Pest Megyi Hírlap, 1981. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-17 / 14. szám
NAGVKŐRÖSI x^Cíwia A PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXV. ÉVFOLYAM, 14. SZÁM 1981. JANUÁR 17., SZOMBAT Mennyi fényi? Hálózatszerelők a DÉMÁSZ-nál Egy kattintás a kapcsolón, s fény árad szét a szobában. Itt a nagykőrösi tanyavilágban még sokaknak újdonság ez a mozdulat, s ugyancsak nem keveseknek vágyálma, hogy gyakorolhassa. Mindenesetre tény az, hogy évről évre mind több tanyához jutnak el a villany- vezetékek. Ám az is igaz, hogy errefelé kissé nehezebb dolga van a tanyasiaknak ebben az ügyben, mint például a szomszédos Bács-Kiskun megyében, ahol tetemes összegű állami támogatással villamosítják a tanyákat. A tanács megrendelésére Persze nemcsak a végtelennek tűnő homokvilágban lehet gondja az embereknek a villannyal, vagy hiányával, hanem itt, bent a városban is. Mégpedig azért, mert az utóbbi tíz esztendőben a várakozásokat is felülmúlva megnövekedett a háztartások elektro- mosenergia-igénye. Űj, nagyobb teherbírású vezetékek, s ezekhez pedig új transzformátorállomások kellenek. Akad hát munkája bőségesen a DÉ- MÁSZ nagykőrösi üzemegységén a villamoshálózat-szerelési osztály dolgozóinak. A kérdés csupán az, hogy telik-e a sok munkára a pénztárcájukból? — Úgy látszik, igen — vélekedik Fischer János osztály- vezető —, hiszen tavalyi tervünk szerint 51 millió forint értékű hálózatot kellett volna építenünk Dél-Pest és Bács- Kiskun megyében, s ezzel szemben 63 millió forintot tesz ki a végeredmény. — Mellesleg szólva, a hálózatszerelés ilyetén „felfutása” nem kidobott pénz. A korszerűsítésre az új vezeték építésére éppen a takarékosabb energiagazdálkodás miatt van szükség. A pénzről még annyit, hogy e szép végösszeg felét saját keretünkből adtuk. A többi munkát megrendelőink fizették. — Mi épülhetett meg ebből a 63 millió forintból? — Mindenekelőtt 47 transzformátorállomás, aztán 42 kilométernyi középfeszültségű vezeték. Ebből 16 kilométernyi földkábel Kecskeméten. Nagykőrösön is egy kilométernyi, s ugyancsak középfeszültségű az a vezeték, melyet a Batthyány utcában építettünk, kiindulva a legkésőbb jövőre elkészülő 120/10 kilovoltos alállomástól. Kisfeszültségű vezetéket vagy száz kilométernyit szereltek fel dolgozóink. Ebből 15 kilométernyi kimondottan csak a közvilágítást szolgálta. Elsősorban Kecskeméten, Dunavecsén és Mo- noron. A száz kilométerből mintegy hatvan esik a tanyák villamosítására. — A közvilágításról szólva nem említette városunkat... — Nagy mulasztás, mert itt is dolgoztunk a közvilágítás javításán. A városi tanács megrendelésére tíz rendkívül korszerű nátriumlámpát szereltünk fel a forgalmasabb közúti gyalogátkelőhelyeknél. Ilyen lámpa Cegléden egy van, Pilisen pedig kettő. Más szóval, e tekintetben Dél-Pest megyében Nagykőrös közvilágítása a legkorszerűbb. Többre számíthatnak — Részt vettek-e a Dfi- MÁSZ hálózatszerelői a vasútvonal villamosításában? — Nem, ez nem volt feladatunk. Viszont a vasútvonalat keresztező vezetékeknél, a vasút villamosítása miatt több úgynevezett keresztezé- si szabványosítási munkát kellett elvégeznünk. — Tervüket nem csekély mértékben túlteljesítették. Eszerint semmi sem akadályozta munkájukat. — Ezt azért nem merném állítani, mert az anyagellátásunk, hogy úgy mondjam, kissé zaklatott volt. Aztán a korai télnek sem örültünk. Dolgozóink műhelyének a csillagos ég, ezúttal a hófelhőktől terhes ég a mennyezete. Volt egy hetünk, amikor meg sem mozdulhattunk. Szóval tavaly egyáltalán nem voltunk híján a nehézségeknek. — S milyenek az idei kilátásaik? — Azt, hogy milyen gondokkal kell megküzdenünk, még nem tudhatjuk. Azt azonban igen, hogy a tervünk ismét 51 millió forint értékű munka elvégzése. Ámbár, ha a szerződéseinket nézzük — mondja az osztályvezető jegyzeteiben lapozva —, akkor többre számíthatunk. Már most 53 millió forintnyi munkára kötöttük le kapacitásunkat. Egy könnyed mozdulat — Milyen nagyobb munkát kérnek a megrendelők a DÉ- MÁSZ-üzemigazgatóságtól? — A Testvériség gázvezeték építésével kapcsolatban egy kompresszorállomás energia- ellátását kell megoldanunk Kecskemét mellett. Ez a munka több mint 4 millió forintot ér. Aztán folytatjuk a már említett nagykőrösi alállomás építését, s az ezzel összefüggő hálózatszerelési munkákat több mint 5 millió forintért. Kecskeméten 14 kilométernyi 10 kilovoltos kábelt fektetünk le, s ugyanott sok munkát ad majd a Halasi úti felüljáró világításának szerelése. — Ezeken kívül rengeteg kisebb munkánk lesz üzem- igazgatóságunk két megye jelentős részére kiterjedő területén. Egyébként saját keretünkből 26 millió forintot költöttünk a korszerű energia- gazdálkodás megkövetelte korszerűsítésekre. új hálózatok kiépítésére. Érdekes adat lehet, hogy hálózatépítésnél a felhasznált anyagok értéke hozzávetőlegesen 60—65 százalékát teszi ki az elkészült létesítmény értékének. Másként fogalmazva a hálózatszerelésen dolgozó 78 szakemberünk, nagy tudást igénylő munkájának értéke, s az egyéb költségekkel együtt tavaly elérte a 20 millió forintot... S ennek a valóban hozzáértéssel végzett nehéz munkának az eredménye az, hogy egyetlen könnyed mozdulattal fényt varázsolhatunk otthonunkba. Hány lakásban? Csaknem lehetetlen összeszámolni. Erre a kérdésre legfeljebb az áramdíjakat számfejtő számítógép válaszolhatna. Annyit mindenesetre kiszá moltunk Fischer János osztályvezetővel, a szemléltetés kedvéért, hogy az üzemigazgatóság dolgozói csupán Kecskeméten tavaly legalább ezer lakás energiaellátásához teremtették meg a feltételeket. Mennyi fény! Farkas Péter Motorozó szakmunkástanulók A Magyar Honvédelmi Szövetség az ifjúság hazafias nevelése, és gyakorlati képzése terén nagy és eredményes munkát végez. A szövetség keretében Nagykőrösön több szakmai és honvédelmi klub , tevékenykedik. Ezek egyikének keretében munkálkodik az a gépjárműszakosztály, melynek 30 ifjúmunkás, főleg vas- és építőipari tanuló tagja van. .A szakosztály vezetője Krivosej Mihály szakoktató. A gépjármű-szakosztályt az 1970-es évek elején a 224. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet igazgatója, Kovács László alapította. A fenntartásába és irányításába a Magyar . Honvédelmi Szövetség 1975-ben kapcsolódott be — mondotta a szakosztályvezető. — A fiataloknak a 21-es Volán Vállalat telepén gépjármű baráti kört tartunk fenn. — A szakosztály tagjai minden évben részt vesznek a KRESZ-versenyen a megyei és országos motoros vetélkedőkön. Baricza Ferenc tag, a múlt évben kiemelkedő eredményt ért el. A szakosztálynak, már 16 kismotor-kerékpárja van. — A Közlekedésbiztonsági Tanács támogatásával tavaly a 30 tagnak KRESZ-tanfo- lyamot tartottunk, s 26-an sikeres vizsgát tettek — A fiatalok motorosszakosztályát a Magyar Honvédelmi Szövetség és a 224. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet tartja fenn. Szép elképzeléseink megvalósítása érdekében kívánatos volna, hogy a 21-es Volán és a dicséretet érdemlő néhány magánszemély mellett, több vállalat is támogatna minket. K. L. Transzformátorok külfeláre A TRAKIS Szövetkezet nagykőrösi részlege minden eddiginél több külföldi megrendelést kapott széndioxid védőgázas hegesztőkészülékek gyártására. Képünkön: Bűz Ambrusné és Szendi Sándorné a hegesztőkészülék elektromos huzalát köti be. Kényelmesek vagyunk Hol várakozzanak a kocsik Az utóbbi időben, levélben vagy telefonon több olvasónk szóvá tette a Ceglédi út lakótelepi szakaszának közlekedési nehézségeit. Egészen pontosan arról van szó, hogy a Gát utcából roppant nehéz kihajtani a Ceglédi útra, mert bal kéz felől eltakarják a kilátást az autóbusz-megálló és a Gát utca torkolata között várakozó személy- és tehergépkocsik. A panasz alapján, a rend. őrség segítségét kérve, több alkalommal helyszíni szemlét tartottunk. Való igaz, hogy a Ceglédi út említett szakaszán gyakran várakoznak gépkocsik, s a kilátást is takarják. Azt is megfigyelhettük, hogy azok állítják itt meg járművüket, akik az ABC-áruházba igyekeznek. Ugyanis az áruház előtt, egyébként nagyon helyes döntés alapján, tilos járművel megállni. Ugyanis a közeli Abonyi úti elágazás miatt, ellenkező esetben, a Ceglédi út közlekedése még veszélyesebb volna. Nos, a terepszemlék után megkerestük a közúti jelzések elhelyezése dolgában illetékes hatóságot, a városi tanács vb műszaki osztályát. Mint kiderült. kissé megkésve, mert e közlekedési probléma megoldását már jóval első panaszosunk jelentkezése előtt kérték a KPM közúti igazgatóságától. Mindenesetre, ha a KPM helvet ad panaszosaink javaslatának, s a szóban forgó útszakaszra is kihelyezi a megállni tilos jelzést mutató táblát, mert erre bőségesen volna oka, akkor igazán nem tudjuk, hovv hol várakozzanak az ABC-áruházba igyekvők járművei. A Gát utcába ugyanis a Ceglédi út felől tilos behajtani. Mellesleg eléggé különös látvány az egy oszlopra szerelt „behajtani tilos” és „megállni tilos” tábla ... Ám változtatni e két táblán nem e furcsaság miatt kellene, hanem azért, mert azok a boltba igyekvők, akik nem a Ceglédi úton állítják le gépkocsijukat, rendszerint a Gát utca északi oldalát használják parkoló helynek. Az utcának azt az oldalát, melyen az ABC-áruház áll, s ahova néhány raktárajtó nyílik. Meglehetősen sok vita adódik ebből. A Ceglédi út és a Gát utca kereszteződésében tehát többféle közlekedési nehézségekkel találkozhat az arra járó. Az egyik megoldását a KPM-től, a másikét a város illetékes szerveitől várhatjuk. F. P. Fekete Pál és Farkas László a hegesztő transzformátorok vezérlő egységét szereli össze. Varga Irén felvételei Szabad idejükben A nagykőrösi sakkozók 1973 óta szerepelnek a megyei I. osztályú csapatbajnokságban. 1979-ig a KIOSZ Sportkör színeiben, 1980-ban az akkor alakult TRAKIS Sportklubot képviselve sok érdekes, izgalmas mérkőzést vívtak ellenfeleikkel. A nyolc bajnoki év alatt a következő sportolók áldozták legtöbbször szabad idejüket csapatukért: mérkőzés pont Nagy Sándor 106 50 Pallagi Tibor 101 56,5 Kis Sándor I. 100 38,5 Bakó Mihály 100 W Kovács István 88 42,5 Mészáros Tibor 86 35,5 Mogyoró László 70 32 Bűz Dezső 64 22,5 Horváth József 63 33 Hévízi Jenő 59 32,5 Pál Gyula 47 23,5 Forró Ferenc 35 18 Forró Pál 35 15 Cs. Kovács Róbert 29 16 Dézsi Imre 28 19 Bakai József 27 8 Horváth Dezső 13 6,5 Szálas Zoltán 12 5,5 Az előzetes tájékoztatás szerint az 1980. évi megyei I. osztályú csapatbajnokság utolsó helyén végzett Nagykőrösi TRAKIS és a II. osztály második helyezettje a közeljövőben oda-visszavágós osztályozó mérkőzést vív az 1981. évi Piaci jelentés A pénteki piacra a havas, szárazbab 25—35, a köleskása csúszós időben kevés árut hoztak, több piaci kereskedő sem árult, vevő se sok volt, így kis forgalom alakult ki. A szemesterménypiacon a búza literjét 5, az árpát 4,50 s a morzsolt kukoricát ugyancsak 4,50 forintért árusították. A gyümölcs- és zöldségpiacon az alma 4—14, a körte 8— 14, a héjas dió 25—28, a burgonya 6, a kelkáposzta 6, a fehér káposzta 5, a savanyú káposzta 8—10, a vöröshagyma 8, a fokhagyma 70—80, a gyökér 10—12, a sárgarépa 6, a 30 forintért kelt. A baromfipiacon csak tyúkot, csirkét és tojást árultak. A tyúk párja 160—200, vágócsirke 100—200, két kakas 230—240, a tyúktojás darabja pedig 2 forint volt. A halászati szövetkezetnél az élő pontyot 60, az egész csirkét kitóra 42, az egész kacsát 42, a csirkecombot 70, a csirkefar, -hátat 16, a csirkefejet és -lábat 5 forintért mérték. A kocsispiacon a száraz tűzifa mázsáját 100—110 forintért árulták, a ciroksöprű 50 forint volt. megyei I. osztályban való in. dulás jogáért. Tömegsport A pedagógusok megyei téli sportversenyeit négy sportágban (asztalitenisz, kosárlabda, sakk, lövészet) ezúttal február 1-én Szentendrén rendezik. A körösi nevelőknél máris megindult a körültekintő szervezés és a felkészülés. Szombati sportműsor Súlyemelés Cegléd: megyei középiskolás bajnokság. Vasárnapi műsor Asztalitenisz Gödöllő: megyei ifjúsági egyéni és páros bajnokság. Cegléd: MEDOSZ járási spar- takiádja. Kézilabda Toldi-sportcsarnok, 9 óra: a Toldi teremkézilabda-mérkő- zéssorozat 1. játéknapja. Sakk Cegléd: a MEDOSZ téli járási spartakiádja. Sízés Nagyhideghegy: Nagyhideg- hegy Kupa-viadal. Teke Cegléd: a MEDOSZ járási spartakiádja. S. Z. Moziműsor Psyche I.- Magyar film. (16 éven felülieknek!) Előadás kezdete: 5 és 7 óra. A stúdióteremben A tettes ismeretlen. Magyar film, fél 4-kor. A burzsoázia diszkrét bája. Színes, szinkronizált francia film. (16 éven felülieknek!) Fél 6-kor és fél 8-kor. Színházi előadás A kecskeméti Katona József Színházban este 7 órakor Hunyady Sándor: Feketeszárú cseresznye. Jászai-bérlet. ISSN 0133 — 2108 iNasvKftrn«» Hírlap) Jssneeár 3S-tg: FEHER HETEK ÁGYNEMŰ-GARNITÚRÁK, LEPEDŐK, PÁRNAHUZATOK NAGY VÁLASZTÉKÁVAL VARJA KEDVES VÁSÁRLÓIT a Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat nagykőrösi méteráruboltja: Szabadság tér 9. . Különféle ágynemű-garnitúrák, 3 1/2 és 4-szeles . 312 Ft-tól 575 Ft-ig Frottírtörölköző, 50x100 cm-es Zsúrabrosz, 90x90, 118x118 cm-es 70 Ft 56 Ft-tól 81 Ft-ig tm %