Pest Megyi Hírlap, 1981. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-22 / 45. szám

8 PEST MEGYEI HÍRLAP 1981. FEBRUÁR 22., VASÁRNAP Különleges kereskedelem? Könyvek körül kötbérek Egymillió-kétszázezer forint ha­vonta. Szép pénz. Lakbér és köt­bér mértéke együtt. Zavaros? Próbáljuk meg körüljárni, kibo­gozni a szálakat. Magyarország könyvállománya 86 budapesti pincében található. Nem vicc, és csak némileg túl­zás. A könyv-nagykereskedelmi vállalat, a Könyvért fogadja a Belváros pincelabirintusaiban a nyomdákból érkező könyveket, és innét továbbítja azokat a kiske­reskedelmi vállalatokhoz, köny­vesboltokba, könyvtárakba. Raktárbázis-karikatúrának ne­vezhetnénk ezeket az odúkat, ha humorizálni volna kedvünk. A Könyvértnek — nincs. Joggal. Elő­dei évekig elhanyagolták a terüle­tet, nem gondoskodtak a fejlesztés­ről és előállt az a paradox helyzet, hogy miközben a könyvforgalöm szinte elképzelhetetlen ütemben nö­vekedett, a forgalmat megalapozó, kiszolgáló háttér ugyanilyen tempó­ban romlott. Ha nem is időben, de észrevették és orvosolni kívánták az akut bajt a könyvszakma irányítói. Számos szervezési intézkedésük közül most csak egyet említünk, éppen a rak­tárakra vonatkozót. Megteremtették a feltételeket — magyarán: pénzt szereztek — új, korszerű raktárak építéséhez, felváltandó az (könyvet) óvóhelyeket. Törökbálinton és Budaörsön kezd­tek munkához. Az utóbbi nagyköz­ségben tavaly júliusban, és várha­tó, hogy idén májusban 5600 négy­zetméternyi új raktár fogadja a könyveket. A példásan gyors munka ellenpéldája a példátlanul lassú törökbálinti. Itt egy lényegesen ki­sebb könyvdepót 6 évig (!) épített (?) a 21. sz. Állami Építőipari Vál­lalat, (Az építőipariak mentségére el kell mondani, a munka elhúzó- dásához a DEPÓ Közös Vállalkozás, a beruházó, financiális gondjai is hozzájárultak.) tos. Áruval, üzlettel, kereskedelem­mel. Amikor — még tavaly — Her­nádi Gyula és Jancsó Miklós a kul­túra áruvoltáról készített tv-mű- sort, a kritika' a tartalmat egyálta­lában nem, csak a formát figyelte. Ezen köszörülték tollúkat, ezt szed­ték ízekre (és most nem ide tarto­zik, jogosan-e), alig törődve azzal, amit e műsor — alaposan körüljár­va a témát — megfogalmazott: a kultúra áru is, megjelenési formái rendelkeznek az áruval kapcsola­tos közgazdasági, gazdasági, keres­kedelmi ismérvekkel. A két művész tételét megerősí­tette nemrég egy másik tévéműsor. A stúdióbeszélgetésen éppen a könyv árumivoltáról beszélt a leg­illetékesebb, a Kiadói Főigazgató­ság (a könyvszakma legfőbb irá­nyítója) vezetője. Sietek hozzátenni: mindenki egyet­értett — a könyv különleges áru. Specialitását jellege adja. Míg egy kiló hús például tápértékhordozó, egy könyv — hosszabb távra szó­lóan — kultúrahordozó. A gondok itt, a speciális árujel­legnél kezdődnek. Ugyanis egyfor­ma gazdasági szabályozók érvénye­sek (például) a lila pöttyös sárga díszcserépre és Petőfi összes költe­ményére. Hol itt a gond? Cserép cs Ady Per vagy munka Határidő-módosítások és akták, levelezések tömege. A könyvkeres­kedelmi vállalat végül közölte, a késésért kötbérezni kívánja az épí­tőt, a DEPÖ-t. Mégpedig azzal a pénzösszeggel, amibe az el nem ké­szült raktárt helyetesítő pincék kerültek. Ezek bérleti díja havonta egymillió-kétszázezer forint volt. Ha kicsit hosszan is tartott, ta­lán sikerült megvilágítani a beve­zető mondatok homályát. Ám a helyzet nem ilyen egyszerű. A köny­vesek ugyanis csak közöltek, de nem pereltek... Ne tessék felhördülni: micsoda opportonizmus ez! A Könyvért azért nem perli az építőket, amiért nem perli (gyakran nagyobb összeggel) a kiadókat, a nyomdákat — ugyan­csak késésért. Késésért, mikor az ünnepi könyvhétre ígért könyv csak a téli könyvvásáron jelenik meg, óriási kárt okozva, anyagit és erkölcsit egyaránt. Késésért, mert ilyen csúszások a könyvek kilenc­ven százalékával megtörténnek. Miért nincs per tehát? Kényszerűségből. A Könyvért ugyanis kiszolgáltatott helyzetben van. Nem kívánom elemezni, mi­lyen „szankciókkal” élhet egy kel­lemetlenkedő partnerrel szemben az építő, a beruházó, a szállító — általában. A könyvkereskedelem sem kivétel az általánosból. És is­mét ne tessék felhördülni: —Már­pedig azért is, igenis, éljenek jo­gaikkal, kötbérezzenek, harcolja­nak. Szép és nemes cselekedet volna, és — reméljük — előbb-utóbb jó feltételek is lesznek a harchoz. Ám a Könyvért és a többi könyvterjesz­tő cég nem háborúzni: kereskedni akar. Elegendő a mindennapok ge­rillaharca. nem kívánnak több fron­tos. általános csatába kezdeni, a kötbér körüli ügyekkel megvívni. Leültek az asztalhoz, és közösen előnyös tárgyaláson kiegyeztek az építőkkel. Megalkuvás? Nem hiszem. Inkább józan üzletpolitikának vé­lelmezem. Speciális áru íme, a bűvös szó: üzletpolitika. Ez bizony, a kötbérhez meg a többihez hasonlóan — közgazdasá­gi fogalom, amely áruval kapcsola­Nos, amíg csak arról van szó, hogy egyformán kényszerítő hely­zetben egyformán kötbérezi (vagy nem) az építőt, a szállítót, a csere­pet és a könyvet forgalmazó cég —, addig nincs semmi, pontosab­ban: csak más jellegű probléma van. Amíg egyformán visszaélhet helyzetével az építő, a szállító —'az is más lapra tartozik. De nézzünk más, szorosan keres­kedelmi ügyet. Például a készlete­zést Ez talán egyik legégetőbb mi­zériája a könyveseknek. Egy keres- kédelmi vállalat eredményének egyik hivatalos mércéje ugyanis a készletgazdálkodás. Vagyis, nagyon leegyszerűsítve, mikor, mennyi ér­tékű áru állt raktáraiban, és azzal hogyan gazdálkodott mennyit árult belőle. Cserépből vagy Adyból — mindegy. Márpedig, úgy hiszem, egyszerű belátni: lila pöttyös sárga bögrére nincs mindig szükség. Pe­tőfire, Aranyra, József Attilára, te­hát a klasszikus „standardra” — igen. Szüksége van rá a felnövekvő nemzedéknek és az idősebb, ám érdeklődni most kezdőnek. Szüksé­gük van rá — állandóan. Ez az, ami nem megy. A készletszabályozás ugyanis ar­ra készteti a terjesztőket, hogy áru­jukon mihamarabb túladjanak. Nem tehetik meg tehát, hogy a mindig, állandóan keresett klasszikusokat például több tíz- vagy több száz­ezer példányban rendeljék a nyom­dáktól és tárolják évekig. Nem te­hetik, mert a szabályok ezt szinte büntetik. És mert a nyomdák, ugyancsak gazdasági okokból, nem tudják az elfogyott Jókait, Tolsz­tojt, Thomas Mannt, Radnótit fo­lyamatosan nyomni, kiadni — a végeredmény egyértelmű: a kultúra klasszikusai éppen úgy hiánycikké válnak, mint bármilyen más kur­rens áru. Szabályozó változás? Márpedig nem valószínű, hogy a kultúra árujellegén bárki is ilyen egyezést értene. Különleges elbírálás kellene hát? Valószínűleg. Indokok is vannak. Nem azokra gondolunk, melyek a könyv kultú­rahordozó. nevelő, művelő, szóra­koztató, emberformáló értékeire hi­vatkozva várnának új szabályozást. Bár ezt tartjuk a legfontosabbnak, maradjunk — az előzőkhöz hason­lóan — szigorúan üzletpolitikai alapokon. A könyvkereskedelem már 1979- ben annyit forgalmazott, amennyit csak 1985-re terveztek. (Ez akkor is hatalmas, máshol alig tapasztal­ható eredmény, ha számolunk a tervezés esetleges hibáival és a könyváremelkedéssel.) Tavaly a bu­dapesti könyvforgalom 10, a vidéki 11, az úgynevezett szövetkezeti 18 százalékkal nőtt, 1979-hez képest. E nagy számokon belül még na­gyobb fejlődés tapasztalható egyes helyeken. Nagykőrösön például 21 százalékkal ugrott meg egy év alatt a forgalom. A napjainkban oly so­kat emlegetett hatékonyságra is büszkék lehetnek. A Könyvértnél 1973-ban 603-an dolgoztak és egyen­ként 2 millió 206 ezer forintot for­galmaztak. 1978-ban ugyaneny- nyien 4 millió 78 ezret. Az indokok tehát a nagyszerű eredmények, melyeket a százalékok mutatnak. Még, ha tudjuk is, hogy a jövőben szolidabb sikerek várha­tók (pénzátcsoportosítás a vásár­lóknál; dotációs, szállítási, nyom­datechnikai és egyéb infrastruktu­rális okok a könyveseknél) — a könyvkereskedelem, a könyvki­adás, az eddigi konkrét gazdasági eredmények alapján, úgy véljük, jogosan kérheti a speciális helyze­tének megfelelő, ahhoz rugalma­sabban alkalmazkodó, módosító In­tézkedéseket. ANDAI GYÖRGY Vízen járó fiúk Egy levél s a többi nyomában Busszal késnek, gyalog beérnek Levelet kapott a szerkesztőség. Elgondolkodtatót. Idézzük: Ta­valy átadták Dunaharasztin a 3. számú általános iskolát, Az épü­let a falu szélén áll, sok gyerek három-három és fél kilométerre lakik... Hosszú huzavona után kapott az iskola külön buszjára­tot, a mostani tanévre azonban még több gyerek lett iskolaköteles, a tanterem kevés, s így reggel fél nyolckor kezdődik a tanítás. Igen ám, de az iskolai buszjárat 7 óra 35 perckor indul. A nyáron kérte az igazgató a Volántól a menetrend-módosítást, de a gyerekek most is gyalogolnak, a busz pedig üresen elkocog az is­koláig. Sok szülő már meg sem veszi a bérletet. A gyalogos út a síneken vezet át; ahol se jelző, se aluljáró nincs, tehát a 6—7 éves kisgyerekek állandó veszélyben vannak. Hát rendjén van ez így? — kérdi egy magát megnevezni nem kívánó szülő Dunaharasztiról. A sínek közt rövidebb ííKsoIíig- nivniíT ..aarnsa .;íöí: tv A helyszínen, pénteken reggel fél 7-kor: Az iskolában már égnek a lámpák, Szeri Pálné takarít. Ö mondja: — Űj az iskola, sok gye­rek került ide a település másik két iskolájából. Most az a helyzet, hogy minden második héten fél nyolckor kezdődik a tanítás a felső tagozato­soknak és az egyik első meg har­madik osztálynak. Tényleg három­négy kilométeres körzetből jönnek a gyerekek, méghozzá többnyire gyalog, mert a busz fél nyolc előtt sohasem ér ide ... Szállingóznak már a korán jövők. Janovics Katalin hatodikos: — Tavaly még busszal jöttem én is, anyuék bérletet vettek. Most már nem. Azért, mert aki busszal jár iskolába, elkésik. Tyukodi Vendel ötödikbe jár: — Én is a ligeti részről járok. Igen, gyalog. A busszal késnék, fél nyolckor indul, amikor becsöngef- nek. A bérletet mi sem vettük meg. Tavaly? Tele volt a busz __ Néhány száz méterre az iskolától a levélben említett vasúti átjárónál Ortelli Csilla nyolcadikos mondja: — Igen, itt jövök át, ez a tapo­sott út itt a legrövidebb gyalogosan. De nemcsak én, a fél iskola erre jár. Mezei Klára ügyeletes pedagógus, az ablakra mutat: — Nézzen ki, innen is látni. A busz fél nyolc előtt sohasem érke­zik. Amikor jön. akkor is majdnem üres, mert aki késve esik be az órá­ra. igazolatlanul mulaszt. Ráadásul a liget felől iskolába igyekvő gye­rekeknek a kijelölt vasúti átjáróig 600 méteres kerülőt kellene tenniük, ezért jönnek át sínekén. Fél nyolc. Megszólal a csengő, kez­dődik az első óra. Nyoma nincs még a busznak. Megjelenik egv melegítő­ruhás csoport. Testnevelési órájuk van. úev kezdik, hoey körülfutják a háztömböt. Vissza is érkeznek, a busz még mindig sehol, Üjabb két perc telik el. ekkor fékez a Volán sárgára festett GC—75—80 rendszá­mú íárműve. Nvolc neirc múlt el a tanítás kezdrte óta. Négy averek ká­szálódik le, futólépésben indulnak a kapu felé. Üres a járat Bugár, Endre gépkocsivezető, így: — Ennyien jöttek az egész úton. Két gyereknek bérlete van, a má­sik kettő vette meg a jegyet, két- két forintért. Csekély bevétel, ha úgy számolunk, az út oda-vissza '’ét kilométer, s ez kilométerenként 9 forintba kerül. Egyszerű: 56 forin­tért kapunk nyolcat.., — Hogy fél nyolckor kezdődik a tanítás? Mit tegyek — tárja szét a karját — a menetrend szerint 7.35- kor indulok a Knézits utcából. A menetrend? Arról a forgalom ve­zetőt kérdezze... Az biztos, hogy többnyire üres a busz az iskoláig, ráadásul az egyik munkásokat szál­lító járat helyett közlekedem most erre. A dunaharaszti 3. számú iskola igazgatója, Fehér József az elején kezdi: — 1979-ben nyílt meg az iskola, s rögtön kértünk buszjáratot, mert tanulóink zöme a falu túlsó feléről került hozzánk, s ott lakik ma is. A tanács drága pénzért utat épített, hogy erre jöhessen a busz, s az elő­ző tanévben nem is volt gondunk vele, mert minden nap 8-kor kezd­tük az oktatást. Most szeptembertől azonban a túlzsúfoltság miatt — 17 tanulócsoportunk teljes váltásban jár — arra kényszerültünk, hogy fél nyolcra tegyük a tanítás kezdetét. Különben a kicsik, .az alsó tago­zatosok csak délután 2-kor kezd­hetnék az iskolát, s lehetetlenség, hogy este 7—8 óra körül végezzenek. Már tavaly májusban átadtuk a menetrend-módosítási kérelmünket a buszvezetőnek, a Volán menetrend­felelőse tanácsolta, aki nálunk járt a nőnapon. Nem történt semmi. Megismételtem a kérést magam is, szóban a tanács építési csoportve­zetőjének, Szabó Györgynek. Mert nem változott a helyzet a tanév kezdete után, szeptember 22-én a 20-as Volán szigethalmi főnökségére írtunk levelet Maczák István veze­tőnek. A levél száma 1/10/186. Októ­berben vagy novemberben, a taná­cson jártam ismét, ahol elmondtam a gondunkat, fel is jegyezték. Azóta is gyalogolnak a gyerekek. Hármasnak csúfolják Dr.. Negyedy László, a dunaha­raszti tanács vb-titkára sorolja: — 800 ezer forintba került az Arany János utca? 900 ezer a Baj­csy-Zsilinszky és az Eötvös utca. fel­újítása és még a jelzőtáblák. Min­dent egybevéve, majdnem kétmillió forint kellett ahhoz, hogy szilárd burkolatú út vezessen az új iskolá­hoz. A buszjárat elvben közérdeket szolgál, hiszen majd 100 gyerek járt ezzel tavaly. Arról, hogy a tanítás rendje módosult, hivatalosan nem ér­tesítettek minket... Szabó György, a tanács építési és műszaki csoportvezetője: — Sok fórumon esett már szó a vasúti átjáróról, arról, amelyet „hár­masnak” csúfolnak, itt ugyanis a MÁV nem ismeri el az átjárást. Közösen voltunk a helyszínen, és megállapítottuk, hogy a villamosított vasútvonalnál felüljáró nem épül­het, az aluljáró pedig olyan sokba kerülne, hogy a MÁV egyelőre nem vállalkozik az elkészítésére. — Valóban beszéltem az iskola igazgatójával, s a műszaki csoport dolgozója, Szabó Attiláné föl is je­gyezte a kérését. Reagáltunk is rá, levelet írtunk a Volánnak, erről a tényről értesítettük az iskolát is. Választ azonban nem kaptunk leve­lünkre. Az újságíró szerette volna látni ezt a levelet, a Volánhoz küldöttet. Nem került elő. Két órán át keres­ték a másolatot a tanács iktatójá­ban. s nem kevesebb ideig az isko­lában. De ott sem lelték. Csak Barna Dezső, a Volán 20-as számú Vállalata szigethalmi önálló főnök­ségének forgalomvezetője tudott ró­la. Ezt mondta: — A tanács" levelét továbbadtam Gyújtó Elemérnének, ő a vállalat menetrendi osztályán előadó. Egyébként nem lehetetlen a menet­rend módosítása, csak azzal jár, hogy a munkásokat szállító buszok néhány perccel ritkábban közleked­hetnek majd reggelente. Utánanézek ennek Beszéltünk Maczák Istvánnal is. Kereste a tanács levelét, az iskola- igazgatóét is. Egyiket sem találta. Csodálkozva hallotta az esetet, mert ahogy mondta, erről már régen ér­tesülnie kellett volna a buszvezetők­től. Hiszen így a vállalatnak sem éri meg... ígéretet is tett: — Majd utánanézek ennek az ügynek. Már csak egy telefon maradt hát­ra, Gyújtó Elemérnét hívtuk ;• — Az egész problémáról most hallok másodszor, néhány perce hí­vott Barna Dezső. Ha ilyen levelet kaptam volna tőle, akkor két héten belül — mint minden közérdekű be­jelentés esetében — intézkedtem volna. Valóban jártam az iskolában nőnapkor, s ha a buszvezetőnek át­adják a kérelmet, annak szolgálati úton el kellett volna jutnia hozzám. Egyébként a Volán 20. számú Vál­lalatának forgalmi főosztályán a menetrendi csoportot kellett volna keresniük, a címünk Budapest XIII. kerület Szabolcs utca 17. De ismer­nek személyesen is, mert az iskolai járat Indításakor magam jártam ott. Várom, hogy ismét keressenek az iskolából vagy a tanácstól... Elgondolkodtunk, a levélen, a látottakon, a hallottakon. Akad néhány kérdés, amely tisztázásra vár. Először: mi történt a szóbe­li és az írásbeli kérelmekkel? Az iskolaigazgató levelének nem­csak a számát tudjuk, a másola­tát is láttuk, tehát, létezik ... Má­sodszor: mi történt a tanács il­letékesének kérelmével? Léte­zik-e egyáltalán, hiszen nyomait nem leltük ... Harmadszor: vár- ható-e változás az iskolai busz­járat ügyében, és ha igen. mikor? Ugyanis a mai helyzet áldatlan az iskolásoknak, gazdaságtalan a Volánnak... Várjuk a fejleményeket. VASVÁRI G. PÁL i á

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents