Pest Megyi Hírlap, 1980. november (24. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-26 / 277. szám
icflmav 1980. NOVEMBER 26., SZERDA Gélszegénység és kapusbravúrok Gyermekfodsták A január 16—február 3-a közötti, argentínai első nemzetközi gyermek labdarúgó- tornán Budapest csapata is indul. A River Plate patronálá- sával megrendezésre kerülő mérkőzéssorozaton 1967-ben született játékosok vehetnek részt. Elkészítették a csoportbeosztást és a játékrendet is. Budapest válogatottja a rosariói csoportba .kerül, s sorrendben a Partizán (jugoszláv), a Rosario Central (argentin) és a National (uruguayi) lesz az ellenfele. Csoportonként két csapat jut tovább, s a helyosztó mérkőzéseket Buenos Airesben, a River Plate' stadionban rendezik meg. Új edző Újpesten Az Ú. Dózsa elnöksége november 21-i ülésén foglalkozott az NB I-es labdarúgócsapat felkészülési munkájával és az ószi szerepléssel kapcsolatos kérdésekkel. Megállapította, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség és a klub vezetése által megjelölt célkitűzéseket a csapat nem megfelelően teljesítette, sőt a Jelenlegi helyzet a követelmények megvalósítását veszélyezteti. Az elnökség elfogadta Várhidi Pál lemondását, és az MLSZ vezetésével egyetértésben megbízta Szusza Ferencet a vezető edzői teendők ellátásával. Harmadszor is 1-0 lesz? — tettük fel a Dunai Kőolaj— ÉGSZÖV találkozó beharangozójaként a kérdést. Nos, az 1-0-ás hagyomány nem folytatódott, gól nélküli döntetlennel végződött a megyei labdarúgó bajnokságban a Dunai Kőolaj—ÉGSZÖV rangadó. Nem csak ezen a mérkőzésen álltak hadilábon a góllövéssel a csatárok. Ezt bizonyítja: a 15. fordulóban összesen 21 találat volt, mérkőzésenkénti átlagban kettőnél valamivel több. Az átlagot javította a Gödöllő—Ceglédi Vasutas találkozó 4-3-as eredménye, 7 gólja. A vasárnapi találatok egyhar- mada ezen az egy meccsen született. Mint beszámoltunk, nem is akármilyen körülmények között. A ceglédiek 2-0- ás vezetésével fordultak a csapatok, s 3-1 után nemcsak dezik meg a Taurus Rallye-t, amely egyidejűleg BBK-fu- tamnak is számít. Az alkotmány napján, 20-án az Euró- pa-szerte kitűnő fogadtatásban részesült kecskeméti pályán pedig a szocialista országok go-kgrtosai adnak egymásnak randevút. Járási labdarúgás MONOR-CEGLÉD Albertirsa—Vecsés 2-3. Megérdemelt vendéggyőzelem született a forduló rangadóján. Nagykőrös— Monor 6-1, Gyömrő—Magiód 1-0, Nyáregyháza—Péteri 1-3, Abony— Danszentmiklós 8-0, Karatetétien— Törtei 1-3, Ceglédbercel—Ecser 2-0, Üllő—Mende 4-1. Az élmezőny: l. Albertirsa 24, 2. Üllő 24, 3. Vecsés 19, 4. Monor 19, 5. Nagykőrös 18, 6. Ceglédbe ;cel 16 ponttal. A vasárnapi, őszi utolsó fordulóból kiemelkedik a Monor—Gyömrő és a Maglód— Ceglédbercel találkozó. Szentendrei ősz A szentendrei járási labdarúgóbajnokságban a megyei első osztályból kiesett Szentendrei Petőfi veretlenül zárta az őszi Idényt. 1. Sz. Petőfi 9 7 2-21- 6 16 2. Szigetmonostor 9 6 1 2 23-10 13 3. Pomáz 9 6 — 3 32-20 12 4. Dunabogdány 9 5 2 2 23-13 12 5. Pilisszántó 9 4 2 3 18-10 10 6. P.-szentkereszt 9 4 1 4 12-15 9 7. Tahitótfalu 9 3 1 5 18-23 7 8. Csobánka 9 2 2 5 11-17 6 9. Kisoroszi 9 2 1 6 15-26 5 10. Pócsmegyer 9 — I 8 10-42 1 Ifjúságiak 1. Pomáz 5 4 — 1 20-12 8 2. Pilisszántó 5 3 — 2 11-14 6 3. Sz. Petőfi 5 2 1 2 19- 6 5 4. Dunabogdány 5 2 1 2 12- 9 5 5. Szigetmonostor 4 2 — 2 7- 9 4 6. Tahitótfalu 4 — — 4 6-25 — rétét pillanatnyilag húsz játékos alkotja, 16-an utaznak december 2-án. A mérkőzéssorozaton a négy legjobb mozambiki és a magyar csapaton kívül még NDK-beli, szovjet és bolgár együttes szerepel. egyenlített, hanem az utolsó pillanatokban a győzelmet is megszerezte a pályabetiltás miatt Ikladon játszó gödöllői együttes. A gödöllői négyesből egy öngólból született. A ceglédi Zágon hazaadta a labdát, s mivel a kapus közben elhagyta őrhelyét, a labda az elárvult kapuba jutott. Dunakeszi és Főt két régi szomszédvár. S bár közel van egymáshoz a két település, bajnoki mérkőzést utoljára 1965-ben játszottak egymással, hiszen azóta mindig más osztályban szerepelt a két együttes. Solymosi László tudósítónk a múltidézés mellett a vasárnapi találkozóról is beszámolt. A hűvös, ködös idő ellenére sokan tekintették meg a meccset, jó néhányan Fótról jöttek át. Fót csatársora gyenge napot fogott ki, s Becsei játéka is csalódást keltett. Így hát jogosan cserélték le a szélsőt, akinél elsősorban erőnléti fogyatékosságok mutatkoztak. Sok vasárnapi mérkőzés tudósításában ez állt: hiába játszottak fölényben a hazai csatárok, nem tudták kihasználni helyzeteiket. Ez a Dömsöd—Tápiószentmárton mérkőzésre is vonatkozott. A 2-1-es hazai győzelemhez két szabadrúgás segítette a helyieket. Szurgent Lajos játékos szerint mindkettő az ősz két legszebb találata volt. A labda Bieber 25 méteres lövése nyomán, mintha zsinóron húzták volna, úgy jutott a hálóba. Az egyik a kapus feje felett, a másik pedig a bal felső sarokba. A gyatra gólterméshez nemcsak a rossz helyzetkihasználás, hanem a kapusbravúrok is hozzájárultak. Így például az említett dömsödi meccsen a Tápiószentmárton 1-es számú mezének viselője, Aszódi a mezőny legjobbja volt. Ugyanezt a címet érte el a pilisi Balázs, valamint a kar- tali Gyenes, és a gödi Gere is. Kitűnően őrizte a perbáliak hálóját Szegedi, ő azonban „csak” 9-es osztályzatot kapott. Vajon kit jelöljünk a forduló válogatottjába? Végül a pilisi játékosra esett a választás, Szinte megismétlődött a múltheti szegedi női röplabda osztályozó. A Pest megyét képviselő érdi női együttes akárcsak akkor, most is 3-0-ra kikapott a gyomai gárdától. Míg a múlt héten Hajdúböszörmény és Kunhegyes ellenében 3-0-ra nyertek az érdiek, most a böszörményiek egy játszmát elcsíptek. Csupán ez jelentett eltérést a múlt heti viadaltól. A kétfelvonásos, kétszer kétnapos osztályozón a Gyoma mögött a második helyen végzett az Érd. Ez a két együttes lépett előre az NB II-be. Sztrakoniczky Ernőné testnevelő, a- csapat edzője hívott fel bennünket a jó hírrel, azt is hozzátéve, már a múlt heti sikeres első felvonás után jó néhányan jelentkeztek a 6-os számú általános iskolában a röpösök táborába. íme az NB II-be jutott azért, mert megúszta gól nélkül. Míg a kapusoknál nagy volt a tömörülés, mezőnyjátékost és elsősorban csatárt szinte csak lámpással lehetett találni. A 15. forduló válogatottja, tudósítóink jelentései alapján, a következő: Balázs (Pilis) — Lőrincz (Dunakeszi),. Magony (Kartal), Rigó (Pilis), Nagy (Kartal), Nagy Z. (Dunavarsány), Bieber (Dömsöd), Motolai (Sülysáp), Erdős (Pilis), Nagy (Érd), Nazáth (Dunakeszi) — Reitter — Kupaszerda A Kossuth KESE a Hungária körúton A szerdai, hazai labdarúgóműsorban 5 érdekesnek ígérkező mérkőzés található. Játszanak az NB I-ért, az MNK- ért és a Közép-európai Kupáért is. Dunaújvárosban 13 órai kezdettel a Dunaújváros a Bp. Honvédőt fogadja. A Kohász 9 pontjával sereghajtó, a bajnokcsapat pedig 20 ponttal a 4. helyet foglalja el. Amennyiben a Dunaújváros győz, a Kaposvárt és az MTK-VM-et ts megelőzi, a Honvéd viszont mindenképpen marad jelenlegi helyén, a 3. helyezett Ferencváros ugyanis 3 ponttal előzi. A labdarúgó MNK-ban — mint ismeretes — a nemzetközi kupákban indult Bp. Honvéd, Diósgyőr, Ü. Dózsa és Vasas — játék nélkül továbbjutó. Túl van újabb akadályon a Nyíregyháza is, a múlt heti, dunaújvárosi sikeres 11-es rúgások alapján. A legjobb nyolc között még kiadó három helyért szerdán az alábbi párok játszanak, köztük egy Pest megyei, a KKFSE (kezdés mindenütt 13 órakor): 1, Ferencváros—Pécs (Üllői út), MTK-VM—Kossuth KFSE (Hungária körút), Kaposvár— MÁV DAC (Kaposvár) A csepeli stadionban a gyári gárda Közép-európai Kupa mérkőzésen az olasz Comót fogadja, 16 órai kezdettel, villanyfényes találkozón. együttes játékosnévsora: Király Edit, Zojcsák Irén, Mi- kuska Teréz, Szabó Erika, Borossá Rudolfné, Györgyfalvi Hajnalka, Simon Katalin, Szabó Zsuzsa. Az érdiek a holtidényt sem akarják tétlenül tölteni, fővárosi teremtornán szeretnének indulni. Totótippjeink 1. Haladás—Nagykanizsa 1 2. Várpalota—Pécsi VSK x 2 3. Építők SC—Pénzügyőr 1 x 4. BKV Előre—Váci Izzó x 2 5. Papp J. SE—Ózd x 2 6. Nagybátony—Gyöngyös x 2 7. Ascoli—Como l 8. Catanzaro—Juventus 1 x 9. Perugia—Cagliari 2 10. Pistoiese—Avellino x 1 11. Torino—Fiorentina l x 12. Atalanta—Sampdoria i 13. Geiíoa—Lazio x 2 Pótmérkőzések 14. Lecce—Pisa x 2 15. 22. sz. Volán—MÁV Előre 1 x 16. Szarvas—Kazincbarcika 1 x Autósújítások BBK-futamok Magyarországon A szocialista országok autó- és motorsport szövetségeinek évenkénti konferenciáját idén Varsóban rendezték meg. A Magyar Autó- és Motorsport Szövetséget Nádor István főtitkár képviselte, aki a következőkben számolt be a legérdekesebb napirendi pontokról. — Két, az autósporttal kapcsolatos változtatást is elhatároztak Varsóban — mondta a MAMSZ főtitkára. — A szocialista országok legjobbjait évenként versenyre hívó Béke és Barátság Kupa rallye résztvevői eddig ötös csapatokban küzdöttek, mégpedig , valamennyien szíocialista gyártmányú gépkocsikkal. A BBK 1981-es futamaiban a résztvevő országok továbbra is öttagú együttesei egy-egy nyugati gyártmányú autót is nevezhetnek. A másik változtatás a pályagyorsasági versenyággal kapcsolatos. Az ott rajtoló masinák ez ideig legfeljebb 1300 köbcenti henger- űrtartalmúak lehettek. Jövőre viszont a lengyeleknek engedélyt adtak, hogy az 1500- 03 Polski Fiatokat benevezhessék. — A tanácskozáson sikerült véglegesíteni az 1981-es versenyidény valamennyi jelentős erőpróbájának időpontját. Magyarország két BBK-futamnak lesz a házigazdája; mindkettőre augusztusban kerül majd sor. Előbb 7—8—9-én, Nyíregyházán renTéli meghívás Mapatóba December 5—15. között Mo- zarnbik fővárosában, Maputó- ban nemzetközi labdarúgó- tornát rendeznek, és erre meghívást kapott egy magyar csapat is. Az MLSZ a ligaválogatottat küldi az afrikai kontinensre, amelynek vezetője Monostori Tivadar edző. KeJeges hírek Színre lépnek az öreg fiúk is Érdi röpösök az NB ll-beq „Megismételt" felvonás A vidéki bajnokságon Tarai tomászlányok érmei Az idei Izvesztyija Kupáért csak négy válogatott mérkőzik, mert Kanadából nem küldenek csapatot. A december 16—21. közötti tornán Csehszlovákia, Svédország, Finnország és a rendező Szovjetunió legjobbjai lépnek jégre Moszkvában. December 19-én érdekes mérkőzésnek lehetnek tanúi az érdeklődők, hiszen a szovjet „old boy” válogatott Európa hasonló korú, már visszavonult játékosokból összeállított együttesével csap össze. A szovjet csapatban a múlt olyan nagyjai húznak újra korcsolyát, mint a kapus Konova- lenko, a védő Ragulin és két egykori csatárcsillag, Firszov és J. Majorov. Ez történt az ifiknél Megyei ifjúsági labdarúgó-bajnokság. pilis—Iklad 2-3, Kartal— Érd 4-5, Dunai Kőolaj—ÉGSZÖV 3-0, Ráckevei Aranykalász—Vác- szentlászló 1-3, Dömsöd—Tápiószentmárton 1-1, Sülysáp—Gödi TK 1-3, Dunakeszi VSE—Fót 2-1, Perbál—Dunavarsány 4-0, Gödöllő— Ceglédi VSE 3-2. A vidéki országos egyéni tornászbajnokságon, a fővárosban, jól szerepeltek a túrái lányok. Az ifjúsági III. osztályú összetett versenyben Hámori Csilla ezüstérmes lett. Az ezüstöt az ugrásban elért elsőség, valamint a talajon és a gerendán kivívott második hely segítségével szerezte meg. A tu- raiak közül 4. Szénási Mónika, 5. Várhelyi Edit. Szénási a sze. renkénti viadalon ugrásban volt a legjobb, a második helyen végzett. Az általános Iskolás megyei leány kupaverseny nyitánya a hét végén lesz. Az 1980/81. évi sorozat rajtját Túrán a Köztársaság úti iskolában tartják. Népes mezőnyre, mintegy 80 indulóra számítanak. Forte kontra Ili. kerület ' A Kerék utcában az Óbuda Kupáért kiírt kézilabda-teremtornán már a második fordulót játszották. Mint beszámoltunk, a mezőnyben jó néhány Pest megyei együttes van. A nőknél' a Váci Forte gárdája, amely biztosan, 24-10-re győzött a III. kér. TTVE ellen. Képünkön: hétmétereshez készülődik a váci játékos, s o büntetőből növekedett az előny Reitter László felvétele Filmen a nyitány, s a finálé A moszkvai Rosszija filmszínház közönsége ismét átélheti az olimpia legforróbb pillanatait: ezen a héten mutatták be az „Olimpia ünnepe” és a „Búcsú az olimpiától” című színes dokumentumfilmeket. A két film része a MOSZ- FILM nagyszabású vállalkozásának, amely Jurij Ozerov rendező irányításával befejezéséhez közeledik, s amelynek célja a XXIII. nyári játékok minél teljesebb megörökítése. Az- „Olimpia ünnepe” a moszkvai, leningrádi, minszki, kijevi, tallinni megnyitókat követi nyomon, bemutatja a 81 országból érkezett hatezer sportoló vetélkedőjének legizgalmasabb pillanatait, míg a másik film elsősorban a záró- ünnepséggel foglalkozik. A do- kumentuimfilmek felvételeit az ország különböző filmstúdiói- I nak mintegy 100 operatőre ké- I szítette. APRÓHIRDETÉSEK A taksonyi Áfész felvesz mérlegképes könyvelői képesítéssel rendelkező dolgozót számviteli osztály- vezetői 'munkakörbe. Jelentkezés személyesen vagy írásban az Áfész középpontjában Taksony, Fő út 72. szám, 2335. _________ Pi iisszentiváni üzemünkbe gyakorlott teljesítményelszámolót, továbbá nyugati kooperációban történő szalagrendszerű bőröndgyártáshoz megbízható, komoly, jóképességű női és férfi szakmunkásokat és betanított munkásokat keresünk felvételre. Piiisszentiváni üzemünkben 7 óra 30 perctől kezdődő egy műszakos munkarendben történik a munkavégzés. Budapestieknek az üzemig és onnan vissza Budapestre kényelmes vállalati autóbuszokon 25—35 perces menetidővel. Jelentkezés: személyesen az alábbi címen: PEVDI Bőrdíszmű Gyáregység Pilis- szentiván. Bányatelep 14. 2084,____________ A NEFAG nagykörösi üzeme az alábbi fizikai munkakörök betöltésére felvételt hirdet: géplakatos, szerkezetilakatos, faipari gépmunkás. faipari géni segédmunkás, egyéb segédmunkás. Bérezés: lakatos szakmában kombinált bér. többi munkakörben teljesítménybér. Jelentkezni lehet az üzem munkaügyi osztályán, Nagykőrös, ör- kénvi u 94. »Pályázatot hirdetünk felsőfokú végzettségű, égy-két éves gyakorlattal rendelkező fiatalok részére pénzügyi- és számviteli főosztályunkra csoportvezetőnek. utókalkulátornak. elemző közgazdásznak. Nagy perspektíva! Minden szombat szabad. Magyar Szénhidrogénipar! Kutató Fejlesztő Intézet ügyvezető igazgató. Százhalombatta Pf 32. *>443 A Váci Izzó felvesz: műszerész, lakatos, csőszerelő villany- szerelő szakmunkásokat valamint női és férfi betanftott munkaerőt. Jelentkezés- Vác. Sebes Imre u. 21-23. Munkaügyi osztály. Gyakorlattal rendelkező jogtanácsost keresünk azonnali felvételre. Jelentkezés Önéletrajzzal a Gyümölcs- és Főzelék- konzervgyár személyzeti osztályán. Dunakeszi, Vasút u. 11. 2120. FELVESZÜNK 1 fó faipari technikummal vagy faipari szakközépiskolával és legalább 2 éves gyakorlattal rendelkező dolgozót művezetőnek. Jelentkezni lehet: Fűrész-, Lemez- és Hordóipari Vállalat Ceglédi Gyáregysége, Kosárhegy u. 22. Munkaügyi osztályán. Albertirsa nagyközségi Tanács Építőipari Költségvetési Üzeméhez üzemvezetőt felveszünk. Érdeklődni lehet' a nagyközségi tanácsnál. Felveszünk 1 fő szakközépiskolai vagy technikumi végzettséggel és legalább 5 éves gyakorlattal rendelkező dolgozót villanyszerelő művezetőnek. Jelentkezni lehet: Fűrész-, Lemez- és Hordóipari Vállalat Ceglédi Gyáregysége, Cegléd, Kosárhegy u. 22. Munkaügyi osztály. OMFI Agrobotanikai Központ Tápiószele felvételre keres I fő villanyszerelő i fő vfzvezetékszerelő szakmunkásokat és férfi mezőgazdasági munkásokat. Jelentkezés: Tápiószele Külsőmező üzemvezetőnél. Telefon: Tápiószele 41. dunakeszi HÜTÖHAZ felvételre keres gyakorlott mérlegképes végzettségű BELSÖELLENÖRT. Jelentkezés: Dunakeszi, Újtelep, személyzeti vezetőnél. ADÁSVÉTEL Monori-erdő, Fácán utca 3. szám alatt tanya eladó, 300 négyszögöles bekerített „telken. Kút, villany van. Érdeklődni: Monori-erdő, Rózsa u. 58. sz._____________ Gödöllőn eladó két szoba, komfortos öröklakás. Érdeklődni: Gaál, Mosolygó A. u. 5/c. IV. io. Este 5 után szombaton és vasárnap ____ Pi lisvörösváron 3/4 í részben kész ház, 466 n.-öl telekkel eladó. Víz, villany van. Sürgős. ,,Komoly vevő PmH 14 369” jeligére a kiadóba._________ Egy sózó és egy bélmosó teknő eladó. Szálai Tibor, Monor, Lenin u. 211._____• lO OO-cs nagykerekű Wartburg érvényes műszakival eladó. Zemka, Vecsés, Város út 21/a._____________ Rövid , bécsi, péncél- tőkés. kereszthúros zongora, kitűnő állapotban eladó. Vác- szentlászló, Zsámboki út. 67._____________ _ Két szobás ' ház eladó a vasútállomáshoz közel. Monor, Móricz Zsigmond u. 17. VEGYES Albérleti szoba kiadó egyedülállónak vagy gyermektelen házaspárnak. Kerepestarcsa (Zsófialiget), Déryné u. 7. Érdeklődni: 15 órától, ________ Qu artz órák javítása: (elemcsere. nyomógomb pótlás, beszabályozás stb.) Gajársz- kyné, Százhalombatta, Pataki sétány 8.