Pest Megyi Hírlap, 1980. december (24. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-09 / 288. szám
2 Sr *4í7r v x/umay 1980. DECEMBER 9., KEDD Marjai József nyilatkozata Ä szovjet-indiai kapcsolatok óvják a térség Pdtá?köszöniők a Brezsnyev tisztelőiére adott vacsorán Leonyid Brezsnyev, az SZKP főtitkára, államfőt Üj-Delhl _ repülőtéren Nilam Szandzsiva Keddi államfő, Indira Gandhi miniszterelnök és Narasima Bao külügyminiszter fogadta (Folytatás az 1. oldalról.) magyar ipar, népgazdaságunk vezető ága, egységes, hosszú távú — a hazai szükségletekkel és a külpiaci igényekkel egyaránt számoló — koncepció alapján fejlődjön, s ez a koncepció szervezetten, összehangoltan valósuljon meg. E fontos feladat eddiginél magasabb szántű megoldását szolgálja az Ipari Minisztérium létrehozása. A gazdaságirányítás szemszögéből az Ipari Minisztérium létrehozása kettős célt szolgál. Részint erősíti a központi irányítást, javítja az iparirányítás egységességét, koordináltságát, s ezáltal az egységes minisztérium tevékenysége szervesebben illeszkedik a kormányzati munkába. Részint pedig növeli a vállalatok önállóságát és felelősségét. A vállalatok abban kapnak több segítséget és iránymutatást a minisztériumtól, amiben eddig is joggal többet és jobbat vártak: fejlesztési koncepcióik kialakításához, nemzetközi kapcsolataik fejlesztési irányainak megválasztásához. Ugyanakkor nő Önállóságuk és felelősségük abban, amihez nekik jobbak a feltételeik: termelési szerkezetük és értékesítési irányaik megválasztásában, a színvonalas gazdálkodásban. Az Ipari Minisztérium létrehozása nem egyszerűen a három minisztérium egybeolvasztását jelenti — habár ez önmagában is javítja a hatékonyságot —, pusztán azáltal, hogy egy sor párhuzamos tevékenységet végző osztály ösz- szevonása jelentős létszám- és költségmegtakarítást eredményez — hanem új minisztérium létrehozását, új tartalommal, kisebb, de kvalifikáltabb létszámmal. Az új minisztérium körülbelül feleannyi dolgozót foglalkoztat majd, mint a három jelenlegi. Az Ipari Minisztérium változatlanul el fog látni ágazati, hatósági és vállalatfelügyeleti funkciókat. Étinek megfelelően részt vesz az általa irányított gazdasági ágazatokban érvényesülő gazdaságpolitikai célok kidolgozásában és megvalósításában, összehangolja az általa irányított ágazatok fejlesztését egymással, illetve a népgazdaság többi ágazatával Kiemelten foglalkozik a műszaki fejlesztés, a tudományos kutatás és a nemzetközi együttműködés ágazati feladataival. Hatósági jogkörében érvényesíti az ágazati, szakmai követelményeket. Az ipari miniszter gyakorolja a vállalat-felügyeleti jogokat mindazon állami vállalat és gazdálkodó szervezet felett, amelyekre nézve az államot illető tulajdonosi, alapító jogokkal rendelkezik. ' Az Ipari Minisztérium egyik alapvető feladata, hogy az ipar nemzetközi szakosítási és kooperációs tevékenységét az iparpolitikával összehangoltan irányítsa és szervezze. Feltétlenül számítunk arra, hogy az Ipari Minisztérium a vállalat-fel üg yeleti tevéken y - ségét — beleértve a káder- munkát is — hatékonyabban látja el. Elsősorban azért, mert a vállalatok tevékenységét fokozottabban az iparpolitilcai követelmények függvényében, nem pedig a vállalati gazdálkodás rövid távú szempontjai alapján ítéli■ meg. Nagyrészt mentesül viszont a termékforgalmazási és elsődleges árhatósági feladatok alól, amelyet az Országos Anyag- és Árhivatal vesz át. Ez nem egyszerű feladatátcsoportosítás, hanem az egész irányítási rendszerünket érintő tartalmi változás. Megszűnik az a jelenlegi helyzet, hogy az ipari termelés és anyagellátás rövid távú egyensúlyáért felelős szerv feladatai megoldása érdekében kénytelen legyen a felügyeleti jogköréből fakadó vállalat- vezetői függelmi viszonyt is felhasználni, óhatatlanul keresztezve ezáltal a nyereség érdekeltségen alapuló vállalati önállóság gyakorlati érvényre jutását. • Hogyan érinti az Ipari Minisztérium létrehozása a többi irányító szerv munkáját? Bővül az országos Anyag- és Árhiviatal feladatköre, mivel az ipar területén átveszi a termékforgalmazási és elsődleges árhatósági funkciókat, amelyeket eddig átruházott hatáskörben az ágazati minisztériumok láttak el. Ehhez a tevékenységhez az Ipari Minisztérium szakmai segítséget nyújt az Országos Anyag- és Arhivatalnak. A vállalati önállóság gyakorlati kiterjedésével egyidejűleg hatásosabbá tesszük az irányító szervek piacfelügyeleti tevékenységét, hogy minden területen — fogyasztási cikkek, termelőeszközök, külkereskedelmi áruforgalom — rövid távon is kiegyensúlyozott, a népgazdasági tervnek megfelelő keresleti-kínálati viszonyok érvényesüljenek. A piacfelügyelet központi szerve az Országos Anyag- és Árhivatal, de meghatározott felelőssége van igen fontos részterületeken — a belkereskedelemben, a mezőgazdaságban, a külkereskedelemben — más szerveknek is, amelyek között az Országos Anyag- és Árhivatal koordináló és irányító funkciót is betölt. Az Ipari Minisztérium fokozottabban részt vesz elsősorban a KGST-együttműkö- dés, az ipar nemzetközi kapcsolatainak alakításában. Ennek megfelelően bizonyos módosulások következnek be a Külkereskedelmi Minisztériummal és a Munkaügyi Minisztériummal kialakított munkamegosztásban. Ezen túlmenően szükségesnek látszik, hogy a vállalati érdekek közvetítésében, egyeztetésében kibővített feladatot és hatáskört kapjon a Magyar Kereskedelmi Kamara. • Hol tartanak az új minisztérium létrehozásának előké.' -.születet? ■ ■ ; ■! - , Részletes, pontos terv szerint halad a szervező munka, miközben még a régi szervezetek is folytatják tevékenységükét. A rövidre tervezett ^meneti időszakban a változatlan keretekben dolgozó funkcionális szervek és a gazdasági kormánybizottságok egyaránt fokozottan részt vállalnak a folyamatok kézben tartásában. Az átmenetet mindenképpen megkönnyíti, hogy a vállalatok már ismerik az 1981. évi népgazdasági tervet, a szabályozó rendszer változásait, s részletesen tájékoztatták őket a hatodik ötéves terv tervezetéről is. Az új minisztérium felállításának előkészületei december végéig befejeződnek, s az január elsején hivatalosan is megkezdheti működését. e Hogyan történik a szervezeti intézkedésekkel kapcsolatos munkaerő-átcsoportosítás? Az Ipari Minisztérium vezetői és munkatársai nagyrészt a három ágazati minisztérium káderállományából kerülnek kiválasztásra, szoros összhangban a feladatokkal és a minisztérium szervezeti tagozódásával. A minisztériumok közötti feladatok átcsoportosításának megfelelően az ágazati minisztériumok számos munkatársa más irányító szervekhez kerül. A káderkérdéseket a párt- és a társadalmi szervekkel szoros együttműködésben, folyamatosan rendezzük. A három megszűnő minisztérium valamennyi dolgozójával személy szerint foglalkoznak, hogy képzettségüknek, képességüknek és a népgazdasági érdekeknek megfelelő munkahelyekre kerüljenek. Egzisztenciális gondokkal senki sem kerül szembe, de a változtatások természetszerűleg felszínre hozhatnak egyéni problémákat. Ezeket nagy türelemmel, emberségesen, az érdekek kölcsönös figyelembevételével kell megoldani. Itt szeretnék rámutatni arra, hogy minden, egyébként helyes intézkedés sikeres végrehajtása döntően függ attól, hogy a dolgozók milyen felelősséggel, áldozatvállalással és eredményesen tudnak, illetve akarnak tevékenykedni. Joggal számítunk ebben az esetben is arra, hogy a minisztérium dolgozói munkájukat a szükséges felelősséggel és odaadással fogják végezni. Csomagolnak az űrállomáson Csomagol az „űrhármas”: Leonyid Kizim, Oleg Makarov és Gennagyij Sztrekalov gyakorlatilag befejezte a kijelölt programot, végrehajtotta a Szaljut—-6 űrállomás felújítását, a tervezett kísérleteket s készülődik a visszatérésre. A hétfői nap feladatai közé tartozott a Szaljut—6 előkészítése az automatikus vezérlésre történő visszaállításra. A délutáni órákban az űrhajósok a Progressz—11 teherszállító űrhajó vezérlőberendezéseit felhasználva végrehajtották az űrkomplexum pályamódosítását. A három űrhajós egészségi állapota kitűnő, amint ezt az orvosi ellenőrző vizsgálatok adatai, s a földiekkel folytatott beszélgetések egyaránt tanúsítják. A központi bizottság beszámolója feletti v.tával vasárnap folytatta munkáját Bécs- ben az Osztrák Kommunista Párt XXIV. kongresszusa. A tanácskozás második napján szólalt fel Benke Valéria, az MSZMP küldöttségének vezetője, a Társadalmi Szemle szerkesztő bizottságának elnöke. Előbb átadta a magyar testvérpárt üdvözletét, majd elmondotta, hogy a magyar kommunisták nagyra értékelik osztrák elvtársaiik igyekezetét, hogy választ találjanak az osztrák társadalom fejlődése által felvetett új kérdésekre. A nemzetközi helyzetet elemezve egyebek között rámutatott, hogy a szocialista országok egyeztetett külpoliA lengyel kormány 1981-ban 20 százalékkal növeli a szociális célokra fordított beruházásokat. Az egészségügyre 29, a oktatásira 23, a lakás- építkezésekre 22 százalékkal költenek többet, mint eddig. A költségvetési jiiadások nagy része — mintegy 140 milliárd zloty —, béremelésekre jut. A lakosság ellátására szánt összegek további 50 milliárd zlotyval növekednek. A minisztertanács legutóbbi ülésén mindenekelőtt a költségvetési egyensúly megőrzésének lehetséges módjait vizsgálták meg, tekintettel arra, hogy a termelés csökkent, a nyersanyag ellátásában hiányok mutatkoztak, s a szénre alapuló energetikában is nehézségek léptek fel. Az idei széntermelés meghaladta a 197 millió 650 ezer tonnát, azaz 14 millió tonnával termeltek kevesebbet, mint azt a tervek előírták. A költségvetési mérleg egyensúlyban tartásához Lengyelország a következő fontos eszközökkel rendelkezik: a munka termelékenységének fokozásával, a kiadások csökkentésével az iparban és a Magas rangú amerikai küldöttség érkezett vasárnap Salvadorba, hogy megvizsgálja a négy amerikai apáca múlt héten nyilvánosságra került meggyilkolásának körülményeit és egyben tájékozódjék az országban uralkodó helyzetről. A küldöttséget William Rogers volt külügyi államtitkár vezeti, és tagjai között van az Egyesült Államok volt salvadori nagykövete. A terror Salvadorban csak az elmúlt héten 234 halálos áldozatot követelt, közölték a San Salvador-i érseki hivatal jogi osztályának munkatársai Mexikóvárosban. A múlt hét áldozatai közül • legalább ötvennégyet a jobboldali halálAz Indiai Köztársaság elnöke hétfőn este Delhiben vacsorát adott a szovjet államfő tiszteletére. Az itt elhangzott pohárköszöntőben Reddi elnök melegen köszöntötte Leonyid Brezsnyevet, méltatta a két ország, a két nép barátságát. Méltatta a Szovjetunió, Leonyid Brezsnyev állhatatos erőfeszítéseit a nemzetközi béke és az együttműködés érdekében. hangsúlyozva: Indiában tikája arra irányul, hogy tartós legyen a béke, elkerülhetővé váljon a termonukleáris világháború, és szűnjön meg a fegyverkezési hajsza. A szocialista országok e téren számítanak a felelős nyugat-európai — köztük az osztrák — politikai vezetők együttműködésére is. A kongresszus harmadik napján — hétfőn — ismertették az előző este újjáválasztott — 86 tagú — központi bizottság zárt ülésén hozott döntéseket. Az Osztrák Kommunista Párt elnökévé ismét Franz Muhrit választották. A központi bizottság titkára újra Erwin Scharf lett. A politikai bizottság tagjainak száma 11-ről 12-re emelkedett és Karl Reiter vezetésével létrehozták a központi bizottság héttagú titkárságát. termelés növelésével. Ennek erdőkében, a kormány kötelezi a minisztériumokat, hogy tegyék meg a szükséges intézkedéseket. Ezenkívül tovább csökkentik azokat a kiadásokat, amelyek nem érintik az életszínvonalat, többek között az állami adminisztrációra fordított ősz- szegeket. ★ LEMP KB politikai bizottságának szombati ülésén jó- vánagyták a Lepgyel Egyesült Munkáspárt küldöttségének a moszkvai találkozón kifejtett tevékenységét, valamint azt a beszámolót, amelyet a LEMP Központi Bizottságának VII. plenáris ülésén elfogadott határozatok alapján terjesztett elő a lengyelországi helyzetről. Elisimerés&el fogadták a testvérpártoknak azt a kifejezésre juttatott meggyőződését, hogy a Lengyel Egyesült Munkáspárt, a munkásosztály, Lengyelország dolgozó népe képes legyőzni a létrejött nehézségeket, és szavatolja az ország szocialista alapokon történő előrehaladását. osztagok gyilkoltak meg. Pénteken a halálosztagok egyik csoportja hurcolta el és gyilkolta meg Jósé Plutarco Do- minguezt, egy, a fővárostól északra fekvő település béke- bíráját is, aki felfedezte a meggyilkolt amerikai apácák holttestét és felderítette a gyilkosság körülményeit. Mint ismeretes, a vizsgálatok alapján nem lehet kizárni, hogy a junta biztonsági erői is részt vettek benne. Az Egyesült Államok — amely a juntát támogatta, minthogy tartott a baloldal győzelmétől — most hirtelen felfüggesztette mintegy 25 millió dollárnyi segély folyósítását. ismerik és nagyra értékelik ezt a fáradhatatlan munkát. Reddi elnök aláhúzta: India létérdeke a béke az ázsiai térségben. „Állhatatosan arra törekedtünk, hogy baráti és kölcsönösen előnyös együttműködést teremtsünk valamennyi szomszédunkkal és a világ minden államával. Éppen ezért aggaszt minket, hogy Indiát új feszültségövézet veszi körül — jelentette ki, hangsúlyozva, hogy India ellenez mindenfajta külső beavatkozást a térség országainak belügyeibe. Az indiai elnök hosszan szólt a gyümölcsöző együttműködésről India és a Szovjetunió között, hangsúlyozva, hogy a két ország közötti kapcsolatok segítik India fejlődését. „Barátságunk kiállta az idők próbáját” —• hangoztatta. Leonyid Brezsnyev válaszbeszédében ugyancsak hosszan méltatta a két nép barátságát, együttműködését, kiemelve, hogy a szovjet nép őszintén becsüli Indiát, a szovjet vezetés tiszteli az országot. A szovjet—indiai kapcsolatokról szólva Leonyid Brezsnyev külön aláhúzta e kapcsolatok stabilitásút, majd megállapította: nem titok, hogy a Szovjetunió mindig különösen nagyra értékelte Indira Gandhit, a mai Ázsia e kiemelkedő politikai és állami személyiségét. India és a Szovjetunió együttműködése fontos tényezője a szocialista és Az Egyesült Államok újabb javaslatokat juttatott el Iránhoz az amerikai túszok szabadon bocsátásával kapcsolatban — közölte Behzad Nabavi. az iráni végrehajtási ügyek ál- lamminiszteire, aki egyben az iráni „túszbizottság” vezetője. E javaslatokkal — mondotta Nabavi — Washington „tiszA Bolgár Kommunista Párt és a szíríai Baath-párt megítélése szerint az Irán és Irak közötti fegyveres viszály ellentétes a két ország népeinek érdekeivel, s az imperializmus a viszályt arra használja fel, hogy a Közép-Keleten és a Fekete-tenger térségében erősítse és bővítse katonai támaszpontjait. Ezt tartalmazza egyeMEG3EMMISÍTETTEK ismét egy ellenforradalmi csoportot az afgán biztonsági erők Samangan tartományban — jelentette a Bakhtar afgán hírügynökség. A csoport tagjainál amerikai és kínai gyártmányú fegyvereket és hadfelszerelést találtak. KÉTNAPOS késéssel, szombaton a floridai kilövőtámaszpontról felbocsátották az Inaz el nem kötelezett országok szolidaritási jrontjának. Ez különösen fontos napjainkban, amikor a nemzetközi légkör jóval hűvösebbé vált — folytatta az SZKP KB főtitkára. — A Nyugat befolyásos politikusai úgy határoztak, hogy megnövelik a fegyverkezési versenyt. Katonai fölényt akarnak elérni az egyenlőség fenntartása helyett. Diktálni és zsarolni akarnak, ahelyett, hogy folytatnák az egyenjogú partnerek párbeszédét és a kölcsönösen előnyös együttműködést. Az elmúlt években sikerült jelentős mértékben megrontaniuk a nemzetközi helyzetet. Most felvetődik a hogyan tovább kérdése — hangoztatta az SZKP főtitkára. Ha folytatódik ez a negatív vagy nyíltan szólva veszélyes irányvonal, a béke súlyos veszélybe kerül. A másik lehetőséf az, hogy győz a józan ész, t akkor ismét előbbre juthat az építő politika, amely megfelel a népek várakozásának,' minden ország érdekeinek. A Szovjetunió változatlanul elvi szempontból közelíti meg ezt a kérdést: mi mindig készen állunk minden kérdés megvitatására a realizmus szellemében és készek vagyunk számolni mások jogos érdekeivel, valódi jogaival — mondotta Leonyid Brezsnyev és kijelentette, hogv a szovjet —indiai tárgyalások jó eredményeket hoznak majd a béke és a két nép javára. tázta álláspontját” és bizonyos elképzeléseit Irán szempontjából kedvezően - módosította. Az ismert iráni állásfoglalást megerősítve a politikus mindazonáltal kijelentette: ha az Egyesült Államok mégsem teljesíti maradéktalanul Teherán feltételeit. „kénytelenek lesznek bíróság elé állítani” a túszokat. bek között az a közlemény, amely az Arab Újjászületés Szocialista Pártja küldöttségének bulgáriai látogatásáról jelent meg hétfőn a bolgár sajtóban. A Szíriái Baath-párt küldöttsége Abdullah Ahmar főtitkárhelyettes vezetésével november 30. és december 7. között tartózkodott Bulgáriában. telsat—5 elnevezésű mesterséges holdat, amely az eddig felbocsátott legnagyobb nem katonai műhold az űrkutatás történetében. TAJVAN uralkodó pártja, a Koumintang, vasárnap a várakozásnak megfelelően elsöprő győzelmet aratott a részleges „parlamenti” választásokon. Az osztrák KP kongresszusa Búnké Va’éria felszólalása Új lengyel költségvetés 1981-re •■f.ií'tv:'-r*. Iv^sfaiTO'i né?Sn'i3 í \ rnü.t&iv&'á a&ru{ii»Aiuun\ i Növelik az egészségügyre, lakásépítésre, oktatásra szánt kereteket Salvador Tombol a jobboldali terror Újabb washingtoni javaslatok A túszügy megoldására Baatb-köldöttség Szófiában CSAK RÖVIDEN...