Pest Megyi Hírlap, 1981. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-07 / 105. szám

K/úrhffl 1981. MÁJUS 7., CSÜTÖRTÖK Befejeződött Chnoupek látogatása Közös közlemény a magyar—csehszlovák tárgyalásokról (Folytatás az 1. oldalról.) A külügyminiszterek kölcsö­nösen tájékoztatták egymást a Magyar Szocialista Munkás­párt XII. kongresszusa hatá­rozatai alapján folyó építő­munkáról, illetve Csehszlová­kia Kommunista Pártja XVI. kongresszusának eredményei­ről. Véleményt cseréltek a magyar—csehszlovák kapcso­latok jelenlegi helyzetéről és fejlesztésének távlatairól, va­lamint az időszerű nemzetközi kérdésekről. Megelégedéssel állapították meg, hogy a Magyar Népköz- társaság és a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság együtt­működése a marxizmus— leninizmus, a szocialista inter­nacionalizmus elvei, a közös érdekek és célok, a jószom­szédság szellemében minden területen kedvezően fejlődik. Hangsúlyozták a Magyar Szocialista Munkáspárt és Csehszlovákia Kommunista Pártja testvéri kapcsolatainak, Kádár János, a Magyar Szo­titkára, és Gustáv Husák, Csehszlovákiai Kommunista Pártja KB főtitkára, a Cseh­szlovák Szocialista Köztársaság elnöke rendszeres találkozói­nak kiemelkedő jelentőségét a két ország elvtársi együttmű­ködésének további elmélyíté­sében. Hangsúlyozták a Szovjet­unió Kommunista Pártja XXVI. kongresszusán előter­jesztett békejavaslatok jelen­tőségét és kifejezték szilárd meggyőződésüket, hogy az újabb nagyhorderejű szovjet javaslatok reális lehetőséget kínálnak a hidegháborús erők megfékezésére, kedvező hatást gyakorolnak a nemzetközi lég­körre, javítják a béke és a nemzetközi biztonság meg­óvásának kilátásait. Szüksé­gesnek tartják, hogy az érde­kelt felek haladéktalanul kezd­jék meg a megbeszéléseket e javaslatok érdemi megvizs­gálása és gyakorlati megvaló­sítása céljából. A felek kifejezték meggyő­ződésüket, hogy a most folyó podás jön létre az európai ka­tonai enyhülés és leszerelés kérdéseivel foglalkozó értekez­let összehívásáról. A két külügyminiszter meg­beszélései a kölcsönös megér­tés jegyében, hagyományosan szívélyes, elvtársi légkörben folytak, és teljes nézetazonos­ságot tükröztek valamennyi megtárgyalt kérdésben. Bohuslav Chnoupek, a Cseh­szlovák Szocialista Köztársa­ság külügyminisztere baráti látogatásra hívta meg Púja Frigyes külügyminisztert, aki a meghívást köszönettel elfo­gadta. Moszkva Marokkói üzenet Nyikolaj Tyihonov, a Szov­jetunió miniszterelnöke szer­dán Moszkvában fogadta II. Hasszán marokkói uralkodó különmegbízottját, K. Lamranit. A különmegbízott átadta a marokkói uralkodónak Leo- nyid Brezsnyevhez, az SZKP KB főtitkárához, a Legfelsőbb Tanács Elnöksége elnökéhez intézett üzenetét. A baráti légkörű találkozón a felek eszmecserét folytattak a szovjet—marokkói kapcsola­tokról, valamint a közös ér­deklődésre számot tartó nem­zetközi kérdésekről. A találkozó a marokkói fél kérésére jött létre. cialista Munkáspárt KB első | madridi találkozón megálla­A NATO-timácskozás visszhangja Különböznek az érdekek két másodpercben 3200 dollárt költenek fegyverekre a vilá­gon” — olvasható egy fegyverkezésellenes tüntetés felvonulóinak táb­láján Rómában, ahol a minap fejeződött be a NATO miniszteri ta­nácsülése Ellentmondásosan értékelik a szerdai nyugatnémet lapok a NATO római külügyminiszteri értekezletének eredményeit. A polgári liberális Frank­furter Rundschau szerint megszüntetni nem sikerült, csudán áthidalni lehetett az ellentéteket az Egyesült Álla­mok és nyugat-európai szövet­ségesei között. „Az Atlanti Szövetség egységét legalábbis kifelé sikerült helyreállítani — írja lap, majd hozzáfűzi: senkinek se legyenek azonban illúziói... A szovjet—ameri­kai tárgyalásokat amerikai részről az az Edward Rowny extábornok vezeti, aki a SALT—II. szerződés határozott ellensége volt. A tárgyalások megkezdése után tehát to­vábbra is állandó európai nyo­másra lesz szükség ahhoz, hogy az amerikaiak hajlandók le­gének előbbre lépni." A frankfurti lap szerint Nyu- gat-Európa sem egységes a fegyverkezés kérdésében. A belgák és a hollandok még nem döntöttek arról, hajlan­dók-e területükre engedni az amerikai közép-hatótávolságú rakétákat. A Süddeutsche Zeitung a NATO egységtörekvései mögött felfedezni véli az ellentétek továbbélését is: „Egyre inkább kiderül, hogy az amerikaiak komolyabban érdekeltek egy korlátozott háborúhoz szüksé­ges katonai ütőerő kiépítésé­ben, mint az európaiak... Másrészt az Atlanti-óceán két partján egyre élesebben kü­lönbözik a közhangulat az enyhülés, a háború és béke kérdéseiben. A Reagan-kor- mány már ezt a harcias ameri­kai légkört fejezi ki, miközben az európai kormányok saját jól felfogott érdekükben erő­sebben kötődnek az enyhülés eszméjéhez.'- A jobboldali li­berális lapnszerint a NATO kettős kényszer hatása alatt áll: egyfelől meg kell akadá­lyozni a szövetség széthullását, másfelől a tömb nem veszít­heti el politikai szavahihetősé­gét sem. A lengyel parlament ülése Éj törvénytervezetek Varsóban szerdán délelőtt összeült a lengyel parlament. A tanácskozáson három tör­vénytervezetet ismertetnek. Az első az egyéni parasztok szak- szervezeteiről, a második a gazdakörök és a mezőgazdasá­gi szervezetek országos szövet­ségének bejegyzéséről szól. Mindkettőt a kormány dolgoz­ta ki. A harmadik törvényter­vezet — amelyet az államta­nács terjeszt elő — a szakma­közi szervezetek bejegyzésével foglalkozik. Az egyéni parasztok szak- szervezeteiről szóló törvény kimondja, hogy az egyéni gazdálkodóknak és a velük együtt dolgozóknak, így csa­ládtagjaiknak joguk van szak- szervezetek alakítására. Ezek védik tagjaik és azok család­jainak gazdasági, szociális ér­dekeit, hozzájárulnak a mező- gazdasági termelés fejlesztésé­hez. Az egyéni gazdálkodók szakszervezeteit ugyanolyan alapelvek szerint hozzák létre s jegyzik be, mint a munkás­szakszervezeteket. A gazdakörök és a mező- gazdasági szervezetek bejegy­zése — az új szakszervezeti' körvény életbe lépéséig —, ugyanúgy történik, mint a munkásszakszervezeteké. Mindez azt jelenti, hogy a jö­vőben a gazdakörök és azok különböző szintű szövetségei szakszervezeti jelleggel tevé­kenykednek. Az ágazati szakszervezetek kezdeményezésére kidolgozott harmadik törvény azt tartal­mazza, hogy az egyes szakmai szervezetek különböző szintű tömörülései (szövetségek, egyeztető bizottságok, egyesü­lések), a Varsói Vajdasági Bí­róságnál bejegyeztethetik ma­gukat, s ezzel önálló jogi sze­méllyé válnak. Weinberger nyilatkozata Pozitív elemek nélkül Az Egyesült Államok had­ügyminisztere számára „szo­morú paradoxon”, hogy or­szágának „a béke és szabad­ság megóvása érdekében olyan fegyverekkel kell erőssé ten­nie magát, melyeket sikeres politika esetén sohasem fog felhasználni”. Caspar Weinberger kedden Chicagóban, a lapkiadók szö­vetségének évi közgyűlésén mondott beszédében ehhez hasonló szónoki fordulatokkal igyekezett meggyőzni az ame­rikai közvéleményt arról, hogy a Reagan-kormányzat költséges militarista politiká­ja az egyetlen lehetséges ma­gatartás a nukleáris kataszt­rófa elkerülésére. Az amerikai hadügyminisz­ter beszéde ezúttal is nélkü­lözte az új és a pozitív ele­meket. Weinberger arra, a lé­nyegében kétélű tételre hi­vatkozott, hogy „az Egyesült Államoknak készen kell áll­nia a háború megvívására, mert különben agressziót hív ki maga ellen”. Gus Hall bírál Élesen bírálta a Reagan- kormányzat külpolitikáját az Ohio állambeli Clevelandban tartott gyűlés szónoka, Gus Hall, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának főtit­kára. Mint rámutatott, a repub­likánus adminisztráció hábo­rús és ellenséges politikája Salvador, Nicaragua és Kuba mellett számos közel-keleti és afrikai ország nemzeti érde­keit fenyegeti. Hangsúlyozta, hogy Washington agresszív külpolitikájával szemben a Szovjetunió a világ békéjének megóvását célzó politikát folytat. Az RKP évfordulóján Az SZKP üdvözlete Az SZKP Központi Bizottsá­ga a Román Kommunista Párt megalakulásának 60. évfor­dulója alkalmából üdvözletét küldte a párt központi bizott­ságának. „A Szovjetunió és Románia, valamint a többi szocialista ország tapasztalata meggyő­zően bizonyítja, hogy a közöt­tük fennálló tartós, kétoldalú kapcsolatok és a Varsói Szer­ződés, valamint a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa szervezetein belül folytatott tartós együttműködésük meg­felel minden ország létfontos­ságú érdekeinek, megbízható biztosítékot jelent a szocialista országok történelmi vívmányai megvédésére, és jelentős té­nyező a népeknek a békéért és a biztonságért vívott harcában” — hangsúlyozza befejezésül az SZKP KB üdvözlete. Sands halála után Nyomás a brit kormányra Az eső ellenére hosszú sor­ban várakoztak kedden este az emberek Belfastban Bobby Sands otthona előtt. Bobby Sands felravatalozott, zöld-fe- hér-narancssárga színű ír nem­zeti zászlóval letakart holtteste mellett az IRA négy katonája áll díszőrséget. Csütörtökön te­metik a milltowni temetőben ahol az ír nemzeti mozgalom halottjai nyugszanak. Kedden este Belfastban több helyen tüzet nyitottak brit ka­tonákra. Egy járőr megsebe­sült. Zavargások voltak min­denfelé a tartományban. Cab- ra városában pokoigép rob­bant egy szupermarketen, Dungannon környékén autókat gyújtottak fel a tüntetők Coal- islandban összetűzések voltak a rendőrség és a tüntetők kö­zött. Londonban mintegy 300 em­ber tüntetett kedden este a Trafalgar téren tiltakozásul a kormány észak-írországi poli­tikája miatt. Sands három tár­sa ügyében emelt szót a brit parlament 18 képviselője: be­adványukban sürgős intézke­déseket követelnek Margaret Thatcher miniszterelnöktől. Robert Runde canterburyi ér­sek — aki jelenleg az Egyesült Államokban tartózkodik kije­lentette, hogy véleménye sze­rint van mód a politikai meg­oldásra Írországban. Gordon McLennan. Nagy- Britannia Kommunista Pártjá­nak főtitkára a konzervatív kormányt tette felelőssé merev, harcias magtartása miatt Ro­bert Sands „tragikus és szük­ségtelen” haláláért, de aláhúz­ta: a Munkáspárt sőt a brit munkásmozgalom is osztozik a felelősségben. McLennan sajtónyilatkoza­tában hangoztatta, hogy az éh­ségsztrájkoló parlamenti kép­viselő halálát elkerülhetetlenné tette a Thatcher-kormány me­revsége, hiszen semmit sem volt hajlandó tenni a megol­dásért. A Maze-börtönből érkezett hírek szerint a három éh­ségsztrájkoló, az 53 napja csak vízen élő Francis Hughes, va­lamint a 46 napja éhező Ray­mond Macreesh és Patsy O’Hara továbbra is elszánták magukat a halálra, amennyiben a brit kormány nem teljesíti követeléseiket. Az IRA szóvi­vője szerint mintegy 70 fogoly kész arra, hogy tömeges éhség- sztrájkkal támogassa társai harcát. Köztien a világ minden ré­széből a brit kormány politi­kája elleni tiltakozó megmoz­dulásokról érkeztek hírek. Izraeli harckocsik Libanonban A beavatkozás ellen Mintegy ötven izraeli harc­kocsi és más katonai jármű lépte át kedden a libanoni ha­tárt és helyezkedett harcállás­ba a jobboldali keresztény mi­líciák által uralt területen — jelentették szemtanúkra hi­vatkozva a hírügynökségek. Az izraeli egységek nehéztü­zérséggel vannak felszerelve.' A helyszínen tartózkodó saj­tótudósítók ugyanakkor arról számoltak be, hogy a dél-liba­noni Naqoura és Marjayoun között izraeliek vették át a ve­A francia e’nükjelüKek vi ája Kom dőlt el semmi Nem hozott drámai össze­csapást kedden este Giscard d’Estaing és Francois Mitter­rand tv-vitája, amelyet öt nap­pal az elnökválasztás második fordulója előtt mintegy har­mincmillió francia nézhetett végig. A kétórás szópárbajban olyan lényeges új elem sem gazdagította a választási kam­pányban szereplő témákat, amely radikálisan módosítaná a polémiák eddigi irányát. A köztársasági elnök és a szocialista elnökjelölt lényegé­ben a már ismert nézeteit fej­tette ki. Mint egy tv-kommen- tátor a vita után megjegyez­te: azok, akik már eddig' is egyik vagy másik jelölt hivei voltak, aligha találtak okot arra, hogy megváltoztassák vé­leményüket. Ami pedig az in­gadozó választókat illeti — akik a mérleg nyelvét billent­hetik egyik vagy másik je­lölt javára —, nem lehet tud­ni, egyáltalán gyakorolt-e ha­tást rájuk a vita. Ez vasárnap válik el. A Reagan merénylet vizsgálata A magányos gyilkos... Egyhónapos nyomozás után az Amerikai Szövetségi Nyo­mozó Hivatal 1200 oldalon fog­lalta össze eddigi vizsgálatai eredményét a Reagan elnök ellen március 30-án elkövetett merénylet ügyében. Az 1200 oldal végkövetkez­tetése sommásan ekképpen összegezhető: a 25 éves John W. Hinckley valójában úem „vadászott” Reagan elnökre vagy bárki másra. A merénylő mindössze egy zavaros fejű, bukott diák, aki gazdag szülei pénzén céltalanul kóborolt. Hinckley elmeállapotát még mindig vizsgálják Észak-Caro­eltarthat, és a merénylő elle­ni eljárás megindítása legfel­jebb két hónap múlva várható. lük szövetséges jobboldali mi- licisták állásait. Izraeli harci gépek szerdán reggel kétszer is átrepültek Bejrút fölött. Ismeretlen fegyveresek ked­den Bej rútban tüzet nyitottak Marvan Hamadeh libanoni idegenforgalmi miniszter gép­kocsijára. Mint a rendőrség közölte, a miniszternek nem esett baja, de a gépkocsi ve­zetője súlyosan megsebesült. Philip Habib, Reagan elnök nemrég, kinevezett közel-keleti különm'égbízöttja vasárnap Je­ruzsálembe érkezik. Habib, aki kedden Reagannal tanácsko­zott, közel-keleti útján Liba­nont és Szíriát is felkeresi. Küldetése a libanoni válság­gal, illetve a pattanásig feszült szíriai-izraeli viszonnyal kap­csolatos. Safik El-Vazzan libanoni mi­niszterelnök határozottan visz- szautasította a libanoni bel- ügyekbe való izraeli beavatko­zást, a nemzeti megbékélés aláásására irányuló Tel Aviv-i kísérleteket. Nyilatkozatában elítélte a Libanonba telepített Szíriái légvédelmi rakéták ürü­gyén kezdeményezett izraeli propagndakampányt. Érthe­tetlen — mutatott rá — hogy izrael megengedhetőnek tart­ja, hogy repülőgépei napról napra végigpásztázzák Libanon légterét, támadásokat hajtsa­nak végre népünk ellen, de nyomban megdöbbenésének ad hangot, ha valaki — libanoni­ak vagy arab testvéreink — meg akarja védelmezni ezt a földet. Az ország felelős veze­tői, az egész libanoni nép visz- szautasitják ezt a magatartást. CSAK RÖVIDEN... NAGYEREJŰ földrengés rázkódtatta meg szerdán reggel Görögország középső területeit. A Richter-skála szerint 4,8 erősségű földmoz­gás központja Athéntől 160 _____________ kilométerre északra volt. Ká­lináb an. A The Washington ! rokról és sérülésekről egyelőre korábban, 1895-ben találta fel Post szerint ez még hetekig is I nem ^kezeit jelentés. 1 az antennát. A SZOVJETUNIÓBAN ma ünnepük a rádió napját. A szovjet kormány 1945-ben nyilvánította országos szakmai ünneppé ezt a napot annak kapcsán, hogy Alekszandr Popov orosz tudós 50 évvel A kisiakásépítű megrendeli mi házhoz szállítjuk A Volán 1. sz. Vállalat értékesítéssel egybekötött kavicsfuvarozást vállal Budapesten és Pest megyében. T. megrendelőnk felkeresi Budapesten, az V., Bajcsy-Zsilinszky út 74. sz. alatt’’ fuvarvállaló irodát, befizeti a kavics árát és a fuvardíjat, az 1-es Volán oedig - billenős gépkocsival a megadott címre fuvarozza a kavicsot. Ugyanilyen feltételekkel rendelhető kavics az építkezésekhez Vácott és Kiskunlacházán, a Volán 1. sz Vállalat telephelyein. Ne feledje címünket: Budapest V., Bajcsy-Zsilinszky út 74 (Markó utca sarok). Felvilágosítás: o 117-00G-as telefonszámon VOLÁN 1 SZ VALLALAT

Next

/
Thumbnails
Contents