Pest Megyi Hírlap, 1980. november (24. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-10 / 263. szám
pm ívfa A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXII ÉVFOLYAM, 383. SZÁM 1380. NOVEMBER 10., HÉTFŐ Helytállnak ez építők Teljesítik a nagfoiio feladatokat is Biztatóak az év végi kilátások Szakkönyvek, szépirodalom |, jgjgaiftw ' ™ Süvít a szél, az esőszemelcet ,is ferde irányba tereli. Embert próbáló az időjárás most már több mint egy hete. Hiába, egyre inkább hozzá kell szoknunk a gondolathoz: nyakunkon a tél. Nehéz helyzetben vannak a mezőgazdaságban dolgozók, hiszen az őszi termés java még kinn van a szabadban. De nem irigylésre méltó a építőiparban dolgozók helyzete sem, ők is a szabad ég alatt végzik mindennapi teendőiket. Ha ehhez még hozzávesszük azt, hogy fl nyár is élég szeszélyes volt, akkor elmondhatjuk, az építőiparban dolgozók kitettek magukért ebben az esztendőben. Az Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalat sikeresen birkózott meg az elmúlt tíz hónapban a megnövekedett feladatokkal. ' Szewczyk Ede igazgató tényekkel és számokkal is alátámasztja ezt a véleményt: — Ügy néz ki, hogy a vállalat történetében először, az év végéig elérjük a 100 millió forintos árbevételt. Mindezt — azonnal hozzá kell tennem — dolgozóink lelkes és jó munkájával sikerül majd teljesítenünk. Iskolai tantermek — Pedig az első negyedévben bőven akadtak gondok a vállalat háza táján. — Vállalatunk első negyedévi kedvezőtlen eredményét nagymértékben befolyásolta az építőipari árak képzésének és a költségvetések készítésének új követelményrendszere, valamint az ezzel kapcsolatos végrehajtási utasítás késői megjelenése, továbbá az anyagárak ismeretének hiánya. Az előzőek konkrét ismerete nélkül az első három hónapban nem volt számlázási lehetőségünk és a tavalyi befejezetlen termelés zárókészlete csaknem a duplájára emelkedett. Az igazgató tanács határozata alapján azonban a befejezetlen termelési érték június 30-ig 7 és fél millió forintra csökkent. — Melyek voltak az idei legfontosabb feladatai a vállalatnak? — Fő profilunk a könnyű- szerkezetes kormányprogram keretében új általános iskolák építése. Napjainkig csaknem 10 ezer négyzetméter alapterületű Durinyp-elemekből készült 62 iskolai tantermet adtunk át rendeltetésének. Járásunkban az új tanévben Mendén építettünk — az előbb említett technológiával — egy nyolc tantermes gyönyörű iskolát. Az év végéig befejezzük a monori-erdei oktatási intézmény felújítását és a négy új tanterem építését is. A szomszédos nagykátai járásban, Tápiószelén és Tápió- szecsőn ugyancsak nyolc tantermes | új iskolát vehettek birtokukba a gyerekek. A fővárosban is Jó kapcsolatot alakítottunk ki a fővárosi X. kerületi párt- bizottsággal és tanáccsal, az újhegyi lakótelepen és Budapest más helyén 34 tantermet hoztunk tető alá. Természetesen akadtak kisebb nagyság- rendű munkáink is, azok nagy részét is befejeztük. — A háromnegyed éves mérleg kedvező eredményekről tanúskodik. — Árbevételünk máris meghaladja az egész évre tervezettet, a nyereség ötmillió forint. Igyekszünk, hogy a hátralevő másfél hónapban tovább javítsuk az eredményeket. Hozzákezdünk a járási székhelyen a nagyáruház építéséhez, jövőre 32 millió forint értékű munkát kell elvégeznünk. A tervezett átadási határidő: 1982. Gondolom, ennek a hírnek örülnek a mono- riak, hiszen régi vágyuk teljesül, majd az áruház felépülésével. Jó helyen — Télen is lesz munkájuk a vállalati dolgozóknak? — A fagyszabadság már régen kiment a divatból. Teljes erővel dolgozunk a téli hónapokban is, természetesen elsősorban a belső szakipari munkák jelentik a feladatot. A könnyűszerkezetes kormányprogramban vállalt kötelezettségeinknek eddig eleget tettünk. Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium illetékes főosztálya még ebben a hónapban értékeli a vállalásokat, a feladatok teljesítését. Mi bízunk abban, hogy az értékelésnél „jó helyen lesz” vállalatunk is. Mindez a tervezői, az adminisztratív és nem utolsósorban a fizikai dolgozók érdeme, amiért elismerés illeti valamennyiüket. Gér József Gombai gondok Két napközis csoport indul Gombán az utóbbi időben tovább nőtt a veszélyeztetett, hátrányos helyzetben lévő gyermekek száma — ez derül ki egy nemrégen elvégzett felmérésből. Az okok között — a szülők italozó, csavargó életmódja mellett — nem elhanyagolható tényezőként szerepel, hogy a lelkiismeretes, jó szándékú szülők többsége is bejáró dolgozó, akik nehezen, vagy alig tudnak gondoskodni gyermekeik tanítás utáni felügyeletéről. A közös tanácshoz tartozó két társközségben — Bányán és Káván — már tavaly sikerült megteremteni a feltételeit egy-egy napköziotthonos csoport beindításának. Gombán ugyan — részben anyagi okok miatt — elhúzódtak a munkálatok. a napokban mégis megkezdheti a működését két napközis csoport. Az iskola pedagógusai reAfos# érdemes vásároffstiF Árengedményes akció a Monorvidéki Áfész pilisi ruházati / boltjában Néhány cikk a választékból: Szintetikus jersey, 150 cm széles 208 Ft helyett 130 Ft Női félcipő 396 Ft helyett 240 Ft Férfi félcipő 379 Ft helyett 230 Ft Bokacipő fiúknak, 31-34-es méietű amíg a készlet tart. Várjuk kedves vásárlóinkat! 193 Ft helyett 120 Ft mélik, hogy a megfelelő felügyelet, s a hatékonyabb nevelői munka révén sikerül Gombán is megállítani, esetleg megfordítani a kedvezőtlen folyamatot. Körülbelül fél éve, május 1-én avatták fel a járásbcli egészségügyi dolgozók szak- és szépirodalmi könyvtárát a 23 munkahelyes rendelőintézetben. A könyvtár azóta is nagy forgalmat bonyolít le, sokan kölcsönöznek, mások az olvasóteremben forgatják az érdeklődési körüknek megfelelő alkotásokat. Az ezerkötetes kölcsönzőhelyiséget a PENOMAH pilisi hizlaldájának karbantartó brigádja alakította ki. Barcza Zsolt felvétele Kitüntetéseket kaptak A jók közt is a legjobbak Három évtized az államigazgatásban L Jó munkájuk elismeréseként az utóbbi napokban többen vettek át kitüntetéseket járás- szerte. Számos tanácsi dolgozó részesült elismerésben. Kiváló dolgozó kitüntetést kaptak: Fe- renczi Hanna (Vecsés), Kovács Imréné (járási hivatalj, Szekeres László (Sülysáp). A 30 éves tanácsi munkáért minisztertanácsi oklevelet kaptak: Csuka Róbertné, Prepok Károlyné, Sima István és Somogyi Lajos (valamennyien a monori járási hivatal dolgozói). Kiváló munkáért miniszteri kitüntetést kapott Bor'oás József, TOT Kiváló munkáért kitüntetésben részesült Spen- ger Istvánná, mindketten a gombai Fáy András Termelő- szövetkezet dolgozói. A hazafias honvédelmi nevelés terén több éven át kifejtett eredményes munkájuk elismeréseként Gergely Sándor és Borbély Mihály a járási MHSZ gépjármű szakoktatói az MHSZ országos vezetőségének díszes oklevelét vették át. Palkovics László, az MHSZ járási vezetőségének előadója az MHSZ kiváló munkáért érem arany fokozatát kapta. Nyáregyházán Tanácstagok csoportülése Tanácstagi csoportülést tartanak ma délután egy órakor Nyáregyházán a pilisi tanács közigazgatása alá tartozó társközségben. A fontos fórumon értékelik a szűkebb pátriájukban az idén' végrehajtott feladatokat, s a megoldásra váró gondokat. Szakmaközieknek A község fejődéséről Vendég: a tanács elnöke Már hagyománynak számít, hogy a monori szakmaközi bizottság vezetői évfente egyr szer meghívják a község vezetőit, tájékoztassák őket a járási székhely fejlődéséről és terveiről. Az idén november 11-én 18 órakor kerül sor erre a rendezvényre a szakmaköziek Kossuth Lajos utcai székházában dr Ziminyi Gyula, a monori nagyközségi közös tanács elnöke tart 'beszámolót Monor és a társközségek elmúl; évi fejlődéséről, s a jövő feladatairól, tervedről. A szakmaközi bizottság vezetőd várják az érdeklődők minél nagyobb számban való megjelenését, akik természetesen kérdéseket is feltehetnek az előadóknak. Munkásszállítás Kulturáltabb az utaztatás Több a szakszervezeti tag A Monori Épitők Ipari Szövetkezetének vezetése nagy gondot fordít a munkásszállítás javítására, az elmúlt napokban két panorámás mik- robuszt vásároltak a kulturáltabb utaztatás biztosítása érdekében. A szövetkezeti bizottság az elmúlt időszakban 6 napos bécsi és jugoszláviai kirándulást szervezett, melyen 42-en vettek részt. A szövetkezeti tagok költségéhez személyenként kétezer forinttal járult hozzá a vezetőség. E cseri váll ozások A gyógyítás szolgálatában Tovább javultak a feltételek is Szélmentes, kellemesen melengető napsugaras délelőt- tön mintegy tucatnyian ácso- rogtunk Ecseren a körzeti orvosi rendelő előtt. Keveseknek volt kedve ücsörögni a jól fűtött várószobában. Néhányan beszélgettek, mások újságot olvastak, de volt akinek a fehér alapon nagy piros betűkkel megszerkesztett tájékoztató táblák tetszettek, melyeken minden lényeges információt megtalálhattak a betegek, a •rendelésekre vonatkozóan. Nem sokkal a kezdés előtt'már szép számmal várakoztak a helybeliek között maglódiak is ... Több a beteg — Amikor' megkezdtem itt a munkát, mindjárt első dolgom volt, hogy értesítsem a lakosságot a betegellátás rendjéről, jól látható, sötétedéskor kivilágítható feliratokat helyeztünk el az ablakokban. Szükség is volt a megfelelő tájékoztatásra. mert most már jó együttműködésben tevékenykedünk a három maglódi kollégával, s így a helyettesítések alkalmával itt Ecseren a napi betegforgalom negyvenről hatvan-nyolcvanra megnőtt — kezdte beszélgetésünk elején dr. Gáspár Pál körzeti orvos, aki éppen fél éve, hogy a több mint 4 és fél ezer lakosú községbe települt, s kezdte meg gyógyító tevékenységét a szépen berendezett rendelőben a munkatársakkal, Bozsóki Lajosné ápolónővel és Kovács Gáborné orvosírnokkal. — Milyenek a munkafeltételeik? , — Jók a körülmények a betegellátáshoz. Szép tágas, világos a rendelő, s a közvetlen környezetünk is rendezett a helybeliek társadalmi munkái jóvoltából. S még elmondhatom, hogy jó az itteni betegek egészségügyi kultúrája — hangsúlyozta meggyőzően dr. Gáspár Pál, majd terveiről, a fejlődés lehetőségeiről is szólt. Természetesen nem áll meg itt a rendelőben a fejlődés. Szeretném mind jobban megismerni betegeimet, s lehetőleg minden olyan vizsgálatot itt helyben elvégezni, amivel nagyban csökkenthetném a betegek utazgatásait, az ebből eredő időveszteséget. Ehhez, persze, fejleszteni kell a rendelő felszereltségét: szükségem lenne egy kis egycsatornás EKG-készüiékre, s mikroszkópra, hogy megalapozhassam, utóbbival*' egy saját laboratórium kialakítását. Jó propaganda — Célom, hogy itt, helyben oldjam meg a bennünket fölkereső beteg problémáit, továbbá, hogy aktívan bekapcsolódjak az egészségnevelésbe, elsősorban az alkoholizmus elleni küzdelem jegyében. — Kozár László tanácselnökkel, s a művelődési ház igazgatójával már megállapodtunk, hogy esti előadásokat tartok film- és diavetítésekkel egybekötve, rajzos plakátokat készítek, s természetesen rendeléseim alatt is, ahol ezt szükségesnek találom, élőszóval is propagálok a túlzott alkoholfogyasztás ellen. Bízom benne, hogy igyekezetem nem lesz egészen pusztába kiáltott szó! A fia folytatja Hogy a túlzott alkoholfogyasztás elleni harcot említettem, nem ecseri „népbetegségről” van szó — figyelmeztet a körzeti orvos —, ez sajnos világjelenség, de persze nem jelenti azt, hogy nekünk egészségügyieknek ettől kisebb lenne a felelősségünk! Nem az egy-két féldecinél kezdődik az alkoholizmus, hanem amikor a gyerekek szájához adják a korsót, s az olyan „jópofa dolog”. — Nagy álmom még. hogy az utolsó éves. tanulmányait végző fiam, mint fogorvos vagy itt Ecseren, vagy a közelemben dolgozhasson. Ez persze már nem rajtunk múlik, de az ecseriek aligha bánnák ... A dolgozóknak ebben az évben — a nyári időszakra — Gyulán és Balatonkenesén béreltek üdülőt, melyet zömmel a fizikai dolgozók vettek igénybe. Az elmúlt évekhez viszonyítva a szakszervezeti tagok száma megkétszereződött, jelenleg 103 fő. Minden évben adott számukra az üdülés és kirándulás lehetősége. Jó dolog, hogy az ipari tanulók is bekapcsolódtak a szakszervezeti mozgalomba. A nőbizottság az idén is szervezett kirándulásokat: Tatára, a Hilton Szállóba megrendezett őszi divatbemutatóra, a Budapesti Nemzetközi Vásárra. A kirándulásokhoz a szövetkezet vezetősége minden esetben vállalati autóbuszt biztosított. Az elmúlt évekhez képest növekedett a szövetkezeti tagok száma Négy évvel ezelőtt a dolgozók 60 százaléka, napjainkban pedig már 96 százaléka tagja a szövetkezetnek. Birkózás Helyezések a szőnyegen A Pest megyei Birkózó Szövetség Szigetszentmiklóson rendezte meg az 1980. évi megyei úttörő birkózó olimpiai bajnokságát. A versenyen monori fiatalok is részt vettek és nagyszerűen szerepeltek. Különösen ki kell emelni Bajkai József és Dömötör Attila eredményes és jó birkózását. A versenyen hatvan induló volt, s a monori fiatalok a következő helyezéseket érték el: 45 kilós súlycsoport: II. Lukács György, 49 kiló: !II. Dömötör Attila, 53 kiló: III. Csákó Attila. 58 kiló: II. Lauffer Zoltán, 111. Szilágyi Attila, 63 kiló: I. Bajkai József, III. Bot- lik János.---------------,---------------------IS SN 0133-2651 (Monori Hírlap)