Pest Megyi Hírlap, 1981. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-11 / 9. szám

Munkával, politikai felelősséggel Alapításának 25. évfordulójára késsül a munkásőrség Hazafias Népfront Pest megyei küldöttértekezlete «AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXV. ÉVFOLYAM, 9. SZÁM Ára 1,80 forint 1981. JANUAR 11., VASÁRNAP Dr. Barna Lajos bevezető beszédét tartja, mellette, balról Jobbra! Cservenka Ferencné, Kovács Antalné, S. Hegedűs dr. Mondok Pál, Baranyai Tibor, László és Tóth István Ünnepi külsőt öltött szombaton reggelre az MSZMP Pest megyei Bizottsága Oktatási Igazgatóságának ta­nácsterme. Itt rendezték meg a Hazafias Népfront pest megyei küldöttértekezletét. A terembe érkező több, mint 320 küldöttet és meghívottat az MSZMP XII. kong­resszusának határozatából vett idézet és egyben jelmon­dat fogadta: „...tovább erősödjék népünk összefogd- sa..." Illő gondolat volt ez a tanácskozáshoz, hiszen a népfrontmozgalom a szó igaz értelmében az egész nép, a megye nópfrontmozgalma Pest megye majdnem egymillió lakosának segítségével és érdekében fejti ki tevékenységét A tanácskozást Szabó Gyula érdemes művész nagy hatású szavai vezették be: Juhász Ferenc Az írástudók felelőssége című művéből adott elő rész­leteket A küldöttértekezlet részt­vevőit' dr. Barna Lajos, a Ha­zafias Népfront Pest megyei Bizottságának elnöke köszön­tötte, közöttük az elnökségben helyet foglaló Cservenka Fe­rencnél, az MSZMP Központi Bizottságának tagját, a me­gyei pártbizottság első titká­rát, Baranyai Tibort, az MSZMP Központi Bizottságá­nak osztályvezetőjét, S. Hege­dűs Lászlót, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának tit­kárát, dr. Mondok Pált, a Pest megyei Tanács elnökét, Jám­bor Miklóst, a Szakszerveze­tek Pest megyei Tanácsának vezető titkárát. Elnöki megnyitóként Barna Lajos rövid áttekintést adott a megyében lezajlott népfront­bizottsági választások eredmé­nyeiről. Elmondotta, hogy összesen 245 bizottság megvá­lasztására került sor, ezeken a gyűléseken 26 ezer lakos vett részt, s több mint kétez­ren szólaltak fel. Ezután — az elfogadott napirendnek meg­felelően — Kovács Antalné, a Hazafias Népfront Pest me­gyei Bizottságának titkára ter­jesztette elő a testület ötévi tevékenységéről és a nép- frorrtmozgalom helyzetéről szóló beszámolót. Ezután Sági László, a megyei pénzügyi el­lenőrző bizottság elnöke adott jelentést fél évtizedes mun­kájukról. (A beszámolókat la­punk 3. oldalán részletesen is­mertetjük.) Vita a beszámolókról A beszámolók, valamint a Hazafias Népfront Országos Tanácsa által vitára bocsátott és állásfoglalást igénylő anya­gok felett együttesen kezdő­dött meg a vita, amelyben felváltva elnökölt Barna Lajos és Tóth István, a Hazafias Népfront Pest megyei Bizott­ságának alelnöke. A sok néző­pontú eszmecserében összesen tizenhármán vettek részt. A vita jól tükrözte azt a szerte­ágazó tevékenységet, amelyet a népfrontmozgalom kifejt, közjogi feladataitól a telepü­lésfejlesztés segítésén át a közművelődésig. Néhány fő téma azonban a sokszínűség mellett is markánsan kirajzo­lódott. így a közéleti munka erősítésése és fokozott demok­ratizálása, a szövetségi politi­ka fejlesztése, a helyi erők célszerű mozgósítása, valamint a környezetvédelem. Megnőtt a közéleti érdeklő­dés, s vele együtt a közéleti felelősség is — mondotta fel­szólalásában Cservenka Fe­rencné, aki bevezetőként a megyei pártbizottság, a me­gyei tanács és a szakszerve­zetek megyei tanácsa nevében elismeréssel és köszönettel szólt a népfront munkájáról. Kitért arra is, hogy a kétmil­liárd forint értékű társadalmi munka, amelyet a megye la­kossága az V. ötéves tervben teljesített, nemcsak anyagi ér­tékét nézve kiemelkedő fon­tosságú, hanem azért is, mert az összetartozás kifejezése, a célok és a feladatok közös vállalásának tanúsítója. A közéleti tevékenység és a nemzeti egység bonyolult köl­csönhatásáról szólt S. Hege­dűs László, hangoztatva, hogy hosszú folyamat ez, amiben kétségtelenül előbbre tartunk, mint öt esztendeje. Beszélt arról is, milyen alapvető vál­tozások tapasztalhatók nem­csak anyagi értelemben, ha­nem a gondolkodásmódban egy-egy település lakossága körében. Érdekes adalékokkal szolgált Sokorai Istvánné, Százhalombatta küldötte, a közéletiség gazdagodásáról. A körzeti népfrontbizottságok tevékenységét részletezte, il­letve példákkal bizonyította, hogy a lakóbizottságok is mi­ként válhatnak hasmos fóru­mukká. Dr. Rissanek Klára a szervezési és közjogi bizott­ság nevében egyebek mellett szintén a lakóterületi tevé­kenység gazdagodását ítélte a változások lényeges elemének, s szólott arról is, milyen ked­vező visszhangot váltott ki néhány törvényjavaslat előze­tes társadalmi vitája. Sajátos nézőpontból vizsgálta a köz- életiséget Kiss József kanonok (Gödöllő), aki a papság béke­munkájáról, a területi nép­front- és tanácsi szervekkel fenntartott kapcsolatairól be-, szélt. Megnövekszik a helyi erők súlya a fejlesztési tervek vég­rehajtásában a következő években — ezt hangsúlyozták többen is a vitában. így Ko­vács Gyula, aki a gazdaság­politikai bizottság nevében összegezte az állásfoglalást igénylő, s már jelzett vita­anyaggal kapcsolatos tapaszta­latokat. Aláhúzta egyebek kö­zött, hogy a népfrontnak sok­oldalú támogatást kell adnia a kistermelés fejlesztéséhez, a magánerőből történő lakás- építkezéshez, s természetesen a lakosság társadalmi munká­jához. Ahhoz a társadalmi munkához, amelyről Pásztor Béla (Veresegyház) és dr. Móczár István (Maglód) na­gyon érdekes példákat mon­dottak el. Mindkét településen a népfrontbizottságnak sike­rült a lakosság döntő több­ségét mozgósítania, s ezt an­nak tudják be, hogy testre szabottak a társadalmi meg­bízatások, kellően szervezet­tek a munkaakciók. Fokozódott az alapvető tár­sadalmi osztályok mellett az értelmiségiek részvétele is a népfront tevékenységében — hangoztatta több felszólaló. Abrahám Ferenc (Vác), Far­kas Gyula (Budakeszi), telepü lésük mindennapjaiból vett tényekkel illusztrálta, milyen erővé tud válni a különböző foglalkozású értelmiségiek ré tege az anyagi természetű fel­adatokban éppúgy, mint a tudatformálásban. Ezt erősí­tette Poldauf Medárd, aki a művelődéspolitikai bizottság gazdag tapasztalatait tolmá­csolta. Folyamatosan bővül a nép­front szerep>e a környezetvé­delemben, mert hiszen a la­kosság is egyre nagyobb fi­gyelemmel foglalkozik ilyen kérdésekkel. Forrai Sándor (Szentendre) és Végh László (Szigetbecse) szemléletesen mutatta be. miért szükségesek a fokozott erőfeszítések. Az elhangzottakra Kovács Antal­né válaszolt, majd a küldött- értekezlet a beszámolókat és az állásfoglalás tervezetét egy­hangúlag elfogadta. Szavazás a testületekről Az elfogadott napirendnek megfelelően ezután a küldött- értekezlet — minden esetben egyhangúlag — megválasztot- totta a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottságát, p>énzügyi ellenőrző bizottságát és a munkabizottságok elnökeit, valamint azokat a küldötte­ket, akik a népfront VII. kongresszusán Pest megyét képviselik. A népfront megyei bizottsága megtartotta első ülését és megválasztotta a tisztségviselőket, valamint az elnökség további tagjait. (A bizalmat kapottak teljes név­sorát a lap 3. oldalán közöl­jük.) Az újonnan megválasztot­ták nevében Kovács Antalné mondott köszönetét, majd a tanácskozás Barna Lajos el­nöki zárszavával fejeződött be. Budapesten, a Mezőgép Vállalat Forgách utcai gyára kultúrtermében rendezték meg a munkásőrség Pest me­gyei parancsnokságának évzáró és egyben az új, az 1981-es évet megnyitó ünnepélyes egységgyűlését. Ezzel megkezdődött Pest megyében az évzáró-évnyitó egység­gyűlések sora, s a munkásőrség e kiemelkedő politikai rendezvényei január végéig fejeződnek be. Vörös Gyula nyugdíjas egye­temi docens, a Pest megyei törzs egyik alapító tagja nyi­totta meg az egységgyűlést. Az elnökségben foglalt helyet Fe­hér Béla, az MSZMP Pest megyei Bizottságának tagja, a munkásőrség megyei parancs­noka, Kovács János és dr. Uj- szászi Róbert megyei parancs­nokhelyettesek, valamint a Pest megyei Állami Építőipari Vállalat, a Mezőgép Vállalat, a Budapesti és Pest megyei Gabonaforgalmi és Malomipa­ri Vállalat párt- és gazdasági vezetői. Kovács János megyei pa­rancsnokhelyettes számolt be az acélszürke egyenruhások előtt az elmúlt évi munkáról, s egyben vázolta a munkás­őrök idei feladatait. Mint mondta: — A munkásőrök példásan helyt állnak az MSZMP XII. kongresszusa határozatainak megvalósításában, elkötelezet­ten, politikai felelősséggel és tudatossággal veszik ki ré­szüket a munkahelyi felada­tok megvalósításából, a lakó- területi közélet alaikításából. Javult az állomány politikai képzettsége és tájékozottsága. A parancsnokhelyettes ez­után arról beszélt, hogy ered­ményesen zárult a rajparancs­nokok királyréti alapozó ki­képzése is, majd az idei év feladatait soarolva kiemelte: — A munkásőrség megala­kításának 25. évfordulójáról emlékezünk meg 1982. január­jában és februárjában. A mostani év a felkészülés esz­tendeje. Ennek szellemében kell ellátnunk munkánkat, po­litikai tennivalóinkat. Min­denkinek még többet kell ad­nia a munkahelyén, a köz­Metszési, gépjavítási idény Dolgoznak a terveken, készülnek a zárszámadásra Mielőtt fagyba dermedt a határ, nagyobb szünet nél­kül folytatódtak a mezőgazda- sági munkák. A határt járva megállapítottuk, bőven akad még tennivaló. Különösen azokban a gazdaságokban, ahol szőlőt, gyümölcsöst is mű­velnek. Megkezdődött ugyan­is a metszési idény. Az erős fagy miatt a hét végén már nem tud­tak a csontkemény föld­be hatolni az ekék, de a szártépők még akadályta­lanul működhettek. Ezt tették a pátyi Zsámbéki- medence Tsz-ben azokon a kukoricatáblákon, ahol ugyan már letörték a tengerit, de a szár vágatlan maradt. A mun­ka befejezése azért fontos, mert csak akkor lehet jó mag­ágyat készíteni, ha a rostos növényi anyagok megfelelő­képpen felbomlanak a tala­jon. A termelőszövetkezet elnö­ke, Szin Béla elmondta: ez idáig gyümölcsösüknek egy­negyedét metszették meg. A 233 hektárnyi ültetvényben most az őszi barackoson van a sor. Gondolnak a határban szorgoskodók munkakörülmé­A képen, az első sorban: Kovács Gyula, az OTP megvel Igazgatója. Komáromi János, a Pest megyei pártbizottság osztályvezetője és dr. Arató András, a Pest megyei pártbizottság titkára. Barcza Zsolt felvételei nyeire is: reggelente forró teát kapnak az emberek. Ami a belső munkákat ille­ti, ezek közül a legfontosabb a gépjavítás. Itt is, mint más gazdaságokban a megyében, bizony az átlagosnál jobban megrongálódtak a traktorok, szállító járművek az őszi-téli betakarítás idején. Jellemző például, hogy az IFA-teher- autók fékdobjai megteltek sár­ral, s csak úgy lehet eltávo­lítani a földet, ha azokat szét­szerelik. A pátyi tsz-ben 4 John Deere és 15 MTZ erőgép vár arra, hogy a szerelők átvizsgálják, és újra üzem­biztossá tegyék. Természetesen előbb azokat a masinákat, munkagépeket hozzák helyre, amelyeket a tavaszi vetéseknél, a talajelő­készítéseknél használnak majd: a kombinátorokat, traktorokat és vetőgépeket. Az őszi vetéseknek egyelő­re még nem árt a hirtelen zordra vált időjárás, de jótékony hatással lenne egy húsz centiméter vas­tagságú hólepel. A búza egyébként szép, 90 százaléka jól fejlett. A szövetkezetben a szakve­zetők az idei terveken dol­goznak és a zárszámadást ké­szítik elő. Az első közgyűlé­seket a hónap második felé­ben tartják meg Pest megyé­ben. V. B. élétben, hiszen csak így tud eleget tenni munkásőri párt­megbízatásának. A megyei parancsmokhelyet- tes beszéde utón kitüntetése­ket adtak át. A megyei pa­rancsnokság közvetlen al­egységei közötti versenyben el­ért első helyezéséért a vegy­védelmi szakasz nevében Mé­száros Iván építésvezető sza­kaszparancsnok vehetett át elismerő oklevelet és vándor­zászlót. A 20 éves Szolgálati Érdem­érmet kapta meg Fejes László, a Mezőgép Vállalat tmk-laka- tosa és Pályi Ferenc péceli kőműves. A 15 évi szolgála­tért öten, a 10 éviért heten, az 5 esztendeiért hárman vehet­tek át érdemérmet. Kiváló parancsnok kitünte­tést nyújtottak át Mórádi Gyu­lának, a Csepel Autógyár részlegvezetőjének, Sajtos Lászlónak, a PÁÉV művezető­jének és Wotk Károly nyug­díjasnak. Kiváló munkásőr kitüntetést kapott Dulai Jó­zsef, a PÁÉV villanyszerelő­je, Tarnóczi Mihály, a Buda­pesti és Pest megyei Gabona­forgalmi és Malomipari Vál­lalat segédmunkása, Terén Já­nos, a PÁÉV művezetője és Várszegi Gyula, a Pilisi Park­erdőgazdaság kerületvezető er­désze. A kitüntetések átadása után Fehér Béla mondott rövid be­szédet. Hangsúlyozta: lassan negyedszázaddal a munkásőr­ség megalakítása után a kikép­zési feladatok mellett még na­gyobb szerepet kell kapnia a fiatalság eszmei formálásának, az utánpótlás tudatos nevelé­sének. V. F. Ma: Ki vagy te, ember...? Tóth István világhírű fotó művészt Kriszt György mutat' ja be. (4. oldal) Ön egy kész csapás, asszonyom! Babus Endre a zenei jogdíjai útvesztőjében segít eligazodn (6. oldal) Nemcsak kilométerekben mérik Az utak állapota az állam­polgárok közérzetét is befo­lyásolja. Erről szól Mészáros János írása (7. oldal) Csengő-bongó, ezüsíhangú A Molnár-citerát és alkotóját, S. Horváth Klára mutatja be (8. oldal) Pártmunkásküldöttségünk Moszkvában Ideológiai együttműködés Az SZKP KB meghívására január 6. és 10. között ma­gyar pártmunkás-küldöttség tartózkodott a Szovjetunióban, élén Győri Imrével, az MSZMP KB tagjával, a KB agitációs és propaganda osztályának vezetőjével. A küldöttség ta­nulmányozta az SZKP pro­paganda munkáját, s megvi­tatta a két párt ideológiai együttműködésének néhány kérdését. Megbeszéléseket folytatott az SZKP KB pro­paganda, valamint nemzetkö­zi tájékoztatási osztályán, a moszkvai és a mitiscsi váro­si pártbizottságon, felkeresett több ipari létesítményt. A de­legációt fogadta Mihail Zim- janyin, az SZKP KB titká­ra. A küldöttség szombaton ha­zaérkezett Budapestre. KOZELET Nyitrai Ferencné államtit­kár, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke az ENSZ sta­tisztikai bizottságának ülésére tegnap New Yorkba utazott. Eredményeink és feladataink nem választhatók ketté

Next

/
Thumbnails
Contents