Pest Megyi Hírlap, 1980. december (24. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-16 / 294. szám

/ 1980. DECEMBER 16., KEDD Gyengébb-e a gyengébb nem? Hogy a jog valósággá váljék A gyengébb nemről hovato­vább már csak mondani lehet, hogy gyengébb nem. Udvarias­ságból, megszokásból. Állíta­ni azonban — az élet számos területén — képtelenség. Év­ről évre, s korosztályról kor­osztályra mind teljesebbé vá lik az emancipáció, melynek alapköve: nő. s férfi egyenlő­sége rangban, jogokban és kötelességekben. Természetesen sem nők, sem férfiak körében nem teljes még ez a szemlélet, így az évtizede megszületett nőpolitikái párthatározat vég­rehajtásában is akad még itt- ott restancia. Mégis: az utób­bi tíz esztendő hihetetlen lép­tékű előrehaladást jelentett a nők úgymond erős nemmé vá­lásának folyamatában. Mi és mennyiért ? Régen elfogadott tétel, hogy a nők egyenjogúságának egyik alapföitetele az egzisztenciális függetlenség. Magyarán: a dol­gozó nő lehet csak igazán eman­cipált. Nos, a város munkaké­pes korú, vagyis 18 és 55 év közötti, nőlakosságának közel 85 százaléka dolgozik. Sőt: az üzemek, intézmények létszá­mának majd a felét — 42 szá­zalékát — a lányok, asszonyok adják. Más kérdés persze, hogy milyen munkában, milyen képzettéggel, s mennyiért fog­lalkoztatják őket. Kár lenne tagadni, meglehetősen sok az úgynevezett nőies szakma, il­letve beosztás. A pedagógusok, az egészségügyi szakdolgozók, a kereskedők, könyvterjesztők zöme nő. A vállalatoknál pe­dig a fizikai állományban dol­gozó nők többsége laboráns, számítástechnikai adatrögzítő, mosogató, takarító, kocsifelíró, öltözőőr, anyagkiadó, gép- és gyorsíró, , nyilvántartó vagy bérelszámoló. Aki pedig a szó szoros értelmében fizikai, tehát kétkezi! munkás a ter­melésben, az is inkább segéd­vagy betanított, s kevésbé szakmunkás. A GELKA, a Kő­bányai Gyógyszerárugyár, a BKG, vagy például a Mély­építő Vállalat túlnyomó rész­ben betanított munkában al­kalmazza a lányokat, asszo­nyokat, nem beszélve a tanács Kommunális és Költségvetési Üzeméről, ahol a 98 tagú gár­dából 35-nek nem hogy szak- képzettsége nincs, de még ál- taláhos. iskolai végzettsége is hiányos. Mellesleg az üzem 47 szakmunkása közül 44 férfi. Mindez így és tételesen fel­sorolva alighanem nyilvánva­lóvá teszi, hogy a nők társa­dalmi egyenjogúsága nagy­mértékben függ képzettségük mértékétől is. Lépéshátrány Az ám! — mondják most bizonyára sokan — csak hát, hogy tanuljon, hogy képezze magát az a nő, aki dolgozik, aki feleség, aki családanya, s mindez egy személyben. A munkahely, a háztartás és a gyermeknevelés hármas köte­lessége mellé hogyan vegye negyedikként a tanulást, ne­tán ötödikként a közéleti tevé­kenységet és így tovább? Kétségtelen, hogy mindez fé­kező tényező, s óhatatlanul lé­péshátrányba kényszeríti a nőt: alacsonyabb a szakképzett­sége, kevesebb a munkában el­töltött ideje, kisebb az esélye felelősebb beosztásra, követke­zésképpen kevesebb a kerese­te is férfitársainál. Nem be­szélve arról, hogy a kisgyer­mekkel már nemigen tudják vállalni a több műszakot, gyak. ran épp ezért kénytelenek megválni a vállalatuktól, s új munkahelyükön már nem is szakmájukban dolgoznak. Summa summarum: ezeknek a hátrányoknak a felszámolá­sa kollektiv akarat kérdése. A munkahelyek társadalmi és gazdasági vezetése ugyanúgy segítheti nődolgozóit, ahogyan a család ösztönözheti vagy teher­mentesíti a dolgozó anyát, a feleséget. A munkahelyek — Százhalombattán legalábbis a szakmai továbbképzést kel- c^ppen ösztönzik. Egyebek között munkaidő-kedvezmény- nyel, s a képzettség megszer­zése után béremeléssel, maga­sabb beosztással. A GELKA például alap- és középfokú speciális tanfolyamokat szer­vez, a nagyvállalatok rend­szeresen indítanak szakmun­kásképző kurzusokat, lehető­ség van kihelyezett szakkö­zépiskolai tagozaton tanulni, idegen nyelveket elsajátítani, sőt, szakmérnöki képzettséget is szerezni. Persze, az ösztön­zési módszerek még koránt­sem teljesek, s az érdekeltség mértékét is lehet növelni. Mi­ként még sok mindent lehet­ne növelni, szélesíteni, teljes­sé tenni. Nagyon jó, hogy Százhalombattán immár a nők és férfiak egyenlő elvek alapján részesülnek jutalma­zásiban. kitüntetésben. Igaz: miniszteri vagy kormányki­tüntetéssel még mindig keve­sebb nő dicskedhet, mint fér­fi. Kedvezőbb továbbá, hogy a város nődolgozóinak most mác több mint negyven szá­zaléka részt vesz a politikai képzés valamelyik formájá­ban, s ezzel közéleti aktivitásuk is fellendült. Mind többen foglalnak helyet a párt- a KISZ-, a városi ta­nács, a Hazafias Népfront vagy a szakszervezet vezető testüle­téiben, és egyre többjük kerül felelős, vezetői posztra. De még mindig nem elegen, s eb­ben már tényleg a családi kö­telezettség a ludas. Elmélyült elemzés A nőpolitikái párthatározat végrehajtása során az elmúlt 10 esztendő alatt sok minden gyökeresen megváltozott. Ma­ximális lett például a terhes anyák védelme; a könnyített munkabeosztás, a fizikai mun­ka alól történő felmentés, az egészségre káros munkakörből való áthelyezés természetes dolog immár a különböző vál­lalatoknál, munkahelyeknél. A gyermeküket egyedül nevelő anyák, a gyesen levők, a nagycsaládosok számos anyagi juttatásban s különböző ked­vezményben részesülnek, le­gyen az szociális segély, építé­si kölcsön vagy üdülési alka­lom. A nők társadalmi egyenlősé­gének kiteljesítésén azonban még sokat kell munkálkodni — állapította meg a városi pártbizottság legutóbbi ülésén, s megszabta a sörös feladato­kat is. Így többek között a nők szakmai képzettségének növelését, a nőpolitikái, egy- egy helyi kérdésének elmé­lyültebb elemzését tűzve cé­lul. A testület a gyermekgon­dozási segélyen levő fiatalasz- szonyok bevonását a tanulás­ba, s a közéletbe, különösen fontos feladatként jelölte meg. Újjáválasztott HNF-bizottságok Döntött a küldöttértekezlet Mint arról lapunkban koráb­ban már hírt adtunk, decem­ber 11-én Százhalombattán megtartotta a Hazafias Nép­front városi küldöttértekezle­tét, s a küldöttek újjáválasz­tották vezető testületeiket. Az új, 40 tagú városi bizottság -lnökségének tagjai a követ­kezők lettek: Balogh Zsig- mondné, Bálint Zoltán, Feren- czi Illés, Hortolányi Elemér­né, Horváth György, Muzslai Lászlóné, Jánosi Józsefné, dr. Nagypataki Gyula, Pável Nán­dor, Poszpisek Antal, Sokorai Istvánná, Tallér József és Tö­rök János. Megválasztották továbbá küldöttnek a megyei értekez­letre: Balogh Zsigmondnét, Csupics Demetert, Komáromi Jánost, Sokorai Istvánnét, Wágner Ferencet és dr. Zalka Károlyt. Ugyancsak szavaztak a kül­döttek a Hazafias Népfront munkabizottságainak elnökei­re; a városfejlesztési bizottság Kőolajtermékek - exportra A Dunai Kőolajipari Vállalat maradéktalanul teljesítette a hazai kőolajtermék-ellátási kötelezettségét. Bár a szocialista exportterv teljesítése alulmaradt az előirányzottnál, a vártnál nagyobb mennyiségű termékek keltek el a tőkés piacon. Ké­pünkön: a könnyűbenzin-feldolgozó üzem korszerű vezérlő­terme. elnöke Wágner Ferenc, a nő­bizottságé Balogh Zsigmondné, a béke és barátság bizottságé Varga Attila, az oktatási és kulturális bizottságé Szatori Tibor, a környezetvédelmi munkabizottság elnöke pedig Bitay Károlyné lett. A Hazafias Népfront városi bizottságának elnökévé ismét Pável Nándort, titkárává pe­dig Sokorai Istvánnét vá­lasztották meg. SZÁZHAUDMBATTAI K^tívian A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Betétek, hitelek és nyeremények A lakosság bankja Vajon gazdag-e a város, helyesebben: tehetősek-ca la­kói? Erre a kérdésre bizonyá­ra kevesen és kevésbé megbíz­hatóan tudnának választ adni. Van azonban egy hely Százha­lombattán, ahol hiteles adatok birtokába juthatunk, s ez az OTP helyi fiókja. Persze szó sincs holmi titok elárulásáról vagy kiszivárogtatásáról; az adatok általánosak, összegzők, már-már statisztikai jellegűek. Ellenben feleletet adnak a fentebbi kérdésre: igenis tehetősek a battaiak. öt évvel ezelőtt például az OTP-nél és a postánál elhe­lyezett takarékbetétek summá­ja a harmincegy és fél millió forintot közelítette. Fél évti­zed múltán ez az összeg már elérte a 66 milliót. De vajon mire tartalékolták, illetve gyűjtik a pénzt a lakosok? Ta­valy például 115 darab sze­mélygépkocsit vásároltak, s az idén az utolsó negyedévig 96 ember mondhatta magát új autó tulajdonosának. Ez persze csak egyik célja a gyűjtöge­tésnek. A fiatalok például la­kásra, jövendő életük meg­alapozására takarékoskodnak. Vannak persze, akik úgy­mond utólagosan takarékos- kodnak. Magyarán: hitelhez folyamodnak, kölcsönt vesz­nek fel. A legtekintélyesebb összeg a tanácsi értékesítésű lakásokra folyósított kölcsön. Az ötödik 5 éves tervben Százhalombattán több száz ta­nácsi értékesítésű lakást vásá­roltak meg a kijelölt családok, ehhez az OTP 23 millió 673 ezer forintnyi ^kölcsönt, és 4 millió 700 ézer forintotszociál- politikai kedvezmény címén folyósított. Ezenkívül még szá­mos garzonlakáshoz, és úgy­nevezett OTP-s lakáshoz nyújtottak hitelt. Természete­sen a családi házat építők is a helyi fiókhoz fordulnak pénzügyi segítségért. Tavaly például ZZ új csa­ládi ház építéséhez és 8 korszerűsítéséhez, illetve tatarozásához kaptak a magánerős építkezők ko­moly összegű kölcsönöket. Persze a felépült házat, a megvett lakást be is kell bú­torozni, s ez — tőke híján — különösen a fiatal családok számára gond. Azaz gond lenne, hitel híján. A százha­lombattai OTP-fióknál azon­ban mind több fiatal házas­pár megfordul áruvásárlási vagy személyi kölcsönért. Ta­valy közel 2 ezren vették igénybe ezt a lehetőséget, s több mint 3 millió 300 ezer forintot kértek, és kaptak rövid lejáratú törlesztésre. A lakosság bankja — ahogy a takarékpénztárt szokták nevezni — hovatovább egyre bővülő teljességgel látja el az itt élő családok pénzügyeinek intézését. Évről évre növek­szik az átutalási betétek szá­ma, vagyis a lakosság mind­inkább igénybe veszi ezt a szolgáltatási formát. Természetesen a takarék- pénztár nemcsak közvetlenül áll a lakosság szolgálatára. Száz- és százmillió forin­tokat kezel, könyvel és folyósít a tanács megbízá­sából Végül, talán csak kurió­zumként, még egy szolgálta­tásról vagy ha úgy tetszik: játékról is essen szó. Egy esz­tendő leforgása alatt az OTP 150 ezer darab lottó- és totó- szelvényt ad el a nyerni vá­gyó százhalombattaiaknak. S viszont: ugyancsak évente több mint 7 ezer nyertes lot­tó-, illetve totószelvényre fizet ki kisebb-nagyobb összegeket. Tollhegyen • Lesz? — kérdezték so­kan. Lesz ám — felelték az illetékesek — majd, ha fagy. S mivel, hogy fa­gyott, az ígéretet akár be is lehetett volna váltani. Mármint hogy lesz. Kor­csolyapálya. Még sem lett. Nem mintha nem lett vol­na rá igény, hiszen a vá­ros apraja-nagyja régóta várja ezt a remek téli sportolási, szórakozási lehe­tőséget. Nem mintha nem lett volna alkalmas terület, hiszen volt, van is, nem is egy. Nem mintha nem lett volna víz, amivel a terüle­tet fellocsolják, nem mint­ha nem lett . jlna vállal­kozó, aki a jegelést nyél­be üsse... Nem, nem és nem. Minden volt. Még koordinációs bizottság is, mely ülésezett, mi több koordinált. Egyetlen dolog nem volt... Nem fogják kitalálni: tél nem volt! Hogy vonatok késtek, hogy autóbuszok és külön­böző járművek akadtak el az országutakon a hófúvás­ban, dermesztő hidegben? Na és? A bizottság szerint tél akkor sem volt. Vagy ha volt is, az nem az iga­zi. S miután ezt a korcso­lyapálya létrehozásában il­letékesek megállapították, úgy döntöttek; elhalasztják az akciót, s megvárják az igazi telet. Egyszer csak megjön, s akkor feltehe­tően a városi díszpark melletti rétet fellocsolják. \ tűzoltóság — ígérete szerint — bármikor elvégzi ezt a műveletet ingyen. Termé­szetesen majd ha fagy. De ha újfent fagy, ne­hogy megint leüljenek ta­nácskozni, uram bocsa* koordinálni. Mit, hol, mikor? December 16-án, este fél 8 órai kozdettel tartja a Spekt* rum klüB söroirRövetkező fog­lalkozását az Információs köz­pontban. A klubtagok és részt­vevők Másodlagos elosztás címmel hallgathatnak elő­adást. December 17-én ugyancsak az Információs központban ke­rül sor a munkásakadémia újabb előadására, melyet Szentesi György alezredes, a Haditechnikai Szemle főszer­kesztője tart Súlytalanság az űrhajóban címmel. A rendez­vény este 6 órakor kezdődik. December 18-án, csütörtökön karácsonyi ajándékműsorra invitálják a DKV-ban és DHV-bell dolgozó szülőket gyermekeikkel egyetemben. Védem és építem Katonafiatalok a városért Százhalombattán gyakran látni katonákat, amint éppen dolgoznak. Csoportokban, bri­gádokban szorgoskodnak, szerte a városban. Itt egy la­kótömböt építenek, amott majdani középületet alapoz­nak, máshol parkot rendez­nek, vagy éppen fákat ültet­nek. De nem csak a város őr­zi kezük munkájának nyomát; a Dunamenti Hőerőmű Vál­lalat és a Dunai Kőolajipari Vállalat beruházásainak meg­valósításához is igen nagy se­gítséget nyújtottak az itt lé­vő építő-műszaki alakulat ka­tonái. S ha utánaszámolunk, több mint másfél évtizede, hogy ez a kapcsolat létrejött a város és a magyar néphad­sereg egysége között. — Alakulatunk 1964-ben jött létre, s azóta az eltelt 16 év alatt mindig fontos beru­házásokon dolgoztunk — tájé­koztat Scheip Ferenc őrnagy, az alakulat parancsnokának politikai helyettese. — Leg­utóbb a DKV harmadik be­ruházási ütemének kivitelezési munkálatait végeztük, emel­lett részt vettünk a város la­kásépítési programjának meg­valósításában is. — A katonafiatalok munká­ját városszerte dicsérik. elindították az 1 katona — 5 fa akciót, mely a közterületek fásítását, és a védőerdő tele­pítését szolgálja. — Mindennek elismerése­ként? — Első helyezést értünk el tavaly a társadalmi munka­versenyben, s a város 10. év­fordulóján a Pro Űrbe Száz­halombatta zászlót kaptuk meg. — Melyek voltak azok a nevezetesebb közlétesítmé­nyek, ahol az alakulat kato­nái szorgoskodtak? — Csak példaként: a ke­nyérgyár, korábban a közpon­ti rendelőintézet, illetve óvo­da, most pedig a főtéri mű­velődési központ, valamint az új párt- és tanácsháza. Százha­lombatta mellett természete­sen máshol is dolgoztunk, alegységeink részt vettek a csepeli városközpont építésé­ben, a dél-pesti kórház trau­matológiai osztályának kiala­kításában, s ugyancsak Cse­pelen a nyugdíjasok házának felépítésében. — Erre büszkék is vagyunk; valóban derekasan helytálltak, a hőerőmű építésénél, a kő­olajfinomítónál rájuk bízott feladatoknál csakúgy, mint a városépítésben. Az alakulat életében az idei esztendő egyébként is kiemelkedő je­lentőségű. Pártunk XII. kong­resszusa, valamint hazánk fel- szabadulásának . 35. évforduló­ja alkalmából meghirdetett munkaverseny-mozgalomban az állomány 92 százaléka vál­lalást tett, s ezeknek teljesíté­sével a magyar néphadsereg­ben rendszeresített kiváló és élenjáró, valamint egyéb megtisztelő címet fiataljaink 52 százaléka érdemelte ki. Ugyancsak az idei esztendő sikere, hogy első ízben egyik századunk a magyar néphad­sereg kiváló százada megtisz­telő cím birtokosa lehetett. — Jelentős volt a városban végzett társadalmi munkájuk is? — Mintegy egymillió forint értékben gyarapították a köz­vagyont; óvodát, építettek, il­letve patronáltak fiataljaink, létrehoztak egy elektronikus KRESZ-pályát, vállalták, majd hozzáláttak a város pihenő­parkjának kialakításához és A Százhalombattán állomá­sozó építő-műszaki alakulat katonái nem csak sokat, d» el­ismerésre méltóan dolgoznak. A kőolajipari beruházásokat építő vállalatok munkásai szu- parlatívuszokban nyilatkoznak a katonabrigádokról. A hat­van katonakollektíva közül 34 egyébként különböző cím és brigádfokozat tulajdonosa is. Bohócország télapója címmel díjtalan műsor kezdődik a DKV színháztermében este fél 6-kor. A vidám rendezvény szereplői: Vági Zsuzsa, Kun­falvi Teodóra és Balogh László bohócok, valamint Horváth Károly bábos és Andrejszki Tamás bűvész. De tartogat még a gyere­keknek ez a hét más rendez­vényt is. Óvodások nézhetik meg december 16-án Karsai Gabriella pantomimműsorát; délelőtt 9 órakor a DHV-óvo- dában, fél 10-kor pedig a 3-as számú tanácsi óvodában. December 17-én, délután háromnegyed kettőkor a Ba­rátság Művelődési Házban ke­rül sor az iskolamozi újabb előadására. A Kis Muck törté­nete című filmet a 2. számú iskola alsótagozatos kisdiák­jainak vetítik, akiket autó­busszal szállítanak el a tanin­tézet elől délután fél kettőkor. ★ Ezen a héten három színházi programra szerveznek csopor­tos utazást. December 18-án, este 7 órai kezdettel a Pesti Színházban a Deficit című darabra, december 19-én, dél­után fél 4 órai kezdettel a Fővárosi Nagycirkusz Jubileu­mi gálaműsorára, 22-én pedig a József Attila Színház Pálya- módosítás című színművének megtekintésére viszik az autó­buszok a százhalombattai kö­zönséget. Indulás a szokott helyről — az étterem elől — este háromnegyed 6-kor, illet­ve délután negyed 2-kor. ★ A DHV moziműsora: de­cember 17-én: Kojak Buda­pesten — magyar krimikomé­dia; 21-én: Kaliforniai lakosz­tály — amerikai filmvígjáték; 22-én: A cigánytábor az égbe megv — szovjet film. Az elő­adások kezdete: hétfőn este fél 8-kor, szerdán és vasárnap este 6 órakor. Barátság Művelődési Ház moziműsora: december 16-án; este fél 8 órai kezdettel: Va­sárnapi szülők — magyar film. Az oldalt írta: Tamási István I

Next

/
Thumbnails
Contents