Pest Megyi Hírlap, 1981. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-31 / 126. szám

1981. MÁJUS 31., VASÁRNAP PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 7 Csak egy Föld van A modern ember valamennyi meg­jelenési formájában — mint Ipari műn- káa, városiaké, üdülő, mezőgazdasági dolgozó stb. — akár a mozgásban levő csiga, mindenütt otthagyja a nyomát szilárd hulladék formájában. A hulla­dékra vonatkozó adatok máris olyan nagyságrendűek, hogy szinte ésszel alig felmérhetők — Írja a Barbara Ward—René Dubos szerzőpár 1975-ben magyarul la megjelent Csak egyetlen Föld van című könyvében. A mű, mint alcíme Is elárulja, egy kicsiny bolygő karbantartási gondjait tárgyalja, mo­dern korunk sok problémája és meg­oldandó feladatai közt az egyik leg­égetőbbet. 75 066 volt a szemétgyűjtésbe bevont lakások száma, tavaly már 128 000. Az agglomerációs körzetben, mint különösen frekventált, területen, to­vább kell bővíteni az intézményes szállítást. — A tisztaságlgény, a környezetvé­delem mértéke, azt hiszem, a kultu­ráltság egyik fokmérője Is. — Igen. A környezetromlás fokozó­dó veszélye az embert rákényszeríti az átgondolt és szervezett környezet­védelemre — mondta Doszpod Béla, a Pest megyei Tanács építési, közle­kedési és vízügyi osztályának vezető­je. — A megye, s ezen belül is a fő­várost övező agglomerációs körzet különösen ki van téve a levegő-, víz- szennyezésnek, a szeméthegyek nö­vekvő áradatának. Éppen ezért idén a szokásosnál szélesebb körű mozgó­sítással és konkrét intézkedési terv­vel fogtunk hozzá a szezonnyitó ta­vaszi nagytakarításhoz. Jj — Milyen sajátos tényezője Jelent- ^ kéznek negatívumként az agglomerá- ^ ciós körzetben? — Az ország legsűrűbben lakott ré­sze ez. Valamennyi jelentős főút, vas­út a megyén halad keresztül. Azon­kívül a főváros közelsége. Sajnos, nem egy budapesti üzem a főváros határán kívül, illegális szeméttelepe­ket létesítve, szabadul meg hulladé­kaitól. Különös gondot jelent a kör­nyező üdülőtelepek, erdők, kirándu­lóhelyek védelme az ideözönlő hétvé­gi turisták sokszor barbár, nemtörő­döm magatartása miatt. j J — Ml volt az elsőrendű feladat? — Az illegális szemétgyűjtő helyek felszámolása, és az utak, erdők meg­tisztítása. Soha nem tapasztalt mére­tű volt a megmozdulás a megyében, a lakosság, valamennyi vállalat, üzem, intézmény, társadalmi szerve­zet egyként összefogott. — Es az eredmény? — Kitakarítottuk a megyét, felszá­moltuk az illegális lerakóhelyeket. Természetesen ahhoz, hogy tartósít­suk a mostani állapotot, szervezett és folyamatos környezetvédelem szüksé­ges. Tehát a permanens munka nyi­tánya és nem egyszeri akció volt csupán az idei nagytakarítás. — így igaz! Hiába a technikai fel­tételek megteremtése, az ésszerű ren­deletek, hiába a környezetvédelmi törvény, ha o tudat, a szemlélet nem nőtt fel a probléma nagyságához. A nevelés, de sajnos, a büntetés eszkö­zeivel is bátrabban keli ezentúl élni. Már megszületett az elképzelés a szi­gorúbb szankciók bevezetésére min­den területen. Az egyén számára pél­dául, a legcsekélyebb szemét illegális lerakása is 500 forint bírságot fog je­lenteni. Ez lesz a legkisebb szabály­sértési összeg. — A gyakorlat eddig azt bizonyítot­ta: hiába a bírság, ha nincs, aki be­jjl hajtsa. — Az a terv, hogy az eddig ilyen jogosítvánnyal rendelkező személyek mellé bevonjuk a mezőőröket, az út­felügyelőket, s őket is felruházzuk a bírságolás jogával. 5 — Túl mindenfajta szemléleten, az tott munkálkodás ma már jelentős anyagi erőfeszítésekbe kerül. A megye g mit áldoz erre a célra? — Az elmúlt időszakhoz viszonyít­va, a hatodik ötéves tervben megdup­lázódott a köztisztasági feladatok el­látására szánt összeg, de a többletet elsősorban az intézményes szemétel­szállításra kijelölt költségvetési üze­mek felkészítésére kell fordítani. V — Befejezésül, hadd tegyem hozzá! Az előrelépésben, az anyagi bázis megteremtése mellett — amint már mondtam is —, legalább olyan fontos szerepe van az egyén messzemenő igényességének, az ipari és mezőgaz­dasági termelő üzemek vezetői fele­lősségteljesebb szemléletének. Csak egyetlen Föld van, tehát egyetlen hely az ember számára. Rendben kell tartani, védeni, óvni, hogy az itt-tartózkodást biztosíthas­suk az utánunk jövő nemzedékeknek S. HORVATH KLARA Csillagképek változása — Ahhoz, hogy ez a nagy társadalmi összefogással elért eredmény tartós le- gyen, gondolom, számos feltétel meg­teremtésére lesz még szükség. — Természetesen. Például, hogy elejét vegyük a fővárosi üzemek esetleges újabb kihágásainak, együtt­működünk a peremkerületek taná­csaival. Sokkal szigorúbban ellen­őrzik ezentúl kerületünk üzemeit, be­tartják-e a környezet- és tisztaság­védelemre vonatkozó előírásokat. — Legfontosabb a megszüntetett szeméttelepek helyett az új, hatósá­gilag kijelölt lerakóhelyek létesítése. Ez azonban nem is olyan egyszerű. A lakosság létszáma, az üdülőterüle­tek nagy száma, az országos utak vé­dőtávolságai, azonkivül a megfelelő hidrobiológiái adottságok figyelembe vétele nehezítik a helyzetet. Nagyon kevés az ilyen célra alkalmas terület. A szeméttelepekkel együttjáró gond az ott felgyűlt hulladék kezelése, és nem utolsósorban a szemét összegyűj­tése és odaszállítása. — Milyen konkrét lépések történtek már? — A telepeken felhalmozódott hul­ladékot időnként be kell takarni föld­del. Ehhez tolólapátos munkagépek szükségesek. Az intézkedés már meg­történt. Minden járás vásárolhat egy- egy ilyen munkagépet a megyei ta­nács anyagi támogatásával. Vala­mennyi szeméttelepet — ahol még ez nem történt meg — sürgősen be kell keríteni. Gyorsított ütemben tovább kell fejleszteni a körzetesített, intéz­ményesített szemétszállítást. Ez az elmúlt ötéves tervben is kiemelt fel­adat volt, s elfogadható eredményt értünk el. Míg 1976-ban a megyében Genezis Nem hívják senkinek Némelykor képesek vagyunk a képtelenre! Ezt mondta a hátam mögött ülők egyike, amikor a testület tanácskozá­sán szót kért és beszélni kezdett va­laki, aki ma nyugdíjban van, ám előtte ugyanennek a testületnek volt az a tisztségviselője — hosszú éveken át —, akinek megválasztásakor már- már kellemetlenül örvendezve gratu­lált mások mellett az is, aki most a címként álló szavakat kiejtette. A megjegyzés .pontosan így hangzott: Minek szövegel ez itt, amikof már nem hívják senkinek?! Egy gyúrma- jellem fura alakváltozása? Egy jelle­mé? Hiszen a körülötte ülők szaporán bólogattak a gonosz megjegyzésre! Akkor tehát többek jelleme kerüljön górcső alá? Avagy csak a jéghegy csúcsát vesszük észre, ha úgy véljük, jellem dolga ez az egész? Azt üzente ki vele Kegyetlenség, de az ülés után úgy mondtam el neki a történteket, ahogy megesett. Azt hittem, elsápad, zavar­ba jön, fölháborodik. Nevetett. E ke­serű mosollyal körítve közölte: En­nél cifrábbak is megtörténnek. Pél­dául? Nézze, sokan találhatók olya­nok, akiknek csupán addig számit egy ember, amíg Valaki; tisztsége, funkciója, beosztása van, azaz hatal­ma. Addig minden szent, amit mond, minden jó, amit csinál. Ha valamiért megszűnik ez a hatalom, akkor meg mondhatja a világ legokosabb meg­állapításait is, ez az ember egyszeri­ben érdektelen lesz. Mert nem hívják senkinek, csak Kovácsnak, Kissnek, Szabónak. Egyetlen esetet. Én már tudtam, hogy kérem a nyugdíjazáso­mat, de mások még azt hitték, ma­radok. A titkárnőmmel négy nap alatt hatszor beszélt telefonon T., fo­gadjam mielőbb, sürgős a dolog. Be- szutyakoltam két értekezlet közé, na, testvér, mondjad. Mondta. Ügy ter­vezik, hogy a legközelebbi végrehaj­tó bizottsági ülésen döntenek a Rá­kóczi út fölújításáról. Az út tényleg kegyetlenül rossz állapotban volt, de mert véletlenül ott laktam, lakom, azt feleltem, semmi közöm hozzá, an­nál több a vb tagjainak, s áldásos lenne, ha rájuk bízná a döntést. Lát­tam, megsértettem, s nem lepett meg, sőt, megnyugtatott, hogy a vb végül egy másik utca felújításáról határo­zott. Nyugdíjba mentem, ám ezt az utca lakói nem nagyon veszik figye­Wm* V.. Kiss Lenke plasztikája lembe, s jártak feszt a nyakamra, próbáljak már segíteni, hiszen a ha­talmas kátyúk miatt se a tüzelőszál­lító kocsik, se a mentők nem tudnak tovább jutni az utca negyedénél. Mert ő az illetékes, hát bementem T.-hez. Illetve: akartam. Azt üzente ki a titkárnőjével, nem ér rá. Van ilyen. Kérdeztem, mikor jöjjek újból. Szegény asszonyka veresedett a kín­tól, mert azt üzente ki vele a főnöke, hogy adjam be írásban, mit akarok, vagy forduljak a tanácstagomhoz. Megírtam, tömjék be a kátyúkat, mert az utca házainak .java megkö­zelíthetetlen. A koma ügyel a for­mákra. Harminc napon belül választ kell adni, hát ő a huszonkilencediken postáztatta. Észrevételét köszönjük, javasoljuk, hogy a körzeti tanácstag­ja a legközelebbi testületi ülésen in­terpelláljon az ügyben, s akkor majd az anyagi fedezet függvényében az il­letékes szakigazgatási szerv ...A né- nikédet, gondoltam, amikor a választ elolvastam. És? Semmi és. Vannak még emberek, akiknek nem az szá­mít, hogy én nyugdíjas vagyok-e, vagy főnök, hanem kátyú az utcán. ■ Egy vasárnap az utca lakóinak segít­ségével, társadalmi munkában meg­csinálta a kátyúzást a költségvetési üzem út javító szocialista brigádja. Ha idézést kap Szélsőséges eset? Kivétel erősíti a szabályt? Kellemes tévhit lenne így vélekedni! Mert itt van H. esete. Amikor valakiként bárhová ment, akkor bizony iszkoltak elébe a he­lyiek a kapuhoz, a bejárati ajtóhoz, hiszen országos vezető testületek tag­ja volt, első embere a nagy közigaz­gatási ' területnek.1-'' Számított, milyen sorrendben kezelt lé fogadóival, ki­vel mennyi ideig beszélt, kitől mit kérdezett. Amikor kitüntették, szó szerint egy nagy műanyag zsákba fértek csak bele a táviratok, a leve­lek. Amikor nyugdíjba ment, s kitün­tették, összesen kilencen gratuláltak. Már nyugdíjasként, cseppnyi üdülő­telkén buzgólkodva, szomszédjától értesült: kár bíbelődni a szőlővesz- szőkkel, mert kisajátítás lesz itt, utat kell nyitni. A szomszéd: gépkocsive­zető, minden munkanap az ebédet hordja a központi konyháról a tiszt­viselőknek, így értesült az ügyről. H. néhány nap múlva fogta magát, s be­ment a hivatalba, tudjon már valami bizonyosat. Ne szépítsük: nem fo­gadták. Először is azért, mert nincs fogadónap. Másodszor azért, mert ha majd idézést kap, akkor idegesked­jen. Mondta mindezt egy süldőlány, aki a sikeres érettségi, de a sikerte­len — ám jövőre újból megkísérten­dő — egyetemi fölvételi után a hi­vatal írósztalainak egyikénél talált átmeneti parkolóhelyet. H. megpró­bálta a hangnemet — és csakis a hangnemet — kifogásolni, ám ekkor ráripakodott a lányka főnöke. Ügy meséli el mindezt H., hogy közben a vörösből a fehérbe vált át árulko­dóan az arcszíne, s míg a nem túl reprezentatív faház tornácán beszél­getünk, három kocsi is elhúz a kes­keny utcán, állami rendszámmal az orrán, farán, hogy degeszre tömött bensőjéből valamelyik teleknél meg­könnyebbülten adja ki a terhét. Lakó, mint a többi Egy esztendeje, hogy a hivatal fo­lyosóján elkapta a kabátjának ujját az egyik, láthatóan zavarban levő tisztviselő, s gyorsan elhadarta: Na­gyon kellemetlen, de rámbízták a fő­nökök, hogy szóljak K. elvtársnak, nem javasolják újból a jelölését, mert ugye, elkerült tőlünk, s abban a fontos beosztásban biztos annyi a munkája, hogy vállalni sem tudná, meg különben is, nekem azt mond­ták a főnökségen, hogy az a hely a funkciónak jár... bár megmondom, mert hiszen ügye régóta ismerjük egymást K. elvtárssal, az. utódja azt mondta, remélem, nem akarjátok, hogy K. továbbra is belelásson a dol­gokba, semmi köze hozzá. K., aki rezzenéstelen arccal hall­gatta végig a tisztviselő sokszorosan bővített körmondatát, biccentett csak, mint akinek semmit sem szá-. mit az a tizenhét esztendő, amit a szó igaz értelmében az életéből bele­adott a munkájába,, választói képvi­seletébe, tisztsége lehető legjobb be­töltésébe. Tudomásul vette. K. azon­ban másutt nem akárki, hanem az országos hatóság főosztályvezetője, s ilyen minőségében került eléje egy ügy, amiben meglehetősen sárosak voltak azok, akik őt nem hívják sen­kinek alapon minősítették. Bevallja, bár röstelli: először megkísértette a na most találkozunk lehetősége, ám utána kérte a főnökét, adják át ilyen és ilyen okok miatt másnak az ügyet. Ö tiszta akar maradni, önmaga előtt. Miért? Azért-e, mert tisztséget és tisztességet azonosként kezel? Azért-e, mert vörös borítású köny­vecskéje természetessé teszi ezt? Azért-e, mert megedződött, hiszen harminchárom esztendeje részese közéletnek, képviseletnek, hatálom- nak, s így részese haj bókolásnak, szervilizmusnak, székhez kötött igen­léseknek és nemeknek, a vélemény igazsága és a sarzsi nagysága össze- csereberélésének is? Lehet-e, szabad-e Hozzáedződni mindehhez, hiszen nem azzal azo­nos-e elfogadása a hínárnak, hogy az ember maga is rabja lesz, nem szaba­dulhat tőle, s úgy felel a kihívásra, ha ti így, akkor én is akként... ?! S ha már eljut addig, hogy egyáltalán fölmerüljön benne ennek a felelet­nek a lehetségessége, akkor mi tar­taná vissza a gyakorlatba történő át­ültetéstől? Hiszen a környezet oly­kor azt véli természetesnek, ami ter­mészetellenes, s nem okvetlen ké­nyelmességből, közömbösségből, ér­dekei föl nem ismeréséből, hanem tapasztalatai, intő példái okán. Más lett az optika Beadvápy-bornbákkal ostromolja £" felügyeleti szerveket, perben áll többszörösen is munkahelyével, azzal a munkahellyel, ahol — kiemelkedő tehetsége röpítette — szép karriert futott be. Beosztott kutatómérnökből osztályvezető, főosztályvezető, majd műszaki igazgató lett, újításai, talál­mányai — bár e legutóbbi beosztá­sában a felügyeleti hatóság volt a bí­rája azoknak —, úgy kaptak zöld utat, mintha ez lenne a világ legter­mészetesebb ügye, rendje. Azután a felügyeleti szervnél ésszerűsítettek, átcsoportosítottak, s valakinek oda­ígérték a műszaki igazgatói helyet. Mérnökünk örült, megszabadul egy csomó adminisztratív munkától, amit tiszta szívből utált, nem kell értekez­nie, s így tovább, hanem kutathat. Tette, amint elgondolta. A volt mű­szaki igazgató elgondolásai, újításai, találmányi bejelentései azonban nem jutottak ötről hatra. Hónapok tel­tek, míg egyáltalán foglalkozni kezd­tek munkája, kutatásai eredményei­vel, s volt, aki nem csinált belőle tit­kot: egy mérnök vagy a többiek kö­zött, ne ugrálj, figyelmeztette. Nem hitt abban, hogy ő most rosz- szabb mérnök, mint volt műszaki igazgatóként. Panaszokat fogalma­zott, a népi ellenőrzéshez szaladt, fel­lebbezéseket gyártott, majd amikor a második szabadalmi eljárását is úgy' kezdte használni a gyár, hogy egy fil­lért sem fizetett, perelt. Kollégái irigykedve, de szánalommal nézték, miként küzd. Mint egyikük mondta: ugye, ez érthető — más az optika. Alapesetek, ütközés-képletek, konf­liktus-variációk, korántsem a való­ság teljességét, csupán annak csipet­nyi darabkáját mutatva. Csakhogy: ha egy tisztség a fontos, s az azt be­töltő ember csak addig számit, míg az, aki, akkor könnyen megtörténhet, egy idő után a tisztség betöltése pusz­ta adminisztratív aktussá silányul, mert nem az lesz a fontos, aki oda kerül, miért és mennyiben alkalmas, hanem mindössze az, legyen ott va­laki. Egy fölcserélhető valaki, aki ha búcsút mond annak a helynek, egy­szeriben nem hívják senkinek, azaz félretolható, elhessenthető, mert már nem ő oszt és szoroz. Képtelen számtan, mert emberek­kel bonyolódna le minden alapműve­lete, az összeadás, a kivonás, a szor­zás, az osztás. Némelykor képesek vagyunk a képtelenre! MÉSZÁROS OTTÖ

Next

/
Thumbnails
Contents