Pest Megyi Hírlap, 1981. július (25. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-17 / 166. szám
w»r mrcrrt 1981. JÚLIUS 17., PÉNTEK Zárt ülésen folytatódik a munka Tanácskozik a LEMPkongresszusa A választási bizottság beterjesztette a jelöltlistákat Szerdán a késő esti órákban zárt ülést tartott a Lengyel Egyesült Munkáspárt IX., rendkívüli kongresszusa. A küldöttek megtárgyalták a korábbi vezetés tagjainak személyes felelősségét vizsgáló, Tadeusz Grabski vezette bizottság jelentését, majd elfogadták a kongresszusi elnökség két indítványát. A bizottság áltaF előterjesztett anyagok, illetve a rendkívüli kongresszus küldötteinek javaslatai alapján a kongresszus határozatot hozott arról, hogy kizárja a LEMP tagjainak sorából E. dereket, E. Babiuchot, J. Lukaszewiczet, T. Pykát, J. Szydlakot és Z. Zandarowskit. A kongresszus egyszersmind megerősítette a LEMP kato- wicei vajdasági értekezletének azt a határozatát, amely- lyel kizárta a pártból Z. Grudzient. A kizártak 1980 augusztusa előtt valamennyien tagjai, illetve póttagjai voltak a LEMP KB Politikai Bizottságának, illetve titkárságának. Edward Gierek tavaly szeptemberig a LEMP KB első titkárának tisztét töltötte be. Csütörtök reggel zárt üléssel folytatta munkáját a Lengyel Egyesült Munkáspárt kilencedik, rendkívüli kongresz- szusa. Ezen jóváhagyta a Központi Bizottság, a Központi Revíziós Bizottság és a Központi Pártellenőrző Bizottság összetételére vonatkozó javaslatokat. A jelöltlistákat a kongresz- szus választási bizottsága állította össze. A bizottság az egyes vezető testületekbe any- nyi küldöttet jelölt, amennyi tagja és póttagja lesz az illető testületnek. A kongresszus ezt további jelölésekkel egészítette ki: egy korábbi határozat értelmében a listákon éppen 50 százalékkal több név lehet, mint a megválasztandó személyek száma. A vezető testületekben 430 hely van; az összes jelölt száma 618 fő. A választási bizottság elnöke megállapította, hogy ily módon majdnem minden harmadik kongresszusi küldött jelöltette magát a párt vezető szerveibe. A PAP hírügynökség lapzártakor érkezett jelentése szerint arra lehet számítani, hogy a választásokat csütörtökön, késő este ejtik meg. A zárt ülést követő szünet végeztével, délután sorban megkezdték munkájukat a kongresszus problémabizottságai. Számuk tizenhat; témáik felölelik a párt, a társadalom és a gazdaság életének minden lényeges területét. Üzemlátogatáson a külföldi delegációk A kongresszuson részt vevő külföldi delegációk tegnap délelőtt üzemekben, vállalatoknál tettek látogatást Varsóban és környékén. A Viktor Grisin, az SZKP KB PB tagja, az SZKP moszkvai városi pártbizottságának első titkára vezette szovjet küldöttség a Rawar-gyárban járt, amely elsősorban a tengerhajózás számára készít radarberendezéseket, valamint a légiforgalom irányításához és ellenőrzéséhez szükséges készülékeket. A magyar pártküldöttség Havasi Ferencnek, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának vezetésével látogatást tett a varsói televíziós készülékek gyárában. A gyár megtekintése után a magyar küldöttség — Havasi Ferenc, Berecz János, az MSZMP KB tagja, a Központi Bizottság osztályvezetője és Garamvölgyi József nagykövet — találkozott az üzem párt- és társadalmi szervezeteinek aktivistáival. A találkozón felszólalt Havasi Ferenc. Méltatta a magyar—lengyel barátság történelmi hagyományait és a szocialista közösség keretében végbement kibontakozását. Elmondotta, hogy örömmel hallotta a gyárról: itt olyan emberek dolgoznak, akik tisztában vannak azzal, hogy érdekük a nyugodt légkörű alkotómunka. A LEMP IX. kongresszusáról szólva kifejezte bizakodását, hogy a tanácskozás olyan határozatokat hoz, amelyek a kommunisták, a néptömegek támogatásával a szocialista kibontakozást segítik elő. „Biztosíthatom lengyel elvtársainkat, hogye célokért folytatott küzdelmükben számíthatnak a magyar kommunisták, a magyar nép támogatására.” A dolgozók kérdéseire válaszolva szólt a magyar gazdaság helyzetéről, fejlesztésének tapasztalatairól, valamint a lengyelországi események és a pártkongresszus magyarországi visszhangjáról, majd ajándékot adott át a gyár kollektívájának — a Szabadság-szobor kicsinyített mását. Becs Haderőcsökkentési tárgyalások Csütörtökön Bécsben David Reece kanadai nagykövet elnökletével megtartották a közép-európai fegyveres erők és fegyverzetek kölcsönös csökkentéséről folyó tárgyalások 279. teljes ülését. Az ülésen André Wieland nagykövet, az NDK küldöttségének vezetője szólalt fel. Erőteljesen bírálta a nyugati országokat, amiért még mindig nem válaszoltak a szocialista országok 1980-ban előterjesztett érdemi javaslataira, visz' szaléptek korábbi, bizonyos közeledést mutató állásfoglalásaiktól és — az adatközlési kötelezettséget a megállapodás alapvető feltételének minősítve — minden előrehaladást lehetetlenné tesznek. Wieland nagykövet megismételte a szocialista országoknak a tervezett megállapodások két szakaszára vonatkozó javaslatait és a többi között kiemelte, hogy az első megállapodásban a szovjet és az amerikai szárazföldi erők csökkentésének mértékéről kellene megegyezésre jutni. A két megállapodási szakasz közötti Időszakra vonatkozóan egyezményt kellene kötni a felek közép-európai fegyveres erői létszámának kölcsönös befagyasztásáról, és megegyezésre kellene jutni a fegyverzetek csökkentésének mértékéről, mindkét megállapodási szakaszban. A Szocialista Internacionálé ülése Pozitív töltésű javaslatok Zaglagyin a rakétatelepítésről Párbeszédre van szükség A Szovjetunió korábbi ja- I hatótávolságú rakétáinak szá- vaslatai a közepes hatótávol-1 mát Európában, sőt, nemcsak rakéták problémájának o hordozórakéták számát sagu megoldására változatlanul érvényben vannak, s a szovjet kormány nemcsak kész az azonnali tárgyalásokra, hanem kifejezetten szükségesnek is tartja azokat. Ezt hangoztatja a Moscow News című, angol nyelven megjelenő moszkvai hetilap legújabb számában az ismert szovjet külpolitikai szakértő, Vagyim Zaglagyin, az SZKP KB nemzetközi osztálya vezetőjének első helyettese. Zaglagyin rámutat: a Szovjetunió nem növelte közepes csökkentette, hanem a nukleáris robbanófejek számát is — ezek száma ma mintegy kétharmada annak, ami a NATO rendelkezésére áll. Az új rakéták telepítése előtt a Szovjetunió több ízben is tárgyalásokat javasolt erről a kérdésről Washingtonnak, érdemleges választ azonban nem kapott. Washington nem akart — s a jelek szerint most sem akar — tárgyalni a közepes hatótávolságú rakéták és ezzel együtt az előretolt állomásoztatású amerikai nukleáris fegyverek kérdéséről. Tüzérségi támadás érte Déi-Libancnt Izraeli csapatösszevonások ■Az izraeli tüzérség csütörtökön délelőtt lőtte Szidon déllibanoni kikötővárost és a környékbeli településeket, valamint két, Tyr város közelében levő palesztin menekülttábort. A támadás idején izraeli harci repülőgépek cirkáltak Dél- Libanon légterében. A támadásnak eddigi adatok szerint három halálos és harmincnál több sebesült áldozata van, Szidon városában és a környező helységekben súlyos anyagi károkat okoztak a lövedékek. Tel Avivban közölték, hogy Begin ügyvezető miniszterelnök, lemondva csütörtök délelőttre tervezett kormányalakítási tárgyalásait, sürgős tanácskozásra hívta össze a hadügyminisztérium vezető tisztségviselőit és a vezérkari főnököket. Tel Aviv-i források szerint a dél-libanoni települések elleni támadást az izraeliek megtorlásnak szánták a szerda esti palesztin akcióért, amelynek során a palesztin ellenállási mozgalom egységei Libanon területéről rakétákkal izraeli határ menti körzeteket lőttek. Az izraeli támadás előtt egy órával kerültek az utcára a bejrúti lapok Jasszer Arafat nyilatkozatával. A PFSZ VB- elnöke előző nap — szerdán — palesztin írók és újságírók találkozóján mondott beszédében rámutatott: a Dél-Liba- non elleni sorozatos izraeli akciók azt jelzik, hogy Izrael az agresszió kiterjesztésére készül. Erre utal az is, hogy az utóbbi napokban nagyarányú izraeli csapatösszevonásokat hajtottak végre a libanoni határ mentén. Arafat közölte, hogy levélben hívta fel Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár figyelmét a helyzet súlyosságára és a várható veszélyes fejleményekre. A Szocialista internacionálé álláspontja szerint az Egyesült Államoknak és a Szovjetuniónak folytatnia kell a SALT- megbeszéléseket, és mihamarabb tárgyalásokat kell kezdeni az európai közepes hatótávolságú rakétákról — mondotta Willy Brandt, a Német Szociáldemokrata Párt és a Szocialista Internacionálé elnöke, a Szocialista Internacio- nálé kétnapos bonni tanácskozása után megtartott sajtóértekezletén. A tanácskozáson részt vett több mint húsz szociáldemokrata és szocialista pártvezető sürgette, hogy az eurostraté- giai fegyverekről folytatandó tárgyalások 1983-ig vezessenek eredményre — tehát még az amerikai rakéták nyugateurópai telepítésének megkezdése előtt. Brandt közölte, hogy tájékoztatta a Szocialista Interna- cionálé elnökségét két héttel ezelőtti moszkvai megbeszéléseiről, amelyekét Bruno Kreisky osztrák kancellár, az Osztrák Szocialista Párt elnöke „rendkívül hasznosnak” nevezett, és ezért több más pártvezetővel együtt köszönetét mondott Brandt fáradozásáért. A Szocialista Internacionálé további három leszerelési javaslatot is tett. Ajánlotta, hogy az egész világon szerződésben tiltsák be a vegyi fegyverek használatát. A madridi találkozótól azt várja, hogy hozzon döntést európai bizalomerősítő és leszerelési konferencia összehívásáról. Végül a szociáldemokrata politikusok aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a fejlett tőkés országok mind több fegyvert szállítanak a fejlődő országokba. A Szocialista Internacionálé vezetősége felhívta az amerikai kormányt, hogy segítse elő a salvadori válság politikai eszközökkel való megoldását. Ismeretes, hogy az amerikai kormány erre a gyakorlatban nem hajlandó. A dán, a finn és a norvég párt elnöke bejelentette, hogy elemezni kívánják azt a szovjet javaslatot, amely Észak- Európának atomfegyvermentes övezetté való nyilvánítását szorgalmazza. Irak nemzeti ünnepén J úlius közepén két jelentős dátumról emlékeznek meg Irakban: 1958-ban július 14-én robbant ki az a felkelés, amely elsöpörte a reakciós monarchiát, megteremtette a köztársaságot; tíz évvel később pedig a Baath-párt haladó erői ragadták magukhoz a hatalmat, hogy végrehajtsák a forradalom eredeti demokratikus és antiimperia- lista célkitűzéseit. Az ország történetében az azóta eltelt évek évtizedekkel érnek fel. Irak megindult a társadalmi-gazdasági fejlődés, az iparosodás útján. A köztársaság vezetői erejüket a gyarmati eredetű gazdasági függőség maradványainak felszámolására az ország korszerűsítésére fordították. Irak népe a maga kezébe vette olajvagyonát, s ezt az oly értékes kincset a sokoldalú fejlesztés szolgálatába állította. Az ország vezető ereje az Arab Szocialista Újjászületés Pártja (Baath) célul tűzte ki a társadalmi struktúrák megújítását is. Ezt jelzi az iraki nők mind szélesedő szerepe, az, hogy mind többen vetik le közülük a hagyományos fekete leplet, a csadort. A kőolaj árának nagyarányú emelkedése Irakot nagy gazdasági erő birtokába juttatta: az utóbbi időben a bagdadi kormányzat a kőolaj-jövedelmekből mind többet fordított a nép életszínvonalának, az ország kultúrájának fejlesztésére. Ismeretes, hogy Irak egy éve határháborúskodást folytat a szomszédos Iránnal. A szocialista országok, így Magyarország álláspontja az, hogy szükséges a konfliktus mielőbbi békés rendezése, mert a harcok folytatódása csak az imperializmus érdekeit szolgálhatja Irak az elmúlt hónapban izraeli terrortámadást szenvedett: a tel- avivi kormányzat lebombáz- tatta a Bagdad közelében épült nukleáris kutatóközpontot. Hazánk kormánya kifejezte szolidaritását az iraki néppel, s elítélte az agresz- sziót. Magyarország és az Iraki Köztársaság kapcsolatai az utóbbi években sokoldalúan fejlődnek. A közép-keleti ország a fejlődő államok között egyik legfontosabb gazdasági partnerünk — számos kooperációs szerződés is összeköti népgazdaságainkat. , Hazánk egyetemein és főiskoláin igen sok iraki fiatal tanul. A jelentős évfordulón, Irak nemzeti ünnepén egy ősi kultúra földjén új társadalmat építő fiatal népet köszöntünk. ★ A Iraki Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban köszöntötte ■Szadii am Husszeint, az Iraki Közköztársaság elnökét. Lázár György, a Minisztertanács elnöke Taha Jassin Ramadhan első miniszterelnök-helyettes, nek fejezte ki jókívánságait. Ismail Hammudi Hussain, az Iraki Köztársaság budapesti nagykövete hazája nemzeti ünnepe alkalmából csütörtökön fogadást adott a Duna Intercontinental Szállóban. A fogadáson részt vett Veress Péter külkereskedelmi miniszter, Juhár Zoltán belkereskedelmi államtitkár, Kovács Antal államtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke és Garai Róbert külügyminiszter-helyettes, valamint a politikai, a társadalmi, a gazdasági és a kulturális élet számos képviselője. Ott volt a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja is. A Szovjetunióban az indiai külügyminiszter Cromiko fogadta Raót Indira Gandhi Leonyid Brezsnyevhez intézett üzenetét adta át Moszkvában Andrej Gromikónak az indiai külügyminiszter. Naraszimha Rao csütörtökön reggel érkezett Moszkvába és Gromikó- val tartott megbeszélései után este Leningrádba elutazott. Rövid baráti látogatás során a két külügyminiszter eszmecserét folytatott a két ország kapcsolatairól, s ennek során külön is aláhúzták: a szovjet—indiai viszony fejlődésében rendkívül nagy sze-tííi? fi »iS repe van a két ország vezetői közötti legmagasabb szintű találkozóknak. Ugyancsak megállapították, hogy a szovjet—indiai szerződés a két ország barátságáról, együttműködéséről fontos tényező Ázsia békéjének és biztonságának megszilárdításában. A szerződés létrejöttének tizedik évfordulójáról augusztusban emlékeznek meg. A brit kormány intézkedései Közvetít a Vöröskereszt- Utcai csatározás, fiatalok és rendőrök újabb heves ösz- szecsapásának színhelye volt szerdán éjjel és csütörtökön hajnalban Brixton. A Scotland Yard egyik szóvivője szerint a főként színes bőrűek lakta londoni városnegyedben több száz fiatal köveket és benzines palackokat hajigáit a karhatalmi erőkre, úttorla- szokat emelt, felborított és lángba borított számos gépid Mauroy az államosításokról Ellenőrzés a gazdaság felett Az államosítások végrehajtásáról nyilatkozott a francia televízió „nagy vitájában” Pierre Mauroy francia miniszterelnök. Kijelentette, hogy a gyakorlatban minden államosítás eltérő módon bonyolódik majd le, a köztulajdonba veendő vállalatok jellegétől, a külföldi részesedéstől és egyéb tényezőktől függően. Az államosítás azonnali lesz, amint a nemzetgyűlés októberben megszavazza az erre vonatkozó törvényt, mjvel a hosszú bizonytalanság ártana a gazdaságnak. Mindazonáltal a vállalatok nagy részében megmaradnak az eddigi formák, struktúrák, hogy megőrizzék versenyképességüket. A cél az, hogy a boldali kormány ura legyen a gazdasági életnek. A cégek, önállósága azonban megmarad. Pierre Mauroy ígéretet tett arra, hogy mind a kisrészvényeseket, mind a többi részvényest megfelelően kártalanítják majd, részvényeiket vagy államkölcsönkötvényekre vagy beleszólási jogot nem biztosító részvényekre váltva, vagy más módon. Rámutatott azonban, hogy a kártalanítás hosszabb időt vesz maid igénybe. A külföldi tulajdonban levő, államosításfa kijelölt cégek tulajdonosaival tárgyalni fog az állSm — mondotta a kormányfő. kocsit. A Reuter szerint rendőr megsebesült. William Whitelaw brit belügyminiszter szerdán este az alsóházban bejelentette: a már napirenden lévő éjszakai zavargások megfékezésére különleges kiképzésben részesítenek egyes rendőralakulatokat. A miniszter egyéb drasztikus intézkedésekről is beszámolt. Így elmondta, hogy egy használaton kívüli katonai tábort ismét megnyitnak, és ott helyezik el azokat a fiatal bűnözőket, akiket a börtönök már nem képesek befogadni. Vízágyúkat szereznek be, és könnygázgránátokat is a rendőrség rendelkezésére bocsátanak — mondta Whitelaw. ★ Csütörtökön Belfastba érkezett a Nemzetközi Vöröskereszt háromtagú küldöttsége. A Vöröskereszt küldöttségének hivatalosan ugyan az a feladata, hogy megvizsgálja az észak-írországi börtönállapotokat, de a küldöttek gyakorlatilag az éhségsztrájkok ügyében próbálnak közvetíteni a brit kormány és az IRA- tagok között. A Vöröskereszt küldöttsége a látogatás után bizalmas jelentést terjeszt a londoni kormány elé. A küldöttség Belfastba érkezte előtt a londoni Heathrow repülőtéren két órán át tárgyalt a brit kormány tisztségviselőivel. Az arab egység jelentősége Élesen elítélte Izrael agresz- szív, expanzionista politikáját, az amerikai imperializmussal és a dél-afrikai fajüldöző rezsimmel fenntartott kapcsolatait az Irakkal való nemzetközi szolidaritásról tárgyaló értekezlet. A Bagdadban megtartott konferencia csütörtökön fejeződött be. Munkájában különböző országok politikai pártjainak, társadalmi szervezeteinek és mozgalmainak képviseletében több mint hetven küldöttség vett részt. Az értekezlet az arab haladó erők akcióegységének fontosságát hangsúlyozta az imperializmus és a cionizmus elleni harcban, felszólított az arab kőolaj és a külföldi bankokban lévő arab betétek fel- használására e harc sikere érdekében. A résztvevők elutasították a Camp David-i megállapodásokat, támogatásukról biztosították a Szadat megalkuvó politikája ellen fellépő egyiptomi haladó erőket, szolidaritásukat nyilvánították a PFSZ vezette Palesztinái néppel elidegeníthetetlen jogaiért folytatott küzdelmében. Elítélték a Libanon elleni izraeli agressziót. Követelték az amerikai katonai jelenlét azonnali felszámolását az arab országokban és a világ más térségeiben. A konferencián elfogadott dokumentum ezen kívül felszólítja Irakot és Iránt fegyveres konfliktusának azonnali beszüntetésére. a