Pest Megyi Hírlap, 1980. december (24. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-16 / 294. szám

1980. DECEMBER 16., KEDD MEZOGAZDASAGI KONYVHONAP Negyvennégy újdonság 1981 februárjában ismét megrendezik a mezőgazdasági könyvhónapot. At ünnepi megnyitót január 30-án, Túr- kevén tartják. A szervező bizottság tájé­koztatása szerint a könyvhó­napra hat kiadó gondozásá­ban negyvennégy új mű jele­nik meg, több mint 400 ezer példányban. A szervező bizottság azt is bejelentette, hogy arí 1979-ben megjelent mezőgazdasági, élel­miszeripari, erdészeti és fa­gazdasági szakkönyvek kö­zül tíz mű nívódíjat kapott. Kopt művészet Első ízben látható Magyar- országon a kopt kultúra em­lékeinek összefoglaló kiállítá­sa. A Szépművészeti Mú­zeumban „Kopt művészet” címmel a berlini állami mú­zeumok kora keresztény és bizánci gyűjteményének gaz­dag anyagából nyílt tárlat. A „kopt” megjelölést Egyip­tomnak a Ill-tól a XIII, szá­zad közepéig terjedő művésze­tére használják. Kulturális szemle Szentendrén A középkori letelepedés em­lékét őrző Nagybörzsönytől Pilisvörösvárig, Ceglédbercel- től Zsámbékig, Taksonytól Budakalászig, Pomázig mint­egy harminckétezer német nemzetiségű lakos él Pest megyében. Ez a szám, ha a megye teljes, egymilliós lakos­ságára gondolunk, nem tűnik túl nagynak, még akkor sem, ha a terület másik két nem­zetiségét, a mintegy huszon­ötezres lélekszámú szlováksá­got, s az ötezer délszlávot említjük. Helytörténet A hagyományok ápolá­sa, az anyanyelv szépsé­gének, értékeinek megőrzése, a kulturális örökséggel — ben­ne a munkakultúrával — va­ló sáfárkodás azonban nem számszerűség kérdése. Nemze­tiségi politikánk alapelve, hogy minden hazánkban élő nemzetiségi állampolgárnak biztosítani kell a korszerű anyanyelvi művelődés lehető­ségét. Ha az óvodai, általános is­kolai anyanyelvoktatás emel­kedő színvonalára, a művelő­dési házak, könyvtárak mun­kájára gondolunk, általános­ságban nyugodtan leszögez­hetjük, hogy az elvek gya­korlattá válnak — ott min­denképpen, ahol megfelelően élnek is a lehetőségekkel. A sok jó példa közül most elég legyen említeni: azok lelke­sedését, akik létrehozták, gon­dozzák a dunabogdányi és a solymári helytörténeti gyűjte­ményt, a hazai német nemze­tiség múltjáról, hétköznapjai­ról és ünnepeiről oly sokat el­áruló állandó kiállítást. A múlt bemutatásának tudatfor­máló erejét aligha kell mél­tatni különösebben, hiszen a szűkebb közösséghez tartozás tudatosulása abban is segít, hogy tisztábban lássuk he­lyünket a nagyobb, akár or- szágnyi, akár a még tágabb közösségen belül. A nemzetiségi lét legfőbb tényezője azonban mégis az anyanyelv használata. Éppen ezért van különös fontossága annak a kulturális szemlé­nek, amelyet ebben az évben immár harmadik alkalommal rendez meg a Magyarországi Németek Demokratikus Szö­vetsége: a szemle fő célkitű­zése, hogy a nyelv ápolását, értékeinek megőrzését előse­gítse. Reicht brüderlich die Hand!, azaz Nyújts baráti jobbot! — ez a bemutatósoro­zat mottója, amely jól kifeje­zi a kultúrák egymásra ha­tásának fontosságát, a nemze­tiségek kapcsolatának kölcsö­nösen gazdagító hatását. Színvonal Az idézett mondatot olvas­hatták az érdeklődők vasár­nap délután Szentendrén, a Pest megyei Művelődési Köz­pont és Könyvtár színházter­mében is. Itt rendezték meg, mintegy háromszáz résztvevő­vel a szemle megyei, bemuta­tóját. A szám azt jelzi, hogy Pest megyében igen nagy ér­deklődés kíséri a szemlét, hi­szen ennél több jelentkezőt csal? két megye — Baranya például ötszázat — adott. A vasárnapi bemutató program­ját változatosnak is ' mondhat­Í uk, hiszen énekkarok és szó­isták, versek, dalok, jelene­tek váltogatták egymást. A tnennyiség és a változatosság akkor minősít valóban egy rendezvényt, ha megfelelő a »zínvonala. Nos, ezzel nem le­hettünk teljesen elégedettek — * „nem vo^ az a szakemberek­ből álló zsűri sem — vasár­nap délután. Néhány együt­tes, szólista persze kitűnő tel­jesítményt nyújtott, ilyen volt a solymári férfikórus, amely szép helyi dallamokat adott elő igen tisztán, a pilis- vörösvári tánccsoport, amely a kiírásnak megfelelően nem koreografált táncszámokat, ha­nem újévi és esküvői nép­szokásokat mutatott be, az egyéves dunabogdányi női kar, s az egy évtizede alakult, egyenletes fejlődést mutató taksonyi asszonykorus. A bírálók azonban még az egyébként jó produkciók né- hányánál is kénytelenek vol­tak felhívni a figyelmet a szövegmondás tisztaságára — a versmondóknál pedig egy­értelmű a megállapítás: fel­mondják a szöveget, nem pe­dig megértve, átélve hangsú­lyozzák, fejezik ki a költe­mény lényeges gondolatait. Nehézséget okozott persze, hogy a kiírás szerint hazai német költők alkotásait kel­lett előadni, ez eleve csökken­tette a válogatás lehetőségét. A nyelvtudás hiányosságai üt­köztek ki a fiataloknál, a táj- nyelven előadott történetek hiányát érezhettük a bemuta­tó egészén. Propaganda Ettől függetlenül kellemesen telt el a vasárnap délután azoknak, akik kíváncsiak vol­tak a megyei bemutatóra. Saj­nos azonban nagyon keve­sen voltak ilyenek, a szerep­lőkön, kísérőkön kívül alig ült néző a színházteremben. Az ásító széksorok igencsak elke- serítőek minden előadó szá­mára. Arra figyelmeztetnek; megfelelő helyen, jó propa­gandával kísérve kell meg­rendezni a hasonló bemutató­kat. P. Sz. E. Kiállítás az Izzóban Az Egyesült Izzó kultúrházában kiállították azokat a pá­lyaműveket, melyeket a vállalat dolgozói készítettek. Az amatőr alkotók képzőművészeti bemutatóján szobrok, festmé­nyek, fotók és népművészeti alkotások láthatók. Életképes-e a mozgalom t Éppen két hónapja, októ- | tartalmasabbá tenni, s meny­hez 14-én jelent meg lapunk ban a felhívás: Vitatkozzunk a klubokról! Kiss Zsigmond abonyi olvasónk kezdeményez­te a véleménycserének ezt a formáját, mert állítása szerint az évente többször, különböző helyeken megrendezett klu- bostalálkozók jelenlegi formá­jukban nem teszik lehetővé, hogy az ifjúsági klubok több­ségét érintő, legfontosabb problémákról széles körben vitatkozzanak. Nos, két hó­nap alatt két tucat hozzászó­lást közöltünk. Volt ’olyan klub, ahonnan hárman is ír­tak, elküldték véleményüket népművelők, ifjúsági klubve­zetők és klubtagok, sőt né­hány idősebb olvasónk is, akik élénken érdeklődnek a fiata­lok életmódja iránt. Társadalmi igény A bevezető cikk fölött is ez a cím állt: Életlcépes-e o moz­galom — a kérdést provoka­tívnak szántuk, hogy minél több fiatalt írásra ösztönöz­zünk. A hozzászólók között mégis kisebbségben maradtak, ez persze lényegében nem be­folyásolta, hogy választ kap­junk a címben feltett kérdés­re. Abban mindenki egyetér­tett: a klubok létezése alap­vetően fontos tényező a fia­talok szórakozásában-művelő- désében. Viszonylag gyors számszerű gyarapodásuk azt is bizonyítja, hogy reális társa­dalmi igényt elégítenek ki. Ügy tűnik viszont, hogy a klubok működéséről beszélve feleslegessé vált a mozgalom szó használata, s ezért több szempontból megtévesztő is. Mozgalomról addig beszélhet­tünk, amíg szinte egy időben a városokban és az ország legkisebb falvaiban a fiatalok megkezdték egy szórakozási­művelődési forma' föltételei­nek megteremtését. Használa­ton kívüli helyiségek százai váltak a szabad idő hasznos el­töltésének színtereivé. Ennek a folyamatnak a tömegessége már megszűnt. A klub, mint alapforma kialakult. Ezért érezhetjük feleslegesnek, hogy mozgalmi módszereket igyek­szünk ráerőltetni a klubok tö­megére. Kötetlen program Ez nem mond ellent an­nak, hogy a klubok számára létkérdés: mennyire sikerül belső életüket színesebbé ■ és nyíre sikerül megőrizni a klubos formát. Tehát azt, hogy a klub rendszeresen le­hetőséget adjon a kötetlen szórakozáshoz, ha tetszik ki­kapcsolódáshoz. Biztosítani kell azt a légkört, hogy a fia­talok otthonosan érezzék ma­gukat. S erre már adottak a technikai lehetőségek: a me­gyei klubtanács felméréséből kiderült, hogy ma már Pest megye valamennyi (!) ifjúsá­gi klubjában legalábbis alap­szinten megvannak azok a felszerelések, amelyek a sza­bad idő értelmes eltöltéséhez szükségesek. Egyre több helyen tapasz­talhatjuk, hogy a klubok mű­ködése alatt azt értik: isme­retterjesztő előadásokat szer­veznek, vagy nevezetes ven­dégeket hívnak meg és vala­milyen találkozóra készülnek. Ezek valóban fontos részei a klubok programjának, de csak részei (ezeket a feladatokat látják el a művelődési házak is). Ha a fiatalok kellemesen érzik magukat a klubban, ha játszhatnak, olvashatnak, tele­víziót nézhetnek, beszélgethet­nek — szóval, ha szabad ide­jüket, szabad döntésük sze­rint tölthetik el, akkor ezek mellett természetesnek fog tűnni minden kínált szerve­zett, kötött program. A vitában hozzászólók túl­nyomó többsége foglalkozik a klubvezető szerepével, s min­denki egyetért azzal, hogy a vezető egyénisége meghatároz­za a kis csoport — ritka jó esetben közösség — aktivitá­sát. Ez az alapja azoknak a véleményeknek, amelyek sze­rint csak a szakképzett nép­művelő lehet jó klubvezető. Csakhogy a kis csoportokból többnyire spontánul kiválasz­tódik egy-egy vezető egyéni­ség, s ez az esetek többségé­ben nem azonos a hivatalo­san megbízott klubvezetővel. Ezt a véleményt is .sokan vallják, önként kínálkozik a megoldás: a két ember együttműködésében. S ha már a klubvezető meghatározó személyiségét említettük, azt is meg kell mondani, hogy a klubok működésének vissza­esése, vagy stagnálása össze­függ a vezetők passzivitásával, közömbösségével is. Erre mu­tatott rá kimondatlanul is a Pilisről érkezett vélemény, amely arról tudósított, hogy a monori járásban elmaradt a klubvezetők módszertani ta­nácskozása, mert egyszerűen nem mentek el az érdekeltek. f Sajátos arculat Eljutottunk hát a vita lé­nyegéhez: válságban van-e a klubmozgalom (!)? A mozga­lom feltétlenül. A klubok vi­szont ma még keresik sajá­tos arculatukat. És ez termé­szetes. Nem lehet cél az an­gol típusú klubok létrehozása, nem vállalhatják át a klubok a művelődési ház feladatait sem. Valahol a kettő között kell kialakulnia a mi klub­eszményünknek. S ennek meg­fogalmazására ma még csak elnagyolt mondatokban vál­lalkozhatunk, mert rövid idő telt el ahhoz, hogy a klubok tartálmi arculata markánssá váljon. A kluboknak úgy kel­lene szórakoztató intézmény- nyé válni, hogy elősegítsék a sokoldalúan tájékozott, a cse­lekvésre kész és politikailag elkötelezett ifjúság fejlődését. S itt a klubok szempontjából egy objektiválódott ellentmon­dással kell szembenézni: az­zal, hogy általában különvá­lasztjuk a szórakozás és a művelődés kategóriáit, hogy e két — objektívan összetarto­zó — fogalmat ma még nem tudjuk egységesen szemlélni. Kriszt György MAGYAR-INDIAI KAPCSOLATOK Tudósi publikációk Tovább fejlődik a magyar— indiai tudományos együttmű­ködés — ezt tükrözi és szol­gálja a magyar és az indiai tudományos akadémia közötti együttműködési egyezmény, amelyet a napokban írt alá Üj-Delhiben Polinszky Károly akadémikus, a Magyar Tudo­Nyelvtudás. Fel-felbukkanó vitatéma manapság, hogy anyanyelvén kívül ugyan miért nem társalog más nyel­ven a magyar. Mármint ha­zánk Lakóinak az a túlnyomó többsége, amely ugyan szük­ségét érzi, hogy nem idevaló szavakkal is megértesse ma­gát, de amely mégis-mégis rest, ha kefébe kell venni va­lamiféle nyelvtant, illetőleg szószedetet. Különösen a mostani évek­ben dívó külföldjárás idején téma ez, amikor annyian, de annyian vágnak neki mind a négy égtáj felé folytatódó utaknak, hogy meglássák azt a megannyi kalanddal és lát­nivalóval kecsegtető ismeret­len világot. Ám, nagyon so­kan, úgy startolnak, hogy még azt sem tudják eldadogni (né­metül, angolul, csehül vagy szerb-horvátul); kérek egy pohár vizet. Dr. Hálák László szerkesz­tő jó érzékkel látta meg eb­ben az általánosan lehetetlen helyzetben a vizsgálódásra ér­demes ügyet, és szintén jó ér­zékkel választotta ki azokat a helyszíneket, ahol a gyá­moltalan dadogásnak, félszeg makogásnak az okait nevükön lehet nevezni. Mind a hegyeshalmi — ma­gyar—osztrák — határátkelő­helyet felkerestette Vágó Ist­vánnal, e dicséretesen sok nyelven beszélő riporterrel, mind pedig elkalauzolta a nézőket azokra a helyekre, ahol idegen szavakkal gyara­podhat a tanulni vágyó. TV-FIGYELO Pódium. Hogy, hogy nem, a közeli múltban két olyan adást is láthattunk, amely egy-egy pódiumon bemutatott műsort rögzített a tévések ka­meráival. Az egyik „Vonuljatok ki, sanzonok” címmel Szalmás Piroskára, a munkásmozga­lomnak erre az immár legen­dás alakjára emlékezett, a másik pedig Kcós János tánc- dalénekes egyvelegét kínálta vasárnap délutáni szórakozás­ként. Nyilván nem kell itt bi­zonygatni, hogy ki volt, hon­nan jött, s mit csinált az egyik, ugyanígy azt sem, hogy mely mércék alá és stílus- irányzatok dobozaiba illik a másik. Az viszont mindenkép­pen nyilvánvaló, hogy e köz­vetítések semmiképpen ■ sem alkalmasak tévés továbbításra. Annál kevésbé, mert míg a jelenlevők képesek átélni at ott és akkor megismételhetet­len hangulatát, az előfizető ehelyett csak a mások érzelmi megnyilvánulásainak alkalmi jegyeit láthatja, s így inkább ösztönös kritikussá válik, nintsem együttérző valakivé. Ráadásul ezek a bemutatók számos olyan privát — a köz- rétién közelről figyelők szá­mára talán reagálásra méltó, ám a készülékek előtt ülők­nek nem egyszer kínos-kelle­metlen — megnyilvánulást is mányos Akadémia alelnöke és V. Hatnalingaswami, az Indiai Tudományos Akadémia elnö­ke. Polinszky Károly hazaérke­zése után elmondta az MTI tudósítójának, hogy az aka­démiai együttműködési egyez­ménnyel körvonalazták a ke­retet a magyar és az indiai tu­dósok közös munkálkodásához^ amelynek egyébként már van­nak előzményei, eredményei, például a műszeres analitiká­ban. Most elsősorban arról állapodtak meg, hogy kölcsö­nösen lehetővé teszik a kü­lönféle szakterületek elméle­a képernyőre engednek, ame­lyekre azt szokás mondani: túljátszás, sikerhajhászó sal­lang. (Aki a második példa­ként említett Koós-műsort lát­ta, annak aligha lehetnek két­ségei, mily ízléstelen tud len­ni egy s más kiszólás, amely, ha szemtől szembe hangzik el megeshet, nem is borzolja a kedélyeket annyira.) Egy szó mint száz: a készí­tők a műsorszórásnak ebben a már nem egészen kamasz korú idejében is képesek az efféle ízlésficamokra; azaz, hagyják, hogy egy-egy pódiu mos termet fényképezzenek, ; ne valami önálló produktun kerüljön ki a kezek alól. Napóleon.- Mea culpa, me« culpa, mea maxima culpa — mondja latinul a bűnbánc vétkes, s mondja most vele s jelen sorok írója is, aki tö­redelmesen bevallja, hogj képtelen volt végignézni s Waterloo című film második részét. Mégpedig azért, mert a.2 a telivér és dundi Napó­leon epiebben a folytatásban is éppen úgy grimaszkodott. ahogyan amabban a péntek esti első traktusban. Ép ész nem érheti fel. miképpen kap­hatta meg Rod Steiger ezt a jobb sorsra érdemes megbíza­tást, és hogy miképpen lehe­tett egy ekkora vállalkozás súlyát ilyen gyermetegen gyönge váltakra rakni. Akár­milyen nagy színész és nagy ■endező. az amerikai partner civálnsztásakor óriásit tévé­iéit Bondarcsuk. Akácz László ti és gyakorlati művelőinek a publikációs lehetőségeket a másik országban, emellett tá­jékoztatják egymást a fonto­sabb szakmai rendezvényekről — konferenciákról, szeminá­riumokról stb. — és hivatalo­san meghívják a másik ország tudósait ezekre az események­re. Az egyezmény értelmében a magyar—indiai tudományos kapcsolatokat mindenekelőtt cserelátogatások szervezésével bővítik, mélyítik. Arra a kérdésre, hogy mi­lyen főbb területeken va­gyunk, illetve lehetünk érde­keltek az együttműködésben, az Akadémia alelnöke elmond­ta, hogy körülbelül- kéthar­mad részben természettudo­mányi — benne orvostudomá­nyi — témák jöhetnek szá­mításba, a humán tudományok köréből pedig különösen a a néprajz, a nyelvtudomány, a történelem. Ami az első csoportot illeti, itt már konk­rét eredményekre alapozhat­juk a továbblépést. Például azokra a jó kapcsolatokra, amelyeket a Központi Fizikai Kutató. Intézet épített ki a Bombayben működő atomkí­sérleti intézettel. De vannak már eredmények az immuno­lógiai kutatásokban, a trópusi fertőző betegségek elleni küz­delemben, ebben a magyar orvosoknak sokirányú tapasz­talataik vannak. Egyebek között Erdőkertes, e Pest megyei település is feltűnt a láthatóan nyári fo­gantat ás ú szemrevételezésben, mégpedig úgy, hogy az előfi­zetőnek bólogatnia kellett: igen, így (is) lehet beleplán­tálni más népek szavait a határainkon belül működő agyakba. Erdőkertesen ugyanis egy kétségkívül tetszetős mód­szerrel oktatnak. Akárha a régi görögök peripatetikus (sétálva művelő) eljárását újí­tották volna fel, úgy teremte­nek ott a természetben együtt tornádó, együtt okuló kis kö­zösségeket, s noha e gyüleke­zetek tagjait elsősorban az egyéni tartulásra ösztönzik, azért mégis a kollektív lét ser­kent ott a legjobb értelemben vett magolásra. No meg az a némelyek ál­tal vitatott, némelyek által viszont dicsért módszer, amely szerint előbb következik a hangos foglalkozások sora, s csak ezek után jönnek az írásbeliek. Ez a metódus ugyan még nincs általánosan elfo­gadva, ám az erdőkertesiek- nek — jó eredményeik birto­kában — mégis igazat kell adnunk. Egyúttal pedig azt is remélhetjük, hogy a kővet­kező években majd csak meg­nyúlik (megnyúlhat) az a je­lenleg (érvényben levő, terje­delmesnek egyáltalán nem mondható oktatási terminus.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents