Pest Megyi Hírlap, 1981. március (25. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-08 / 57. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP 1981. MÁRCIUS 8., VASÁRNAP Hullámhosszakról kapott műveltség vagy ellenhatás? Az ördög küldött Loradóba L ejátszás, viss zatekercselés, lejátszás, visszatekercselési, lejátszás, visszatekercselés, lejátszás, immár kilendszer. S úgy, hogy közben remegnek a falak, mintha a szomszéd szobában nem egy magnetofonnal összekapcsolt erősítő, hanem egy hatalmas hangvulkán működne, lapillik és vulkáni bombák helyett decibelekkel rémisztve a semmiről sem tehető áldozatokat. A velem szemben ülő asszony először csak sápa- dozik, azután fölugrik, megőrülök, mondja, s átrohan a másik szobáiba. Csönd lesz egy pillanatra, s a nyitva hagyott ajtón át szemtelen kaimaszhangot hallok: ha megmondod, mi ez a szám, abbahagyjuk. Az asszony az ajtóból szól vissza: ne fárasszatok, a hülyeségeitekkel. Mögötte vigyorgó kamasz, a győztesek diadalával ismételgeti, na, na, mondjad... Felelek helyette. Soja és Dostal: Az őrdög küldött Loradóba. Baccara együttes. A srác félfordulattal (beordít a háta mögé: az annyát, az öreg tudta! Lovagok utóda, televízió képezte nagyúr; felém fordul, meghajlik, oké, mondja, nyert, szünet. Most az ajtóban megjelenik a társ is, a hasonló korú húg vagy nővér, s leplezetlenül megbámul. Anyjuk ugyanúgy, csak más előjellel. Nem nézte volna ki belőlem ... fgy lehet egyszerre a mennybe menni és gyanússá válni. Kapok még egy tesztkérdést a srácoktól; Rod Stewart, saját szerzeménye, a Szenvedély. Indiánüvöltés. Látod anya, ez egy jej — ordítja a lány, s maguk- ikal cipelnek a szobájukba. így vágódtam be a Bóna gyerekeknél. Csak ő nem hiszi cl Húsz esztendeje lesz szeptemberben, hogy igent mondott egymásnak az anyakönywezető előtt Bőim Ferenc és Menyhárt Margit. Tizenegy év kellett ahhoz, hogy beköltözhessenek saját házukba az Erőmű úton, Százhalombattán. Közben: megszületett a két gyerek; fölépült két ipari óriás; a férfi otthagyta a Budapesti Kőolajipari Gépgyárat, s a Dunai Kőolajipari Vállalatnál adta le munkakönyvét; a mérnök-óvónő házaspár sokat akart utazni, ám a házépítés, a két gyerek a távolba lebbentette ezeket a vágyott világjá- rásokat, s lett helyette valami más. pótlékként talán, a zene... de nem a Baccara, nem Rod Stewart, hanem régi és mai klasszikusoik. Bónáné: Amikor gyengén álltunk akkor is vásároltunk lemezt, jó magnószalagokat. Feri villamosmérnök, az erősítőket maga építette, de talán mondanom se kell, soha nem volt egyikkel sem elégedett. A két gyerek mellől nem tudtunk kimozdulni hangversenyekre, operába; zenéltünk itthon. A két gyereket azonban nem érdekli a komoly zene... — Bánja? — Kicsit, de nem erőszakolom, Feri sem teszi, annál rosszabb lenne. Majd talán megjön a kedvük, hiszen ilyen korunkban, mi sem lehettünk mások, bár én a képzőben ihegsze- rettem a lehető legszebbet,' a vokális zenét. Amikor a rádióban sugároznak ilyet, s itthon vagyok, mindig meghallgatom. Akkor is, ha a két gyerek húzza a száját... Bálint és Sára most igyekszik illedelmes képet összeerőlködni, bár nehezen megy. Az ő világuk már az elektronika inkább, s nem a betű. mert ugyan szüleiknek van vagy háromszázötven, négyszáz könyve, ritkán nyúlnak hozzá. Miért? Bálint kezdi: Valahogy engem idegesít a könyv, lassú, nem tudom, tetszik-e érteni, sokáig tart, amíg eljutok oda a könyvben, hogy na vége, ez történt, most már tudom, mi lett. A tévében ez gyorsan megy, kezdik, így- úgy, vége, mehetek tanulni vagy várhatom a következő műsort. Sára: tn a szöveget nem bírom, a könyv is szöveg, a rádióban, a tévében is a szöveg az szöveg, nem érdekel. Hiába mondom anyunak, hogy nem érdekel, a szívéhez kap, s azt feleli. Sári, ne beszélj zöldségeket, holott hálál komoly, csak ő nem hiszi el. Tíz évre ítélve? Valamennyi betű eljut hozzájuk a tankönyveken túl; az újságokba belekukkantanak. Kész? Kész. Siránkozzunk? Bálint tizenhat lesz, Sára tizennégy múlt. Csacsdság lenne — mi több, a valóság meghamisítása —, azt állítani, tájékozatlanok, műveletlenek. Sok mindent tudnak a világ dolgairól, ám annyit, ameny- nyit a tévé mutat Elég ez, kevés? Mennyi időt töltenek a képernyő előtt? Nem tudják. Van, amikor egyetlen műsort néznek meg, s van, amikor letáboroznak délutántól késő estig. Mindent láthattok? Habozás nélkül hangzik a gyerekek igenje. Bónáné úgy indokol, hogyha az óvodába járó gyerekek többsége láthatja a felnőttmúsorokat — s ezzel szemben ők tehetetlenek, hiába győzködik a szülőket —, akkor ő miként fogalmazzon meg tiltásokat, főként, ha maga a tévé sem következetes a korhatárok kijelölésében—?! Arról nem beszélve, hogy a mai tizenévesek között egész egyszerűen a hülye szerepére kényszerül az, akinek nem szabad bármit megnéznie a’ tévében. Ez már-már lélektani terror a korosztályukban — mondja az asszony kényszeredetten mosolyogva. Először nem akartam elhinni a tényt, bánmennyire megbízható forrásból származott. A United Nations Educational Scientific and Cultural Organization, az Egyesült Nemzetek nevelésügyi, tudományos és művelődésügyi szervezete, köznapi jelölése szerint az UNESCO jelentése arról számol be, hogy 1979-ben már hat olyan ország volt, ahol az átlagember — amennyiben az egy évi adatot átszámítjuk az életkorra —, életének nem kevesebb, mint tíz esztendeje (!) tölti el a tévéké&zü-. lék előtt. Meghökkentő? A hazai Tömegkommunikációs Kutatóközpont adatai azt mutatják — tavaly áprilisban zajlott le a szóban forgó fölmérés —, egy hét alatt a három és öt év közötti gyermekek 2 óra 24 percet töltenek rádióhallgatással, 10 óra 30 percet tévézéssel. A hat és nyolc esztendőseknél 2 óra 36 perc a rádió jussa, 12 óra 12 perc a televízióé. Most meredekebb lépcsők jönnek. A 9 és 11 év közötti gyermekek egy héten átlagosan 3 óra 46 percet szentelnek a rádióműsoroknak, 14 óra 24 percet a képernyőnek, a 12—14 éveseknél 7 óra 22 perc, illetve 18 óra 27 perc a két időadat. A tizenöt és tizenhét évesek korosztályába tartozóknál 11 óra 08 perc a rádióé, 16 óra 36 perc a televízióé, azaz összesen 27 óra 44 *perc jut a modem kor e bálványainak egyetlen héten...! Megkukulna, ha nem lenne Begyűjtött minden lehetséges jogosítványt a motorkerékpár vezetőitől a nehéagóp kezelőiig Faragó Sándor, a Közép-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat dolgozója. Amiből nemcsak az következik, hogy biztos akar lenni a kenyerében, hanem az is, szereti a gépeket. Huszonhat éves múlt, nincs olyan feladat, teendő a munkájában, amitől egy kicsit is tartana; szakismerete teszi magabiztossá. Ez azonban nem volt olcsó: a szakmunkás-bizonyítvány megszerzése óta szinte egyik tanfolyamról a másikra ment egy, másfél esztendős, munkával töltött — s katonaidővel rövidített —, szünetek után. Igaz, vezethet ma autóbuszt éppúgy, mint kanalas rakodót, földnyesőt, bármit, ami mozog, gurul, lánctalpakon araszol vagy éppen száguld, ám kedvetlen halksággal állapítja meg, utoljára valamikor katonakorában olvasott könyvet. Mi a szórakozása? A kérdés rossz, tapintatlan, mert nem e helyre való. A hely ugyanis az Isaszegi út Pécélén, a félig kész, egy szobájában, konyhájában már lakható ház, ám a többi —, a gazda lemondó sóhajtásával kommentálja —, ki tudja, mikor lesz meg. Minden szabad ideje erre megy, neki is, apósáéknak szintén, akik rengeteget segítenek, mert felesége óráinak javát leköti Pisti, a hetedig hónapjában levő trónörökös. A szoba egyik sarkában tévé áll. Nézi? Faragó Sándor legyint: olykor szombat vagy vasárnap este, de tőlem a világ legjobb műsorát adhatják, akkor sem bírom ébren. Ica, a feleségem miatt vettük, ö itthon van a kicsivel álló nap, megkukulna, ha nem lenne valami. A rádió is a szolgája. Tölthető Sokol lóg szíjon a szobaajtóra szerelt fogasom. Az asszony: szól ez hajnaltól délutánig, töltöm minden nap. annyit hallgatom. Sok érdekes van ám! Én lánykoromban inkább csak a zenét kerestem, a tánczenét meg a magyar nótát, de most rákaptam. Fölolvasás, hangjáték is 'jöhet, korábban soha nem érdekelt a műsor, mi lesz, most meg előre átböngészem a hetit, el ne mulasszam azt, ami igazán érdekel. Könnyen, gyorsan megcsinálhatjuk a számadást: kulturális kiadásaik nen. nagyok, a tévéelőfizetés díja, valamint a Rádió és Televízió Újság. Könyvet nem vásároltak házasságuk alatt — nincs még három éve, hogy ímegesküdtek —, s bár az asszony nem bánná, ha más újság is járna, kerek perec megmondják, nem telik rá, minden fillér kell az építkezéshez. A választás lehetősége így csupán elméleti, vajon az elektronika házhoz hozta színház, mozi helyett, zene elleniében szebb, igazabb, vonzóbb lenne-e valódi? Talán igen, talán nem, ez az, amit nem szabad próba nélkül megválaszolni. Faragóné a maga huszonhárom esztendejével nem sokat töpreng azon, amit • tudós tanulmányok, könytárakat megtöltő művek taglalnak, vajon hogyan alakul át a Gutenberg-galaxis, azaz a betűre alapozott világ kultúrája a média, azaz az elektronika közvetítette, formálta, manipulálta kultúra világává. Választásai a környezet korlátáiból könnyen kikövetkeztethetők, s ha neki akár a rádió, akár a televízió minden áron és mindenkor a magas kultúrát zúdítaná a nyakába, akkor bizonyos, megnyomná a kikapcsoló gombot, s részéről ezzel felelne a kihívásra. Neki ugyanis most mindennél fontosabb a ház, a gyermek, a férje — akit igyekszik a lehető legjobban kiszolgálni, mert látja, mekkora rajta a teher otthon és munkahelyen —, s csak e sor után, azoktól jóval lemaradva következik, mi lesz a rádióban, a tévében, mivel lehet föloldani a csönd és\Pisrti gőgicsélésének olykor fojtogat© elegyét. Szórakozni, pihenni -kíván, s ha közben művelődik is, az tiszta nyereség, ám ha erőnek erejével művelni akarnák... Huszonötezer rádióállomás A már említett UNESCO-jelentés szerint naponta 1500—1800 könyv jelenik meg a világon első ízben, azaz a már publikált művek új kiadásait nem számítva bele ebbe a betűtengerbe. Ki képes ebből a sodró erejű, napról napra ismétlődő könyvhullámból kiszűrni a fontosat, az értékeset.? A világnak mely könyvtára vallhatná meggyőződéssel; korunk művei nem hiányoznak polcairól, raktáraitól? Korunknak, melyek a művei? _S korunk művei ugyanazok lehetnek-e teljesen más ■társadalmi-gazdasági közegben élő, 6 az adott közegben is sokféle módon rétegeződé embereknek? Ugyancsak az UNESCO-jelentés szerint 1979-ben a világon hivatalosan — azaz az engedélyt nélkülöző, különböző célú és hatósugarú adókat nem számítva —, 25 ezer rádióállomás működött, s közülük egyre nagyobb azoknak a száma, amelyek megszakítás nélkül, azaz huszonnégy óráiban sugározzák műsorukat. Kezdjük boncolgatni e hangfolyam lehetséges sodrát, medrét, vizét és szeny- nyét, mint tettük előbb, fölületesen ugyan, a könyvek esetében? Hová vezetne — vezethet-e egyáltalán valahová —, az okoskodás? Vagy éppen ez az a lehetséges út, amelyen járva eljutunk annak megértéséhez, miért, hogy a tizenévesek hamarabb megtanulják a Baccara, az Edda, Patrick Hernandez, a Locomotív GT, Mike Oldfield nevét, mint tanácselnökükét, polgármesterükét; iskolájuk névadójának életét kevésbé tartják lényegesnek, megjegyzésre érdemesnek, mint azt, mikor is énekelt utoljára együtt John Lennon a másik három gombafej űvel? Pedagógusok mondják, tekintélyes lemezes hangszalagtárral büszkélkedő gyerekek nem tudják megkülönböztetni Bach- és Beethoven-zenéjét, s Corelli, Pergolesi neve hallatán csak tá- tognak némán, .mert fogalmuk sincsen, kik lehetnek — voltak, vannak? •— ők. Fonál az élethez Bárki bukkari föl a képernyőn, a visszatérő szereplők közül, bizonyos, hibátlanul megnevezi őket. A bemondókat, a riportereket, a vetélkedők vezetőit, a híradó kommentátorait, az iskolatelevízió szakértőit; ismerőse valamennyi. Azt nem tudja. hogy alacsonyak-e vagy magasak, miként mutatnak smink nélkül, hiszen a képernyőn kívül soha nem találkozott velük, ám úgy emlegeti őket, mint a szomszédokat, per az Ernő, az Ipper Pali, nahát az aiz Antal fiú, a Marika, s tovább, tovább, a tőmondatok ítéletté lesznek, komoly, sokat tud, olyan vigyori, nagyon fiatalítja magát... Czuna Tiborné három esztendeje nem tud már kimozdulni az abonyi, Tószegi úti házból. Veje, lánya, unokái szerető gondoskodással veszik ugyan körül, de — az élet természetes rendje — reggel mennek, délután^ este jönnek haza, s akkor is ki're-kire vár a maga dolga, élete. Ő meg odagurítja tolószákét kellő távolba a tévé elé, s várja a varázslatot: nyílik előtte a világ, Moszkvától az Amazonasig, azaz földraj- eí értelemben, s nyílik, tágul ez a világ másként is, fölmutatva a Csendes Don Akszányáját éppúgy, mint a Századunkban Szombathelyi vezér- ezredest. Czuna Tiborné négy elemit járt ki, ám isimeretszintje ma — hetvenkilenc évesen —, messzire távolította ettől a valamikor szűk világtól. Nyert vele? Neki már nem kell a tudás, mint forrás a kenyérkeresethez, ám az ismeret, mint fonál az élethez, aligha lett volna mással helyettesíthető. Ezért, hogy a család ■— bár nincsenek bővében a pénznek, mindkét szülő fizikai dolgozó, a férfi szak-, asszonya betanított munkás a Mechanikai Művek abo- nyi gyáregységében — színesre cserélte a fekete-fehér televíziót, illetve, mert sok a baj a vétel minőségével, egyszerre tartják a két készüléket, de a színes joga az mindig a mamáé. Ráéreztek, milyen kapocs lehet a már-már elhagyott világhoz az a fölfénylő doboz, s ha inkább ösztönüknek, mintsem tudatuknak engedve isi, de helyesen cselekedtek. Czuna Tiborné ül a szobájában, hagyja: fogja körül az a vilgg, amelynek ő már nézője lehet csupán, amelynek sok-sok részletét, bár létezett évtizedek vagy éppen évszázadok óta, ő csak most fedezi fel, lánynak, vőnek, unokáknak örömmel mesélve, bizonykodva, lelkendezve, láttátok, mit szóltok hozzá ... Két nő kellemes altja Pest megyében az úgynevezett inaktív háztartásokat — azaz a nyugdíjasokat, járadékosokat, más eltartottakat — kivéve szinte teljes a tévé-ellátottság, minden családtípusnál a százra jutó készülékek száma kilencven fölött van, ám a szellemi foglalkozásúaknál, valamint a kettős jövedelmű háztartásokban egyre több a két készülék. Százcsaládonként rádióból mindenütt több van száznál, még az inaktívoknál is, szellemi háztartásokban pedig száz családonként 153 rádióvevő található. Minden száz munkáscsaládból 23 mondhat magáénak lemezjátszót, 36 magnetofont, 37 pedig fényképezőgépet, filmfelvevőt és vetítőt. Évente a megye kiskereskedelmi boltjaiban eladnak 22—25 ezer hordozható, s öt-hatezer asztali rádiót, 20—22 ezer televíziót, ezeknek most már egytizede a színes, vevőre talált a legutóbbi esztendőkben átla-- gosan 2,5—3,5 ezer lemezjátszó, 5 —5 és fél ezer magnetofon. A gép: holt eszköz. A beleépített technika: lehetőség. Tehát akkor? Mi ' dönt? A műsorszerkesztés? A kínálat tálalása? Vagy inkább a tudat — a szokás, az ízlés, az igény vagy igénytelenség — vezette, vezérelte ujj, mely benyom és kiold kapcsológombokat? Egy főre számítva és egy esztendőben, a megyébe^ a munkások háztartásaiban 1131 forintot költöttek — 1979-ben — kulturális cikkekre és szolgáltatásokra. A szövetkezeti parasztsághoz tgrtozó családoknál ez a kiadási tétel Pest megyében 1072, a kettős jövedelműeknél 1174, a szellemi foglalkozásúaknál 1989, az inaktív háztartásokban 881 forint. Ezek az összegek általában a felét, a harmadát érik el azoknak a forintoknak, amelyeket ugyanezek a családtípusok élvezeti cikkekre költenek. A friss __ részadatok — az 1980-as esztendőre vonatkozók — azt mutatják, hogy tavaly az élvezeti cikkekre a korábbiaknál többet, kulturális célokra kevesebbet adtunk ki; takarékoskodtunk az áremelések nyomán. így? * Magánügy. Magánügy? Fülbemászó dallam, két nő kellemes altja felelget egymásnak; a Baccara, Az ördög küldött Loradóba. Hetek alatt kifutott a slágerlistán. Mint a többi. Mint mindegyik. Anélkül, hogy a közvetlenül érintetteken túl bárki is tudta volna, ki az a Soja és Dostal, s hol van Loradó. Fontos? Már miért lenne az? S egyáltalán: a Loradóba küldő ördögről lenne itt szó? Hol az a Lorado? Hol az az ördög? Még hogy küld? Megyünk mi magunk. Loradóba? De hiszen nem tudjuk hol van. ’ MÉSZÁROS OTTÖ Megtört húrokon Barabás Márton műve / é, » \ k
