Pest Megyi Hírlap, 1981. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-18 / 41. szám

ttrcírt W __ K/unap 1981. FEBRUAR 18., SZERDA enyhítés a kötöttségeken Ifjú pedagógusokat várnak PEST MEGYE 430 ÚJ DIPLOMÁST KÉR Társadalmi közérzetet be­folyásoló tényező egy-egy te­lepülésen az, hogy van-e elég pedagógus, hiszen a gyerme­kek továbbtanulási esélyei akkor egyenlítődnek ki, ha megfelelő felkészültségű taní­tók és tanárok oktatják-neve- lik őket. A pályakezdő diplo­mások elhelyezkedését szabá­lyozó, 1977-ben bevezetett pá­lyázati rendszernek éppen az lett volna a célja, hogy a fia­tal diplomások ott helyez­kedjenek el, ahol a legége­tőbb szükség lenne rájuk. Érdekek közelítése Miként tegnap a Művelődés- ügyi Minisztériumban Szeke­res László főosztályvezető-he­lyettes és Papp Zoltánné fő­előadó elmondta, a pályázati rendszer nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. A pedagógusok elhelyezke­dését a minisztérium ezért most újra szabályozta, töre­kedvén a társadalmi és egyéb érdek közelítésére. Mivel a közoktatás a jövőben is csak azokkal a pedagógusokkal szá­molhat. akik hivatásukért ál­dozatokra is képesek, ezért elhelyezkedésük a jövőben is irányított marad, de a kötött ségek lényeges enyhítésével. A megyei és városi művelő­dési osztályok megnövelt ha­táskörükben jogosultak isko­lákra szólóan korlátozni vagy előírni bizonyos pedagógus- állások betöltését. Jogosultak továbbá elbírálni a pedagógu7 soknak augusztus 15-től a kö­vetkező tanév végéig tartó időszakban történő munka­hely-változtatását. Így tovább­RÁDIÓFIGYELŐ REGGELI PÁRBESZÉD. Vé­letlenül vagy tudatosan, a szerkesztők akaratából csen­gett össze a tegnap reggeli párbeszéd a háromnegyed öt­kor és hétkor jelentkező Szót kérek .. .-kel. Az interjúalany ezúttal dr. Barna Lajos, a Fó­ti Gyermekváros igazgatója volt, aki Perjés Klára ripor­ternek ' őszintén igyekezett ar­ra válaszolni, vajon mi az oka, hogy az utóbbi években tovább növekedett az állami gondozottak száma? A köztudatban még mindig él, hogy ezekben az intézetek­ben (s ez a világháború után igaz is volt) árva és félárva gyermekek nevelődnek. Barna igazgató úr megcáfolta a hie­delmet. már régen nem az ilyen megcsonkult családok gyermekeit nevelik az intéze­tekben '■ tanító pedagógusok, sokkal inkább a válási árvá­kat, az alkoholista családból — szerencse, ha idejekorán — kiszakított gyermekeket, bű­nöző életmódot folytató szü­lők fiait, lányait... s ter­mészetesen számos más. de hasonlóan súlyos körülmény készteti a gyámhatóságokat arra. hogy a gyermekek érde­kében ehhez a megbldáshoz folyamodj anák, A válások számának növe­kedésével (egy-egy esztendő­ben 25—26 ezer házasságot bontanak fel mostanában az ország bíróságain) potenciáli­san növekedik a válásokból kifolyólag, a családok felbom­lásának eredményeként veszé­lyeztetett gyermekek száma. Ök is és egyéb okból az állam gondozására szoruló társaik is gyakran megkésve kerülhet­nek csak az intézetek védő­szárnyai alá, meet a szűkebb- tágabb környezet soikszor fél kiállni, fellépni a rabiátus apa, a gyermekeit elhanyago­ló. alkoholizáló anya (s ezek­nek sem kevés a száma) el­len. Sokszor indokolt lenne, mert a szülők magatartása ki­meríti az ifjúság elleni bűn­tett törvényi tényállásait, a büntető eljárás lefolytatása, ám erre a szükségesnél és in­dokoltnál sokkal ritkábban kerül sor, mert a tanúk (szomszédok, ismerősök, csa­ládtagok) végül is nem hajlan­dók tanúskodni. Ezt az interjút voltaképpen egy gondolat vezérelte: neve­zetesen, hogy ne csak a csalá­di ünnepek előtt sajnálkoz­zunk az így-úgy elárvult, az állam pótapai-anyai szeretetét élvező gyermekeken, hanem folyamatosan, rendszeresen, tevőlegesen szeressük őket. Okosan, érdekeikre figyelem­mel. S még azelőtt, mielőtt odáig fajulnak a körülmények, hogy már csak az ilyen inté­zetek nyújthatnak nekik meg­felelő életkörülményeket. SZÖ.T KÉREK..., mon­dotta P. Szabó József, akit sokkal inkább külpolitikai kommentárjaiból ismerünk, mint az ilyen érzékeny han­gú, hangulatú jegyzeteiből. A szeretetről beszélt, a családo­kat az élet nehézségeiben, vi­haraiban is összetartó, kohé­ziót teremtő érzésről, mely — mint mondotta — manapság nemcsak, hogy nem divat, ho­vatovább szégyellni való. Pe­dig az ilyen szeretet, mely manapság is sok családban él (ha azok, akik kedvező hatá­sát folyton érzik, szemérmes­ségből titkolják is), s szinte kimutathatóan a társadalom építő erejévé válik, azoknak a kiegyensúlyozott munkáján keresztül, akik átélik, akik részesei. Ennek a szeretetnek a titkát kellene megismertetni mind­azokkal, akikben még megvan rá az igény, s megismertetni azokkal, akiknek nagy szüksé­gük lenne rá. Korszerűvé kellene tenni, hogy birtokosai ne szégyelljék, ne titkolják el..« B. H. ra is megakadályozhatják tanév közben az aránytalansá­gok súlyosbodását. Egyéves helyettesítés Mivel társadalmi érdek az, hogy augusztus 15-re egy-egy iskola tantestülete kialakul­jon, az új diplomások pályázat útján augusztus 14-ig helyez­kedhetnek el. Ha ezzel a le­hetőséggel nem éltek, szaba­don kereshetnek maguknak munkahelyet továbbra is, de hogy a nekik tetsző iskola ío- gadja-e őket, ez már a műve­lődési osztály döntésén múlik. A gyakorló pedagógusok — méltánylást érdemlő egyéni ok híján — csak a két tanév között változtathatják mun­kahelyüket, de a munkahely­változtatásra vonatkozó meg­állapodást bármikor megköt­hetik. A helyettesítő tanári állá­sokra szóló hirdetések ezentúl egy teljes évre garantálják a foglalkoztatást, tehát a jövő­ben nem kerülhet kínos hely­zetbe az sem, aki például a gyesről váratlanul munkába álló pedagógusnő helyettesíté­sét vállalta. Több kell, mint van Jelenleg hazánkban kétszer annyi óvónőre, száztizenöt százalékkal több általános is­kolai tanítóra és tanárra len­ne szükség, mint ahányan a nyár elején diplomát kapnak. Pest megyében 129 tanítót, 120 ál­talános iskolai tanárt, 109 óvó­nőt, 31 gyógypedagógust, 32 középiskolai és 8 zeneiskolai tanárt várnak az intézmények. A sajtótájékoztatón hangsú­lyozták, hogy a most végző pedagógusok nagy többsége nő, ezért különösen fontos, hogy megfelelő életkörülmé­nyeket teremtsenek számukra a munkájukat igénylő telepü­lések vezetői. • Cseri Sándor Kondor Béla emlékezete Kondor Béla festőművész születésének 50. évfordulóján koszorúzási ünnepséget ren­deztek kedden a Farkasréti temetőben levő síremlékénél. A XX. századi modem ma­gyar képzőművészet kiemel­kedő alkotójára Kovács Pé­ter. a Magyar Képző- és Ipar­művészek Szövetségének alel- nöke emlékezett, felidézve az 1972-ben elhunyt művész sok­oldalú munkásságát, művei­nek jelképteremtő erejét. Kon­dor Béla síremlékén a Mű­velődésügyi Minisztérium, a Magyar Képző- és Iparművé­szek Szövetsége, valamint a Magyar Nemzeti Galéria kép­viselői helyezték el a meg­emlékezés koszorúit. ★ Kondor Béla emlékünnepsé­get rendezett tegnap a mű­vész születésének 50. évforduló­ján a Magyar Nemzeti Galéria baráti köre a Budavári Palo­tában. Az alkotó életművét Né­meth Lajos művészettörténész méltatta. Ez alkalommal mutatták be a Valaki önarcképe című gra­fikai sorozatának a galéria tu­lajdonában levő darabjait. A sokoldalú művész néhány ver­se is elhangzott a megemlé­kezésen. Segítség a múzeumnak Zágrábból kaptak írógépet azok a délszláv nemzetiségű baranyai intézmények, ame­lyek írásbeli munkájukban is használják a szerb-horvát nyelvet. Azért van rájuk szük­ség, mert bár a horvátok is latin betűs írásmódot használ­nak, az írásjelek sok tekintet­ben eltérnek a magyartól, a mi írógépeinken tehát nem le­het tökéletes kéziratot készí­teni. A diakritikus jelű betűkkel ellátott írógép hasznos segít­séget nyújt a mohácsi bázis- múzeumnak, amely kiterjedt kutató- és gyűjtőmunkát, foly­tat a szerb-horvát anyanyelvű dunántúli lakosság körpben. AZ ELSŐ ELŐAD AS Balett Szentendrén Szentendre új művészeti ág­nak adott otthont. A Pest me­gyei Művelődési Központ és Könyvtár színháztermében a Magyar Állami Op'eraház Ba­lett Stúdiója kapott folyamatos fellépési lehetőséget. A bemu­tatkozásra hétfőn került sor. Sikeres bemutatkozás i Az előadás első részében klasszikus balettekből láthat­tunk részleteket. A kalóz, a Hattyúk tava, a Giselle, a Ta­rasz Bulyba és a Don Quijote kettőseit és szólóit: Magyari Anita és Jezerniczky Sándor; Szőnyi Nóra és Mészáros László; Oláh Csilla és Erényi Béla; Bondár Péter, valamint Magyari Anita és Szakáig György mutatták be. Zongorán kísért: Heller Ágrtes. A második rész a modern baletté volt. Bemutató elő­adásban láthattuk Ivánka Sán­dor két koreográfiáját: Albi­noni zenéjére a szerelem szép­ségét elénk varázsoló Ébredés-t és Kabelaé ütőhangszerekre komponált Invencióinak ba­lettra álmodott 5 tételét Az előző szereplőkhöz a második részben csatlakozott még: Mol­nár Mária, Mráz Kornélia, Mó­ricz Éva, Lencsés Éva, He- gyesi Aranka, illetve Kutni Róbert és Horváth Csaba. Meglepetésként, műsoron kívül láthattuk már az Opera szín­padán is nagy sikert aratott Ellington—Ailey: A folyó című kettősét Szabó Judit és Lőcsei Jenő remek előadásában. A műsorvezető szerepében kitű­nően állt helyt: Tauz István. A vállalkozás fontosságát, jelentőségét aláhúzva, a fiata­lok munkáját, tehetségét mél­tányolva csak néhány kritikai szót ejtenénk. Sajnos két fő­szereplő az utolsó héten meg­sérült, s a beugrások nem se­gítették az amúgy is komoly összmunkát igénylő felkészü­lést. Akad még csiszolni való, különösen azokon a mozdula­tokon, amelyeket egyszerre kell bemutatni. A fiatalokhoz mintha közelebb állna a mo­A XIII. MAGYAR JÁTÉKFILMSZEMLE UTÁN Végre fény az alagút végén ? tás jóvoltából mintha már lát­szana némi fény az alagút vé­gén. Sándor Pál Ripacsok. Kása Ferenc Mérkőzés, Gaál István Cserepek, az elsőfilmes Almási Tamás Ballagás című filmje, s az épp a szemle he­tében már a mozikban is ve­tített Lugossy László film, a Köszönöm, megvagyunk két­ségtelenül jobb, mint az előző periódus legtöbb filmje. Igen kellemes meglepetés, hogy a szórakoztató filmekben is biz­tató javulást mutat Mészáros Gyula A pogány Madonna cí­mű filmje, sőt, az elsőfilmes Szurdi András A transzport című tudományos-fantaszti­kus kalandflimje, és — bár sok hibával — Bacsó Péter A svéd, akinek nyoma veszett című bűn,ügyi vígjtátéka. A gondokat a meglevő fo­gyatékosságokat egyébként a filmszemle zsűrijének döntése is aláhúzta, mivel e testület sem adta ki a fődíjat, ellen­ben díjazott olyan filmeket — Kósa, Lugossy, Bódy Gábor, s az elsőfilmes Almási Tamás munkáit —, amelyek minden­képp figyelemre méltóak. Egy több éve tartó hanyat­lási folyamat megállítása és megfordítása sem nem könnyű feladat, sem azt nem remél­hetjük, hogy egy esztendő alatt, vagy néhány sikerültebb filmmel már mindent helyre tudunk hozni. De ha valami reménytkeltő jelenség mutat­kozik, azt észre kell venni, azt segíteni és népszerűsíteni kell. S a kritika boldogan meg is teszi ezt, hiszen — bármily furcsán hangozzék is — a filmkritikusokat sem boldogít­ják a rossz filmek, és ők is csak a rossz filmek ellen ha­dakoznak, nem pedig a ma­gyar filmművészet vagy a magyar filmművészek ellen. Mert végül is mindenki: né­ző, alkotó, kritikus, egyet sze­retne; jobb, színvonalasabb, szakmailag, tematikailag is sikerültebb, a nézőket is job­ban vonzó magyar filmeket. Takács István dern balett. Ez jó, s a nehéz, nagyszerű koreográfia, a jól kiválasztott zene (a pár perc technikai szünet mitsem vont le e rész erényeiből) a további siker biztosítékai. Az első rész kicsit „mostoha- gyerek”, s ez leginkább a mu­zsikára vonatkozik: nem jó megoldás a különben igen ní­vósán megoldott zongorakísé­ret. Szükség van a zenére, ha kell magnóról, vagy lemezről. De a táncosok természetes za­jai, a hiányzó gyönyörű mu­zsika előnytelenül lefokozták az előadók teljesítményét Vonzó műsorok Az előadás után Perjéssy Barnabás közművelődési igaz­gatót az irodájában faggatjuk az együttműködés létrejöttéről. A Művelődésügyi Miniszté­rium, a Pest megyei Tanács, a Magyar Állami Operaház és a mi művelődési központunk biztosítja az anyagi, tárgyi le­hetőséget, a fiatal balettművé­szek részére. Természetesen minket a saját érdekünk is ve­zetett, hiszen ez az újfajta együttműködés Szentendrét is gazdagítja. A balett ritka ese­mény a város életében, a Pécsi Balett kétévenkénti fellépésén kívül nem szerepelt ez a mű­faj műsoraink között. így ta­lán sikerül újabb nézőréteget megnyernünk; bízunk a színes, érdekes műsor vonzóerejében, remélve, hogy a helyieken és környékieken kívül távolabb­ról, sőt Budapestről is sokan lesznek kíváncsiak rá. — Hány előadást terveznek ezzel a mai műsorral? — Áprilisig négyet, ebből az egyik valószínűleg a megye másik jó színpadtechnikai le­hetőséggel rendelkező városá­ban, Vácott lesz. A város légköre A balettstúdió művészeti Vezetőjét, Ivánka Sándort az érdeklődők gyűrűjéből Kira­gadva kértük, hogy válaszol­jon néhány kérdésünkre, első­sorban is arra, hogy kerültek pont Szentendrére? — A stúdió gondolata egy éve született, amikor még nem tudtuk, hogy az Operaházat körülbelül négy szezonban nem használhatjuk, annak át­építése miatt. Már akkor ke­restük annak a lehetőségét, hogy a fiatal táncművészek rö­vid kamarabalettek színrevite- lével olyan színpadi gyakorlat­ra tegyenek szert, amelyre nagy együttesen belül ritkán és lassabban van csak lehető­ségük. A lehetséges színpadok közül bennem egyértelműen Szentendre fogalmazódott meg, mint erre alkalmas műhely. A város légköre, művészeti ha­gyományai, közelsége és mégis egyéniségét megtartó távolsága Budapesttől, s számos más érv szólt mellette. — Akkor, amikor művészeti, de egész életünk köztudottan fővároscentrikus. meglepő, hogy nem valamelyik jó adott­ságú budapesti művelődési házban kerestek otthont. Ki szervezi a közönséget? — Budapestem a közönség az Erkel Színházban, s újab­ban az Állami Népi Együttes székházában kaphat balett­élményt. Mi is fellépünk a Táncfórum keretében is, de fontosnak tartjuk e körből való kitörést, s erre Szentend­re biztató ígéretnek látszik. A szervezés, mint minden anyagi és egyéb feltétel, a megálla­podásban résztvevők mind­egyikének gondja. A mai zsú­folt házat figyelve őszintén re­méljük. hogy az érdeklődés to­vábbra is biztosított. — A műszaki és technikai lehetőségek kielégítőek voltak- e. vagy módosítani kellett? — Természetesen a 15x10 méteres színpad kamaradara­bokra alkalmas, s a zenét is vagy zongorakísérettel, vagy magnófelvételről tudjuk csak biztosítani, de ezt műsor-ösz- szeállításunkkor figyelembe vettük. A világítás kiegészíté­sére az Opera biztosította azo­kat a berendezéseket, amelye­ket a hálózat elbír, de feltétle­nül szükségesek. A műszaki személyzetet is mi hoztuk, hisz az ittenieknek ilyen jellegű gyakorlata nemigen lehet. Pintér Emőke zott érdeklődéssel megelőzött Psyché (rendező: Bródy Gá­bor). A kritika mindegyikről elmondta a véleményét, ismé­telgetni felesleges, de annyit meg kell jegyezni, hogy végül is közös hibák miatt nem si­kerültek úgy, ahogyan sike­rülhettek volna. Mindegyikből hiányzott a bemutatásra szánt életanyag — egy zseniális fes­tő munkássága, s az ehhez kapcsolódó mondandók, meg egy zseniálisan kitalált XIX. század eleji költőnő és az őt körülvevő világ, valóság — adekvát átírása egy másuk műfajba. (Ami nem tagadja e filmek pompás részeredmé­nyeit, remek részmegoldásait.) Hogy a magyar filmekkel baj van, azt a különböző né­zettségi statisztikák is alátá­masztják. Néhány riasztó pél­da: 1980. november 1-ig a Naplerriente délbent országo­san 43 317, a Majd holnapot 15 691, az Utolsó előtti ítéletet 28 445, ugyanakkor az adott időszak mind forgatókönyvi- leg, mind rendezésében egyik legszínvonaltalanabb filmjét a Kojak Budapestent 652 357 néző látta. Az elmúlt időszak tematikában, társadalmi fon­tosságában leginkább figye­lemre méltó dokuimentum- játékfilmjei — a Békeidő, a Harcmodor, a Korkedvezmény — is csak a televíziós vetítés révén lettek igazán sikerek A filmkritikusok állásfoglalása tehát egy már régebben meg­figyelhető, s az 1979—80-as periódusban sajnos tovább erősödő romlás, hanyatlás re­gisztrálása is volt. Némi módosítást hozott a képben a filmszemle. Bár a premier előtt bemutatott mintegy tíz filmről a mozi­műsorra kerülésük előtt nem illik részletesebb véleményt mondani, annyi mégis megje­gyezhető, hogy néhány alko­E lek Judit Majd holnap, Hintsch, György Naplemente délben, vagy Bacsó Péter Ki beszél itt szerelemről? című filmjeire gondolunk. Egy évente alig több mint húsz filmet produkáló filmgyártás aligiha engedheti meg magá­nak, hogy a gyártott filmek bő negyede ilyen életidegen, hamis, felületes alkotás le­gyen. Több film a jó alapötlet gyenge, következetlen és vé­giggondolatlan kidolgozása miatt volt sikertelen. Szász Péter Hogyan felejtsük el életünk legnagyobb szerel­mét?, Gyarmathy Lívia Ko- portos, Rényi Tamás Elve vagy halva című filmjeit e hiba bénította. Kísértettek a régi betegsé­gek: o túlmér etezettség, a rosszul szerkesztettség, a dra­maturgiai pongyolaságok. Szinte kivétel nélkül mind­egyik filmünkben fellelhetők e hibák, legfeljebb egyikben több, másikban kevesebb a nyomuk. Ez tulajdonképpen több okra is visszavezethető. Ok olykor asz úgynevezett szerzői film, azaz amikor a rendező maga írja a forgató- könyvet is, és nyilvánvalóan nem képes a könyv szervi hi­báit tárgyilagosan megítélni. Ok a stúdiók belső kontrolljá­nak, a dramaturgiai munká­nak a lazasága, engedékenysé­ge; az egyik legfontosabb fil­mes tevékenység, a vágás la­za, jellegtelen, ritmustalan, mindent a saját optimális hosszán és feszültségén túlen­gedő volta. (Gyakran a vágást is a rendezők végzik, s ez sem válik az önkontroll javára). Csalódások is akadtak a múlt év termésében. Az egyik a nagyon várt Csontváry volt (rendező: Huszárik Zoltán), a másik a nem kevésbé felfoko­Az előzmények nem voltak éppen zavartalanok. Alig egy héttel az idén Budapesten rendezett magyar játékfilm­szemle előlit adták át a film­kritikusok szokásos évi vitája és szavazása eredményeként a díjakat 1980 legjobb magyar filmjeinek és filmalkotóinak. Azaz nem adták át, mármint a nagydíjat, mert a kritikusok testületében 1980 egyik új ma­gyar filmje sem kapott a film odaítéléséhez elegendő szava­zati többséget. A fii mikritikusok díja, mint köztudott, csupán eszmei ér­tékű; pénz nem jár vele. Még­is, mivel ez az egyetlen kife­jezetten filmes díj, értékmérő, helyzetfelmérő szerepe két­ségtelen. S bármekkora fel­hördülés követte is az idei döntést (pontosabban: nem döntést) szakmai körökben, azt nem lehetett elvitatni, hogy a ki nem adott nagydíj egy létező és nagyon komoly hiányérzet jelzése. Azt hang­súlyozza, hogy az elmúlt év — s gyakorlatilag majdnem két év — f Um termésé ben saj­nos nem akadt kiemelkedő magyar filmalkotás, nem akadt olyan, amely jogosan kapta volna meg azt a díjat, melyet a korábbi években ál­talában mindig rangos alkotá­soknak ítéltek oda. Mi a baj a magyar filmek­kel? A válasz lehet egyetlen szó: nem jók. De ezt a som­más véleményt egy kicsit tag­lalni is kell. Számos filmünk nem jő már támaválasztásában. Peri­férikus, álproblémákkal ter­helt, kimódolt, művi alkotá­sok sorakoztak a múlt év ter­mésében; elég, ha a Gyógyössy -Kabay-íéle Töredék az élet­ről, Fazekas Lajos Haladék, Grunwalsky Utolsó előtti íté­let, Mészáros Márta örökség,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents