Pest Megyi Hírlap, 1981. július (25. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-22 / 170. szám

1981. JÜLIUS 22., SZERDA Veszélyben az olimpia? Az Egyesült Államok kormányá­nak az a döntése, hogy engedé­lyezte a Springbooks dél-afrikai rögbicsapata amerikai vendégsze­replését, komolyan veszélyezteti az 1984-es Los Angeles-i nyári olimpiai játékok megrendezését. Juan Antonio Samaranch, a NOB elnöke, az Egyesült Államok olim­piai bizottságához írt levelében is kifejezte ebbeli aggodalmát. Hi­vatkozott arra, miszerint félő, hogy a dél-afrikai küldöttségnek megadott beutazási és szereplési engedéllyel bojkottot eredményez majd a XXIII. njrári olimpiával szemben. Az USA olimpiai bizottságának két felelőse, Don Miller és Wil­liam Simon kijelentette: — Mi is aggódunk az -1984-es játékok miatt. Nyilvánosan bírálta az ameri­kaiak eljárását Monique Berlioux, a NOB igazgatója is. Az Egyesült Államok külügymi­nisztériumának egyik meg nem nevezett kénviselője is károsnak nevezte a vízum megadását, mivé] az afrikai országok tiltakozását válthatja ki a Los Angeles-i játé­kokkal kapcsolatban. Budapesti találkozó Nona; a díszvendég A III. magyar—szovjet ba­rátságfesztivál Budapestre ér­kezett díszvendégei között van Nona Gaprindasvili, a női sak­kozás ex-világbajnoknője. aki kedden meleg hangú találko­zón vett részt a sajtó képvi­selőivel. A magyar sakkozókat Verőd Zsuzsa nagymester képviselte. A szovjet bajnoknő 1962—78 között őrizte világelsőségét. Címének elvesztése némi tö­rést okozott életében, nehezen ttette túl magát azon, hogy már nem ő az első számú sakkozó. Az utóbbi időben azonban már kezdi visszanyerni önbizalmát, amit javuló formája is bizo­nyít. Van azonban olyan ered­ménye is, amelyre talán a leg­büszkébb. és amit rajta kívül még egyetlen nő sem ért el: megszerezte a férfi nagymeste­ri. címet is! Bemutatjuk a bajnokokat A Fehér Akác mesterhármasa A dabasi járás annak idején már képviseltette magát a me­gyei labdarúgó-bajnokságon. Pontosabban Űjhartyán a 60-as évek vége felé feljutva egészen az 1972—73-as küz- delemsoro^atig, az első osztály résztvevője volt. A járási szék­hely azonban eddig még nem képviseltette magát ebben a mezőnyben. Az eddig szócska mindenképpen idekívánkozik, hiszen a közeljövőben .kezdő­dő mérkőzéssorozaton ők is a megyei első osztályban játsza­nak. Fontos állomások — A járási elsőség sorsát tulajdonképpen a Hernádon sorra került rangadó döntötte el. A dabasi gárda idegenben 2-0-ra nyert, s ezzel bebiztosí­totta az aranyérmet — emlé­kezett vissza Gondos Imre, a Dabas Fehér Akác SE elnöke. Az osztályozón is jól ment. A dányiak ellen idegenben ki­vívott 1-0-ás győzelmet ott­hon 3-1-es siker követte. Nemcsak a felnőtt, hanem az ifjúsági és a serdülő gárda is bizonyított. E két együttes ugyancsak járási első lett. A serdülők a járási bajnokok rá­adásán az újabb mérkőzésso­rozaton összesítésben harma­dikok lettek. A fiatalok ered­ményei is bizonyítják: Daba- son nagy gondot fordítanak az utánpótlás nevelésére. De nemcsak erre, hanem a község sportjának fejlesztésé­APROHIRDETESEK A dabasi labdarúgók vezetőikkel. Álló sor, balról jobbra: dr. Pataki Miklós, Szabados László szakosztályvezető, Kancsár Péter, Komlóid Károly. Janicsák András, Borbás István, Bálrnt Gábor, Józsa Sándor edző. Elöl: Hordái László, Fojta József, Dómján László, Garajszki Orbán, Vida Mihály, Kosztyu János Juhász Sándor felvétele Tippel: Gálvölgyi István Mai számunkban egy olyan labdarúgó tippel, akit a Pest megyei bajnokság nem­rég befejeződött idényében hétről hétre a legjobbak között emlegettünk. Az érdiek középpályása rá is szolgált az ismétlődő dicséretekre, mert egyenletes formájával, g fazont adó játékával mindvégig kulcsem­bere volt a területi bajnokságba felke­rült gárdának. Reméljük, a most közölt Gálvölgyi-jóslatok ugyanolyan pontosak lesznek, 1 \ lyán... mint a fedezet indításai a pá­Mérkőzések: G. I. KS HH Sf. PmH 1. Barcs—Siófok 1 X 1 1 2 x 2 1 2 2. Dombóvár—Szekszárd 1 1 X X 1 X 3. K. Vasas—Kiss J. SE x 1 X 1 x 2 1 X 4. Táncsics SE—Győri Dózsa 1 X 1 X 1 2 1 1 X 5. Szondi SE—Győri Dózsa 1 X 1 X 1 2 1 1 x 6. Esztergom—Pápa 1 X 1 1 1 1 7. Répcelak—Ajkai Bányász 1 x 1 X 1 1 X 1 8. Kőszeg—Soproni Postás X 1 1 2 X 1 1 2 9. KELTEX—Sashalom 1 X 1 X 1 2 x 1 10. ESMTK—Salgótarjáni Síküveg. 1 x 1 X 1 2 x 1 11. Szabó L. SE— SZVSE X 1 x 2 1 1 X X 12. Szentes—Karcag 1 2 1 2 X 1 1 2 1 2 13. Nagyhalász—Kisvárda 1 X 1 X 1 X 2 x x 1 14. Olefin-Hajdú Vasas 1 1 1 1 X 1 115. Komárom—MOTIM TE x 2 2 1 2 1 2 x 16. Köteles J. SE—Pásztó 1 1 1 1 1 G. I.: Gálvölgyi István, KS: Képes Sport, Sf.: Sportfogadás, PmH: Pest megyei Hírlap. HH: Hétfői Hírek, re. A fellendülés két éve kez­dődött, amikor a helyi Fehér Akác Termelőszövetkezet lett a gazda, s új elnökség vette át a sportélet irányítását. A ter­melőszövetkezet anyagi áldo­zatával a tagság és a község dolgozóinak lelkes összefogá­sával másfél év alatt új pálya és öltöző készült. A régi já­téktér feltöltését, gyeptéglá- zását társadalmi munkában vé­gezték, s ebben főként az első kerületiek vették ki részüket. Aranyérmes névsor A labdarúgó szakosztály ve­zetősége Szabados László irá­nyításával Tihanyi Mátyás, Bálint József, valamint Balogh István segítségével kiváló mun­kát végzett. Bálint Pál, Kan­csár János és Bálint Jenő a pártoló tagság szervezésében sokat segített. Az edzők a jó közösség ki­alakításáért is sokat tettek. A felnőttek felkészítését Józsa Sándor, az ifjúsági csapatét Garajszki István, a serdülő­gárdáét pedig Fehér Ferenc irányította. íme a játékosnév­sor, ők járultak hozzá a ma­gasabb osztályba jutáshoz. Dómján László, Danyis János, Borbás István, Bálint Gábor, Janicsák András, Kancsár Pé­ter, Krajcs János, Komlósi Ká roly, Garajszki Orbán, dr. Pa­taki Miklós, Kosztyu János, Fojta József, Hordái László, Farkas Balázs, Szabó Miklós, Vida Mihály. Erősítés dabasiakkal A sportkör elnöksége azt várja: a megyei első osztály­ban is sportszerűen, tudásá­nak megfelelően szerepel majd a gárda. Az is fontos, hogy a lehetőséghez mérten — visz- szatérjenek a csapatba azok a dabasaiak, akik a legutóbbi évben, években más egyesüle- ben kergették a labdát. Az erősítést tehát dabasiakkal sze retnék megoldani. Hernádra mintegy másfél­ezren kísérték el a csapatot, s majdnem ennyien mentek el az osztályozóra,' Dányba. A hazai találkozókon átlag ezér néző biztatja az együttest, s mint korábban említettük, nemcsak szurkolással, de társadalmi munkával, pártoló tagságidíj fizetésével támogatják egye­sületüket. A dabasi sportbarátok sike­res szereplést várnak a csa­pattól. R. L. Az Universiadéról jelentik Bukarestben, az Universia- dén mar javában folynak a küzdelmek a különböző sport­ágakban. A férfi tornászok mezőnyében a házigazda Ro mánia győzött, megelőzve a Szovjetuniót és Kínát. A ma­gyar együttes ötödik lett. A férfi egyéni összetett ver­senyben ugyancsak román si­ker született: itt Kurt Szilier Pest megyébe jön a Jena Futballista sztárjelöltek randevúja Alig több mint egy hét, és Igazi csemegéket „fogyaszthat­nak” a Pest megyei futball- Inyencek. A PTSH vendége­ként ugyanis a hónap végén hazánkba érkezik az NDK egyik élcsapata, a Carl Zeiss Jena. Olvasóink valószínűleg még jól emlékeznek arra, hogy Grapen thinék részvevői voltak a Kupa­győztesek Európa Kupája legutóbbi döntőjének (ott a Tbiliszi gárdájától kap­tak ki 2-1-re), s ezt megelőző­en, az egyes KEK-fordulók so- r í kiverték az AS Romát, a Valenciát és a Benficát is! Az NDK-beli együttes a du- navarsányi edzőtáborban lakik majd, és magyarországi túrá­ján először július 30-án, Döm- södön lép pályára. Az Európa- hírű tizenegy ellenfele a Döm- söd. az ÉGSZÖV MED ŐSZ és a Dunavarsányi Petőfi játéko­saiból összeállított vegyes csa­pat lesz. Két nappal később augusztus elsején Kiskunlac­házán mutatkoznak be a jé­naiak, ahol barátságos előké­születi mérkőzést vívnak az Újpesti Dózsa NB I-ea gárdá­jával Bár a KEK-finalista ven­dégjátéka mindenképpen ku­riózum, talán még ennél is nagyobb esemény­nek ígérkezik az a torna, amelyet augusztus 1—8. kö­zött bonyolítanak le Fest megyében. A küzdelemsorozaton hét or­szágos és egy tartományi if­júsági válogatott vesz részt. A Magyar Labdarúgó Szövetség rendezésében sorra kerülő via­dal megnyitóját augusztus 2-án, Gödöllőn tartják, ahol Turóczi Béla, a Pest megyei Testneve­lési és Sporthivatal elnöke kö­szönti majd a címeres mezes ifjú vendégeket. A tornán — a házigazda Magyarország mellett — a kö­vetkező ifjúsági válogatottak indulnak: Csehszlovákia, Jugo­szlávia, Lengyelország. NDK. Románia, a Szovjetunió, vala­mint a bajor tartományi együt­tes, amely minden nemzeti ti­zenegynek komoly ellenfele lehet, gondoljunk csak a nyu­gatnémet labdarúgás rendkí­vül magas színvonalára. A nagy érdeklődéssel várt rendezvényen a szereplők két csoportban küzdenek majd a továbbjutásért, s a mérkőzésekre Kiskunlac- házán. az ÉGSZÖV-pályán, valamint Ráckevén, az Aranykalász SE sporttele­pén kerül sor. Érdekesség, hogy augusztus 3-án balatoni kirándulásra in­vitálják a labdarúgókat, akik­nek viszont egy nappal később már ismét játszaniuk kell. Az európai nívójú találkozók nyilvánvalóan vonzzák majd a közönséget, annál is inkább, mert a futballrajongók általá­ban kíváncsiak arra: kik lesz­nek a jövő sztárjai? Nos, Lac- házán és Ráckevén most felfe­dezhetjük a következő évek nagymenőit. * ■ Hegyi Iván vitte él a pálmát. A magya­rok közül Guczoghy a tizedik. Farkas a huszonegyedik. Vá­gány a huszonkettedik. Pap­rika pedig a harmincadik he­lyen végzett... A vízilabdatoma első fordu­lójában a magyar válogatott 8-5-re verte Spanyolországot. Az A-csoport további eredmé­nyei : Románia—Kanada 10-5, Szovjetunió—Japán 15-3. A női kosárlabdázás küzde­lemsorozat nyitányán: Szovjet­unió—Magyarország 99-71. Megkezdődtek a teniszverse­nyek is. Az eLső játéknapon Csépay Ferenc 6:0, 6:2-re ki­kapott a kínai Li Shu-shentől. igy számára a nyitány a bú- jcsút is jelentette egyben. Feljavult viszont Guczoghy, aki két szeren is bekerült a tornászok szerda esti szeren­ként döntőjébe. A fiatal Euró- pa-bajnok nemcsak kilengés­ben. de a nyújtón is kitett ma­gáért. így jogosan duplázhat a fináléban. Szintén korrigált a női ko­sárcsapat: a magyar hölgyek a második fordulóban 66-62-re győztek Kuba ellenében. Izió-víkend Érdekes hét végi program­mal kedveskedik szurkolóinak a Váci Izzó labdarúgócsapata. Az együttes július 25-én, szom­baton a másodosztályú NDK-s gárdával, a BSG Mot<y Stei- nachhal játszik edzomérkő- zést, majd egy nappal később a spanyol második ligás CF Ba- dalonát látja vendégül. Mind­két előkészületi találkozj kez­dési időpontja: 18 óra. Gépésztechnikust, fu­ratköszörűs szakmun­kásokat, revorverauto- mata gépbeállító szak­munkásokat és portást felvételre keres a Kő­bányai Szerszámké­szítő ISZ Gödöllő, Mátyás kir. u. 83. A MÉM Műszaki Inté­zet felvételre keres marós szakmunkást egyedi kísérleti mun­kákhoz. Érdeklődni lehet: Gödöllő, Tesse- dik S. u. 4., az intézet munkaügyi osztályán, személyesen vagy írás ban. Gyakorlott- és kezdő rádió-televízió műsze­részeket felveszünk, gépkocsival rendelke­zők előnyben. Fize­tés a kollektív szerző­dés szerint. Jelentke­zés személyesen: GELKA szerviz Kis- kunlacháza, Rákóczi A Cement- és Mész- művek Váci Gyára (DCM) felvételre ke' rés esztergályos szak' oktatót. A KÖZGÉP 2. s: Gyáregysége felvé telre keres: horizon tál esztergályost, be tanított horizontál esztergályost. Jelent kezni lehet: Cegléd Külső-Kátai út 35/a. Személyzeti vezető. Telefon: 11-333. A Kohászati Alap- anyagelukészítő Kö­zös Vállalat buda pesti gyáregysége fel­vételt hirdet az aláb­bi munkakörökre: kotrómester (folya­matos műszak), híd­daruvezető (folyama­tos műszak), műsza­ki előadó, művezető (középfokú végzett­séggel, vasipari gya­korlattal. Munkás- szálló, munkaruha- juttatás. Jelentkezés Budapest X., Keresz­túri út 202. sz. Mun­kaügyi csoport (Örs vezér tértől a 67-es autóbusszal 5 perc). A Bp. Főv. Tan. V. B. Visegrádi Kórháza azonnali felvételre ke­res kertészeti tech­nikusi vagy szakmun­kás-bizonyítvánnyal rendelkező szakem­bert kertészeti állás betöltésére. Férőhe­lyet tudunk biztosíta­ni. Jelentkezés: a kórház munkaügyi csoportjánál szemé­lyesen vagy írásban. Cím: Visegrád, Gi- zella telep. Esztergályos szak­munkást felveszek ál­landó munkára vagy másodállásba. Pető, Cegléd, Somogyi Bé­la u. 1. szám. A Pest megyei Ta­nács V. B. gazdasági hivatala keres nem nyugdíjas vízvezeték­szerelőt, villanysze­relőt és udvari se­gédmunkást- Munka­idő napi nyolc óra és kizárólag délelőtti műszak. Jelentkezés személyesen: Buda­pest V., Városház u. 7. sz. Váci Fényforrás- és Alkatrészgyár felvé­telre keres a Buda­pesti Műszaki Egye­tem Villamosmérnöki Kar híradástechnikai szak digitális számí­tástechnikai vagy a Kandó Kálmán Villa­mosipari Műszaki Fő­iskola műszeripari és automatizálási szak, digitális irányítástech­nikai ágazaton vég­zett mérnököket, mik­roprocesszoros vezér­lések üzemeltetésére, karbantartására és továbbfejlesztésére. Jelentkezés: Vác, Se­bes Imre út 21—23. (Személyzeti osztály). Keresünk önállóságra képes gyakorlott mun­kaügyi előadót, leg­alább középfokú is­kolai és szakmai vég­zettséggel, továbbá számviteli területen gyakorlott érettségi­zett, esetleg mérleg­képes szakképesítés­sel rendelkező dolgo­zót. Jelentkezéseket részletes önéletrajzi adatokkal ..Könnyű­ipar 2352” jeligére a Fe^zabadulás téri hir­detőbe kérjük. Vác VT Kommunális Üzem felvesz: BH- 030-as kotrógépre, homlokrakodóra, dó- zerra, nehézgépkeze­lői jogosítvánnyal ren­delkezőket, továbbá gépkocsivezetőket, ku­bikosokat, köztiszta­sági segédmunkáso­kat. gyakorlott bérel­számolót, gyors-gép­írót. Jelentkezés: Vác. Deákvári fasor 2. Munkaügyi osztályon. Monori MEZŐGÉP ceglédi gyáregysége felvételre keres laka­tos és hegesztő szak­munkásokat, takarító­nőt, valamint gya­korlattal rendelkező normatechnológust. Jelentkezés: MEZŐ­GÉP Cegléd, Kiilső- Káiai út, (személyze­ti-munkaügyi cso­port. _______; Fe lvételre keresünk irongyártó munkakör­be betanított férfi és nődolgozókat. Kere­seti lehetőség: 2500— 4000 Ft között. Kerek­sünk továbbá csősze­relőket, gépkocsisze- szerelőket és gázka­zánkezelőket. Kere­seti lehetőség 4000— 6000 Ft, illetve 3500— 5000 Ft között. Kere­sünk még szerszám- készítőket, forgácso­lókat, köszörűsöket, szerszámedző szak­munkást, továbbá anyagbeszerzőket, szerszámszerkesztő­ket, munkaügyi elő­adót és könyvelőket, Bérezés megegyezés szerint. Elzett Művek írószergyára Bp. X., Gyömrői út 61. Tel.: 473-535. _______________ Ré szlegvezető munka­körbe felveszünk épü­let- és műszaki fény­képezés, ill. tárgy- és riportfotó területén jártas fényképészt. Jelentkezés részletes szakmai tevékenység leírásával „Szervezési készség 2382” jeligére az újpesti hirdetőbe. A Geofizikai Kutató Intézet felvételre ke­res legalább 5 éves gyakorlattal eszter­gályosokat, bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés: Bp. XIV., Colombus u. 17—23. fszt 14. Finommecha­nika műhely. Barkó Ferenc üzemvezető­nél. Budaörsiek, törökbálintiak, FIGYELEM! Keresünk kőműves, asztalos szakmunká­sokat, betanított- és segédmunkásokat, magasnyomású kazán­fűtői vizsgával kazán­fűtőt, targoncaveze­tőt. Cím: Szikra Mű- bútor- és Faáru Szö­vetkezet Bp. IV., Jó­kai u. 32. 890—216. Pályázatot hirdetünk belső ellenőri, jogta­nácsos, illetve jogi­előadói munkakör be­töltésére. Bérezés a 24/1980. MüM. sz. ren­delet szerint. Cím: Dabas és Vidéke ÁFÉSZ Dabas, Biksza M. út 440. _____________ A Gödöllői Agrártu­dományi Egyetem fel­vételre keres asztalos és vízszerelő szak­munkásokat. Nyug­díjas is lehet. Jelent­kezés a műszaki igaz­gatóságom _____________ Sz övetkezetünk azon­nali belépéssel felvesz víz-gázszerelő, he­gesztő, központi fű­tésszerelő, bádogos és tetőfedő szakmun- munkásokat ezen szakmákban egész brigádokat és ebben a szakmákban jártas művezetőket és rész­legvezetőket. „Csak Budapest területén dolgozunk 1881” jel­igére a Felszabadülás téri hirdetőbe. MOBIL JUUIV U «.HMItí&t MKiUMUl «U.LM4V Jármű- és Alkatrész- Kereskedelmi Vállalat (Budaörs,' Marx K. u. 145.) raktárába AZONNALI BELÉPÉSSEL FE7-VESZ szakképzett raktári dolgozókat, áruösszeállító, árurevizor munkakörbe targoncavezetőket, betanított és segédmunkásokat* Jelentkezés: fenti címen a raktár-, illetve kirendeltség­vezetőnél, telefon: 868-982, 868-100/52, v. 71. mellék. A Nagykőrösi Városi Tanács Egyesített Gyógyító-Megelőző In­tézet igazgatója (Nagy­kőrös, Magyar u. 2. Pf. 32. 2751) pályáza­tot hirdet a megüre­sedett 2401 B kulcs­számú igazgatóhelyet­tesi állásra. Az állás betöltéséhez, lehetőleg közgazdasági egyete­mi vagy számviteli főiskolai végzettség és ötéves egészség- ügyi gyakorlat szük­séges. A lakás meg­beszélés tárgyát képe­zi. A pályázatot a Városi Tanács Végre­hajtó Bizottságához kell címezni. Váci BV Intézet felvételre keres köz­gazdaságtudomány egyetemi vagy pénz­ügyi számviteli főis­kolai végzettséggel tanárképző főisko­lai képesítéssel kö­zép- és általános is­kola! végzettséggel rendelkezőket szer­számkészítő* és vas­esztergályos szakmun­kásokat, valamint a szükséges képesítés­sel rendelkező főgé-* nészt. Jelentkezni le­het személyesen vagy írásban az intézet sze- élvzeti Irodájában Cím: Vác. Köztársa­ság út 62—64. ADÁS­- v?- ; i VETEL Szentendrén 1 szobai konyha, nagy kerttel, meghatározott időre, gondnoki teendőkért kiadó. „Megbízható PmH 47 399” jeligére a kiad.ba. ____________ El adó Tápiószelén 190 négyszögöl telken 2 szobás családi ház. Érdeklődni lehet dél­után: Tápiószele, (kis- falu), Holló utca 5. sz,"* Belterületen, Vác, Mártírok útja 22. alatt azonnal beköltözhető házrész sürgősen el­adó. Két szoba, kom­fort -I- egy szoba; konyha + earázs. Gázvezeték az udvar­ban! Megtekinteni és érdeklődni délután Öt órától._______________ . Boglárlellén luxus­kivitelű családi ház,' nagy, lakható mellék- épülettel, 288 n.-öl te* lekkel eladó. Érdek­lődni: Komló 82-322 este 19—22 óráig. Betonkeverő gép el­adó. Pilis, Erkel Fe­renc utca 27. Érdek- lődní: egész nap. Piliscsaba-Klotild-U- geten 303 négyszög- öles telek eladó. Négykilencvenckilenó —háromnegyvenegy, este. Eladó 4 lakásos tár­sasházban 3 szobás összkomfortos, gázfű­téses lakás azonnal beköltözhetően. Szi- getszentmiklós, Ifjú­ság u. 1/b. T.: 06-26­66-520. Diósdon, (Budapest határában) azonnal beköltözhető 2 szobás, 47 nm-es, II. emeleti, összkomfortos örök­lakás kp. -f OTP-át- vállalással eladó. Tel. este: 167-112, vagy 891-860. VEGYES Monoron keresek la* käst bérbe, szeptem­beri beköltözéssel, kö­rülbelül 3 évi időtar­tamra. Kurdi Gyula,! Orl, Akácfa u. 36. m////////////////« sssfsssssssssssss/msfssssssssssssssss/sssfsssssr/yrrrssssssji PÉNTEKI LAPSZÁMUNKBAN: RÁDIÓ-, TV-MELLÉKLET A JÖVŐ HETI MŰSOROKKAL M''sssyssrsyy,ss^ssssss//sssfsssyssssssssssss^//jrs7ssssssss**^Afsss///sss*sssssssssss/sssA

Next

/
Thumbnails
Contents