Pest Megyi Hírlap, 1981. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-03 / 28. szám

1981. FEBRUÄB 3., KEDD ENSZ Leszerelési ülés A genfi Nemzetek Palotá­jában ma megkezdődik az ENSZ leszerelési bizottságának rendes ülése. Az esemény két szempont­ból is figyelemre méltó — mutat rá a TASZSZ szovjet hírügynökség. Az ülésre a világszervezet 1982-re össze­hívott rendkívüli leszerelési ülésszaka előtt és a madridi találkozó második fordulójá­val egy időben kerül sor. A ma megnyíló ülés napi­rendjén a kérdések széles kö­re szerepel, többek között a nukleáris kísérletek teljes be­tiltása, a vegyi és sugárfegy- verek, az új tömegpusztító jegyverek és fegyverrendsze­rek betiltása. iráni döntés Irán megszakította diplomá­ciai kapcsolatait Jordániával és Marokkóval — jelentette szombaton a késő esti órák­ban a teheráni rádió. A mi­nisztertanács Radzsai kor­mányfő elnökletével négyórás vita után döntött erről, mi­után áttekintette a szaúd-ará- biai Taifban tartott iszlám csúcsértekezlet részleteit. TASZSZ-nyilatkozut A szovjetellenes rágalmakról Határozott hangú nyilatko­zatban ismertette tegnap a szovjet vezetés álláspontját a TASZSZ hírügynökség azzal az új szovjetellenes kam­pánnyal kapcsolatban, ame­lyet az Egyesült Államokban kezdtek, és amely azt próbál­ja bizonygatni, hogy a Szov­jetuniónak valamiféle köze lenne a „nemzetközi terroriz­mushoz”. „Az ilyesfajta kitalálásokat egyszerűen figyelmen kívül lehetne hagyni, mint a hiva­tásos szovjetellenesek új, pri­mitív ötletét — ha ezúttal a kampány kezdetét nem az amerikai kormányzat magas rangú személyiségei, köztük Alexander Haig külügymi­niszter kijelentései szolgál­tatták volna. Haig január 28-i sajtókonferenciáján elhang­zott, kijelentései, valamint az amerikai külügyminisztérium hivatalos képviselőjének ki­egészítő kommentárjai világo­san arról tanúskodnak, hogy ezúttal nem valami véletlen, félresikerült kifejezésről van szó, hanem tudatos politikai Tüntetések Fr A hét végén tüntetések voltak a nyugat-németországi Majna-Frank­furtban ;'a. saTvátföri junta terrorja ellen. Képünkön: rendőrkordon ■» zárja el a tüntetők elől az egyik előkelő üzletutcát Heves AmerikaLellenes tün­tetések színhelye volt a hét végén az NSZK-beli Frank­furt A salvadori katonai jun­ta, a szélsőjobboldali terror és a rezsim Washington ré­széről történő támogatása el­len mintegy húszezres tömeg tiltakozott. A tüntetők egyes csoportjai összecsaptak a ki­vezényelt rendőralakulatok­kal, kirakatokat zúztak be. A rendőrség négy személyt őri­zetbe vett. Az összecsapások­nak három sebesültje volt, az anyagi kár meghaladja az egymillió márkát. A tüntetők elsősorban az Egyesült Államok latin-ame­rikai beavatkozási politikája ellen tiltakoztak. A tömegfel­vonulás végén Frankfurt bel­városában tartott nagygyűlé­sen a salvadori népi forra­dalmi erők képviselői mellett felszólalt a kormányzó nyu­gatnémet Szociáldemokrata Párt parlamenti képviselője, Karsten Voigt is. Élesen el­ítélte a salvadori katonai kormány népellenes politiká­ját és felszólította az Egye­sült Államokat, hogy szüntes­se be a katonai és politikai támogatás nyújtását a jobbol­dali juntának. diverzióról” — hangzik a hírügynökség nyilatkozata. Minden olyan állítás, amely szerint a Szovjetunió­nak köze lenne terrorista te­vékenységhez, durva, rossz szándékú becsapás. Az ilyen állítások joggal váltják ki a szovjet emberek felháborodá­sát, tiltakozását. A Szovjetunió mindig a terrorizmus elméletének és gyakorlatának elvi ellénsége volt és maradt, beleértve a nemzetközi kapcsolatok terü­letét is. A terrorizmus idegen a szovjet emberek világnéze­tétől, a szovjet állam politi­kájától. A TASZSZ állásfoglalása tisztességtelen fogásnak mi­nősíti, hogy a kampány ame­rikai szervezői egyenlőségje­let tesznek a terrorizmus, il­letve a népeknek nemzeti, gazdasági és szociális felsza­badulásukért vívott jogos harca közé. A TASZSZ-nyilatkozat hangsúlyozza: az ilyen maga­tartás azt jelenti, hogy kigú­nyolják három kontinens sok­százmillió lakosának törekvé­sét, azoknak a millióknak küzdelmét, akik harcoltak és harcolnak a gyarmatosítás és annak maradványai, a külső beavatkozás ellen, új, ember­hez méltó életükért. Az ilyen magatartás azt is jelenti, hogy azt bizonygatják: Afri­ka, Ázsia és Latin-Amerika tucatnyi új állama, amelyek létrejötte népeiknek a sza­badságért és a függetlenségért vívott állhatatos harcának eredménye nem más, mint a terrorizmus szülötte. A nyilatkozat emlékeztet arra, hogy ilyen alapon akár George Washingtont és az Egyesült Államok többi meg­alapítóját is terroristának le­hetne minősíteni, hiszen ők is szabadságharcot kezdtek az amerikai gyarmatok függet­lenségéért. „Nem. a Szovjetunió és nem a nemzeti felszabadító moz­galom a felelős a feszültség- gócok létrejöttéért, az erő­szak kultuszáért. Nemzetközi téren az erő­szak, az önkény és a terro­rizmus táptalaja éppen azok­A Fehér Házban tárgyalt Ronald Reagan tegnap Csőn Tu Hvan dél-koreai elnökkel, miközben Washington köz­pontjában folytatódtak a tün­tetések a látogatás mellett és ellen. A látogatás ellenzői egye­bek között felszólították Wa­shingtont, hogy vonja meg támogatását a szöuli katonai diktatúrától, s „gyilkos” fel­kiáltásokkal kísérték Csőn elnököt. A dél-koreai látogató iránti megkülönböztetett hivatalos Azonnal felveszünk belföldi és exportmunkára HEGESZTŐKET (iv-cs lánghegesztőket, minősített hegesztőket) CSŐSZERELŐKET {lánghegesztési gyakorlattal) SZERKEZETI LAKATOSOKAT KOZPONTIFÜTÉS- ÉS GÁZSZERELŐKET LÉGTECHNIKAI SZERELŐKET KLÍMABERENDEZÉS-SZERELŐKET ÉS BESZABÁLYOZOTT Pályázatot hirdetünk továbbá létesítményfelelős! munkakörök betöltésére. A pályázathoz önéletrajz beküldése is szükséges. Idegen nyelvtudással rendelkezők előnyben. Jelentkezés: Szellőző Művek 4 sz. gyáregysége SZELLŐZŐ MŰVEK Budapest XI., Karcag u. 28. Munkaügyi osztály. figyelem, a tény, hogy az uj amerikai kormány az elnököt a nyugat-európai állam- és kormányfők előtt hívta meg Washingtonba, mindkét tábort meghökkentette. Reagan és Csőn Tu Hvan tárgyalásairól közleményt ad­tak ki, amely megerősíti az Egyesült Államok „biztonsági elkötelezettségét” Dél-Koreá- ban és egész Kelet-Azsában, beleértve a 39 ezer főnyi amerikai katonai erő fenntar­tását. A szöuli elnököt a Fehér Házban arról is biztosították, hogy a Car tér-korszakot jel­lemző feszültségek, amelyek az emberi jogok sorozatos dél-koreai megsértése miatt keletkeztek, nem fognak meg­ismétlődni, főként, ha a re­zsim betart néhány alapvető „játékszabályt”. CSAK RÖVIDEN. ÜJ TlZMÁRKÁS pénzér­mét hoztak forgalomba a Német Demokratikus Köztár­saságban az .NDK nemzeti néphadserege megalapításának közelgő 25. évfordulója alkal­mából. MÉRGEZŐ ANYAG jutott ki az Arizona államba tele­pített egyik Titán—2 típusú interkontinentális ballisztikus rakétából. Miután a meghi­básodás híre napvilágra ke­rült, az amerikai légierő kép­viselője elismerte, hogy a ra­kéta fúvókáján keresztül az üzemanyag egyik mérgező összetevőjéből folyamatosan kisebb mennyiség szivárog az indítóállásba. nak tevékenysége és politi­kája, akik semmibe veszik a szuverén államok és népek törvényes jogait és érdekeit, akik a fajgyűlöletet, a nemzeti gyűlölködés ideológiáját hin­tik el, akik támogatást nyúj­tanak a reakciós diktatúrák­nak. A szovjet vezető körök sze­retnék remélni, hogy Wa­shingtonban komolyan elgon­dolkoznak azon, hova vezet­het a Szovjetunióval szemben ellenséges kampány folytatá­sa, megteszik az intézkedése­ket ennek megszüntetésére, és valóban nagy fontosságú kér­désekkel foglalkoznak. Ilyen kérdés bőven van, mind a szovjet—amerikai kapcsolatok megjavítása, mind pedig a nemzetközi légkör egészének normalizálása terén. Az ilyen tevékenységben az amerikai fél olyan partnert talál a Szovjetunióban, amely kész a konstruktív párbeszédre” — fejeződik be a TASZSZ nyi­latkozata. Varsóban tegnap összeült a Lengyel Egyesült Munkáspárt kongresszusi előkészítő bizott­sága. A tanácskozáson, ame­lyen Stanislaw Kania, a LEMP Központi Bizottságá­nak első titkára elnököl, a IX., rendkívüli pártkongresz- szus téziseinek programterve­zetéről folytatnak megbeszé­lést. Folytatódnak a megbeszélések Lengyelország déli részén, a bielsko-bialai vajdaságban hetedik napja tart a sztrájk, amely mintegy 120 iparválla­latra terjed ki. Bielsko-Bialá- ban és a Beszkidek vidékének más városaiban nincs tömeg- közlekedés, továbbra sem járnak a helyközi autóbuszok. Az élelmiszerellátásban, a kommunális szolgáltatások­ban, a vasúti forgalomban nincs lényeges fennakadás. Jelenia Gorában folytatód­nak a tárgyalások a helyszín­re érkezett kormánybizottság és hét regionális „Szolidari- tás”-szervezet képviselői kö­zött. Ebben a vajdaságban a megbeszélések megkezdése­kor felfüggesztették a mun­kabeszüntetéseket, de a helyi Salvador Fokozódik u junto terrorju A Farabundo Marti Nem­zeti Felszabadítási Front nyi­latkozatot tett közzé, amely­ben beszámol arról, hogy egy­ségei Chalatenango és Mora- zan tartományokban hajtot­tak végre támadásokat a sal­vadori junta csapatai ellen, s ennek során a kormány­csapatok 15 katonája vesz­tette életét. Hírügynökségi jelentések szerint a junta erőinek köré­ben „a bomlás jelei mutat­koznak”. Az elmúlt napokban a ha­zafias erők és. a jobboldali erők összecsapásának színhe­lye volt egyebek , között Mexi- canos, Ciudad del Gado, San Vincente és La Unión váro­sa is. A hírügynökségi jelentések arról is beszámolnak, hogy a népi erők a szüntelen harcok közepette átcsoportosítják erőiket és újabb offenzfvát készítenek elő a kormány­csapatok ellen. Az Egyesült Államok tá­mogatását élvező rezsim fo­kozódó terrorral, büntetőak­ciókkal próbál úrrá lenni a helyzeten. A junta légiereje barbár légitámadásokat haj­tott végre a polgári lakosság ellen Cabanias tartomány­ban, az ország északkeleti ré­szén. Ugyancsak a hazafias erők közleménye hívja fel a fi­gyelmet, arra Is, hogy na­ponta érkeznek salvadori re­pülőterekre amerikai szállító­repülőgépek, amelyek fegy­verrel, harci technikával és propagandanyaggal segítik a hatalmon lévő salvadori kor­mányzatot. A Farabundo Marti Nem­zeti Felszabadítási Front ál­tal nyilvánosságra hozott do­kumentum hangsúlyozza: ó salvadori hazafias erők alap­vetően népi jellegű harcot folytatnak a csaknem ötven esztendeje fennálló diktatúra megdöntéséért. „Szolidaritás”-szervezetek to­vábbra is „sztrájkkészültsé­get” tartanak. Rzeszówban vasárnap óta kormánybizottság tárgyal a „falusi Szolidaritás” kérdésé­ről. Mint a küldöttség veze­tője, Andrzej Kacala mező- gazdasági miniszterhelyettes közölte, a legfelsőbb bíróság ismét megvizsgálja „a föld­művelők független önkor­mányzatú szakszervezetének” bejegyzési kérelmét. A „falusi Szolidaritás” ügye volt az egyik fő téma a „Szo­lidaritás” Szakszervezet Or­szágos Egyeztető Bizottságá­nak vasárnap Varsóban tar­tott ülésén. A tanácskozáson, amelyen a kormánnyal foly­tatott múlt heti megbeszélé­sek eredményeit értékelték, határozatot fogadtak el ar­ról, hogy visszavonják a feb­ruár 3-ra kilátásba helyezett országos sztrájkot. Ugyanak­kor felhívták a „Szolidaritás” helyi szervezeteit, hogy egyez­tessék álláspontjukat egy olyan sztrájk meghirdetéséről, amellyel támogatnák az egyé­ni gazdálkodók szakszerveze­tének bejegyzését. A bizottság szóvivője, Karel Modzelewski szerint már hét­főn tárgyalások kezdődtek az ■Állami Rádió- és Televízió­bizottság és a „Szolidaritás” között Mint emlékezetes, a kormánnyal folytatott múlt heti tárgyalásokon elvi meg­állapodás jött létre arról, hogy a „Szolidaritás” országos terjesztésű hetilapot adhat ki és műsoridőt kap a központi rádió és a . televízió szakszer^ vezeti témájú programjaiban. «Vkwwu» Peru—Ecuador konfliktus Fernando Belaunde Terry pe­rui elnök vasárnap este úgy nyilatkozott, hogy a perui had­sereg alakulatai feltételes tűz- szüneti parancsot kaptak, mert „sikerült visszafoglalniuk ,áz Ecuador által megszállt ösz- szes területet”. Ezt ecuadori részről nem erősítették meg, azt állítva, hogy a harcok még tartanak. A három vitatott határ erő­dítmény közül kettő már a múlt héten perui kézre ke­rült, míg a harmadikat, a PV4-es erődítményt a légierő támogatásával vasárnap fog­lalták el a perui csapatok. A két ország öt napja tartó ha­tárviszályában tehát Peru hét­főre — úgy tűnik — vissza­állította a konfliktus előtti helyzetet, s ismét ő tartja ke­zében a fontosabb pontokat a vitatott területen. Ilyen hely­zetben ültek össze tegnap az Amerikai Államok Szervezeté­nek külügyminiszterei, hogy rendkívüli ülésükön megvitas­sák a helyzetet. Javier Aries Stella perui külügyminiszter indulás előtt ismét kijelentet­te, hogy országa nem ismeri el az AÁSZ illetékességét, s a tanácskozáson csupán a perui álláspontot kívánja kifejteni. A nőpolitikái határozat nyomán, Értlen fi.) Munka, család, közélet A nők igazi emancipációja hazánkban az 1945-ben kezdődő új élettel párhuzamosan történt. A női egyen­jogúság teljes érvényre juttatása társadalmi ügy lett. Az MSZMP Központi Bizottsága 1970. február IS—19-i ülésén áttekintette az addig megtett út tapasztala­tait és meghatározta a következő időszak legfontosabb, hosszú távú feladatait. E cikksorozat keretében arra vállalkoztunk, hogy be­mutassuk a párt nőpolitikái határozata végrehajtásának helyzetét Érd városában. A téma hallatlan sokrétűsége és az anyag terjedelmi korlátái miatt természetesen csak a legfontosabb és az átfogóbb tapasztalatok közreadásá­ra kínálkozik lehetőség. Az anyag elkészítéséhez sok se­gítséget, értékes gondolatokat, jól hasznosítható javasla­tokat, tényeket és adatokat kaptunk Herczeg Évától, az MSZMP Központi Bizottsága - politikai , munkatársá­tól; Érd város párt-, állami, társadalmi és tömegszerve­zeti vezetőitől. Külön elismerés illeti a város érintett üzemeinek, intézményeinek támogatását, amelyet tény­megállapító, adatgyűjtő munkánk során részükről ta­pasztaltunk. Munkánk elvégzéséhez nagy segítséget je­lentett Máté Jenő: Érd krónikája című dolgozata. Történelmi hátrány, tudati elmaradás Érd mint település, nemré­gen nyert városi címet. Az itt élő és dolgozó nők politi­kai, társadalmi és szociális helyzete általában azonos a más hasonló közigazgatási egységben levő viszonyokkal. A felszabadulás kezdetén az itteni nők is történelmi hát­ránnyal indultak. A legna­gyobb társadalmi igazságtalan­ságot, a nőket is sújtó kizsák­mányolást és megkülönbözte­tést közvetlenül a népi hata­lom győzelme után lehetett megszüntetni. A nőkkel kap­csolatosan évszázadok óta be- idegződött helytelen szemléle­tet és gyakorlatot nem volt, s tegyük hozzá — esetenként — még ma sem könnyű feladat a tudatban visszaszorítani. A jogszabályok, rendeletek sokat segítettek az ügyben, de a lé­nyegi gondokat velük sem sikerült teljes mértékben fel­számolni. Hosszú út az egyenjogúságig Kétségtelen azonban, hogy a női egyenjogúság társadal­mi feltételének a jobb kiala­kításában, az addig szerzett tapasztalatoknak az elméleti általánosításában, valamint a rugalmasabb és következete­sebb nőpolitikái gyakorlat megteremtésében mérföldkő­nek számít a párt 1970. feb­ruári határozata. Az MSZMP Központi Bizott­sága 1970. februári ülésén át­tekintette a nők helyzetét tár­sadalmunkban. Megállapította, hogy a nőkérdésben elért ered­ményeink az élet minden te­rületén — így Érden is — összefonódott a pártnak a szo­cializmus építéséért folytatatott harcával. Ebben a nőmozgalom Lengyelország Kongresszusi előkészület Washington Reagan első vendége...

Next

/
Thumbnails
Contents