Pest Megyi Hírlap, 1981. március (25. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-28 / 74. szám

6 •Sent '4£7jr Tf szfuntm 1981. MÁRCIUS 28., SZOMBAT PARTVONAL A szerdai délelőttöt neves sportolók és edzők tár­saságában töltöttem: az asz­taltársak a hétközi NB I-es forduló esélyeit taglalták. Ab­ban valamennyien egyetértet­tek, hogy a labdarúgó-rang­adón „a Vasas nem nyerhet a Videotonnal szemben”, s magyarázatképpen egy nem mindennapi történettel szol­gáltak a diskurálók. A képte­lennek tűnő mese szerint az elmúlt szombaton a Vasas és a Ferencváros játékosai meg­egyeztek a döntetlenben, s az angyalföldi gárda csupán azért győzött, mert a cserejá- tékos Farkas nem tudott a megbeszélt „x’’-ről. A mit sem sejtő Vasas-csatár a haj­rában hatalmas gólt lőtt, s ez­zel fuccsba ment a megálla­podás. Ám a betyárbecsület azt követelte, hogy a „kor­rektségről” megfeledkezett csapat valamilyen módon visszaadja a szenvedő féltől elrabolt pontot. Ezért a Va­sas (mondták a beszélgetők) döntetlent játszik majd a Fe­hérvárral, azaz felkínálja a lehetőséget, hogy a Ferencvá­ros mindenképp versenyben maradjon. Mindezek után na­gyon is kíváncsi voltam, hogy milyen eredménnyel zárul a Fáy utcai összecsapás. Mint sokan tudják, a rangadó 1-1-et hozott. Ennek ellenére (mint az angyalföldi csata egyik szemtanúja) nem adtam (és nem adok) hitelt a jöven­dőmondó pletykának. Egy do­log azért tűnődésre késztet. Vajon milyen lehet a magyar labdarúgás morális helyzete, ha az efféle kósza híreket megannyi megbecsült sport­ember fenntartás nélkül elfo­gadja? Az persze nemigen vi­tatható, hogy „bundák” eddig is voltak, és nagy a gyanúin, hogy ezután is lesznek. A leg­nagyobb baj az, hogy hosszú­hosszú időnek kellett eltelnie (szomorú a folyamat), amíg a futballba vetett (néhai) biza­lom ennyire megrendült. És ki tudja, hány évre lesz szükség ahhoz, hogy a szurkolók ne keressenek valami rosszat a fociban, s alaptalannak Ítéljék a fenti történethez hasonló meséket... v Hegyi Iván KKFSE-Vác, ÉGSZÖV-Aranykalász rangadó Országos mezei futóbajnokság Birkózó-emlékverssny - Pest megyei tiszteletdíjak Vasárnap lesz az országos mezei futóbajnokság, amely­nek színhelye most már ha­gyományosan a dunakeszi— alagi lóversenypálya. Vasár­nap 11 órakor indítják az el­ső mezőnyt, a verseny körül­belül 14 órakor fejeződik be, s ez idő alatt 11 felnőtt, ifjú­sági, illetve serdülő számban avatnak bajnokot. A legrövi­debb táv a 2200 méter — 1968-ban született fiúk és lá­nyok részére —, a leghosz- szabb pedig a 12 kilométer, amelyre a legjobb felnőtt fér­fi futók vállalkoznak. A legnagyobb mezőny a férfiaknál a serdülő A-kate­góriában gyűlik össze, ahová 245-en neveztek, a nőknél pe­dig az 1968-ban született lá­nyok vetélkedőjén, itt 230 in­dulóra számítanak, összesen több mint 2000 résztvevőt várnak. Az elmúlt évekhez hason­lóan a helyi üzemek, vállala­tok serlegekkel, trófeákkal kedveskednek a legjobbaknak. Egy másik eseményen is gazdára találnak Pest megyei jutalmak. Szombat-vasárnap lesz a Szilvasy Miklós nem­zetközi kötöttfogású birkózó emlékverseny. A BVSC im­már 11. alkalommal rendezi viadalát olimpiai bajnoka em­lékére. Szilvásy Miklós Pest megyében, Márianosztrán szü­letett, s a helyi tanács tiszte­letdíjat ajánlott fel, akárcsak a váci Szőnyi Tibor Kórház párt- és KISZ-szervezete is. A nemzetközi erőpróbán a magyarokon kívül szovjet, jugoszláv, román, olasz és svájci sportolók lépnek sző­nyegre. A labdarúgó NB II-ben me­gyei rangadó lesz, a Kossuth KFSE a Váci Izzót fogadja. A megyei bajnokságban már ma lejátszák a Cegléd—Duna­keszi találkozót. A forduló slágere az ÉGSZÖV—Rácke­vei Aranykalász rangadó, de a Főt—Érd meccs is csemegé­nek számit. A megyei kézilabda-baj­Országjáró fiafalok Gazdag Express-program Az ifjúsági turizmus napja volt pénteken az Utazás ’81 ki­állításnak otthont adó Népraj­zi Múzeumban. Az ifjúsági szövetség és utazási irodája, valamint más idegenforgalmi szervek, vállalatok képviselői eszmecserét folytattak az ifjú­sági turizmus helyzetéről, a fiatalok pénztárcájához mért belföldi programok bővítésé­nek lehetőségeiről. Többféle kedvezménnyel, s a korábbinál jóval több, spor­tolásra ösztönző utiprogram- mal várja az Express Ifjúsági és Diákutazási Iroda idén a fiatalokat — mondotta elő­adásában Völgyi István igaz­gató. A tavalyinál 40 ezerrel több, összesen 719 ezer diáknak és dolgozó fiatalnak kí­Az NB ll-ből Minimális GEAC-vereség Az asztalitenisz férfi NB II Gárdos csoportjában az újonc ÉGSZÖV MEDOSZ 15:10-re kikapott Szegeden az Építők Spartacus tói. ★ A kosárlabdázóknál a Pest megyeiek rosszul vették az akadályokat Férfiak. Közép­csoport: Hernád—Kőbányai Sör 74-115. A másik Pest me­gyei együttesnek, a GEAC- nak sem ment a kőbányaiak ellen. Igaz, minimális, egypon­tos, 78-77-es vereséget szenve­dett otthonában a GEAC. Nők. Középes« port: Monor —Tanárképző Főiskola 48-53. ★ Befejeződött az NB II-es csapatokat mozgósító röplabda Téli Kupa. Mint beszámol­tunk, a férfiaknál a Kossuth KFSE az ötödik lett. A nőknél már nem ment ilyen jól a Pest megyeieknek: 9. Dabas 13,... 11. Érd 12 ponttal. Az NB II-be most feljutott érdiek számára jó felkészülést jelentett a torna. Az őket meg­előző Esztergom ugyancsak 12 ponttal végzett. nálnak belföldi kirándu­lást, nyaralást. Lényegesen olcsóbban nyaral­hatnak az elő- és az utósze­zonban az Express balaton- földvári, Kilián-telepi és verő­cemarosi nemzetközi üdülőte­lepein. Az Express-autóbu- szokkal lebonyolított általános és középiskolai tanulmányi ki­rándulások, országjárások ugyancsak olcsóbb tarifával oldhatók meg. ' Irodalmi túrákat szervez­nek Pest, Fejér, Nógrád, Bács- Kiskun és Veszprém megyékbe. Botanikus osztálykirándulá­sokra lehet indulni Vas, Zala, Bács-Kiskun es Pest megyék­be, valamint Budapestre. . Az idén negyedszázaaa, hogy munkához látott az Ex­press Ifjúsági és Diákutazási Iroda. Az évforduló alkalmá­ból 25 féle programot kínál­nak 75 turnusban a sportok kedvelőinek. Lovastanfolyamok indul­nak Verőcemaroson, úszótanfolyam lesz Szolnokon, Gyulán, Debrecenben, Sopron­ban. Az evezősök tanfolyamát a Velencei-tónál rendezik meg. Tájfutó, természetjáró szaktá­bort szerveznek Visegrádon, téli síüdülést pedig Kőszegen. Vasárnap Felszabadulási emléktára A Budapesti Természetbarát Szövetség március 29-én, va­sárnap rendezi meg az 1981. évi felszabadulási emléktúrát a Leányfalu fölötti Vöröskö- sziklánál. Szentendrére sűrí­tett HÉV-jártatok, Leányfalu­ra, Tahiba, Pilisszentlászlóra és a szentendrei Szabadság- forráshoz sűrített autóbuszjá­ratok indulnak ez alkalomból. A kerékpárosok találkozóhe­lye a Flórián téri áruház par­kolója, indulás Leányfalura 8 órakor. A később egyénileg induló kerékpárosok találko­zóhelye Leányfalun a „Kagy ló” önkiszolgáló étterem par­kolójában lesz. A túramotoro­sok Papréten hagyhatják jár­művüket, az evezősök csónak­jaikkal a kemping alatti Duna- parton kössenek ki. Az ünnepség a vöröskői em­lékműnél 12 órakor kezdődik, az ünnepi megemlékezést Ra- konczay Zoltán, az Országos Környezet- és Természetvédel mi Hivatal elnökhelyettese, a Miagyar Természetbarát Szö­vetség elnöke tartja. nokság nyitánya előtt két fér­fi MNK-kérkőzés szerepel a programban. SZOMBAT BIRKÓZÁS. Szilvásy Miklós kö­töttfogású, nemzetközi emlékver­seny (Körcsarnok, 12). KÉZILABDA. Megyei férfi MNK* mérkőzés. Tököl—Dunai Kőolaj (16). LABDASÜGÄS. Megyei bajnok­ság. Ceglédi Vasutas—Dunakeszi Vasutas (15, Klement, Horváth G„ Halász). VASÁRNAP ATLÉTIKA. Országos mezei fu­tóbajnokság (Dunakeszi. 11). BIRKÓZÁS. Szilvásy Miklós kö­töttfogású, nemzetközi emlékver­seny (Körcsarnok, »). KÉZILABDA. Megyei férfi MNK-mérközés. Gyömrö—Budaka­lász (10). LABDARÜGAS. nb n. Közép- csoport. Kossuth KFSE—Váci Iz­zó MTE (Szentendre, 16, Dravecz), Dunaújvárosi Építők—Bem SE (16, Rákóczi dr.). Megyei bajnokság. Az Ifjúsági előmérközések 13.15, a felnőtt-ta­lálkozók 15 órakor kezdődnek az elöiállók otthonában. Gödöllö— Dömsöd (Szarka, Lázár, Temes­vári), Dunai Kőolaj—Sülysáp (Fe­kete. Angyal, Csönge), Vácszent- lászló—Perbál (Márk, Győr, Ger­gely), Tápiószentmárton—Pilis (Soós, Boros, Silye), Göd—Kanal (Gál, Sebők, Szabó J.), Dunavar- sány—Iklad (Dunaharaszti, Hűvé, Környei, Mocsai), ÉGSZÖV—Rác­kevei Aranykalász (Ivádi, Nagy. Bállá). Fót—Érd (Duna Cipő-pá­lya, Tábor utca, Mátyus, Tar, Tóth J.). SAKK. Megyei első osztály. B- csoport. IV. forduló: Dömsöd II. —Nagykőrös, Perbál—Aszód (Tök, művelődési ház), Törökbálint—Da­bas, Maglód—Albertirsa, Mali- novszkij SE—Nagykáta (Nagytar- csa. lakótelepi tisztiház), Gyömrö —Ráckeve. (A mérkőzések 9.3C-kor kezdődnek.) Járási labdarúgás SZENTENDRE A szentendrei Járási labdarúgó- bajnokság legutóbbi fordulójában az első három helyezett idegenben győzött. Csobánka—Szentendrei Petőfi 0-4, Kisoroszi—Pilisszántó 1-1, Pilis- szentkereszt—Pomáz 0-3, Pócsme- gyer—Szigetmonostor 1-6, Duna- bogdány—Tahitótfalu 1-1. Az élmezőny: i. Szentendrei Petőfi 22, 2. Pomáz 18, 3. Sziget- monostor 17 ponttal. Vasárnap az első kettő otthon játszik, a Szentendrei Petőfi— Kisoroszi, Pomáz—Pócsmegyer, a Szigetmonostor Tahitótfalun ven­dégeskedik. Klubdélután Érdekes újítást jelent a Pest megyei Természetbarát Szö­vetség mai klubdélutánja. A sportág népszerűsítése jegyé­ben a budai járási hivatal földszinti tanácstermében (XI Karinthy Frigyes út 3.) 15 óra­kor kezdődik az összejövetel. Jenei István diaképeken a Magas-Tátra festői tájait mu­tatja be, dr. Kovács Ferenc motorcsónak-versenyző pedig színes film bemutatásával avatja be a nézőket a sportág műhelytitkaiba. Játékos széllé mi vetélkedő színesíti a prog­ramot, Innen-onnan ft Április 19-én Kecskeméten — két nappal később pedig János­halmán rendezik meg a Magyar- ország—Lengyelország junior ököl­vívó-mérkőzést. Az erőpróbára áp­rilis 7-tŐl 19 versenyző készül. ■ Atlantic Cityben a szabadfo­gású birkózók toledói Világ Kupá­jára a tengerentúlra érkezett szov­jet válogatott 7:3 arányban le­győzte az Egyesült Államok leg­jobbjait. APRÓHIRDETÉSEK Vecsésen két szoba összkomfortos lakás, 32 nm-es üzlethelyi­séggel beköltözhetően eladó. Érdeklődni: kedd. péntek kivételé­vel Vecsés, Toldy Fe­renc Utca 27. 2220. Dobermann kölykök világhírű norvég im­port kantól nyugatné­met szukától eladók. Benedek Frigyes, Jászfény szaru, Fürst S. út 84. Két szoba összkom­fortos családi ház el­adó. Gödöllő, Kölcsey u. 19. Eladó Monoron a Te­mető-hegyi dűlőben 400 n.-öl szőlőskert. — Érdeklődni „Monor 019 607” jeligére a sal- gótarjánl hirdetőbe. Egy db nagyméretű parkettcsiszoló gép fel­újított állapotban, vi­lágítási áramról üze­meltethető, jó állapot­ban eladó. Megtekint­hető 1931. április 3-ig minden nap 20 óráig. Pécel, Pesti út 27. Ba- kó Ignác.______________ Gödöllő központjában háromszobás OTP- öröklakás eladó. Ér­deklődni : Hőnigné, Gödöllő. Koltói Anna u. 6. Wartburg 100ü-es nagy- kerekű üzemképes ál­lapotban, lejárt mű­szakival eladó. Ér­deklődni lehet: Túra, Galgahévízi u. 11., egész nap. _________ Wa rtburg de luxe to­lótetős, 58 000 kilomé­terrel eladó. Cegléd, Fűzfa utca 15. szám. Eladó 3 szoba kom­fortos tanya (állattar­tásra alkalmas. mel­léképületekkel), 800 n.-öl termő gyümöl­csössel. Nyársapát, Vasút dúló 11. szám alatt, (őszi beköltözés­sel). Érdeklődni lehet ugyanott Eladó Veresegyházon 200 négyszögöles épí­tési telek. Érdeklőd­ni: Nyári Sándor, Gö­döllő, Bacsó Béla út 13. 2100. Monoron, központhoz közel, építési telek el­adó. Érdeklődni: Mo- nor. Deák u, 21. Három szoba Össz­komfortos ház eladó. Monor, Kossuth u. 3. Áruházra néző, két szoba, loggiás örökla­kás eladó, beköltözhe­tően. Has2nosi László. Gödöllő, Mosolygó An- tal u. 15/B, Ilii, em, NDK összecsukható sportkocsi eladó. — Nagykőrös, VII., Eper u. 5. ________________ Ké t család részére al­kalmas fürdőszobás családi ház eladó. Ér­deklődni Nagykőrös, Báthori u. 17. ez. alatt. Gyökeres zalagyöngye szőlővessző eladó. — Cím: Tóth Sándor, Cegléd. Déli út 32. sz. Nagykőrös VIII.. Sza­mos u. 3. sz. családi ház eladó vagy kiseb- bel elcserélhető. Eladó egy nagy teher­bírású lovás kocsi. Do- monyvölgy 48. Érdek­lődni lehet: délután 4—7 óráig.________ Há romfázisú csillag- deltás új villanymotor eladó. Érdeklődni le­het : Vargáékr.ál, Ceg­léd, XI. kerület 580. szám. (Örkényi út 19 —20. dűlő között.) CY-os rendszámú Zasztava eladó. Érdek­lődni 17 óra után, szombat, vasárnap egész nap. Gyál, Deák Ferenc út 100. Parasztház Bp-hez 30 km-re 1800 n.-öl terü­leten beköltözhetően sürgősen eladó. Ér­deklődni: Mende, Bajcsy-Zs. u. 25., szombat, vasárnap egész nap, máskor reggel 10 óráig. Fiat 850-es egyben v bontásra eladó. Ceg­léd. Bocskai utca 26. szám. Építkezők, figyelem! Fűrészelt szarufa, ge­renda és egy db hét lóerős Deutsch Diesel fekvőhengeres motor eladó. Monor, Lehel u. 1. szám. _______________ 19 6 négyszögöles tel­kek eladók Monori- erdőn. Érdeklődni le* hét Monori-erdŐ, Fel- szabadulás u. 80. Károm szoba össz­komfortos ház eladó. Monor. Kossuth u. 8. Központban lévő 4 szobás családi ház el­adó. Érdeklődni lehet Cegléd, ll-148-as tele­fonon. 1200 négyszögöl ezerjó szőlő Mikebudai úton a Gyüge dűlőben el­adó. Cím: Tóth Sán­dor, Cegléd, Déli út 32. szám. CY frsz. Renault R/16- os. adómentes, üzem­képesen (alkatrésznek is) eladó. Vác, Dol­mány utca 7. 2600. Ház Nagykőrösön. Ör­kényi út 11. sz. alatt, kb. 500 négyszögöl te­lekkel, melléképüle­tekkel, 120 négyzetmé­teres pincével, üzem­nek vagy több lakás­nak is alkalmas, el­adó. — Értekezni Kecskeméti utca 8. Telefon 290. Délután. Kisoroszi belterületén 600 n.-öl közművesí­tett telek eladó. Csa- ládiház-építésre meg­osztva is. Érdeklődni lehet: Vágó József, Szentendre, Lenin út 164. 2000, 16 óra után, vagy Tóth József, Kis­oroszi, Rév utca 6. 2024. Jászapátiban 44 négy­szögöles víkendtelek faházzal, sürgősen, el­fogadható ,áron eladó. Érdeklődni: B. J.. Gö­döllő, Körősfői út 37. Telefon: 465, egész nap. Eladó három szoba összkomfortos családi ház telekkel, azonnal beköltözhető, OTP- átvállalással. Vasútál­lomáshoz közel. Nagy­káta, Kis köz 8. szám. Érdeklődni levélben is lehet. Sápi Lajosné, Tápiószecső, Szabad­ság út 30/a. Kétszobás, távfűtéses szövetkezeti lakás el­adó. Vác, Haraszti Er- nő utca 47. I. em. 4. Gödöllőn, az egyetem oldalán, Thököly utca 22. számú ház mögött építési saroktelek 267 négyszögöl, építőanya­gokkal eladó. Érdek­lődni: Bag, Puskin u. 29., esti órákban. Eladó Gödöllőn, Illés István út 81. szám alatt egy szoba kom­fortos zártverandás új lakóház, 321 négyszög­öl gyümölcsössel, osztva is. Érdeklődni ugyanitt bármikor. Vác, Népek barátsága útja 41. II. emelet, 2. számú kétszobás, OTP-öröklakás — készpénz plusz OTP- átvállalással — eladó. Baranyai. Telefon: 10­133/141. ________________ Pe ugeot 404 üzemké­pesen eladó. Bármi­lyen megoldás érde­kel. Érdeklődni: Csö­rög. italbolt. ______ Mo szkvics 408 üzem­képesen eladó. Bár­milyen megoldás ér­dekel. Érdeklődni: Csörög, italbolt. 300 négyszögöl jó fek­vésű szőlő Monoron, a Csokonai út végén el­adó. Érdeklődni Mo- nor. Jósika u. 55. Előnevelt csirke ál­landóan kapható. Vö­rös, fekete, kenderma­gos. Cím: Bp. XVII., Rákoskeresztúr, Feri­hegyi út 62. Szigetszentmiklósun, Béke u. 5. szám alatt lévő 2 szobás családi ház, 400-as telekkel el­adó. Érdeklődni az alábbi címen: Letoha Györgyné, Szigetszent - miklós. Lenin út 48. sz. alatt. — Vasárnap egész nap! Eladó 2 szobás, össz­komfortos öröklakás Budán, készpénz plusz OTP-átvállalással be­költözhető. Megtekint­hető du. 16 órától. —- Kiss András, Bo. III., Lajos u. 144. VI. 32. 1036. Délpesti Kórháznál beköltözhető 3 önálló lakásból álló komfor­tos családi ház eladó 700 000,— Ft-ért. Másfél szobás rakást kérünk és beszámítunk. Cím: Pesterzsébet. Frange- pán u. 73. Hétköznap 18 órától, szombat, va- sámap egész nap. Eladó 184 n.-öl telek Szigethalom, Gárdonyi Géza u. 31. sz. alatt. Csepeli Autógyár kö­zelében. Balázs And­rás, Bp. I., Batthyány u. 26. Balatonalmádi köz­pontjában 2 emeletes társasházban 2 szobás, 36 négyzetméter nagy­ságú, komfortos lak­rész haláleset miatt eladó. Választ a Gö­döllői Hírlaphoz „Pe­likán” jeligére. Vecsés, Deák Ferenc u. 16. alatti 3 szobás és 2 szobás különbe- járatú lakásokból álló családi ház két csa­ládnak is alkalmas, 400 n.-ölön díszkert­tel, műhellyel, ga- rázssal eladó. Tel.: 247. Pilisen 2 szoba össz­komfortos családi há­zam 400-as telekkel el­adom vagy budapesti­re cserélem. „Tavasz PMH 31 291” jeligére a kiadóba. UN-es *84-ig vizsgá­zott Trabant speciál jó állapotban sürgősen eladó. — Érdeklődni: Varga, Budaörs, Csap u. 20. Figyelem! Horgász, sport, ajándék szak­üzlet megnyílt: Vác, Mártírok útja 38. szám alatt. _________________ Vú c-Deákváron épülő ötlakásos sorházban lakások még leköthe­tők. Érdeklődés: Ügy­védi Munkaközösség Vác, Mártírok útja, dr. Szentes T, István­nál^ ____________________ Fó t nagyközségben 1981. március 29-én or­szágos állat- és kira- kodó vásár lesz. Mindennemű tüzelő- és építőanyag, csempe, mettlachi, márvány, műmárvány és kerá­mia burkolólapok. „TERRANOVA” ne­mesvakolat húsz szín­ben, nyílászáró szer­kezetek, fürdőszoba­berendezések nagy vá­lasztékban. Egyedi íz­lést kielégítő iparmű­vészeti csempe — min­takollekció alapján — a helyszínen megren­delhető ! Erős László, Rákoscsaba, Péceli út 73. Telefon: 481-440. Paprika-, paradicsom­palánta kapható. Hor­váth, Pomáz, Táncsics 36. (Gáztelep utcája). Különleges csempék és burkolólapok, für­dőszoba-berendezés, mindenféle építőanyag nagy választékban. Házhoz szállítás. Rá­koscsaba, Péceli út 169. sarok. (Pöröly utca 4.) 832—022. balatunbogláron. Ve­lencei-tónál, Agárdon szövetkezeti üdülő­lakrészek tagságát szervezi 49. ÜMK. Bpest XII., Alkotás u. 11. 351-165; 153-398. Kérjen tájékoztatót! Csempék és mett- lachik nagy választék­ban és mindennemű építő- és festőanyagok kis mennyiségben is, házhoz szállítva kap­hatók. Oltott mész 5 kg-tói. Várhidi Ró­bert. XIV., Gyarmat u. 57. 832—022. Nyitva: 6—16-ig ________________ 50 —65 évesig keresek házasság céljából öz­vegy. független férfit. — Személygépkocsival előnyben. Lehet vidéki is. „Jó üzletasszony vagyok PMH 30 819” jeligére a kiadóba. HIRDESSEN A PEST MEGYEI HÍRLAPBAN! Kertészkedők, kiskerttulajdonosok I Most szerezzék be a gyümölcsfa-, a szőlő- és a díszcserje-szaporító anyagokat a Taksony és vidéke Afész taksonyi és szigetszentmiklósi telepén. A taksonyi telep az 51-es főútvonal mellett van, a szigetszentmiklósi telep címe: Árpád út 51. NAGY VÁLASZTÉK, JÓ MINŐSÉG f I

Next

/
Thumbnails
Contents