Pest Megyi Hírlap, 1981. március (25. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-14 / 62. szám
A Hazafias Népfront VH kongresszusa Ma kezdődik a tanácskozás Pest megyét hatvannyolc küldött képviseli Ma, szombaton — 9 órától — Budapesten, az Építők Szakszervezetének székházában megkezdi munkáját a Hazafias Népfront VII. kongresszusa. Feladata, hogy — számot adva az 1976. évi VI. kongresszuson kitűzött célok megvalósításáról — értékelje a népfrontmozgalomnak az utóbbi esztendőkben elért eredményeit és megjelölje a további teendőket. A kétnapos tanácskozásnak — küldöttként és meghívottként — több mint 1100 részvevője lesz, Pest megyét hatvannyolcán képviselik. A program szerint a megnyitó plenáris ülésen hangzik el a Hazafias Népfront Országos Tanácsának írásos beszámolójához kapcsolódóan, Sarlós Istvánnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a HNF főtitkárának szóbeli referátuma a mozgalom társadalompolitikai feladatairól, amelynek fő gondolatait a kongresszust megelőző jelölő gyűléseken és testületi üléseken fogalmazódtak meg. Az írásos és szóbeli beszámoló megvitatásával együtt H ivatalosan nem nép- frontútnak nevezik az útszakaszt, ám kivétel nélkül mindenki így említi Maglódon, mert nagyarányú társadalmi összefogás^ sál hozták rendbe, tették minden időszakban járhatóvá. A helyi források mozgósításában, kamatoztatásában a népfrontbizottság — természetesen a tanácscsal és más társadalmi szervezetekkel egyeztetve a teendőket —, meghatározó szerepet vállalt. Amint abban szintén döntő erejű a nénfrontmozgalom közreműködése, hogy Maglódon — ne feledjük: a nagyközség az agglomerációs övezet tipikus települése, annak minden jellemző gondját magán viseli — az ötödik ötéves tervben összesen huszonhatmillió forint értékű beruházás valósult meg, s ennek a csinos ösz- ézegnek az egyharmadát a társadalmi munka fedezte. Bátran tarthatjuk jelképnek a népfront utat, bár akadnak, akik úgy vélekednek: gyakran azonosítja a helyi közgondolkodás a népfrontmozgalmat a társadalmi aktivitásnak csupán a dologi gyarapításra érvényes ápolásával, azaz a társadalmi munka szervezésével, a lakosság meggyőzesével. S mintha tényleg ez lenne az igazság, hiszen a következő időszak legnagyobb feladatát abban látják a maglódi néofront- aktívák, hogy a település súlyos gondját, az egészséges ivóvíz hiányát megoldják. Amihez elengedhetetlen a széles kört felölelő társadalmi összefogás, hiszen csakis így van reális remény a vízvezeték-hálózat megépítésére, s erről bizony meg kell győzni azokat, akik elvben természetesen régóta helyeselnek, de amikor cselekedni kell, amikor fizetni is kell — mert a társulati formának ez az alapja —, akkor már nem olyan hangos, nem olyan egyértelmű az igenlés, mint korábban. Való lenne tehát, mint némelyek állítják, megmarad ilyen körben a népfront tevékenysége helyben? Kiterjed erre is, ám arra szintén, erősödjék a bejáró dolgozók klubjának munkája, kellő figyelem jusson a hátrányos helyzetű, veszélyeztetett gyermekekre, ne övezze csend a nagyközségben élő szellemi foglalkozásúak fokozott mértékű bevonása szükségességét a közéletbe, s így tovább. Egyetlen település mindennapjaiból emeltünk ki piciny darabkát, s ha ez az egyetlen rész ilyen gazdag, ilyen sokszínű, akkor nem kell különösebb képzelőerő annak belátásához: a Hazafias Népfront ma összeülő VII. kongresz- szusának lesz miről számadást készítenie , lesz mire alapoznia a további teendőket. Több. mint negyedszázados múlt áll az 1954-ben életre hívott — s akkor sem előzmények nélkül való, hanem a háború idején létrejött Magyar Front, majd az 1944. december 2- án a már fölszabadított Szegeden megalakult Magyar Nemzeti Függetlenségi Front örökségét büszkén vállaló, folytató — Hazafias Népfront mögött. Ennek a tegnapnak vannak halványabb és fényesebb szakaszai, ám bizonyos: a mai magyar közéletben a népfrontmozgalom szerepe, munkája pótolhatatlan, semmi mással nem helyettesíthető. Érdemes, értékes tevékenységet minősített tehát a Magyar Szocialista Munkáspárt XII. kongresz- szusa 1980 márciusában, amikor határozatában kimondotta: „A Hazafias Népfront-mozgalom, amely a párt szövetségi politikájának, a szocialista nemzeti összefogásnak átfogó kerete, megfelelően ellátja közjogi funkcióit. Aktívan részt vesz a törvények előkészítésében, állást foglal minden lényeges politikai, társadalmi kérdésben, sikeresen járul hozzá az országépítő feladatok megoldásához. Széles körű tevékenységet fejt ki a szolidaritási és a békemozgalomban.” A megye majdnem egymilliós lakossága a tanúja annak, mi mindennel kapcsolatban hangzik el mint tervezőnek, részesnek, végrehajtónak, a Hazafias Népfrontnak a neve. A szövetségi politika sokféle teendőjének éppúgy kerete a mozgalom, mint a környezetvédelemnek — s a megye külön büszkesége, hogy ebben országosan jelentős kezdeményezések terepe volt ég maradt —, ott van a - cigánylakosság helyzetének javítását szolgáló erőfeszítések megtevői között, az agrárértelmiség klubjainak irányítója, s nem utolsó sorban szervezője, kezdeményezője, segítője a településfejlesztésnek egy- egy szakaszban, gyakran olyanokat nyerve meg a közös ügynek, akik máskülönben nem vesznek részt a közéletben, az együttes önzetlen cselekvésben. azdag útravalóval érkezett a ma megnyíló VII. kongresszusra a megye népfrontmozgalmának küldöttcsoportja, mert mind a helyi tanácskozások — a községi és a városi bizottságok megválasztásával egybekötve —, mind a januárban lezajlott megyei küldöttértekezlet szorosan összekapcsolta a megtett utat az előttünk állóval. Nem volt könnyű az az útszakasz, mely mögöttünk maradt, ám kétségtelen: amit most járunk, az említettnél is nehezebben legyűrhető akadályokkal teli. A hatodik ötéves tervbe foglalt célok, feladatok az egész társadalom számára adtak programot fél évtizedre, s e feladatok sikeres végrehajtásában a maga sajátos szerepkörében, eszközeivel nem csekély részt kell vállalnia a népfrontmozgalomnak. Lesz-e rá erő, készség, el- szánás? A kérdés Szónoki csupán, annyira természetes az igen. Mert ugyan példaként a maglódi Nép- front-utat említettük bevezetőben, ám ez az út jelkép is, annak megtestesítője, hogy kellően előkészítve egy-egy teendő végrehajtását, megnyílnak az önzetlenség, az áldozatkészség forrásai, hogy a népfront aktivistáinak köre magába foglalhatja az egész felnőtt lakosságot. E lehetőség kamatoztatásának további hogyanjáról kezdik meg ma tanácskozásukat a Hazafias Népfront VII. kongresszusának küldöttei. Mészáros Ottó CfU-öi G napirendre került a HNF országos pénzügyi ellenőrző bizottságának jelentése, s a kongresszus várhatóan jóváhagyja a Hazafias Népfront módosított működési irányelveit. A napirend szerint: újjáválasztják a HNF Országos Tanácsát, megválasztják az országos elnökséget, az országos titkárságot és vezető tisztségviselőit. Több hónapos eseménysorozaton készítették elő a népfrontmozgalom egész társadalmunkat képviselő küldötteinek országos tanácskozását. Ennek keretében újjáválasztották a mozgalom különböző szintű bizottságait, mérleget készítettek az elmúlt évek helyi munkájáról, s megkapták mandátumukat a küldöttek. Országos véleménycsere bontakozott ki a kongresszus fő témáit elemző munkaanyagokról, s kellő gondolati munícióval látták el a népfront legfelsőbb fórumának tanácskozására a fővárosba érkezett részvevőket. Az utolsó előkészületi esemény az Országos Tanács február 27-i ülése volt, ahol elfogadták a kongresszus napirendjére, munkarendjére és bizottságaira vonatkozó javaslatot. Ezt megelőzően országszerte mintegy négy és fél ezer helyi tanácskozáson — Összesen 450 ezer népfrontaktivista részvételével több mint 42 ezer felszólalásban — elemezték a kongresz- szus témáit. Miként az országos tanács kongresszusi beszámolója is érzékelteti majd, három fő témakör és tevékenységi terület jellemzi leginkább ma a mozgalom sokrétű munkáját: a szocialista demokrácia fejlesztésével a lakóhelyi közélet elmélyítése, a Hazafias Népfront cselekvő részvétele gazdaságpolitikánk formálásában és feladataink megoldásában, valamint az egyéni és közösségi életmód szocialista vonásainak erősítése a műveltség gyarapításával. További eredmények elérését segítő ajánlások, javaslatok sokaságát küldték el mindenünnen az országból — a mozgalomban összegződött hasznos tapasztalatok, kezdeményezések, jó példák közreadásának szándékával — a népfrontkongresszushoz. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ... ,. , . . _ . . , ^ •-íy.!*-, » vT" >,'T * .‘v •J'' AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TAN ACS LAPJA XXV. ÉVFOLYAM, 62. SZÁM Ára 1,40 forint 19S1. MÁRCIUS 14., SZOMBAT Az MSZMP határoznia nyomán Jobb körülmények között élnek és dolgoznak a nők Ülésezett a Pest megye! pártbizottság Az MSZMP Pest megyei Bizottsága tegnap délelőtt székházában kibővített ülést tartott. A pártbizottság tagjain kívül részit vettek a tanácskozáson a fegyelmi bizottság tagjai, a pártbizottság osztályvezetői, a tömegszervezetek, a tömegmozgalmak vezetői, a járási és városi pártbizottságok első titkárai, ipari és mező- gazdasági üzemek vezetői, a nagyközségek pártbizottságainak titkárai. Megjelent és felszólalt az ülésen dr. Petrovsz- ki István, az MSZMP Központi Bizottsága párt- és tömegMa 2. oldal: Az elpattant propagandabuborék 4. oldal: Az ötnapos tanítási hét 6. oldal: Az alapítók a hőskorra emlékeznek 7. oldal: Családban — ház körül Együtt az utakon 5. oldal: Hétvégi kalauz szervezeti osztályának helyettes vezetője. A pártbizottság napirendjén a Központi Bizottság 1970. február 18—19-i nőpolitikái határozata végrehajtásának tapasztalatai szerepeltek. A végrehajtó bizottság írásos jelentéséhez dr. Arató András, a megyei pártbizottság titkára fűzött szóbeli kiegészítést. Az ülésen Barinkai Oszkárné, a megyei pártbizottság titkára elnököOt. A napirendhez kilencen szóltak hozzá: (a felszólalások sorrendjében) dr. Barát Endre, a megyei párt-végrehajtóbizottság tagja, a szentendrei városi pártbizottság első titkára, Kg.nyó Lászióné, a szentendrei járási pártbizottság nőfelelőse, Szekeres József, Százhalombatta tanácselnöke, Ka- kucsi Gabriella, a dabasi Fehér Akác Termelőszövetkezet elnöke, Zsila Lászlóné, Üllő nagyközség pártbizottságának titkára, Jónás Zoltán, a ráckevei járási pártbizottság első titkára, Kovács Antalné, a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottságának titkára, dr. Petrovszki István, Köteles Im- réné, a gödöllői háziipari szövetkezet elnöke, a Magyar Nők Országos Tanácsának tagja. (Tudósításunk a 3. oldalon.) Kádár János fogadta az Amerikai KP főtitkárát Előkészületek a Szojuz 7-4 fedélzetén Hosszú musikaéjszaks Tegnap csaknem reggel hét óráig tartott az új szovjet űrexpedíció első munkaéjszakája a világűrben. Mivel a rajtra csütörtökön későn este, moszkvai idő szerint 22 órakor került sor, az űrhajósoknak át kellett dolgozniok az éjszakát, s csak a szükséges ellenőrzések, az első pályamódosítások után térhettek pihenőre. Pénteken délután az űrállomással való találkozóra készült az új szovjet űrexpedíció két tagja, Vlagyimir Ko- valjonok és Viktor Szavinih. A Szojuz T—4 űrhajó személyzete a munkával töltött éjszaka után a kora délutáni órákig pihent, majd megkezdte a szükséges műveleteket: a pálya újabb módosítását, a berendezések ellenőrzését. A találkozóra a program szerint a késő esti órákban kerül sor: az űrhajó az utolsó szakaszban önműködő irányítással közelíti meg az űrállomást Ezután még több órás ellenőrzés következik, amíg a személyzet átszállhat a jelenleg még automatikus üzemmódban működő Szaljut—6-ba. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára pénteken a KB szék- házában fogadta Gus Hallt, az Amerikai Egyesült Államok Kommunista Pártjának főtitkárát A szívélyes, elvtársi légkörű találkozón eszmecserét folytattak a nemzetközi élet, a nemzetközi kommunista- és munkásmozgalom időszerű kérdéseiről, valamint a két párt közötti kapcsolatokról. A megbeszélésen részt vett Gyenes András, a Központi Bizottság titkára. Már ma fetözés várható Áradnak a hazai folyók Az áradó Duna első fokú ár- vízvédelmi készültségben őrzött szigetközi szakaszán, Du- naremeténél 24 óra alatt 32 centiméterrel emelkedett a víz, s még mintegy félméteres áradásra számítanak. Az előrejelzések szerint a budapesti Szárnyra kél a helikopter A MÉM Repülőgépes Szolgálat nyíregyházi üzemegységében a téli hónapokban, a tavaszi mezőgazda- sági munkák kezdetére tizenhét KAMOV típusú helikopteren és tizenkét AN—2 típusú repülőgépen fejezték be a felújítást. Az üzemegység harmincnégy repülősbrigádja az idén több mint egymillió hektáron vállal talajjavító és növényvédő munkát. KOZELET Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke pénteken fogadta Norman Dancker rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet, a Német Szövetségi Köztársaság új magyarországi nagykövetét, aki átadta megbízólevelét. Czinege Lajos hadseregtábomok, honvédelmi miniszter a csehszlovák kulturális delegáció tagjaként hazánkban tartózkodó Vladimir Remek alezredest, csehszlovák űrhajóst pénteken a Honvédelmi Minisztériumban fogadta. 33 szakaszon vasárnap tetőzik az árhullám, s eléri és helyenként elönti az alsó rakpartot. A Pest megyei szakaszon mára várható az ár. Folytatódott az áradás a Tiszán és mellékfolyóin, heves áradás alakult ki a Körösök felső szakaszain is. A megáradt folyók mentén összesen 1066 kilométer hosszú töltést őriznek árvízvédelmi készültségben: i é A > Sző ve tség ben