Pest Megyi Hírlap, 1980. november (24. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-30 / 281. szám

1880. NOVEMBER 30, VASÁRNAP PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN Falugyűlés Borosjicncun Egy adok többet ér három ígérdmcgnél Valamikor római castrum állt a fa­lu helyén. Az ide vezető elképesztően rossz utat, a Budait — mintha — még korábban építették volna; a lé­giók vigyázta barbárok. Ma egészen más castrum, azaz tábor áll itt: csi­nos és cirkalmas, legtöbbször emele­tes új családi házak sűrű bokrai vi­dámkodnak a hegy, a Nagy-Kevély pára ülte meredékére tekintve. Vi­dámkodnak, mert annyira friss faluk, piros cserepük, nyers faszínre ha­gyott ajtajaik egy új módi terjedését tanúsítják, ahogy — sajnálatos — új módi az itt-ott fölbukkanó tükör­csempék villogása is. A változó íz­lésnek megvannak a maga kamasz- pörsenései. Inkább a szökdelésre Pilisborosjenő. Lélegzeteyine a fővárostól, kar­nyújtásnyira a tízes, a régi Bécsi út­tól, szempillantásnyira a társközség­től, Ürömtől. Kicsiny falu behatárolt világa? A kicsiny is, a behatárolt is új értelmezést kap a folyamatos vál­tozások bonyolult koordináta-rend­szerében, mert ez a falu nem az a falu, amely évtizedeket pihent szuny- nyadva ahhoz, hogy egyet lépjen. Ha: egyáltalán lépett egyet-egyet. A századfordulót megelőző nép- számláláskor, 1891-ben 1135 lakos élt itt. Talán akarták, talán nem kíván­ták. de fölkerültek a népességván­dorlás, a migrációs mérleg serpenyő­jébe; 1960-ban 1805-en laktak a fa­luban, 1970-ben 2058-an, s 1980-ban 2450-en. A folyamatos gyarapodás egyre inkább a szökdelésre hasonlít. Jönnek, jönnek a (Véglegesen letele­pülők, a fővárosból valami okból ki­szorultak, az ágy- és albérletben meghúzódók. A falu fokozatosan elveszíti régi arcát. Azt, melyet a templom külső falához letett két, temetőkapui kő­kereszt, a némely házon még föllel­hető zsindely, a József nádor birto­kaihoz való tartozást tanúsító okira­tok csomója jelöl; puszta tárgyi em­lékként. Nem többek ezek már, mint a múlt érinthető, de üzenetet nem közlő javai; a falu sokkal inkább a jövő hangjaira fülel. Jó ez, rossz ez? A minősítés mindig a holnap dolga. Ma annyit tudni: így van. Falugyűlés van Pilisborosjenőn. Hagyománya van itt is, másutt is ennek a valóban demokratikus — mert bárki, bármi előtt teret nyitó — fórumnak. A hagyomány azonban lehet a szürkülés, a megszokás rej­tett forrása is. Vagy akár: a be- leunásé. Mert: minek beszéljünk, ha... Borosjenőn nem beszéltek, nem be­szélnek hiába. A községi közös tanács elnökének falugyűlési felszólalásából: Emlékez­hetnek rá, voltunk mi itt másként is, mint most, amikor pattogott a szó, amikor annyi volt a legtöbb, hogy kell, legyen, csinálják, mi lesz már. A tanács a lakosság nélkül akarhat ugyan, de nem jut semmire, főként kevés pénzből nem, s nekünk min­dig kevés volt a pénzünk. Ha vala­mi, akkor az a legutóbbi évek leglé­nyegesebb változása itt, hogy a csi- náljátokból csináljuk lett, hogy a kritika mellett rögtönzött van a ja­vaslat, a készség az összefogásra; hát ezért jutottunk annyira, amennyire sikerült. Egy pillanatra időtlenné válik a jelen. Mert ez az ezért fölhoz sok mindent az idő mély kútjából. Azt, hogy a falunak bizony akadtak soro­zatos csalódásai a sűrűn váltakozó, s rátermettségét olykor csak ábrán­dozással bizonyító tanácsi vezetéssel. Emberekkel, akik a hatalom képvi­selői voltak, de valójában nem értet­ték, miben áll a szocialista hatalom. Négy esztendeje, hogy új politikai, állami vezetése van a két, közös ta­nácsú településnek. Így fogalmaz beszámolójában a falugyűlésen a Hazafias Népfront községi bizottságának elnöke: Jó szívvel, igaz örömmel mondhatom bizottságunk nevében, s öt esztendős munkáját a falu elé tárva, hogy most már nincsen gondunk a szavak és a tettek összetartozásával, a tanácsi ve­zetés elgondolásai, törekvései és cse­lekedetei összetalálkoznak a lakosság igényeivel, szándékaival, azaz a nép­front is, a tanács is azért érhetett el eredményeket, mert folytonosan azt kerestük együtt, mit hogyan lehet, s eszünkbe sem jutott a másikra mu­togatni, ő miatta nem megy. Micsoda dolog az, hogy...? Nem csillog könny a művelődési háznak nevezett szerény termet meg­töltők szemében; ami természetes, az természetes. Idősek, középkorúak, fiatalok együttese ül a széksorokban, pontosabban a fiatalabbak már csak állnak a «terem végében. A jót köny- nyű megszokni; érezni, hogy akik ve­zetői a közösségnek, azoknak nem­csak címe van, hanem tudása, ta­pasztalata, általában rátermettsége, amibe gz iskolai bizonyítvány tanú­sította képzettség éppúgy beletarto­zik, mint a semmiféle papírral el nem érhető tapintat, türelem, okos meggyőzés. A községbelieknek most már ez a jó, a természetes, nincs mit ünnepelni rajta. Ma 910 hektár Pilisborosjenő. A Bécsi út melletti téglagyártól, az azt övező teleptől az Ürömi út szalagját szegé­lyező házakig, melyek már-már ösz- szeérnek az Üröm községből errefe­lé igyekvő új otthonokkal. Csak ta­valy huszonkét új ház épült Boros­jenőn. Sokat mond a gyarapodás egyéni lehetőségeiről a következő: az i960, és 1970. közötti időszakban a község lakásállománya 107 otthon­nal nőtt, az 1970. és 1980. közé jutó években viszont már 208 az emelke­dés, s ebből 138 családi ház készült el három vagy több szobával...! Fölszólalási részlet a falugyűlésen: „... most már lakunk ott, azon a ré­szen vagy hatvan család, valameny- nyien új házban, s aki arra jár, lát­hatja, nem kell szégyenkeznünk az otthonaink miatt. Ez igaz, de rögtön kevesebbet ér a szép lakás, ha csúsz­kálunk a sárban, ha nagyon nehéz a rossz úton gyerekekkel lejönni. Mi társadalmilag már megcsináltuk az út ágyúsát, ezért azt kérjük, a tanács most már igyekezzen gondoskodni kőről, betonról, végre szabadulhas­sunk mi is a sártól...” A sár. A falu örök kísérője. A va­lamikor természetes, a tegnap elvi­selt, a ma kifogásolt, a holnap meg­szokhatatlan. Három szilárd burko­latú útja van Borosjenőnek. A köz­ségbe vezető Budai út egy része, az ugyancsak bevezető Ürömi út, s an­nak folytatása, a Dózsa György utca. Csak? Csak. Mert tegnapelőttig, a hatvanas évekig egy sem volt Minden kinőtt ruha kényelmetlen, ám egy község kinőtt ruhája a leg­kényelmetlenebb, mert mindenkit máshol és másként szorít. Szinte vég­telen a száma a fölállítható ellen­tétpároknak, cselekvés-kettősöknek, teendő-ikreknek. Lássunk csak né­hányat: rövid idő alatt nagyon nép­szerű lett a Budai járási ÁFÉSZ kis- áruháza, de micsoda dolog az, hogy amikor a község alsó részén levő nagyboltból szabadságra megy a sze­mélyzet, akkor egész egyszerűen nincs helyettesítés, hanem lehúzzák a redőnyt? Helyes, hogy kedvező vál­tozás történt a szervezett szemétszál­lítás ügyében, de tessék csak meg­nézni, a hegyről lefutó vízelvezető mély árok tömve szeméttel, hulladék­kal, van ott heverőtői kezdve televí­zión át gumiabroncsig minden. Jó, hogy elkészült a buszforduló az is­kolánál, dehát kellene egy födött vá­rakozóhelyiség is... Egyik sem fojtogatja a Így felelgetnek egymásnak hiva­talbéli emberek és választóik a szék­sorokból, s az elnökségi asztal mel­lől, illetve így replikáznak egymással is, mert hiszen — jogos volt a közbe­szólás — azt a mély árkot tömik va­lakik hulladékkal, szeméttel, azaz nemcsak olyanok vannak, akik ta­vasztól őszig a bűzt szagolják. Ki­csiny ügy, papírt, nyomdafestéket nem érdemel? Minden ügy csak kí­vülről kicsiny, helyben nincsenek senkit sem irritáló apróságok! An­nak, akinek ablakán bűz dől be a mély árokból, ez a fontos, s nem az, hogy végre sikerült — 1980. szep­tember elsejétől — érvekkel, tények­kel kikövetelni, kiharcolni egy gyer­mekorvosi státust. (Ami persze még betöltetlen, mert ide, a fővárostól lé- legzetnyire sem igyekeznek, töreked­nek embert szolgálni friss diplomás, vagy éppen már tapasztalt dokto­raink.) A falugyűlés ebben az értelemben finom mércéje annak, miként illesz­kedik a tudatban az én és a mi, a kettő közül melyik kerül az előtér­be, válik esetleg a másik rovására uralkodóvá. Ez a mérce nemcsak bo- rosjenői érvényességű, hiszen akad­nak már-már birkózásnak beillő fa­lugyűlések, ahol az elemi vitakultú­ra hiánya miatt oda-vissza kiabálás­sá fajul a bizonyára mindkét félnél részigazságokkal fölérő vélemények cseréje, s vannak olyan gyűlések is, ahol néhány szólam, több közhely kelti a mondandó szappanbuborék értékű illúzióját. Itt most Borosjenőn köz- és egyéni érdek tisztességes mó­don ölelkezik; egyik sem fojtogatja a másikat. Papírosról olvassa föl a kézzel írt, gondosan átnézett, itt-ott javított szövegű beszámolót a népfrontbizott­ság elnöke, Tóth Gáspár: A tavasz- szal lezajlott tanácstagi jelölő gyű­lések azt bizonyították, hogy a lakos­ság közéleti érdeklődése megnőtt, ugyanakkor felelősségérzete más, mint korábban volt. Nem kellett egyetlen olyan javaslatot, bírálatot sem végighallgatnia a résztvevőknek, amire azt mondhatta volna bárki, igazságtalan, elfogult, irreális, önér­dekből fakadó. Szabatos, szépen formált mondatok sorakoznak a papíron. Az elnök, nyugdíjas egyetemi adjunktus, het- venesztendős, valamikor gyerekek népes csapatait tanította, nevelte itt a községben, ezért — ezért is —, hogy sokaknak Gazsi bácsi. Ahogy Gazsi bácsi mondta a beszámolóban; ahogy Gazsi bácsi javasolta... A közvet-, lenség nem lépi át a közvetlenkedés­től elválasztó vékony határvonalat, s ezért, bár a gyűlésnek megvan a hi­vatalos jellege és szerepe —, van el­nöksége, napirendje, a településen korábban kifüggesztett, s a helyszí­nen is kiosztott lista alapján megvá­lasztja a Hazafias Népfront új köz­ségi bizottságát —, valójában párbe­széddé, csöndes eszmecserévé alakul át. Ismerősök tudnak beszélgetni így, olyanok, akik tisztában vannak azzal, mi telik ki a másiktól, azaz, nem kémek olyasmit számon, ami alap­talan, jogtalan, igazságtalan, s ezért bántó lenne. Szikár, okosan érvelő, tényékhez ragaszkodó szavak hangzanak el Vi- sontai János tanácselnök szájából. Az Agrokorr Vállalat jelentős támo­gatást nyújtott a két iskola korsze­rűsítéséhez ... a községben minden jelentkezőt felvettek az óvoddba .., az új községközpont első pillérét, a nyolctantermes iskolát megkezdték kialakítani, folynak a földmunkák... egy meglevő épület átformálásával létrehozzuk húsz személy részére az öregek napközi otthonát, a terveket társadalmi munkában Légrády Vince tanácstag társunk készíti... Az új községközpont pillére Tóth Gáspár érdemes és -kiváló társadalmi munkás elismerő jelvé­nyeket, okleveleket nyújt át. A taps ereje kinél-kinél annak bizonyítéka, a javaslattevőkön, az adományozókon túl a legfőbb bíráló, a közösség mi­ként ítél. S szerencse: sokakról kell ítélnie. Idebenn fénycsövek világítanak, odakinn már rátelepedett a falura az őszutó ködös estéje, belesimítva a he­gyet a sötétbe. A hegyet, mely ide vonzotta a római légiókat, s a Jenő törzsbéliek ki tudja, mekkora cso­portját. Hiszen bizonyos, hogy éltek itt, amint a megyében a nem túl tá­voli Budajenőn, a messzibb Jászka- rajenőn, azután Tiszajenőn Szolnok megyében, Baranyában Baranyaje- nőn, Diósjenőn Nógrád megyében, Somlójenőn Veszprém megyében, s magán Jenőn, Fejérben. Innét a helységnév Jenő tagja. Tanulják, tudják a mai iskolások? Remélhetően, Mert arról is szó esett a népfrontbizottsági beszámoló­ban, miként vernek egyre nagyobb visszhangot a községben a történelmi múlt emlékeinek fölelevenítését, meg­őrzését szolgáló kezdeményezések, még akkor is, ha egy néma főhajtá­sért. egy koszorú elhelyezéséért kül­földre kell menni, természetesen, sa­ját költségen. Darabja ennek a múltnak a bo­ros helységnév-tag is. szőlővel bajló­dó elődökre utal, akiket földhöz te­remtett, nincstelenekké tett az ültet­vényeket néhány év alatt elpusztító nagy filoxérajárvány. Azaz a török uralom után alapított — újraterem­tett — faluban megértek, ki nem ke­rülhettek sok minden olyasmit, ami ma néhány sor, néhány tárgy a hely- történeti gyűjtemény írásos, dologi tárházában, ám akkor, azon a napon, abban az esztendőben maga volt a fölröppenő öröm vagy a térdre hullni kényszerítő szomorúság. Nem tudtak elődeink sem szaba­dulni attól az objektív ténytől, hogy az emberek túlnyomó része a maga szűkebb világának szemüvegén át nézi a tágabb világot; miéit tehet­nék ezt meg magunk történelmi pél­dák híján? Baj ez, bűn ez? Az lenne baj, bűn, ha tagadnék! Nem a taga­dás, hanem éppen az elismerés, s az elismeréssel e szűkebb világ célszerű és lehetséges tágítása a föladat, hogy az a tágabb világ is másként, reáli­sabban, közelibben, magunkhoz tar­tozóként álljon előttünk. Sorra csendülnek fel ennek hang­jai a falugyűlésen, valami rendkívül fontos mélyáramlást téve hallhatóvá, ami elmossa az én ügyem és a mi ügyünk közötti agyagpadozatot. Na­gyon idős ember álf föl, s mondja csöndesen: „... javasolnám tisztelet­tel a tanácselnök úrnak, ha lehetsé­ges, járjon el az erdőgazdaságnál vagy nem tudom kinél, mert vannak olyan kicsiny parlagföldek, amiket művelni nem lehet, de fával betelepí­teni igen, hát akkor ne maradjanak üresen, mert nekem minden darab üres föld miatt fáj a szívem, s ha azt mondják, fásítson a népfront, akkor amennyit bírok, én is ültetek el be­lőle, ha már az árnyékukban pihen­ni majd nem is nagyon adatik meg nekem...” Beszédhez szokott, hatá­rozott, rövid mondatokban fogalma­zó férfi: „... elnézést, hogy csupán üdülőtelek-tulajdonosként kérek szót a falugyűlésen, de talán megbocsát­ják. Szerveztünk egy kertbarát-klu­bot, sok segítséget nyújtott működé­séhez a népfrgnt, a. tanács, mások. Ügy hisszük azonban, nem elég, ha a hétvégi telkek tulajdonosai ismerked­nek meg az új eljárásokkal. Szívesen várjuk, látjuk ezért a község állandó lakosságát is összejöveteleinken. Ezért azt tervezzük..." Nem meglétük, arányuk szól a korról Felelgetős ez, megfogalmazott, s kimondatlan kérdésekre, arra pél­dául, változik-e, s miként a közösségi tudat. Felelgetős, mert hiszen akad­nak másmilyen válaszok is, tagadóak, kétkedőek, cinikusak, s elgondolkoz- tatóan kezdetlegesek, bár nem itt, a falugyűlésen, de már néhány lépés­sel kintebb, az utcán, igen. Ahol sö­rösüveget szorongató pityókás sihe- derek cikizték három hasonló korú társukat, mert azok a marhák be­mennek a gyűlésre. Néhány száz méterrel távolabb szintén akadnak ilyen válaszok, mert a két község határában egyetlen na­pi bejárás alatt negyvennyolc autó­roncsot számoltak össze a hivatalos emberek, s amikor a tanácsnak nyolcezer forintjába került egy da­ruskocsi napi bérleti díja, akkor kénytelen volt föladni a küzdelmet a ihodern kor e fémdögjei ellen ... S van olyan válasz is, hogy a ráter­mett, nagyon agilis tanácstag a kör­zetében belefullad a közömbösségbe, a nemtörődömségbe. Ezek mind együtt, s nem kiilön- külön adják a mai valóságot. A Jieneu törzs — az 1257-ből fönn­maradt okmány szerint így írták ak­kortájt a Jenőt — valamikori föld­jén most látszatra kiábrándítóan szokványos dolgok történnek; kor­szerűsítenek, újat építenek... Van­nak cselekvők, szemlélők és hátat fordítók. Mint mindig? Mint mindig. Csakhogy nem meglétük, hanem ará­nyuk tanúskodhat egy korról, egy helyzetről, s benne egy településről. Ezeknek az arányoknak a folyama­tos és örvendetes módosulásáról szólt valójában a falugyűlés, bár ha csak a fülünkkel hallunk, s a szívünkkel, az eszünkkel nem, akkor mindössze olyasmikről, hogy öt év alatt, öt ki­lométerrel bővült a villanyvezeték, tovább kell építeni a vízvezetéket, doktort keríteni a gyermekorvosi körzetbe.,. . A részek folyamatossága nő egés'z­szé; a ma nem érthető meg a tegnap nélkül, s a holnap a jelen ismerete híján a levegőben függő valami. Borosjenő temploma a Marx téren áll. Pici fintora a történelemnek? Vagy éppen tanúsítója, hogy a ré­szek nélkül nem érthetjük meg az egészt? A kérdésre nem az a fontos, szó­ban mit felelünk. A jövőnek üzenni — mert magunk után nyomot hagy­ni — a tettek adta válaszokkal lehet. mészáros ottö Madár Borsos Miklós alkotása

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents