Pest Megyi Hírlap, 1981. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-12 / 36. szám

x/ßdap 1981. FEBRUÁR 12., CSÜTÖRTÖK TUDATOSAN KIALAKÍTOTT KONCEPCIÓ összecseng a ma gondjaival Legkülönösebb fajtája a to­vábbképzésnek: a nyári egye­tem. Résztvevői szabad ide­jükből és saját pénzükből ál­doznak a többlettudásért. Persze minden egyéni cél úgy válik igazán értelmessé, ha a közösség szándékaival, érde­keivel találkozik. Az informá­ciók szerzésének ez a különle­ges útja lényegében kibővíti az egyetemen tanultakat, ak­tualizálja, pontosabban: viták, elméleti következtetések meg­vonásával gyakorlatra fordít­hatóvá teszi a már, vagy majd megtanultakat. Pest megyében az idén im­már negyedik alkalommal rendezik meg a zsámbéki ta­nítóképző főiskola helyiségei­ben a nyári egyetemet, ame­lyen pedagógus- és népmű­velőjelöltek, valamint Buda­pest négy művészeti főisko­lájának hallgatói vesznek részt. Az évente megrendezendő nyári kurzusok igazgatója dr. Poszler György, az Eötvös Loránd Tudományegyetem esztétikai tanszékének docen­se, s a konkrét programok ösz- szeállításában folyamatos se­gítséget kap az ELTE közmű­velődési tanácsadó szolgálatá­nak két munkatársától, Kresz Frigyestől és Priszter And­reától. — Egymásra épülnek-e kon­cepcionálisan az egyes évek tematikai elképzelései; s ho­gyan kapcsolódnak a foglal­kozások témái az egyetemi oktatási rendszerhez? — A program összeállítása­kor leglényegesebb felada­tunknak tekintettük, hogy az előadások szervesen kapcso­lódjanak az egyetemi oktatás­hoz, de többet is adjanak an­nál, tehát képesek legyenek választ adni a tudományos, technikai és közművelődési változások, pontosabban: a fejlődés legizgalmasabb kér­déseire — mondta Poszler ’ 'György. — A tíznapos kurzu­sokat mindig júniusban ren­dezzük Zsámbékon. Először a közoktatási reform kulcskér­déseivel foglalkoztunk. A kö­vetkező évben éppen az előb­bi témához kapcsolódva a nyelvi nevelés időszerű prob­lémáit tűztük napirendre, ta­valy pedig az esztétikai kom­munikáció folyamatát állítot­tuk középpontba. — A szentendrei diákszemi­náriumon, amely mintegy nyitánya volt a nyári egye­temnek, megállapodtak ab­ban, hogy az idén a társadal­mi, ideológiai és politikai ne­velés kérdéseivel foglalkoznak majd a résztvevők. — Nem a véletlen hozta így. Hiszen három évvel ez­előtt már éppen a tematikán belüli egymásra építés szük­ségszerűségéből határoztuk el, hogy az idén a társadalmi­ideológiai nevelés legfonto­sabb vonatkozásait tekintjük át. Annak csak örülhetünk, hogy korábbi elhatározásunk összecseng napjaink égető godjaival. Igaz, hogy évente csupán 60—70 egyetemi pol­gárt tudunk fogadni a nyári foglalkozásokra, mégis bízunk abban, hogy a résztvevők: mindenekelőtt a pedagógus­növendékek által képesek va­gyunk számottevő hatást gya­korolni a társadalom jelentős részére. — A szabadegyetemek sajá­tossága, hogy a hallgatók nem csupán befogadóként vesznek részt a foglalkozáso­kon, hanem opponensként, az előadók vitapartnereiként ala­kítják egy-egy problémakör­ben a központi állásfoglalást. Milyen lehetőség van a véle­mények közzétételére? — A zsámbéki nyári szabad- egyetem időszaka alatt helyi napilap jelenik meg minden évben, amelyet a hallgatók ír­nak és szerkesztenek. Ez már önmagában is emlékeztetőül szolgál, ugyanakkor a leg­progresszívebb gondolatokat közzétesszük az ELTE Egye­tem és társadalom című idő­szakos kiadványában. A már korábban említett előkészítő szemináriumon részletesen foglalkoztunk a közművelődés és társadalom összefüggései­nek gondolatkörével. Ez szol­gáltatja majd az alapot a zsámbéki nyári egyetem prog­ramjának összeállításához is, amelynek elkészítésében részt vett tanszékünk továbbképző bizottsága is. Kr. Gy. Régi térképek Pest-Budáról Érdekes kiállításra készül a Budapesti Történeti Múzeum: a hajdani kartográfusok ké­szítette dokumentumok segít­ségével kívánnak képet adni a főváros fejlődéséről az elmúlt évszázadokban. Február végén nyitják meg a Régi térképek Pest-Budáról és környékéről cimú tánatot, amelynek anyagát a múzeum gazdag gyűjteményének legér­tékesebb darabjaiból válogat­ják. A múzeumban elmondották: utoljára fél évszázaddal ez­előtt rendeztek térképkiállítást Magyarországon, s a Budapesti Történeti Múzeum most első ízben vállalkozott ilyen bemu­tató létrehozására. A kiállításra kerülő anyag­ban szerepei Vásárhelyi Pál, a híres magyar vízmérnök egy térképe is. A dokumentu­mok nemcsak a településfej­lődésről adnak információt, hanem a kor hangulatát is idézik, hiszen a többnyire nagy műgonddal készített, vízfestéssel színezett lapok számos illusztrációt — egye­bek között korhű figurákat és jeleneteket, földmérő eszközö­ket, budai látképeket őriztek meg számunkra. GIMNÁZIUM BUDAKESZIN, BUDAÖRSÖN Az önállóság fél esztendeje Az elmúlt év júliusában adtuk hírül: a Pest megyei Tanács Budakeszin és Budaörsön szétválasztja a gimnáziumot az álta­lános iskolától, szervezetileg önállósítja ... Most felkerestük a két gimnázium igazgatóit, s arról kér­deztük őket: milyen változást hozott iskoláik életében az elmúlt fél év, érződik-e már az önállóság hatása? — Nevelési problémáink egy része abból is adódik, hogy közösen használjuk az épületet, s hogy egy időben oktatunk. Az általános isko­lának, s a gimnáziumnak is könnyebbséget jelentene, ha azonos korú gyerekek lenné­nek csak együtt. A megoldás elvben — mert' a gyakorlat más — az’ ^léhhe,' ha önálló épületet kapna mindkét isko­la Most is szűkösen Asztalos Zoltán né, a buda­örsi gimnázium igazgatója: — Akárcsak korábban, most is közösen lakjuk épületün­ket az általános iskolával. Nem vitás, szűkösen vagyunk, a kisebbek még az ebédlőben is tanulnak, a nagyobbaknak a szakszervezeti szobában, az írógépteremben is órákat tar­tunk. Az általános iskola fel­ső tagozatával párhuzamo­san — délelőtt — zajlik a gimnáziumi oktatás és a tor­natermet is társbérlőként használjuk. EZT TARTOM A JOVO UTJÁNAK • • In memóriám 0.1. Fehér ragyogású, ködpárá- J dolgozott a televízió stúdiói­síneken siklik a feldúlt, ha­vas táj körül, miközben a hó­ban fekve, ülve, vagy éppen tántorogva végóráikat élő, fegyvereiket régen eldobált, reményüket vesztett, megfa­gyott katonák bukkannak fel, hogy mégegyszer megszólalja­nak. A második világháború magyar katona-áldozatai ők, akik a Don-kanyarban pusz­tultak el. Valló Péter színházi rende­ző a Televízió stúdiójában Ör­kény István sajátos életművét készül képernyőre vinni: In memóriám ö. I. címmel. — A Vígszínházban két év­vel ezelőtt bemutatott és azóta is játszott darabot Örkény István egyperceseiből és no­velláiból állítottam össze an­nak idején, sokéves munkával, — mondja a rendező. — Most tv-játéknak is feldolgozzuk. — Hogyan adódott az ötlet, hogy a színházi siker után az In memóriám képernyőre ke­rüljön? — Szántó Erika a tv dra­maturgja kérdezett meg, hogy el tudnám-e képzelni a szín­padi változat televíziós fel­dolgozását. A színpadon ugyanis 100 ember játszik, és a díszlet körben forog. A két­dimenziós képernyőn ez már nem oldható meg. Tehát stú­diókörülmények között kellett forgatnunk. így végül 11 szí­nésszel és 11 főiskolai hallga­tóval. ugyanazokkal, akik a színpadon is játszanak, for­gatunk. — Valló Péter még nemigen — Igen, most először ren­dezek televíziós játékot. Mind­ez számomra is kísérlet. Azon­ban nagy könnyebbség, hogy erre a feladatra már a szín­házi rendezés után vállalkoz­tam. A színészekkel sem kel­lett sokat bajlódnom, szere­püket tudják, hiszen ezt játsz- szák, a színházban is. Próbál­nunk sem kellett. Az operatőr, Szalai András jó barátom, s ez megkönnyíti a stábbal va­ló együttműködésemet. Persze technikailag fel kellett készül­nünk minden jelenetre. — A televíziós előadás meg­rendezése után milyen tapasz­talatokkal gazdagodik a szín­házi rendező? — Színházi rendező vagyok, de érdekes, sajátos műfajnak találom a tv-rendezést. Köze­lebb áll hozzám, mint gondol­tam. Persze á színház élő ha­tása, itt egészen más jelleget kap. A darab, amely Örkény István életművét viszi majd el a tv-nézőkhöz szellemidézés, rítus ... Én bízom abban, hogy ezúttal is sikere lesz ennek a sajátos, groteszk, keserű ör- kény-világnak. Mindenesetre úgy vélem szakítanunk kelle­ne az egyszerű színházi tv-fei- vételekkel. Minden színdarab feldolgozást igényel. Ezt tar­tom a jövő útjának. Képsze­rűvé kell tennünk a színházi előadásokat. Az In memóriám főszerep­lői: Reviczky Gábor. Szilágyi Tibor, Halász Judit. Kern András, Papp Vera, Egri Már­ta. Maradt a jó viszony Amiről eddig szó volt, ko­rántsem jelenti azt, hogy sza­kított volna egymással a két iskola, hogy eltávolodtak vol­na egymástól. A két tantes­tület között megmaradt a jó viszony, a pedagógiai együtt­működés, a barátság is, s kéz­ről kézre adják a gyereke­set. Ahogy az igazgatónő mond­ja, anyagilag jól jártak az ön­állósulással. Az oktatási esz­közökre például minden ko­rábbinál többet fordíthattak most a gimnáziumban, az el­ső félévi költségvetés például 847 ezer forint volt, s ennek több mint a fele — 455 ezer — szolgálta a feltételek javí­tását. Például fejlesztették a fizikai szertárat, új szemlél­tetőeszközöket vásároltak, A félévi tanulmányi ered­ményeken azonban még nem mutatkozik az önállósodás ha­tása. Ami viszont szembeötlő: egyszerűsödött a pedagógusok munkája. Míg korábban az ál­talános iskolában is tanítot­tak a gimnáziumi tanárok, s helyettesítettek is, most ez megszűnt, nem kell már ál­talános iskolai és gimnáziu­mi továbbképzésekre egyaránt járniuk, a szakfelügyelettől is egyféle instrukciót kapnak, akárcsak a felsőtagozatosokat nevelő kollégáik. Ennek nyo­mán egységesebbé válhatott a gimnáziumban is a követel­ményrendszer, s javulhatott az oktatás minősége. Erre csak egy példát: régebben ugyan­az a pedagógus, aki a 6. osz­tályban tartott órát, a követ­kezőt esetleg a gimnázium 3. osztályban vezette. így óha­tatlanul alacsonyabbra he­lyezte a mércét a középisko­lában, hiszen a két óra közöt­ti 10 perc aligha elég az át­állásra. Ma máshogy van ... A magukénak érzik Szabó Gyula, a budakeszi gimnázium igazgatója, így kezdi: — Nehéz a válasz ar­ra, jobb-e önállóan. Kezd­jük talán az elején a legérin­tettebbelkkel, 230 diákunk­kal. ök feltétlenül jól jártak, ősz óta ugyanis csökkent a zsúfoltság, megszűnt a vál­tott műszak. Korábban az is­kolaépületet kétszer ennyien használták, most már csak­nem teljesen a gimnazistáké. Kevésbé kopnak a padok, a táblák, ritkább a rendbontás, s ami talán ennél is fonto­sabb: magukénak érzik diák­jaink az iskolát, ezért vigyáz­nak is rá. — Ami még fontos: a taní­tási. órákra való felkészülés jobb lett, a pedagógusokat nem kényszeríti a zsúfolt óra­rend. A délutáni programok, a szakköri foglalkozások, érett­ségi-előkészítők, KISZ-tag- gyűlések több helyet kaptak. Újdonságunk például a to­vábbtanulásra előkészítő tan­folyam. Most például azok­nak. akik Zsámbékra pályáz­nak tanítójelöltnek, s a mű­szaki rajzból felvételizőknek indult ilyen kurzus. Az ének­kari foglalkozások száma is megkétszereződhetett, s új a tizennégy tagú fotósszakkö­rünk. Többen a versenyekre — Az önállósulásra el kell mondanom, hogy sok min­dent elölről kellett emiatt kezdenünk. Saját költségve­tési tervet készítenünk, új munkaköri leírásokat, bal­esetvédelmi tervet, szóval más szabályokhoz kellett igazod­nunk. — Az első félév után ná- liink sem mutatják a válto­zást a gyerekek tanulmányi eredményei. Inkább azt tük­rözik, hogy — részint, mert sok fiatal pedagógus került hozzánk — megnőtt a köve­telmény; nem jobbak a ta­nulmányi átlagok, mint ko­rában. Viszont a szakfelügye­lők szinte kivétel nélkül el­mondták, javulás tapasztalha­tó a pedagógiai és szakmai munkában. Talán ennek jele, hogy míg tavaly az Arany Dániel matematikai verseny­re 12 diákunk nevezett be, idén 28-an jelentkeztek, s ha­sonló a helyzet a többi orszá­gos tanulmányi versennyel is: átlagosan kétszer any- nyian vállalkoztak most az erőpróbákra, mint azelőtt. Bi­zonyára a későbbi években érezteti majd hatását a meg­növekedett követelményszint, s talán az árulkodik majd az eredményekről, ha több gye­rekünk felvételizik sikerrel az egyetemeken, főiskolákon. Nincs miért aggódnunk, mert bőséges válogatási lehetősé­günk, évek óta 120 jelentke­ző közül kerül ki az a 60—70 diák, aki nálunk kezdi közép­iskolai tanulmányait. V. G. P. HETI FI UM I EGYZET Köszönöm, megvagyunk... Nyakó Juli és Madaras József, a Köszönöm, megvagyunk... című film főszereplői Keserű dolgokról beszél ker­telés nélkül Lugossy László új filmje, a Köszönöm, meg­vagyunk ... (forgatókönyvíró: Kardos István). Kisebb-na- gyobb kifogásaink, zsörtölő- déseink lehetnek a filmmel kapcsolatban, de ezek elhal­ványulnak a tény mellett, hogy a film utolsó kockái után nem állhatunk fel közömbö­sen a székből. S ha egy film­nek ennyit sikerült elérnie, akkor nem feleslegesen készí­tették el alkotói. Alapfokú marxista szemi­náriumi anyag a lét és a tu­dat viszonyának kérdése. Épp ezért gyakran már legyintünk is, ha erről hallunk, mintha már említeni is felesleges lenne az ilyesmiket. Pedig — ha nem is olyan vulgáris értelemben, ahogy sokan el­képzelik, vélik — manapság is egyik alapkérdésünk ez. S mivel a konkrét körülmé­nyek alaposan átszínezik a vegytiszta képletet, még bo­nyolultabb is, mint hisszük. A direkt összefüggések és ellen­tétpárok komplikáltabban je­lentkeznek, dg épp emiatt nem könnyű a tisztázásuk. Magya­rán : lét és iudat viszonya, összefüggése, ma, itt, nálunk, gyakran meglepő jelenségek­ben bukkan fel; néha egye­nesen tragikus konfliktusok­ban. Kardos és Lugossy jó úton jár, amikor hősüket bizonyos Józsefet, aki vidékről a fő­városba felkerült vasöntő szakmunkás, olyan konkrét „létbe” helyezi, amely meg­határozza a tudatát. Neveze­tesen: ez a József, talán pa­raszti őseitől örökölt ösztön­nel, élete fő céljának tartja, hogy valahol, a város pere­mén. felépítse a maga saját kis házát. Tegyük hozzá: igen szerény házát. Munkahelyi jö­vedelme, meg a „második gazdaságból”, a csibenevelés­ből származó mellékes ehhez elegendő is lenne —, de ez a hajtás rideg pénzkereső gép­pé teszi ezt a különben bizo­nyára jó képességű embert. Hogy erre lehet öröklött-szer­zett hajlama is? Alighanem. De az életforma, a létforma is erre szorítja. Nem akkor lesz rideg, érzelemszegény, va­lósággal monomániásan pénz- és építéscentrikus, amikor meghal a felesége, s egyedül marad négy-öt éves kislá­nyával; s nem is akkor, ami­kor a munkahelyén össze­sodródik egy ugyancsak falu­ról jött fiatal lánnyal, és áz odaköltözik hozzá, hogy ré­szint segítsen a férfinak a ház körüli rengeteg munká­ban, részint meg maga is tá­maszt találjon a nagyváros személyes kapcsolatokat elsor­vasztó, idegen és ijesztő vilá­gában. A lány létformája is tudatmeghatározó, akárcsak Józsefé. És mindkettejükben már korábban kialakultak ezek a vonások. Mikor aztán József ridegsége és a lány kapcsolatigénye, törődés- és szeretetéhsége összetalálko­zik, szinte törvényszerű a tragikus konfliktus: a lány, aki a férfi gyerekével viselés, öngyilkos lesz, s megmentik ugyan, de rá kell döbbennie, hogy teljesen egyedül ma­radt. Amiként egyedül ma­radt a férfi is —, de az nem biztos, hogy erre a magány­ra ő is rádöbben. Miért történik ez így? — kérdezi a film. Miért kell két, egyébként normális ember­nek pokollá tennie egymás életét és miért kell ennek a kapcsolatnak tragédiába tor­kolnia? A válasz természete­sen nem valamiféle kiokta­tó, kisiskolás tézis. Lugossy és Kardos „csak” ábrázol — de amit és főleg ahogy megmu­tatnak e két ember belső és külső világából, az őket kö­rülvevő emberekből, esemé­nyekből, kapcsolatokból, az leleplező erejű, s egyben a vá­laszt is magában hordja. Amely válasz persze megint csak igen sokrétű. Mert azt is mondja a film, hogy nem szabad belenyugodnunk, hogy ma. nálunk ilyen kiüresedett, elszegényedett emberi kap­csolatok létezzenek, s hogy tarthatatlan ennek az életfor­mának, ezeknek a tradíciók­nak a tudatnyomorító volta. Bonyolult képleteit tár elénk a film, ugyanakkor a mód, ahogyan előtárja, igen rokon­szenvesen egyszerű, szűksza­vú és lényegre törő. Lugossy meglepően jól ismeri ezt a vi­lágot, meglepően biztosan és határozottan mozog benne, s így mozgatja a figurákat is. Színészeinek is sokat köszön­het: Madaras József, mint Józsi, roppant belső feszült­séggel, robbanó erővel jótsz- sza el ezt a maga sem tudja mekkora erőkkel viaskodó fi­gurát; Nyakó Juli érdekes­idegesítő, ám annál sérüléke­nyebb. érzékenyebb a Lány alakjában, s igen kitűnő ka­rakteralakítás Szabó Lajosé egy nem éppen tipikus, de an­nál érdekesebb jellemű rend­őr szerepében. Az utóbbi hetek csekély őrömet keltő magyar filmbe­mutatói után a Köszönöm, megvagyunk... azzal a re­ménnyel biztat, hogy a kö­vetkező hetekben talán több kedvünk telik majd az új ma­gyar filmalkotásokban. Pugacsov 1773: Jemeljan Pugacsov, őfelsége, Nagy Katalin cár­nő volt kozák katonája, az el­nyomott. szenvedő, éhező, em­berszámba sem vett orosz mu­zsikok felkelőinek élére áll, s rövidesen félelmetes had­sereget szervez a parasztok­ból Valóságos cárjuk lesz az elnyomottaknak, s rövid idő alatt győzelmeket arat. Ám a seregében dúló belső ellenté­tek. a hatalmi féltékenység, meg a cárnő ügyes taktikázá­sa végül is megtörik Puga­csov erejét. Legközvetlenebb harcostársai árulják el, s 1775 telén Moszkvában a cárnő ki­végezteti. A Pugacsov-lázadás törté­nete kétrészes, látványos tör­ténelmi tablóként jelenik meg az Alekszej Szaltikov ren­dezte szovjet filmen. Műgond­dal. a korhű külsőségekre fek­tetett igen nagy hangsúllyal elkészített film; cselekménye híven követi a Pugacsov-fel- kelés eseményeit, s mégis: ki­elégítetlenül hagy, mert a konfliktusoknak csak a — kétségtelenül hatásos képso­rokban megjelenő — felszí­nét tudja ábrázolni. Takács István i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents