Pest Megyi Hírlap, 1981. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-10 / 8. szám

XXV. ÉVFOLYAM, 8. SZÁM 1981. JANUÁR 10., SZOMBAT Eredményesen tevékenykedik a KBT Kevesebb hiba a gépszemléken Tavaly Is több mint kétszáz sérüléses baleset történt Vácott és a járásban. Sok ez, vagy kevés? A kérdésre, a statisztika adatait böngészve, első látásra azt válaszolhat­juk: ahhoz képest, hogy a gépjárművek száma évről év­re emelkedik, s a balesetek­nél stagnálás tapasztalható, ez mindenképpen jó eredmény. Ha viszont azt mérlegeljük, hogy összesein több mint két­száz esetben sérültek meg emberek egyesek felelőtlensé­ge miatt, akkor soknak tart­juk ezit a számot. A városi-járási közlekedés- biztonsági tanács tagjai is ezt az utóbbi véleményt osztják, hiszen tevékenységüknek ép­pen az a célja, hogy minél kevesebbszer kelljen a men­tőket riasztani közúti balese­tekhez. Persze, ez nem megy máról holnapra. Ám minden esztendőben, így tavaly is egyre eredményesebben dol­goznak a KBT aktivistái, akik nemrég tartották évzáró értekezletüket. Versengő brigádok Az 1980-as év eseményei közül is kiemelkedik az üze­mekben, vállalatoknál és ter­melőszövetkezetekben meg­szervezett brigádvetélkedő so­rozat, amelynek résztvevői — több mint háromszáz közös­ség — a közúti közlekedés szabályaiból, a munkavédelmi előírások ismeretéből és egész­ségügyi kérdésekből vizsgáz­tak. A helyi selejtezőkről a legjobbak a városi-járási dön­tőbe jutottak, ahol is a Ma­gyar Hajó- és Darugyár váci gyáregységének Pattantyús szocialista brigádja szerepelt a legjobban, megelőzve a PENOMAH váci gyárénak Komplex és Barátság, a Hír­adástechnikai Anyagok Gyárá­nak Juhász, a Pest megyei Tanácsi Építőipari Vállalat Pajer és a Dunakeszi Kon­zervgyár Radnóti kollektíváit. A helyezettek értékes ju­talmakat kantak. A megyei KBT a mezőgazdasági nagy­üzemek brigádjai részére szin­tén kiírta ugyanezt a vetélke­dőt, amelyet a bemecebaráti Börzsöny Termelőszövetkezet Pálinkás Józsefné, Lambin István, Gyenes Károly össze­tételű csapata nyert, s ezért valamennyien egy-egy mini- vdzort vehettek át. A tervek szerint — tekin­tettel a nagy sikerre — ezt a kezdeményezést tovább foly­tatják az idén is. Remélhető, hogy ebben az évben sokkal többen jelentkeznek majd a vetélkedőre, mint tavaly. Jutalmat kaptak Rendszeresek immár a gép­szemlék is, amelyeket szintén a KBT szervez a téeszekben, illetve a mezőgazdasággal kapcsolatban álló vállalatok­nál. Az elmúlt esztendei ta­pasztalatokat összegezve meg­állapítható, hogy most job­ban felkészítették a járműve­ket, kevesebb kifogásolni va­lót találtak a bizottságok. Ahol mégis hiányosságra buk­kantak, ott írásban hívták fel a gazdasági vezetés fi­gyelmét ezekre. A legjobbak a jutalmakat a Dunakeszin megtartott közle­kedési fórumon vehették át. Elismerésben részesült egye­bek között a Szobi Gyümölcs- feldolgozó Közös Vállalat és a sződi téesz. A KBT tagjai gondoltak az idők1- emberekre is." 'Tavaly szintén megrendezték azt a sorozatot, amelynek az volt a célja, hogy az öregek köz­lekedésének gondjaira hívja fel a figyelmet. Ebben az ak­cióban részt vett a Vöröske­reszt és az Autóklub is. A program igen gazdag volt: szerepelt a választékban ki­rándulás múzeumlátogatással egybekötve, ezenkívül sok szociális otthonban, öregek napközijében és nyugdíjas- klubban tartottak előadásokat, vetélkedőket a KBT aktivistái. Szintén hagyományos prog­ramnak számít a nemzetközi iskola és ifjúsági közlekedési kupa versenysorozata. Ezt ta­valy a város és a járás alta­lános iskoláinak felsőtagoza­tosai, valamint a középiskolá­sok számára hirdették meg. A területi vetélkedőkön több mint háromezren vettek részt, a legjobbak pedig december­ben Vácott, a Petőfi Sándor Általános Iskolában mérték össze tudásukat. Az izgalmas vetélkedésből, amelyen csak­nem százötvenen indultak, ti­zenhatan jutottak tovább az idei megyei döntőbe. Épüljenek KRESZ-parkok Rövidesen elkészül az 1981- es munkaterv is, de már most körvonalazódtak a fontosabb feladatok. Ezek közé tartozik, hogy a KBT javasolja: mind több községben építsenek KRESZ-parkokat a gyerme­keknek, s ahol már vannak ilyenek, ott tervszerűen hasz­nálják is ki azokat. Remélik, hogy az acsaiak is befejezik végre egy ilyen létesítmény építését, ott ugyanis már hosszú ideje félbehagyták az építkezést. Szintén új hír, hogy a KBT az emberekkel való jobb kap­csolattartás érdekében irodát nyit rövidesen a Köztársaság út 7. szám alatt. Furucz Zoltán A tanács új szabályzata Jóváhagyás után A városi tanács értesíti a város lakosságát, hogy az 1980. november 20-án megtartott ta­nácsülésen megalkotta a vá­rosi tanács és szervei szerve­zeti és működési szabályza­táról szóló 1980. évi 2. számú tanácsrendeletét. A tanácsren­deletet a megyei tanács végre­hajtó bizottsága a 168/1980. számú határozatával jóváhagy­ta. Fenti tanácsrendelet a vá­rosi tanács ügyfélszolgálati irodáján 1981. január 10-től február 10-ig valamennyi munkanapon megtekinthető. Egész évben mozgalmas klubélet Hazai és külföldi utazások Az új esztendő első napjai­ban beszélgettünk Tóthné Dé- vánszky Erzsébettel, a Ma­dách Imre Művelődési Köz­pontban otthonra talált peda­gógusklub sokoldalú titkárá­val. Felidéztük a múlt év eseményeit s. lapozgattuk a következő hónapok esemény­naptárát. — Az 1980-as esztendőt si­kerrel zártuk — mondta a klubtitkár. — Több mint 50 rendezvényünk volt, átlag 52—55 résztvevővel, ami meg­haladta az előző évit. Műsor­politikánkban változatosságra törekedtünk, alkalmazkodtunk felmerülő igényekhez. Tag­létszámunk növekedett. harminckettővel Klubéletünk na­2601 Vác, Pl. 32. Ismét a vasúti aluljáró Nagy örömmel tapasztaltam, hogy többek kívánságára megszélesítették a Csikós Jó­zsef úti vasúti aluljáró gya­logjárdáját, és korlátokat he­lyeztek el. Ezzel legalábbis a közvetlen balesetveszélyt meg­szüntették. A jáídabővítéssel viszont szűkebb lett az itt áthaladó járművek helye. Most már valóban nem fér el biztonsá­gosan egymás mellett két gép­kocsi, nem beszélve a buszok­ról. teherautókról. Az útszű­kületet jelző tábla már nem nyújt kellő biztonságot a gép­jármű-közlekedésnek. Miriden- képpen jelzőlámpa szükséges! Tudom, hogy sokba kerül, mégis elengedhetetlen. Ide tartozik még az is, hogy továbbhaladva a Csikós József gyón mozgalmas volt egész évben. A 7 egynapos és a 3 több napos kirándulások kap­csán találkoztunk iskolákkal, kartársakkal, s szép tájakkal ismerkedtünk. — Hallottunk a klub ke­belében működő szakkö­rökről. — öt szakkörünk igen ered­ményes programmal dolgo­zott, mindenki megtalálta az érdeklődéséhez, tehetségéhez közelálló témakört. A műve­lődési központ támogatása köszönetét érdemel. Élvezzük még a szakszervezet támoga­tását, a kitűnő TIT-előadók segítségét. A béke és a sze­retet ünnepére 30 csomagot készítettünk a 75 éven felüli kartársak részére. Ehhez is kaptunk külső támogatóst, Váci György könyvkötő mes­ter ezer forintot küldött klu­bunknak. — Az óesztendő utolsó eseményei? — A Magyar Eszperantó Megérkezett a Hincz-gyűjtemény Múzeum a régi könyvtárból Vác a hazai lapukban A Népszabadság az Emberi sorsok című portrésorozatban bemutatta - a Kossuth-díjas Dercsényi Dezsőt, aki Vácott született és a helyi újságban jelentek meg első írásai. A Déli Hírlap (Miskolc) em­lékeztette olvasóit arra, hogy Magyarországon Vácott kezdő­dött el a hazai diaporáma, amikor 1986-ban a Dunaka­nyar Fotóklub megrendezte az első nemzetközi audiovizuális fesztivált. A Helyiipar és Városgazda­ság híradása szerint sikeres KRESZ-vetélkedőt rendezett a Vác városi és Járási Közle­kedésbiztonsági Tanács, a leg­jobb szocialista brigádok rész­vételével. A Magyar Hírlap beszámolt arról, hogy művészeti szem­lékre készülődnek az iskolai úttörőcsapatok. A járási és a városi erőpróbák után a leg­jobb ifjúsági fúvószenekarok Vácott találkoznak, áprilisban. A Néphadsereg fényképek­kel illusztrált tudósítást kö­zölt a váci Madách Imre Mű­velődési Központban otthonra talált tiszthelyettes hallgatók klubjáról, s a klub tartalmas, sokoldalú programjáról. Aki mostanában a városi tanácson Nagy Gézát, a mű­velődési osztály vezetőjét ke­resi. meglepődve látja: irodá­jában egy hatalmas állványon festmények, plasztikák sokasá­ga sorakozik, majdnem ki­töltve a kis helyiséget. — Megérkezett a Hincz- gyűjtemény — újságolta Dá­niel Kornélné közművelődési felügyelő. — Am olyan várat­lanul, hogy más megoldás hí­ján ezt a szobát kellett ideig­lenesen raktárként igénybe vennünk. Reméljük azonban, hogy mielőbb végleges helyé­re, a volt városi-járási könyv­tárból átalakított múzeumba kerül ez a felbecsülhetetlen értékű gyűjtemény. — Hogyan került Vácra? — A művész az életművét reprezentáló anyagot Pest me­gyének aj ándékozta. Elhelye­zésére sokan Szentendrét gon­dolták a legalkalmasabbnak, hiszen ott már régi hagyomá­nyai vannak a képzőművé­szetnek, ám, mert városunk­ban az utóbbi évtizedben szin­tén szép eredményeket értünk el ezen a téren, munkánk el­ismeréseként és további ösz­tönzésként a megye vezetése úgy határozott: az alkotások tulajdonjogát Vác kapja, a gyűjtemény kezelője pedig a megyei múzeumi igazgatóság lesz. Végleges elhelyezéséről is mi gondoskodunk. — Ezekkel a képekkel, szobrokkal találkozhatott már a közönség? — Igen, ez az egész anyag tulajdonképpen két helyről került hozzánk. Egy részét a Vigadóból hozták, ahol a mű­vész életművét bemutató ki­állításon ismerkedhettek a fő­városiak Hincz Gyula festé­szetével, a másik részét pedig a Csepeli Munkásotthonból szállították Vácra. Emellett egy-két darab más forrásokból érkezett. Itt, az osztályvezetői irodában most mintegy 130 alkotást raktározunk, ezek többsége festmény, de akad a gyűjteményben vagy negyed­száz kisplasztika is, amelyek a művész sokoldalúságát bi­zonyítják. — Mikor kezdődik a mú­zeum kialakítása? — A városi tanács a megyei vezetés támogatásával a volt könyvtár épületét alakíttatja át. A tervek már készen van­nak, rövidesen véglegesítik az elképzeléseket. A kivitelezést a Váci Városgazdálkodási Vál­lalat végzi. A múzeum meg­nyitása 1982. első félévében várható. F. Z. Küldcttválasztás A Madártani Egyesület bör­zsönyi csoportja a napokban tartotta évi rendes közgyűlé­sét, melyen az idei munkater­vet vitatták meg, valamint küldötteket választottak az or­szágos tanácskozásra. Az em­lített munkatervet a tagok ki­egészítéssel fogadták el: na­gyobb hangsúlyt' kell kapnia az iskolákban a felvilágosító munkának és a környezetvé­delemnek — mondották. A tanácskozáson egyébként 21 küldöttet választottak meg a márciusban sorra kerülő or­szágos értekezletre: A tanács­kozáson a gödi kis csoport is­mertette a helyi Kilián György Általános Iskola- kezdemé­nyezését, amely szerint a kis­diákok az eddiginél is nagyobb gondot fordítanak a madárvé­delemre. utón egeszen a deákvári lakó­telepig, nem égnek a lámpák nincs közvilágítás. Az út megnyitása után erről is gon­doskodni kell! Sürgős intézke­dést kérünk mindkét ügyben a balesetek megelőzése érde­kében! Török László Vác Degré Alajos u. 2. ★ Lapunkban is többször fog­lalkoztunk az eleműit évek során a Csikós József úti aluljáró ügyével. Olvasói le­velek közlésével, glosszák írá­sával hívtuk fel az illetékesek figyelmét a gyalogosok biz­tonságát veszélyeztető, már- már tarthatatlan állapotokra. Az idén ősszel aztán örömmel adtuk tudtul a hírt: elkészült a járda megszélesítése, s im­már korlát választja el az út­testtől. Igaza van Török Lászlónak, ez olyan útszűkü­letet okoz, hogy csak egy jár­mű fér el az alagútban, ket­tő egymás mellett már nem. Tudomásunk szerint az alul­járó Naszály áruház felőli ol­dalán tábla jelzi, hogy a szembejövő forgalomnak — azaz a Deákvár felől érkezők­nek — elsőbbségük van. Nem veszélyes tehát, vagy fogal­mazzunk úgy: nem veszélye­sebb a jármüvfik közlekedése a Csikós József úti alagútban, mint másutt. Csak a szabá­lyokat, a táblák jelzéseit kell megtartanunk... ga december 28. és január 2. között gazdája volt a 10. nem­zetközi eszperantótalálkozó­nak, s erre a váci pedagógus­klub eszperantó-néprajzgyűj- tő szakköre "is meghívást ka­pott. 29-én, a népművészeti napon bemutatót tartottunk a Láng Gépgyár Művelődési Házában, kézimunkaanya­gunkból. Beszerveztünk a já­rásból hat népi alkotót, s a sikeres találkozón sok kedves barátra találtunk. — Hogyan kezdik az új évet? — A január hetediki, első előadását nemcsak a pedagó­gusoknak, hanem az alsótago­zatos diákok szüleinek is szánjuk a korszerű matema­tikatanításról. — Februárban Szobra visz- szük tagtársainkat egész napos farsangi kirándulásra, már­cius végén négynapos bécsi út szerepel a programunkban. Érdeklődéssel várjuk Mikes István festőművész előadását, dr. Bea Mátyás algériai él­ménybeszámolóját, dr. Szabó Gábor egészségügyi tájékozta­tását. Március 22-én ismét megrendezzük a népi alkotók találkozóját, akiknek Sonko- lyos Károlyné, a népművé­szet mestere beszél majd éle­téről, munkájáról — fejezte be tájékoztatóját a pedagó­gusklub titkára. Papp Rezső Bírósági ítéletek Súlyos testi sértés a vád A Váci Járásbíróság dr. La- I A göd-alisói Aranytyúk ven- dányi Lajos vezette büntető- déglő volt a színhelye a har­tanácsa súlyos testi sértés 'miatt öt hónap szabadság­vesztésre és 2000 forint pénz- büntetésre ítélte a 20 éves Ve­rebes Bélát. A férfi féltékeny volt a feleségére, s emiatt többször veszekedtek. Egy al­kalommal bántalmazta az asszonyt, aki nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Az enyhítő körülményekre va­ló tekintettel a szabadságvesz­tés végrehajtását egy év pró­baidőre felfüggesztették. A Váci Büntetőintézetből állították a bíróság elé a 42 éves Varga Lajost, aki rablás bűntette miatt ötévi bünteté­sét tölti a fegyházban. Szóvál­tás során összeverekedett egyik cellatársával, akit egy elrej­tett zsebkéssel súlyosan meg­sebesített. Itt is súlyos testi sértés miatt mondták ki az újabb ítéletet. Varga a koráb­bi büntetésének kitöltése után -még egy évet és négy hónapot tölt el a börtönben. Szabadu­lását követően pedig három évre eltiltották őt a közügyek gyakorlásától. madik súlyos testi sértésnek! Itt Gusztos Gábor 25 éves he­lyi lakos öntött fel erősen a garatra, és ittas állapotban belekötött a többi vendégbe. Az egyiket — minden különö­sebb ck nélkül —. úgy meg­ütötte, hogy orrcsonttörést szenvedett és hosszabb orvo­si kezelésre szorult. Gusztost öt hónap szabadságvesztésre ítélték, de annak kitöltését egy év próbaidőre felfüggesz­tették. Mellékbüntetésként 2000 forint bírságot fizet. (Papp) RlSoziműsor Kultúr Filmszínház (Lenin út 58.) január 12-től 14-ig: Keresztül a nagy vízválasz­tón (színes, szinkronizált ame­rikai westernfilm), csak 14 éven felülieknek, III-as hely­áron. ISSN 1)133-ms ivaul Hírlap) FEHÉR HETEK ÁGVNEMÖ-GARNITÚRÁK, LEPEDŐK, PÁRNAHUZATOK f NAGY VÁLASZTÉKKAL VÁRJA KEDVES VÁSÁRLÓIT a Pest m33f®S füaaSháassafS Kiskereskedelmi Vállalat vása OsgM2s=k®isa^S5F Áruháza: Széchenyi u. 35. Ágynemű-garnitúra, 4 szeles dunyhahuzatos 225 Ft helyett 180,­Ft Angin nagypárnatok 93 Ft helyett 78,40 Ft Törlőruha, 50X70 cm-es 20 Ft helyett 16,­Ft

Next

/
Thumbnails
Contents