Pest Megyi Hírlap, 1981. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-18 / 15. szám
12 PEST MEGYEI HÍ RLAP MAGAZIN un.januáris.,vasárnap A mások életét is szebbé tenni Hatvan éve a város krónikása „Egy kezdő újságíró emlékkönyvébe: Tanulj, fiú, pályatévesztett ember lesz belőled” — jegyezte e sorokat Juhász Gyula a Dél- magyarország 1926. augusztus 8-i számában, keserűen emlékezve a bismarcki gúnyra, a vaskancellár sajtó elleni kirohanásaira. Tiszta gondolatokat, a halhatatlanság ígéretét kérte tán számon a hírlapíróktól a költő? Aligha. Mert hiszen az ember bizton hiszi, hogy soha mást nem fog tenni, mint amit megérteni képes, mert valamennyien hisznek a tiszta gondolatokban, és az utolsó skolasztikusok merev ko- nokságával disputáinak, hogy tisztába jöjjenek — önmagukkal... Ez a vágy hajtotta a körösi tanyai tanító fiát is, Kopa Lászlót, amikor odahagyva a szülői házat, elhatározta, hogy olyan pályát választ, amely megnyitja előtte a világot. Diplomáciai pályára készült, messzi országokba, idegen népek közé, a valóságban megélni mindazt, amit otthon apja gazdag könyvtárában olvasott. — Nagykőrösön Tóth Lajos tanító elébe jártam, majd a híres gimnáziumba Íratott apám — emlékezik a szerkesztő úr. — Nem voltunk gazdagok, tán még tehetősek sem, de azt akarta, tanult ember legyen a fia. Kecskemétre küldött hát ezután, kereskedelmi iskolába. Megtanulsz németül — mondta —, aztán előtted Bécs, a konzuli iskola..., ...................... Ebbő l ugyan semmi sem lett. Közbeszólt a háború, meg a véletlen, Kecskeméten Maurer Jánoséknál lett kosztos diák. A házigazda igen érdekes dologgal foglalkozott: újságíró volt és laptulajdonos, a Szőlészeti és Borászati Lapok kiadója. Tőle kapott Kopa László kedvet az íráshoz, első novellái, versei is ebben a lapban jelentek meg. Az írás valóságos szenvedélyévé vált. A kecskeméti középiskolában azt javasolta: indítsanak diáklapot. És a siker nem maradt el. Szerkesztette az újságot, mely sok fiatal társa kezébe eljutott. A háború utolsó évében meghalt Maurer János, s mivél Kopa László akkorra már eltanulta tőle a lapszerkesztés fortélyait, özvegye azt kérte: folytassa ő a lapot. A fiatal diáklap-szerkesztőben azonban élt még a vágy a titokzatos nagy kalandra, az oly sokszor megálmodott diplomáciai pálya iránt. Budapesten a kereskedelmi akadémiára iratkozott be, de elszántsága már nem volt a régi, hiányzott neki a redakciók levegője. Csaknem két év Pesten előadótermekben és kávéházakban, albérletben és szerkesztőségekben, ahol mindenféle érdekes emberek adták egymásnak a kilincset. Szenzációkra vadászó riporterek, szivarozó, megfontoltan hüntmögő szerkesztők. S Bécs ilyenkor olyan messze volt... — Második esztendeje éltem Pesten, amikor nagy beteg lett apám. Hirtelen üres lett az öreg ház, melyet most száz esztendeje vett árverésen négyezer koronáért Édesanyám hívott haza. Mentem is volna, de hát a barátok, meg a redakciók... Azután végül mégis felült a nagykőrösi vonatra. Akkor már ketten hívták: édesanyja és D. Tóth Ferenc tanító, a Nagykőrös és Vidéke című lap alapítója és szerkesztője. Várta őt a családi ház, s egy szerkesztőség. S a döntés, ma már tudja, egy életre Sizólt. Szülővárosa Nagykőrös, s főként egy hivatás, az újságírás mellett. Azóta, hatvan éven át,,a város mindennapjainak hű krónikása, lapok, évkönyvek kiadója, szerkesztője és munkatársa, iiiiiiiimiiitiaiiiiiiii iiiiiiiiiiiiitii' S itt is felmerül a kérdés: mi az, ami a rangosat, az időtállót megkülönbözteti az átlagostól, attól, ami elporlad az időben, aminek érvényessége csak néhány napra szól? Nem valószínű, hogy az újságírás napi, önként vállalt kényszere képes lenne évtizedeken át mindig nagy mennyiségű és magas színvonalú írásra biztatni. De az újságírói pálya egésze mégis maradandó és meghatározó, még akkor is, ha része csak mondjuk irodalmi munkásságnak. Ady, Kosztolányi, Nagy Lajos, vagy éppen az „elveszett nemzedék” nagy alakjának, Hemingway- nek pályája példázza ezt. Ök valamennyien, s pályatársaik, kisebb lélegzetű írásaikban is jelentős dolgokat tudtak és tudnak mondani a világról, valamennyi kis mű szerzője életfilozófiáját, életérzését fejezi ki. Lehet hát újságírói műfajokban, újságíróként időtállót alkotni? Minden bizonnyal. „Hát mik is vagyunk most? Néha, és a napi világban cinikus-fáradtak, a tekintélyeket már nem is rombolók, csak hanyagul leköpködők. Fáradt olimpuszi istenek és kiközösített, magasról lenézett páriák. Vagyunk sokszor komédiások, alkuvób- bak a lócsiszárnál, s hajlékonyabbak a nádnál. — Addig, míg nem hív a gyilkos, az acélképű ördög. Az istenes ördög. És akkor csupa hit a világ, csupa szerelmes, lángra -érdemesség az élet és ilyenkor belekeverjük, belekorbácsoljuk nyomorult testünket, összetépett idegeinket a nagy szerelembe, a jobb életért, a becsületesebb világért, az előretörésért, a világosságért, a fantomok legfontosabbjáért és legszebbjéért: az igazságért.” Íme, az újságírók, Ady Nagyváradon kelt soraival. Kopa szerkesztő ma is büszkén emlegeti találkozását a költővel. Történt pedig, hogy a még Nagykőrösről ismert Inárcsi-Farkas László, ki könyvkiadót alapított Pesten, a fővárosba invitálta. A,véletlen folytán a Belvárosi Kávéházban lelte meg, ahol Farkas László Ady Endre társaságában ült. — Az asztalhoz ültettek, s a költő alaposan kikérdezett, kiféle-miféle lennék? Végezetül azt mondta: Fiatalember, ne hagyja abba az írást, mert nemcsak a maga, hanem mások életét is szebbé teszi.., uiiiiiiiimiiiiiiiniiniiiniiiiiiiiir Aligha véletlen hát, hogy 1920-ban, tizennyolc évesen beállt a Nagykőrös és Vidékéhez. Rövidesen segédszerkesztő lett, minthogy elődjét behívták katonának. A szerkesztő azonban nem sokkal később éles hangú cikket írt a város országgyűlési képviselője, gróf Ráday Gedeon belügyminiszter ellen, s válaszul betiltották a lapját. Munka nélkül maradt Kopa segédszerkesztő úr, s azon töprengett, hogyan tovább? D. Tóth Ferenc hívta ismét, aki megszállottként egy újabb lapot alapított. De a fiatal hírlapíró, 22 évesen, saját lapot akart. Később éppen az új lap lett a riválisa. — Nehéz volt, nagyon nehéz. Megjártam vagy tucatszor a miniszterelnökség sajtóosztályát, de Bethlen István utasítására azt mondták: nem adnak ki lapengedélyt, mert minden új lap három hónap után ellenzéki lesz. Végül mégis sikerült... Az engedélyből lap lett, „politikai, társadalmi, közgazdasági és szépirodalmi lap”, a Duna-Tiszaközi Hírlap, mely 1924 karácsonyán jelent meg, s amely a széles környék legnépszerűbb újságjává vált. Tulajdonosa, kiadója, szerkesztője és munkatársa egyszemélyben: Kopa László. Dajka Lajos nyomdája mintegy 2500 példányt készített a lapból minden kedden és vasárnap. Később menőtt a redakció személyzete: Nagy Lajos segédszerkesztővel, valójában városi tisztviselővel, a polgármester titkárával. Kopa szerkesztő úr nem ismert lehetetlent. Ojabb és újabb előfizetőket nyert meg, s a lap, mely addig csak falta a pénzt, az ötödik évfolyamtól kezdve már jövedelmezni kezdett, mint üzleti vállalkozás. De nem mindenáron Az 1935-ös képviselőválasztás után, mely nagy korrupcióval végződött, társasvacsorát rendeztek Nagykőrösön. Itt mondta Szépe György városi ügyész: Mindenki elégedett lehet, az újságírók is. V. Szűcs Sándor, a Nagykőrösi Híradó kiadója és szerkesztője 27 ezer pengőt keresett a választásokon, saját nyomdát vehetett, Kopa szerkesztő uram meg egy új kalapot... IHIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIHIIIIIMIIHHIIIII' A híres-nevezetes széles karimájű kalapot, melyet a szerkesztő úr visel immár 55 esztendeje, s amelyről bárki megismeri, ha addig nem látta is. Hivatása és érdeklődése révén mindig közéleti ember volt Újságjainak hasábjain hétről hétre számos olyan cikket közölt, melyekben a körösi és a környékbeli kisgazdálkodók érdekében szólt. Lelkesen támogatta hát a város haladó, liberális szellemű polgármesterének, Dezső Káz- mérnak indítványát is, s így került sor arra, hogy a 20-as évek végén félezer aláírást gyűjtött a Téli Gazdasági Iskola megalapításának támogatására A terv megvalósult és attól kezdve sok száz fiatalember tanulhatta itt a gazdálkodás szakmai ismereteit. Az iskola egyik diákja és gazdaköri elnöke volt S. Hegedűs László is, ma a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára, aki nemcsak tanult a Kopa szerkesztő úr segédletével szervezett iskolában, hanem számos cikket is írt annak idején a Duna-Tiszaközi Hírlapba, évkönyveibe pedig beszámolókat. Később Kopa lapszerkesztő részt vett Békésen a Független Kisgazda- párt újjáalakuló országos közgyűlésén mint a nagykőrösiek egyik képviselője, s ott személyes ismeretséget és barátságot kötött Dobi Istvánnal, a párt akkor megválasztott alelnöké- vel. Gyakran találkoztak később is, Szönyben meg a fővárosban, és az estébe nyúló körösi beszélgetéseken is sok fontos dologról esett szó köztük. A városi gazdasági egyesület megbízásából a 30-as évek elején Makón járt a népszerű helyi újság kiadója, hogy ott a hagymatermesztők önbiztosítási szervezetének tapasztalatait vigye Nagykőrösre és honosítsa meg ott őket Az út sikerrel járt: megismert egy hasznos, bevált gyakorlatot valamint egy ottani tisztviselőt, Erdei Ferencet. Találkozásuk igaz barátsággal folytatódott. Gyakori vendég volt hát a Futóhomok szerzője is később, különösen a Nagykőrösön töltött évek alatt, Kopa szerkesztő úr redakciójában, és sokszor keltek útra együtt a környező tanyavilágba. iiiimtiMiiiiimiimiiiniiiiimiimiir 1945 januárjában már útjára indult a Nemzeti Bizottság újságja, a Nagykörös Népe. Szerkesztője és kiadója: Kopa László. — 1947-ben hivatott Dobi István: Csinálj te kisgazda-újságot — mondta. S a segítség sem maradt el, ki is adtuk a Nagykőrösi Újságot, olvasták, vették egészen 1949-ig. Akkor betiltották. Kopa Szerkesztő úr nem írt. Kis földjén gazdálkodott, ahogy mondja: parasztizált. Húsz éve fogott ismét tollát, s színes riportjaival, a gazdálkodás kérdéseit elemző írásaival azóta is naponta találkozhat a Pest megyei Hírlap minden nagykőrösi és ceglédi tisztelt olvasója. 1970-ben pedig átvehette a Felszabadulási Jubileumi Emlékérmet. Néhány éve lába törött, s újságunk hasábjain kért elnézést és türelmet az előfizetőktől a redakcióból való távolmaradása miatt,, mert hogy olyan nagy baj érte, járni sem tud. Hoztak hát neki hamar sétabotot vagy tízet is. Nyolcvan évesen ma is minden nap, olykor gyengélkedve ugyan, de végigsétál reggelente lakásától a szerkesztőségig, zsebében szép szavú riportokkal teleírt kutyanyelvekkel. Nyáron meg még kerékpárra is ül, mindenütt ott van, ahol valami érdekes történhet. Mert hát ki tudja?... KHIM ANTAL Alkotók nemzedéke válaszúton Felemelkedés - esetleg? Nemrégiben zárta be kapuit a Stúdió ’80 című, nagy érdeklődéssel kísért tárlat a Műcsarnokban. Az itt látottak élményéhez kapcsolódik ezen írás. M űvészi értelemben, de társadalmi szempontból is nagyon elgondolkodtató volt a fiatal festők, szobrászok, grafikusok évi seregszemléje. Legtöbben azzal folytatják a hagyományt, hogy megszakítják. Nem hazai, nemzetközi nyelv ez — Velencében, Párizsban is sikere lenne. Sziporkáznak az ötletek, s a fiatal tárlatlátogatók hevesen üdvözölnek vagy elutasítanak műveket. Az ő életérzésüket tükrözik. Elmosódnak a műfajok, új elemek, merész asszociációk válnak uralkodóvá. Bár a nemzedék, amely teremtette ezt a képi gyakorlatot, olykor nem leli küldetését, és másodlagos heppeningbe fullad tehetsége az unalom, a magányérzet miatt. Mégis önmagáról hírt adó műveiben érdekes, újszerű. Csakhogy a mi világunk ez7 Vagy a mi világunk így megváltozott bennük? Kapott ez a korosztály elegendő társadalmi feladatot? Vajon gondoskodtunk-e arról, hogy közösségi élete, eszmény- rendszere ne bizonytalanodjon el? Izgató, feleletre váró kérdéseket vet fel a kiállítás. Kezdjük a könnyebb problé- matikával. Az, hogy új ösvényre térnek, hogy próbálják, kipróbálják képességük határait — üdvözlendő. Igen sok erőfeszítés, egyéni törekvés keresi, kutatja léptékét, minőségét. Helyes, hogy nem használják a sémákat, sablonokat, új formák teremtésére törekednek. Érdekes volt a tárlat, kezdeményezésekben dús, mégis, amit leginkább tükrözött: a tartalmi, formai magánparcellák sokaságait. Ennyiben lehangoló volt, függetlenül attól, hogy a művek többsége egyáltalán nem pesszimista.- Hiányoztak azonban az eszmék, a közösségi élet ábrázolásai, értelmezései. Igen sokszor jelent meg sivár, groteszk fintor elegáns kivitelben. S ami szintén lényeges és fájó, nem kiáltanak a művek a hiányok miatt, jól érzik magukat a szerzők a pop-art szellemességben, szeilemeskedésben. Dienes Gábor szomorú legelőről elmélkedik, Barabás Márton a bergmani életérzést fordítja a képzőművészet nyelvére, Esku- lits Tamás postai csomagot emel szoborrá, Fábián Pál sámánarcot elemez, Kelemen Károly gesztusa fojtogatásra és égő teSzárnyszerkezet toválásra koncentrál, Tamás Noémi akasztott embert figyel, Gyulavári Pál Közhely-e egy női tompor alakú hangszer. Vajon ez a mi világunk? Erre bátorít, ösztönöz a társadalom türelmes és nagyvonalú humánuma? Vajon nem segítjük tévútra ezt a tehetséges nemzedéket? Vajon gondoskodunk-e, gondoskodtunk-e az elsorvadt közösségi élet alkotó csoportjainak feltámasztásáról? önmagával szemben legyen türelmetlen kulturális életünk minden közege, hogy ifjú művészeink ne maradjanak eny- nyire türelmesek saját kon- ceptjeikkel. Minden mű, minden alkotás vezérszerepet tölt be, minden kép manifesztál. Ki akar hát szerényen szolgálni — szépséggel emberi harmóniát? Az összkép nem megnyugtató, még akkor sem, ha ezért nemcsak a fiatal művészei?, hanem az egész társadalom a felelős, még akkor sem, ha a részletekben sok érdekeset és vonzót is találunk. Buhály József dinamikus tájképei drámai hangvételűek, kár, hogy fogalmazásuk túlságosan is felhasználja Kokas Ignác eredményeit. Földi Péter eredetisége, Chagall eszközeivel halad előre, Kárpáti Tamás egyik forrása Rembrandt marad. Igazán izgalmas műveket alkotott Kiss Zoltán László, Lévay Jenő és Mészáros Géza. Az utóbbi ezúttal lemond eszméket sűrítő jelképeiről. Kár. Szikora Tamás és különösen Tölg-Molnár Zoltán tudása ezúttal is meggyőző, érdekes változat Egyed László, Ef Zámbó István munkássága, mely Szentendréhez kötődik. Ezúttal is elmélyült Sáros András Miklós, szellemes a gödi Szüts Miklós és Bakos Ildikó. A maga nemében érdekes Csizmadia László sorozata, Banga Ferenc grafikai fejezete, Kalmár István integrált rajznyelve és Korányi Gábor műve, a Szárnyszerkezet egy esetleges felemelkedéshez. p z utóbbi, címében Is a tár■B-J lat jelképe lehetett volna, hiszen a 138 kiállító mintha egy magas hegyet kerítene körül a völgyi horhosban. Százharmincnyolc irányban készülődnek a csúcsra tehetségük szárnyszerkezetével, hogy felemelkedjenek a valóságosan is egyéniségük, koruk, nemzedékük, társadalmunk magaslatára. Ezért is mindany- nyian felelősek vagyunk fejlődé- síikért. LOSONCI MIKLÓS fi •« i Korányi Gábor grafikája I
