Pest Megyi Hírlap, 1981. július (25. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-28 / 175. szám
1981. JÚLIUS 28., KEDD xjmiiaw Válfozások előtt a DHV Ha majd dolgozik az atomerőmű Sokszorosan összetett problémarendszer Mielőtt üzembe helyeznék Százhalombattán hazánk első katalitikus krakküzemét, dolgozni kezd az ország első atomerőműve Pakson. S mert az utóbbi jelentős mennyiségű villamos energiát termel, az előbbi viszont nagy meny- nyiségű fűtőolajat tud majd krakkolással benzinné s egyéb értékes fehéráruvá átalakítani, érthetően mérséklődni fog a Dunamenti Hőerőmű által — fűtőolaj felhasználásával — termelt villamos energia. Ezek az országos méretű megfontolások szabták meg a DHV elkövetkezendő fél évtizedének fejlődését is, melyet a vállalat VI. ötéves tervében már rögzítettek. S amivel számolniuk kell, most már a vállalat irányítóinak, s dolgozóinak, az nagyon is bonyolult, sokszorosan összetett problémarendszer. Mindenekelőtt: mennyi lesz 1985-ig az ország villamosenergiaszükséglete, s ebből mennyit kell a százhalombattai erőműnek előállítani? Estétől reggelig — Termelésünk nagyon sok mindentől függ — magyarázza Kolozár György, a DHV műszaki vezérigazgató-helyettese. — Függ attól, hogy az import villamos energia mennyisége évről évre hogyan növekedik? Függ az atomerőműtől, melynek első blokkja 1982-ben már beindul, s természetesen függ a fogyasztás emelkedésétől is, mely várhatóan a következő években is mérsékelt lesz. A VI. ötéves tervtörvényben évi 38 milliárd kilowattóra szerepel, ebből 13 milliárdot a széntüzelésű hőerőművek állítanak elő. Az import energia 7,2 milliárdról fokozatosan 8,5 milliárdra nő, közben belép az atomerőmű, így 1985- re a Dunamenti és a Tiszai Hőerőműre együttesen 8 milliárd kilowattóra jut. — Mennyire csökken tehát a termelésük? — Az idei tervünkben még 6,6 milliárd szerepel, 1985- ben már csak 4,9 milliárd. Ami azt jelenti, hogy a teljesítőképességünknek csupán 35 százalékát használjuk majd ki. Gyakorlatilag pedig azt jelenti, hogy várhatóan be fog következni az úgynevezett szakaszos üzemvitel. — Mit jelent ez? — A jelenlegi energiakoncepció az, hogy minden importot át kell venni, s a szén- tüzelésű erőműveket maximálisan ki kell használni, mivel mindkettő olcsóbb, mint a szénhidrogénekből előállított villamos energia. így tehát blokkjaink csak a csúcs- fogyasztások idején üzemelnek, estétől reggelig pedig állnak. — Mivel jár ez a szakaszos üzemvitel? — Berendezéseink 545 fok hőmérsékleten és 170 bar nyomáson működnek, s ezt a ciklikus fárasztási — a gyakori leállást, újraindítást — hosz- szú távon nem bírják majd ki. Automatizálás — Mi tehát a megoldás? — Előfordulhat, hogy nem lesz szükség a leállásokra, ettől függetlenül föl kell készülnünk rá. Műszerezéssel, adatgyűjtéssel folyamatosan regisztráljuk berendezéseink működését és mérjük a hátralévő élettartamot. Ha egy- egy komolyabb hiba, például egy dobrepedés váratlanul következne be, nagyon súlyos veszélyt jelentene. Mindenképpen meg kell előznünk műszeres ellenőrzéssel. Ha ezt meg tudjuk csinálni, komoly műszaki siker lesz, s más erőműveknél is alkalmazható. Tervezzük továbbá, hogy két blokknál az indulási folyamatot valamilyen mértékben automatizáljuk, jelenleg ugyanis a blokk-kezelő mintegy kétezer munkamozdulatot kénytelen a vezérlőpulton elvégezni. Több száz millió forintos befektetést kíván ez az automatizálás, de az indításkor előforduló komoly hibákat is kiküszöböljük ezzel. — A karbantartókra is nagy feladat vár. — Igen, hiszen lesznek blokkok, melyek hosszú ideig állnak majd, ezek korrózióvédelmét is meg kell oldanunk. Konzerválnunk kell a berendezéseket, de úgy, hogy ha bármikor szükség lenne rájuk, azonnal tudjuk indítani.. Hallatlanul bonyolult feladat. De van még egy másik is: hő- szolgáltató részlegünk négy kazánja és turbinája ebben az ötéves tervben kimeríti élettartamát. Magyarán: a tervidőszak végére ezeket is fel kell újítani. A rekonstrukció ideje alatt az általuk szolgáltatott gőz mennyisége korlátozott lesz. De mert a DKV hőigényét és a város fűtését zavartalanul el kell látnunk, átmeneti megoldásként egyik 150 megawattos turbinánkat átalakítjuk úgynevezett energia-racionalizálási hitelből. Több elektroműszerész A Dunamenti Hőerőmű Vállalatnál tehát komoly változások várhatók az elkövetkezendő négy és fél évben. Berendezések átalakítása, műszerek beépítése, fokozott karbantartó munka s mindemellett — természetesen — az energiatermelés. A változásoknak — érthetően — emberi vonatkozásai is vannak: az esetenként, de akkor huzamosabban leálló blokkok kezelőit át kell majd csoportosítani a karbantartáshoz, ezt azonban egy alapos átképzés előzi meg. Ma még a kezelöszemélyezetnek egy blokk beindításához mintegy kétezer munkamozzanatot kell elvégeznie a vezérlőpulton. A tervbe vett automatizálással azonban lényegesen egyszerűbbé válik a kezelő dolga, ugyanakkor a tévedések lehetőségét és a bekövetkezhető rendellenességeket is nagymértékben kiküszöbölhetik. Képünk a nyolcas gépegység vezérlőtermében készült És természetesen jobban meg kell szervezni a szakmunkás-utánpótlást is, ha nem akarnak komolyabb munkaerőhiánnyal szembenézni. Már felvették a kapcsolatokat budapesti szakközép- iskolákkal, a tervbe vett automatizálással ugyanis több mechanikai és elektroműszerészre lesz szüksége a vállalatnak. AÜOMBATTAI Man A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Keresnek asztalost, lakatost Akár máról holnapra is Ha valaki megkérdezné: van-e munkalehetőség, Százhalombattán, a válasz alighanem egyértelmű igen lenne. Aki pedig jobban, behatóbÁtadás előtt a bölcsőde Mint arról korábban már hírt adtunk: a közeljövőben elkészül a város harmadik bölcsődéje, amely 120 gyermek elhelyezésére alkalmas. Az új intézményt augusztus 20-ig hibamentesen és véglegesen átadják rendeltetésének. Az Univáz-szerkezettel és több mint 21 millió forintos költséggel megépített bölcsődében — felvételünk készítésekor — már az utolsó simításoknál tartottak a 26-os ÁÉV dolgozói. bar. ismeri a város munkaerőhelyzetét az így felelne: de még mennyire, hogy van! Valóban: több vállalat és cég szinte húszasával tudna máról holnapra alkalmázni munkavállalókat. Feltéve persze, ha lenne jelentkező. így azonban legfeljebb hirdeti a felvételt; a városi tanács előcsarnokában, saját kapujában, sőt akad cég, mely buszmegállóra kiragasztott plakáton. A Nyugat- Pest megyei Sütőipari Vállalat például betanuló tanfolyamot hirdet augusztus elsejei kezdettel. A jelentkezőket — ígéri — két- három hónap alatt megtanítja a kenyérsütés fortélyaira, s igen jó fizetést helyez kilátásba. De a 26-os Állami Építőipari Vállalat is majd egy tucatnyi szakmában hirdet munkásfelvételt; ács-állványozóra, kőművesre, asztalosra ugyanúgy szüksége van, mint szerkezet-lakatosra, hidegburkolóra és kubikosra. Ugyancsak kubikost, emellett fűtés- szerelőt, parkettást sőt még temetőgondnokot is keres a tanács kommunális és költségvetési üzeme. Tollhegyen Az ötlet kitűnőnek bizonyult, még ha nem is volt eredeti: nevezetesen az, hogy ha már nyár van, legyen nyári mozi. főként, hogy másmilyen mozi — éppen azért, mert nyár van alig, vagy egyáltalán nem üzemel. Az ötlet a Barátság Művelődési Ház munkatársait dicséri, akik nem is olyan régen, a százhalombattai ifjúsági napok egyik programjaként valóra is váltották: esti rendezvényként a főtéren a Hair című filmet vetítették. Mondani sem kell: igen nagy sikerrel, noha a főteret nem rendezték át kertmozivá, nem cipeltek oda százszámra számozott székeket, nem állítottak fel kerítést, sőt még pénztárt sem nyitottak .. . Nem. az alkalmi padokon, lócákon ülve, de főként ácsorogva, legalább kétszáz fiatal nézte végig ezt a nagyszerű filmet. Nos, e próbavetítése után, s annak sikerén felbuzdulva a ház munkatársai úgy döntöttek : rendszeresítik ezt a rendhagyó kertmozit, szerveznek, rendeznek, készséggel helyszínre cipelik a vetítőgépet, sőt vállalják a mozigépész szerepét is. Megkérték az engedélyt, pártbizottság, KISZ- bizottság jóváhagyta, tanácsnál helyeselték, már csak a ... Hát igen, már csak a vetítés volt hátra. És ekkor hirtelen leállították az akciót. Az indok: nos, voltaképpen nem is indok. Inkább magyarázkodás, hogy nincs ülőhely, meg nem lehet belépődíjat szedni, meg ... Meg úgysincs nézőközönség. S ha belegondolunk, ez utóbbi a legnyomósabb érv. Mert üres nézőtérnek vetíteni valóban balgaság. Nem nagyobb ugyan, mint egy meg nem rendezett műsor közönségét összeszámlálni, de azért balgaság. S ennél már csak azok próbálkozása botorabb, akik a város eseménytelen hétköznapjaiba holmi ötletekkel be akarnak törni. Mit, hol, mikor? Színház. Most is csak egy alkalommal szervez csoportos színházlátogatást Budapestre a DKV közművelődési könyvtára. Augusztus 3-án Mindenből a legjobbat címmel' a könnyűzene, a tánczene és a rock, valamint a humor kedvelői láthatnak, hallhatnak vidám műsort a Budai Parkszínpadon. A legközelebbi csoportos utazásra augusztus 7-én kerül sor; ez alkalommal is a Budai Parkszínpad műsorának megtekintésére, melyet Nosztalgiahullám címmel tartanak meg. Az előadásokra az autóbuszok este fél hétkor indulnak a Százhalom étterem elől. Mozi. Óvárosi mozi műsorán: augusztus 2-án: Sivatagi show — amerikai film. Augusztus 3-án: A túlélés ára — francia—NSZK film. Az előadások kezdete: hétköznap: este 6 óra, vasárnap: délután 4 óra. A DHV klubmozijának műsorán: július 29-én: Az első nagy vonatrablás — angol film. Augusztus 3-án: Cser- men — szovjet film. Augusztus 5-én; Nyolcadik utas: a halál — amerikai film. Az előadások este fél 8-kor kezdődnek. fc f Mi kedvét szegi a kertgazdának nyitásával párhuzamosan a: áfész komoly tételekben ' kö tött szerződést nyulak tenyésztésére; a 100 mázsán tervezett átvételt feltehetőéi év végére túl is teljesítik, i felmérések szerint ugyani: legalább 130 mázsa nyulat nevelnek s értékesítenek majd i kisállattenyésztők Százhalombattán. Ár és költség összegezve: sokévi hanyatlás, illetve stagnálás utár Százhalombattán a mezőgazdasági kisárutermelés — úg> tűnik — mintha fellendülőber lenne. A termelést segítő és Ösztönző szervezetek jelen vannak, s ha nem is mindig tervszerűen, s nem is mindenki megelégedésére, de már munkálkodnak. Ahhoz azonban, hogy a kis- kerttulajdonos vagy állattartó gazda valóban kedvvel végezze dolgát, még sok problémát meg kell oldani. így a többi között mérsékelni azt a különbséget, ami pillanatnyilag a piaci árak és a felvásárlási árak között mutatkozik. Vagy legalábbis jobban figyelembe venni: mennyi is a zöldség-gyümölcs termesztő,- illetve állattenyésztő termelési költsége? Mert legtöbbször ez utóbbi figyelmen kívül hagyása veszi a kedvét a kistermelőnek, s kijelenti: nem éri meg. Az oldalt irta: Tamási István Fotó: Bozsán Péter például a Benta-völgye Tsz is támogatja, főként ha sertésről vaij szó. Évente — átlagban— 400—450 sertés hizlalására kötnek szerződést háztáji és kisegítő gazdaságok tulajdonosaival. Emellett szabadpiaci forgalomba is kerül évente mintegy 100—130 hízó. Az Állatforgalmi és Húsipari Vállalat is kiveszi a részét az ösztönzésből: elsősorban hízómarhára szerződik az állattenyésztő gazdákkal. Ami pedig a kisállattenyésztést illeti, itt elsősorban a nyúl a sláger. Elsőként — három esztendeje — a Budapesti Horizont Áfész adott kedvet a tenyésztéshez; bár szerződéseket nem kötött, tápot, s takarmányt rendszeresen biztosított és a felvásárlást is ügyesen megszervezte. Az idén — ezt a szerepkört — ugyancsak a budai járási áfész vette át: év elején nyitotta meg termény- és tápüzletét, valamint a jól ismert gazdaboltot — mindkettőt a gazdálkodás szolgálatába állítva. S hogy mennyire szükség volt ezekre az üzletekre, azt a forgalom is bizonyítja: ebben az esztendőben mintegy 700 mázsa szemes takarmányt, illetve tápot, valamint 150 mázsa műtrágyát értékesítettek. A gazdabolt — mely különböző szerszámokat, gazdálkodási eszközöket is árusít — a nyitás napjától kezdve havi 200—220 ezer forint forgalmat bonyolít le. Az üzletek ipeg| Nem kis nosztalgiával emlegetik azokat az időket 1 Százhalombattán, amikor a városlakó maga termelte | magának a zöldséget és a gyümölcsöt, sőt: még a fővá- 5 rosi piacokra is juttatott termékeiből. S ez így igaz: a | hatvanas évek második felében például 10—15 vagon | őszibarack, illetve 5—6 vagon hagyma utazott szerzö- s déses felvásárlás útján Budapestre. És manapság? nak, a Bentavölgye Tsz-nek sem: nem profilja, következésképpen nem is támogatja sem a zöldség-, sem a gyümölcstermesztést még a háztájiban sem. Idegen gazdaként a budai járási áfész próbálkozott meg a termelés szervezésével, illetve ösztönzésével — többkevesebb sikerrel. Korábban igen sokat panaszkodtak a százhalombattai gazdák, hogy csak bizonyos zöldség- és gyümölcsféleségekre köt az áfész szerződést, de még ezek a megállapodások is bizonytalan kimenetelűek. Az idén, úgy tűnik, komolyabban veszi feladatát, vagy ha úgy tetszik, ígéreteit az említett szövetkezet: felvásárlási körét bővítette — cseresznyére, meggyre, almára is —, és már komoly tételeket meg is vásárolt a kiskerttulajdonosoktól. Mindenesetre még mindig aggasztó a szám: a már említett hatvanas évek 10— 15 vagonnyi őszibarackjával szemben az idén mindössze 120 mázsányira kötöttek szerződést. A nyúl a sláger Sokkal kedvezőbb a helyzet az állattenyésztésben. Ezt Sajnos, a jelenlegi adatok meg sem közelítik a 10—12 évvel ezelőttieket. Nem mintha csökkent volna a kertek száma; ma is mintegy két- és fél ezer háztáji földdarab, zártkert és üdülőtelek van, s az utóbbi időben már úgynevezett hobbykerteket is számon tartanak. Ami csökkent, az inkább a termelői kedv, s ennek kapcsán nem túl nehéz az igazi okot megtalálni: a hiba a felvásárlási árak körül keresendő. Szerencsére ugyanez nem mondható el a kisállattenyésztéssel kapcsolatban — itt ugyanis mintha fellendülést lehetne tapasztalni az utóbbi esztendőkben. Komolyabban veszik Százhalombattán — tévedés ne essék — nagyon sokan bíbelődnek gyümölccsel, zöldséggel. A kertes házak környékén csakúgy, mint a hobby- vagy az üdülőtelken. Csakhogy a gyári munkás ugyanúgy magának és családjának termeszt, mint a háztájival rendelkező tsz-tag. Másoknak is — piacra — ve- teményezni, kapálni, permetezni és gyomlálni — nem éri meg. De nem éri meg a legközelebbi közös gazdaság-