Pest Megyi Hírlap, 1981. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-01 / 27. szám
K/unap 1981. FEBRUÁR 1., VASÁRNAP SZÍNHÁZI LEVÉL Két jó emberről . Az egyik jó em- |Der a Várszínháziban látható, az J1937-ben elhunyt lödön von Horváth ■A végítélet napja című drámájában. Neve Thomas Hudetz, foglalkozására nézve állomásfőnök egy isten háta mögötti kis osztrák faluban. Kötelességtudó beamter, soha még egyetlen apró mulasztást el nem követett, a falu népe szereti, bár kissé sajnálja is, mert felesége, aki tizenhárom évvel idősebb, pokollá teszi Hudetz életét. Ám a derék vasutas ezt is tűri, sőt, mindenkivel szemben meg is védi az asszonyt. Hudetz mintaember, egy szűkebb közösség és egy szűkebb társadalmi kör, valamint egy tá- gabb, társadalomfejlődési fázis normái szerinti mintaember. Figurájukkal tele van a századelő osztrák, magyar vagy cseh irodalma, regények, novellák, drámák tucatjaiban találkozhatunk ezeknek a jó ember Hudetzeknek különböző variánsaival. Hudetzségük sok közös vonása mellett van egy, amire különösen, figyelni érdemes: valamennyiük roppant esendő, sérülékeny, sebezhető, személyükben is, életformájukban is, moráljukban is. (Ráérő filológusoknak érdemes lenne egyszer végigkövetni ezeknek a többnyire kispolgár, kis egzisztenciájú jó embereknek az útját a Monarchia utolsó egy-két évtizedének különböző nemzetiségi irodalmában. Annyi bizonyosan kiderülne, hogy e kisemberek egzisztenciális és morális sérülékenysége, labilitása nem is olyan sokkal később egy agresszív exkáplár és dilettáns festő, az egyébként ugyanebből a társadalmi rétegből származó bizonyos Adolf Hitler eszméi számára valóságos táptalajt jelent majd.) A másik jó ember a Thália Színházban ^ítható, a negyvenesztendős bolgár író, Sztanisz- .aV Sztratiev Velúrzakó című szatirikus játékában. Neve Ivan Antonov, foglalkozására nézve nyelvész Szófiában, ma. Ivan maga a megtestesült jóindulat. Kissé félszeg, kissé tétován mozog a gyakorlati életben, kissé szórakozott — és nagyon naiv. Mindenki kedveli, s ő is kedvel mindenkit. Senkinek sincs vele baja, és neki sincs baja senkivel. Legalábbis: személy szerint nincs. Ivan Antonov bizonyos (szatirikus) értelemben a szocialista korszak mintagyereke: pontosan elvégzi a munkáját, nem lóg, nem hőbörög, nem rabja káros szenvedélyeknek, nem csal, nem lop, nem hazudik, nem csábít el és hagy cserben fiatalkorú lányokat vagy éltes korú özvegyeket, nem ugrál mozgó járműre, nem megy át a tilos jelzésnél a zebrán, nem jelenti fel a házmestert, ha nem szórja fel a jeges járdát, és nem jelenti fel lakótársát, ha éjszakáról éjszakára harsány szexpartikat rendez a csak papírvékony fallal elválasztott szomszéd szobában. Ivan Antonov jó ember, mert soha senkinek semmiféle gondot nem okoz. És Ivan Antonov éppen emiatt válik esendő, sérülékeny, sebezhető emberré, mihelyst egyszer, egyetlenegyszer valami rendhagyó történik vele. Hudetz állomásfőnök példás beamter életében egy kívánatos lánnyal, Annával való pár másodperces fura szerelmi enyelgés indítja el a lavinát: az enyelgés miatt elmulasztott szema- fórállítás egy tizennyolc halálos áldozatot követelő vasúti balesetet okoz. Ivan Antonov életében egy rosszul kikészített, szőrcsomókkal éktelenkedő velúrzakó indítja el a lavinát: a zakót csak úgy lehet szőrteleníteni, ha birkává nyilvánítják — ez a metamorfózis aztán beindítja a bürokrácia félelmetes gépezetét, mely lassacskán szépen meg- őrli Ivan Antonovot. birkává I nyilvánított zakójával, szelídségével, naivitásával, gyanútlan jóember voltával együtt, van Antonovot és Thomas Hudetzet évtizedek, kilométerek ezrei és egy (de táján nem is egy) történelmi korszak választja.!, el egymástól. Erőltetett lenne bármiféle párhuzam, egymásra rime- lés keresése-kimutatása közöttük. S mégis: az osztrák- magyar—cseh származású, harminchat éves korában egy ostoba baleset következtében elhunyt Ödön von Horváth és az eredeti foglalkozására nézve bolgár filológus, jelenleg dramaturg és humorista Szta- niszlav Sztratiev hőseiben van valami közös: mindketten kiszolgáltatottak. Persze: mindketten másképp, más okból, és más végeredménnyel, sőt. más végkicsengéssel. Hudetz egy megcsontosodott, merev és személytelen- hivatalnoki szellem- és követelményrendszer kiszolgáltatottja — de ez a követelményrendszer és erkölcsi normatíva végső soron egy adott társadalmi és történelmi szituáció terméke: az épp felbomlott, de normatíváit még továbbörökítő Osztrák—Magyar Monarchiáé. Hudetzből, a jó emberből egy figyelmetlen pillanat előhozhatja (és elő is hozza) az agresszív és gátlástalan vonásokat; Ödön von Horváth nem véletlenül vezeti el ezt a jó embert a gyilkosságig és a morális közömbösségig. Ivan Antonov — aki egyébként Sztratiev többi színpadi művének, s magyarul is megjelent kisregényének, a Vadkacsa a fák közöttnek is hőse, pontosabban: az író e névazonossággal jelzi, hogy tulajdonképpen mindig ugyanarról a társadalmi embertípusról beszél —, nos Ivan AntonOv egy megcsontosodott, merev és személytelen hivatalnokszellem -és bürokrácia áldozata. Mivel szatírái hős, drámai vétsége is szatirikus: a szerencsétlen velúrzakó jóvoltából olyan homokszemcséket dob be a bürokrácia abszurdan precíz masinájába, amitől az teljesen összezavarodik, s e hiba, zavar kikészíti ugyan Ivan Antonov idegeit, bizonyos mértékig áldozattá is teszi — de egyúttal leleplezi a masinériát is. Horváth azt mondja: a jó ember egy adott kor adott körülményei között ki van szolgáltatva e kornak és e körülménynek, s nem szabadulhat a csapdákból. Sztratiev azt mondja: a jó ember korunkban, s egy szocialista társadalomban ki lehet szolgáltatva az emberi ostobaságnak, a bürokráciának, a tehetetlenségnek és a tehetségtelen- ségnek, de ezek a csapdák nem szükségszernek, nem kell törvényszerűen beléjük esnünk, s nem is kell eltűrnünk a létezésüket. Horváth nem látta megszüntethetőnek a Hudetzeket fenyegető tragikus veszedelmeket. Sztratiev megszüntethetőnek látja az Ivan Antonovokat fenyegető, s bosszantó voltuk dacára is komikus veszedelmeket. Többek között ez köztük és hőseik között a különbség. Takács István Dokumentumkötet Az új életért Élni emberül címmel dokumentumkötet jelent meg. A gyűjtemény a századunk első felében élt Zala megyei mozgalmi emberek életútját, a helyi, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalomban, a történelmi sorsfordulókban betöltött szerepét ismerteti. Együttesen több mint 200 életutat mutat be, közöttük azokét, akik a századforduló táján megindítói, úttörői voltak a zalai munkásság küzdelmeinek, s fáradhatatlanul dolgoztak az élet megteremtéséért. A kötet bemutatja a za.- lai származású internacionalistákat is, azokat, akik fegyverrel segítették {Szovjet-Oroszországiban a szocialista forradalom győzelemre vitelét és a spanyol szabadságharcot. SZÁZÖTVENEZER PÁLYAMŰ KÖZÜL Indiából Nehru-a ra nydíj A szoba falait festett tányérok, bekeretezett batikok, tűzzománc-faliképek, rajzok és festmények borítják. Szinte alig akad tenyérnyi hely szabadon, üresen. Ebben a környezetben, ebben a sajátos és lenyűgöző miliőben él Dobók Anita. Mosolygós arcú, halk szavú, szerény kislány, még tizenöt esztendős sincs, nevét azonban milliók hallhatták a rádióban. Amikor százhalombattai lakásukon felkeresem, már világgá szállt a hír: az indiai Shankar nemzetközi gyermek- rajzpályázaton Dobók Anita Nehru aranyérmét nyert egyik alkotásával. A díjat a LEMEZ ES KÖZMUVELODES Szereti SZÓVÁ TETTÜK majd’ két esztendővel ezelőtt: meddig folytatható a Hungaroton Szereti ön...? sorozata? Elismerve a vállalkozás hasznosságát, amely zenei műveltségünket, világlátásunkat próbálja pallé- rozottabbá tenni, mindenekelőtt a névsorra voltunk kíváncsiak: vajon kik következnek az évenkéti hatos szériákban? Nos, a hangversenytermekben, dalszínházakban gyakorta játszott klasszikus szerzők közül három év leforgása alatt tiszteletet parancsoló névsor kerekedett. Nézzük csak! Beköszöntőként Vivaldi, Bach, Mozart, Beethoven, Liszt és Bartók zenéjéből válogathattunk. Esztendővel később Händel, Haydn, Schubert, Verdi, Debussy, Kodály művei között tallózhattunk. S most itt az újabb „csapat”: Mendelssohn, Chopin, Wagner, Erkel, Csajkovszkij, Puccini. Olyan közreműködőkkel, mint az énekes. GyurkovicsMária, Kovátß Kolos, Ösváth Júlia, Svéd Sándor, Báthy Anna, Simándy József, a hangszerművész Ránki Dezső, Kiss Gyula, Falvai Sándor, Kovács Dénes, a karmester Lamberto Gardelli, Ferencsik János, Komor Vilmos, Erdélyi Miklós. A kiragadott előadói névsorból is kiderül: a lemezek határozott vonásokkal gazdagíthatják egy-egy muzsikusról kialakuló elképzelésünket. Karakteresek, de egyik összeállítás sem akar több vagy kevesebb lenni, mint hogy bepillantást nyújtson az adott'mű- helybe. így például Erkel Ferenc nemzeti operát teremtő gondolkodásába. A lemez előnye, hogy a repertoárdarabok mellett kevésbé ismert dalművekből is elhangzanak részletek. A Hunyadi és a Bánk bán mellett így a Brankovics Györgyből, a Névtelen hősökből. AZ OPERASZERZÖK kivételével többféle műfaj felvonultatása jellemző a sorozat összeállítására. Jó „szemet”, illetve fület, nemkülönben hozzáértést kíván az, aki Chopin zongoramuzsikáját kívánja érzékeltetni. Hiszen megannyi apró „ékszerből” áll össze az életmű. A teljességre törekvés igényével, valójában a lehetetA Thália Színház Kővári Katalin rendezésében tegnapelőtt mutatta be Sztaniszlav Sztratiev szatíráját. Képünkön Zsurzs Katalin és Végvári Tamás a velurzakó egyik jelenetében. lent megidézve, helyezhetjük el a korongon a Wagner-le- mezt. A válogatás itt különösen szerencsésnek mondható, mert olyan képet mutat fel, amely kétségtelenül hozzájárulhat a „teremtő akarat” grandiózus mesterének meg- kedveltetéséhez. A Csajkovsz- kij-lemez a romantika másik vonulatának csúcsait villantja fel. Amíg a wagneri keményebb, erőszakosabb, ez csupa villózás, szenvedés és szenvedély, őszintén feltárulkozó líra. Balettzene és nyitány, vonószenekari freskó és operarészlet egyaránt megtalálható rajta. Hasonlóan kedvfakasztó a Puccini-’ósszeállítás, amely már századunkig vezet el. Így ez a sorozat majd’ egy évszázadot fog át. VISSZATÉRVE a bevezetőnkben föltett kérdéshez — meddig folytatható a Szereti ön ... ? sorozat —, a választ évenként megismételhetjük. Addig, , amíg határózott igény nyilvánul1 meg iránta. A muzsikusokon, azaz a komponistákon mindenesetre nem múlik. A zenebarátok érdeklődésén sem. Amíg újabb és újabb generációk kedvelik meg a komoly zenét, a Szereti ön ...? sorozat pótolhatatlan forrásnak bizonyulhat. Molnár Zsolt napokban Indira Gandhi nyújtotta át Vértes János magyai nagykövetnek. • • •••• •• — Már1 szeptemberben hírt kaptam róla — mondja Anita s egy levelet mutat. — De ebből nem derült ki, hogy melyik képemmel nyertem a díjat. Meg voltam győződve róla, hogy a Kőmíves Kelemenné című batikommal, de tegnap hallottam, illetve tudtam meg, hogy a Magyar tánc című festményemet díjazták. A díjnyertes alkotást egy diaképen nézegetjük. Aztán még több dia kerül elő, mind- mind egy-egy sikeres pályamű reprodukciója. — Ezzel például az NDK- ban nyertem — magyarázza Anita, ez pedig a Bóbita, amit a Lengyelországban megrendezett nemzetközi gyermek- könyv-illusztráció versenyre készítettem. — Végül is hány díjat nyert Anita mind ez ideig? — kérdezem az édesanyát, Dobák Józsefnét. — összesen? Három nemzetközit és több országosat. Az elsőt még óvodás korában. • ••• •• •• A siker tehát igen korán szegődött a kislány mellé. Persze, ebben nem a szerencse, hanem a tehetség játszott főszerepet, melynek kibontásához nagyon sok munkára volt szükség. Az édesanya vállalta magára ezt a feladatot, a rajztanár, akinek szigorúsága következetességgel párosult. — Együtt dolgoztunk, együtt próbáltunk ki mindent — meséli Dobák Józsefné —, megtanítottam neki mindazt, amit én tudtam, de soha nem néztem el egyetlen hibáját sem. Az iskolában is én voltam a rajztanára, s azt piszém, hozzá voltaim a legkeményebb. Igaz. Anita? — Nem szeretteiin’ anyunál tanulni az iskolában — moso- lyodik el a kislány. — Sokszor sírtam az óráján. Hányszor eldobatta velem, amit csináltam! — És most? — Most már ritkábban ... — Miket készítesz? — Ö, nagyon sok mindent. Tűzzománc faliképeket, batikokat, tusrajzokat, de kipróbálom az akvarellt is, a temperát, a pasztellkrétát, agyagból is formáztam, még makramét is készítettem. — És miben fejezed ki legszívesebben magadat? — Festményben.' Ügy érzem, a festés áll legközelebb hozzám. • • • • •• • • A lakás: házgyári. A műterem: a konyha egy kicsiny zuga. Parányi asztalon zsúfolódik a sok rajzeszköz, festék, karton, vegyszer; most éppen a batikoláshoz szükséges kellékek tömege. Szinte hihetetlen, hogy ebben a szűk kis műhelyben születtek meg a nemzetközi pályázatok díjnyertes alkotásai. Mint ahogy szinte hihetetlen az is, hogy ez a szolid, szavaiban, viselkedésében köznapién szerény százhalombattai kislány az 1979-es Shankar gyermekrajzverseny egyik aranydíjasa. Tizenhárom éves volt, és a Ságvári Endre általános iskola tanulója, amikor elkészítette pályaművét, amivel először a városi, majd a megyei versenyt nyerte meg. Ezután az országos megméretés következett, s így jutottak ki alkotásai hazánkat képviselve Indiába. Ott nem kevesebb, mint 150 ezer pályamunka közül a nemzetközi zsűri, a Magyar tánc című festményét a legjobb 24 alkotás sorába emelte. • •• • •» •• Anita most az érdi gimnázium* tanulója. Egyik kedvenc tantárgya a matematika, kedvenc együttese az LGT, kedvenc zeneszerzője Verdi, egyelőre még a romantikus regényeket szereti, Leonardo da Vinci és Mednyánszky művei <jlőt,t áll meg csodálattal és természetesen álma-vágya, hogy az érettségi után felvételt nyerjen a képzőművészeti főiskolára. Tavaly sajnos sikertelenül próbálkozott. A képzőművészeti szakközépiskolában nem sokkal azelőtt utasították el felvételi kérelmét, amikor Űj- Delhiból megkapta a hírt: Nehru-aranydíjat nyert. Tamási István TV-FIGYELŐ Műsor. Visszatekintve a most eltelt hét televíziós műsorára, e programcsoportban aligha lehetett olyan adásra bukkanni, amelyre valamely okból ráillett volna a minősítés: szenzáció. Amilyen hűvösek, sőt javarészt hidegek voltak maguk a januári napok, olyan szürkére sikeredett a mozgó képek gyűjteménye is, amelyet azért természetesen ezúttal is végigfigyelt a zord időjárás miatt a meleg szobába parancsolt előfizető. S ha már ott kuporgott kedvenc ka rosszékében, bizonyára azon is eltűnődött, -hogy ugyan miféle elosztási elvek szerint adagolják az úgynevezett hazai termékeket — mármint azokat a honi dramaturgiák és honi alkotócsoportok által feldolgozott történeteket, amelyek egyszer csőstül zúdulnak a nézőre, máskor meg egyszerűen úgy eltűnnek, mintha nem lenne sem itthoni kiképzésű rendező, sem pedig ugyanilyen iskolázottságú operatőr. Hogy, hogy nem, most egy ilyen időszakot élhettünk át, s így aztán, még azoknak a kicsi színesebb foltoknak is örülnünk kellett, amelyek nagy ritkán megszakították azt a föntebb említett szürkeséget. Stúdió '81. Az egyik ilyen kedvderítő villanás a különben szintén monoton Stúdió ’81 nézése közben szikrázott a néző szeme, amikor tetemre hívták Horváth Ádámot, a szomorú emlékezetű Petőfi- film rendezőjét. Igen, ez a vissza- és rákérdezés egy igen jeles vállalkozás volt! Egyrészt szokatlansága miatt tetszett, másrészt meg azért, mert ki-ki megtudhatta, hogy tulajdonképpen miféle szándékoktól vezéreltetve forgatott úgy a stáb, ahogyan végül is forgatott. Mint hallhattuk, a jegyzőkönyv értékű dokumentumokat szánták az élet-, illetőleg koridézés pillérei gyanánt. Tehát azokat az irományokat, amelyek a lehető leghívebben utalnak a költő mindennapjaira. A megszámlálhatatlanul sok képzelgés és fantazmagória helyett az egykor volt valóságot akarták a nézők elé tárni. Mégpedig elsősorban azok elé a fiatal nézők elé, akik talán még nem fertőződtek meg az ilyenolyan legendáktól, s alkalmasak arra, hogy képletesen szólva — jó magot fogadjon magába bennük a lelki televény. így az utólagosan megtudott rendezői szándék, amely vi- szopt (sajnos, sajnos) mégis csak szándék maradt. De legalább most már tudhatjuk, hogy mi nem bújt ki a tojásból. Hadd ismételjük el: ügyes ötlet ez a vissza- és rákérdezés. Bárha rendszeresen élne vele a Stúdió. Kultúra. Szintén a jobb emlékezetű műsorok közé kell sorolnunk Gubcsi' Lajos Kockázat című sorozatának január havi félóráját. Szinte szó szerint azt a témát feszegették ebben is, mint a Hernádi Gyula és Jancsó Miklós-féle Stúdió ’80-ban. Mármint azt. hogy ugyan mennyire s miképpen áru a kultúra. Ám most a hókusz-pókuszos körítést elhagyva az érvek nyelvén tudatták, miszerint a még oly feszes pénzügyi helyzetekben sem lehet a nagyközönség okulását, szépérzékének növelését az adok-veszek piaci érdekviszonyaihoz igazítani. A kultúra nem áru, ahogyan azt Hernádi mondta, hanem több is, másabb is annál: terjesztésekor a kiművelhető emberfők sokaságára kell inkább gondolni, mintsem a költségvetési főkönyvek egyenlegeire. Tercfere. Tulajdonképpen a jó címén túl a Liska Dénes szerkesztette Terefere sem rossz vállalkozás, csak az a kezdettől fogva kedvrontó baja, hogy annyira, de annyira rádiós. Igen, igen, az a sokat emlegetett hamleti szó, szó, szó uralja, és így inkább a mikrofonok, mintsem a kamerák világába illik. (Tulajdonképpen csak Ráday Mihálynak a védtelen és védetten műemlékeinket megörökítő sorozata, Az unokáink sem fogják látni az igazán televíziós betét ebben az ösz- szeállításban.) Szerencsés körülménynek minősíthető viszont, hogy ebben a Tereferében nemigen zavar holmi ízlésficam. Lám. most is, amikor az Éváknak és az Ádámoknak a nem kifejezetten szellemi vonatkozású közeledéséről esett szó, képes volt megőrizni a megőrzendő határokat. Mindez pedig azért történhetett így, mert mind Rapcsányi László műsorvezető. mind pedig dr. Veress Pál főorvos egyaránt tudja. mi fán terem a képletesen szóló, de értelmesen felvilágosító — elgondolhatni, hányákat érdeklő — szaktudományi beszéd. Akácz László
