Pest Megyi Hírlap, 1980. október (24. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-30 / 255. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA VII. ÉVFOLYAM, 255. SZÁM 1980. OKTOBER 30., CSÜTÖRTÖK A lakosságnak a fele Nők a munkahelyen, a közéletben A kismamák képzése, továbbképzése Gödöllőn a lakosságnak több mint a fele nő. A nőpolitikái határozat végrehajtásával a városban élő emberek nagyobb hányadának a helyzetén javí­tunk. De ha meggondoljuk, milyen szerepet töltenek be a nők a családban, a társadalmi munkamegosztásban, világossá válik, az ő körülményeik, egyéni és társadalmi közérze­tük mindenkinek az életére hatással van. A nőpolitikái ha­tározat mindig több volt, mint szűk rétegfeladat, a fejlődés­sel egyre inkább kidomboro­dik ez a jellegzetessége. A feltételek Miért? Sok oka van. Muta­tóba: szakképzettségük növe­kedésével, vezetővé válásukkal át kell rendezni a második műszakot, ez a család feladata. De hogy át lehessen, az egye­bek között az ellátástól is függ. Ami már a közösség, a város, az erre hivatott szervek dolga. A nagyobb és felelősségteljes közéleti szereppel együttjár a hivatalos munkaidőn túli el­foglaltság. Másképp kell nevelni a gyermeket, ami szintén egyéni és közösségi teendőket von maga után. Vagy a gyermek- áldás utáni közvetlen időszak, amit manapság egyszerűen gyesnek mondunk, célja és tar. talma is módosul. Mind töb­ben használják fel ezeket az éveket tanulásra, továbbkép­zésre, ami ugyancsak összefügg előmenetelükkel, beosztásuk­kal, szakmai ambíciójukkal. Az ehhez szükséges feltételek megteremtése sem » egyetlen üzem, intézmény hivatása. A példákat szaporíthatnánk, ehelyett nézzük meg inkább, hol tartunk a határozat vég­rehajtásában Gödöllőn, aho­gyan azt a párt-végrehaj főbi­zottság is megtette nemrég, összefoglalva és értékelve a gyárakban, szövetkezetekben, iskolákban, intézetekben elért eredményeket. Az alapkérdés: milyen a nők foglalkoztatottsága. Az. első lé­nyeges tény, a munkaképesek 82 százaléka dolgozik. Aki munkát akar vállalni, váro­sunkban megteheti. S vajon milyen munkakörökben foglal­koztatják őket? A kutatóinté­zetekben jellemző, hogy az ad­minisztratív és kisegítő sze­mélyzet a nők soraiból kerül ki, noha akadnak már kuta­tással foglalkozók, vezető be­osztásúak, de nekik igencsak meg kell ezért küzdeniük. Gondoljunk csak a kiszállá­sokra, amelyek egy-egy szak­mai feladat megoldásának el­kerülhetetlen velejárói, meny­nyivel nehezebb ez a család­anyának, mint az apának. Szép számmal akadrjak el­nőiesedett foglalkozások és pá­lyák. Gödöllő iskoláiban és közművelődési intézményeiben, az egészségügyben, a kereske­delemben, a szolgáltatásban, a pénzintézetekben dolgozóknak 90—95 százaléka nő. Túlsúly­ban vannak a szövetkezeti iparban is. Foglalkoztatásuk teljes. Néz­zük, milyen lehetőségeik van­nak szakképzettség megszerzé­sére, illetve tudásuk fejleszté­sére, gyarapítására. A munka­adók nemcsak támogatják tö­rekvéseiket, hanem szorgal­mazzák is jelentkezésüket, igyekeznek felébreszteni becs­vágyukat. E téren is akadnak azonban gondok, amelyek női mivoltukkal függenek ősszé. Nehézséget jelent például, ha távolabbi helyen lévő isko­lába kellene járni. Kedvezőt­len, hogy a középfokú oktatási intézményekben nincs levelező tanítás. A kisgyermekeseknek az esti tagozat nehéz, pont ak­kor vannak az előadások, ami­kor a kicsinek a leginkább szüksége van az anyjára. Túlsúlyban Évente körülbelül ezer nő veszi igénybe a gyest. Ebben az időszakban a munkahelyek általában nem foglalkoznak dolgozóikkal, eltekintve a kis­mama-találkozóktól, bérük automatikus emelésétől. A népfront nőbizottsága, a mű­velődési ház próbálkozott a kismamák képzésével, tovább­képzésével, átmeneti sikerrel. Városunkban is jellemző, hogy úgynevezett első számú vezetői helyen kevés nőt talá­lunk. Egészen pontosan csak egyet. Mind főbbet találhatunk középvezetői beosztásban, öt év óta százharmincegyet ne­veztek ki, illetve választottak meg ilyen tisztségre. Megjegy­zendő, konzervatív nézetek is akadályozzák néha a vezetővé válást. Például a férj nem ve­szi jó néven, ha felesége olyan helyen vezető, ahol többségé­ben férfiak dolgoznak. Egyre többen vállalnak köz­életi szerepet. Növekszik ará­nyuk a párt-, állami és tömeg­szervezetekben, a választott testületekben. A városi, tanács­tagok egynegyede nő, a nép­front bizottságaiban még töb­ben vannak, arányuk 35—40 százalék. Harminc százalék fö­lé emelkedett arányuk a párt- szervezetek választott testüle­téiben. Többen a közéletben £ párt nőpolitikái határoza­ta az idén jubilált, tíz éve hoz­ták meg. S mint előre látható volt, ennyi idő alatt sem oldot­tuk meg az »ezzel összefüggő kérdéseket egyszer s minden­korra. Gödöllőn is sok mindent elértünk, némely területeken a reméltnél és lehetségesnél ki­sebb a haladás, s általában ott nagyobb a fejlődés, ahol ren­deletek szabályozzák, szabá­lyozhatják a nők helyzetének javítását. A társadalmi tudat nem mindig követte a külön­böző területeken bekövetkezett változásokat. Ez egyben jelzi, hogy a következő időszakban milyen irányban kell halad­nunk. K. P. Városi moziműsor Tűzharc. Színes angol bűn­ügyi film. Kísérőműsor: Ma­gyar Híradó. 14 éven aluliak­nak nem ajánlott! Előadáskez­dés: 4, 6, 8 órakor. Az ünnepen Sakkozók villámversenye Sakk-villámversenyt rendez­nek a November 7. Kupáért, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom idei ‘évfordulójá­nak napján. Bárki indulhat, aki Gödöllőn lakik, vagy itt dolgozik, a IV. osztályú ver­senyzőtől a sakkmesterig, aki­nek nincs érvényes igazolása az országos sakkbajnokságban szereplő valamely csapatban. • A verseny svájci rendszerű, a fordulók száma a versenyzők számától függ. A verseny színhelye a Szabadság téri HÉV-megálló épületében levő helyiség. A nevezési határidő: október 31-e. Jelentkezni le­vélben kell a versenyvezető- nél, Tompa Ferencnél, akinek címe: Gödöllő, Munkácsy Mi­hály utca 3/a. b—1—6. A ku­pa győztese vándorserleget, aranyérmet és oklevelet kap, Anyakönyvi hírek Született: Horváth Károly s Sztojka Katalin: Zsolt; Ko- áts László és Pacs Katalin .ngéla: Boglárka; Horváth lyula és Rótán Róza: Csaba; .orcsányi István és Kovács ‘iroska: János; Barát István s Nép Gizella: Georgina; Mé­záros. Zoltán és Balogh Már­ia: Zoltán; Rácz József és lerki Ágnes: Roland nevű yermeke. Névadót tartott: Simon Fe­renc és Reményi Julianna: Viktor; Ferenc Imre és Kön- czöl Éva: Éva nevű gyerme­kének. Házasságot kötött: Kardos József és Dömsödi Erzsébet Katalin. Elhunyt: Ifjú István, Gödöl­lő, Bem József utca 24.; Horváth Lászlóné Kutny Mária, Gödöl­lő, Városmajor utca 20; Niksz János, Gödöllő, Lumniczer Sándor utca 8. a 2. és 3. helyezett ezüst-, il­letve bronzérmet és oklevelet; a 4. 5. 6. hely tulajdonosai ok­levélben részesülnek. A rendező szervek kérik a nevezőket, hogy sakk-készle­tet és -órát hozzanak maguk­kal. Tangazdaság Oktatás - kerületenként Időszerű, élő témák Ősszel kezdődik a szakmai, politikai képzés. Vállalatok, intézmények, szervezetek, ahol csak lehet, a hosszúra nyúlt estéket hasznosítják a to­vábbképzésre. Kulturálódás- ra, művelődésre mindenkép­pen több idő jut ilyenkor. A mezőgazdaságban a mun­kák természete is meghatá­rozó, hogy inkább a téli idő­szakot hasznosítsák ilyenre. Például a szakszervezeti tö­megpolitikai oktatásra, amely­nek szervezésére évek óta gondot fordítanak az ATE gödöllői tangazdaságában. Ho­gyan szervezik a továbbkép­zést, erről kértünk tájékoz­tatást Dankó Lászlótól, a szak­szervezeti bizottság titkárá­tól. A bizottságunk szervezésé­ben 'tartandó oktatás, amely heti egy alkalommal jelent elfoglaltságot a résztvevők­nek, november 15-től március 15-ig tart. Több mint ezer tagja van a szakszervezetnek gazdaságunkban, közülük két­száznegyvenen már a múlt évben is rendszeresen eljár­tak ezekre a társadalmi kér­désekkel foglalkozó tanfo­lyamokra. Most majd még élőbb, még aktuálisabb té­mák kerülnek napirendre, hi­szen a hallgatóság pártunk XII. kongresszusának útmu­tatásait ismerheti meg rész­letesebben, ezen belül a szak- szervezeti mozgalom tenni­valóiról is sok szó esik majd. A szakszervezeti tömegpoli­tikai oktatás lebonyolítására intézkedési tervet készítenek a gazdaságban, amelyet a vál­lalati szakszervezeti bizott­ság kulturális és propaganda munkabizottsága ülésén vég­legesítenek, s az szb hagyja jóvá. Az előadások, a foglal­kozások szemináriumi jelleg­gel zajlanak, a vitákat jól fel­készült emberek vezetik. Az oktatást kerületenként, hat helyen tartják. . Műszaki Intézet Szórógépek bemutatója Hazai tervezés és gyártás Gépbemutatót tart a MÉM Műszaki Intézet, a szentendrei Fa- és Vegyesipari Vállalat, valamint a bábolnai iparszerű kukoricatermelési rendszer, a Somogy megyei ádánd-balaton- szabadi November 7. Terme­lőszövetkezet, november 4-én. A balatonszabadi művelődési házban háromnegyed tízkor kezdődő programban a hazai kialakítású és gyártású szer­ves trágya szállító és kiszóró­gépekre alapozott új technoló­giát, ennek eszközeit mutatják be. Az új eljárást és a gépek­kel szerzett vizsgálatok ta­pasztalatait dr. Kiss Andor, a MÉM Műszaki Intézet tudo­mányos főmunkatársa ismer­teti. A mélyépítőknél Városi politikai vetélkedő Politikai vetélkedőt rendez­nek november 3-án, hétfőn a város KISZ-esei. Az ötlet a Közép-Magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat KISZ- bizottságától származik, az ő felhívásukra rendeztek szerte a városi alapszervezetek házi ve­télkedőket. A döntőnek is a KKMV ad otthont, s ezen, amelyre már húsz csapat ne­vezett, nemcsak általános po­litikai ismeretekből vizsgáz­nak a KISZ tagjai, hanem az őket leginkább érintő idősze­rű ifjúságpolitikai kérdések is terítékre kerülnek. Szilasmenti Tsz Kétféle hajszesz Kétféle növényi hajszeszt is gyártanak a kerepestarcsai Szilasmenti Termelőszövetke­zetben. A gyógynövény ható­anyagokat tartalmazó ápoló­szerek egyike a száraz haj törését és korpásodását aka­dályozza meg. A másik készít­mény a zsíros haj fejbőrbe- tegségét csökkenti. Vasárnap Meseszínház Újra meseszínház lesz a rosi-járási Petőfi Művelődé Házban, Gödöllőn. A sorozat' második előadására vasárnap, november 2-án várják a gye­rekeket. A délelőtt tízkor kez­dődő előadás címe: Cibere ki­rályfi. Járási labdarúgó-bajnokság A valkóiak levonultak a pályáról ff ét gólt rúgott a Zsámbok Jövőre átszervezik a megyei bajnokságot, II. osztályt is létrehoznak, ami érinti a já­rási labdarúgócsapatokat is, hiszen nemcsak az első helye­zett, amelyik egyébként a szentendrei járás bajnokával küzd meg a feljebbjutásért, hanem további három együttes is felsőbb osztályba léphet. Ezt tudva már most éle­sebb a küzdelem, hiszen min­den pont jól jön a végső el­számolásnál. Szombati beharangozónkban föltettük a kérdést, vajon foly­tatja-e a zsámboki gárda első győzelme után a pontszerzést. Nos, csattanós választ adtak, 7-1-re győzték le az erdőker- tesieket. Isaszegen félbeszakadt az Isaszeg—Valkó találkozó. A hazaiak 2-0-ás vezetésénél a valkói csapat vezetői lehívták a pályáról játékosaikat. Elma­radt a Zsámbok—Erdőkertes ifjúsági találkozó, a vendégek gépkocsija elromlott,' s késve érkeztek meg. A Kerepestar- csa—Domony mérkőzésről Faska József, a vendégek in­tézője úgy nyilatkozott, hogy akár bíró nélkül is lejátszhat- ták volna, olyan sportszerű volt mindkét együttes. Kerepestarcsa—Domony 1-1 (0-0). Vezette: Surman (Varga, Széki). Nagy iramú, magas színvo­nalú küzdelem, sportszerű lég­kör. A kerepestarcsaiak sza­badrúgásból szereztek vezetést, ellenfelük, Bankó János révén, látványos góllal’ egyenlített. A játékvezetők jól vezették a mérkőzést. Mogyoród—Galgahévíz 2-1 (1-0). Vezette: Vándor (Bodor, Keglovits). Alacsony színvonalú, köze­pes iramú mérkőzés, a szeren­csésebb csapat győzött. Zsámbok—Erdőkertes 7-1 (3-0). Vezette: Köti (Unger). A rossz napot kifogó erdő- kertesi kapuvédő legalább hat gólban ludas. A zsámbokiak megfiatalított gárdája úgy lát­A helyére rakják a gerendákat A Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói a hónap végére befejezik a födém­szerkezeti elemek beemelését Gödöllőn az épülő ATE-tornacsarnokon. A képen: egy hatméte­res elemet illesztenek a helyére. Earcza Zsolt felvétele’ szik megtalálta a felfelé veze- : tő utat. A bírók_ is jól helyt­álltak. Dány—Bag 2-1 (0-0). Vezette: Gémes (Mák, Zwick). .. Igen küzdelmes és durva mérkőzésen a hazaiak a sze­rencsének köszönhetik győzel­müket, a látottak alapján a döntetlen igazságosabb lett volna. Rafaelt (Dány) súlyos durvaság miatt kiállították. Gémes rutintalannak mutat­kozott, nem tartotta megfele­lően a kapcsolatot partjel­zőivel. Pécel—Aszód 3-2 (1-1). Vezette: Urbán (Czene, Maszlag). A végig nagy iramú mérkő­zésen az aszódiak hadilábon álltak a szerencsével, három­szor találták telibe a kapufát. Túra—Hévízgyörk 0-2 (0-0). Vezette: Hegedűs (Szabó, B. Tóth). Az enerváltan játszó túrái együttest megérdemelten győz­te le a szomszéd község csapa­ta. A játékvézetői hármas ki­tűnően bíráskodott. HMSE—Veresegyház 2-2 (1-1). Vezette: Répás (Máthé, Födi). Mindkét csapat sok helyzetet elpuskázott, a játékvezetők közmegelégedésre működtek. Isaszeg—Valkó 2-0 (félbeszakadt). Vezette: Németh (Perge). A valkóiak igen durván játszottak, két büntetőt is ítélt ellenük a játékvezető, az isaszegiek mindkettőt értéke­sítették. A 42. percben veze­tőik lehívták a csapatot. A já­tékvezető öt percet várt, majd konzultálva partjelzőivel, le­fújta a találkozót. A valkóiak közül két játékost kiállítottak. ★ Ifjúságiak: Kerepestarcsa— Domony 3-0, Mogyoród—Gal­gahévíz 1-0, Dány—Bag 1-2, Pécel—Aszód 3-1, Túra—Hé­vízgyörk 3-0, Isaszeg—Valkó 3- 0, Zsámbok—Erdőkertes — elmaradt. Serdülők: Isaszeg—Iklad 4- 3, Veresegyház—Vácszent. lászló 1-2, Szada—Kerepestar­csa 7-3, Gödöllő—Kartal — a vendégek nem érkeztek meg. Cs. J ISSN 0133-1951 (Gödöllöl Hírlap)

Next

/
Thumbnails
Contents