Pest Megyi Hírlap, 1981. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-06 / 31. szám

\Jiniav 1981. FEBRUÁR 6., PÉNTEK FÓKUSZ Az F—16-osok A Reagan-kormányzat úgy döntött, hogy F—16-os vadász- bombázókat ad el Dél-Koreá- nak. Az Ügyletet még az ame­rikai törvényhozásnak jóvá kell hagynia — irta a The Washington Post. Nem lehet kétséges, hogy az Egyesült Államok szenátu­sa, amelyben a republikánu­soknak a tavaly novemberi vá­lasztás óta többségük van, jó­váhagyja majd az F—16-osok szállítását. Egyébként nem­csak ezekről a vadászbombá­zókról lesz szó az elnöki elő­terjesztésben, hanem más fegyverrendszerekről és fegy­verzetekről, amelyeket Dél- Koreának szánnak. Ezek a hírek egyáltalán nem meglepőek azután, hogy a köz­társaságpárti „őrségváltás” után, az első tengerentúli ven­dég Csőn dél-koreai elnök volt Washingtonban. A szöuli diktátort megkülönböztetett szívélyességgel fogadták a Fe­hér Házban. Reagan elnök külön felkérte a kongresszust, halassza el az emberi jogok különböző országokban tör­tént megsértéséről szóló éves jelentésének közzétételét. Nem tartotta ugyanis ildomosnak, hogy ez az okmány, amely hosszan taglalja, mint követ­tek el sorozatos jogtipráso- kat a Dél-koreai Köztársa­ságban, éppen magas szöuli vendége látogatása idején lás­son napvilágot. Csőn a maga részéről kel­lően értékelni is tudta ezt a gesztust, s amerikai látogatá­sa során újra meg újra mély háláját fejezte ki azért, hogy Washington mily sokat tett eddig is a szöuli rendszer fenn­tartásáért és ismét kinyilvání­totta kormányzatának „feltét­len hűségét”. Reagan a' wa­shingtoni vezetés részéről sie­tett is ünnepélyesen biztosíta­ni a szöuli diktátort és kör­nyezetét: az amerikai meg­szálló csapatok változatlanul Dél-Koreában maradnak, s még arról sincs szó, hogy lét­számukat néhány ezerrel csök­kentenék. S azt is hozzátette, hogy az új republikánus kor­mányzat fontos szerepet szán Dél-Koreának. Nyilván, hogy ez a kijelentés nagyobb nyo- matékot kapjon, kezdődött meg csaknem egyidőben Csőn washingtoni látogatásával Dél- Koreában az amerikai hadse­reg Team Spirit 81 (csapat- szellem 81) elnevezésű had­gyakorlata, amelyben a hely­színen állomásozó megszálló egységek és a dél-koreai csa­patok mellett más amerikai haditengerészeti és a légierő­höz tartozó egységek is részt vesznek. A hadgyakorlatot sajátos módon úgy időzítették, hogy az éppen az e hónapban meg­tartandó dél-koreai választás idején érje el csúcspontját. Nehezen lehet ezt másként értékelni, mint beavatkozási kísérletnek arra, hogy a meg­félemlítésnek olyan légköre keletkezzen, amely „biztosítja” majd a Washington számára kívánatos eredményt. Persze ehhez azt is hozzá kell tenni, hogy a dél-koreai rendszert sem kell éppenséggel félteni: a saját terroreszközeinek bő­séges fegyvertárával szintén élni fog természetesen, hogy kialakuljon a „megfelelő ered­mény”. Ezek után az persze már nem szorul külön magyará­zatra, hogy miért utasította el röviddel ezelőtt a dél-koreai rendszer a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaság ja­vaslatainak egész sorát a két állam közötti párbeszéd ma­gasabb szintre való emelésére és miért zárkózott el oly me­reven az elől, hogy komoly tárgyalások induljanak a két ország békés újraegyesítésének mikéntjére... A. I. A tervjavaslat országos vitája A Pravdához 16 ezer levél Egyedül a Pravda szerkesz­tőségéhez 16 ezer levél érke­zett már a Szovjetunió új öt­éves népgazdasági tervéről. A levelek húszezer javaslatot tartalmaztak. A lap ebből nyolcszázat tudott közzéten­ni, a többit eljuttatta a terv­javaslat végleges szövegét ki­dolgozó bizottsághoz. Mint Parfjonov, a Pravda szer­kesztő bizottságának elnöke tegnap elmondotta, egyedül február 4-én, szerdán 900, a népgazdasági tervvel foglalko­ífzbég és kazah kongresszus Beszámoló a pártmunkáról Taskentben tegnap befeje­ződött az Üzbég Kommunista Párt XX. kongresszusa. A háromnapos tanácskozás részt­vevői megvitatták Saraf Ra- sidovnak, az SZKP KB Poli­tikai Bizottsága póttagjának, az Üzbég Kommunista Párt Központi Bizottsága első tit­kárának beszámolóját az elő­ző pártkongresszus óta vég­zett munkáról és az elért eredményekről. Ugyancsak megvitatták Narmahonmadi Hudajberdijevnek, az üzbég minisztertanács elnökének be­számolóját az SZKP Közpon­ti Bizottsága által a XI. öt­éves tervidőszakra és az 1990-ig terjedő időszakra ki­dolgozott irányelvekről. A vi­ta résztvevői számos figye­lemre méltó javaslatot tettek a köztársaság gazdasági és kulturális fejlődésének meg­gyorsításával, az irányelvek­ből következő feladatok vég­rehajtásával kapcsolatban. Az üzbég pártkongresszus a ve­zető szervek és az SZKP XXVI. kongresszusán részt vevő küldöttek megválasz­tásával fejezte be munkáját. A központi bizottság első tit­kárává ismét Saraf Rasido- vot választották meg. Alma-Atában második nap­ja folytatódik a Kazah Kom­munista Párt kongresszusa. Salvador A junta titkos tárgyalásai A salvadori Forradalmi De­mokratikus Front képviselői Stockholmban tárgyalnak. Ez­zel összefüggően Óla Ullsten svéd külügyminiszter sürget­te a Salvador belügyeibe tör­ténő idegen beavatkozás meg­szüntetését. A salvadori kato­nai junta viszont hírek sze­rint titkos diplomáciát folytat Latin-Amerikában annak ér­dekében, hogy támogatókat szerezzen. Az Egyesült Álla­mok külügyminisztériumának szóvivője szerdán Nicaraguát és Kubát vádolta azzal, hogy fegyverutánpótlással látja el a salvadori baloldal fegyveres erejét. A szóvivő a puszta vádaskodáson kívül semmifé­le konkrét bizonyítékkal nem szolgál. A Farabundo Marti Nemze­ti Felszabadítási Front és a Forradalmi. Demokratikus Front Diplomácia-Politikai Bizottságának tagja, Mari Aguinata, a perui fővárosban nyilatkozva leleplezte, hogy a salvadori kormányzat diplo­máciai úton próbál támogató­kat toborozni a térség reak­ciós államaiban a jelenlegi po­litikájához, amelyet az Egye­sült Államok katonailag is se­gít Salvádorban a baloldali erők szerdán rajtaütéseket haj­tottak végre az ország külön­böző pontjain. Rendőrkézen a terrorista Az olasz rendőrség elfogta az egyik legkeresettebb terro­ristát: Maurizio Bignamit, az Első vonal” elnevezésű szer­vezet vezetőjét — jelentették be tegnap Torinóban. A hivatalos közlemény sze­rint szerdán Torino egyik kül­városában tűzharcban elfogtak egy férfit, aki három bűntársá­val kirabolt egy ékszerüzletet. A hírhedt „Vörös Brigádok­hoz” közel álló „Első vonal” vezetőjét több súlyos terrorak­cióban való részvétellel vádol­ják. Az olasz rendőrség Torinóban elfogta az egyik legveszedelmesebb terroristát, Maurizio Bignamit, az „Első vonal" elnevezésű szervezet vezetőjét. A képen a megbilincselt terrorista CSAK RÖVIDEN... TEGNAP Bukarestbe érke­zett Hafez Asszad, a Szíriái Arab Köztársaság elnöke, a Csúcstalálkozó Párizsban Tegnap délben a bonni kor­mány számos tagjának kísére­tében Párizsba érkezett Hel­mut Schmidt nyugatnémet kancellár. A 37. francia-- NSZK csúcstalálkozóra érke­zett vendéget Raymond Barre miniszterelnök üdvözölte a re­pülőtéren. A találkozó, amely a har­minchetedik az évente kétszer rendszeresen sorra kerülő francia—NSZK csúcsmegbe­szélések sorában, ma ér véget. Szíriái Arab Szocialista Újjá­születés Pártjának főtitkára. Ezúttal negyedszer tesz láto­gatást Romániában Nicolae Ceausescunak, a Román Szo­cialista Köztársaság elnöké­nek, az RKP főtitkárának meghívására. KÖLCSÖNÖS csapatvissza­vonásra szólítja fel Perut és Ecuadort az a határozat, ame­lyet az Amerikai Államok Szervezetének (AÁSZ) kül­ügyminiszterei szerdán fogad­tak el a két ország határvi­szályának rendezésére. zó levél érkezett a szerkesz­tőséghez. Az ország többi lapja, tö­megkommunikációs szerve is igen sok hozzászólást kapott már. A rádió és a televízió egyenként csaknem húszezer hozzászólást kapott A Pravda szerkesztősége, amely egyébként minden ja­vaslatot feldolgoz, érdekes számítógépes elemzést is vég­zett egy hét hozzászólásairól. A hozzászólók között a legna­gyobb az üzemi dolgozók, munkások, mérnökök, tech­nikusok aránya, csaknem negyven százalék. A hozzá­szólások témájában a tervben foglalt szociális program sze­repelt a legtöbbször, de ezt szorosan követte a gazdaság- irányítás korszerűsítése — na­gyon sokan tettek javaslatot ezzel kapcsolatban. A Pravda szerkesztőségének tapasztalatai szerint jelenleg nagyobb az érdeklődés, mint amekkora 1976-ban, az előző ötéves terv országos vitájában megnyilvánult. Akkor az SZKP kongresszusa összesen 120 mó­dosítást hajtott végre a terv­ben a dolgozók javaslatai alap­ján. Várhatóan a XXVI. kong­resszus is hasonlóan jár majd el a beérkezett, összegzett vé­lemények felhasználásával. A lap egyébként nem egy olyan hozzászólást is közölt, amely- lyel sok további levélíró nem értett egyet. „A tervjavaslat vitájában gyakorlatilag az or­szág egész felnőtt lakossága részt vesz. Ez a vita nagysze­rűen bizonyítja országunk­ban a szocialista demokrácia fejlődését" — mondotta Parf­jonov. Február 11—12-én ülést tart a lengyel parlament. Mint Varsóban tegnap közölték, el­ső napirendi pontként kép­viselői mandátumokról tár­gyalnak, majd megvitatják az 1981-es népgazdasági tervről szóló rendeletet és az 1981-es költségvetésről szóló törvényt. Piotr Jaroszewicz volt mi­niszterelnököt ki kell zárni a Lengyel Egyesült Munkás­pártból, javasolta a LEMP Központi Revíziós Bizottságá­nak illetékes munkacsoport­ja. A PAP lengyel hírügynök­ség által tegnap este kiadott közlemény szerint a testület megállapította Jaroszewicz személyes felelősségét az or­szág súlyos gazdasági nehéz­ségeiért és felelőssé tette párt- szerűtlen vezetési stílusáért. A döntést a bizonyítékok mel­lett a volt kormányfő önkri­tikus nyilatkozata is alátá­masztja, mondja a közlemény. A sztrájk a nyomás legszélsőségesebb eszköze A hivatalos lengyel hírügy­nökség tegnap hajnali je­lentése szerint a dél-lengyel­országi Bielsko-Bialában és a bielskói vajdaság más városai­ban folytatódnak a sztrájkok — szünetel a városi és a tá­volsági közlekedés; az egész vajdaság nem jutott újságok­hoz, s a benzinkutak előtt vé­geláthatatlan gépkocsisorok várakoznak. A kormánybizottság és a „Szolidaritás” szakszervezeti szövetség helyi képviselői kö­zötti tárgyalások szerdán dél­ben megszakadtak. Este Kö­tete miniszterhelyettes, a kor­mánybizottság vezetője, aki visszatért Varsóba, sajtóérte­kezletet tartott. Ezen újból kifejtette a kormány állás­pontját, miszerint a nyomás legszélsőségesebb eszközének, a sztrájknak alkalmazása meg­alapozatlan és megengedhetet­len a jelenlegi körülmények között. Jelenia Gorában folytatód-1 nak a megbeszélések a kor­mánybizottság és a sztrájkbi­zottságok között; itt elsősor­ban káderkérdéseken van a hangsúly. A legtöbb vitatott kérdésben sikerült megállapo­dásra jutniuk a tárgyaló fe­leknek. Madridi találkozó •• Összefogás az energetikában A madridi találkozó gaz­dasági kérdésekkel foglalko­zó munkabizottsága megkezd­te az európai energetikai együttműködés fejlesztésére vonatkozó két javaslat meg­vitatását. Mind a szovjet—lengyel, Iraki-iráni frontjelentések Az iráni csapatok szerdán „újabb öt kilométerre vetet­ték vissza” az iraki csapato­kat Pole-Zahab térségében — jelentették be hiVátáldsán Teheránban. Susanguerp tér­ségben az iráni légierő egy iraki gépesített dandárt tá­madott, „100 katonát meg­ölt, és mintegy 50 járművet megsemmisített”. Az INA iraki hírügynökség azt hangoztatja, hogy a hábo­rú kitörése, szeptember 22.' óta a harcokban „több mint 15 ezer iráni katona vesztette életét, s Irán 449 harci repü­lőgépe, 106 helikoptere, 1294 harckocsija és 69 hajója sem­misült meg”. Anglia és a neutronfegyver A brit külügyminisztérium óvatosan semleges első reagá­lásában, a konzervatív kor­mány rokonszenvező válasza sejthető, a neutronfegyver fel­élesztésének amerikai tervé­re. A munkáspárti ellenzék ellentmondásos megnyilatko­zásaiban a világos álláspont hiánya tükröződik. Margaret Thatcher minisz­terelnök három hét múlva lá­togat Washingtonba és Rea­gan elnökkel való megbeszé­lésein nyilván kiemelt helyre kerül a neutronfegyver kérdé­mind az osztrák javaslat ma­gasszintű összeurópai tanács­kozás összehívását szorgal­mazza a kérdés részletes meg­vitatására. Az energiaipar te­rületén megvalósuló európai méretű együttműködésnek egyre több híve van. Helmut Schmidt, az NSZK kancellár­ja több ízben is síkraszállt mellette. Több nyugat-európai ország energiaellátási gond­jainak megoldását várja az európai összefogástól. Bejnít Izraeli akció Szerdán este, 24 órán belül másodszor jelentek meg iz­raeli ágyúnaszádok a Földkö­zi-tenger nyugat-bejrúti part­szakaszán. Mindkét alkalom­mal a palesztin ellenállási mozgalom tüzérsége kénysze­rítette távozásra az ellenséges hajókat. Az Al-Liva című bej­rúti lapban idézett források szerint a Palesztinái Felszaba­dítási Szervezet vezetői olyan információk birtokába jutot­tak, amelyek szerint Izrael nagyarányú katonai akciót készít elő Bejrút ellen, esetleg libanoni ügynökeivel karölt­Ä nőpolitikai határozat nyomán, Érden (4.) Ami feljogosít a bizalomra A nők közéletiségre való fel­készítéséhez, vezetővé válásá­hoz nagymértékben hozzájá­rult a várossá válást követően megnyílt marxizmus—leniniz. mus esti egyetem hároméves kihelyezett tagozata; az MSZMP Pest megyei Oktatási Igazgatóságán folyó káderkép­zés, továbbképzés, valamint a helyi kétéves marxizmus—le- ninizmus esti középiskola. Ezeken a káderképző iskolá­kon a hallgatók több mint 50 százaléka nő. Pozitív befolyá­soló tényezőként hatott az is, hogy az aktív társadalmi tevé­kenységet folytató nők Érden is kivívták a lakosság, a dol­gozók megbecsülését. Felkészítés a közéle'hegre A nők közéleti tevékenysé­gének kibontakoztatásához, ilyen irányú munkájuknak a lakossággal való megismerte­téséhez jó lehetőséget teremt a Pest megyei Hírlap hetenként megjelenő igen népszerű ér­di oldala. Ez többek között közli az új kezdeményezése­ket, a nődolgozóknak a társa­dalmi, politikai, kulturális életben való részvételét is. A városi pártbizottság ide­vonatkozó értékelését elfogad­va, helyet kell adni annak a megállapításnak, hogy a tan­testületek közéletiségre nevelő munkája, pedagógiai, politikai tevékenysége iskolánként nagy eltéréseket mutat. Már az ál­talános iskolában jobban fel kellene kelteni a gyermekek igényét a társadalmi feladatok megoldására. Tapasztalni, hogy az általános iskola felső tago­zatában és a középiskolákban több leánytanuló vállal külön­böző tisztséget, mint fiú. Ezt bizonyos fokig indokolja, hogy biológiai fejlődésben megelő­zik a fiúkat; de mutatja azt is, hogy már ebben az életkor­ban sem idegen tőlük a kö­zösségért való tenniakarás. Több mini reszortfeladat E cikksorozat végéhez érve összefoglalóan megállapíthat­juk: az MSZMP 1957 óta foly­tatott nyílt és őszinte politi­kája, jó tömegkapcsolata, ki­váló alapul szolgált a nőpoli­tikái munkához is. Érd város párt-vezetőtestületeinek tévé. kenységében a nőpolitikái munka színvonalával együtt fejlődött. Egyre erőteljesebben érezhető a nők társadalmi egyenlőségének megvalósulá­sát elősegítő politikai, gazda­sági és kulturális intézkedé­sek kedvező hatása. A nőpolitikái feladatok meg­oldását egyre hatékonyabban segíti a városban kialakult nő- felelősi, nőbizottsági hálózat. Tagjainak többsége a gazda­sági és politikai összefüggések ismeretében jól képviseli a párt nőpolitikáját. Sajnos azonban, helyenként még min­dig reszort feladatnak tekintik a nőpolitikái határozat vég­rehajtását és a nőfelelősre, a nőbizottságra igyekeznek há­rítani e határozatból adódó politikai, gazdasági és szerve­zeti tennivalókat. Az utóbbi években javult, de még most ( Lengyelország Ülést tart a parlament

Next

/
Thumbnails
Contents