Pest Megyi Hírlap, 1981. június (25. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-24 / 146. szám

1981. JÜNIUS 24., SZERDA A Szovjetunió békefelhívása (Folytatás az 1. oldalról.) Földünk már most is telít­ve van a tömegpusztító fegy­verekkel. De az ilyen fegyve­rek felhalmozása folytatódik, mind rafináltabb, mint pusztí- tóbb fegyvereket hoznak létre. Nyugat-Európában sok száz új nukleáris rakéta számára ké­szítenek elő kilövőhelyeket. A népeket hozzá fogják szoktatni ahhoz a bűnös gondolathoz, hogy a nukleáris fegyver' al­kalmazása megengedhető. Tárgyalni kell Nyíltan igényt formálnak arra, hogy beavatkozzanak más országok és népek belügyeibe, és mindezt a „szovjet katonai fenyegetés” durva hamisítvá­nyával álcázzák. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa ünnepélyesen kije­lenti: a Szovjetunió senkit sem fenyeget, egyetlen nyugati vagy keleti állammal sem tö­rekszik konfrontációra. A Szovjetunió nem törekedett és nem törekszik katonai fölény­re. Nem volt, s nem is lesz a fegyverkezési verseny új for­dulóinak kezdeményezője. Nincs olyan fegyverfajta, amelynek kölcsönös alapon történő, más államokkal létre­jött megállapodásra . alapuló korlátozásával vagy eltiltásá­val ne értene egyet. A szovjet állam külpoliti­kájának legfőbb célja a béke biztosítása volt, ez ma is, és ez is marad a legfőbb cél. Ezt szolgálja a nyolcvanas évek békeprogramja, amelyet az SZKP XXVI. kongresszu­sa fogadott el. Ez a program kiterjed mind a nukleáris ra­kétafegyverek, mind a hagyo­mányos fegyverzet csökkenté­sére, javaslatokat tartalmaz a fennálló konfliktusok rendezé­sére, az új konfliktusok és válsághelyzetek megakadályo­zására. Ma a tárgyalásokon kívül nincs más ésszerű eszköz arra, hogy rendezzék a vitás kérdé­seket. Minden egyes, a tárgya­lások szempontjából elveszett nappal növekszik a nukleáris konfliktus kockázata, tovább halasztódik a döntésre érett kérdések rendezése, amelyek minden nép, valamennyi nép előtt állanak. Az idő sürget! A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa azzal a felhívással fordul minden ország tövény- hozó testületéhez, hogy hatá­rozottan foglaljanak állást a tárgyalások mellett, amelyek eredménye a nukleáris, a ra­kétafegyverek terén folytatott fegyverkezési verseny új for­dulójának megakadályozása lenne — foglaljanak határo­zottan állást a becsületes, egyenjogú, a mindennemű elő­zetes feltételektől vagy a dik­tátumra irányuló kísérletektől mentes tárgyalások mellett. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa számít arra, hogy felhívását azzal a kellő figye­lemmel fogadják, amelyet ko­runk e legfontosabb, legége­tőbb kérdése megérdemel. Közös vívmány A béke az egész emberiség közös vívmánya, és korunkban az emberiség létének elsődle­A Pravda cikke Lengyelországról Vajdasági pártkonferenciák ges feltétele; csak közös erőfe­szítésekkel lehet és kell meg­őriznünk, biztosítanunk", A legfelsőbb tanács hatal­mas tapssal fogadta 'Leonyid Brezsnyev előterjesztését. Rö­vid vita után, amelyben töb­bek között felszólalt Vlagyi­mir Scserbickij, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, az Ukrán KP KB első titkára, Tyihon Kiszeljov, az SZKP KB Politikai Bizottsá­gának póttagja, a Belorussz KP KB első titkára, Jevgcnyij Fjodorov akadémikus, a Szov­jet Békevédslmi Bizottság el­nöke és több más képviselő, a szovjet parlament egyhangúlag elfogadta az előterjesztés szö­vegét. ■ A legfelsőbb tanács ezután megkezdte a napirenden sze­replő többi kérdés megvitatá­sát. Az ülésszakon a többi között az új szovjet lakástör­vény, valamint a Szovjetunió­ban élő külföldiek jogi hely­zetét szabályozó törvény ter­vezetét vitatják meg. Bohruk Karmai Prágában Afgán párt- és kormány- küldöttség érkezett tegnap délelőtt Prágába Babrak Kar­mainak, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt főtitkárá­nak, a Forradalmi Tanács el­nökének vezetésével, hogy hivatalos baráti látogatást te­gyen Csehszlovákiában. Az af­gán párt- és kormányküldött­séget Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök, a CSKP Központi Bi­zottsága és a csehszlovák szö­vetségi kormány hívta meg. A küldöttség tagjai között van Szaleh Mohammed Zerai, az ANDP KB Politikai Bizott­ságának és a Forradalmi Ta­nács Elnökségének tagja, az Afgán Nemzeti Hazafias Front Központi Bizottságának elnö­ke, Sah Muhammed Doszt külügyminiszter és több más afgán vezető személyiség. A vendégek ünnepélyes re­pülőtéri fogadtatásán ott vol­tak a csehszlovák párt- és ál­lami vezetés legmagasabb rangú tagjai, élükön Gustáv Húsúkkal, valamint Lubomir Strougal miniszterelnökkel. Megállapodás az FKP és a szocialisták között Kormányzási egyezmény Ö A szovjetellenes megnyit- i-vonulásokat népellenes provo­kációként kell kezelni, mivel azok Lengyelország létének gazdasági és politikai alapjait, az ezeket biztosító szövetsége- si kapcsolatokat veszik célba. Ezt hangsúlyozta a többi kö­zött a LEMP toruni vajdasági szervezetének beszámolási-vá­lasztási konferenciáján Kazi- mierz Barcikowski, a politikai bizottság tagja, KB titkára. A jelenlegi pártvezetés „vi- tathatalan érdemének” nevez­te a nehézségek és a konflik­tusok megoldására választott politikai utat, ugyanakkor rá­mutatott: „miközben a párt a múltban elkövetett hibák ki­javítására törekszik, egyúttal nem mondhat le az országban betöltött vezető szerepéről.” Poznanban a poznani vaj­daság mintegy 130 pártszer­vezete képviselőinek részvéte­lével tartották meg a kommu­nisták fórumát. Mint a ta­nácskozáson elfogadott ha­tározat megállapítja, a kom­munisták poznani fóruma, a párt szervezeti szabályzatá­ban foglaltakról és a LEMP eszmei elveitől vezettetve, s a párt marxista—leninista jelle­gét fenyegető súlyos veszélyt felismerve, teljes mértékben osztja azt az értékelést, ame­lyet az SZKP KB Központi Bizottságának levele tartal­maz a pártban és az ország­ban kialakult helyzetről. E fórum felszólított minden kongresszusi küldöttet, hogy tanúsítson felelősségteljes ma­gatartást a párt és a haza sorsa iránt, egy olyan párt­vezetés megválasztása iránt, amely biztosítéka Lengyelor­szág szocialista megújulásá­nak. A lengyelországi ügyekben történő imperialista beavatko­zás, a nyugatnémet revizio­nista irányzatok élénkülő te­vékenységének veszélyeire fi­gyelmeztet a Pravda keddi számában a lap szemleírója. Vitalij Korionov. A cikk len­gyelországi eseményeket a be­avatkozásra, a szocialista kö­zösség megbontására, ezen ke­resztül az Európában a máso­dik világháború eredménye­ként létrejött határok meg­változtatására akarják kihasz­nálni. A lap — az SZKP KB le­velében foglalt megállapításo­kat idézve — emlékeztet ar­ra, hogy Lengyelország számá­ra a szocialista közösség áltál nyújtott védelem jelenti a biztosítékot az imperialista törekvésekkel szemben; az imperialista erők, a szocialis­taellenes csoportok most éle­sen támadják az országot. CSAK RÖVIDEN.. SZERGEJ KRAIGHER, a Jugoszláv Allamelnökség el­nöke kedden fogadta a hiva­talos, baráti látogatáson Belg- rádban tartózkodó Czinege La­jos hadseregtábomok, honvé­delmi minisztert. AZ OLASZ semmitőszák ki akarja venni a P—2 ügyet azoknak a milánói bíráknak a kezéből, akik fényt derítet­tek az illegális ámyékhatalmi szervezetre. KEDDEN Kairóban újabb háromoldalú — amerikai— egyiptomi—izraeli — tárgya­lássorozat kezdődött a Sínai- félsziget ellenőrzésére jövő áprilisig felvonultatandó több nemzetiségű katonai erőkről. A francia szocialisták és kommunisták tárgyalásai s-éceztével Georges Marchais, az FKP főtitkára és Lionel Jospin (balra), a szocialista párt első titkára kezet fog egymással Kedden hajnalban megálla­podással ért véget a Francia Kommunista Párt és a Fran­cia Szocialista Párt csúcsta­lálkozója, amelyen a két párt kormányzási egyezményéről tárgyaltak. Délelőtt 10 órára összehívták az FKP Központi Bizottságát és a Szocialista Párt igazgató bizottságát, a két testület külön-külön meg­vitatja a nagy fontosságú szö­veget. Az FKP és az SZP csúcsta­lálkozója hétfőn délután 4 óra­kor kezdődött az FKP székhá­zában. A kommunista -küldött­séget Georges Marchais főtit­kár, a szocialistát Lionel Jos­pin első titkár vezette. Ez volt a második csúcstalálkozó a két párt között Francois Mit­terrand elnökké választása óta: az elsőre június 3-án és 4-én került sor. A tárgyalások előtt a két párt vezetői egyaránt azt hang­súlyozták, hogy, tartós megál­lapodásra van szükség. Noha a szocialista pártiaknak a parlamentben nincs szüksé­gük más párt támogatására a kormányzáshoz, a Mitterrand által bejelentett reformprog­ram-megvalósítás várhatóan ellenállásba ütközik majd a tőkések, különböző politikai erők részéről, megvalósításá­hoz összefogásra, a baloldal minden erejére lesz szükség. A Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága kedden este jóváhagyta a Szo­cialista Párt képviselővel ked­den hajnalban kidolgozott nyilatkozat szövegét. A köz­ponti bizottság egyhangúlag hozta meg döntését — jelen­tette be az ülés után Pierre Juquin, a politikai bizottság tagja. A jóváhagyás megnyitja az utat a kommunista miniszte­reknek a második Mauroy- kormányban való részvétele előtt. Nemzetközi konferencia Damaszkuszban Losonczi Pál üzenete A Szíriával és a Palesztinái Felszabadítási Szervezettel va­ló szolidaritás Damaszkuszban rendezett nemzetközi konfe­renciájának résztvevői tegnap délelőtt ellátogattak Kuneit- rába, a szíriai Golan-fennsík egykor virágzó, ma romokban heverő központjába. A szolidaritási konferencia délután a tanácskozáshoz inté­zett üzenetek tolmácsolásával, felszólalásokkal folytatta mun­káját. Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke üzenetben köszön­tötte a damaszkuszi tanácsko­zást. Az üzenetet Darvasi Ist­ván, az Országos Béketanács alelnöke. az országgyűlés kül­ügyi bizottságának titkára ol­vasta fel. Az üzenet egyebek között hangsúlyozta: „álláspontunk a közel-keleti kérdésben válto­zatlan. Síkraszállunk a min­den érdekelt fél részvételével megvalósuló igazságos és tar­tós békéért. Ezzel összefüggés­ben kiemelkedő jelentőségű­nek tartjuk a Szovjetunió ja­vaslatát nemzetközi konferen­cia megrendezésére, összehí­vására. Hazánk, a múlthoz ha­sonlóan, a jövőben is kész po­litikai, erkölcsi és egyéb tá­mogatást nyújtani az arab népek harcához, amelyet nem­zeti függetlenségük kivívásáért és megőrzéséért, a társadalmi felemelkedéséért, a közel-keleti válság átfogó, igazságos ren­dezéséért folytatnak”. Űrhajós-látogatások (Folytatás az 1. oldalról.) Leonyid Popov, Valeri j Rju- min és Vlagyimir Satalov al­tábornagy délután nemzetközi sajtókonferencián vett részt a Magyar Újságírók Szövetségé­nek székházában. Bajnok Zsolt államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatása Hivatalának el­nöke üdvözölte a kozmonau­tákat, majd a szovjet vendé­gek válaszoltak a feltett kér­désekre. Az MTI tudósítójának kér­désére Vlagyimir Satalov al­tábornagy elmondta, hogy még tart és a közeli hónapokban is folytatódik az Interkozmosz- program kutatási eredményei­nek részletes értékelése, fel­dolgozása. A továbbiakban Vlagyimir Satalov altábornagy elmond­ta, a tervekben szerepel, hogy váltott személyzettel, állan­dóan üzemelő űrállomásokat létesítenek a világűrben. Ezek ellátásáról pilóta nélküli száll-. Utóűrhajókkal gondoskodnak. Az crbitális pályán keringő űrállomásokon akár évekig is dolgozhatnak majd a kutatók. A kísérteteken túl mindin­kább előtérbe kerülnek az űr­kutatásban is a konkrét nép­gazdasági feladatokkal szoro­san összefüggő gyakorlati ten­nivalók. A közös űrrepülések folytatásáról, mint elmond­ták, az Interkoamosz-itanács­nak kell döntenie, de minden bizonnyal sor kerül majd rá, és újabb magyar űrhajós út­jára is. Valerij Rjumintél, az űrben tartózkodás abszeflút világre­korderétől arra kértek vá­laszt, hogy megdönthetiik-e a közeljövőben 362 napos világ­rekordját? A szovjet űrhajós elmondta, hogy egy-két évig valószínű nem, de nem is egy jelölt van már, aki képes lesz erre. A vendégek elmondták azt is, hogy ■ tervszerűen halad Csillagvárosiban a francia űr­hajósjelöltek kiképzése, be­fejeződött a felkészülés elmé­leti szakasza és szeptember 1-től a francia pilóták meg­ismerkednek a Szojuz—T űr­hajóval. Leonyid Popov az űrkuta­tás gyakorlati jelentőségéről szólva elmondta, hogy nyil­vánvalóvá vált az űrkutatás haszna a mindennapokban. A szovjet vendégek szóltak arról is, hogy az űrtechnika fejlődésével az űrhajók, űrál­lomások komfortosabbá téte­lével elképzelhető, hogy Va- lentyina Tyereskova nem so­káig marad a világ egyetlen női űrpilótája, bár jelenleg közvetlenül nem készítenek fel női űrhajósjelölteket űr­utazásra. Irán Baniszadr Egyiptomban? Baniszadr volt iráni állam­fő, akit hétfőn mentett fel tisztségéből Khomeini aja- tollah, állítólag Kairóban tar­tózkodik. Az erről szóló érte­sülések az egyiptomi főváros sajtóiköreiben terjedtek el, de Kz Arab Liga az izraeli bcmbatámadásrál Begin elterelő manővere Amerika-ellenes olajbojkott­ra szólította föl a közel-kele­ti országokat az Arab Parla­mentáris Unió hétfőn este vé­get ért bagdadi rendkívüli ülésszaka, amelyen elsősorban a tammuzi atomreaktor ellen intézett izraeli bombatáma­dásról ' és az arra adandó arab válaszról volt szó. Az üléssza­kon az Arab Liga tíz tagja vett részt; hiányzott viszont Szaud-Arábiának, a világ leg- .nagyobb olajexportőrének képviselője. Menahem Begin izraeli mi­niszterelnök hétfőn azt mond­ta egy izraeli parlamenti bi­zottság tagjainak, hogy a li­banoni rakétaválsággal kap­csolatos korábbi „kemény sza­vaival” — azaz Szíriával szembeni háborús fenyegetőd- zésável — csupán a világ fi­gyelmét kívánta elterelni. A manőver célja állítólag az volt, hogy az izraeli légierő könnyebben végrehajthassa a tammuzi atomreaktor ellen akkor már tervbe vett bam­batámadást. a külügyminisztérium nem volt hajlandó sem megerősíteni, sem pedig cáfolná a hírt, A BBC—2. brit tv-állomás értesülése szerint Baniszadr még mindig Iránban van és arra készül, hogy Törökorszá­gon át az NSZK-ba, vagy Franciaországba távozzék^ Ez a hír egy NSZK-ban élő irá­ni újságírótól származik. Irán ügyednek vezetését a következő elnökválasztásig há­romfős bizottság veszi át. A bizottság tagjai Behesti aja- tollah, Radzsai miniszterelnök és Rafszandzsani, a medzslisz elnöke. Olof Palme, az ENSZ főtit­kárának különmegbízottja hétfőn Bagdadban Szadun Hammadi iraki külügyminisz­terrel tárgyalt az iraki—iráni viszály befejezésének lehető­ségeiről. Palme Teheránból hétfőn érkezett Bagdadba. A két ország határán ezalatt tovább folynak a harcok.

Next

/
Thumbnails
Contents