Pest Megyi Hírlap, 1981. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-20 / 16. szám
\Jimap 1981. JANUAR 20., KEDD Fokozott amerikai beavatkozás Súlyos harcok A felkelők felhívása a katonákhoz Moszkva Kongresszusi előkészületek Legkevesebb 150 ember vesztette életét a hét végén Salvadorban a hazafiak és a junta csapatai közötti összecsapásokban. Folytatódik a jobboldal politikai gyilkosságainak sorozata is. Tecolucában, egy, a fővárostól alig 60 kilométerre levő településen a katonák benzinnel lelocsolták és elégették 35 áldozatuk holttestét. Arturo Rivera Y Damas, Salvador érseke vasárnap élesen elítélte a junta rémuralmát és a hatalommal való visszaélését i A legsúlyosabb harcok vasárnap Penas Blancas falu közelében, a fővárostól 80 kilométernyire voltak. Itt a hadsereg rajtaütött a baloldali erők egyik táborán és állítólag el is foglalta azt. A hivatalos jelentések azt állítják, hogy a harcokban egyetlen katona sem esett el, szemtanúk szerint azonban a reguláris csapatok súlyos veszteségeket szenvedtek. Az Egyesült Államok egyre fokozottabb mértékben avatkozik be a salvadori junta oldalán. Washington — Mana- guá'ban szerzett értesülések szerint — elutasítja a diplomáciai megoldást és az intervenció politikája mellett döntött. Nicaraguába érkezett jelentések szerint a salvadori forradalmi haderők az elmúlt napokban átcsoportosításokat hajtottak végre a frontokon és folytatják a gerillaharcot. A közép-amerikai sa'jtó és politikai szakértők megállapításai szerint Washingtonban nyilván úgy ítélik meg, hogy a salvadori forradalmi erők haderejének kezdeti előrenyomulása után bekövetkezett „kiegyenlített” helyzet az Egyesült Államok számára Amint az várható volt, Giovanni D’Urso főbíró kiszabadulásával nem ért véget az emberrablási ügy: szombaton egy letartóztatott fiatal nő, aki a rendőrség szerint a „Vörös Brigádok” tagja, azzal vádolta meg Giovanni Senzanit, a firenzei egyetem kriminológiaprofesszorát, hogy ő tervelte ki a főbíró elrablását. A rendőrség már korábban is arra gyanakodott, hogy Sen- zani révén jutott el a L’Esp- resso című hetilaphoz D’Urso főbíró fogvatartói előtt tett állítólagos „vallomása” és a professzor szövegezte meg a Vörös Brigádok közleményeit is, nemcsak a D’Urso-ügyben, hanem már Aldo Moro kereszA nemzetiségi problémák sokfelé még mindig a kényes kérdések közé tartoznak. A jugoszláviai Vajdaságban a magyar nyelvű oktatás iránt érdeklődő újságírónak viszont kellemes az első benyomása. A hivatalos helyeken szívesen, nyíltan fogadják. Büszkék az eredményekre a Vajdasági Tanácsban éppúgy, mint a Hungarológiai Intézetben vagy a Tankönyvkiadó Intézetben. Alkotmányos kötelesség Vajdaság soknemzetiségű autonóm tartomány. „Hivatalos” nyelve nincs, pontosabban öt egyenrangú nyelvet ismer el a tartományi alkotmány: a szerb-horvátot, a magyart, a szlovákét, a románt és a ruszint. Az alkotmány kimondja, hogy a községek a lakosság nemzetiségi összetétele alapján rendezzek a nyelvhasználat kérdését. Ennek alapján a Vajdaság 44 Lözsége közül jelenleg 34-bén a magyar nyelven intézhetik hivatalos ügyeiket a magyar anyanyelvű jugoszláv állampolgárok. időt adhat, a junta hadseregének megerősítésére, egy reakciós katonai ellenoffenzíva előkészítésére. Ezért — miközben Washington a junta hadserege számára biztosította az utánpótlást — a másik felet illetően semmiseknek nyilvánította a korábbi tárgyalási alapokat. Az Egyesült Államok nyomást gyakorol Nicaraguára, amikor azt követeli, hogy a managuai vezetés mondjon le a salvadori forradalmi erők iránti szolidaritás politikájáról. Ebben a helyzetben Ma- naguában Washington Nicaragua elleni agressziós kísérletének lehetőségére hívják fel a figyelmet és a kormány megtette az ezzel kapcsolatban szükséges intézkedéseket. A salvadori felkelők rádióAz általános, egyenlő, közvetlen es titkos választásokat írja elő a kambodzsai kormánynak a hét végén elfogadott választási törvénye, amely a vidéki és városi népi bizottságok megválasztását rögzíti. A törvény szerint minden 18 éves állampolgárnak nemzetiségére, nemére, képzettségére, vallására, társadalmi szerepére való tekintet nélkül szavazati joga van, s minden 21 éven felüli állampolgár választható. A 35 cikkelyből álló törvény — mint azt a Phnom Penh-i közlemény hangsúlyozza — összhangban van a Kambodzsai Nemzeti Egységfront programjával, megfelel a kambodzsai nép kívánságának. A törvény meghatározza a választások előkészítésének szabályait, a szavazókörzeteket, a ténydemokrata politikus elrablása, majd meggyilkolása idején is. A rendőrséggel együttműködő 22 éves nő, Ave Ma'ia Petriola vallomása alapján, D’Urso főbírónak lejátszották egy Senzanival 1969-ben készült televíziós interjú hangszalagját; a főbíró azonban nem tudta a hangot kétséget kizáróan azonosítani egyik fogvatartójának hangjával sem. Az egy hete letartóztatott Ave Maria Petriola a hírek szerint azt is közölte a rendőrséggel, hogy a „Vörös Brigádok” római hálózata 100 emberből áll. A tartományban a szerb után a magyar anyanyelvű Lakosság részaranya a legnagyobb: a kéimilUonál több laKosból közel félmillió (21,76 szazaink). Tükröződik ez az oktatásban: a mintegy liOiX vajdasági általános iskoia közül 150-ben anya- nyelvükön tanulnak a magyar diákok. — Alkotmányos kötelességünk, hogy az általános iskolában és a középiskola általános képzést nyújtó alsó tagozatában anyanyelven nyújtsuk az ismereteket — mondja Gulka Géza, a Vajdasági Tanács titkárhelyettese. — Az oktatási reform óta a középiskola III—IV. osztálya szakmára, illetve továbbtanulásra készít elő. Itt is nemzetiségi nyelven folyik az oktatás, ha lfegalább 15 tanuló anyanyelvén kívánja elsajátítani a szaktárgyakat. Az egyetemen 30 diák jelentkezése szükséges az anyanyelven történő oktatáshoz. A nemzetiségi tanulóknak nem kötelező a szerb- horvát nyelv tanulása, ösztönzik azonban a fiatalokat a környező nemzetiség nyelvének kölcsönös megtanulására. Kilencvenezer általános iskolás állomása provokatív lépésnek nevezte a Garter kormánynak azt a döntését, hogy felújítja a juntának nyújtott katonai támogatást. A rádió rámutatott: az imperialista erők katonai eszközökkel akarják megoldani a salvadori problémát, a junta ellen felkelt néppel vívott harcba bevonják a közép-amerikai reakciós rendszereket, s ezzel súlyosan fenyegetik a térség békéjét. A rádiónyilatkozat követelte, hogy haladéktalanul vessenek véget az ország belügyeibe való beavatkozásnak, és felszólította a junta hadseregének tisztjeit és katonáit: álljanak át a Farabundo Marti Népi Felszabadítási Front oldalára, fordítsák a fegyvert a reakciós rezsim ellen. szavazók listájának összeállítását. Mint már a Kambodzsai Népi Forradalmi Tanács korábban bejelentette, Kambodzsában ez év első felében őrs A- gos választásokat rendeznek a legfelső állami szervek és a helyi szervek kialakítására Keo Chanda kambodzsai tájékoztatásügyi miniszter egy most közzétett nyilatkozatában ezt megerősítette, és hozzátette, hogy „elfogadják az ország alkotmányát is.” Izrael Szavazás júliusban A kormányválság megoldását célzó erőfeszítések sorozatos kudarca után, az izraeli kabinet vasárnap a novemberben esedékes parlamenti választások előrehozása mellett döntött, s úgy határozott: javasolni fogja a törvényhozásnak^ hogy július. 7-ót jelölje ki a szavazás időpontjául. A minisztertanácsról távozóban Begin kormányfő közölte, hogy a parlament felosztását sürgető törvényjavaslatot valószínűleg már hétfőn a knesszet elnöksége elé terjesztik. Újságírók kérdésére válaszolva Begin jelezte, hogy ha a 'Likud-tömb továbbra sem vonja meg a bizalmat tőle, akkor a fél éven belül sorrakerülő választásokon ismét elvállalja a jobboldali pártszövetség választási listájának vezetését, sőt, lehetségesnek vélte azt is, hogy a belpolitikai gondok és a súlyosbodó gazdasági bajok megoldásában tehetetlennek bizonyult konzervatív Likud-tö- mörülés ismét sikeresen szerepeljen a választási erőpróbán. diák tanul jelenleg egy másik, környezeti nyelvet, és ami igazán figyelemre méltó: sok magyar környezetben élő szerb vagy harvát diák tanul magyarul. „Ucimo madarski”! „Tanuljunk magyarul”! — a Tan- könyvkiadó Intézetben lapozgattam ezt a tartalmában és kiállításában kitűnő könyvet. A vajdasági magyar írók mellett Tömörkény, Móra, Móricz, Józséf Attila, Radnóti, Tamási Áron, Weöres, Illyés Gyula írá- s.3Í reprezentálják a magyar nyelvet. Közös kiadványok Sárosi Károly, a magyar részleg vezetője és Bartha Dezső szerkesztő ismerteti a Tan- könyvkiadó munkáját. Nincsenek könnyű helyzetben. öt nyelven kell ellátniuk tankönyvekkel a vajdasági iskolákat. Tizenöt éve alakultak önálló intézménnyé, azóta közel 400 könyvet adtak ki, s mindegyiket öt nyelven — az óvodások képeskönyvétől, a középiskolák alsó tagozatának tankönyvéig. Jó kapcsolatuk van Holnap lesz: Hatvanéves az 0KP Holnap ünnepli megalakulásának 60. évfordulóját az Olasz Kommunista Párt. Ebből az alkalomból megemlékezéseket, gyűléseket tartanak országszerte az olasz kommunisták. A rendezvénysorozat legfontosabb politikai eseményének Enrico Berlinguer főtitkár beszéde ígérkezik, amely egy római nagygyűlésen hangzik el január 25-én. A L’Unitá, az OKP lapja adatokat közölt a párt szervezeti életéről az évforduló alkalmából. Megírta, hogy 1921-ben az OKP-nak 42 ezer 581 tagja volt, 1980-ban pedig a párt tagjainak száma 1 millió 752 ezer 153-ra emelkedett Az OKP-nak összesen 13 ezer 23 körzeti alapszervezete van, köztük 1 ezer 209 munkahelyi alapszervezet. A párt 118 területi bizottságot ölel fel; közülük 10 külföldön működik, azokban a nyugati államokban, ahol olasz vendég- munkások dolgoznak tömegeCarter elnök tegnap délelőtt monaott ntnany monuaios beszédében megerősítette, hogy létrejött Irán es az Egyesült MianiOK megáilapuaása, ue hozzáfűzte, hogy néhány okmány aláírása még várat magára. Az országos televízióban elhangzott elnöki beszéd nem tisztázta a megállapodás részleteit. Carter nem szólt arról, hogy a túszok kiszabaduiásara mikor kerülhet sor, de bejelentette, hogy amint szabadok lesznek, újabb beszédet mond. Az elnök végül köszönetét mondott Algériának a közvetítésért. ..............-Az amerikai—iráni egyezmény washingtoni hírek szerint, több okmányból áll és rendkívül bonyolult pénzügyi és jogi előírásokat, kikötéseket tartalmaz. Első lépésben mintegy 2,5 milliárd dollár értékű iráni arany és értékpapír átutalására kötelezi az Egyesült Államokat a londoni Bank of England-en keresztül az Algériai Központi Bankhoz. Algériába utalják át az amerikai bankok külföldi fiókjainál levő mintegy 4 milliárd dollárnyi iráni betétek egy részét is. Az Egyesült Államokban levő egyéb iráni követeléseket a következő hat hónap folyamán megfelelő bírósági eljárások útján juttatják vissza Iránba. Az egyezmény nemzetközi döntőbíróság illetáke- ségábe ualja a sah vagyona kiadásának kérdését. Richard Helms, aki szintén a magyarországi társintézményekkel, átveszik egymás kiadványait. ök főleg magyarországi alsótagozatoő képeskönyveket, kézikönyveket, szaktárgyi, kisegítő és gyógypedagógiai ■tankönyveket vesznék át, Magyarországnak pedig főleg általános iskolai tankönyveket küldenek a nemzetiségi iskolák számára. Nem ritka a közös kiadvány sem. Ezek körét tovább szeretnék bővíteni. Történelemtanítás Bartha Dezső, az általános iskola nyolcadik osztály számára, általa szerkesztett tankönyvet mutatja. A tankönyvek szerkesztésében, a tananyag válogatásában vezérlő elvük, hogy az együtt élő nemzetek és nemzetiségek diákjai megismerjék egymás kultúráját, történelmét. A könyv tartalmazza az első világháború utáni egyetemes és jugoszláv történelmet. Bőven foglalkozik a vajdasági népekkel, a nemzetiségekkel. A törzsanyag minden kiadásban azonos. A nemzetiségi nyelvű tankönyvek azonban részletesebben foglalkoznak az adott nemzetiséggel. A történelemoktatásnak ez a koncepciója a Vajdaságból indult ki, és lassan elfogadják egész Jugoszláviában. Angyal János Több mint kilencmillió párttag mondta el véleményét az SZKP 17 milliós tagságából a pártkongresszust előkészítő pártcsoportüléseken, alapszervezeti taggyűléseken, ahol gyakorlatilag a teljes tagság részt vett. Az első összesítések szerint a pártcsoport-értckez- leteken és a taggyűléseken mintegy hárommillió javaslatot tettek a pártmunka és főként a termelőmunka javítására, ezek közül egymillió körül van az olyan konkrét indítványok száma, amelyek megvalósításával az üzemekben, a munkahelyeken foglalkoznak majd. Mint a Pravda szerkesztőségében külföldi újságíróknak elmondták, az SZKP mintegy 400 ezer alapszervezetében júliusban és augusztusban tartották meg a pártcsoport-értevolt teheráni amerikai nagykövet, valamint a CIA igazgatója is, már levonta az Iránnal létrejött alku első „tanulságát”: az Egyesült Államoknak tovább kell növelnie katonai jelenlétét a Perzsa-öböl térségében — nyilatkozta. A teheráni Mehrabad repülőtérre — amelynek körzetét lezárták — tegnap reggel megérkezett az algériai legitársaMa, január 20-án beiktatják hivatalába Ronald Reagant, az Egyesült Államok új elnökét. Washingtonban az amerikai történelem legpompázatosabb beiktatási ünnepségeire készülnek, amely a 8 millió dolláros költségvetéssel egyelőre nem látszik igazolni Reagan republikánus elnökjelölt ígéretét arról, hogy „leveszi a kormányt a nép Válláról”. Az ünnepségek költségei megkétszereződnek Jimmy Carter négy évvel ezelőtti ceremóniájához képest. Reagan parádék és látványosságok sokaságával kívánja emlékezetessé tenni bevonulását a Fehér Házba, ami egyben a republikánus párt hatalomátvételét jelenti. Este Washington tűzijátékkal köszönti az új elnököt — ez „drágább, hosszabb és fényesebb” lesz annál, amelyet az Egyesült Államok fennállásának 200. évfordulója alkalmából rendezlek. A főváros hangversenytermeiben ünnepi szórakoztató hangversenyek, az előkelő szállodákban beiktatáAz iszlám országok január 25-én kezdődő szaúd-arábiai csúcsértekezlete a palesztin kérdésre és Jeruzsálem helyzetére összpontosítja figyelmét — közölte Szaúd-Al-Fejszal, a szaúdi diplomácia vezetője, miután a Taifban ülésező külügyminiszteri előkészítő értekezlet vasárnap jóváhagyta a csúcstalálkozó húszpontos napirendjét. A szaúdi politikus hozzáfűzte, hogy a napirend várhatóan további két-három témával bővül. Így például eleget tesznek annak a bejrúti kérésnek, hogy vizsgálják meg az izraeli agresszió által sújtott Dél-Libanon problémáját. Bejrúti értesülések szerint Szíria és a Palesztinái Felszabadítás: Szervezet teheráni befolyását latba vetve azon fáradozik. hogy rábírja az iráni vezetést a» csúcstalálkozón való részvételre. Mint emlékezetes, Irán az iraki elnök várkiváló dolgozókból, a munkában kitűnt kommunistákból áll, akiket első ízben választolt meg a tagság ilyen tisztségre. Az alapszervezeti taggyűlések voltak az első szakasz fő eseményei abban a munkában, amellyel az SZKP tagsága készül a február 23-án összeülő pártkongresszusra. Ezt követően tartották meg meg a járási, a kerületi, majd a területi pártkonferenciákat: ezen a héten már az utolsó ilyen tanácskozásokra kerül sor, köztük a nagy fontosságú moszkvai városi pártkonferenciára, amely kedden nyílik meg. Ugyancsak kedden folytatódik a köztársasági pártkongresszusok sorozata is, amely egészen február közepéig tart el. A kongresszus előkészítésébe nemcsak a párttagság kapcsolódott be: a kommunisták taság két Boeing—727-es repülőgépe, amelyen a tervek szerint Algériába viszik az amerikaiakat. Szintén fontosnak látszó fejlemény, hogy a reggeli órákban elhagyta az algériai nagykövetséget az a hat algériai orvos, akiknek felszállás előtt meg kell vizsgálniuk a túszokat: bekötött szemmel, iráni kísérettel indultai — nyilván a túszokhoz. si bálok sokasága „emeli majd” az esemény pompáját. A beiktatási parádé másnapjától kezdve igen nehéz „mézeshetek” várnak az új kormányzatra. Carter 12,8 százalékos inflációt, 7,3 százalékos munkanélküliséget, mintegy 50 milliárd dolláros költségvetési deficitet hagyományoz a republikánusokra, akik viszont elkötelezték magukat egyfelől az adók csökkentése, másfelől a katonai kiadások radikális növelése mellett. A külpolitikai helyzet, amelynek felmérésében főként Alexander Haig külügyminiszterre lesz utalva, számtalan nehézséget és buktatót tartogat az új kormányzat számára. Már az első napokban döntenie kell például arról, fenntartsa-e azt az erőltetetten szovjetellenes és enyhülésellenes vonalat, amely a volt NATO-tátoomok Haig kongresszusi meghallgatása folyamán rajzolódott ki, vagy a „kemény” washingtoni jelzésekkel nem túlságosan elégedett NATO-partnerekhez alkalmazkodva cselekedjék. ható jelenléte miatt döntőt: úgy, hogy bojkottálja az értekezletet. Irán és Líbia külügyminisztere nem veit részt az előkészítő tanácskozáson, s továbbra is bizonytalan, hogy a két ország bojkottálja-e a csúcstalálkozót vagy sem. El r íiTrii~gi<nnr~f CSAK RÖVIDEN... izf-naasaBBumm'1 ui:if mi'iiii im un ——a ADENBEN befejezte teljes ülését a "Jemeni Szocialista Párt Központi Bizottsága. Az ülésről kiadott közlemény hangsúlyozza, hogy a párt feladatának tekinti az ország háta" rendszerének megszi- 'án ját, a jemeni egység bé- és demokratikus alapon tör. ténő elérését. A SZOVJETUNIÓ 8 EZER TERMÉKKEL vesz részt az idei lipcsei tavaszi nemzetközi vásáron. Olaszország A DUrso-ügy háttere « ' ' — —— ■ ■" ■■■ ........................ . 1 .................... ■■ ■ ................ Ok tatás a Vajdaságban Mind az öt nyelv egyenrangú Kambodzsa Új választási törvény kezleteket, a taggyűléseket, a ,. .. vezetőségek beszámolóját és nácskozása elé kerülő uj őt- újraválaszitását. A vezetőségek éves tervjavaslatról országos mintegy harmadrésze olyan | vita kezdődött. Létrejött a mepllapcdás A túszkérdés iejleményei Bálok, lűz játék Washingtonban Ma iktatják be Reagant Iszlám csúcs A közel-keleti helyzetről