Pest Megyi Hírlap, 1980. november (24. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-26 / 277. szám

1980. NOVEMBER 26., SZERDA "srßf*t9tm Tervek, ötletek Taksonyból Új üzemcsarnok épül Két év múlva fogadja a konfekciórészleget Talán túlzás, hogy leáldo­zott a napja, de az tény, hogy csökkenőben van a népi jellegű ruházati cikkek divat­ja. Így aztán azok a háziipa­ri szövetkezetek, amelyek zö­mében ezekkel a termékekkel jelentkeztek a tőkés piaco­kon, most törhetik a fejüket, mivel is pótolják a kurtább érdeklődéssel egyenes arány­ban csökkenő exportot. A taksonyi Háziipari Szö­vetkezetnek egy teljes eszten­dő állt rendelkezésére ahhoz, hogy ötleteiket, elképzelései­ket kidolgoznák, s meg is va­lósítsák, no meg, hogy fel­készüljenek a VI. ötéves terv­időszakra. Nem véletlen a fo­galmazás, a termékszerkezet jó irányú váltásával, a megfelelő szakembergár­da kiképzésével és a szer­vezettebb, jobb munká­val már az elmúlt esz­tendőben teljesítették az V. ötéves terv feladatait. Az idén aztán megteremtet­ték a feltételeit annak, hogy magasabb minőségi követel­ményeknek megfelelő mun­kákra is képesek legyenek, tő­kés, főként NSZK-beli meg­rendelésre dolgozzanak. En­nek részeként a bedolgozók­nak új műveletet kellett elsa- játítaniok, a darazsolás nevű hímzést, amellyel női blúzok­ra készíthetnek ízléses min­tákat. Jövőre a központi műhely­ben már nyugatnémet meg­rendelésre dolgoznak, női konfekciótermékeket, bébihol­mikat állítanak elő. A kon­fekciót gyártó bedolgozók munkáit pedig a szocialista or­szágokba exportálják. Van azonban még néhány ötlet a taksonyiak tarsolyá­ban. A közelmúltban korszerű­sítették a kosárfonó rész­leg munkáját alapvetően meghatározó vessző-előké­szítést. A főzést, a hántolást korsze­rű berendezések segítik. A fejlesztés folytatásaként új üzemcsarnok épül a kon­fekciórészleg számára is. Mintegy 5,5 milliós beruházás­sal a vácszentlászlói Zöldmező Tsz vállalta az építést, 1982. tavaszi határidővel. Megvalósulóban az az el­képzelés is, hogy csökkent szellemi képességű embereket foglalkoztassanak. A kosárfo­nás egy-egy fázisát kell csak elsajátítaniok az érdekeltek­nek, s így könnyű munkával hasznosan tevékenykedhetnek. A szociális és betegotthonok nagy érdeklődést tanúsítanak az ötlet iránt, a héten meg­kezdődött az a tanfolyam, amelyen a szövetkezet szak­emberei a nevelőket tanítják meg a munkafolyamatokra, akik aztán helyben továbbad­hatják az ismereteket a gon­dozottaknak. Jövőré már kereskedelmi forgalomba is kerülnek ezek a termékek. G. M. Nádvágás Teljesen gépesített Megérett a nád, munkához láttak a nádvágók a Velencei­tónál. Egyelőre csak a partok mentén, a könnyen hozzáfér­hető helyken levő termést ta­karítják be. A mélyebb vize­ken csak a .jég beállta után kezdik meg a munkát. A ter­vek szerint az idén egymillió­hatszázezer kéve nádat vág­nak le a Velencei Nádgazda­ság szakemberei. A munkát teljesen gépesítették: kilenc nagy teljesítményű kombájn könnyíti meg a tó téli munká­sainak a dolgát. A kévébe kö­tött nádat a parton jellegze­tes, az indiánok sátraira ha­sonlító kupacokba — nád­kunyhókba — rakják, s onnan szállítják el a feldolgozóba. A velencei-tavi nád külföl­dön is keresett: a betakarított termés csaknem felét expor­táljuk. Kísérleti épületen Terhelik az alapozást A panelházak alapozásának új számítási módjait ellenőrzik az Építéstudományi Intézet tartószerkezeti laboratóriumában. Az ott felépített kísérleti épületet — amely gumibakokra épült — terhelésnek vetik alá, és így ellenőrzik, hogy a szerkezet mennyiben veszi fel a terhet, s teszi lehetővé a gazdaságosabb alapozást. Egyetemi gépészkar Szakmérnököket képeznek Sokszor feltett kérdés: sok, kevés vagy éppen elég az, amit az egyetem ad az okle­velet szerzett fiataloknak? A kérdés bármely részére ne­héz lenne igennel vagy nem­mel feleletet adni. Hiszen a nagy általánosságok kimon­dása mellett tudnunk kell, hogy az egyéntől is sok függ. Egy biztos: a végzés utáni gyakorlat, vagy ahogy diva­tosabban mondjuk, az élet dönti el, ki mennyire boldo­gul szakmájában. Specialisták kerestetnek Az élet diktálta feladatok, az igazi leckék ma sem má­sok, a technikusnak, a mér­nöknek • azonban annyiban módosultak a tennivalói, hogy az iskola, az egyetem befeje­zése után a legtöbb esetben specialistának kell lennie. Az elméleti alapozás korát olyan szakasz követi, amelyben a tanultaknak sokszor csak a töredékét használják. Nyilván ennek a felismeré­se vezette felsőfokú oktatási intézményeinket és felettes hatóságukat arra, hogy bizo­nyos szakágakban meghir­dessék a speciális szakmér­nökképzést. A Gödöllői Ag­rártudományi Egyetem mező- gazdasági gépészmérnöki ka­rán például, az alapképzés mellett négy szakon folyik a tanítás, amelynek hallgatói egytől egyig a korábban vég­zettek. Ezen a karon eddig már hatszáztízen kaptak szakmér­nöki oklevelet. Hogy milyen nagy az igény a speciális kép­zési formára, azt bizonyítja, hogy a jelenleg is folyó ag- rárgépész-gazdasági, a mező- gazdasági kutató, a mezőgaz­dasági energiagazdálkodási, valamint a mezőgazdasági gépjavító és alkatrészgyártó szak mellett két újabbat szer­veznek januárra. Az égjük á kertészeti-gépész szakmérnökképzés lesz, amely­nek céljáról a szakvezetőt kérdeztük. — Több minden - indokolja. A gépészmérnöki karon a ker­tészeti gépesítésből kevés is­meretet tudnak elsajátítani a hallgatók — mondja dr. Je­szenszky Zoltán egyetemi ta­nár. — Másrészt az utóbbi években nagy fejlődésnek in­dult a kertészetek gépesítése, Akad lustább fajta is... Szenvedélyből, tudományos munka Nyitott album az asztalon, bal oldalán aranytónusú fotó, borostyánba ágyazott méh. A képaláírás szerint a Baltikum­ban találták ezt a ritka érté­kű, érdekes leletet, melynek korát a tudósok úgy ötven­millió évre teszik. — Bizony sokkal eiőbb lakó­ja volt a földnek a mézelő méh, mint az ember — for­dul felém Rupp Káimán ma­gyarázón, majd komoly szak­tudássá növő munkájáról me­sél. Kezdeti kíváncsiság Rupp’ Kálmán, a Pest me­gyei Méhész Szakbizottság elnöke, 1953-tól az Országos Méhészeti Szakszövetkezeti Vállalat dolgozója, számos külföldi és hazai méhész­kongresszus meghívott előadó­ja, a hazai szakemberképzés lelkes résztvevője. Mint okta­tó cikkek, szakdolgozatok írója — szakosztálybeli tevé­kenységéért sokszor részesült már elismerésben, többek kö­zött az 1976-ban Budapesten rendezett Apimondia szimpo- zion (Méhész Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége) Api- mondia-aranyjelvényt, most legutóbb pedig Kiváló Szövet­kezeti Munkáért kitüntetést kapott. — Kezdetben passzióból méhészkedtem, sőt, ha még hátrább tekintek vissza az időben, eleinte csak kíváncsi szemlélője voltam annak a lenyűgöző tevékenységnek, amit a méhek végeznek év­ezredek óta, szakadatlanul. — Ez a kíváncsiság voit te­hát a kezdet? — Igen. Hosszú ideig a Ka­maraerdőben éltem a csalá­dommal, ott volt szolgálati lakásunk. A házhoz hatalmas park és gyümölcsös tartozott. Csakhamar észrevettem, mi­lyen gyönyörű almák terem­nek a kertben és rájöttem, hogy ebben nagy szerepe van az idelátogató méheknék is. Ettől kezdve érdeklődve fi­gyeltem a szorgos és hasznos munkálkodásukat. — Mikor változott ez a kí­váncsiság gyakorlati tevé­kenységgé? — Elég hamar belefogtam a méhészkedésbe, s aztán majd két évtizedig megszál­lott termelő voltam, aki ál­landóan kísérletezett, hogy minél tisztább, nemesebb mé­zet állítson elő. S lehetőleg minden fajtát. Volt nekem tükörfényű akácmézem, illatos hárs-, narancsízű vegyes vi­rágmézem. T ermékenység — Melyik fajta a legneme­sebb? — Ez inkább ízlés dolga. Sokan azt mondják, az akác­méz az igazi, mert az nem kristályosodik. A szenvedéllyel űzött mes­terség természetesen mindig elméleti problémákat is fel­vet, így mélyült el szinte ész­revétlenül Rupp Kálmán szaktudományában. — Én aztán elmondhatom, hogy autodidakta vagyok, soha nem vizsgáztam méhé­szetből, de még csak hasonló természettudományos terület­ről sem, viszont az évek fo­lyamán legalább nyolcszáz szakembert oktattam és vizs­gáztattam már. — A magam részéről a mé­hészkedést szinte lovagi hő- siességű dolognak tartom, el sem tudom képzelni, hogy va­laha is meg merném közelíte­ni azt a töméntelen mennyi­ségű méhet egyrakáson. — A laikusok általában így vélekednek, pedig a méhek ártalmatlanok, ha nem bánt­ják őket. Mondok magának egy esetet: barátom fülébe véletlenül bemászott egy méh. Ő türelmesen és mozdulatla­nul várt. A méh egy darabig izgett-mozgott, próbált- bel­jebb jutni, aztán, amikor rá­jött, hogy nem virágon sétál, szépen elszállt. Rupp Kálmán csodálatos mesélő, öt hallgatva az volt az érzésem, mindent tud ezekről a kis szorgos lények­ről. Soha nem hallottam eddig, hogy például az anyaméh 3—5 .évig él és ez idő alatt körülbe­lül egymillió petét rak le. De arról sem tudtam semmit, hogy egy kilogramm tpézhez legalább 50—60 ezer méh ra­kományára van szükség. — Találóbb jelképe a szor­galomnak nem is lehetne, je­ugyanakkor a mi karunkon egyáltalán nem kapnak a hallgatók kertészeti ismere­teket, márpedig meggyőződé­sünk, hogy bizonyos mérté­kig a gépészeknek is szük­ségük van erre. — Ugyanakkor, mivel sok gazdaságunk folytat kertésze­ti termelést, az e területen dolgozó gépészeknek saját ma­gukat kell képezniük, ami egy ideig tartható, de minden­képpen arra van szükség, hogy az oktatást intézményes­sé tegyük. Ezt ismerte fel a gépészmérnöki kar és az egyetem vezetése, s kért en­gedélyt a minisztériumtól a szakmérnökök képzésére. Takarékosság — Hasonló indokok alapján indítjuk ugyancsak januárban a terménykezelési szakimér- nökképzést — folytatja dr. Vas Attila, egyetemi docens. — Ha végiggondoljuk, egysze­rű rájönni, hogy a mezőgaz­dasági termelés minden ága­zatában az egyik legfontosabb fázis a termények betakarí­tása, kezelése, tárolása és egyes esetekben, az elsődleges feldolgozás. Hogy mennyire nagy jelentőségű a termények szakszerű kezelése, azt bizo­nyítja, hogy a költségek je­lentős hányadát emésztik fel ezek a folyamatok. — Egyszerre van itt szó az energia megóvásáról és a ve­le való takarékosságról. Ve­gyük például a kukoricater­melést, amelyben a betakarí­tásig az energiának csupán mintegy 15—20 százalékát for­dítjuk a szántóföldi munká­latokra, a többit, a nagyobb hányadot a betakarítás, a tisz­títás, a szárítás, a tárolás emészti fel. Tehát egyáltalán nem mindegy, hogyan gazdál­kodunk a villamos és a fo­lyékony, vagy éppen a gáz­energiával. A munkák szak­szerű irányításáról pedig csak akkor beszélhetünk, ha a nagy értékű gépek mun­káját speciálisan képzett gé­pészek irányítják. Az energia kérdése persze úgy is fölvetődik., hogy a megtermelt javak maguk is energiahordozók. Az anyagok szakszerű kezelése, ami tu­lajdonképpen anyagmegóvás, szintén mindennél fontosabb: az előírtnak megfelelő kukori­ca- vagy ga bemászó rí tás ma is követelmény, de ha ezt, és más termények kezelését spe­ciálisan képzett szakemberek­re bízzák, kisebb a kárba vesző beltartalmi érték. A ter- ménykezelési szakról, tanter­vének ismeretében elmondha- ’tó, hogy az erősen biológiai és műszaki továbbképzést jelent majd. ■ Partnerek — A két új szakra azok je­lentkezhetnek, akik legalább kétéves szakmai gyakorlattal rendelkeznek — tájékoztat még dr. Tóth Lászlóné. a ta­nulmányi csoport vezetője. — Az oktatásba egyetemünk mindkét karának tanárait be­vonjuk, mellettük egyenrangú partnerek lesznek azok a meg­hívott előadók, akik gazdasá­gokban, gépgyárakban, terve­ző-fejlesztő intézetekben és másutt elismert specialistái az egyes szakmai területeknek. F. L gyeztem meg önkéntelenül, az adatok hallatán. Rupp Kál­mán egyetértőén bólintott, majd elmondta, a gyakorlati méhészkedést abbahagyta, ma már csak elméleti, oktatási, szervezési kérdésekkel foglal­kozik. Oktat, szervez — Nagy népgazdasági jelen­tősége van a méz és újabban a Virágpor termesztésének. Évi 13 millió dollár jövedel­met hoz az államnak. Nem mindegy tehát, hogy milyen minőségben és mennyiségben állítjuk elő. Ezt azért emlí­tem, mert éppen mostanában szorgalmazom — az elmúlt szakbizottsági ülésen is el­mondottam — egy pároztató- állomás felállítását. Külföl­dön már sok van ilyen. — Erre miért van szükség? — A párzás természetes módon bizonytalan értékű he­rékkel történik, s így _az utó­dok nem mindig a legmegfe­lelőbb tulajdonságokkal ren­delkeznek. Az irányított meg­termékenyítésre azért lenne szükség, mert a méhek sem egyformák. Még közöttük is akad lustább fajta' Hosszú napokon keresztül hallgattam volna a színes be­számolót a méhészkedésről és a természet csodálatos kis te­remtményeiről. Rupp Kálmán miközben mesélt, mintegy szemléltetve a mondottakat, egvre-másra hozta elő a szí­nes fotókkal is illusztrált könyveket, a heverőn, a fote­lokon, az asztalon nőttek a halmok. Lassan az egész szo­bát betöltötte a méhek, a vi­rágok színes látványa és egy szenvedélves ember, idősen is kamaszlelkes lénye. S. Horváth Klára Noteszlapok hét közben TAPSGÉP. Úgy alakult a héten, hogy a jegyzetek többnyire esténként kerültek a noteszbe. Nem véletlen tehát — és talán megbocsátható —, ha a szabad idő hasz­nos eltöltésének akadályáról szólunk. No nem áthágha­tatlan gátakról, csak bosszantó apróságokról. Mint pél­dául a taps- vagy a nevetőgép. Nem mechanikus szer­kezetre gondolok, hanem arra a pokoli mechanizmusra, mely a televízió és a rádió nyilvános, szórakoztató cím­kével felruházott műsoraiban lép működésbe. A műsor ugyanis gyakran csak az elnevezéstől szó­rakoztató. Valójában rossz poénok, erőltetett, a ripacs- kodást súroló, sőt elérő színészi produkciók halmaza. No meg a tapsoké. Őrjítő. Egy mondat — perces taps- és nevetésorkán. Űjabb mondat — megint. A műsorvezető vagy a színész már erre játszik: hangját minden mondat után leejti és vár. Nem hiába. A paroxizmusba csapó frenetikus siker bejön. A készülék előtt ülő néző, hall­gató meg csodálkozik. Csodálkozik, mi ez a csodamóka? Minek örül ennyi­re az a sok ember ott a helyszínen? Talán mást látnak, hallanak, mint én? Vagy csiklandozzák őket? — Vagy — irgalom atyja, ne hagyj el! — bennünk, egyszerű otthon­ülőkben van a hiba? Pár millióan — ellentétben a pár tucat jelenlévővel — elvesztettük a humorérzékünket? Működik a tapsgép — mondja egy bennfentes, „meg­nyugtatóan”. Kifinomult módszerrel dolgozik, nem villan föl felirat: Taps! Nevetés!, nem, ez rég lejárt. Beül a né­zők közé néhány előtapsoló, előnevető. Ném is fizetett klakk, hanem a szerzők, az előadók, a technikusok távoli ismerősei, akik a belépőjegyért — Majd tapsoljon, Józsi­kám! — törlesztenek. És tapsolnak, nevetnek önfeledten. Állítólag évtizedekkel ezelőtt valóban felvillanó fi­gyelmeztetések noszogattak tapsra, nevetésre. Lehet. Ám meghallgatva néhány régebbi rádiófelvételt, azokon Gá­dor Béla, Darvas Szilárd a maiaknál gyakran lényegesen szellemesebb poénjait — feltűnően kevesebb a bosszantó közbenevetés. Lehet, hogy a magvasabb humor nem tűri az állandó röhejt? JE-JE-JE. Felkapom a fejem. A rádióban valami dal, a népszerű és kiváló színész előadásában. Négy liverpooli angol úrról szól az ének, arról, hogy eme urak dala csu­pa je-je, amitől már fáj az ember feje-je, ezért hát da­luk hülye-lye-lye. (Lehet, nem pontosan idézek, a lénye­géért szavatolok.) Megnézem a műsorújságot: Mai dalok. Hm. 1980 no­vemberében ilyen bárgyúság még akkor is bosszantana, ha a Beatles feltűnése óta nem telt volna el csaknem két évtized. Ha könyvtárnyi tanulmány nem bizonyította volna már: a beatzene, -irodalom, -nemzedék tudat- és társadalomformáló erő. Gyakran igazi progresszív erő, és ha voltak is az általa meghatározott, vele jellemzett élet­formának a konzervatívabb ízlés számára különösnek tűnő megnyilvánulásai — bárgyú szöveggel hülyének minősíteni, több mint bún. Hiba. Mert struccpolitika. (Szakértő barátom szerint: a „szellemes” nóta vagy 15 éves. Mai dal. Hoppá.) AZ AZ IZÉ. Olyan kis vékony selyemszalag. Vasta­gabb kötetek gerincébe aplikálták. Könyvjelzésre szol-' galt, praktikus volt, mindig kéznél. Volt. Nincs. Eltűnt. Van helyette fogpiszkáló, letépett újságdarab, gyufaszál, tollbetét. Néha még könyvjelző is, papírból, bőrből, egy­szerűbb, csinosabb. Valamennyire jellemző: elvész. Előbb vagy utóbb, de elvész. Az a kis izé nem veszett el, eltet­ted a könyvet egy-két évre akár, elővetted, ott folytat­tad, ahol abbahagytad. Nem veszett el, csak — megcáfol­va az anyagmegmaradás törvényét — eltűnt. Ki tudja, mivé alakult át? És miért? Andai György

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents