Pest Megyi Hírlap, 1980. november (24. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-07 / 262. szám
1980 NOVEMBER 7., PÉNTEK 5 Megfiselheiő az esztétikai kár A fájdalomdíj a jogban Negyed évszázados szünete!, tetés után 1978-ban rehabilitálták Magyarországon a fájdalomdíj jogintézményét. A törvénybe iktatással azonban csak kodiftkációs szinten történt frontáttörés az igazságszolgáltatás gyakorlatban, a hétköznapi életben nem. A fájdalomdíj a társadalom jogtudatában, s talán erkölcsi érzületében is egyelőre idegenül hat, példázva ezzel, mennyire befolyásolhatja a közgondolkodást egy 25 éven át uralkodó írott norma. Becsületsértésért, hitelrontásért Miről is van szó? Számos külföldi országban ez a kérdés fel sem merül, hiszen nemcsak a fájdalomdíj kategóriája ismert, de tarifája is meglehetősen kidolgozott. A szomszédos Ausztriában egy szem elvesztéséért például — tavalyelőtt publikált adatok szerint — 20 ezer schillinget ítélnek meg kártérítésként a bíróságok. Angliában egy orrcsonttörésért 200, nemi erőszakért 1—2 ezer, egy szem elvesztéséért 5 ezer font a fájdalomdíj. A szigetországban, ahol komoly múltja van ennek a jogintézménynek, évente 2—3 millió fontot fizetnek ki ilyen nem vagyoni jellegű károk megtérítésére. Az efféle reparáció hosszú időn át Magyarországon sem volt ismeretlen. Az idősebbek emlékezetében talán még él is a Kúria által kiművelt gyakorlat, amely akár becsület- sértésért vagy hitelrontásért pénzbeli kártérítést nyújtott, nem is beszélve a testi sérülésekkel vagy az erőszakos nemi közösülésekkel okozott kárról. A honi ítélkezésben a Legfelsőbb Bíróság 1953-ban azonban új fejezetet nyitott. Nyilván a kor pénzviszonyokat háttérbe szorító ideológiájával összefüggésben az ilyen nem vagyoni jellegű károk megtérítését eltörölték, mert úgymond, e fizikai és erkölcsi hátrányok úgysem fejezhetők ki forintban. A fájdalomdíj megszüntetése azonban nem maradt visszhang nélkül. Sorozatos kritikák után végül is a Polgári Törvénykönyv 1977-es reformjakor — ha korlátozott terjedelemben is — visszaállították a nem vagyoni jellegű károk megtérítésének • jogintézményét. A Ptk új, 354-es paragrafusa azonban közel három évvel hatályba lépése után sem él igazán a köztudatban. Egész sor bűnügyben lett volna esély ilyen kártérítés követelésére, de a fájdalomdíj perlése mindeddig kivétele^ maradt. Pest megyében mindössze egy gödöllői verekedés vádlottját ítélték szabadság- vesztésen túl 20 ezer forint kártérítésre, mert kiverte egy zenekarban játszó férfi szemét. A nem vagyoni jellegű kár megtérítésére azonban nem kizárólag magánszemélyek — tettes és áldozat — között nyílik lehetőség. Időközben a Munka Törvénykönyve is applikálta a szóban forgó jogintézményt, eszerint üzemi baleset esetén a munkáltató köteles megtéríteni a dolgozó nem vagyoni kárát, ha az a károsult társadalmi életben való részvételét tartósan vagy súlyosan megnehezíti. Szabályt erősítő kivételek / A fájdalomdíj tehát a dolgozókat is megilleti, de jogukkal a jelek szerint ők ugyanúgy nem élnek, mint a bűn- cselekmények sértettjei. A szabályt erősítő kivételek közül nemrégiben egy áramütést szenvedett darukezelő ügyét tárgyalták a megye törvényházában. A. M.-nek, akit munka közben egy nagyfeszültségű vezetékből ért áramütés, a Pest megyei Közúti Építő Vállalat részben vita nélkül megfizette az ilyen esetekben szokásos kártérítést (az átlagkereset és a táppénz különböze- tét, a gondozási költséget és a betegséggel járó más kiadásokat), de az égési sérüléseket szenvedett férfi esztétikai kárának reparálásáról a gyár hallani sem akart. Később ugyancsak, a teljes elutasítás álláspontjára helyezkedett e tekintetben a vállalati döntő- bizottság is. így került az ügy a Pest megyei Munkaügyi Bíróság elé. A tárgyalásokon az orvosi zárójelentés alapján újra igazolódott, hogy A. M. bőrfelületének közel 40 százalékán hagyott örök nyomot a baleset. A férfi lábán a sebeket a plasztikai műtét is csak begyógyítani tudta, de eltüntetni nem. A 29 éves ember így vállalatától esztétikai kár címén elégtételül 120 ezer forint megfizetésére indított pert. A munkaügyi bíróság dr. Lőrincz György tanácsa a darukezelő követelését alaposnak, az igény összegét azonban eltúlzottnak minősítette és végül a nem vagyoni kár megtérítéseként 25 ezer forint megfizetésére kötelezte a vállalatot. A fájdalomdíj összegét később a másodfokú bíróság 80 ezer forintra felemelte, jogerősen. Manapság még kivételes perek Egy másik esetben a dolgozó fél szemét vesztette el üzemi baleset következtében. H. F.-nek, aki festőként a döm- södi Dózsa* Tsz-bein dolgozott, egy szilánk fúródott a jobb szemébe. A roncsolt szemgolyót műtéttel kellett eltávolítani. Ami ezután következett, az kísértetiesen hasonlít az előző történethez. A fájdalomdíjat mind a szövetkezet, mind a döntőbizottság elutasította. Végül a 28 éves festő is a munkaügyi bíróságon talált jogorvoslatra, ahol a súlyos fizikai és lelki sérülést szenvedett munkásnak 70 ezer forintos fájdalomdíjat ítélt meg jogerősen a munkaügyi tanács. A zenész, a darus és a festő pere azonban manapság kivételes per. Hasonló esetekben | a károsultak jogos igényüket csak elvétve érvényesítik, aligha elvi okokból. Mert bár az ilyen károk forintban valóban kifejezhetetlenek, mégis, amíg általános értékmérő a pénz, legalább fájdalomdíjként szükség van az anyagi kártérítés re. Babus Endre Festékszórók próbakőn Svájci licenc alapján magyar—szovjet kooperációban gyártják a Mechanikai Művekben a korszerű, az építő- és a gépiparban' egyaránt jól alkalmazható festékszórókat. A képen: késztermékek a próbapadon. Az egészségügy foghíjai Ingázó betegek a főváros nyakán Egy járás a megoldásra vár Akadnak neuralgikus pontok az egészségügyben. Félreértés ne essék, most nem a hálapénzről lesz szó, nem is a nővérhiányról, s hasonlókról. Olyasmiről, ami miatt nem fő mindannyiunk feje, csupán némelyeké. Létrejött, s működik az egészségügyi integráció. Sok helyütt teljes: elegendő a körzeti orvos, a szakorvos, s ^ van kórházi háttér is. A beteg útja többnyire egyenes. § Akad azonban kivétel... ' . — Ilyen kivétel a budai járás is — fog a szóba a több mint 120 ezer ember egészségügyének gondját sajátjának is tekintő Krasznai Lajos, az MSZMP budai járási bizottságának első titkára. Ami van és ami nincs — Mi a probléma lényege, mi hiányzik a teljességhez? — Kezdjük talán azzal, ami van, hogy világosabb legyen, miért oly fontos az, ami nincs. A járásban az alapfokon — az orvosi körzetekben — ma már ott tartunk, hogy oktalanság lenne panaszkodnunk. A 44 körzeti orvos mindegyikére átlagosan 2500 beteg jut, s a gyermekorvosi hálózat is gyarapszik. Ha szükséges ez- ügyben még változtatnunk, akkor elsősorban minőségi változásokról beszélhetünk, így például hat községben a következő esztendőkben kell felújítanunk a rendelőket, s bővítenünk azokat, elsősorban az új lakótelepek ' környékén, mint például Budaörsön, Budakeszin. De nézzük a hiányt: a szakorvosi ellátásról, s a kórháziról van szó. — Feszültségeket rejt a kép: tipikusan agglomerációs járás a budai, a népsűrűség itt 3,5-szer nagyobb az országos átlagnál, s tovább nő a népesség. — S ezt nem kaphatják meg? — A korábbi években országszerte kiépült, sok megyében ki is teljesedett a gyógyító hálózat; szakorvosi rendelők, kórházak épültek. A mi portánkon — a népesség nagyságrendjéhez messze nem igazodva — más történt, felparcellázták a járást. Négy szakorvosi körzethez tartozik ma a járásban élő 120 ezer ember, leszámítva a városokat, Érdet és Százhalombattát. Ebből az állapotból következően nem egységes a szakrendelés, a kórházi háttér, s jelenleg a fővárost terheli — az amúgy is zsúfolt budapesti szakorvosi rendelőket, kórházakat nyomja, néha nyomasztja — a járásból érkező betegek sora. Szétszórtság és függés — Hogyan is fest a parcellarendszer? — Az első körzet az érdi rendelőé, s az azt kiegészítő budafokié, Érden ugyanis jó néhány orvosi szakma hiányzik a választékból. Ehhez a körzethez tartozik Diósd, Sóskút, Tárnok és Pusztazá- mor. A második körzet a budapesti XI. kerületi szakorvosi Pillanatkép Buéakalászon Nem munkásszálló: otthon A KISLÁNY mossa a lépcsőt. Tekintete picit ijedt, amikor megszólítom. A harmadik emeleti 304-es szobába kalauzol és széttárja a karját: ez az otthonom. A koránál fiatalabbnak tűnő, 15 éves Györgyi Magdi állami gondozott. Hasonló sorsú rajta kívül még hét lány és egy fiú él itt a munkásszállón. — Hogy kerültél Budaka- lászra, a Lenfonó- és Szövőipari Vállalathoz? — kérdezem őt Mintha már megkeményítette volna a sors, hangjából nem cseng ki szomorúság, • amint mondja: — Nekem nincs senkim. Csak azt tudom, hogy hatévesen kerültem Kiskunlacházá- ra a nevelőszüleimhez. Szerettek és jól bántak velem. Egyszer hallottam, hogy jelentkezni lehet szövőtanulónak, ezért kértem, vigyenek el Pomázra. a lányotthonba. Onnan aztán, már könnyen jutottam ide. Egyelőre takarítok, mert még iskolába járok. Csak, ha befejeztem a hetedik-nyolcadik osztályt is, lehetek majd szakmunkástanuló. Jól érzem magam a szállón, törődnek velem. Pista bácsi meg Erika néni is. Neki adom egyébként a fizetésem. Havi 2200-at keresek, ha kell valamire, kérek tőle pénzt. De egy részét szigorúan beteszi a takarékba. Így, mire 18 éves leszek, már összegyűlik* egy kis summa. És ... és remélem, végül szakmát is szerzek. AZ ELŐBB EMLEGETETT. a lakók szerint csupaszív Erika néni. Bakos Zoltánná, a gondnok. Pista bácsi pedig Hlavicza István, a munkás- szálló vezetője, ö mutatja be a szállodának beillő otthont. Mindenütt ragyog a tisztaság. A kékcsempés fürdőkben csakúgy. mint a jól felszerelt konyhákban és a kellemesen bútorozott társalgókban. S aminek aligha találjuk párját az országban: az a kondicionáló terem. Evezőspaddal és izomerősítő kerékpárral, nyújtó- naddal és minden kellékkel ellátott súlyzópaddal. Vannak bordásfalak és expanderek... Akár esy luxusszállóban. — Délutánonként — felváltva női és férficsoportok —, 43- an járnak a foglalkozásokra. Tornatanárok irányítják a testedzést — mondja Hlavicza István. — A mieink ezért havi 20 forintot fizetnek mindössze. Zsupán Ferenc, az LSZV Budakalászi Szövőgyárának igazgatója: Nagyon rossz körülmények között, albérletben lakott sok dolgozónk, csupán harminc lány elhelyezését oldhattuk meg a korábbi szállón. Ugyanakkor több fiatal technikust hoztunk fel Szeged környékéről, nekik, de messzi vidékekről felkerült dolgozóinknak is meg kellett teremteni a megfelelő, kultúrált környezetet. Égető szükségünk volt a szállóra — a szakmunkáspótlás miatt is. Jelenleg 26 lány és 8 fiú tanulónk van, egészséges, szép szobákban laknak, tanulószobákban készülhetnek — tanári segédlettel —, hivatásukra. így aztán megoldottnak látszik a gyár szakmunkás-ellátása a következő években. TELT HÁZ VAN a munkásszállón, a mostani 189 lakóval. Közöttük akadnak ideiglenes lak&k: szervezők, villanyszerelők, s egy mérnök, külföldről. De más vállalatok alkalmazottai is, akiknek valami dolguk van az LSZV-ben. — Mennyit ér napi négy forint? — szögezi nekem a kérdést egy magas, szakállas fiatalember a második emeleti 208-as szobában. — Mi ugyanis ennyit fizetünk itt. Hogy pontosabb legyek: havi 120 forintot. Juhász Attila, az előkészítőben dolgozik, gépkezelő, eredeti szakmája esztergályos. Hogy mi hozta Budakalászra? A három műszakot a pénzért vállalta — s hogy lakást is kapott a szállón —, azt plusz juttatásnak, majdhogynem ajándéknak tekinti. — Jól élünk. Négyen egy szobában, a legjobb barátaimmal. Közös a hobbynk is. A szentendrei művelődési központ képzőművészeti körének vagyunk tagjai, szabad időnkben festünk, rajzolunk. És részt veszünk természetesen a szálló életében is. — És a rend védelmében. Ha ritkán is akad dolguk — szól közbe a szálló vezetője. — Attila ugyanis a nemrégen alakult, tíztagú önkéntes rendőri csoportunknak a. parancsnoka. Balázs Gézánét viszont, bár csak július közepe óta „szál- lós”, a szállóbizottság tagjának választották lakótársai, öt a 309-es szobában, már munkába készülődés közben találjuk. — Három műszakban, a tömlőszövőben aolgozom. Egy ismerősömtől hallottam a budakalászi gyárról. Tolnanéme- diben, a kendergyárban iro- dás voltam, mégis, hamar megszoktam az itteni életet — mondja. — Augusztus elsejétől már négy gépet kezelek. Ebből gondoiom, biztosan elégedettek a munkámmal. Itt az otthonban igazán kényelmesen élünk. Nézhetünk televíziót, gyakran van különféle kultúr- program, vetélkedőket is rendeznek. De lényeges az is, hogy moshatunk, vasalhatunk, varr- hatuk, főzhetünk, A hűtőgéptől a villanyvarrógépig minden van. Nyílik az ajtó. Egy fiatal- asszony, Hidegkúti Istvánná lép be. — Épp csak annyi időnk van, hogy átöltözzünk — pillant órájára. — Elsétáltuk az időt... a férjemmel — teszi hozzá. Megtudom, hogy a Hidegkúti házaspár egyike a legújabb „honfoglalóknak”, szeptember végén költöztek be. (Férj-feleség részére nem alakítottak ki külön szobákat, erre nincs egyelőre mód. mondta a gondnok.) A Szabolcs megyei Lányán két kislányuk várja őket, kéthetente utaznak haza. Tervezik: mielőbb otthont teremtenek, itt Budaka- lászon. Mert megszerették a gyárat. Az asszonyka szövőnő, a gyár legkorszerűbb üzemébe került, férje pedig a kikészítő egyik gépén dolgozik. A beilleszkedést megkönnyítették a munkatársak, segítették és befogadták őket. AZ UTCÁRÓL visszapillantva a kék, kívülről is mutatós ötemeletes épületre, jut eszembe, mi mindent nem kérdeztem meg a munkásszállásról. Dodó Györgyi rendelőé, ez látja el Budaörs, Törökbálint és Biatorbágy betegeit. A harmadikba tartozik a járás középső részének hét települése, az itt élő emberek a János Kórház rendelőintézetében és a II. kerületi szakorvosi rendelőben kaphatnak ellátást. Végül a járás északi falvainak lakóit a III. kerületi Vörösvári úti rendelő fogadja. — És a kórházak? — A budai járásban nincsen kórház, a legközelebbiek Pesten találhatók. De, mert a szakorvosi rendelőkből küldik a betegeket a kórházakba, ez ügyben is rendkívül nagy a szélszórtság, s mint köztudott, néha még más-más nőgyógyászati betegséggel is különböző kórházakba kerülnek a betegek, nemkülönben a más-más orvosi szakmákhoz tartozó kórokkal. — És mi lenne a megoldás? — Elsősorban az a fontos, hogy legyen a járásnak kórháza, hogy ne a fővárosnak kelljen segítenie. Amíg más megyék, járások az egészségügyi ellátásban már a minőségi fejlesztésre törekedhetnek, nálunk még mindig mennyiségi a gond. Azután tekintsünk csak a rendelőkre! Ezekből most kettő van a közelünkben, az érdi és a százhalombattai, s mindkettőnek ugyancsak a főváros ad kórházi hátteret. A „fél"— egész megoldás — Talán éppen az eddigiek miatt nagyon fontosnak tartom, hogy Pilisvörösváron jövőre munkába állhat a „fél” szakorvosi rendelő. Azért fél, mert csak a legalapvetőbb or- * vosi szakmákban fogadhatnak betegeket, lesz itt belgyógyászat, sebészet, nő- és gyermek*- ?« gyógyászat, fogászat, röntgen - és laboratórium. Több nem. Tény viszont, hogy már így is* — legalább az alapszakmákban — mentesíti majd az Óbudái rendelőt, s egyszerűsíti a bete, gek dolgát is, hiszen kevesebb embernek, s kevesebbet kell utaznia, hogy szakorvoshoz jusson. Hasonló korlátozott hatáskörű „fél” szakrendelőkből elkelne még másik is. Az optimális helye -Budaörs környéke lenne, mert például Budakesziről kék busszal is elérhető. s emberek tízezreit fogadhatná. A harmadik körzetet elláthatná az érdi szakrendelő. — A kerepestarcsai kórház elkészülte után több fórumon is elhangzott, hogy a soron következő Pest megyei kórháznak a budai járásban vagy közelében kell felépülnie. Tegyük fel, hogy így történik. Ez teljes megoldást hozna? — Csak abban az esetben, ha kialakulhat az egységes és önálló szakorvosi rendelőháló. zat is. Ha nem így történik, az a groteszk helyzet állhat elő, hogy a fővárosi szakrendelőkből kell Pest megyei kórházba küldeni a Pest megyéből érkező betegeket, azaz kétszer kellene utazniuk a pácienseknek ... A vágy te jesül? — S mi a remény arra, hogy a vágy teljesül? — Nem kevés. Tény az, hogy az V. ötéves tervidőszakban egymilliárd forintot fordítottunk a járás településeinek fejlesztésére — elsősorban a lakótelepek építésére s az óvoda-iskola hálózat "bővítésére alig néhány tízmillió jutott az egészségügyre —, s ehhez 180 millió forintot érő társadalmi munkával járultak az itt élő emberek. Ez a 180 millió forint rengeteg: a pénzből több mint 10, a pi- lisvörösvárihoz hasonló szakorvosi rendelő épülhetett volna. így tehát azt hiszem, joggal vagyok bizakodó, s mondhatom, hogy a budai járás lakossága biztosan nagy önkéntes összefogással segítené az egészségügyi hálózat kiteljesí tését. Vasvári G. Pál
