Pest Megyi Hírlap, 1980. november (24. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-12 / 265. szám
%MiUm 1980. NOVEMBER 12., SZERDA Kiváló címet kapott & Tápiómente Együttes Nagykátaiak újabb sikere At amatőr művészeti mozgalom a felszabadulás óta széles tömegekre, a legkülönbözőbb korosztályokra és csoportokra támaszkodhat Fellendülése, a valódi értékek felkutatására irányuló törekvés erősödése egyrészt a munkásosztály, másrészt az értelmiség érdeme. A két irányból induló kezdeményezés összeolvadása olyan haladó jellegű, a munkásmozgalommal szaros kapcsolatban levő tevékenységet eredményezett, amely a közművelődés igen fontos részét képezi. A többi között erről beszélt Molnár Ferenc, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága tudományos és kulturális osztályának helyettes vezetője azon az ünnepségen, amelyet tegnap délelőtt a Magyar Néphadsereg budapesti Központi Művelődési Házában rendeztek, s amelynek keretében az idén huszonhét amatőr csoport: kórus, zenekar, színjátszó-, bábcsoport, képzőművészeti és fotókör, néptáncegyüttes vehetter át első vagy második alkalommal (az utóbbi esetben véglegesen) a Kiváló Együttes kitüntetést Ács Miklósnétól, a Népművelési Intézet igazgatójától. ★, A Kiváló Együttes címet először elnyert csoportok között Pest megyei amatőr csoport, a Tápiómente Szövetkezeti Néptáncegyüttes is szerepel. A nagykátai Bartók Béla Művelődési Központban dolgozó tánccsoport 1964 óta működik, 1969 óta közös fenntartású szövetkezeti együttesként, művészeti vezetője Dómján Lajos. A több mint ötven tagból álló felnőttegyüttes jelentős munkát tudhat magáénak a helyi, a nagykátai, a Tápió menti népi tánchagyományok, dallamok, Dómján Lajos átveszi a Kiváló együttes oklevelet Acs Miklósnétól Bozsán Péter felvétele szokások összegyűjtésével, színpadi formában való bemutatásában, de tudatosan törekszik arra, hogy az egész ország táncfolklórjának értékeit megismertesse a helyi, hazai és külföldi közönséggel. Az utóbbi időszakban pedig sikerrel mutatott be drámai, balladisz- tikus hangvételű összeállításokat is. A Tápiómente Együttes munkájának színvonalát jellemzi, hogy fellépett már Lengyelországban, az NDK-ban, a Szovjetunióban, az NSZK-ban, Csehszlovákiában, Francia- és Spanyolországban. Az olaszországi Agrigentóban a fődíjat, az Arany Templomot nyerte el, ugyancsak fődíjat kapott az idei siófoki néptáncfesztiválon. A szövetkezeti táncosok tavaszi váci találkozóján arany II. minősítést kapott; a kollektíva elnyerte a Szocialista Kultúráért kitüntetést. A hazai országos jellegű és a külföldi szereplések mellett a nagyközség és a járás településeinek lakói előtt is rendszeresen fellép a csoport, évente egy alkalommal a járás minden községébe eljut. Az együttes vendégeként a járási székhelyen járt külföldi — lengyel, finn, szovjet, olasz, NDK-beli — csoportok fellépése új színekkel, kitekintési lehetőségekkel gazdagította a helyi közművelődési életet P. Sz. E. A zrínyi kiadó gondozásában Hadtörténeti regények és katonapolitika A Zrínyi Katonai Kiadó még az idén több olyan kiadványt jelentet meg, amely- lyel a katonapolitikai és a hadtörténelmi kérdések iránt érdeklődők igényeit kívánja kielégíteni. A kiadó x egyik legjelentősebb vállalkozása A második világháború története című sorozat gondozása. A monumentális műnek a napokban jelenik meg a kilencedik kötete, amely az 1944 júniusa és decembere közötti eseményeket tárgyalja, főként a közép- és délkelet-európai államok népeinek, köztük a magyar népnek a felszabadításáért vívott harcokat. A napi politikai eseményekbe kalauzol Árkus István Pénz, fegyver, hatalom című könyve, amely példákkal mutatja be a monopolkapitalizmus és a hadiipar összefonódását, s leleplezi az imperializmus haladásellenességét. Pálfy József Furcsa házasság című könyvében az ellentmondásos francia—NATO kapcsolatokat érzékelteti. Walter Lord: Hihetetlen győzelem című hadtörténelmi regénye a második világháború egyik jelentős, a magyar olvasók előtt viszont alig ismert csatájának — a Midway-szigeteknél lezajlott tengeri ütközetnek — a történetét dolgozza fel. Thomas N. Scortíá és Frank M. Robinson — egy tudós és egy lapszerkesztő — A Pro- metheus-válság című tudományos-fantasztikus regénye fi volt az USA-ban, most magyar nyelven is hozzáférhetővé válik. BUDAÖRSI SZABAD SAV Azt tanulhatják, érdekes A FAKULTATÍV OKTATÁS BEVEZETÉSÉNEK KÜSZÖBÉN A Budaörsi Gimnázium nem is régi, nem is nagy. Ez évtől önálló, s hat osztályában ösz- szesen 151-en tanulnak. Ezt a gimnáziumot sem kerüli el a középfokú oktatás újdonsága, a fakultáció, s talán épp azért, mert kicsi, ez ügyben áttekinthetőbb is a helyzet, mint ott, ahol négy-öt párhuzamos osztály is akad egy-egy évfolyamon. Diákszcmmel Szabó Mónika másodikos: — Nem titok, tavaly 3,6 volt a tanulmányi eredményem. Tanár szeretnék lenni, általános iskolában. Angolt és magyart, vagy történelmet szeretnék oktatni. Érthető ezért, hogy ha módom lesz rá — mert jövőre választhatok —, akkor az angolt és a magyart, esetleg a biológiát kívánom nagyobb óraszámban tanulni. Viszont a kémia az a tárgy, amit nemigen értek, nem is kedvelem különösebben. Ezt pedig nem leszek köteles tanulni, s az igazság az, nem is fog nagyon hiányozni. — Én viszont kitűnő tanuló vagyok, s eddig nem döntöttem, hogy mire adjam a fejemet — így Báder György, Mónika osztálytársa. — Csak annyi biztos, hogy a matek és a fizika inkább érdekel, mint a többi tantárgy, talán, mert sokat kell gondolkodni, mert sok feladatot kell megoldani. Ezért már most, másodikban — az úgynevezett szabad sáv két órájában is — matematikát tanulok. Azt hiszem, hogy a fakultatív oktatás az eddiginél jobb lesz, mert mindenki több időt fordíthat arra, ami a felvételi vizsgához, a továbbtanuláshoz kell, A tanár véleménye Árendás Péter fizikát tanít. Idén állt a katedrára, s így látja a helyzetet: — A mostani negyedik osztályból, úgy tűnik, senki sem fog olyan főiskolára, egyetemre menni, ahol kell a fizika, érettségizni is legfeljebb ketten fognak ebből a tárgyból. A fakultáció idején — már jövőre is — legalább nyolc gyerek kell ahhoz, hogy a fizika bekerüljön a választható tárgyak közé. A mostani másodikosok közül pont eny- nyien voltak az érdeklődők, s így a tantárgyam jövőre választható lesz számukra. Ami' érdekes: a fakultáció nem jelenti azt, hogy lényegesen több fizikai ismeretet kell elsajátítaniuk, csupán annyit, hogy sokkal mélyebben és alaposabban tanulnak. Tehát jut majd idő a mostani tananyagban nem is szereplő összetettebb, bonyolultabb példákra, kísérletekre, még arra is, hogy a fizika egy-egy érdekes kérdéséről beszélgessünk, elkalandozzunk. Ami a lényeg: ezen a módon a gimnázium legfőbb funkciója, az egyetemi, főiskolai tanulmányokra való felkészítés nyilván jobb lesz. Egyébként meggyőződésem, hogy a matematikát, a fizikát nem is lenne szabad tizenöt tanulónál többnek oktatni egyszerre, A választék A Budaörsi Gimnázium igazgatója, Asztalos Zoltánná: — A fakultáció idén a második événél tart. Most az első és a második osztályosok egy része testnevelési tagozatos. A másodikban már életbe lépett a szabad sáv, azaz mind a 38 másodikosunk választhat, hogy heti két órát testneveléssel vagy matematikával, esetleg egyikkel sem tölt. Ez azonban még nem a fakultáció, a szabad sáv megmarad harmadikban és negyedikben is, de a fakultatív oktatás emellett kezdődik jövőre, amikor a mostani második osztályosok harmadikba lépnek. — Hogyan is fest majd az utóbbi? Ezekben a hetekben készült egy felmérés arról, hogy jövőre a gyerekek milyen tantárgyakat szeretnének választani. A biológiára 15-en, a magyarra 14-en, a történelemre 12-en, a németre 11-en, az angolra 10-en, a matematikára 9-en, a fizikára és a gépírásra külön-külön 8-an szavaztak. — Három csoportba soroltuk a fakultatív tárgyakat. Az elsőben heti két órával a matematika, a biológia és a magyar szerepel, a másodikban ugyancsak két órával a fizika, a történelem és a gépírás, a harmadikban három órával a német, az angol és a gépírás. A gyerekek mindhárom csoportból egy-egy tárgyat kötelesek kiválasztani. — Tévedés lenne azt hinni, hogy megnőnek a diákok terhei. A fakultáció hét órája helyett ugyanis elmarad másik hét óra. Nálunk például ilyen a már említett kémia, s még néhány tantárgy, amelyeknek csökken az óraszáma. A tanárok terhei sem nőnek számottevően, csak az lesz gond, hogy kevés a tanterem. Berényi Ede, a Pest megyei RADIOFIGYELO JELENIDÖBEN. A rádiónak ez a rendszeresen ismétlődő műsora Kondor Katalin szerkesztő-riporter jóvoltából majd’ minden esetben közéletünk különféle, ám mindig jellegzetes és tanulságos jelenségeit tűzi gombostűhegyre. Ez alkalommal Az adott szó becsülete címmel rövid történetek elevenedtek meg színesen, mégis visszafogott riporteri lendületteL Először a sajtóból is ismert csillaghegyi játszótér históriáját idézte fel. A Rozmaring Tsz adta, majd nem tartotta be a szavát. Megígérte, ha felépül az óvoda, berendez a kicsinyeknek egy játékparadicsomot. A környék lakói társadalmi munkára is összegyűltek két ízben, de a tsz minden magyarázat nélkül cserben hagy. ta őket. Hogy miért? Vállvo- nogatás volt a válasz. Csalfa ígéretnek esett áldozatul az a gyógyszerész és fogorvosnő házaspár, akik a tanácsi vezetők biztatására Cigánd- ra költöztek Nagymarosról. Sem a lakás, sem a megfelelő fogorvosi rendelő nem került tető alá. Hiába talpaltak s mentek fűhöz-fához, teljesen magukra maradva hátat fordítottak az egésznek, hogy negyvenéves fejjel ismét új életet kezdjenek egy másik megyében. így egymás után sorjáztak az epizódok, köztük felrajzolódott egy beruházás kálváriája. A beruházó és a kivitelező vállalat került hosszú tusakodás után szembe egymással. Pedig ez esetben papír is védte az adott szó becsületét, sőt hatósági rendeletek is vigyázták a beruházó jogait. A másik cég ennek ellenére nem tartotta be a ' határidőket. Helyette jogi csűrés-csavarás következett, amely mérhetetlen energiát emésztett fel. Végül is az erkölcsileg felül álló beruházó lett a vesztes. A létesítmény helyett a szinte koldusgarast érő kötbérrel kellett a csatatérről visszavonulnia. A riporternő végül is nem tudott megnyugtatóan pontot tenni históriái végére. A megszólaltatott közgazdász, Szabó Gábor is tehetetlenül tárta szét a kezét, mondván: a hanyagság pajzsa az objektív nehézségekre való hivatkozás. De talán mégsem lehet ebbe beletörődni. Erre hívta fel a figyelmet a felsorakoztatott esetek mellbevágó tényeivel Kondor Katalin. ÖTÖDIK SEBESSÉG. Ismert színes kaleidoszkóp ez a műsor az ifjúság részére. Ezúttal is arra törekedett, hogy változatos eszközökkel teremtsen ínycsiklandó körítést hallgatói számára. A zenei foglalat a pop-muzsika tíz évvel ezelőtti világsikereiből ötvöződött ösz- sze. Közben sok minden elhangzott. Egyebek között egy beszámoló — a DÍVSZ alakulásának évfordulója alkalmából — a Mexikóvárosban rendezett ifjúsági szövetségek konferenciájáról. Vonzóan ügyes volt az ösz- szeállítás. Nehéz fajsúlyú politikai témát tálalt úgy, hogy mindvégig lekötötte a figyelmet. A mikrofonvégre kapott küldöttek — Salvadorból, Panamából, Namíbiából — szinte a közvetlen élmény elejével hatottak, amikor szenvedéllyel, olykor keserűséggel számoltak be azokról az állapotokról, melyek hazájukban a fiatalok legjobbjait önkéntesként a politika csatasorába szólítja. Kiemelkedően érdekes volt az a maga kócosságában is nyomon követhető vita, melyben fiatal egyetemisták az egyetemi felvételi rendszer hiányosságáról, a hivatástudat nélküli pályaválasztás lehetőségeiről szóltak. És végül mintha csak ehhez kapcsolódott volna a reklámmal kapcsolatos interjú egy fiatal lánnyal, aki csupán a szereplési vágytól hajtva tanítónői mesterségét felhagyja, hogy kétes értékű reklámsikerekben tetszelegjen szépségével és fiatalságával. Sz. E. , Tanács művelődési osztályának gimnáziumi felügyelője: — Jelenleg 350 fiatal tanul a megye gimnáziumainak második osztályaiban, őket érinti jövőre leginkább a fakultatív oktatás ügye. Köztudott, hogy ez a rendszer több szakaszú. Az első a felzárkóztatásé, tavaly óta minden első osztályban ez a pedagógusok fő feladata. És a megyében? — Idén a második osztályokban a felzárkóztatás mellett már főszerepet kap a pályaorientáció. Hetente egy órában az osztályfőnök vezetésével azzal foglalkoznak a tanulók, hogy jobban megismerjék saját képességeiket s a választható életpályákat. A szabad sávot ezzel együtt vezették be a gimnáziumok. Ez utóbbi nem kötelező, hiszen a „többlet” két órát csak az látogatja, aki akarja. — A tanárok, a diákok is nagyon érdeklődnek a jövő évtől kötelezően választandó és választható tantárgyak iránt. Kétségtelen, hogy a választékot csak az iskolák korlátái szűkítik, mert ahol például nincs spanyoltanár, vagy ahol hiányzik a műszakirajzasztal, ott nem oktatható ez a tárgy. Viszont a választék nem lesz szűk. Azokban a gimnáziumokban, ahol több párhuzamos osztály is van, mint például Cegléden, ott a három csoportba nyolc-nyolc tantárgy került, így legalább 50 különböző érdeklődési iránynak megfelelő tantárgy- hármas közül választhatják ki a tanulók a nekik legmegfelelőbbet. S ahogy a budaörsi gimnázium igazgatónője is mondta; a tanulók óraszáma nem változik, az iskoláé viszont igen, hiszen hét óra helyett akár huszonegyet is kell tartani. Épp ezért pedagógusigényes, tanteremigényes ez a változás. V. G. P. MÉG E HÓNAPBAN Hanglemezújdonságok A karácsonyi vásárig több újdonságot jelentet meg a Hanglemezgyártó Vállalat. Még ebben a hónapban az üzletekbe kerül Goldmark Károly Sába királynője című operájának német nyelvű felvétele. A dalmű címszerepét Takács Klára, Sulamithot Kincses Veronika, Asszádot Siegfried Jerusalem NSZK-beli tenorista énekli. Az Állami Operaház ének- és zenekarát Fischer Ádám vezényli. A 4 lemezes albumot az opera teljes szövegkönyve és tanulmány egészíti ki. A Szereti ön? című sorozat újabb hat lemezét lehet megvásárolni a közeljövőben. E kiadványok Chopin, Csajkovszkij, Erkel, Mendelssohn, Pucci, ni és Wagner műveinek részleteit tartalmazzák. A felvételeken neves hazai zenekarok játszanak, többek között Lam- berto Gardelli és Ferencsik János dirigálásával. A hangszeres szólisták között Ránki Dezső, Kovács Dénes és Szabó Csilla szerepel. Az énekes számokat Gyurkovics Mária, Melis György, Simándy József, Svéd Sándor és Székely Mihály tolmácsolja. Ránki Dezsőtől háromlemezes album jelenik meg: ezúttal Mozarí-szonátákat játszik. A nagy előadóművészeket idéző sorozatban adják közire Mezei Mária lemezét. A bujdosó lány című újdonságon Petőfi Sándor-, Ady Endre-, József Attila-, Babits Mihály-verseket tolmácsol, népdalokat, sanzonokat énekel a művésznő. Az ajándékok sorát gazdagíthatja a Versek az általános iskola II. III. IV és V. osztályai számára című kiadvány, amelyen tananyaghoz kapcsolódó költemények hangzanak el. JEGYZET így is lehet... Cem az Élet és Irodalom ^ szokásos heti összeállításában, sem a rádió reggelenként! kulturális programokat ismertető műsorában nem szerepelt a kiállítás, de még a Pest megyei Hírlap állandó rovata, a Hétvégi Kalauz sem adott róla hírt. A bemutató, amelyet a pomázi Beniczky utcai fiókkönyvtárban rendeztek, mégis jelentős eseméhy. Jelentőségét nem a kiállított művek esztétikai , színvonala adja meg, hanem azok az előzmények, amelyek lehetővé tették a tárlat megrendezését, s azok a további lehetőségek, amelyeket az esemény ígér. Miről is van szó? Mondja el az egyik legilletékesebb, a bemutató egyik résztvevője, a helyi 2. számú általános iskola második b. osztályos tanulója, Nagy Anna! — A nyáron fazekas-tábort rendeztünk. Megbeszéltük, hogy Futó Eszteréknél találkozunk. Aki akart, jelentkezhetett. Az első napokban agyagból formáltunk figurákat. Gondoltunk, ha kiégetjük, eljátszunk velük néhány mesét. Én egy úszó kacsát csináltam, meg egy papa-, mama- és egy gyerekördögöt. Ezzel a három ördöggel szerepeltem a mesében. így szólt: az ördögök elrabolták a királykisasszonyt, és a királyfi kiszabadította. Fényképet is készítettünk. Az utolsó napokban korongoztunk. Kati néni segítségével. Anikó néni egy szép korsót formált. Nekem egy kancsót sikerült kihoznom. Sok érdekes bábút. kancsót és tálat is formáztunk. Az erősebbeket kiégettük. Munkáinkat ezen a kiállításon mutatjuk be. A gyerek így emlékezik — és igen jól, pontosan a hónapokkal ezelőtti egyhetes fazekastáborra. Ha csak annyi lett 1 volna a közös munka eredménye, hogy az osztály huszonhét tanulója láthatóan új élményekkel gazdagodott, s a gyakorlati tevékenység során gyarapította ' vizuális műveltségét, már akkor is érdemes volt megszervezni a tábort. Ahogyan azonban a táborban készült figurák, edények mellett sorakozó rajzok bizonyítják, a nyári esemény szervesen illeszkedett az egész éves iskolai munkához. Amire nem adott lehetőséget a rajzóra negyvenöt perce, annak a többletnek, a tudatos munkához elengedhetetlenül fontos örömérzésnek a megszerzésére módot adott a kötetlen foglalkozás, a részvétel önkéntes jellegéből fakadó hangulat. É s mennyibe került ez a tábor? — kérdezhetik most, amikor a közművelődéssel kapcsolatban is egyre gyakrabban hangzik el a takarékosság kifejezés. Semennyibe — ez a válasz. A foglalkozásokhoz szükséges helyet, a kertet Futó Gyuláné, az osztály szülői munkaközösségének vezetője bocsátotta a gyerekek rendelkezésére; Lőrincz Katalin velencei fazekasmester az osztályfőnök, Retekné Or- goványi Anikó kérésére társadalmi munkában vállalta a tábor vezetését. A foglalkozásokhoz szükséges anyagot — agyagot — részben a Budapesti Építőipari Vállalat pomázi kerámiaüzemétől kapták, részben maguk gyűjtötték a gyerekek. íme, egy tábor, amely nem került semmibe, s amelynek munkája mégis — ahogyan a kiállítás is bizonyítja — oly eredményes volt! így is lehet — ez a három szóban összefoglalható tanulság teszi a kiállítást fontossá nemcsak a bemutalkfzó gyerekek, hanem mindannyiunk előtt.