Pest Megyi Hírlap, 1981. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-29 / 124. szám

MA KEZDI MEG MUNKÁJÁT A KISZ X. KONGRESSZUSA Pénteken reggel az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Há­zában 875 ezer dolgozó és ta­nuló ifjúkommunista képvi­seletében 899 küldött részvé­telével megkezdi munkáját az ifjúsági szövetség legmaga­sabb fóruma, a KISZ X. kongresszusa. A kongresszusi teremben — ahol a párt if­júsági szerveztének elmúlt öt esztendőben végzett munká­járól, a fiatalok életének min­den fontos kérdéséről és a mozgalom további feladatai­ról egyaránt széles körű esz­mecserét folytatnak majd — a háromnapos tanácskozás munkáját figyelemmel kísérik a meghívott vendégek, köz­tük a párt-, az állami, a társadalmi és tömegszerveze­tek vezető képviselői is. Tár­sadalmunk, ezen belül a mintegy két és fél milliónyi if­júság nagy érdeklődéssel és várakozással tekint a kong­resszus tanácskozása elé. A KISZ Központi Bizottságának meghívására mintegy 40 kül­földi ifjúsági testvárszervezet és több nemzetközi demokra­tikus ifjúsági szövetség dele­gációja vesz részt az ifjú- .communisták tanácskozásán. ☆ A kongreszus küldöttei már jó előre kézhez kapták azt az írásos jelentést, amelyet az ifjúsági szövetség állított ösz- sze az ifjúság életének, kö­rülményeinek alakulásáról, a mozgalmi munka két kong­resszus közötti időszakában elért eredményeiről. A KISZ KB jelentése a többi között kiemeli: az MSZMP Központi Bizottsága Ifjúságpolitikai ha­tározatának végrehajtása to­vábbra is meghatározza a po­litikai, • társadalmi, állami szerveknek az ifjúság körében végzett tevékenységét, az if­júság helyzetének alakulását. A párt ifjúságpolitikai törek­vései mindinkább a közgon­dolkodás, a politikai gyakor­lat egészévé válnak. Az eltelt időszakban a fia­talok között nőtt az életko-, ruknak megfelelő iskolát el­végzők aránya; különösen gyorsan emelkedett a közép­fokú és felsőfokú végzettsé­gűek száma. Jóllehet az álta­lános iskolát elvégzők aránya Ifjú komm tanácskozása elé A z idős ember a fiatalo- ** kát mindig elkísérte. Ott volt a falubeli foci­meccseken, s az ifjakkal együtt biztatta a csapatát. A discóba csak be-betéved olykor, a szíve bírná, de a lába gyenge már az ugrá­láshoz, mondogatta. Meg, hogyan is nézne ki a do­log? A gyerekei már régen kirepültek, a szülőktől tá­vol keresik a kenyérrevalót. Magamat látom a fiatalok­ban, magyarázta mindig, s rögtön hozzátette: habár tapasztalatom több, inaim meglazultak. Mégis jól megvagyok a fiatalokkal a brigádban, igyekszem fel­vértezni, kitartóvá tenni mindannyiukat, ők pedig magukkal ragadnak. Magukkal ragadnak. So­kat mondhat ez a szó. Kü­lönösen, ha figyelembe vesszük: a legutóbbi nép- számláláskor Magyarország 10 millió 710 ezer lakosából csaknem két és fél millió volt a 14—29 év közötti. Vagyis a fiatal, az ifjonti hévvel, a lelkesedéssel teli. Azzal a mozgékonysággal, tenniakarással, energiával, melyet oly sokszor megfi­gyelhettünk a hétköznapo­kon. A megyei, a városi KISZ- küldöttértekezleteken az el­múlt esztendők mozgalmi munkájának értékelése mellett, a KISZ-fiatalok meghatározták az elkövet­kező időszak tennivalóit. A Magyar Kommunista Ifjú­sági Szövetség ma kezdődő X. kongresszusán az ország valamennyi részéről össze- sereglő 903 küldött — kö­zöttük 41 Pest megye kép­viseletében — feladata ugyancsak az elmúlt idő­szak ifjúsági mozgalmi munkájának, a küldöttérte­kezletek tapasztalatainak az összegezése. A reális érté­kelés, az eredmények és a gondok számbavétele adhat csak kellő útmutatást a jö­vő tervezéséhez. Már a kongresszust elő­készítő viták idején is sok hasznos észrevétel hangzott el, szóba került több gond. így például a pályakezdők nehezebb helyzete. Sok he­lyütt kritikusan szóltak a fiatalok lakásgondjaikról, az albérletek magas áráról, az otthonteremtés nehézsé­geiről. Az egyetemisták az ösztöndíjjal, a kollégiumi elhelyezéssel kapcsolatos problémákat vetették fel. Nem egy vitatkozó azt tet­te szóvá, hogy nem eléggé színes, vonzó az ifjúsági mozgalom, sok a b" ra­ti kus vonás benne. Mind­ezek olyan kérdések, me­lyekre a kongresszusnak reagálnia kell. A fiatalok alkotó együttműködésére saját gondjaik megoldásá­ban is — az egész társada­lomnak szüksége van. A Pest megyei KISZ-fia- talok alig egy hónapja tar­tották meg küldöttértekez­letüket. Ott is számos szép példát hallhattunk. Első helyen azt, hogy az ifjúság is nagy részt vállalt a me­gye elmúlt ötéves feladatai­nak megvalósításából. A munkaverseny-mozga- lomban kitűntek a DKV, a Csepel Autógyár, a Ganz Árammérőgyár, a Pestvidéki Gépgyár, a MÁV Dunakeszi Járműjavító KISZ-esei. Ám elvitték hírüket a megye-, az országhatáron túlra is. Ott voltak a kerepestarcsai kórház, a paksi atomerőmű, vagy a szovjetunióbeli uszty-ilimszki építkezése­ken. A diákok pedig hosszú évek hagyományához híven éppen az elkövetkező he­tekben indulnak az építő­táborokba, hogy az ország különböző helyein, termelő­szövetkezetekben, üzemek­ben, építkezéseken segít­sék a termelést. Am a jó ötleteket, javaslatokat iga­zolja az Alkotó ifjúság pá­lyázatra és az FMKT-hoz beérkező sok értékes pálya­mű, dolgozat is. Az ifjúság jó része tud­ja: van miért Vennie, van mit óvnia. Pest megyében az elmúlt öt esztendőben számbs termelési siker szü­letett, lakótelepek, üzemek, gyermeklétesítmények épül­tek. És szinte mindenütt a lakosság, köztük a fiatalok alkotó közreműködésével, támogatásával. 'p1 nnek szép példája a Magyar Úttörők Szö­vetsége megalakulása 35. évfordulójának tiszteletére felújított börzsönyi úttörő­vasút, mely méltó ajándék lesz a megyei pajtásoknak. KISZ-fiatalok ezrei ki sem számítható pontosan, hány ezer óra társadalmi munkát vállaltak a Morgó patak völgyében kanyargó kisvas­út mentán. Síneket szedtek fel, s raktak le újra, állo­másépületeket alakítottak át, csinosították a vasúti pálya mellékét... A KISZ X'. kongresszusát a társadalom széles rétegei­nek figyelme kíséri. A be­vezetőben említett idős em­berhez hasonlóan a társa­dalom korosabb generációi­nak képviselői is- a jövőbe tekintenek akkor, amikor a cselekvésre, az újabb fel­adatok megvalósítására ösz­tönzik a fiatalokat. Az idő­sebbekben a tapasztalat és az ismeret, az ifjúságban a hév, az energia az, amely újabb sikerek elérésére se­gíthet. Virág Ferenc is emelkedetett, a húszévesek mindig több mint 4 százalé­kának nincs meg az általános iskolai végzettsége. Jelenleg az aktív keresők 33 százaléka fiatal. A dolgozó ifjúságra jellem­ző adat: a munkaképes koi"ú fiatalok 70 százaléka kereső: több mint 36 százalékuk tevé­kenykedik az iparban, jóllehet arányuk az elmúlt esztendők­ben csökkent. A mezőgazda­ságban a korábbinál kisebb arányban dolgoznak a fiata­lok, de az összes mezőgaz­dasági dolgozók számához vi­szonyítva kismértékben nőtt, ami arra utal, hogy „fiatalo­dik” a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok kollektívá­ja. Az utóbbi öt esztendőben 54 ezerrel gyarapodott, s je­lenleg meghaladja a 875 ezret a KISZ tagjainak száma. Kü­lönösen számottevő a taglét­szám-növekedés a mezőgazda- sági termelőszövetkezetekben dolgozó fiatalok, a szakmun­kástanulók és az alkalmazot­tak, valamint a pedagógusok, az orvosok és a jogászok kö­rében. A KISZ-tagok 64 szá­zaléka dolgozó 36 százaléka tanuló fiatal. Érdekesen ala­kult a KISZ-tagság életkor szerinti összetétele. A húsz éven aluli KISZ-ta- gok száma lényegében válto­zatlan maradt, ugyanakkor növekedett a húsz éven felüli ifjúkommunisták száma, így a huszonévesek aránya a 'KISZ-tagságon belül jelenleg 55 százalék. Az ifjúsági szövetség a KISZ IX. kongresszusa határozatá­nak rpegíelelően az eltelt idő­szakban fontos politikai fel­adatának tekintette a nép- gazdasági és a helyi tervfel­adatok megismertetését és a mozgósítást az V. ötéves terv gazdasági és életszínvonal-po­litikai céljainak megvalósítá­sára. Az egyedi nagyberuhá­zások és kormányprogramok megvalósítását eredményesen szolgálták a" vállalásai és a KISZ-építkezé sek is. Az orenburgi „Szö­vetség” gázvezték építésén mintegy 8 ezer magyar dolgo­zó, köztük 4 ezer fiatal dol­gozott hosszabb-rövidebb ideig, s a fiatalok több mint fele KISZ-tag volt. Idehaza 5 ezer fiatal kapcsolódott be a Paksi Atomerőmű KISZ- építkezés nagyszabású mun­káiba. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXV. ÉVFOLYAM, 124. szám Ara 1,40 íorini 1981. MÁJUS 29., PÉNTEK Ma: 3. oldal: Akik talpon tudtak maradni Értelmes célokért, tettekre készen 1. oldal: Farkas vitte a bárányokat 6. oldal: Repülés helyett pókerparti Üllői úti filmkockák 1—8. oldal Rádió-, tv-melléklet Tegnap ülést tartott a Minisztertanács A Minisztertanács csütörtö­kön ülést tartott. Jóváhagyta a KGST végrehajtó bizottsá­gának 99. üléséről szóló jelen­tést. A kormány megtárgyalta az 3980. évi állami költségvetés végrehajtásáról szóló jelentést és felhatalmazta a pénzügy­minisztert, hogy azt az or­szággyűlés elé terjessze. Elfogadta az Országos Terv­hivatal elnökének jelentését az idei népgazdasági terv végre­hajtásának eddigi tapasztala­tairól. Megállapította, hogy az irányító szervek, valamint a vállalatok és szövetkezetek a feladatokra időben felkészül­tek és szervezetten folytatják azok végrehajtását, ennek kö­szönhetően a népgazdaság egyensúlyi helyzetének alaku­lása megfelel a tervben meg­jelölt követelményeknek. A külgazdasági feltételek a szá­mítottnál nagyobb mértékű Kádár János fogadta Clodomiro Almeydát Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Közpon­ti Bizottságának első titkára csütörtökön a KB székházé­ig- ban fogadta a küldöttség-élén hazánkban • tartózkodó Clodo­miro Almeydát, a Chilei Szo­cialista Párt főtitkárát. A szívélyes, baráti légkörű találkozón véleménycserét folytattak a nemzetközi élet időszerű kérdéseiről, a la­tin-amerikai helyzetről, vala­mint a két párt kapcsolatáról. Kádár János az MSZMP, a magyar nép szolidaritásáról biztosította a chilei demokra­tákat, minden hazafit a fa­siszta diktatúra megdönté­séért folytatott áldozatos har­cukban. romlása és más tényezők miatt azonban, a határozatok vég­rehajtásában még nagyobb következetességre és a munka hatékonyságának a tervezett­nél is nagyobb mértékű javí­tására van szükség. A kitű­zött célok eléréséhez szüksé­ges ío\ábbi tennivalókra a Mi­nisztertanács intézkedési ter­vet tógád olt el. A kormány tudomásul vet­te a Központi Statisztikai Hi­vatal elnökének az állami népesség-nyilvántartásról szó­ló jelentését. Megállapította, hogy az eddig tett intézkedé­sek segítséget adnak a népes­ség-nyilvántartás és az állam- igazgatási munka további kor­szerűsítéséhez. Ehhez folytat­ni kel.1 az adatszolgáltatás egyszerűsítését, jobban össze kell hangolni a népesség­nyilvántartás központi rend­szerét és az ahhoz kapcsolódó ágazati rendszereket, meg kell teremteni az összehangolás feltételeit. A Minisztertanács elfogadta az Országos Környezet- és Természetvédelmi Tanács el­nökének jelentését a tanács legutóbbi üléséről, ahol töb­bek között megtárgyalták a környezetvédelmi alapok fel- használásának a VI. ötéves tervidőszakra szóló irányel­veiről és a Veszprém megye környezet- és természetvédel­mi helyzetéről szóló jelentést. Ssohi GyiSmöíesieSdloS^ozó 'Uúiiui&f A kiválóak között A szobi léüzem, amely szörpgyártásra rendezkedett be, megalapítása óta igyekezett a piaci igényeknek és a terme­Ssemfcsidre, Fehsahadeslás lakótelep Újabb nyolcvanöt lakás kulcsa Szentendrén, a Felszabadulás lakótelepen tegnap délután kis ünnepséget rendeztek abból az alkalomból, hogy újabb 85 la­kásba költözhettek be a lakók. Az esemény jelentőségét nö­velte, hogy a tízéves telepen csütörtökön adták át az ezre­dik lakást. S ha figyelembe vesszük, hogy az utóbbi évti­zedben a Duna-parti város­ban még ezer — tehát össze­sen több mint kétezer — lakás épült fel, akár azt is mond­hatnánk, nincs okuk panasz­ra a szentendreieknek. Sajnos, attól még messze vagyunk, hogy ez így legyen, hiszen a városban — csakúgy mint az országban — sokak­nak nincs még saját lakásuk. Ezt hangoztatta a tegnapi ün­nepségen — melyet Havass Imre, a városi pártbizottság titkára nyitott meg — Maros­völgyi Lajos tanácselnök is. Hozzátéve: a város vezetősége mindent szeretne elkövetni azért, hogy a következő évek­ben minél többen kényelmes, korszerű otthonokba költöz­hessenek. S főleg azok, akik leginkább rászorulnak. Ezt segíti elő a város új la­kásrendelete is, s ezt jelzi az átgondolt lakáselosztási kon­cepció is. A most átadott 85 lakásba például többgyerekes családok, fiatalok és főként fi - zikai dolgozók költöztek. A szemrevaló otthonok előnye, A szomszédos ház egyik ablakából Ilyennek látni az új épületet Bozsán Péter felvétele hogy emberre szabottak tehát nem hasonlítanak a panelször­nyetegekhez bár elemekből épültek. Ennek legfőbb oka a lankás táj a szép környezet. A tulajdonosakat egyébként 1400 lakásigénylő közül vá­lasztotta ki a társadalmi lakás­elosztó bizottság. Pontosabban csak akkor volt 1400 igénylő a városban amikor a most át­adott új otthonok birtokosait kijelölték. Hiszen mint min­denütt, Szentendrén is meg kellett újítani az igényeket, s eddig csak ötszázan adták be kérvényüket. A határidő ugyan már lejárt, de pótlólag még e hónap végéig elfogad­ják a jelentkezéseket. így csak később az adatok összegzése, feldolgozása után lehet meg­állapítani, hogy hányán vár­nak még a városban lakásra. Annyi azonban biztos, hogy valamennyiük a jelenlegi terv­ciklusokban sem jut majd új otthonhoz. A VI. ötéves terv­ben 781 lakás épül, ebből csak 127 állami bérlakás, míg 48 tanácsi értékesítésű. A város vezetői különös gon­dot fordítanak arra, hogy a terv valóra váljon. Szentend­rén ugyanis az V. ötéves terv valamennyi elképzelését meg­valósították, sőt néhány terü­leten túl is teljesítették, s ezt a kedvező összképet csupán az csúfítja el, hogy a tervezett ál­lami lakásoknak csak egy ré­sze épült fel. Az illetékesek pedig úgy gondolják, ezentúl erre sem a kivitelező hibájá­ból, sem egyéb okok miatt nem kerülhet sor. lök érdekeinek megfelelő ter­mékszerkezetet kialakítani. Másfél évtizedes működésének egyik jelentős állomása volt a tavalyi év. Termékeikkel talál­kozhatunk a főváros, a Pest megye üzleteiben, de az ország más tájain is. Italaikat isme­rik, kedvelik a Szovjetunióban és több szocialista országban. A hat termelőszövetkezet ál­tal létesített vállalat tavalyi kiemelkedő eredményeinek el­ismeréseképpen elnyerte a Kiváló Vállalat címet. Az er­ről szóló oklevelet tegnap dél­után a szobi művelődési ház­ban vette át a 390 fős üzem kollektívája nevében Hemela Mihály a vállalat igazgatója dr. Kovács Imre mezőgazdasá­gi és élelmezésügyi miniszter- helyettestől. Az eseményen részt vett Komáromi János a Pest megyei Pártbizottság osz­tályvezetője és Kréma János, az MSZMP Váci Járási Bi­zottságának első titkára is. fA szobi Gyümölcsfeldolgo­zó Vállalat munkájáról kér­deztük Hoffer Frigyes terme­lési igazgatóhelyettest a na­pokban. Erről szóló írásunkat lapunk harmadik oldalán kö­zöljük.) KOZELET Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titká­ra vezetésével a Német Kom­munista Párt meghívására csü­törtökön Hannoverbe utazott az MSZMP küldöttsége, hogy részt vegyen az NKP VI. kongresszusán. Dr. Arthur Schneider New York-i rabbit, a Lelkiismeret Felhívása alapítvány elnökét — aki delegáció élén hazánk­ban tartózkodott — fogadta Aczél György, a Miniszterta­nács elnökhelyettese. A kül­döttség csütörtökön befejezte látogatását és elutazott ha­zánkból. I i

Next

/
Thumbnails
Contents