Pest Megyi Hírlap, 1981. július (25. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-12 / 162. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP 1981. JŰUUS 12., VASARNAP Szentendrei nyár Egy vasárnap színes mozaikja Látkép a szabadtéri múzeumnál Reggel kilenckor még zsúfoltak a Szentendrére vezető utak. A 23. Szentendrei nyár eseményei vonzzák az embereket. A város most a hétvégeken sétálóvárossá lett: eltűnik a sebesség, a rohanás és a tolongás. ményt, hogy a Szabadtéri Néprajzi Múzeum tárlatvezetést hirdet a nyári vasárnapokra. Skanzen Tér-kép A hivatalokat és az élelmiszerboltokat kivéve csaknem minden intézmény vendégeket, látogatókat fogad, mégsem tűnik zsúfoltnak Szentendre. Talán éppen .azért nem, mert a tömeget felszívják a butikok, a souvenirboltok, a régiségüzletek, az eszpresszók, éttermek és legalább ennyire a műemléképületek belseje, meg a múzeumok. A mozgás mégis állandó, A Marx tér egy pillanatra sem ürül ki, a sugarasan beletórkdl- ló utcákból folyamatosan érkeznek a sétálók. A Teátrum színpadán napközben vásárolni lehet, és nemcsak léggömböt egy élelmes kislánytól, hanem ízléses kerámiatárgyakat is a hevenyészetten felállított pavilonból. Az egyik díszletelem tövébe telepedett ki a városi könyvesbolt. Vászonsapkás, szakállas fiatalember kínálja az okosan kiválogatott portékát: szép- irodalom, művészeti ismeretterjesztés. képzőművészeti albumok, útikönyvek és nemcsak magyarul, hanem németül és angolul is. Dicséretes vállalkozás, amely méltán arat sikert és juttatja tekintélyes bevételhez a vállalkozó szellemű könyveseket. A város központjában a Teátrum tribünje és a már említett alkalmi vásárlási lehetőségek jelzik a hagyományai alapján nevezetessé vált nyári hónapot. Látnivaló bőven akad a Barcsay-gyűjteménytől a Kovács Margit Múzeumig, de hát ezeket az ünnepi programtól függetlenül is megtekinthetik az érdeklődők. Ma már az sem jelent különleges eseKorai volna a teljes program értékelése, mégis észre kell venni, hogy a néprajzosok állták a tavaly adott szavukat: újdonságokkal igyekeznek jelen lenni az eseménysorozatban. Az elmúlt vasárnap például különösen értékes rendezvényre hívogatták a nézőket. A már fogalommá vált harangláb mellett álló református templomban tartották Kecskés András lantművész hangversenyét, a Bakfark Bálint-trió és Fülöp Attila operaénekes közreműködésével. Igényes, szép előadás volt a kitűnő akusztikájú templomban. — Egy-egy vasárnap átlagosan kétezer látogatónk van — mondta Loszmán Ágnes, a skanzen népművelője. — Büszkék vagyunk arra, hogy tavaly meghaladta a 150 ezret az érdeklődők száma. Az idén bizonnyal még több embert vonz majd az október elsején megnyíló új részlegünk, amelyben a Kisalföld és a Nyugat-Dunántúl népi építészetét, a paraszti életmódot mutatjuk be. Közvetlen befejezés előtt áll például a mosonszentpéteri tiprómalom és a szilsárkányi kovácsműhely. Az utóbbi oly annyira befejezés előtt, hogy a tervezett bemutatási időt megelőzve tegnap, szombaton már megcsodálhatta a közönség. S ma ugyancsak láthatjuk ezt az ősi műhelyt. Mégpedig működés közben. Délelőtt 10 órától délután 2-ig idősebb és ifjabb Vitéz Lajos kovácsmesterek újra kezükbe veszik az ősi szerszámokat: bemutatót tartanak e művészi mesterség fortélyaiból. Látványosságát tekintve is különleges élményt nyújt a két mű-iparos, de amit tudnak, az ipartörténetileg is páratlan. Philippovics Tamás pincérként a ÄJukä- nyiban patmunka volt. Szóval, a jó színház feltétele, hogy az alkotók azonosan gondolkozzanak, mert ez a feltétele a műhelymunkának. Színész Sikátor a Templom térre Bozsán Péter felvételei A néprajzi múzeumban tett hosz- szú séta után mindenkinek felüdülést hozhat egy pohár ital például — a cégérétől megfosztott Művész cukrászdában. Különösen így igaz, ha valakinek rendevúja van. Philippovics Tamás színinövendékkel találkoztunk itt. A negyedéves főiskolai hallgató zavartan vallotta be: ez volt élete első interjúja, ugyanakkor vizsgáló szemekkel követte a pincér minden mozdulatát. Érthető, hiszen ő is pincér. Esténként. A Szentendrei Teátrum Mukányi című előadásában alakítja a pincért. Alig néhány mondat a szerepe, de sokat van színen. Némán. — Hivatásom kulcsának érzem az emberismeretet, amelynek egyik legizgalmasabb forrása a megfigyelés — mondta, miközben visszautasította a sört, hiszen este játszik. — Itthon legutóbb a művészeti főiskolások találkozóján léptem fel a Nosztalgia kávéházban bemutatott Csehov-da- rabban. A doktort alakítottam a Három nővér című drámában. Itthon? Igen, számomra Szentendre az otthon. Itt élnek a szüleim, itt jártam általános iskolába és most éppen az a tanterem az öltözőnk, amelyben lehúztam nyolc évet, diákként. — A jövőmről még nem tudok semmit. Jelenleg kiszámíthatatlan. Mégis olyan társulatban szeretnék dolgozni, mint például a Szovreme- nyik Színház. Láttam Pesten az Éjjeli menedékhely előadásét, 6* cmSzínház Ahogy esteledik, újabb vendégek érkeznek a városija, megszállják a Béke éttermet, az Aranysárkányt, a Görög kancsót és a többi vendéglőt. Ilyenkor már igazán' csak a város- központban zajlik az élet, a Marx tér körül. A Teátrum díszletmunkásai kezdenek rendet tenni a színpadon, próbát lőnek reflektoraikkal a világosítók, a színészek visszahúzódnak öltözőjükbe, hiszen rövidesen kezdődik az előadás: Mukányi színre lép. A Teátrumhoz kapcsolódik a 23. Szentendrei nyár egyik újdonságára MAHART-tal kötött megállapodásnak köszönhetően sétahajóval jöhet haza a budapesti közönség. Már aki hazajön. Hiszen éjszakára is jut szórakozás, mégpedig — mint már megírtuk — kitűnő: a Nosztalgia kávéházban Ruttkai Éva és Sztankay István adja elő Karinthy Ferenc Dunakanyar című egyfelvonásosát. KRISZT GYÖRGY Similabda A Templom tér mellvédje mellett sorakoznak a népi iparművészeti vásár pavilonjai szombat-vasárnaponként. Találhatunk itt kerámiatárgyakat, játékokat, textil- és gyékénytermékeket, kosarakat és különböző méretű okarinákat. A vásározók között van Székely Piroska Szentendréről, Sarkantyú Judit az etyeki műhelyből, ifjú Fazekas Lajos Nádudvarról, és akad népi iparművész több Pest megyei településről. A színvonalra nem lehet panaszunk: az eladásra szánt tárgyak túlnyomó többsége esztétikailag igényes. A csöndes Templom téren sétálók közül bizonnyal nemcsak Jankura Miklós, a budapesti műegyetem docense tette fel a kérdést a társaságában lévőknek: miért halt meg a Templom téri kavalkád? És bizonynyal nemcsak ő emlékszik szívesen a hajdan volt vásári forgatagra. Múlt vasárnap délután azért volt vásári élményünk. Egy bácsi üldögélt kinyitott bőröndje mellett, simi- labdák és tarka paprikajancsik társaságában. Bizony kitűnt portékájával. Bihari József, a Pest megyei múzeumok főigazgatója meg is kérdezte: nem tévedésből jött-e Szentendrére? Uldögélésének jogosságát bizonyítván, elővette az 1938-ban kiállított iparigazolváhyát, amelyet még vászonra nyomtattak, s mellé tette az okmány megerősítéséről szóló 1952-es*'keltezésű minisztériumi levelet. Miután néhány szóval lebecsülte az iparművészeket — akiktől tisztes távolra telepedett le —, saját nagy tapasztalatára hivatkozott, amelyet igazán megszerezhetett 88 éves korára. A szellemi munkás és az értelmiségi A zzal kezdeném, hogy rendszerünk a munkások és parasztok forradalmi rezsimje, polgárainak igen jelentős része, ha ugyan nem a többsége, viszont gyermekéből értel- ' miségit szeretne nevelni. Jómagam e jelenségen nem tegnap óta meditálok. Hadd nyilvánítok annyi véleményt, hogy társadalmunk e tipikus magatartásformaja sajátos ötvözete a legtermészetesebb és nagyon is szocialista felemelkedési vágynak, a másik oldalról viszont a legrégimódibb magyar úrhatnamságnak. Valamivel több mint negyedszázadnyi uj rendszerrel a hátunk mögött ez még akkor sem lehetne másként, ha útközben nem botladoztunk volna e tekintetben, is. hogy mik az igazi emberi értékek, a követendő példák, a társadalmi igazságosságot is kifejezni képes egyéni ambíciók. Folytatnám azzal, hogy a legcsekélyebb kísérletet sem tenném e 'felemelkedési vágy meg-, netán letörésére. Ellenkezőleg: márcsak azért is erősíteném, mert hiszen az évszázad vége felé közeledvén, felmérhető közelségbe kerültek azok a termelési és szolgáltatási struktúrák, amelyekben a munkamegosztás határai nem az évszázados fizikai dolgozó — szellemi munkás választóvonal mentén fognak húzódni. Részben már ma sem ott húzódnak, s minél fejlettebb egy társadalom, annál kevésbé. Minthogy ez objektív folyamat, megkönnyíti azt az erkölcsi munkát is, aminek abból kell állnia, hogy társadalmunk múltból itt rekedt úrhatnám hajlamait kiirtsuk a felemelkedési folyamat mozgató erői közül, s_ tisztán maradjon fenn a felismert társadalmi szükségszerűségekből táplálkozó egyéni ambíció. Mondanivalóm lényegéhez szándékosan közelítek a jövő felvillantása felől. Mert innen érezve könnyebb lesz belátnia mindenkinek. hogy a diploma, a szakképzettség, tudományban, művészetben a készség és a felkészültség bizonyos, az átlagnál magasabb szellemi tartalmú munka már ma sem jelenti feltétlenül azt, hogy valaki rászolgál az értelmiségi minősítésre. A jövőben mind kevésbé jelenti. Erkölcsi többletnek kell teljesértékűvé tenni a diplomát. Ám hogy ez mi lehet, vagy minek kell lennie, azt hadd kísérlem meg ezúttal földrajzi értelemben távoli kiindulópontról megközelíteni. Foglalkozásomból következő kiváltságom volt az utóbbi esztendőkben, hogy rendszeresen megfordulhattam Indiában. Minthogy az ország politikai és gazdasági viszonyairól igyekeztem képet közvetíteni a magyar közvélemény befolyásolására, sok olyan indiaival kerültem közelebbi viszonyba is, aki hazája értelmiségéhez tartozik. Hamar észrevettem, hogy ezek az emberek önmagukat szívesen minősítik az elithez tartozónak. (Mellesleg szó szerint, mert az elit angolban is-használatos kifejezés.) ' Amikor megkérdeztem, hogy X. miért nem szellemi foglalkozásúnak vallja magát, Y. pedig miért nem tulajdonos polgárnak, vagy még egyszerűbben tőkésnek, akkor sokaktól kaptam egybehangzó választ, ami nyilván éppen ezért tipikus is, meg igaz is. Ismerőseim és barátaim azt fejtegették, hogy a nemzeti függetlenségért vívott hosszú küzdelemben magától értetődővé vált, hogy mindazok, akik az élet különböző útjain eljutottak a műveltség bizonyos magaslataira, szinte automatikusan kerültek vezető szerepbe a függetlenségi mozgalomban. Gazdag brahmin családok sarjai csakúgy, nem ritkán a legdrágább, tehát oxfordi tanulmányokat követően — mint, mondjuk — érinthetetlen családból származó és a városi szakszervezeti mozgalomban előbb írni-olvasni, később Marxot olvasni is megtanuló emberek. Ez annyira így van Indiában, hogy azok az emberek, akik ehhez a bizonyos elithez tartoznak, azonnal kötelezőnek tartják bizonyos magatartási és érintkezési szabályok betartását, ami engem mindig valami nagyon méltóságteljes szolidaritásra emlékeztet. Hangsúlyoznám, hogy így van ez olyankor is, ha két indiai közül az egyik kommunista, a másik óhitű hindu. Igaza van annak, aki erre azt mondja, hogy speciális viszonyok különleges terméke ez az elit-öntudat. Annak is igaza van, aki emlékeztet azokra a nyilván meglevő osztályhatárokra eme eliten belül, amelyek a tulajdonviszonyok természetes következményei. Mégis, hadd minősítem roppant erkölcsi értéknek ezt az elit-tudatot, amelynek igazolását, egyben azonban normatív szabályozóit is a műveltségre vezeti vissza. Körülbelül olyan módon, mintha egy magyar kisvárosban a patikustól a pedagógusokon át az orvosokig és az agrárértelmiségig, továbbá a közigazgatás magasabb kvalifikációjú funkcionáriusáig mindenki eleve úgy viselkedne, hogy magatartásának mozgató rugói között mindig fellelhetők lennének a nemzet szolgálatának az elemei. Ez a követelmény a mi társadalmunkban mindazokkal szemben, akik szellemi tevékenységből élnek — képtelenség. De nem volna-e itt az ideje kialakítani egy olyan légkört a legjobbak között, amelyre viszont az volna,a jellemző, hogy értelmiséginek önmaguk soraiból csak azt tekintenék, aki a hétköznapok ügyeihez is úgy közelítene, hogy magatartásából kitűnne: közügyet intéz, közszolgálatban van. Akkor is, ha őt magasabb jövedelemre törekvés nem kevésbé mozgatja, mint mindanrfyiurikat. Idestova számbeli fölényben lesz az iskolázottaknak az a része, mely a felszabadulást követően született és vált szellemi munkássá. Róluk már alapos okunk van úgy gondolkodni, hogy ők voltaképp a munkások és parasztok küldöttei az emberi tudás magasabb szféráiban. Cáfolható-e, hogy ehhez a társadalmi státushoz valamivel különb és elkötelezettebb magatartási normáknak kellene tartoz- niok, mint amilyenekkel manapság az esetek túlnyomó többségében találkozunk? A kérdést sietek kiegészíteni egy megjegyzéssel; nehogy bárki is úgy vélje: a vélt vagy tényleges anyagiasság elsődleges célpontú! Éppen ellenkezőleg: az emberek többsége csak bizonyos anyagi sikerek birtokában vállalkozik majd többre is, jobbra is, körülbelül azon az alapon, hogy nekem már sikerült, most már tehetek valamit a közért is. Amikor úgy vélem, hogv az értelmiséggé válás küszöbét, a szellemi: dolgozóknak még csak a kisebbik része lépte át. akkor azt látom, ami az egyének és a szakmai közösségek atomizálódott állapota. A begubózás és a tudatos beszűkülés. A kisstílű kasztszellem, mely szerint a patikus több, mint az állatorvos, a mérnök inkább ember, mint a pedagógus, a köztisztviselő az más — és így tovább; a falu, a szűkebb szomszédság bevett szokásai szerint. Holott — s a legfőbb érv az egyes ember mentalitásának kötelező megváltoztatása mellett éppen ez — nincs ma ebben a társadalomban olyan feladat, melyre — a tudomány nyelvén szólva — ne az lenne a jellemző, hogy interdiszciplináris. Magyarán: különböző szellemi szférák munkásainak együttes, egymásra támaszkodó, egymást kiegészítő és továbblendítő cselekvésre van szükségünk. Elkötelezett és előretekintő magatartásra. Az igazi értelmiséget jellemző kiállásra. HAJDÚ JÁNOS J
