Pest Megyi Hírlap, 1981. július (25. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-11 / 161. szám

4 Ir"« -«jfjßr w KTÜnap 1981. JÚLIUS 11., SZOMBAT A HIMNUSZ ES A SZÓZAT Idegen nyelveken A világban is minden bi­zonnyal páratlan vállalkozás eredményeként a napokban hagyta el a Zrínyi Nyomdát az a két kötet, amely a Him­nusz, illetve a Szózat vala­mennyi eddig fellelt idegen nyelvű fordítását tartalmaz­za. A kis alakú könyvek — amelyek a Hazafias Népfront Országos Tanácsának és a Ma­gyar írók Szövetségének bá­báskodásával láttak napvilá­got — hamarosan az üzletek­be kerülnek, bár a kis pél­dányszám és a várhatóan nagy érdeklődés miatt alig­hanem napokon belül hiány­cikkeknek is számítanak majd. A kötet szerkesztését és ki­adását gondozó Horváth Lász­ló elmondta: az Országos Szé­chényi Könyvtártól a Szerzői Jogvédő Hivatalon át az UNES­CO Nemzetközi Műfordító Szer­vezetéig sokan és sokat tettek az anyag összegyűjtéséért. A széles körű gyűjtőmunkanyo­mán végül is a Himnusznak 19. a Szózatnak pedig 22 idegen nyelvű fordítását lel­ték fel, s tették közzé. A könyveket július 10-én Kölcsey és Vörösmarty szülő­helyén, Szatmárcsekén, illetve Kápolnásnyéken mutatják be. A déli harangszó után hang­zanak majd fel a két halha­tatlan mű szavai, majd iro­dalomtörténészek a kötetek elkészültéhez vezetett mun­kát, annak tapasztalatait is­mertetik. A vállalkozásnak ez­zel még nincs vége. Kará­csonyra készül el az a két nagylemez, amelyen a Him­nusz és a Szózat prózai, illet­ve zenei feldolgozásai egy­aránt megtalálhatók. KIÁLLÍTÓTERMEKBEN Művészetté nemesedett í; Kiuchl Aya japán iparmü- ^ vész Salgótarjánban megnyílt ^ kiállítása ma és holnap még ^ látható a József Attila me- 4 gyei művelődési központban. Tiszta forrásból merítve Kiuchi Aya Japán legna­gyobb textilművésze. Hokkaido szigetén él, ahol Asahikawá- ban múzeumot is alapított ö is a népművészet forrásait kutatta, mint nálunk Kodály és Bartók. Csakhogy ő az ainu hagyományokat folytat­ta, fokozta — és nem dalla­mokká, hanem színes szőtte­sekké. ö az, aki az elm yu- kara őri szövést alkalmazta a természet motívumai alap­ján. A tenger úszó jégtábláit, a felhőket, a szilfákat, koraito­kat, hattyúkat az őszi er­dőt rendezte képi alapagyen- letekké. Ezen átírt művek haszná­lati tárgyak egyben. Olykor festményrangú fali képek, de legtöbbször cipők felületei, ruházatok, könyv- és fésűbo­rítók. Hétköznapunk közvet­len ‘környezete lesz ünnep a felhasználás és kiterjesztés ezen demokratizált általánosí­tásából, hiszen a formajegyek egységesek, dús változatokban ismétlődnek. A kézi szövés érzékenysége révén az ipar­művészet értékrendje a fest­mény fokára emelkedik az emberi öltözékben és a la­kásban. Kiuchi Aya művészetének főszíne a kék, s függetlenül témakörétől, mindig a hajnal RÁDIÓFIGYELŐ REGGELI PÁRBESZÉD. A fiatalok munkára nevelésénél aligha van fontosabb ügye társadalmunknak. Ehhez al­kalom is, eszköz is a nyári if­júsági építőtábor, ha szervezői jól élnek az általa teremthető lehetőségekkel. A Kossuth rádió csütörtöki Reggeli párbeszéd című állan­dó műsoi'ában a megszólalta­tott ^laborvezető és fiatalok szavaiból arra lehetett követ­keztetni, hogy a szolnoki ifjú­sági tábor lakói jól érzik ma­gukat. Naponta 30 kiló piszke leszedése a norma, aki ennél többet teljesít, prémiumot kap. S a 6 órán át tartó mun­kát kulturális és egyéb szóra­koztató program követi. Rá­adásul a fiatalok nagy több­sége az ellátással is elégedett. Jó volt mindezt hallani, mert az elmúlt években bizony nemcsak ilyen jó példákról ér­tesültünk. Előfordult, hogy egynémely szövetkezet tagjai tüntető semmittevéssel vették körül a náluk szorgoskodó fiatalokat, s ez a magatartás természetesen nem hatott lel­kesítő példamutatásnak. Más építőtáborban meg a munka­ellátás akadozásaival adtak ízelítőt a fiataloknak abból, hogy milyen is az a szervezet­lenség. Éppen ezért örülünk min­den olyan híradásnak, amely­ből az tűnik ki, hogy a tábo­rokba vonuló fiatalok a tisz­tességesen dolgozó embert megillető gondoskodásban és megbecsülésben részesülnek. FUTBALL. Még a futball iránt közömbös honfitársaink is elismerik, hogy ez a sport­ág nálunk mást és többet je­lent, mint a nemzetek több­ségénél. Nemzeti önbecsülé­sünket erősítette, amikor nagyhatalomnak számítottunk a zöld gyepen, a hanyatlás pedig társadalmi méretű inge­rültséget váltott ki. Nagy vi­tát kavaró könyv, országgyű­lési interpelláció, megszámlál­hatatlanul sok értekezlet, a javaslatok tengernyi sokasága akarta elérni, hogy gyógyul­jon végre a beteg magyar fut­ball. Az átlagosnál bizonyára több hallgatója volt a Kos­suth.rádió csütörtök délutáni műsorának, amelyben Buda László államtitkár, az OTSH elnöke, Varga László, a KISZ KB titkára és Zalka András, a Testnevelési Főiskola rekto­ra válaszolt a labdarúgással kapcsolatos javaslatokra, kér­désekre. Sajnos ebből a műsorból sem tudtunk meg többet an­nál, mint amit eddig is na­gyon sokszor elmondtunk, hogy a jelenlegi helyzeten, vagyis a futballisták és edzők javadalmazásának módján, az átigazolási rendszeren a példát­lanul sűrű edzővándorláson változtatni kell. Cs. S. Kiuchi Aya: Üsző jégtáblák érintetlen frisseségét és tisz- taságáit érzékelteti. A salgótarjáni kiállításon a szombathelyi múzeum és Ba- kallár József álltai kölcsön­zött tárgyak láthatók, s van­nak olyan műveik, melyek közvetlenül Hokkaidóról ér­keztek a nógrádi városiba. A japán kulturális szervek fil­met is küldtek Kiuchi Aya munkásságáról, melyet a megnyitás után le is vetítet­tek. Egyébként Salgótarján vá­ros vezetősége emlékplakettel és díszoklevéllel tüntette ki a világszerte ismert japán művésznőt, akinek több ki­állítása hozott nemcsak si­kert, hanem változtatást sür­gető iparművészi magatartást Budapesten, Barcelonáiban, Athéniben. Műfaja a rajz és a rézkarc Decsi Ilona fiatal és már ismert művész. Egyéni hang­ja, komolysága jóvoltából. Fő műfaja a rajz és a rézkarc. Budapesten született 1950-ban, 1972-ben fejezte be tanulmá­nyait a Képzőművészeti Fő­iskolán. Mestereinek Basili- des Sándort, Lucas Cranach-1 és Schongauert tartja. Három külön világ, más idő, más irány — mégis Decsi Ilona művészetében mindaz találko­zik. Nemcsak ők, hanem a fák, öreg külvárosi emberek, gyász és remény. Szuverén erővel rajzol, szerkeszt. Magabizto­san, kifogástalanul. Érinti Szénit Antal megkísérlését, Krúdyt, Adyt, Weöres Sán­dort is — költészetük áram­lásai finoman keringenek to­vább Decsi Ilona lapjain. Mégis a hétköznapok je­lenük az ő igazi témáit — egyszerű jelenetek az ő gaz­dagító, gyarapító rajzi együtt­hatóiban. Végigkíséri egy asszony életét és remekül tár­sul József Attila Külvárosi éj című verséhez, feltámaszt­ja a tájat — ferencvárosi hangszerelésben. Külön mon­danivalót jelent be a Zsu­zsanna és a vének metszetén. Azt, hogy a fiatal nő még ak­kor is szép, ha csúnya. Zsu­zsannája erre példa. Értékei közérthetőek Dévényi János méltán ka­pott SZOT-díjat. Értékei köz­érthetőek. Az is kincs, ha va­laki úgy fogalmaz; azonnal átvehetők közlései a közvéle­mény szeles határai között. Emellett igényes is. Ismeri az anyag törvényeit, s képi gondolatait megosztja az üveg, bronz és réz kö­zött. Ezért semmi sem erőlte­tett — a tenger is, Móricz Zsigmond is, a Föld születése is, a Nap nőarca is biztonság­gal helyezkedik el képzeleté­ben, mely munka, küzdelem után tárgy lesz, alkotás. Min­dig az. Losonci Miklós NÉPSZERŰ TÖRTÉNELEM Európa emlékezik Nagyon hasznos a Kossuth Könyvkiadó vállalkozá­sa, hogy a Népszerű történelem sorozatban megjelenteti azokat a könyveket, amelyek egy-egy dátumhoz vagy eseményhez kötődnek, amelyeknek a mai nemzedék számára is van mondanivalójuk. A formás kötetek, a lé­nyegre törő, tömör, összefoglaló jellegű történeteikkel igen tanulságos, izgalmas olvasmányok. Lángoló hídfő Robert Jackson könyvében az 1940. évi francia összeom­lás kétségkívül leglátványo­sabb epizódját, a dunkerque-i csoda néven ismert hadműve­letet írja meg. Erre az angol szakíró azért vállalkozott, mert úgy tartja, hogy 338 226 szövetséges katona kimentése a lángoló hídfőből valóságos csoda volt, hadi bravúr. Eny- nyi katona átmentése a La Manche-csatornán keresztül­húzta Hitler számítását. Sokféleképpen értékelték már Dunkerque-t. Az angol szerző néha elfogult a brit expedíciós haderő javára, mégis jó, hogy megírta ezt az izgalmas, őszinte könyvet, amelyet monográfiának is te­kinthetünk. Jackson mindjárt a közepébe vág a történetnek, az utóvédharcokat rajzolja meg hatalmas erővel, s hittel, szinte magunk előtt látjuk és átéljük a történteket. S hogy milyen volt Dunkerque, azt hadd érzékeltessük a könyv epilógusából vett idézettel, amelyben egy átélő így em­lékezik: A tintanyalók Dun­kerque poklát emlegetik, és én arra gondolok, Istenem, élték csak volna át azt a há­rom hetet Flandriában, akkor majd tudnák, milyen volt az igazi pokol. Azt mondják Dunkerque óriási vereség volt; azt hiszem, tényleg az volt. De bizonyos értelemben győ­zelem is; mert három hétig sakkban tartottuk a német hadsereg színe-javát. Pedig kik voltunk mi? Jószerint csak fiatal legények, egy szál pus­kával. Hát csak ennyit erről. Valóban a hősiességnek, bá­torságnak a példáját adták, s ezzel hozzájárultak a náci hadsereg későbbi vereségéhez. A nürnbergi huszonkettő Ez a könyv már a negye­dik kiadás, hogy még ma is igen olvasott, bizonyítja, hogy alig jelent meg, máris sok könyvesboltban elfogyott. Va­lójában jó könyv Burton C. Andrus ezredes feljegyzése, aki a nürnbergi börtön pa­rancsnoka volt s aki leírta, hogy náci háborús bűnösök miként viselkedtek a börtön­ben, milyen gyávák voltak, pedig milyen dölyfösen pöf- feszkedtek, amikor még em­bermilliók sorsáról döntöttek, amikor százezreket küldtek a biztos halálba. A szerző tudott újat mon­dani a nürnbergi per anyagá­hoz képest ebben a könyvé­ben. Ne feledjük, hogy kötete a nagy per után negyedszá­zaddal jelent meg, sl mégis valósághűen mutatja meg a nürnbergi huszonkettő hazug­ságait, hamis pózaikat, s ami ezek mögött bujkált: rettegé­süket. Rendkívül izgalmasak már az alcímek is. Íme belőle mu­tatóul néhány: No, de én her­ceg vagyok ... Ketyeg a po­kolgép. Az első embert le kell lőni... A világ legfeketébb lelkei... A bitófa alatt... A függöny legördül. S hogy milyen volt a nürnbergi huszonkettő? Idéz­zünk Andrus visszaemlékezé­seiből: Amikor azonban végül vereséget szenvedtek és bebi­zonyosodott bűnösségük, leg­többjükről kiderült, hogy si­ránkozó, gyáva alak. Alig vagy egyáltalán nem rendítette meg őket, hogy haláltáborokban milliókat pusztítottak el, mint a legyeket. Rövid életrajz egészíti ki a könyvet, a náci háborús bű­nösök nacionáléi. Egy tisztességes, kötelesség- tudó katona mindvégig izgal­mas könyve a Nürnbergi hu­szonkettő, amelyet érdemes újra elolvasni. Felkelés Bulgáriában Georgi Georgien bolgár szer­ző könyvében az 1923 szep­temberi bolgár antifasiszta felkelésnek állít emléket az­zal, hogy megírta az eseményt. Nagy dolog volt a világ első antifasiszta felkelése, s így története méltán tarthat ér­Jelenlét TTjságírókoUégámmal a sikerről beszélgetünk. Arról, U hogy egyáltalán létezik-e ilyen fogalom pályánkon, mi van több: van-e e fogalomnak létjogosultsága éle­tünkben? S hogy nem Richard Bach pilóta-írónak van-e igaza, aki A sirály című írásában így fogalmaz: The perfect is being there. A legtöbb — a jelenlét. Lám. sikerek után kutatva, a kolléga sem valami világmeg­váltó műre emlékszik vissza, nem híres lapok jóízű szerkesztésére, még csak nem is nagypénzű pályamű- díjakra. Kollégám egy krónikát említ: gyerekfejjel írta egykori tanítója és magánszorgalomból történészkedő apja istápolásával. S nem is a jutalom az emlékezés Oka, hanem a munka, amivel hátitáskás diákként föl- kuíatta-összegyűjtötte-megörökítefete szülőfaluja emlé­keit. Jól emlékszem, milyen meg-megújuló felfedezés volt választott hazám, a főváros árnyékfalujának, Érdnek múltját írásokon és elbeszéléseken át gondolatban be­járni. S milyen ráébresztő valóság szó szerint megjárni az emlékhelyeket. Az érdi fennsíkot, a Funducliát, ahol — így ír László Gyula A magyar régészet regényében — a vértesszőllősi ember előtti nyomokat leltek a kuta­tók. Ma nincs egy tábla, ami hirdesse emberelődünk lelőhelyét. A száz halmot és a sáncokat: a monda sze­rint Attila hunjai vívtak itt véres csatát. Az erre téve­dő mit sem sejt a lankák őrizte történelemből. Vagy ott a minaret, a magyarországi három közül az egyik, s az egyetlen, ahová még följuthat a látogató. Ajtaja szét­verve, körötte a rózsák letaposva, s a városban (két országos, nagy nemzetközi forgalmi út menti települé­sen) egyetlen tábla sincs, ami a török kori emléket hir­detné. A Szapáry-monda is, mint őseinknél, legföljebb szájról szájra jár, nincs írott krónika, mi a gróf alakját őrizné, s a híres pince (hazánk egyik ritka, összefüggő pincerendszere), benne a mondabéli gróf fülke-börtö­ne, az enyészetre vár... Nincs mit csodálkozni hát azon, hogy idegenek leg­följebb ha átutazóhelynek tekintik Erdet, s hogy maguk a helybéliek is meglepett csodálkozással veszik észre időnként saját értékeiket. Ahogy immár második éve a csodálkozás a diák helytörténeti tábor tagjainak első érzése is: többségük idegenként hallgatja a rómaiak egykori településének, a török szandzsák egyik köz­pontjának, a valahai mezővárosnak, majd a fehérterror idején falunak visszaminősített településnek a történetét. Pedig hát, gondolná el az ember, micsoda lehetősé­ge van errefelé egy. tanárnak: ősember emléke, török idők történései, árvizek félelme, tanácskormányok tö­rekvéseinek nyoma itt együtt találhatók. S mi lehetősége van a. vakáció gondján fejüket törőknek: mit lehetne kezdeni a fölös idejű diákokkal? Létre kell hozni egy helytörténeti tábort és nyáridőben pótolni mindazt, ami iskola idején elmaradt... Ha későn is, de magukra-gondolásukból az érdiek­nek egy helytörténeti táborra is jutott: immár második éve, hogy nyaranta húsz kisdiák ismerkedhet meg vá­rosa emlékeivel — önmaga múltjával. pigyelmükből, persze, a tábor két hete alatt nagy történelmi'tanulságokra nem'telik, ezek a diákok ma úgy hallgatják városuk múltjának eseményeit, mint a mesét. De, ki tudja, nem ezt a mesét őrzik-e majd magukban akképp, ahogy újságírókollégám gyerekkori krónikájának emlékét. Meglehet, éppen ezek a közös nyári táborozások hozzák meg a kötődéseket, amelyek a legtöbbet, o jelenlét igényét, a városban élés és a váro­sért munkálkodás vágyát formálják bennük. Major Árvácska deklődésre számot még nap­jainkban is. Miként robbant ki a felkelés, kik vezetlek a harcot, hogyan vált általános­sá és miként sikerült mégis a reakciónak győzedelmesked­nie a felkelőkön? Erről szól ez a megiindítóan gyönyörű könyv, amelyben a szerző né­hol a szépíró eszközeivel raj­zolja meg az előzményeket, s magát a harcot. Hallgassuk csak meg néhány mondatát: A tizenhat emberből álló csoport zajtalanul áthaladt a városon, majd fél 4-kor megindította a támadást. A nyitott kertajtón átkúszó felkelők Nojkov jelé­re gránátokat dobtak az elő- járóság udvarába, s míg ásók felrobbantak, a többiek át­másztak a kerítésen. De mégsem regény ez, ha­nem történelem, dokumentum, egy elbukott hősi harc eposza. Már bolgárul és oroszul nagy sikert aratott. S hogy magya­rul is megjelent ez a kötet, nyereség, mert hozzájárul a két baráti nép hősi múltjának és harcainak elmélyült meg­ismeréséhez. Pisztolylövés Becsben Merényi László arra vállal­kozott, hogy megfejtse az Adler-titkot, amely a történet után 65 évvel a mai nemzedé­ket is foglalkoztatja. Mert mi is történt Bécsben 1916 októ­berében, az első világháború kellős közepén. Egy előkelő étteremben pisztolylövés dör­dült el, amely kioltotta Stürgkh osztrák miniszterel­nök életét. A ravaszt pedig Friedrich Adler húzta meg a nagy tekintélyű Victor Adler szocialista vezér fia, maga is jeles politikus. Miért kellett Stürgkhnek meghalnia? Hogyan jutott el a tettes, az intelligens, érzé­keny lelkületű Friedrich Adler odáig, hogy egy ember meg­ölését igazságos dolognak tartsa? Egyszerű krimi volt-e a történet vagy annál több? Erre ad feleletet a szerző könyve, amely feltárja a me­rénylet körülményeit, az Adler-per körüli eseménye­ket. Egyben ismerteti a tár­gyalást, Friedrich Adlernek, az utolsó szó jogán elmondott beszédét, amelyben bátorságá­ról tett tanúságot, hangoztat­ta, hogy mindezt a háború el­len, a forradalom érdekében követte el. A nagy per meg­mozgatta Európát, Lenin, aki Adlert a világforradalom elő­futárai között tartotta szá­mon, felemelte szavát. Buda­pesten 1917-ben negyedmillió ember követelte szabadon bo­csátását. Az igazságtalan há­ború elbukott, Bécsben is ki­tört a forradalom, amely megnyitotta-, a börtön kapuját Friedrich Adler előtt. Kiszabadulása után apja ol­dalán küzdött a munkások érdekeiért, az osztrák Szociál­demokrata Pártban, de a kommunista eszméig nem ju­tott el. Sokáig együtt emle­gették nevét Leninnel, később azonban elváltak útjaik, Le­nin többször bírálta F. Ad­lert. mert megállt félúton. A könyvnek érdeme, hogy egy ember életútjának ismer­tetése során meg tudja mu­tatni, hogy milyen erők mű­ködnek közre a világháború kirobbantásában, a forradal­mi erők elleni harcban, s ho­gyan omlott össze az Osztrák —Magyar Monarchia. S még valami. A könyv azért is hasznos, mert — a korábbi megállapításokkal ellentétben — megmutatja, hogy Friedrich Adler méltó az utókor tiszte­letére, s nem tagadhatjuk meg tőle rokonszenvünket. Gáli Sándor i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents