Pest Megyi Hírlap, 1980. november (24. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-07 / 262. szám
4 xJtílllW 1980. NOVEMBER 7., PÉNTEK Élet költözik a történelem lapjaira Sxerkesxtőségünk vendége Andrásfi Gyula veterán Nevek, dátumok, régi, felszabadulás előtti pesti, újpesti utcanevek, emberi sorsok elevenednek meg a szavak nyomán. Fürge, a pihenést nem ismerő ujjak keresnek kapaszkodót, elfoglaltságot azon a három kartönlapocskán, melyek a sok-sok, ezernyi színű mondanivalóból ^ néhány gondolat, vezérfonal rögzítését szolgálják. Hét évtized nyomja Andrásfi Gyula vállát — de súlyát nem érzem mondataiban, mozgásában. Vitalitás, pusztí thatatlan tenniakarás árad belőle. Mindaz, mely átsegítette a párt, a munkásmozgalom felszabadulás előtti évtizedeiben a nehéz harcokon. Ember, kommunista maradt az embertelenségben is. Veterán, a munkásmozgalom régi harcosa — s a mában, a mának él. Ezt először akkor fogalmaztam meg magamnak, amikor pártunk XII. kongresszusán az idei tavaszon § veteránok egyikeként kért szót. S néhány nappal ezelőtt szerkesztőségünk vendégeként találkozhattunk vele. Kivetett bennünket a munkásotthon Nagy idők nagy tanúja. Volt főispán, párttitkár, minisztériumi, főosztályvezető, nagykövet Életútja a budapesti munkásság, a Kommunisták Magyar- országi Pártja történelmének egy darabja. A harcok cselekvő részeseként vezet végig bennünket 1924-től a fel- szabadulásig. Huszonegy esztendő, melybe élet költözik. Könyvekből, lexikonokból ismert dátumok, események köszönnek vissza. De mennyivel többet mond, ad a személyes hangvétel. 1924-ben járunk, Andrásfi Gyula, a tizenhárom éves cipésztanonc először kerül kapcsolatba a munkásmozgalommal. Esténként be-betér az újpesti munkásotthonba. Ahogy ő maga mondja: hova is járhatott az, akinek üres volt a zsebe, s még egy szép ruhára sem tellett! Újságkihordás szabadidőben, kisebb-nagyobb megbízatások a Szociáldemokrata Párt tagjaitól, a szervezett munkásoktól. S tizenhárom évesen a Szociáldemokrata Párt s a szakszervezet tagja. — A forradalmi dalokat is az újpesti munkásotthonban Ismertem, tanultam meg. Együtt a többiekkel. Csak hát nem egyforma következtetést vontunk le ezekből a dalokból — mondja huncut mosollyal. — Én kommunista lettem, párttag tagsági könyv nélkül. Furcsál- lottam is, hogy nincs tagkönyv. A többiek? Megmaradtak szocdemnek... Kötetlen a beszélgetés, röpködnek a kérdések. Kristálytiszta logikával, kronológiai sorrendben érkeznek a válaszok. — A 100% című újságot olyan szeretettel forgattuk, olvastuk. Ügy vártuk, hogy megérkezzen. Akkor még nehezen boldogultam az olvasással, de átrágtam magam a lap minden betűjén. Hatására alakítottuk meg 1929 végén a 100% című szavaló kórusunkat. Az újpesti munkásotthonban léptünk fel először. Majakovszkij-verset is szavaltunk. Fergeteges sikert arattunk. De másnap Jött a fekete leves: kitiltottak bennünket, az otthonból. Mindig más és más vendéglőt kellett keresni, ahol felléphettünk. Amolyan szálláscsináló, -kereső megbízatást kaptam. Először 1930-ban tartóztattak le. A szervezett tüntetés miatt kerültem a rendőrségre, majd tolonc- házba. De mielőtt elkobozhatták volna vernéinket, a nálunk lévő papírokat: volt aki megette, más meg olyan apró darabokra tépte, hogy olvashatatlan szemétként a begyűjtő kocsi padlóját borította. Nem maradt bizonyíték ellenünk. A toloncházban kopaszra nyírtak. Magyarázgattam otthon, miért nyírat- tam meg magam. De a gödi fészekben, ahova szüleim is jártak, ez volt a beszédtéma. így hát otthon is lebuktam... A félkészük í hnség kudarcokhoz vezetett Egyik emlék a másik után. A rendőrségen osztogatott pofonok. De Andrásfi Gyula nem a kapott pofonok mennyiségét, a tettlegesség megalázó voltát akarja belénk plántálni. Nem is a kín, a fájdalom érzését, majd a sajnálatot felkelteni. Nem! Egy korszakot, a kommunisták, a munkások harcait érzékeltetni, emberközelbe hozni. Még akkor is, ha 1930-tól ötven év választ el bennünket. Nézem kollégáim arcát, a figyelmet — nem sikertelen a kísérlet .•.. Rövid idő múlva a KMP tagja lesz. — Első csodálkozásom, hogy tagsági könyvet nem adnak, s a konspiráció szabályaira oktatnak. Sejttitkár lettem. S 1931-ben a budai hegyekben tartott konferencián az újpestiek, a rákospalotaiak kerületi párttitkárukká választottak meg. Borzasztó nehéz volt a konspiráció szabályait betartani, s 1932-től szervezni például a pamutipari munkások sztrájkját Újpesten. A munkásotthonban. S hogy bevittük a munkásokat az otthonba, kudarcot szenvedtünk. Milyen nehéz volt a munkánk? Gyakorlatlanság, felkészületlenség szülte egyikmásik kudarcunkat. S egyúttal saját képzetlenségünk is. Hogy örültem, amikor 1932-ben Bécsben a párt plénumának ülésén mint az egyik legjobban dolgozó kerületi titkár ott lehettem. S erről jut eszembe egy tévedésünk: mai fejjel tudom, hibásan értékeltük az 1930-as szeptemberi tüntetés után kialakult helyzetet forradalminak. Hát így utólag, okos az ember. Az emlékek között válogatva a tapasztalatlanságra önmagát hozza példának: — Röpcédulát nyomtattunk 1932-ben azzal a szöveggel: lebuktak a párt vezetőd. Ez Sallai—Fürst letartóztatása után történt. Az utolsó pillanatban figyelmeztetett a felsőbb kapcsolatom: mi adjuk a rendőrség kezébe a bizonyítékot?! Nem rengettük meg a világot, de... Ember, kommunista az, aki ennyi év után is a saját hibájával, annak elismerésével bizonyítja, hogy mily rögös utat jártak be a kommunisták. Becsülendő, talán ez a szó nem is fedi a lényeget, nagyszerű ember az, aki az idő homályába vesző hibát magáénak vallja, nem tagadja meg. Sziklaszilárd Jellem kell ehhez is ... Űjabb letartóztatások, toloncház, kétszer is kizárták a szocdem pártból, a bőrösök szakszervezetéből. Kudarc, hiába delegálták Moszkvába, pártiskolára, Bécsen keresztül a Hitleri hatalomátvétel miatt már nem jutott el. 1935—36-os választások Újpesten. A szocialista egységblokk baloldaliakat indított a választásokon. Az agitátorok szerepére vállalkozott Péter János és Apró Antal. Végül a hatvan képviselői mandátumból ötvenegyet szereztek meg. S mindezt a népfront megalakulása előtt — nem kis fegyvertény. S a nehéz évek után még nehezebbek jöttek. 1940-től letartóztatások, s Andrásfi Gyula is két évet fegy- házban tölt, majd büntetőszázadba kerül. A büntetőszázadból megszökik. S a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 27. évfordulóján, 1944. november 7-én hazaérkezik. Abba a világba, ahol már állandó az igazoltatás, a razzia. Pártkapcsolatok nélkül telik néhány hét, hónap, majd Mód Aladárné révén sikerül összeköttetését helyreállítani. Röpiratok terjesztésében, bújtatásokban, kisebb szabotázsokban vesz részt. — Nem hajtottunk végre világra szóló akciókat — mondja —, de ehhez is kellett bátorság, akarat... S itt álljunk meg. Hol apró, hol mérhetetlen tettek rengetik meg a világot. A felszabadulás napjainál is elidőzünk, az élet megindulásához kapcsolódó nehézségeknél. A sok párt közül mindig a kommunistáknak kellett cselekedni, ha baj volt. 1946 szeptemberében a Pest megyei pártbizottság titkára lesz. Pártmunkás. S szinte máris itthon vagyunk. A mában. Hiányolom belőlük a kitartást! Kérdések. A párt politikájához, a fiatalsághoz, az idős, harcokban próbált veteránok hétköznapjaihoz kapcsolódóak. Nagy kérdések, de az egyszerű emberek számára is érthető, világos fogalmazásban. Érzem, tudom, ha agitátort kellene ma keresnem, ezzel a feladattal is Gyula bácsit terhelném. S nem véletlenül kerül a papírra Gyula ■bácsi — körzeti pártalapszervezeti titkárként így szólítja, ismeri mindenki. Pedig nehéz lenne a kitüntetések számát felsorolni, azokét, melyek egy-egy ünnepnapon zakójára kerülnek. De hallgassuk őt: — A párt politikája 1956 óta megítélésem szerint helyes. Egyetértek vele. S tudom, nerr* vagyok egyedül. De az egyetértés, a helyeslés nem elég. Cselekvésre van szükség, nap mint nap. Igen, a fiatalok, a kongresszuson is szóltam róluk. Visszanyúlva a régmúltba: Újpest forradalmi fiatalsága egy kis szobában elfért. Ma sokan vannak a fiatalok. Hallatják is hangjukat, de mintha nem becsülnék az eredményeket Könnyen jutnak mindenhez. Hát ezért is harcoltunk, így természetes! Senki sem kívánja vissza azt az időt, amikor a mi és családunk problémája a házban lakó tizenhattal együtt a téli tüzelő és a nagykabát megvásárlása volt. Vagy évekig kellett spórolni egy kerékpárra. Nem. Viszont talán éppen ezért nincs bennük elég kitartás, s ez következetességük, harcosságuk rovására megy. Emberszeretetre is nevelni kell — Igen, a veteránok. Sokfélék vagyunk. így aztán attól függ az elégedettség, ki mennyivel éri be. Ha kevesebb lenne, én azzal is elégedett lennék. Köirgeti titkárként dolgozom, s örömmel. A hozzám hasonló öregek, veteránok? Egy részük sértődéként Részben igazuk is van. Hiszen figyelmetlenség nem meghívni őket a kerületi vagy járási ünnepségekre egy évben kétszer-háromszor: április negyedikén, május elsején.a felvonulásra, vagy november 7-én. Egy kis figyelem itt is elkelne. — Miért választottam a nagyouda- pesti pártbizottság helyett a körzeti munkát? Becsülnek, szeretnek a körzetben és tudom, hogy hasznára tudok lenni at embereknek. Ha meghallom, hogy valamelyik szochazás beteg, első dolgom, hogy gondoskodjak róla. Szerzünk ápolónőt, diákot, aki például bevásárol, megveszi azt az újságot. Mert sajnos erre ritkán terjed ki a fiatalok figyelme. Pedig mennyivel szebb lenne, ha ők gondoskodnának a veteránokról. Nem akarok én nagy szavakat használni, mások kenyere az, de a marxizmus—leninizmus oktatása mellett emberségre, emberszeretetre is nevelni kellene a fiatalokat. A fiatalság többsége derék, becsületes, a mi felelősségünk, mi 'esz belőlük. — önmagunkat, egymást pedig arra kell biztatni, ha valakit leváltottak saját hibájából, mondjuk alkalmatlanság miatt (ne tagadjuk, ilyen is van!), ne kerüljük el, támogassuk, segítsük, hogy megtalálja a helyét közöttünk, mert másutt lehet hasznos ember. Legyünk emberségesek. Mert a humánum ,nem idegen a kommunistától! Igen, az újpesti veteránok. Járok én közéjük. Néha egy-egy régi szocdem emlékeztet: tudod Gyula, együtt küszködtünk — mondja. Hát nem egészen együtt, hanem olykor egymás ellen. Hiszen például amikor a munkásotthonban tombolán nyertem egy párnát, nem akarták ideadni. Mondván: bolsinak nem jár nyeremény. Ne gondolja senki, hogy a tegnaDi ellenfelekre ma is haragszom. Nem. Örülök annak, hogy ma így vagyunk. Nem én változtam, hanem ők, a mi világunk hatására. Az az e?zme győzött, melynek szolgálatába álltam. Közéleti szereolés? Látszólag nekem több jut belőle, mint másnak. De én nem várom meg, hogy keressenek. Jelentkezem telefonon, személyesen. Politikai értelemben nem. vagyok, s nem is leszek soha nyugdíjas! Nosztalgiából nem épül fel a szocializmus. Mindenkire szükség van. Andrásfi Gyula veterán jól tudja, rá is. Színes, az embert magával ragadó lényére, egyáltalán nem brosúraízű soksok tapasztalatára. Hitére, mely soha nem alkuszik. Humánumára, amely nem mérlegel. Elkötelezettségére, amelyről napi tettei beszélnek. Varga Edit Maradtam, aki voltam Húsz zárszámadás, négy ciklus í f „— No, Lekszej, te nem vagy medália — hát ne lógj a nyakamon! Menj csak az emberek közé ... És én elmentem — az emberek közé.” Makszim Gorkij Életem című trilógiájának e sorai jutnak eszembe, apaikor Győré Sándorral, az abonyi Ságvári Endre Tsz elnökével gyerekkoráról beszélgetünk. Pontosabban arról, hogyan válik valaki egy életre szólóan közösségi, mai szóhasználattal élve, közéleti emberré. A 60. életévét nemrégiben betöltött gazdasági vezető, országgyűlési képviselő, az Elnöki Tanács tagja. Mindennapi teendőin — a 4200 hektáros mezőgazdasági nagyüzem és annak 320 dolgozójáról való gondoskodás — kívül aktív részese az országos közügyeknek is. — Tízesztendős koromban adtak apámék — két és fél holdjuk csak a szegénység tartósítására volt elegendő — gazdasági cselédnek. Nem kellett hozzá hosz- szú idő, hogy gyerekemberként felnőtté váljak. Gyorsan megtanultam a legfontosabb erkölcsi törvényt: a munka és az osztályos társak, az agrárproletárok megbecsülését. Ha vasúti pályamunkán vagy dohogó cséplőgépnél dolgoztunk bandában, egy szabályt nem hagyhattunk figyelmen kívül: a közösség érdekét — néz a múlt mély kútjába Győré Sándor. Sorsának további útját jelző mérföldkövek belevesznek a kor kilátástalan szürkeségébe. Péktanonc, majd ismét földmunkás lesz. Katonaság és háború. — A mi életünk, föld nélküli mezei munkásoké valójában csak három évvel a fölszabadulás után kezdődött. Ekkor tizenegy társammal együtt szerveztük meg az abonyi Kossuth Tsz-t, aminek hamárosan, ha nem is elnökének, de valamiféle vezetőjének mondott ki a kis csoport. A demokratizmus és a népképviselet meglehetősen jó iskolájának bizonyult ez a viszonylag rövid időszak, amikor minden ebéd közgyűlésnek számított, és az elnöki poszt nem mentett fel a szántás- vetés vagy az állatgondozói ügyelet alól — derül fel az ősz hajú idős férfi arca. Persze, az igazi iskola, no meg a gorkiji értelemben vett egyetemi évek csak ezután jöttek. Később a Pest megyei Tanács apparátusának, tagjaként tsz-t szervezett, jó ideig az akkori Földművelésügyi Minisztériumban dolgozott. Közben tanult, szabad idejében a könyveket bújta. Pótolta a középiskolai tanulmányok hiányát; hét és fél esztendő alatt megszerezte az agrármérnöki diplomát. — Raskovics Sándor ötvenkilencben jött föl hozzám Pestre két vezetőségi taggal. (Neki adtam át annak idején az elnöki munkakört.) — Gyere haza Sándor, az v.mberek úgy gondolják közülük való, tanult személyre lenne most szükség a hirtelen megnagyobbodó gazdaságban — adta tudtomra az abonyi depu- táció. — És? — Mi tagadás, örömmel indultam, hiszen nagyon szerettem a szülőföldemet. — Vagyis prófétának ment saját falujába? — Affélének. — Sikerült? — Azt hiszem, nem' vallottam kudarcot. Azóta húsz zárszámadást értünk meg, és ötször lett kiváló a szövetkezetünk. Győré Sándor a politikumot és a gazdálkodást sohasem választotta szét. Emellett egyaránt fontosnak tartotta az úgynevezett kis és nagy ügyeket is. Amikor újra visszakerült szülőhelyére, a Hazafias Népfront abonyi szervezetében vállalt feladatokat.. Hamar kiderült róla, nemcsak a gazdálkodásban, de a közügyek intézésében is az alaposság jellemzi. Számára ezek sem formális kérdések. így választották meg előbb tanácstagnak, majd képviselőnek. A tisztelt Háznak már a negyedik ciklusban tagja és másodízben választották be az Elnöki Tanácsba. — Higgye el, nekem is öröm, hogy legutóbb sikerült egy kis pénzt — másfél milliós póthitelt szerezni — az új törteli óvodához, hogy mielőbb befejeződhessen az építkezés. De a közös kasszából mégiscsak any- nyít vehetünk ki, amennyit a választó körzet település- fejlesztésére a tervidőszakban meghatároztak. A képviselő tehát egy tágabb csoportérdeket sért, ha gyakorlatává teszi, hogy rendszeresen kijárja egy kisebb kollektíva, sokszor a realitásokat nélkülöző ügyeit, többletkívánságait — vélekedik közéleti munkájáról az elnök. S már hozza is a példákat, milyen törvényességi kérdésekben foglal állást, intézkedik körzetében. Miként teremti meg az összhangot az államhatalom helyi szervei és választél között: papírok szaporítása nélkül téve rendet jogtalanul kivetett adók megszüntetése, az állampolgárok jó közérzetének megteremtése érdekében. a Országgyűlési képviselő, az Elnöki Tanács, a TOT, a Pest megyei Tsz Szövetség elnökségének tagja, fj mikor jut ideje a gazdasági vezető teendőinek ellátására, hogyan képes családi életének harmóniáját megőrizni? — kérdezem végül a Ságvári Tsz elnökétől. — A gazdaságban egyszerűbb: a vezetők nagy Ön- Állóságot kaptak. A főmezőgazdász a szakmai irányításért felel, és a reá bízott kérdésekben a párttitkár sem szorul bábáskodásra. Nincs hatásköri féltékenység. Ami a kérdés második felét illeti, a feleségemmel kiI vételes szerencsém van: gyakori távollétemet régóta életünk természetes velejárójának tartja. Győré Sándor elnöki szobája zavarbaejtően puritán. Nincs párnázott ajtó, hiányzik a titkárnő és az előszobázás. Amikor azt tudakoltam tőle, nincs-e ebben valami szándékos egyszerűségkeresés, csöndesen válaszolt. — Ha Raskovics Sándor cimborám, az egykori elnök élne, még ezt is cifrának találná: a háromlábú asztal helyett a könyvespolcot és a politúros íróasztalt. Válkó Béla *
