Pest Megyi Hírlap, 1980. október (24. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-04 / 233. szám
rnr »«irr 4 xJűaíap 1980. OKTÓBER 4., SZOMBAT A KÖZMŰVELŐDÉST SZOLGÁLJÁK Nevelési központok Befejezte munkáját a nevelési központok vezetőinek első országos tanácskozása, amelyen a már működő hetven integrált intézmény szakemberei cserélték ki tapasztalataikat, s fogalmazták meg a további fejlődés feladatait és módszereit. A konferencián felhívták a figyelmet arra, hogy elsősorban a kistelepüléselcen és a lakótelepeken hozzák létre a komplex művelődés új típusú intézményeit, mivel ezeken a területeken különösen nagy szükség van az oktatás, a kul- turálódás, a sport és a szórakozás lehetőségeinek megteremtésére. A már működő és ezután alakuló nevelési központoknak a közösségi nevelés színterévé kell válniuk, azaz a tágabb értelemben vett nevelési tevékenységet ki kell terjeszteniük a lakosság egészére, az életkori sajátosságoknak megfelelően. Elő kell segíteni a művészeti alkotások és a tudományos eredmények találkozását a közönséggel, meg kell teremteni a kapcsolatot a tömegsporttal és meg kell szervezni a kulturált szórakozás feltételeit. Magyar miívek bemutatásáért Ton Hartsuiker holland zongoraművésznek, a hilver- sumi rádió zenei igazgatójának ítélte oda az idén a Magyar Szerzői Jogvédő Hivatal díját a kortárs magyar zeneművek kiemelkedő külföldi bemutatásáért. A holland zenei szakember évek óta tevékenyen részt vesz a magyar kortárs zene hollandiai népszerűsítésében. Neki köszönhető, hogy rendszeresen felcsendül a magyar zene az ottani rádióban és koncerttermekben. Legutóbb Szőllősy Andrást kérte fel, hogy együttese — az Ensemble — számára írjon zenekari művet. EGY KIÁLLÍTÁS TANULSÁGAI Az aktív munka nevelő ereje Néhány soros hír már beszámolt arról, hogy a Cement- és Mészművek oktatási központjában amatőr munkás képzőművészek alkotásaiból rendeztek kiállítást. A tárlatmegnyitók ma szinte félnaponként követik egymást, maga az esemény önmagában tehát még nem érdemelne különösebb figyelmet. Sem azért, mert képző- művészetről, sem azért, mert amatőrökről van szó. Ha az első fogalomra gondolunk, éppen a kiállítások nagy száma miatt nem tulajdonítunk különösebb jelentőséget a dolognak. ha pedig az amatőr kifejezésre, akkor hajlamosak vagyunk látatlanban megnyugodni abban, hogy a bemutató a mozgalom egyik szokásos nyilvánosság előtti szemléje, s jól szolgálja e tevékenység alapvető célját: aktív munkával nevelni a művészet értő befogadóit, segíteni a sokoldalúan művelt embertípus kialakulását. Miértkeresés Csakhogy a képlet nem ilyen egyszerű. A kiállításról több okból is részletesebben kell szólni. Például azért is, mert a váci székhelyű, tíz gyárból álló vállalatnál eddig nem került sor hasonló akcióra. Ez persze nem azt jelenti. hogy az amatőr képzőművész-mozgalom is most vette kezdetét, hiszen a kilencezer dolgozó közül mintegy kilencszáz foglalkozik valamilyen képző-, ipar-, vagy népművészeti ággal. Munkáikat kisebb, gyári kiállításokon be is mutatták már, de hasonló seregszemlére még nem került sor. Most, az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szak- szervezetének felhívására mintegy harmincán száztíznél több munkát küldtek be a kiállításra. Ez feltétlenül az érdeklődés növekedését jelzi — egyszersmind azonban az érdeklődés eltérő arányát is. Mert a tíz közül a tatabányai oktatási központban csak három gyár dolgozói, a bél- apátfalvaiak, a beremendiek és a helybéliek küldték el alkotásaikat. Vagy arról van tehát szó, hogy a munka eleve ezeken a helyeken a legeredményesebb — vágy arról, és ez már szervezési kérdés, hogy egyes gyárakban igen. másokban nem a megfelelő módon népszerűsítették az akciót. Bizonyos például, hogy a váci gyárból sem hiányoznak az amatőr alkotók, munkájukkal viszont nem találkozhattunk a kiállításon. Méginkább érdemes foglalkozni a bemutatóval a közszemlére tett tárgyak színvonala, esztétikai minősége miatt. Tudjuk, az amatőr mozgalom célja nem a művész- képzés, ahogyan a kertbarátköri mozgalom sem az agrármérnök-utánpótlást' szolgálja. Az viszont feltétlenül célja az amatőr tevékenységnek, hogy a giccsel szemben az értékes műalkotások megbecsülésére, szeretetére neveljen, mégpedig úgy, hogy maga az amatőr is az esztétikai alapelvek szerint alkot. Nos, a bemutatott anyag erősen felemás képet mutatott. A mértéktartó, szép fehér hímzések mellett cifra kovácsoltvas szarvassal, sassal, a népművészeti örökséggel jól sáfárkodó, tömör kompozí- ciójú fafaragások alatt funk- ciótlan bőrdíszekkel találkoztunk. A tárgyak előbbi csoportjánál, tehát a népi és ipar- művészeti jellegűeknél van lehetőség értékek szembeállítására. A festmények, grafikák esetében azonban egyértelműen negatív a kép. Van, aki olaj nyomat, van, aki romantikus festmény reprodukciója alapján dolgozik, de szinte minden festményből hiányzott az önkifejezésre, az egyéni hangra, az alkotó sajátos gondjainak, örömeinek, mai környezetének visszaadására való törekvés. Ez jellemzett néhány grafikát is —néhány, tanulmány jellegű rajzot pedig az őszinte hanghoz társuló kezdetlegesség. \ Egy mii példáján Mégis, ezekben 'az utóbb említett munkákban, s a korábban kiemelt néhány hímzésben. fafaragásban látjuk azt az utat, amelyen a vállalat amatőr alkotói haladhatnak. Ebbe az irányba igyekezett terelni őket a zsűri is. amelyben helyet kaptak a Népművelési Intézet képzőművész-szakemberei is, és az egyszerűségre, korszerűségre, őszinteségre való törekvést igyekeztek méltányolni a díjak odaítélésénél is. A nevek felsorolása helyett, úgy érzem. érdemes egyetlen, a szak- szervezeti különdíjjal jutalmazott művet említeni. Azt a színpadtervet, amely Zelk Zoltán: A három nyúl című verséhez készült. Ez egyszerre példázza a feladathoz alkalmazkodó egyszerűséget, s az alkotók közösségi elkötelezettségét Merre tovább? Ez a mű képviselheti az amatőrök munkáit a legméltóbban a nyilvánosság előtt. A Cement- és Mészművek vezetőinek, a vállalati művelődésügy irányítóinak — úgy gondolom — az ilyen alkotásokat kell a jövőben példaként a többi elé állítaniuk. S hogy több hasonló színvonalú munka szülessen, abban részben az segíthetne, ha az esjyes gyáraknál művészek irányítanák a mozgalmat, részben az, ha helyi amatőrök (s persze még inkább a környezetben élő hivatásos művészek) munkáit vándoroltatva a cement- és mészipar mind a tíz gyárában bemutatnák. Az is hasznos volt. hogy a mostani, első lépést jelentő tárlatot éppen Tatabányán, az oktatási központban rendezték meg: az intézmény jelenlegi lakói új szakmai ismereteken kívül vizuális élményeket is szerezhetnek. P. Szabó Ernő KÉPEK MENNEK, DÍJAK JÖNNEK A század kiváló fotóművésze TÓTH ISTVÁN NEW YORK I ARANYÉRME Eltelvén évszázadunk jó háromnegyed része, vannak, akik a világban már az ösz- szegzés szándékával mérlegelik a kimagasló emberi teljesítményeket. A tudományban és a művészetben éppúgy klasszisok születnek, mint a. sportban: eldöntendő, kik 'állhatnak az élre, kik érdemlik a legnagyobb elismerést. Nemrég kaptunk hírt egy ilyen döntésről, amely öregbíti hírünket a világban. Múzeumban őrzik Tóth István Balázs Béla- díjas fotóművész a közelmúltban New Yorkban átvette Az évszázad kiváló fotóművésze címmel járó aranyérmet, amelyet a Photographic Society of New York kitüntetési bizottsága egyhangúlag neki ítélt, midőn először döntött a frissen alapított, elismerésre legalkalmasabb személyről. Ez a társaság a ceglédi művész harminc éven át tanúsított kiváló munkájáért, nagyszerű nemzetközi szerepléseiért kívánta kifejezni elismerését. Kétségtelenül jól választott, hiszen Tóth István a nemzetközi fotóművészet világszerte elismert egyénisége, akit 241 hazai és külföldi dij fémjelez. Két hetet töltött a fotóművész az Amerikai Egyesült Államokban, ahol az említett New York-i társaság egyúttal tiszteletbeli tagjává választotta. Az ottani múzeumi gyűjteményben , négy világhírű fotóját helyezték el; a Ménesterelést, az öregeket, a Nehéz út volt és az Akt című képet. Ezek reprodukcióját közli a többi között az ünnepi alkalomra kiadott díszkatalógus is. Sikersorozat Ez az év egyébként is sikersorozatot hozott. Gyulán Székely Aladár-dijat kapott,! megjönnek a díjak. A s egy szép napon levél jött | lédiek büszkék rá. Ezt Szingapúrból, amelyből arról értesült, hogy a World Photographic Congress Exhibition and Salon nagydiját neki ítélték. Tóvári Tóth István festőművész portréjával nyert, amelynek ez volt az első szereplése. Portréinak mindenhol átütő sikere van. A kanadai Vancouverben a legjobb portréért járó aranyérmet ítélték neki. Tallinnból ugyancsak jó hír érkezett. Ott — az olimpia keretében — a hajósok mérték össze ügyességüket, s ebből az alkalomból hirdettek nemzetközi fotótárlatot, amelyen bronzérmet érdemelt Tóth István. Akik benne élnek a nemzetközi fotóélet áramkörében, és figyelemmel kísérik a legrangosabb tárlatokat, valamennyien elismeréssel állapítják meg, hogy milyen tökélyre fejlesztette a portréfotózást. Jól megválasztott mesterségbeli eszközeiyel, alapos emberismeretével, biztos kifejezőkészségével magasabb színvonalra emelte ezt a műfajt. « Büszkék rá A világ számos fotóklubja kéri és várja képeit kiállításaira. Ceglédről, a Csatorna utca 8-ból most éppen Ausztráliába, Spanyolországba, Kanadába, Romániába, Svédországba és Ceylonba indul egy-egy képkollekció. Az immár megszokott körforgás szerint elmennek a képek és cégTóth István felvételes Makrisz Agamemnon tatja, hogy az idén megkapta a városi tanács alapította Cegléd városáért emlékplakettet és a város címerével díszített pecsétgyűrűt, amelyet azóta is szeretettel visel. Tamasi Tamás Vendég zeneszerző Xenakis Budapesten Budapest vendége lesz Iannis Xenakis, a Franciaországban élő görög zeneszerző. Első magyarországi szerzői estjét hétfőn tartják a Zene- akadémián. A Korunk zenéje sorozatba tartozó koncerten Xenakis zenéjét az Állami Hangversenyzenekar szólaltatja meg a francia Michel Ta- bachnik vezényletével. A zenei élet ezen eseménye alkalmából a napokban jelentette meg a Zeneműkiadó Varga Bálint András interjúkötetét Beszélgetések lannis Xenakisszal címmel. A könyv áttekintést nyújt a művész életéről, s bevezeti az olvasókat alkotói világába. A hétfői hangverseny szünetében Xenakis dedikálja a könyvet. Színház az ifjúságnak MONGOL KÖNYVKIALLITAS NYÍLT Kézirat a X századból Első ízben ismerkedhettek meg a magyar olvasók, a könyv barátai a mongol könyvkiadók produktumaival — tegnap a Liszt Ferenc téri könyvklubban megnyílt mongol könyvkiállításon. A budapesti könvvtárlat viszonzás? a távaly Ulánbátorban nagy sikert aratott magyar könyv- kiáilítácnn'-. A bemutatón az elmúlt években megjelent legsikeresebb politikai, tudományos, ismeretterjesztő, szép- irodalmi művek láthatók. A mintegy 700 kötet között ott van Dobozy Imre és Karinthy Ferenc egy-egy regényének mongol kiadása is. A kiállítás egvik érdekessége a XVII. századból '-ármazó mongol kéziratos niű. A tárlat október 10-ig látható. A GYEREKEKNEK éppen úgy kell játszani, mint a felnőtteknek, csak sokkal jobban. Valahogy így szól az a színházi aforizma, amelyet oly sokszor idéznek: többször, mint ahányszor az idézgető színházi vezetők alkalmat teremtenek arra, hogy bizonyíthassák, valóban komolyan veszik hivatásuknak azt a részét, amely a fiatalabb korosztály színházi élménnyel való nevelését, szórakoztatását teszi feladatukká. A legtöbb színházban amolyan terhes házifeladatnak, gyorsan letudandó penzumnak‘tartják a gyermek- és ifjúsági darabok bemutatását. Valahogy ez nem számít igazi művészi munkának: muszáj egyet bevenni a műsortervbe, mondja az igazgató; csak egy gyerekdarabban játszom, mondja a színész. Persze, nem a nyilvánosság előtt, mert ott formás nyilatkozatok hangzanak el erről a szép misszióról. De — minő véletlen! — többnyire azokban a társulatokban szólnak magyarázkodások a felnőtt közönség értetlenségéről, elmaradottságáról, amelyekben a helyi kulturális vezetés és a színház igazgatósága nem ismeri fel, hogy a gyermekek, a fiatalok színházi ízlésformálásával kell kezdődnie a felnőtt közönség színházi nevelésének. EZ A NEVELÉS — pontosabban ne- velődés — már megkezdődött. A hetvenes évek közepére kialakult egy — elsősorban fiatalokból álló — új közönség. Ezek a tizen- és huszonéves fiatalok másfajta színházat szeretnek, mint a 40—50 évesek. Elvetik azt a fajta színházat, amely az élet valóságos problémái helyett látszatokat mutat fel a színpadon, amely nem a társadalom és az egyes ember önismeretét segíti, hanem illúziókban ringat. Ezeknek a fiataloknak az ízlésvilágába (világképébe) nem annyira a hagyományos illúziószínház illik bele, hanem egy másmilyen, újfajta korszerűség jegyében fogant színházi (írói és rendezői) szemléletmód — amely a világ naturalistarealista tükörképe helyett a valóság irónikusabb, groteszkebb képét adja vissza. Nevezzük — jobb szó híján — avantgárdnak vagy abszurdnak ezt az írói látásmódot és rendezői módszert. Némi aggodalommal ugyan, mert a közönség másik, a hagyományos színházat kedvelő része általában gyanakvással fogadja az ilyen jelzővel illetett, illethető darabokat — és nemegyszer okkal. Az avantgarde, az abszurd dráma azonban — bár van közte ilyen is — nem egyenlő a pesszimizmussal, az erőszakkal, a meztelenséggel, különben valóban nem volna helye a mi színpadjainkon. Márpedig az elmúlt évek vidéki színházainak műsorát végigtekintve. láthatunk arra példát, hogy az igazgatók merítettek ebből az irodalomból, és vállalkozásaikat általában siker kísérte. MEGLEHET, hogy ez a fajta színház még csak úgynevezett rétegigényeket elégít ki; mindenesetre létezik ez az igény s ezt kielégíteni a közönség valamennyi rétegére figyelő színház éppúgy törekszik, mint az operettet, vagy a klasszikus drámát kedvelők vágyait. Vagyis a kizárólagosság (bármelyik irányban) a közönség egy részének elvesztését jelentheti. A nézőtér átrétegződése régi beszédtéma már a színházi berkekben. Most tudományos módszerrel, egzakt módon is bizonyítást nyert ez. A Magyar Színházi Intézet 1978—79-ben szociológiai szemszögből felmérte a közönség színházba járó szokásait. Több más érdekesség mellett kiderült, hogy a színházak törzsközönsége, a minden új iránt érdeklődő, fogékony, nagyjából állandó közönségréteg nem a nívós szórakozást igénylő, jól kereső értelmiségi vagy középréteg hobby-csapata, mint eddig hittük, hanem egy dinamikus, mobilitásra irányult és a kultúra transzformálásának szerepét felvállaló réteg.. az a közepes jövedelmű, nem kifejezetten csúcsértelmiségi foglalkozású fiatal nemzedék, amely talán közreműködött a színházi konjunktúra kialakításában is. Az idézet Almási Miklós tanulmányából való, aki megjegyzéseket fűzött ehhez a felméréshez. E FELMÉRÉS szerint az említett törzsközönség 19—28 éves, egyedülálló vagy fiatal házaspár, közepes keresetű, magasabban kvalifikált munkás, középszintű értelmiségi, technikus, mérnök, egyetemi hallgató. Nem vitás: abban a tényben, hogy éppen ezt a réteget tudta legjobban magához kötni a színház az elmúlt évtizedben, szerepe volt az amatőr színjátszó mozgalom új iránti fogékonyságának és az avantgarde színjátszást művelő tevékenységének, csakúgy, mint annak, hogy néhány hivatásos színház tudatosan, átgondolt müsorpolitikával vállalta, hogy közönsége előtt jár. Vállalta a bukás kockázatát is, s erre akadt is példa bőven. De vállalta, hogy társadalmi kérdéseket új módon boncolgató színházba próbálja beszoktatni közönségét — elsősorban a fiatalokat. Többféle közönséget neveltek. Mert amelyik évadban Beckettet játszottak, akkor Cseho- vot és Mágnás Miskát is játszottak, s amikor Ardent mutattak be, akkor látható volt Moliére és a Csárdáskirálynő is. És amennyire fontos, hogy a fiataloknak az új rendezői törekvések iránti érdeklődését kielégítsék, annyira fontos, hogy a fiatalok megismerjék a klasszikusokat. E körül országosan nincs minden rendben. Generációk nőnek fel anélkül, hogy láthatnák a Bánk bánt, Az ember tragédiáját, a Hamletet, a Tartuffe-öt, az Antigonét. Meg kellene oldani, hogy a 12—22 év közti diákok ezrei ne kerüljenek ki az általános, közép- vagy főiskoláról anélkül, hogy lássák a drámairodalomnak ezeket az alapmüveit. Akár úgy, hogy a helybeli társulat megtanulja és három-négyéves időszakonként újra meg újra műsorra tűzi, akár úgy, hogy a közeli társulatok vendégjátékként cserélnek egy-egy ilyen klasszikust. NEHEZEN megoldható ez? Lehet! Mégis tovább kellene lépni a színházi nyelv korszerűsítésében éppen úgy, mint a klasszikus drámák rendszeres felújításában. Tájékozottságot szélesítő, műveltségépítő, törzsközönséget szervező és erősítő lehetőség, sőt feladat mindegyik. Végső fokon a néző igényességét növeli — a cél pedig éppen ez. Gárdonyi Béla
