Pest Megyi Hírlap, 1980. október (24. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-30 / 255. szám
Nedvesek a szemek Gazdag az idei káposztafermés Őszi nagyüzem a vecsési határban a legnagyobb feladatot a gyökérzöldség és a káposzta betakarítása jelenti. Amint Dobrovitz Józseftől, a közös gazdaság elnökétől megtudtuk, 350 hektár káposztát és ugyanennyi zöldséget kell biztonságos körülmények között betakarítaniuk. A káposztaterület 40 százalékáról takarították be eddig a termést. A kedvező piackutatás eredményeként éppen tegnap kötöttek szerződést egy NSZK-beli céggel, 1 ezer 200 tonna savanyú káposzta szállítására. Ugyancsak ebbe az országba fejes káposztát is szállítanak majd a közeli napokban. Tárgyalások folynak csehszlovák és lengyel export- szállításokra is. Ügy tűnik, megszűnnek az évek óta tartó értékesítési gondok. A sárgarépa, és a paszternák egy részét is ' exportálni fogják a szövetkezetből. A káposztát egy NDK-gép- sor takarítja be, a fogadó francia gyártmány, mindezt 12 millió forintért vásárolta á szövetkezet. A gyökérzöldség is jól fizet az idén a termelőszövetkezetben, ezt két angol betakarítógép szedi fel. Földbe került már korábban az őszi árpa és a rozs, a 440 hektár búza vetésével a hét végére végeznek a termelőszövetkezetben. Vontatottan halad viszont a kukorica kombájnolása, hiszen erősen nedvesek a szemek, víztartalmuk 35—40 százalék között mozog. Igyekeznek azonban ezzel a munkával is, hiszen csak akkor lesznek nyugodtak, ha fedél alá kerül a 670 hektárról a tengeritermés. G. J. Az exporton túl természetesen a hazai igényeket is igj'e- keznek kielégíteni fejes káposztából a vecsésick. Ma már szinte kuriózum számba megy a káposztafejek kézi tisztítása, amelyet képünkön végeznek a termelőszövetkezet dolgozói. Barcza Zsolt felvétele Már nemcsak dér, hanem a mélyebben fekvő zárt völgyekben, lankákon fagy is csipkedi reggelenként a még mindig zöldellő növények leveleit. Nem mondunk újat azzal, mennyire sürgeti, szorítja most az idő a mezőgazdaságban dolgozókat. A következő napokban alighanem elválik, hol hogyan tudják megszervezni a munkát, a gépi kapacitás kihasználását, milyen a műszaki, technikai felkészültség. A jelek szerint a legtöbb gondot — a feladatok torlódása miatt — kétségtelenül a szállítójárművek hiánya okozza. Ez a hiány természetesen csak viszonylagos, s ahogy túljutnak a munkák nehezén és zömén — meg is szűnik. Addig pedig ésszerű elosztással megoldható a különböző betakarító gépek- kiszolgálása. Vecsésen, a Ferihegy Tsz- ben ezekben a napokban Üllői szabálysértők Élve a lehetőségekkel A tanácsok egyik fontos feladata a szabálysértési hatósági ügyek intézése. Üllőn, a nagyközségi tanács legutóbbi ülésén tárgyalt a szakigazgatási szerv eme tevékenységéről, különös figyelemmel a törvény módosításából adódó újabb hatásköri feladatok végrehajtására. © Tavaly 65 esetben tárgyaltak szabálysértési ügyei a nagyközségi tanácsnál. A kiszabott pénzbírság meghaladta a 36 ezer forintot. Az állampolgárok általában önként tesznek eleget a bírságmegfizetési kötelezettségnek. Akik pedig nem hajlandók fizetni, azoknak a fizetéséből tiltják le az összeget. Ebben az esztendőben már több szabálysértési ügy került a bizottság elé. Kilenc hónap alatt 85 esetben jártak el a tanács illetékes előadói, Üllőn továbbra is a tulajdon elleni szabálysértés a leggyakoribb. Különösen az új önkiszolgáló boltban szaporodtak el a lopások, de a Ferihegyi Tsz földjein is gyakran rajtakapnak olyanokat, akik dézsmálják a közös vagyont. A rendeletek alapján a vb- titkár két tanácsi dolgozót ruházott fel helyszíni bírságolási jogkörrel. A megbízott dolgozók igazolványt és karszalagot kaptak, eddig azonban kevés eredménnyel járt tevékenységük. A gyakoribb , ellenőrzésekkel kívánják tevékenységüket kiszélesíteni, illetve szigorúbban végezni. Az idei általános tanáesvá- lasztások során Üllőn 23 tagú szabálysértési bizottságot választottak a helyi tanácstagokból, illetve a köztiszteletben álló állampolgárokból. Tervbe vették, hogy rendszeresen szerveznek nekik továbbképzéseket, s így ~ még jobban eleget tudnak majd tenni a jövőben a megnövekedett feladatoknak. Gyömrő Világtakarékcsságs nap ŐRI irta A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXII. ÉVFOLYAM, 255. SZÁM 1580. OKTÓBER 30., CSÜTÖRTÖK A járási NEB tárgyalta A könyv szeretefére tanítani Mostoha körülmények több településen „Ez gyávaság, barátom! Letenni a könyvet anélkül, hogy végigolvasod?” Az idézet a fiam könyvjelzőjén található, azon a részén, amely kibújik a megjelölt könyvlapok közül. A könyvjelzőt még akkor kapta, amikor olvasni nemigen tudott, de lelkesen lapozgatta már a képeskönyveket. Ajándék volt, őrzi azóta is. A „könyvtáros néni”, adta neki, s nem tudom, gondolta-e vajon akkor, hogy ezzel avatott egy új olvasót? Az MSZMP megyei végrehajtó bizottsága három esztendeje tárgyalta a könyvtárak fejlesztésének lehetőségeit, s határozatot hozott a további feladatok megvalósítására. A határozat elemezte a közművelődési, szakszervezeti, iskolai könyvtárak helyzetét. A mono- ri—dabasi járási népi ellenőrzési bizottság által indított vizsgálat azt tűzte ki célul, hogy a fenti határozat értelmében vizsgálja a könyvtárakat. A monori és dabasi járás nyolc közművelődési és öt szak- szervezeti könyvtárában jártak népi ellenőrök, hogy tapasztalataikat a tegnap lezajlott ülés elé tárják, megtárgyalásra. Szolgáltatás is A legégetőbb gond csaknem mindenütt a megfelelő alapterület hiánya, ám a két járás — de főleg a monori járás — könyvtárai az országos átlagtól, messze elmaradó működési feltételek mellett is, mégis, magas szintű szolgáltatásokat nyújtanak. Jelentős lépés, országosan is úttörő kezdeményezés volt a monori járás párt- és állami vezetői részéről az 1978-ban elindított könyvesház akció, amelynek eredményeként Üllőn még az évben, 1979-ben Pilisen, adtak át könyvesházat, s ez év novemberében Gyömrő gazdagodik hasonló intézménnyel. A monori járási könyvtárban 18 négyzetméternyi terület áll a gyermekolvasók rendelkezésére, a többi könyvtárban — a két könyvesház kivételével — a gyermek és. felnőtt részleg nem különíthető el. Pilisen nagyon hiányzik egy raktár, Üllőn egy úgynevezett feldolgozó szobára lenne szükség. Raktárgond egyébként mindé, nütt van, Monoron például a könyveket fáskamrában tárolják, ami vagyonvédelmi szempontból is megengedhetetlen. 1 Vecsési példa Üllő és Pilis kivételével a helyben olvasás feltételei is hiányoznak. A könyvtárak csak jól kiépített fiókhálózat segítségével tudják megfelelően ellátni megnövekedett feladataikat. A fiókkönyvtárak a központi könyvtárak zsúfoltságát is enyhítik, működésük nagyban segíti a munkásolvasók számának növelését — ám új fiókok létesítését tiszteletdíj- gondok akadályozzák. Az elmúlt években nőtt az olvasók száma és növekedett a kölcsönzött kötetek száma is. Gyakoriak az egyre népszerűbb könyvtári rendezvények, az író-olvasó találkozók, a rendhagyó irodalomórák, irodalmi estek, TIT-előadások. Követésre méltó példa a vecsésíeké, akik együttműködési szerződést kötöttek üzemekkel, vállalatokkal, iskolákkal, elősegítve ezzel egyebek között a rendezvények nagyobb sikerét is. A tanácsi testületek évente tárgyalják a könyvtárak helyzetét, s foglalkoznak gondjaikkal az MSZMP nagyközségi bizottságai. A testületi üléseken hozott határozatok azt mutatják, hogy a párt- és tanácsi vezetés jól ismeri az intézmények problémáit, s megoldásukban segíteni is igyekszik. A javaslat A szakszervezeti könyvtárak, amelyek a dolgozók művelődési igényeit lennének hivatva kielégíteni, nem alkalmasak erre a feladatra. Kivétel csupán a MEZŐGÉP Vállalaté. A vizsgálat anyagának megtárgyalása után a járási NEB javaslatokkal élt. egyebek között a gazdasági egységek könyvtári munkájának javítása érdekében, s felhívta a vizsgált nagyközségek tanácsi vezetőinek figyelmét a helyileg is megoldható gondok megszüntetésére, a fiókhálózat bővítésének lehetőségeire. K. Zs. Áramszünet Áramszünet lesz ma reggel 7-től 14 óráig Monoron az Ország út, Ady Endre, a vasút és az Ipar út által határolt területen. Kézilabda Győzelem a finálén is Nekünk is tanították Tudnak-e játszani a Gyömrő—Ceglédi Űttröszt KÖZGÉP II. 20-17 (11-8) Cegléd, vezette: Balog A. (jól). A bajnokság utolsó találkozóját könnyedén játszotta le a gyömrői csapat. Különösebb erőfeszítés nélkül, egyszerű eszközökkel győztek. A rossz idő olykor alaposan megtréfálta mindkét csapatot, nehézzé tette a folyamatos játékot. Az erősen közepes teljesítmény is elég volt a győzelemhez. Góldobók: Marosán J. ' (8), Szabó Imre (3), Szabó István, Az utóbbi időben örvendetesen bővül a sportolási lehetőségek köre a monori járásban. Ma már nemcsak a helyi sportegyesületek, hanem az iskolák, intézmények, gazdasági egységek is sokat tesznek az egészséges életmód, a rendszeres testedzés feltételeinek megteremtéséért. A járásban működő közös gazdaságok is bekapcsolódtak a sportéletbe. Nemrégiben számoltunk be róla, hogy a monori Kossuth Termelőszövetkezetben megalakult a mo- tocross szakosztály és kedvező terepadottságú pályát is építettek. Most ismét egy hasonló kezdeményezésről adhatunk hírt. A közeli napokban Cserkuti I., Érsek Tibor (2— 2), Szél Sz., Kriskó A., Takács J. (1-1). Jó: Marosán J. ★ Ezzel a mérkőzéssel a gyöm- rőiek befejezték az idei bajnokságot, biztosan szerezték meg az összevont járási bajnoki címet. Külön ki kell emelni, hogy a csapat mindössze egy vereséget szenvedett az egész bajnokság során, s egyszer mérkőzött döntetlenül. Ősszel valamenyi találkozón győztesen hagyták el a játékteret. megkezdi munkáját a vecsési Ferihegy Termelőszövetkezet ökölvívó-szakosztálya. Október 31-től kezdve minden. kedden és pénteken délután 5 és 7 óra között a Martinovics téri iskola tornatermében tartja edzéseit az új szakosztály. A sportvezetőség mind több, az ökölvívás iránt érdeklődő fiatal jelentkezését várja. A termelőszövetkezetben működik a tömegsport szakosztály is, amely több sportágat is tömörít. A közös gazdaság vezetői azt remélik, hogy az ökölvíváshoz hasonlóan a jövőben több önálló szakosztály is kinő majd belőle. Hagyománynak számít már Gyömrőn, hogy az OTP helyi fiókja megünnepli a takarékossági világnapot. A fiók aktív dolgozói néhány évvel ezelőtt szervezték meg a nagyközségben az ott- lakók takarékossági akcióját. Ebben az esztendőben hatvanhétén jelentkeztek a felhívásra, havonta ezer forintot helyeztek el az újonnan nyitott betétkönyvekben. Holnap este 6 órakor tartanak rövid ünnepséget a művelődési házban, s valamennyiü- ket ajándékkal lepik meg az OTP dolgozói. Üllő Tanácstagi beszámolok Az üllői nagyközségi tanács legutóbbi ülésén jóváhagyta az idei tanácstagi beszámolók ütemtervét. A község 57 tanácstagja november 3. és november 21. között áll majd a választópolgárok elé, s számol be saját körzetének és a község fejlődésének eredményeiről. Gyomron, 10 órától: zeneiskolai foglalkozások, 17-től: ismeretterjesztő előadás, Vállalati pénzügyi szabályozási rendszerünk címmel. Menüén, 18-tól: az ifjúsági klub összejövetele. Monoron, 14-től 19-ig: mai magyar iparművészek kiállítása (a Vigadó feletti kiállítóteremben), 15-től: ifjúsági bélyeggyűjtő szakkör foglalkozása, 17-től: angol nyelvtanfoNézek a monori utcában egv csoport srácot. Kisiskolások — játszanak. Ketten fára másznak, a harmadik és a negyedik lefelé rángatja őket. Ez ismétlődik cél és értelem nélkül egy darabig, míg egyikük lábát erősebben megráncigálják, s éktelen ordításba torkollik a „játék”. Pedagógus ismerősöm jut eszembe, aki azt mondta nemrégiben: a legszegényesebb „játszóterek” — mert terek, és mert játékra, mozgásra lennének hivatottak — az iskolaudvarok. Élmények De nem is az a baj, hogy nincs mivel játszani, hanem inkább az: a gyerekek, a mai fiúk, lányok nem is igen tudnak közösen játszani. Tárgyakkal. drága tárgyakkal bőségesen el van látva legtöbbjük, de a tárgy nélküli, közös jályam, 18-tól: a motoros klub összejövetele (a HNF székházban), 15-től: a közművelődési klub programja, Életmód, munka, művelődés, munkahelyi művelődés. Pilisen, 11-től: logopédiatanfolyam (az 1. számú óvodában), 16-tól: a báb; 18-tól a sakk szakkör, 18.30-tól: a fotóklub foglalkozása, a moziban, 17.30-tól: Az asszony, aki énekel. téknak sem módjait, sem örömtét nem ismerik. Közhely, a nosztalgiahullám sodrásával beáramlott divatos közhely is a múltat gyakran emlegetni, sűtű „bezzegekkel” tűzdelve. Ám azért mégis igaz, hogy a tárgyakban, játékokban szegényesebb idők milyen felejthetetlen, közös élményeket teremthettek. Unatkozó fiam kérdezi néha, s én tulajdonképpen szégyenkezve mesélem húsz évvel ezelőtti játékaimat. Nem a minőség miatt szégyenkezve, hanem azért, hogy az a felhőtlen öröm is „bezzeggé” változott. Számtalan játékot ismertünk. Egy földre döntött, hosszú villany- oszlopon ülve, lecke után órákig váltogattuk, kimeríthetetlenül és fáradhatatlanul a „virágnevest”, a „feldöntött köcsögöket”, ha untuk, a körjátékok számtalan .változata állt rendelkezésünkre, s a bújócska ... Fantázia Most is van, igaz, nem egy és nem három hasznos játék, logikai és ügyességi, társas és építő. Fejlesztenek fantáziát, logikát, ott sorakoznak a polcokon, képeskönyvek és plüss- mackók társaságában. Hajlított kormányú kerékpárok segítenek edzeni a testet, képes ki- rakók a fantáziát. Kérdezem a fiamat: mit szoktak játszani a tízpercekben? Mutat egy „be- lépős cselt”, amivel gáncsolni lehet a támadót, és azt mondgyerekek? ja, jó lenne, ha dzsúdózni taníttatnám, mert „irtó jó fogások” vannak benne. Nem tudom, szívesen játszana-e „virágnevest”. Talán igen, hiszen a heti három tornaófáért, az órákon zajló játékokért buzgón lelkesedik. Kin múlik? Miért van mégis, hogy Irányítás nélkül tanácstalan? Hogy ha öten-hatan összejönnek, már cél nélkül lődörögnek, jobb ' híján püfölik egymást? Csak az ő hibájuk lenne, hogy drága tárgyakkal teletűzdelt világunkban élményszegények? Hiszen a régen játszott, régi játékokat mi sem magunk találtuk ki. Nekünk is tanították. Koblencz Zsuzsa Téli horgásziskola Filmvetítés, vizsga Az idén is szérveznek téli előadássorozatot a Monor és Vidéke HE ifjúsági horgászai számára. A programokat ezúttal filmvetítések is színesítik, s a sorozat végén vizsgát is tesznek azok a fiatalok, akik ezzel még adósak egyesületüknek. Az ifjúsági horgásziskolának az idén a gombai Fáy András művelődési ház ad otthont. ISSN 0133 — 2651 (Monori Hírlap) Tömegsport a tsz-ben Ökölvívók a ringben Várják a fiatalok jelentkezését A nap kulturális programja