Pest Megyi Hírlap, 1980. november (24. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-30 / 281. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 1980. NOVEMBER 30., VASÁRNAP Alkotó ember Mint a forrás, mely buzog... (— ... és mondja, mi haszna lehet ennek az Írásnak? — Haszna? Nem is tudom. De hát minden ismeret hasznos, közelebb visz a másik emberhez. — Es nem hat majd dicsekvésnek? De ha gondolja ... — Nem írnék igazat, ha annak hatna. Egyetlen szóval nem dicsekedett. — Eszembe sincs, hogy megnézzem a ol-:et! Az bizalmatlanság lenne, és én nem vagyok bizalmatlan. Meg aztán nincs titkolnivalóra. Nem akad az én életemben semmi olyan, amit mások ne tudhatnának meg.) — Mióta tanácselnök? Pásztor Béla, a veresegyházi tanács elnöke: — Tizenöt éve. — Honnan került a tanácselnöki posztra? — A művelődési ház igazgatói székéből. Eredetileg szakmát tanultam, szerszámkészítő vagyok, érettségiztem. A járműjavítóban voltam diszpécser, tagja a KISZ járási bizottságénak; onnan men lem a művelődési házhoz. — Ezek szerint nem volt tanácsi gyakorlata. — Annyi, amennyi egyéves igazgatóságom alatt rámragadt, az pedig kevés volt. Szerencsémre-sze- rencsétienségemne diszpécserként gyakran kellett helyettesítenem az üzemvezetőt, ott is tanultam valamicskét. De való igaz, a tanácsi munkát elnökként kezdtem kóstolgatni. — Könnyen elfogadta a megbízatást? — Nem tiltakoztam. Ha mások érdemesnek tartanak egy munkára, akkor nekem az a dolgom, hogy megfeleljek ennek a bizalomnak. Igaz, nem is ragaszkodtam hozzá, én ezernyolcszáz forintért mentem el a művelődési házba és jól éreztem ott magam. Még az utolsó pillanatban is azt mondtam: ha végül nem rám esik a választás, bennem nem marad tüske. De ha mellettem döntenek, mindent megteszek, hogy megfeleljek a feladatnak. — Emlékszik, hogy kezdődött? — Hát a villannyal! Nem lehet azt elfelejteni. Kihívtam az embereket az utcába — büszke, nyakas, dolgos emberek voltak, a kalapjukat szembehúzva hordták — és vé- g'igmutattam a tengelyig érő sáron: „Emberek, ide kell állítani a villanyoszlopokat.” Csak néztek maguk elé, aztán azt mondja az egyik a kalap alól: „Hát megcsináljuk-e, Józsi?” „Meg — bólintott rá a másik. — Hadd legyen ezeknek is világos. De aztán korán kezdünk!” Én is így gondoltam, mondtam, három óra jó lesz? Ettől meglepődtek. Másnap kettőkor kint tapostam a sarat. Fél háromkor, ahogy szállingóztak, én köszöntöttem elsőnek őket. — Akkoriban volt vezetői koncepciója? — Emberi koncepcióm volt: értelmes célt adni az embereknek és teret ahhoz, hogy ezért a célért ők is cselekedhessenek. — És ma? — Ma sem más ez az elképzelés, legfeljebb csak tovább erősödött. Nem igaz, hogy közömbösek az emberek: ha ki tudjuk tapintani érdekeiket, ha ezzel egybevágó célokat adunk és ehhez biztosítjuk mindegyikük számára a küzdőteret, akkor mozdulnak is. Ezért mi, vezetők tehetünk a legtöbbet. Meggyőződésem, hogy a közéletnek ma nálunk semmiféle akadálya nincs. Egyedül az van hátrányos helyzetben a közélet szervezésében, aki lusta vagy nem is akarja szervezni. Ehhez ugyanis találkozni kell az emberekkel. Képletesen az érdekekben és a célokban, de kézzelfoghatóan is, a munkában. Én mindig adtam arra, hogy az első vagy legalábbis az elsők között legyek a munkában. Hiszen ha nem mennék el, az olyan lenne, mintha a vendéglátó nincs otthon, amikor jönnek a vendégei. — Ilyen elvek mellett nem csorbul a vezetői tekintélye? — Akkor csorbulna, ha nem így tennék. Mert meggyőződésem, hogy formaságokkal, mesterségesen megtartott három lépésnyi távolsággal az ember nem erősíti tekintélyét. Mércére, persze, szükség van, de ezt nem az emberektől való távolság adja meg, hanem a vezetőnek önmaga elé állított mércéje. Egyszerűen tudomásul kell vennem: bárki elkiálthatja magát az itcán, de ha ezt én teszem, az más megítélés alá; esik. A vezetőnek úgy kell élnie, hogy sose hagyja elveszíteni saját biztonságát, ne engedje kihűlni az emberek belé vetett hitét. Ügy gondolom el mindig, a jó vezető olyan, mint a forrás: az ember tudja, hogy van és hozzá bármikor mehet, mert buzog. — Vannak barátai? — Miért ne lennének? Jobbára még elnökségem előttről való barátok, akik megszokták: azzal, hogy hozzám közelebb állnak, mindig a kevesebbet kapják. — Ä beosztottai — munkatársai? — Szeretném az utóbbit hinni. Én megbízom a szakmai tudásukban, rájuk bízom a döntést ess a felelősséget is. Beszélni, persze, mindent megbeszélünk. Az elképzelések fő irányai azok, amelyeket közösen alakítunk ki és én legfeljebb akkor lépek közbe, ha úgy latom: ez a közös irány szenved csorbát. Egyébként pedig kegyetlen vagyok, de mindig csak annyira, amennyire magammal szemben is. Ez néha nehéz, nekik is, nekem is. Vitatkozunk is sokat. De látják, hogy a legszigorúbb magammal vagyok és elfogadják amit követelek. — Valaki azt mondta: egy tanácselnök féllábbal mindig a börtönben van — Jól mondta. Hiszen ha betartanánk minden szabályt, amely rendez bennünket, akkor nem tudnánk dolgozni. A rendelkezések általános helyzetekre vonatkoznak, s nekünk naponta kell különös szituációkban döntenünk. A szabály taiansagnal, persze nem kell nagy dolgokra gondolni. De azért, ha mi -minőén építkezéssel megvártuk volna az engedély kiadását, vagy csak akkor mertünk volna a dolgokhoz fogni, amikor kezünkben volt a fedezet — nem sokra jutottunk volna. Az ötvenhét évi négyes törvény, az eljárásokról szóló ugye, számtalan jogorvoslati lehetőséget ír elő. Mi kezdetiben úgy adtuk ki a határozatokat: ez ellen fellebbezésnek helye . nincs. Sértette a törvényt? Sértette. De időt nyertünk és utóbb is azt mondom, jól tettük, amit akkor tettünk. Van, hogyne lenne rizikó. De aki ezt nem men vállalni, ne menjen vezetőnek. Meg aztán van a szabályoknál egy nagyobb értékítélet: a közösségé. — ön veszített már? — Nem. Azt hiszem, még soha. — Védett embernek látszik. — Ha valami „kiereszd apára" gondol, akkor nincs igaza. Nincs senki mögöttem és még ha lenne is, messze elkerülném. Ha védettség az, hogy szerencsés alkat vagyok — mindig szívesen csináltam azt, amivel megbíztak vagy amin« éppenséggel fogtam —, akkor elfogadom a szót. Diákként a fizika érdekelt, elektromos pályára készültem. Nem lettem fizikus, de ma is örömmel foglalkozom villamossággal. Színistúdióba jártam, meglehet, ma helyem lenne a színpadon. Nem lettem színész, de máig elkísért, amit Keletitől, Mezeytől tanultam. Művelődésiház-igazgató- ként el tudtam volna képzelni nyugdíjig az életemet. S ha holnap azt mondják, vége az elnökéinek, az sem okoz gondot. Öröm lesz az izgalom: milyen új munka vár rám? — Soha nem hívták máshova, magasabb helyre dolgozni? — Sokat És sokszor kínos volt nemet mondani. Komoly egzisztenciát, magasabb posztot, nagy pénzt ígértek — nem vállaltam. Nem jelent nekem semmit a rang, én sose azért dolgoztam csak, hogy egyek... S az adminisztráció magasán óhatatlanul elszakad valóságos munkájától az ember. — Joga-e az embernek, ha mái megadatott a képessége, szűk körre korlátozni magát? — Feltettem már én is sokszoi magamban ezt a kérdést, és nem mondhatnám, hogy tudom a határozott választ. Lehet, hogy az a jobb, ha az ember nagyobb szeletet kanyarít le magának. Én mégis ezt a hatezer lakosú községet választottam. önzés is ez, persze: itt olyan vagyok, mint az a tudós, akinek arra is megvan a lehetősége, hogy elképzelését azonnal megvalósítsa a gyakorlatban. Ha meg tá- gabb terekre vágyom, arra is van lehetőség: tanítok a továbbképzőn tanácselnököknek, az akadémián; dolgozom néhány bizottságban megyei, országos szinten. — Ha lemérné tizenöt éve munkáját, miben látná az eredményt? ■— Abban a fejlődésben, amit az emberek gondolkodásban alakultak az elmúlt tizenöt évben. Nálunk ma beszélhetünk közéletről és van egy egészséges, alkotó közhangulat. — S ha megkérdezem, boldog-e, mit válaszol? — Boldog vagyok. MAJOR ÁRVÁCSKA T alálkozás $ ■ ■ • . . , X.': -vk ....4.,.' .A< /aJI Gádor Magda plasztikája Még a vevőről is ők gondoskodnak Kulcsrakész kényelem „A fővállalkozó arra vállal — az eredményekre kiterjedő felelősséggel — kötelezettséget, hogy a megrendelő (beruházó) részére a beruházás egészét vagy önmagában gazdaságosan üzembe helyezhető szakaszát a szerződésben meghatározott időre, átalányösszegben meghatározott ellenértékért a szerződésben rögzített gazdasági-műszaki mutatókkal megvalósítja.” De hogy a fővállalkozás lényegét az 1976-ból származó minisztériumi rendelet idézésénél kézzelfoghatóbb módon is bemutassuk, képzeljük el, hogy házat akarunk építeni. Elkészíttetjük a terveket, utánajárunk az engedélyeknek, megvásároljuk a sódert.' a cementet, a téglát, az ajtó- kat-ablakokat, a cserepet — persze mind külön-külön, más helyen —, mestereket fogadunk, megszervezzük, melyikük mikor jöjjön, mikor minden elkészült, elintézzük a használatbavételi engedélyt, egyszóval sok-sok egyedi bevásárlás után saját szervezésében bonyolítjuk le beruházásunkat. Pedig mennyivel jobb volna, ha nem kerülne mindez annyi utánajárásba, szaladgálásba... Ha valakire rábízhatnánk: építse föl a házat. Mi elmondjuk, milyet szeretnénk, s mikor legközelebb találkozunk, megkapjuk a kulcsot: lehet beköltözni... Talán még a többletköltséget se sajnálnánk ... A növekedés lehetősége Nos, ez a párhuzam is — hasonlóan minden összevetéshez — sántít egy kicsit, arra azonban feltétlenül jó. hogy bemutassuk, mit jelent a kulcsrakész szállítás és vállalkozás: minden gondot levenni a megrendelő válláról, akinek csak egy dolga marad: fizetni. S még egyszer visz- szatérve sántító párhuzamunkhoz: míg a házépítési piacot továbbra is a kereslet túlsúlya határozza meg, tehát normál földi halandó számára is lesz elérhető a kulcsrakész kényelem, addig a nemzetközi kereskedelemben egyre kevesebben veszik meg saját maguk a téglát meg a sódert. S mivel ez nemcsak az építőiparban van így, a pontos megállapítás így hangzik: a világpiacon csökkennek az egyedi gépeladásokra az egy-egy különálló berendezés szállítására szóló üzletek lehetőségei. s egyre inkább a teljes bonyolítást végző, az egész gyárat felépítő, sőt a gyár termékeinek minőségéért is felelősséget vállaló cégek kerülnek előtérbe. A Mezőgéptröszt tőkés exportjában idén már több mint egyharmad- ‘nyi rész a fővállalkozás, s a jövőben ez az arány várhatóan még nagyobb lesz. Zsupán Imrével, aki a kereskedelmi főosztályon a tröszt fővállalkozásának koordinátora, először a kulcsrakész és a termék a kézben vállalkozási formák közötti különbségeket tisztázzuk: — A „kulcsrakész” eladás azt jelenti, hogy a szállító felelőssége az építkezés teljes befejezéséig terjed, vagyis — mezőgéptröszti példánál maradva —. amikor a malom vagy a terménytároló utolsó csavarja a helyére került, és a próbaüzem is sikerült, átadjuk azt a megrendelőnek. A „tennék a kézben” esetében arra is vállalkozik a szállító, hogy meghatározott ideig — általában egy évről van szó — vezeti az üzemet, garantálja a technológiai paramétereket. Ezen túlmenően sokszor arra is igény van. hogy a fővállalkozó vegyen részt az értékesítésben, ami például egy konzervipari üzem esetében a felépítésen kívül azt is jelenti: npmesak azt kell garantálni, hogy mondjuk a datolya, aszalás után olyan lesz, ahogy azt a szabvány előírja, de még a vevők biztosítása is a fővállalkozó feladata. Megint a bázísszem'élet Ha arra keressük a választ, milyen előnyöket rejt magában a fő»: vállalkozás az eladó számára, még egy nagyon lényeges pontra talá- tluník. Azt már láttuk, ez a forma biztosítja, hogy a viszonylag beszűkült eladási lehetőségek ellenére is növelni lehessen a forgalmat, legalább ilyen fontos azonban az is, hogy mindezt magasabb áron lehet megvalósítani. Nemcsak a házépítő örül ugyanis annak, ha minden gondot levesznek a válláról, hanem egy-egy nagy létesítmény beruházója is. S az öröm egyik kifejezési formája a fővállalkozó által kért magasabb ár elfogadása lehet... Mivel mindezek alapján már világos, hogy a fővállalkozás minél szélesebb körű elterjedése a tőkés export növelésének egyik, igen kedvező lehetősége. logikusnak tűnik a kérdés, vajon kedvezőek-e a közgazdasági feltételek a vevők ilyen dédelgető kiszolgálásához? A válasz — legalábbis részben —, sajnos nem növeli optimizmusunkat: — Az iparvállalatokra érvényes gazdasági szabályzók nem tesznek különbségét pénzügyileg a termelés és a fővállalkozás között, holott a valóságban igen jelentős az eltérés — mondja Zsupán Imre. — Nyilvánvaló, hogy nem gyártjuk egy nagy létesítmény minden részegységét, tehát azokat meg kell vásárolnunk más cégektől. Ez azonban any- nyit jelent, hogy míg az egész berendezést át nem adtu'k, ezek a készletek minket terhelnek — s ugyanakkor a vállalatoknak nincs fővállalkozási forgóalapjuk amiből az ilyen készletezést finanszírozni tudnák. A már unos-untalanig emlegetett, de magát még mindig szilárdan tartó bázisszemlélet sem kifejezetten ösztönzi hazai vállalatainkat a fővállalkozásra. Ehhez a következőket kell tudni: egy-egy ilyen üzlet átfutása meglehetősen hosszú időt vesz igénybe, a Mezőgéptröszt ÉLGÉP vállalatának algériai malomszállításai például több évet ölelnek fel. Arra természetesen gondolni sem lehet, hogy akadna olyan magyar vállalat, amelyik öt évig tudná fedezni a költségeket, bármilyen kedvező lenne is az üzlet végén egy összegben felveendő ár; de sokszor még a részszállítások ütemezéséhez kötött fizetési mód is gondot okoz. — Ha ütemes fizetést kötünk ki, a vevő négy-öt részletben törleszt. Egy kis részt előlegként, a legnagyobb hányadot az áru útnak indításakor. illetve megérkezésekor, 15— 20 százalékot az építés-szerelés befejezésekor, s többnyire a garanciális idő leteltéig is visszatart valamennyit. Magyarul: abban az évben, amikor a gyártást megkezdjük, bevásároljuk a részegységeket, alig van tőkésexport-teljesítésünk. Amikor megy a gépszállítás, hirtelen felugrik ez a szám, majd az üzembe helyezés évében ismét visszaesik. Az ösztönzők, a szabályozók, a felügyeleti szervek azonban azt várják a vállalatoktól, hogy egyenletes tempóban növeljék kivitelüket és árbevételüket ... Mindez természetesen csak egyetlen üzletre igaz, s ha egy vállalat egyszerre több vasat is tart a tűzben — vagyis több fővállalkozása van —, liehet sakkozni az idővel: amikor az egyik helyről jön a nagy pénz, akkor kézdériek a másik gyártásába, s amikor ennek a görbéje már lefelé hajlik, a következő akkor indul felfelé ... Lássunk a Mezőgéptröszt „vasai” közül néhányat: — A tröszt ÉLGÉP-gyára még a hatvanas években kezdett malmokat szállítani Irakba. Jelenleg már 35 darab 20—30 tonnás állványos malmunk működik ott, most szállítunk 6 darab 50 tonnás egységet, amelyeket jövőre helyezünk üzembe. Algériai malomüzletünk 1975-ben kezdődött. először rekonstrukciós megbízásokkal, majd ott is komplett malmok, később kenyérgyár szállításával folytatódott. Jelenleg is sok érvényes ajánlatunk van kinn kenyérgyárak, takarmánykeverők, gabonasilók szállítására, összesen több százmillió dollár értékben ... Lejyen profi a cég — Mi kell ahhoz, hogy egy cég jó fővállalkozó legyen? — Elsősorban szaktudás, vagyis a fővállalkozó legyen az általa forgalmazott technológia legjobb ismerője, legyen profi a szakmában. Legyen egy gyors, operatív ajánlatkészítő osztálya vagy csoportja, mely a saját technológiáról villámgyorsan ajánlatot tud adni a legtöbbször szűkre szabott versenytárgyalási határidőre, de ugyanilyen gyorsan tudja beszerezni az alvállalkozók ajánlatait is. — De nézzük tovább a feltételek listáját: szükség van olyan szakemberekre, akik a technológiai tervezésben profik, s olyanokra, akik az árképzés szakértői. Szükség van az üzlet műszaki-gazdasági elemzésére, a szerződés jogi előkészítésére — s nem utolsósorban az állandó ás folyamatos információszolgáltatásra. S végül kell egy jó külkereskedelmi partner is, amelyik lebonyolítja az üzletet. Bár a magyar külkereskedelmi vállalatok — jellegükből, működési rendjükből, anyagi feltételeikből adódóan — elsősorban egyedi áruszállításokra alkalrnasak, a Mezőgéptröszt és exportpartnere, a Komplex együtt keresik a lehetőségeket a fővállalkozás további fejlesztésére. Ennek egyik példája, hogy a tröszt és az üzletben érdekelt iparvállalat képviselőjét rendszeresen meghívják a Komlex igazgató tanácsának ülésére, ezzel is segítve a termelő és a külkereskedő együttműködését ebben a még sok kihasználatlan lehetőséget rejtő korszerű eladási formában. IVEYER BÉLA
