igen vál­tozatosak. Sohasem felej­tem el például azt a pilla­natot, azokat a perceket, amelyeket a helyi Petőfi iskola jubileumi ünnepsé­gén produkáltak a gyere­kek, amikor egykori taná­rukat és a kórust dirigáló Winkler Nándort köszön­tötték. Az ünnepség olyan pillanatai voltak ezek, amilyenekért szinte azt mondom, érdemes egy-egy jubileumi vagy más ese­ményt megszervezni. Az érzelmeket, legyenek azok a felnőtté vagy a gyerme­keké, soha senki nem tudja, s nem is kell, hogy megfizesse, de gondunk kell legyen rá, hogy oly­kor-olykor előcsalogassuk őket a nagy ünnepek, ösz- szejövetelek néha merev­nek, ridegnek érzett prog­ramjai közepette is. Mint ahogy bárki tudna példát említeni rá, hogy milyen nagyszerű és emlé­kezetes számára mondjuk egy tanácsülés, falugyűlés vagy akár termelési ta­nácskozás, netán zárszám­adó közgyűlés, ahol vala­ki a megbeszélésre szánt dolgokhoz önkéntelenül olyan véleményt fűz, amellyel a résztvevőkben jóízű derültséget, önfeledt örömet vált ki. rFalán nem is akarunk -* ilyenkor komolytalant mondani, de sokszor, so­kan megérzik, hogy szük­ség van a gyakran gon­dokkal teli munka közben emlékeztetni rá, hogy vita és ellenérvek közepette azért emberek ülnek egy­mással szemben, akik csak­is egymást segítve, bíztat­va, egy-egy megnyilvánu­lásukkal képesek az effaj­ta erőátadásra. F. L Kész a gyalogoslejáró korlátja is. Anyakönyvi hírek Született: Dányi Béla és Lá- di Zsuzsanna: Krisztián; Mikó Géza és Körösi Zsuzsanna: Balázs Géza; Széli Ferenc és Orosz Zsuzsanna: Attila; Szabó László és Dézsenyi Valéria: Szilvia; Sztarenszky Róbert és Ványi Magdolna Mária: Lí­dia; Hegedűs András és Te­leki Magdolna: Viktória; Zsó- lyomi Ferenc és Árvái Gyön­gyi Mária: Roland nevű gyer­meke. Névadót tartott; Glatzner Tibor és Soltész Andrea: Georgina nevű gyermekének. Házasságot kötött: Gruber János és Mihalik Zsuzsanna; Kovalik Ferenc és Ráfel Zsu­zsanna; Mészáros Gyula és Pósa Mária; Stefán Mihály és Jakubeszki Ildikó Anikó; Sza­bó János és Kecskés Judit, Pusoma Zoltán és Lakatos Rozália; Tóth Sándor Elemér és Fózer Éva; Kelemen Vil­mos és Ferik Ágnes Mária. Elhunyt: Molnár István, Gö­döllő, kastély; Nagy Ferenc, Gödöllő, Sallai Imre utca 9.; Tóth István, Gödöllő, Mosoly­gó Antal utca 4/b; Bodosinsz- ky Károlyné Chladek Gizella, Gödöllő, kastély; Pásztor Sám- domé Dénes Mária Margit, Gödöllő, Stromfeld sétány 12.; Som Andrásné Jenei Julian­na, Gödöllő, Komáromi utca 28.; Takács József né Péter Mária, Gödöllő, Akácfa utca 8.; Kilián Frigyes, Gödöllő, Stromfeld sétány 6/A; Aranyi Lajosné Bruszt Mária, Gödöl­lő. Sallai Imre utca 1. ISSN 0133—1957 IGödöllöl Hírlap)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents