Pest Megyi Hírlap, 1980. november (24. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-23 / 275. szám

8 PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN »»«■ november 23., vasárnap

Televíziósok colija, filmesek puskája, az irodalom rúgása

Zeneszeretőre nevelni...

■ Első halál:

F. Z. az ablakokat figyelte; kezében lövésre kész rövid csövű géppisztoly. Megrándult a nyaka, amint a gerince mellé, éles fájdalmat okozva becsapott a colt csöve.

— Fel a kezekkel — sziszegték mögötte. Izmaiban feszültség. Ütőszeg csattan, robban a töltet, és az alattomos kis ólom roncsolja az ano- rákot, és az idegeket: tsss!

„Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni..

Ragyogott a késő őszi nap a téren. A távoli pádon szerelmesek értek egymás bőréhez. Közben galambok ereszkedtek a későbarokk templom körül álló kőszentek vállára és rövid pihenő után összepiszkolták ruhájukat. Odébb Trabant várta tulajdonosát. Szemben a kávéház teraszán vendéglesve sütkérezett Katinka, a pincérlány, és felszínesen álmodott az egyedül vállalt, még világra sem hozott kislányáról.- ■ — Második halál: ----------H. K. szúró fájdalmat érzett könyökén és térdén, őt is meglepte, hogy szédül. Mikor feltekintett, még látta, hogy a másik belekapaszkodott a székbe és megpördült: most kéne lőni. De izmai nem engedelmeskedtek. Hát igyekezett a földhöz tapadni. Minek? — ágaskodott agyában a kérdés. Minek? Hiszen a vak is látja, hogy géppisztoly: tsss! tsss!

„Ráhányni mindent, ami antik, ócska.,

Ahol a gyerekek játszottak, előző este varázslat volt. Egy népi együttes tagjai pörögtek, forogtak, fogták egymást, levegőbe röpítették a fodros szoknyákat. Testek fonódtak össze: násznagyok hozták a pártát, vőfélyek a szalagos botot, s a faluvén- asszonyok bölcsőt. Mert szerelem, esküvő és termékenység sodró játéka bolondította a nézőt.----------- Harmadik halál: ----------F. Z. keze sajgott a rúgástól és elejtette a karabélyt. — Na, megállj csak — gondolta, miközben jobbját rátette a géppisztoly tusára. — Szétlövöm a fejed. — És nem tudta már, hogy játszik: Tsss! Tsss!

Tsss! — Hát nem hal meg? A színpadon a két fiú újra hempergett. A sötétmelegítős rácsapta a széket ellenfele kezére.

„Gyermekjátékok —, ó, bolond fogócska! —”

Egy ősi magyar városban történt mindez? Valahol Európában? Vagy Santa Cruz, bolíviai kétezer méteres kőszirtjének hajlatában? Játszanak. Játszik a jövendő ember. Magyarországi árak: távirányítású holrakéta, ára 680 forint: műanyag géppisztoly, elektromos kisüléssel, ára 71 forint; kezdetleges barkácsfelszerelés 510 forintért. És dördül a filmesek ismétlő puskája.----------- Negyedik halál: ----------H. K. most valóságos fájdalmat érzett: kezén összerándultak az inak. A másik ott ült előtte a földön: — Megölöm — gondolta és tarkójára irányította a csövet —, megölöm — ismételgette — és nyertem és győztem: Tsss! Tsss! Tsss! A másik sírni szeretett volna, hiszen ez lő, a nyomorult, neki pedig mindene fáj. Az orrában facsarodott valami és kesernyés ízt érzett: vért, igazat, valóságot, amitől szédülést kap az ember, és felmentést minden tette alól: teljes erejéből fölrúgta a széket.

„Azt a tüzet, ő jaj, meg kéne rakni..

A játék az utánzás művészete. Játékelmélet: Neumann János magyar származású matematikus fejlesztette önálló elméletté. Részletesen csak két játékos „0” összegű játékainak elméletét dolgozta ki (megérteni sem akarom). Kevert stratégián olyan előírás értendő, hogy a játékos bizonyos valószínűséggel választja a tiszta stratégiák egyikét. Az a stratégia a legjobb, amely a játékos maximális veszteségét — minimálissá, illetve a minimális nyereségét maximálissá — teszi.----------- ötödik halál: ----------F. Z. talpra ugrott, a másikat elsodorta a szék és elterült, tehetetlenül feküdt a földön. Nem mozdult.

F. Z. gyakorlott kézzel felhúzta a revolvert, kibiztosított, eközben a tölténytárcsa átfordult, cső elé került a lövedék. F. Z. lőtt és kiáltott: — győztem. Hát igen, minimális győzelme felért maximális vereségével. Lassan kiegyenesedett, és belerúgott a földön fekvő társba: — Gyere már, te bolond, haza kell mennünk. Nem vagy normális, ezek játszanak, te meg úgy orrba vertél. Na, gyere.

„Azt a tüzet, ó, jaj, meg kéne rakni”, Hogy fölmelegednének az emberek!”

Pirult a késő őszi nap, szerelmesek megérezték a hűvös levegőt. A Trabantba beszállt egy köpcös úr. És szemben, a kávéház teraszán Katinka sokáig nézett az elbotladozó srácok után.

KRISZT GYÖRGY BARCZA ZSOLT nívódíjat nyert felvételei

Az élővilágban magasrendű fajunk csodálatos képessége a játék. Játszanak a gyerekek. Mi is játszunk — képek alá írt számokkal, s a sötét betűs versidézetekkel, amelyek József Attila páratlanul szép, Tél című verséből kerültek a sorok közé. Fantáziánk Pegazusán rúgtattunk át társadalmilag megszabott mozgáskőrünk határain, feledjük a szűkre méretezett környezet valóságát. Játék: valóság és álom az ébrenlét határán, kápráztató gyönyörűség. Szellemi játék és szerelmi játék, sport és önmagunk próbatétele, szerencsénk faggatása és a győzelem ígéretének mámora. Játék: az utánzás mítosza, megkísértése mindannak, amivel nem vagyunk azonosak, de hatása alól sem menekülhetünk.

Beszélgetések a muzsikáról

Kodály Zoltán egy cikkében ezt írta: Ma a legkisebb városban több müveit ember él, mint öt- ven-hatvan éve egy-egy megye- székhelyen. Az egyetemet végzett, olvasott, utazott emberek száma megsokszorozódott mindenütt. De a magyar műveltség sajátos típusa okozta, hogy az általános műveltség emelkedésével a zenei műveltség nem fokozódott arányosan. Mindig így volt ez és így marad? — A cikk 1937- ben íródott.

És ma, 1980-ban. — Beszélgető társaság, értelmiségi fiatalok. A rádióban harmadrangú szórakoztató zene. Aztán egyszer csak vált a műsor, Bach egyik szólószonátájának kezdő ütemei csendülnek fel. A hegedű diszkrét, ám intenzív hangja betölti a szobát — nem sokáig! A rádió mellett ülő fiatalember megszokott ösztönösséggel odanyúl a csavarógombhoz, és bosszús sietséggel átvált egy másik állomásra.

Disco itt, disco ott

Járom a községeket. Figyelem a műsorokat hirdető falragaszokat. Az eredmény: kísérteties egyformaság és bizonyos kulturális terület teljes hiánya majd mindenütt. A községek művelődési programjában egyetlenfajta zenei műsor létezik, a disco.

Vajon mit jelentenek ezek az egy- lényegű plakátok. Kikövetkeztethető-e a hirdetmények, propagandaközlemények összevetéséből valami?

Konkrét kérdések, konkrét válaszok kellenek.

A nagykátai járás zeneoktatásának, zenei életének helyzetéről próbáltam képet nyerni. Vizsgálódásaim, kíváncsiskodásaim eredményeit természetesen nem tekinthetem általános helyzetképnek. A nagykátai járásban 65 ezer ember él.

Először nézzünk néhány adatot. — A járásnak egyetlen zeneiskolája van, Tápiógyörgyén és ez a járás déli részén hat községet lát el. Farmoson és Tápiószecsőn a művelődési házban oktatnak zenét, tanfolyam jelleggel. A többi hét községben semmi sincs. A járási székhelyen, Nagykátán (12 ezer lakosú), csupán a tápiógyörgyei zeneiskola fiókiskolája található. A huszonkét általános iskola közül kilencben oktatják az éneket szaktanárok, a többiben — hadd idézzek egy kedélyesnek szánt véleményt — az a pedagógus, akinek a legjobb füle van a tantestületben.

Ingázókkal nem mc§y

Ennyit a kézzelfogható tényekről. És most néhány személyes vélemény.

Tápiógyörgye, Mátyás Ferenc, a zeneiskola igazgatója;

— Az átlaghoz viszonyítva optimális a helyzetünk. Különálló épületünk van, elég a terem. Tavaly sikerült egy kis hangversenytermet is kialakítanunk. A hangszerállományunk megfelelő.

— Hogyan látja a zeneoktatás helyzetét a járásban?

— A kodályi koncepció, a tömegek zenei nevelése elsősorban az iskolák, az általános és középiskolák feladata. Az ötvenes évek nagy igyekezete és fellendülése ezen a téren, én legalább is úgy tapasztaltam, mindenütt megtorpant.

— Mint zeneiskolai igazgató, miben határozná meg saját feladataikat?

— Tulajdonképpen bázist, az illető községek zenei életének megteremtését, kiszolgálását kell hogy jelentse a zeneiskolák léte és természetesen az esetleges tehetségek szárnyra bocsátása.

— Ez az elképzelt bázis itt, Tápiógyörgyén mennyire az?

— Még nem az. De lehet! A tanács ugyanis az oktatással és az egyéb művelődéspolitikai területtel egyenrangúan kezeli a zeneiskolát. Viszont a tanári kar legnagyobb része Cegléden, Budapesten lakik, nem

hajlandó itt letelepedni. Pedig valamiféle zenei kultúrát, zenei életet, igazából csak helyben élő, jól képzett pedagógusokkal lehetne kialakítani.

— Vannnak komoly zenei rendezvények a községben?

— Igen. Amióta kész a hangversenytermünk, már öt koncertet adott a tanári kar.

— Milyen az érdeklődés?

— Nem szabad csodát várni. Volt néhány felnőtt is aihangvensenye- ken és természetesen a növendékeink.

Az egyetlen lehetőség

T ápiószecső. A művelődési ház két munkatársával. Takács Istvánná igazgatóval és Lesti Bertalannal beszélgetünk.

— Tanfolyam jellegű nálunk a zeneoktatás. Tavaly 21 gyereket tudtunk felvenni a több mint ezer iskolásból.

— Miért?

— Eddig egyetlen szakpedagógus volt a községben, az általános iskola énektanára. Idén szerencsésebbek vagyunk, új kollégát neveztek ki, s ő is vállalt nálunk hangszeroktatást.

— Van igény a zenetanulásra?

— Hogyne! Elég magas (szemben a zeneiskolai oktatással!) a tandíj (havonta 180 forint), é3 semmiféle bizonyítványt nem kapnak a gyerekek, s idén mégis több mint negyvenen jelentkeztek.

— A művelődési ház programjában szerepelnek olyan rendezvények, foglalkozások, amelyek némi zeneismeretet adnak a lakosságnak?

— Négy éve (!) próbálkoztunk egy Beethoven-esttel. Teljes volt a csőd!

Kollár Lajos, a nagykátai járási hivatal művelődési osztályának vezetője és Szegedi Pál közművelődési felügyelő minden szépítgetés nélkül elemezte a helyzetet.

— Mind az objektív, mind a szubjektív feltételeknél problémák vannak. Vegyük először az objektív oldalt. Itt van Nagykáta. Szépen fejlődő, gyarapodó nagyközség. Nincs zeneiskolája. Az általános iskolákban ugyan van énekoktatás, de például a szakmunkásképző intézet diákjai semmiféle zenei nevelést nem kapnak. Most van egy lehetőségünk — ez valószínű, megvalósul! — A termelőszövetkezet volt irodaépületeit a tanács átveszi, itt nyit önálló gyermekkönyvtárat, és ide költözteti a fiókzeneiskola nagyobbik részét is. (Jelenleg három különböző helyen, még magánháznál is tanítanak.)

Kerékkötő rendelet

— Ha másképp nem, a művelődési házak keretében miért nem lehet bővíteni a zeneoktatást?

— Bővíteni? Az évek során még csökkent is a számuk. Például Kákán is megszűnt. Nem lehet ezt a fajta oktatást már folytatni. A tanárok, akik a művelődési házakban oktattak, nyugdíjba vonultak. Az új, szakképzett zenepedagógusok alkalmazására pedig nincs mód. Ugyanis egy ősrégi pénzügyi rendelet szerint nevetségesen kis óradíjakat fizethetnek csak a művelődési házak a zeneoktatóknak, amiért természetesen nem lehet szakembert szerezni. Hiába áldoznának esetleg nagyobb ösz- szeget, a rendelet köti őket.

— Mi a magyarázata, hogy Tápiógyörgyén sikerült kiváló feltételeket teremteni a zeneoktatáshoz?

— Ez a szubjektív oldala a problémának. A megyei segítségen túl nagyon sokat számított a helyi vezetők szemlélete. A községekben az a fajta hozzáállás hiányzik, amire azt mondjuk, szívügy! A legtöbb tanácsi vezető harmad-, negyedrangú kérdésként kezeli a zene ügyét. Ám végül is tudomásul kell venni, hogy a községekben előbb iskola, könyvtár, művelődési objektum kell.

— Hadd idézzek ismét Kodály Zoltán egy írásából: Minden teendőnk egyetlen szóban foglalható ösz- sze: nevelés. — Iskola kell, könyvtár kell? A felsorolásba talán bele kellene — úgy közösen! — érteni azt is, hogy zene kell!

— Tulajdonképpen ez lenne az ideális, ez a komplex szemlélet. Csakhogy ehhez egyelőre sem a tárgyi, sem a személyi feltételek nincsenek meg — mondta befejezésül Kollár Lajos.

Végezetül még egy adat: a járásból hosszú évek óta egyetlen fiatal sem került zenei pályára.

S. HORVÁTH KLÁRA

...Jó szóval oktasd...