Pest Megyi Hírlap, 1981. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-28 / 123. szám

/ A PEST MEGYEI HÍRLAP VÁCI JÁRÁSI ES VAC VAROS! KÜLÖNKIADÁSA XXV. ÉVFOLYAM, 123. SZÁM 1981. MÁJUS 28., CSÜTÖRTÖK Közösen a reális célokért Egyszerűbben és ésszerűbben Bevált a fahulladék tüzelésű kazán Immár második alkalom­mal nyerte el a Kiváló Szö- vetkezt címet — mint megír­tuk — a kisnámedd Arany­kalász Tsz., a negyedik öt­éves terv végén 1974-ben már egyszer megkapták ezt a ma­gas kitüntetést,' ám azóta sok minden megváltozott a váci já­rás e kisebbek között is az erősebbek közé tartozó közös gazdaságban. A legfontosabb talán az, hogy 1975-ben, több termelőszövetkezet egyesülése után, nem is oly váratlanul, új gondokkal kellett szembe­néznie a vezetésnek. Bár tud­ták, hogy az összevonás olyan előnyökkel jár, mint például gyorsabb mozgósítás a tarta­lékok feltárására, de az is nyil­vánvaló volt, hogy a közös ügy­nek meg kell nyern; az ad­dig egymást alig isimerő har- tyániakat, kisnémedieket és püspökladányiakat is. Dinamikusan Ám rövid megtorpanás után, s ez a mélypont sze­rencsére nem elkeseredést váltott ki, hanem sokkal in­kább elszántságot — a gaz­daság fejlődése dinamikus­sá vált. Az elmúlt ötéves tervben például alapos elemzé­sek után módosították a ha­gyományos termelési szerke­zetet, egyszerűbbé, ésszerűb­bé tették a gazdálkodást. Üj kiegészítő üzemágakat létesí­tettek, s ezek bevételeit az alaptevékenység fejlesztésére fordítják. Emellett lehetőség van a tervezett beruházások megvalósítására is. Hogy ez a koncepció helyes volt, azt ma már tények bi­zonyítják. A kommunális ága­zat létrehozása, valamint a helyi ipari üzemek fejleszté­se lehetővé tette, hogy a kisnémediek az ötödik ötéves tervben 37 millió forintot költsenek saját erőből új lé­tesítmények építésére, s ezek jobbára az alaptevékenység­ben valósultak meg. Egyebek között felújították a szarvas- marhatelepeket, új gabona­szárító és tárolók épültek, va­lamint egy üzemi konyhát is átadtak. Tóth János tsz-elnök, büsz­kén említi: 1980-ban a ter­melőszövetkezet alaptevé­kenységének nyeresége meg­haladta a nyolc százalékot, s ez elsősorban a felkészültsé­güket kamatoztató szakembe­reknek, valamint a szorgal­mas tagságnak köszönhető. Kiemelkedő a növényter­mesztési főágazat munkája. Búzából például az elmúlt esztendőkben szinte mindig négy tonna felett arattak hektáronként, s ezzel a já­rásban a legjobbak közé tar- - toznak. A helyi rekordot ta­valy érték el, amikor egy-egy hektárról több mint 5,1 tonna kenyérgabona került a mag­tárakba, de hasonlóan jók az eredmények a tavaszi árpa, a borsó, a kukorica és a tö- megtak'armányok IWmeszté- sében is. Figyelemre méltó, hogy az ezen a talajon egyre terjedő gyümölcstermesztés szép sikereket hozott: málná­ból például az elmúlt évben 8—9 tonnát szedtek le hek­táronként, s ez jobb mintáz országos átlag. r Uj állomány A leggyorsabb fejlődés az állattenyésztésben tapasztal­ható; a szarvasmarhatelep re­konstrukciója után kicserélték az állományt, s ennek követ­keztében öt év alatt megdup­lázódott a tejtermelés. A vál­tozások a sertéstenyésztésben is szembetűnőek. Felszámol­ták a korszerűtlen tartási kö­rülményeket, csatlakozva az ipari sertéstenyésztési vállal­kozáshoz, első lépcsőként egy telpre vonták össze az új ál­lományt. A munka közben természe­tesen nem feledkeztek meg az emberekről sem. Se sze­ri, sé száma azoknak a kisebb-nagyobb létesítmé­nyeknek, amelyek felépítése az egészségügyi és szociális helyzet javítását szolgálják. A jó - gazdálkodás eredménye­ként a bérek is emelkedtek, az 1975-höz képest több mint hétezer forinttal: már egy- egy dolgozó évente átlagosan 46 ezer forintot keres. Tavaly az előzetes számítá­sok alapján azt tervezték, hogy a közös gazdaság árbe­vétele 162 millió, nyeresége pedig 24,5 millió forint lesz. Ezt túlteljesítve végül is 191 milliós árbevételt és 36,6 mil­lió forint nyereséget értek el. Most utólag visszatekintve a szövetkezetiek azt mondják, 3,3 3,5 nem ment könnyen. A gazdasági munkát azonban jól segítette a pártszervezet is, cselekvési programja min­dig' reális célok megvalósítá­sa arra mozgósította á kom­munistákat és párton kívülie­ket is. Utóbb ünnepi közgyűlésen fogadta el a tagság a VI. öt­éves tervet. A kisnémedi Aranykalász Termelőszövet­kezet most is merész, 'de nem megvalósíthatatlan feladato­kat állított össze. A növény- termesztésben a vetésszerke­zet változatlanul hagyása mellett évi 3 százalékos fej­lődésre számítanak, s arra, hogy a tömegtakarmányok je­lentős részét gyepgazdálkodás útján termelik meg. A gyü­mölcstermesztésben újdonság­ként mintegy in hektárnyi málnát telepítenek a háztáji­ban. Takarékosan Fejlődik az állattenyésztés is. A helyi szakemberek sze­rint 1985-ben egy-egy tehén­től már átlagosan ötezer li­ternyi tejet fejnek, sertésből pedig a mostani 300 helyett 600 tonnát adnak át az Állat­forgalminak. Tovább folytatódik a taka­rékossági program is. Mivel a váchartyáni ipar üzemel, jól belvált a fahulladék tüze­lésű kazán, ezért egy újabbat is építenek a jövőben, ezzel évente 60 tonna olajat spó­rolnak meg. F. Z. Mindig ünnepnek számít Könyvhétre készülődve A könyvvásár ünnep. Ezért törölték a könyv adás-vételé­ből a vásár nevet és csak így mondjuk: ünnepi könyvhét. Készülődik rá öregje, fiatalja, eladó, vevő, író, olvasó. Több városban az utcákról, terekről még a forgalmat is eltere­lik, a környéket csinosítják. A kiadók újdonsággal lepik meg a közönséget, a vevők már napokkal előbb böngészik a tájékoztatókat. Vácott öt könyvsátort állíta­nak fel. Ebből a Szabadság té­ren' a Művelt Nép Könyvter­jesztő Vállalat négyet, a Du­nakanyar Áruház előtt a Vác és Vidéke Áfész egyet A Sza­badság téri könyvesbolt a vár­hatóan nagy forgalomra, a szo­kástól eltérően szombaton dél­után is, vasárnap reggel kilenc órától délután három óráig tart nyitva. A Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat négy sátra közül, minden ellenérték nélkül egyet átad a váci Vak Bottyán Múzeumnak, ahol múzeumi kiadványokat fa­metszeteket kínálnak a látogatóknak. Az ünnepi könyvhét száz kiadványa közül többre már előjegyzések is történtek. Eb­ből néhány: Zrínyi Miklós műveinek fakszimile kiadása, A 16—18. századbeli magyar drámaírók munkái, Moldova György: A Szénit Imre induló, Kosáry Domokos: Széchenyi ,Nem elég a iára vágyni..." Életéiek egy részlete Váci Mihály sokat idézett verssorait mondogatja magá­ban ha elfárad: „Nem elég a jóra vágyni: / a jót akarni kell! / És nem elég akarni, / de tenni, tenni kell!” Rónai Ferenc 50 éves, 13 éve tanácstag, a 10 ezer la­kosú deákvári városrész 20 tanácstagi körzetének csoport- vezetője. Tanácstagi körzetén kívül feladata még, ezen a hatalmas területen egyeztetni a munkát. , Például.. eldönteni, hogy a VI. ötéves tervben a város két és fél milliárd fo­rint költségvetési és fejleszté­si alapjából mennyi és mire jusson Deákvárnak? A múlt Amikor először választották meg az új településen még csak néhány ház állt ten­gelyig érő sárban, gyerme­kekkel együtt alig háromszá­zon éltek itt, ma ugyanezen a területen négy tanácstagi körzet van, és ahol valamikor kukoricát lengetett a szél, há­zak emelkednek a magasba, bitumenes utak, ostornyeles lámpák, játszóterek, parkok, garázsok, óvodák, iskola, áru­házak színesítik a • tájat. Mindebben kissé benne van az ő élete is. Láttam őt, a vállán lapáttal ment a térre járdalapot rak­ni, játszóteret építeni, bedig nem is ott lakott, és a tár 118 lakója közül lement hoz­zá 11, a többi az ablakból nézte. Hallottam, amikor egy gyerekre rászólt, hogy ne tör­delje az utca facsemetéit, mi­re az apa majdnem tettleg bántalmazta, mert a gyerek­nek is kell egy . kis szórako­zás. De láttam lelkesedését, bol­dogságát, amikor egy-egy ta­nácsülés! felszólalás után megszületett a deákvári fog­orvosi, a gyermek körzeti or­vosi rendelő, a szolgáltatóház, bővült az óvoda, amikor kör­zetének lakóival együtt virá­goskertet teremtett. Az utcákon fütyörészve rak­ták le a járdalapokat, szögel- ték ki a „Tiszta udvar, ren­des ház” táblákat. Mondják, nincsen tanács­ülés hozzászólása nélkül, és volt idő, amikor az interpel­lációkra biztosított összeg nagy százalékát „ő vitte el”. Lakása sokszor már inkább fogadóiroda, mint otthon, és ő nem kérdezi hová való, csak annyit: „igaza vagyon-e” s ha igen, akkor telefonált, tal­palt, intézkedett. Önzetlenül Láttam á tanácsházá portá­sának együttérző mosolyát, ahogyan köszöntötte, mikor belépett az épület kapuján, felkeresni az egyik szakigaz­gatási szervet, hogy szabadsá­gát feláldozva elintézze vá­lasztója ügyét. Most két „vesszőparipája” van: nyug­díjasok házának építése, pedig körzetében alig vannak nyug­díjasok. Gázvezeték Deákvár további városrészébe is, pedig ő nem is igényelte lakásába. Előbb a számvizsgáló, majd az egészségügyi, de többször speciális feladatokkal is meg­bízzák. A város 900. évfordu­lójára az egész város parkjai­nak, utcáinak tisztaságával, vagy később a helyi járatos autóbusz-menetrend összeál­lításánál képviselte a várost. A kiváló tanácstagi mun­káért emlékplakett tulajdo­nosa, a posta kiváló dolgozó­ja, természetesnek tartja, hogy jó példával kell elöljár- ni, mert a reflektorfényben van. Mészáros Gyula Sikeres szereplés A napokban rendezte a MASZ az ifjúsági országos csapatbajnokságot az Újpesti Dózsa-pályán. A Váci Izzó at­létái — Oláh Bertalan, Máté András, Molnár Csaba, Huj- bert Tamás és Rezák Pál — 110 méteres gátfutásban a második, a távolugrásban a negyedik helyen végeztek. A sikerben edzőjük, Kaposvári Sándor testnevelő tanár is osztozott. Döblingben, Régi magyar le­velestár a török hódoltság ide­jéből, Czine Mihály: Nép és irodalom, Dömötör Tekla: A magyar nép hiedelemvilága, Karinthy Frigyes: Én és Énke stb. A könyvhéten „Gondol­kodó magyarok” címmel új sorozat is indul. Az ünnepi könyvhetet Vá­cott május 29-én délután! há­rom órakor a Szabadság téren Rózsa Endre költő nyitja meg. Ezen a napon ugyanitt az If­júsági Fúvószenekar hangver­senyt ad. A Szabadság téren műsorokat, az üzemekben író- olvasó találkozókat rendeznek. A műsorok délelőtt tíz órakor kezdődnek, s május 30-án a laktanyák, június 1-én a Bá- thori utcai általános iskola, június 2-án az úttörőház, jú­nius 3-án a Hámán Kató Ál­talános Iskola, június 5-én a kisegítő iskola együttesei mu­tatkoznak be. Ezenkíviii ugyanitt június 3-án délután fél kettőkor a Kereskedelmi és Vendéglátó­ipari Szakmunkásképző Iskola, délután három órakor a Gá­bor József Általános Iskola együttese szerepel. író—olvasó találkozók: jú­nius 1-én Fekete Gyula a Tau­rus Gumigyárban, Palotai Bo- ris a DCM-ben és a városi-já­rási könyvtárban, június 4-én Kántor Zsuzsa az Árpád úti általános iskolában, június 8- án Moldova György, a városi tanács kommunális üzemében és a Sallai laktanyában, Bá­rány Tamás a Fortéban és a Pest me­gyei Tanács Építőipari Vállalatnál találkozik ol­vasóival. A HAGY irodalmi estjeinek már országos híre van. Május 30-án délután hat órakor a vállalat kultúrtermében Né­meth László emlékestet ren­deznek. M. Gy. Vízellátás Szebon Két brigád dolgozik Himmel Lőrinc, a Szobi Nagyközségi Tanács elnöke art ról tájékoztatta a szerkesztő­ségünket, hogy a vízellátási gondok miatt május 13 óta korlátozást rendeltek el a nagyközség területén. A közü- leteknek és ipari üzemeknek 15 százalékkal kellett csökken­teniük a vízfogyasztást. Ezen­kívül tilos a kertek locsolása és a gépkocsimosás. Az intéz­kedések ellenére még így sem biztosított a Börzsöny vidéke, mintegy 20 ezer embert ellátó szobi kenyérgyár vízellátása. Az Arany János utcában vi­szont csőtörés következtében 10 napja ömlik a víz az utcá­ra, s hiába értesítették már többször is a Dunamenti Re­gionális Vízművek illetékeseit, nem történt intézkedés. Farkas Vince, a DMRVV főmérnöke kérdésünkre vála­szolva elmondta;, május 27-én történt sürgős intézkedéseik alapján várható, hogy a köz­ség négy pontján dolgozó két brigád megszünteti a hiba for­rását. Több rejtett elszivárgás után is kutatnak, s ezek fel­tárása folyamatban van. A kenyérgyár területére ettől a naptól kezdve tartályokban is szállítanak vizet. A nagyköz­ség területére elrendelt víz­korlátozást azonban a nyári meleg napok idejére sajnos fent kell tartani. Elírások következtében té­ves számok kerültek a városi tanács üléséről készült tegna­pi tudósításunkba. A pontos adatok szerint az V. ötéves terv időszakában 869 millió forintot irányzott elő a> ta­nács a költségvetési kiadások fedezésére, s ezzel szemben 1 milliárd 224 milliót költöttek, A VI. ötéves terv időszaká­ban 1 milliárd 867 millió fo­rint a tervezett működési ki­adások összege. M enet rendváltozás A MÁV-nál és a Volánnál Mint ismeretes, ■ vasárnap, május 31-től életbelép az új vasúti menetrend és a busz­járatok időbeosztása. A testes menetrendkönyvek megérkez­tek a vasútállomásra és az autóbuszpályaudvaron árusít­ják a népszerű tájékoztatót a Dunakanyar közlekedéséről. A Budapest—Vác közötti 34 kilométeres távolságon belül már nincsen lehetőség a me­netidő további csökkentésére. A mind a 12 helyen megálló vonatok 41—45 perc alatt ér­keznek a Nyugatiból városunk vasútállomására. A népszerű délutáni 17.20-as alig félóra alatt futja be ezt a távolságot. A gyorsvonatok csak átfutnak a váci állomáson, egy sem áll meg ezután sem. A korábbi indulási-érke­zési időkhöz viszonyítva csak néhány vonatnál találunk pár perces módosítást, ezért aján­latos vasárnaptól előzetesen ér­deklődni az utazni szándéko­zóknak. Az utazókívánságok­nak eleget téve szombaton és munkaszüneti napodon a reg­geli 7.10-es a Nyugátiból egé­szen Romhányig közlekedik és ugyanezeken a napokon a 21.50-es szerelvény Budapest­től közvetlen járatként Balas­sagyarmatig felmegy. A diós- jenői „piros vonatot” megszok­ta, megszerette a közönség, a korábbi panaszok megszűntek Az új vasúti menetrend ar­ról is tájékoztat, hogy az át­adási ünnepség után, június 8-tól megindul a közlekedés a Verőcemaros-felső—Királyrét közötti 12 kilométeres sza­kaszon. Nyolc állomást érint félórás út során a Börzsönyi Úttörővasút. Orbán György váci oktatótiszt készíti fel azokat a pajtásokat, akik el­látják majd a szolgálatot a Morgó, Börzsönyliget, Kincs­kereső, Tábortűz és a többi nevet viselő állomásokon. A Volán távolsági járatai­nál sincsen nagyobb változás. A gyorsított járatok 53 rt©erc alatt érnek Vácról az . Engels itérre; á többi járat 60 perc alatt _teszi meg a 34 megállót érintő utat a Lehel út 6. szám alatti végállomásig. Az első járat 4.15fkor, az utolsó 22.30- kor indul a főváros felé a vá­ci buszpályaudvarról. A helyi forgalmat 10 járat biztosítja és ma már össze­köti, a város legforgalmasabb útvonalain áthaladva a leg­jelentősebb városrészeket. Itt is csak néhány kisebb válto­zást találunk — a Híradó út­ról induló 7.50-es járatot, (mó­dosítást a gumigyári. Forte­gyári mezőnyben. Úgy a busz­megállóknál, mint a MÁV-pá- lyaudvaron kihelyezett új me­netrendek is pontos tájékozta­tást adnak a vasárnap életbe­lépő új menetrendekről. Papp Rezső Áramszünet Az ÉDÁSZ váci kirendeltsé­gének közlése szerint május 31-én vasárnap 7—14 óráig, vezeték-átépítés miatt a Gom­bás-pataktól délre eső terüle­ten (Csatamező, Hétkápolna, Derecskedűlő, Hajógyári lakó­telep) áramszünet lesz. IS«N 0IS3-?'í»9 (Vö.jt Hírlap) Most érdemes vásárolni! 3070-OS ÁRENGEDMÉNNYEL VÁSÁROLHAT öltönyöket, női félcipőket, női, férfi és gyermek kötöttárukat a Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat váci Durca-kanyar Áruházában sWl i

Next

/
Thumbnails
Contents